Konzervatív Tea-Kör

2008. június 16., hétfő

1989. június 16.

„Ahogyan a naptárban lapozunk, egyre közelebb a temetéshez ... annál jobban látjuk: ez a hatalom tőlünk már csak bocsánatot szeretne kérni. Egyre inkább látjuk azt, amint napról napra dobnak oda nekünk valamit: dobják oda sorban a beismerő vallomásokat annak reményében, hogy még elfogadjuk őket.

Nem én vagyok az egyetlen, akibe picit keserű szájízt lopnak ezek a nagyon pontosan időzített hirtelen felfedezések Nagy Imrével kapcsolatban, Maléter Pállal kapcsolatban.

Nem én voltam az egyetlen, akinek picit összeszorult a gyomra, akinek picit el kellett nyomnia az undorodását, amikor azt hallotta, hogy az MSZMP újból alapító tagjának tekinti azt a Nagy Imrét, akit holnap 31 évvel ezelőtt kivégeztek.

Én azt mondanám, hogy még a MSZMP bűnbánó vezetőit se dobáljuk meg azonnal paradicsommal. Ők is azt érzik, hogy nem lehet máshonnan legitimitást meríteni, nem lehet máshonnan erkölcsi tőkét és hitelt meríteni, és azért szeretnének mindenáron ott lenni a koporsónál.

Hiszen nem tehetjük meg, hogy nem beszélünk Kádár Jánosról. ... Most nehezen tudom magamat haragra gerjeszteni, nehezen tudom magamat gyűlöletre gerjeszteni egy magatehetetlenül fekvő beteg öregember iránt. De nem tudom elfelejteni azokat a gondolatokat, amelyeket még az egészséges Kádár János iránt tápláltam.

Mert az igaz, hogy 1849. október 6-a után is volt terror, bosszúállás. Haynau azért mégsem volt magyar, Haynau mégsem volt tagja a Batthyány-kormánynak, Haynau azért mégsem mondta azt a magyar forradalomról, hogy az forradalom. Haynau mégsem mondta a magyar szabadságharcról, hogy az szabadságharc. Haynau 1848. március 15-én úgy gondolkodott a történtekről, mint október 6-án, és ennyiben Haynaut tisztelnünk kell, ahhoz képest, ahogyan Kádár Jánosra vagyunk kénytelenek gondolni.”

(Csengey Dénes néhány mondata 1989. június 15-én)

Fejreállított megemlékezések 1956-ról

(Kényszerképzelt minisztériumi közlemények)

Magyarországon 1956. november 4-én hirtelen megnövekedett az idegenforgalom. Szovjet-orosz turisták tízezrei látogattak hazánkba, hogy megcsodálják a Szuezi-csatornát, valamint hogy katonai díszegyenruhás küldöttséggel tisztelegjenek dicső, ezer éves múltunk, „Európa bástyája” előtt. Ez jelentősen megnövelte hazánk presztízsét, messzire elvitte hírünket a világban, nem beszélve a megnövekedett bevételekről, amelyek gazdaságunk fellendülését hozták. Még az USA-ban is megtudták, hogy milyen szívszorítóan szép város Bukarest.

Sajnos ezt egyesek itthon nem értékelték megfelelően. Egyesek, akik a rendbontásban lelik örömüket, nem fogadták szívesen a vendégeket, nem örültek együtt velünk, honfitársaikkal, nem voltak hálásak ezért a kéretlen, nagyarányú testvéri segítség-, illetve baráti kéznyújtásért, amely keleti szomszédunk szovjet uniós vezetőitől és polgáraitól érkezett. Mint 1919-ben, a fehérterror idején, mely több tíz teljesen ártatlan áldozatot követelt, egyes értetlen és agresszív elemek hőzöngeni kezdtek az úgynevezett „idegen megszállók” ellen, „ellenségnek” nevezve a békés nézelődőket, akik a szovjet ipar legújabb modelljével, a városnézésre kitűnően alkalmas, mutatós T-34-esekkel díszítették fel az ország tereit és utcáit, valamint az országutakat, erdőket, mezőket. (Magyarország nagyon szépen nézett ki.)

Még megdöbbentő, példátlan lumpenhuligán akciókra, sőt a gyülekezési jogot (3 embernél kevesebb!) semmibe vevő, azt durván megsértő és megszegő, bejelentés és hatóságokat való megkérdezés nélküli összejövetelekre, úgynevezett tüntetésekre is sor került, terrorizálva a békés, otthon maradó lakosságot, akik belátták, hogy kicsiny hazánknak a turizmus megnövekedése csak jót hozhat, a terrorizmus megnövekedése viszont csakis kárt. (A különbség, ugye, csak néhány betű, és mégis.) Hosszútávon nem csak az ismertségünket és a statisztikai mutatókat emelő vendégfogadásról, cserekapcsolatról, állampolgárüdültetésről van szó. Egyesek azonban minderről látszólag tudomást sem véve, rémhíreket terjesztve, sötétben bújkálva még az Államvédelem rendfenntartó egységeivel is szembeszegültek, akik pedig békésen, esküjükhöz híven végezték munkájukat, holott ezt az Állami Televízió még adásában is bemutatta. Ezek a hivatástudó emberek éppen kötelességüket teljesítve ropogtatták fegyvereiket a békétlenül hangoskodókra, amikor néhány futballhuligán suhanc Rizmus-Rizmus Hungarizmus kiáltásokkal meggyilkolta, meglincselte őket.

Ezek a többnyire lumpen, imperialista értelmiségiek, valamint fasiszta szüleik által félrevezetett, huligánná nevelt, éretlen diákok a szovjet ipar legújabb polgári járműmodelljein található, városnézésre kitűnően alkalmas teleszkópokat, távcsöveket, modern turista-fotómasinákat feléjük fordított fegyverként, primitív ágyúcsövekként értelmezték, s az ártatlan szegfű-szirmokból összeállított vörös csillagokat, a szabadság e jelképeit, melyek közül egy saját Országházunk kupolájának tetején is díszlik, fenyegető jelképnek látták. Nem értjük, de intésnek vesszük ezt. Több időt kell a jövőben kormányunknak és miniszterelnökünknek jótékony felvilágosítással töltenie e jelképek természetével kapcsolatban. Most azonban a felelősök megkeresése az elsődleges feladat.

Bizonyára pánikot keltő provokátorok állnak az események hátterében, akiknek súlyos felelősségét mihamarabb ki kell vizsgálni, s a megfelelő felelősségrevonást rájuk kiszabni. A tömeg minősített bűntetteket követett és követ el az Államvédelmi Hatóság hősies rendfenntartói ellen, amelynek máris munkájuk végzése, békés fegyverropogtatás közben meggyilkolt, hősi halottjai vannak. Köztörvényes bűncselekményeket elkövetőket, megérdemelt büntetésüket töltőket szabadítottak ki az Andrássy út 60-as épület nemrég felújított, gyönyörű celláiból. E célból bestiális markológépeket is használtak! Ezek a teljességgel értelmetlen, minden épeszű, békeszerető embert aggodalommal és megbotránkozással eltöltő, a nemzet egységét megbontó cselekedetek, agresszív hangvételű tüntetések, nemzeti jelképeket, például magyar zászlót megrongáló gyűlések, a köztéri műemlékek döntögetései stb. megdöbbentették a világot is, amelynek vezető hírügynökségei első helyen számolnak be a rendzavarásokról. Már Pekingben és Prágában is elítélték a rendbontást és a randalírozást szép fővárosunk, valamint vidéki városaink utcáin, egyetemi karain.

Természetesen a megriadt, békés turisták kénytelenek voltak a féktelen fenyegetéssel és az elszabadult, felkorbácsolt indulatokkal szemben megvédeni magukat, így járműveikbe menekülve és békés tüzeléssel próbáltak nagy nehezen ellenállni a feldühödött, felheccelt tömeg akcióinak. A csőcselék odáig ment, hogy néhány T-34-est megrongált, sőt felgyújtott (!), valamint T-34-esükben tartózkodó, ott bámészkodó, békés orosz és kirgiz turistákat meglincselt, meggyilkolt.

Kimondhatatlan szégyen, hogy ez a xenofób, reakciós-klerikális, soviniszta, bár magyar címert magyar zászlóból kitépő, szélsőjobboldali csőcselék, ez a hazugságokkal felbőszített, felbíztatott kisebbség megmérgezi a békés, békés, valamint a békés-békés és békés-békés-békés többség életét, és hazánknak a világban eleddig példás hírét. Pedig Aranycsapatunk milyen nagyszerűen teljesített az imperialista világ Angliájának nemzeti tizenegye ellen! Félő, hogy mindez nem csak nemzetközi megítélésünket teszi tönkre, hanem az eddigi összes három- és ötéves terv eredményeit is; a szovjet beruházókat elriasztja, és a kormánynak a nép érdekében végzett lelkiismeretes, áldozatteljes, bár nehéz és folyamatosan túszul ejtett munkáját lehetetlenné teszi. Nem tehetünk mást, mint hogy a Szovjet Unió megértését, bocsánatát és nemzetközi együttműködését kérjük az esztelen, munkás- és parasztellenes zavargások elfojtásában.

Azok a hangok, amelyek szerint előző kormányfőnk, Rákosi Mátyás nem volt legitim, semmibe veszik a demokrácia nehéz harcok árán, idestova egy évtizede kivívott szabályait és értékeit, amelyek szerint a többség által, kék cédulákkal törvényesen megválasztott képviselők gyűlésének többsége hatalmazza föl az általa megválasztott kormányt és miniszterelnököt, nem pedig az utca néhány ezres, öklöt rázó népe, akik a vesztesek közül kerültek ki, és akiket a szintén vesztes, minden hazugságra elszánt, fasiszta-imperialista politikusok tüzeltek fel féktelen hatalomvágyukból.

A csapásmérő tea klub paranoid javaslata:

Thea rummal

„Irodánk ablakából kitekintve szemtanúja voltam egy fecskefészek alapozásának. Nagy érdeklődéssel néztem a serény fecskepárt, amely kora reggeltől késő estéig fáradhatatlanul hordta össze azokat az apró holmikat, amelyekből művészi érzékkel felépítették hajlékukat. Ebből a megfigyelésből sok tanulságot vontam le magamnak. Úgy okoskodtam, ha a két kis madár képes ernyedetlen szorgalommal egy számára igen nehéz feladatot sikeresen megoldani, mit nem érhet el a munkaszerető férfiú, aki szakadatlanul csak egy cél felé törekszik, és fáradságot nem ismerve hordja egyik követ a másik után ahhoz az épülethez, melynek világházzá kell válnia. Imponált nekem a kedves kis fecskék okossága, gyönyörűség volt látni, milyen jól használják fel az építőanyagot. Ezt látva arra gondoltam, nekünk is ilyen okosan kell felhasználnunk mindent.” (Gottschlig Józef, 1890.)

MARHA – mondja a mester – miért nem iszol theát?

2008. június 14., szombat

A Cool Tea Partay

Loxon áttekintő munkája eredményeképpen rá kellett döbbennünk, hogy rosszul pozicionáltuk a Tea-Kört, így üzeneteink nem jutnak el a megcélzottakhoz. Öregesek, kényelmesek, zárkózottak, olyan elefántcsont-szagúak vagyunk. A világ elrohan mellettünk, és nem vesszük észre, és az sem minket.

Ezért megkértünk egy arculatépítő céget, hogy segítsen nekünk. Szeretnék fiatalosak, nyitottak, lazák és szexisek lenni. (Lehet, ez utóbbi miatt 1-2 tagunkról le kell majd mondanunk, sajnálom!)

A fókuszcsoport mérések után két arculattervet is készítettek a számunkra as follows:

Egy East Coast Tea Partay imidzset: