Gusz, a színházi macska

Gusz a színház kapujába' vár.
Neve, mondhattam volna már,
Aszparágusz. S ez komplikált,
Nevéből hát a Gusz kivált.
Gereblye-sovány, bundája se dús,
Tappancsa remeg, paralitikus.
Elegáns cica volt annak idején,
Már nem fél tőle patkány, sem egér.
Egykor virult s elhervadott,
Pedig nagy hírre jutott.
Barátai közt klubban pihen
(A szomszéd kocsma mélyiben).
Ő szórakoztat, más fizet.
Mond hajdan esett történeteket:
Sztár volt, első-vonal-beli,
Fellépteté őt Irving s Tree,
S amikor döntő sikerét kifogta,
A karzat hétszer kinyávogta,
De mégis legnagyobb szerepe
A Tűzfagyhegedű Ördöge.

Mesél: „Minden jót eljátszottam,
Száz tirádát betéve tudtam,
Improvizáltam, bűvészkedtem,
És zsákból macskát eregettem,
Játszott fark-csóvám, gerinc-ívem,
Egy óra próba, s rendbe minden.
Nyávogásommal szívhez szóltam,
Ha főszerep, ha jellem voltam.
Ültem kis Nellnél ágy-szegélyen,
Himbálóztam harangkötélen,
Pantomimban se maradtam hoppon,
Voltam macskád, ó, Dick Whittington!
De életem legfőbb szerepe
A Tűzfagyhegedű Ördöge.”

S ha részesül egy pofa gin-ben,
Elmondja, mint volt az East Lynne-ben.
Egyszer Shakespeare volt műsoron,
Épp egy cica kellett, bizony!
S tigrist játszott — győzné ma is —,
Volt kergetés, csatorna is.
De torka ma is könnyen kiad
Dermesztő szellem-hangokat.
Egyszer sürgönydróton tipegett,
Égő házból mentett gyereket.
S szólal: „Hanyatlik a mai cica,
Más volt, amíg Viktória
Uralkodott: fegyelem ám!
S ma? — büszkén ugrálnak karikán.”

És mancsával mosakodva szólt:
„A színház nem az már, ami volt.
Modern előadás? no de
Kérem! akármi felérhet-e
A titokzatos villanással,
Mikor történelmet csináltam,
Mint Tűzfagyhegedű Ördöge.”

Thomas Sterns Eliot: Gus, the Theatre Cat (1939),
Weöres Sándor fordítása

Rudyard Kipling: Az elefántkölyök

Gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt Az elefántkölyök. Mind a kreacionisták, mind az evolucionisták, mind az irodalmárok sokat tanulhatnak belőle. Chatisták figyelmébe különösen ajánlom A magányosan sétáló macska történetét.

Itt megtaláltam a régi kiadást is, amit anyukám vett nekem. :)

Thomas Gray — Egy elkényeztetett cicáról, mely az aranyhalas medencébe fult

Egy kékvirágos kínai
márványmedence isteni
párkányán élveteg
ült a merengő Szelima,
az elbizalkodott cica,
és nézte a vizet.

Farka jókedvet hirdetett:
nézte hó-állát, szép kerek
arcát; sötét pamacs
volt a füle, a szeme zöld,
bundája tarka, s elbüvölt
dorombolása: taps.

S ahogy ott bámulta magát
két angyal szállt a vízen át,
a tó tündérei:
s a víz bíbor fegyverzetük
körül elkezdett mindenütt
aranyban izzani.

A Nimfában kigyúlt a vágy:
százszor előre nyúlt a láb
s a száj s a karcsu nyak,
hogy a zsákmányt elfogja, el!…
Van nő, ki a fényt, s macska mely
megveti a halat?

Önhitt leány! csak a kép felé
hajlongott, a mélység fölé,
egész belevakúlt.
(Kajánul ült mellette a
Sors) — és megcsúszott a cica,
s fejest a vízbe hullt.

Nyolcszor felbukva hívta még
a vizek minden istenét,
mert halni keserü.
Se Delfin, se Nereida,
se Tom nem jött, se Zsuzsi: a
kegyenc nem népszerű!

Szép hölgyek, jól vigyázzatok,
egy ballépés: sorsotok:
így hát — óvatosan!
Nem mind törvény és jog, amit
megkíván a szem és a szív:
s nem minden fény arany.

Szabó Lőrinc fordítása


S végül a Chatista feladata, eme tragikus eseteket elkerülendő: