Mentett komment

Tárgy: Adatmentés, filozófusok maguk közt, törzsi torzsalkodások

Idő: 2013. július 23.

Forrás: mandicset

„Diner Man 2013. július 24. 16:49

@felszámoló

Ide kel valamit másolnom. Jotunder ugyanis azonnal törölte, amikor az Örülünk Vincentre kommentként beírtam. Jó vagy, Elek pofa, egy hatamas s-fej!

----

Rendben, Jótündér, de sem a szóhasználat, sem az attitűd nem alkalmas a helyzet pontos feltárására. Molnár Tamást senki sem akarta isteníteni, de amikor Lúdanyó megszólalt az ügyben és kimondta a bűvös NB III-at, azért a jól értesültekben valami felkattant. Először is az, hogy Lúdanyó csak nyögni tud franciául, jó esetben. A társalkodásra nem futotta könyvbúvári munkája mellett, de persze ezzel nincs egyedül, mert a híres, már nyugdíjas Steiger prof. sem tud megszólalni értelmesen egyetlen nyelven sem (OK, magyarul néha). Lúdanyó azonban oly mértékben elvetette a sulykot ezzel az enbéhármazással, hogy ez kiváló ugródeszka a jobbantaknak: íme, így bírál a semmiféle NB-be nem beférő, franciául csak motyogó professzor-asszony (aki minden igyekezete ellenére sem lett akadémikus — most tegyük a kezünket a szívünkre és kérdezzük meg: ki fog emlékezni Lúdanyó tudományos munkásságára, amikor távozik? Nem sokan, nem sokan...). Tehát leszögezhetjük, hogy Molnár neve jelképes, hogy az egyik legismertebb US-konzi, kiváló megfigyelő, de semmikép sem korszakalkotó gondolkodó (s ezt senki sem állította néhány zsidó tanítványán kívül, pl. Rabbi Schiller NY-ból). Ettől még lehet róla intézetet elnevezni, erre bőven van példa a művelt és a műveletlen világban egyaránt. Nemrég jártam Amsterdamban, ahol a külvilág előtt tökéletesen ismeretlen nagy holland személyiségek nevét viselik ismert és jól működő intézmények.... S akkor a »böbék«. Mindig csodálkoztam a balosok szemellenzősségén. Ők beszélnek böbékről, akik sorra kinyalták Rákosi, Kádár, Horn, Gyurcsány, Bajnai seggecskéjét? Amikor Heller maga kuncorgott vissza a hatalom közelébe 1957-es levelecskéjében, amit nyilván egykori férje írt, mert a halottak csak ritkán rukkolnak elő cáfolattal...)? Amikor mindenki tudja, amiről szemtanú számolt be, hogy Bacsó Béla azzal a kéréssel ment el Magyar Bálinthoz, hogy most már igazán sok pénz kell nekünk, s találjátok ki, hogyan. Kitalálták, Elek úr! Kitalálták, a pénzt kiosztották, elfelejtették a közvéleményt erről tájékoztatni, majd a rendőrségi feljelentés időszakában be voltak fosva, a saját szememmel láttam a verejtékező Borbély Gábort: Most mit tegyek, hogyan oldjam ezt meg? Ő kérdezte, mert pontosan tudta, hogy mennyi vaj olvad a fején. Az már a mai Hatalom óvatoskodása, hogy ezt az ügyet nem forszírozta tovább, de ha megtette volna, menekülő balböbék rajai borították volna be felhőként ezt az antidemokratikus eget... Szóval ki lehet törölni ezt a bejegyzést, nem számít, hiszen a tényeken még az örülünkvincent sem tud változtatni, pedig igyekszik, s a kicsi kis klub, mely idejár olvasgatni, alig haladja meg a 25 főt. Szóval tele vagytok balböbékkel, Elek úr, s a régi szokás szerint pont azt rójátok fel másnak, amiben ti ezerszeresen vétkesek vagytok. de ezért múltok el menthetetlenül. Molnár Tamás néhány jó mondatát pedig megőrzi majd a történelem.”

Molnár Tamás eltávozására

Nem szeretnék nekrológot írni, pláne nem összefoglalást — különösen nem mások nevében: mindannyian tudjuk, hogy egy jelentős — az egész világ számára jelentős — életmű zárult le Molnár Tamás halálával. Ugyanakkor furcsa lenne, ha éppen a Tea-Körben nem emlékeznénk meg erről a fontos gondolkodóról és szimpatikus konzervatív személyiségről, a teljességnek nem hogy igénye, de távoli visszfénye nélkül is.

Először a szüleim által olykor megvásárolt Új Magyarország c. jobboldali érzelmű napilap hasábjain tűntek fel nekem írásai, tizenkilenc évesen, a kilencvenes évek eleje-közepe felé. Körülbelül a harmadik ilyen cikkének elolvasása után ébredtem rá véglegesen, hogy jelentős valakiről van szó, akinek oda kell figyelni a dolgaira. E felismerés alapját magyarul tekintélynek nevezik, a világban létező elvét (princípiumát) pedig tekintélyelvnek vagy tekintélytiszteletnek. Később találkoztam is egyik könyvének címével: Az autoritás és ellenségei. Ő is tudatában volt a tekintély (autoritás) valóságának, fontosságának, és jól élt azzal.

Ugyanakkor nem volt e tekintetben vonalas. Nem volt könnyen bekategorizálható, konformista szerző. Sok évvel később meglepve értesültem Alain de Benoist-val és a franciaországi Új Jobboldallal való termékeny kapcsolatáról, amely vonulat mindennek mondható, csak kifejezetten kereszténybarátnak nem. Molnár Tamás pedig katolikus volt, a gnózis és a pogányság kritikusa. De ismételjük meg, nem volt vonalas, nem volt elzárkózó, nem volt olyan, mint azok a zugapologéták, akik gondolkodás nélkül elvetnek mindent, ami nem illik bele jó előre eldöntött és ólomból kiöntött hitkategóriáikba, vagy olyan, aki hisztérikusan menekül egy olyan szellemi környezetből, amelyet az általa nagy alapossággal elemzett baloldaliak „reakciós”, esetleg még „pejoratívabb” jelzőkkel látnak el. Talán nem véletlen, hogy egyik ismert művének címét sem úgy választotta meg, hogy például „A pogány tévelygés”, hanem így: A pogány kísértés (The pagan temptation).

Olvastam rendszeresen és állandóan megjelent írásait a vegyes, de egyáltalán nem alacsony színvonalú Havi Magyar Fórumban, amelynek környezetébe „jólnevelt konzervatív” soha nem ment volna, az ilyen környezetet a trendy „jobbközép”-fanok befogott orral, messzire kerülték. Megjelent írása az Arkhé című tradicionális-tradicionalista szemléletű (tehát gnosztikus beállítottságú) periodikumban is. Molnár — agnosztikus keresztény létére — felismerte, hogy mely áramlatokkal érdemes egy katolikusnak szövetkeznie, érintkeznie, termékenyülnie a mindent eluraló modernitás és A liberális hegemónia ellenében, akkor is, ha végsősoron nem ért azokkal egyet. Molnárt előbb érdekelte a konzervatív mivolt, mint a szűklátókörű címkékkel ellátott ideológiai üvegcsék fals megbélyegző ereje.

Ugyanakkor ragaszkodott a jobboldali-baloldali ellentétpár megkülönböztetéséhez, amelyet elég tágasnak ítélt ahhoz, hogy ne szűkkeblűen kelljen megvonni benne a határokat, viszont elég szigorúnak ahhoz, hogy jelentésüket fenntartva kibontsa. Felismerte, hogy a baloldaliság és a jobboldaliság kategóriái — megnevezésbeli korlátaik és az ezekkel kapcsolatos állandó félreértések dacára — egyetemes tipológiaként segíthetik a gondolkodót; elvetésük árulás lenne a minőségek meglétével szemben nem csak a politikában, hanem a művészetben is.

• Főbb műveinek felsorolása.

1921—2010.