Retro lapszemle: 1939-

A legérdekesebb dolog a tegnapi újság, mondja Örkény valahol (vagy legalábbis valami hasonlót mond). Miközben egyesek hosszú és elgondolkodtató posztokat írnak bonyolult dolgokról, mi csak fogjuk meg ismét a boldogabbik és bulvárosabb végét a dolognak! Kevés szöveg, sok kép, minimális megmondás. Lapszemle a harmincas évek végéről és a negyvenesek elejéről.

Világpolitika két színes élelmiszer-, cigaretta-, rövidital-, autó- vagy iparcikk-reklám között, egyelőre biztos távolságban az eseményektől. Forrás: az amerikai LIFE magazin, a Google Books (és az Opera cache-directoryja) által.


1) Őrnagy őrnagynak. 1938. Magyar és német zászlók alatt.


2) Ki kicsoda a háborús világban? 1939. szeptember 25. Első oldal: lengyelek, VI. György, Hitler, Göring, felejthető franciák.


Második oldal: Mussolini, Sztalin, Vorosilov, Molotov és Horthy. A dán szocdem államfő.

Horthy régens, és egy nemlétező flotta parancsnoka, de! az első VH-ban kijátszotta a blokádot és hazavitte a hajóit. Egyébként hat nyelven beszél, arisztokrata és szép felesége van.

3) 1939. szeptember 11: nagy cikk Göringről (van Goebbelsről is). Az utolsó fotó: egy strand, ahol ki van táblázva, hogy tilos Göringet fotózni, a képaláírásban a magyarázat.

4) 1940. nov. 11. Szovjet propagandafilm Finnország lerohanásáról, kockáról kockára. A vörös hordát nem lehet lebecsülni.


5) 1941 februárjában már tilos volt nyilvánosan viccelődni Göring egyenruháin, a népautó-projekten, Olaszországon (LIFE 1941. feb. 3).

Tudósítás a III. Birodalomból: a színházak Shakespearét, G.B. Shaw-t, Schillert, Moliere-t játszanak, swing és jazz betiltva, a tengelyhatalmak közti focimeccsek tömegeket vonzanak, van golf és lóverseny. Vezér Hitler és a ló.


6) És zárásképp egy horthys Hitler-vicc Brazíliából. Egészen mókás (antifasiszta vagyok-e?).



P.s. Enélkül a kép nélkül én se érteném, miért gondolták egyesek viccesnek Göring egyenruháját (kép a fenti cikkből). Igen, bőrmellény bőrövvel és dísztőrrel és nyakkendővel, otthonosan. Lásd M. Tournier, A Rémkirály című regényét.


Őrnagy Update! 1938. szeptember: Horthy és a Prinz Eugen, tudósítás az avatásról.


1942. január 12: tudósítás egy brit légicsapásról (a hajó megúszta).

[megjegyzés: a képekre kattintva egészen nagy képeket találhatunk]

Komoly történettudomány a XX. és XXI. században

Ismerik az anekdotát Napóleon gyermekkori koponyájával kapcsolatban?

Mindenesetre most barkochbázzunk. Tárgy.

— Személyhez tartozó tárgy?
— Igen. Úgy látszik, többhöz is. De nem segítek.
— Dísztárgy?
— Bizonyos értelemben igen. Bár egykor inkább talán használati tárgynak volt tekinthető. De úgy is mondhatnánk, hogy a két funkció egybeesett. Na de tényleg nem segítek.
— Ez tehát valamilyen testrész?
— Igen!
— Anyaga... csont?
— Igen.
— Ez egy koponya?
— Igen! (Fantasztikus!)
— Ez a személy, akihez a koponya egykor tartozott, férfi?
— Nem.
— Tehát nő. Ismert nő?
— Nem. Pontosabban nem tudjuk, hogy ismert volt-e. De most már igazán nem segítek.
— Szóval egy számunkra ismeretlen nő koponyája. De azt azért meg lehet állapítani, hogy milyen idős nőről van szó. Tehát... kora jellemző?
— Igen.
— Negyven fölött?
— Nem.
— Tehát negyven alatt. Összefoglalom, mit tudok. Ez a koponya egy negyven év alatti, ismeretlen nőé. Rákérdezek. Adolf Hitler koponyája?
— Igen. Hogy találta ki? Még ezer millió lehetőség lett volna.
— Ismerem a szovjet történészetet.
— Bravó.

E kommunista relikvia kapcsán egyébként több kérdés merülhetett volna fel, mint a turini lepel kapcsán, amelyet, úgy tűnik, ismét hiába próbáltak reprodukálni. De hát a SZU történettudománya eddig mindig dogmatikusabbnak és keze maga felé hajlóbbnak bizonyult, mint a pápai.

Már eleve az, hogy csupán egy koponyatöredékről van szó, hasonlóan az evolúciós leletekhez, kételyeket kellett volna ébresszen.

Engedjék meg, hogy idézzek egy Nick Bellantoni, a Connecticuti Egyetem régészprofesszorának vizsgálati eredményei iránt alapvetően szkeptikusnak tűnő kommentátortól: „Csodálkoztok? Lev Bezimenszkij (cca: Anonímusz Leó) szovjet újságíró több könyvében is leírta a Hitler utáni nyomozás során kihallgatott személyekkel később folytatott riportokat. Már az alapján maradtak bennem kérdések, pedig meg kellett feleljen a korabeli cenzúra követelményeinek, hogy megjelenhessenek az írásai egyáltalán. Meg sem lepődtem az »új« felfedezésen. Pláne, hogy az amik első látásra tudták, hogy női koponyáról van szó, míg az oroszok ezt 60 évig nem vették észre... az amcsi tudósok mindig akkor tolakszanak, ha kritizálni kell. Egy koponyáról egy másodéves medikus megmondja, hogy férfi, vagy női, esetleg még a rasszt is. Az orosz tudósok meg 60 évig tévedtek volna? Nehezen hihető. Kennedy-t milliók szeme láttára ölték meg Amerikában, mégsem tudnak a tudósaik semmit kideríteni, de Hitler 60 évvel ezelőtt, nem is általuk talált maradványairól első ránézésre tudták a szenzációt... ha-ha-ha”

Hát, akár humoros ez, akár sem, alátámasztja a szovjetek által a II. Világháború időszakával kapcsolatosan szolgáltatott információk hitelességében való maximális és alapvető kételkedést. Magam részéről úgy gondolom, hogy a Szovjetunió és a kommunizmus propagandagépezete mindig is a legmasszívabb, legnagyobb hazugságokra épült. Ez ebben az esetben is messze valószínű.

Hogy aztán A. H. elrepült-e egy ufóval X csillagképbe, talán a Holdon, vagy az Antarktiszon, esetleg Dél-Amerikában élt-e, halt-e, vagy esetleg csak egyszerűen nem az ő koponyáját hozták el a bunker melletti bombatölcsérből, azt én már nem tudom, és azt hiszem, nem is fontos. A dolog legfeljebb akkor lenne érdekes, ha kiderülne, hogy Hitler harcban esett el. De ez nem valószínű, mivel ennek azért híre ment volna.

Komoly történettudomány a XXI. században

„Az 5-6. században élt hadurak világa azonban nagyon kegyetlen volt, így egy ilyen vezetőnek még a többinél is véresebbnek és durvábbnak kellett lennie, hogy személyét megőrizze a történeti emlékezet. A valóságban nem létezett sem a kőbe szúrt kard, sem a tó hölgye, sem pedig a különleges páncélzat, vagy épp a Szent Grál — mindezek csak a középkori szépírók fantáziája miatt kerültek a történetbe.”

E sorok kapcsán felmerült bennem a szörnyű kétely, hogy talán a new york-i szabadságszobor is csak egy képzeletbeli nőt ábrázol, valamint hogy talán Fanyűvőnek és Kőmorzsolónak is a Hágai Nemzetközi Törvényszék elé kellene állnia.

Továbbolvasva a cikket, rádöbbentem, hogy a szerző (vagy a recenzor?) túl sokat használhatta a Doom nevű számítógépes játékot:

„A vers egy olyan csatateret vizionál, ahol az angolok nem tudnak majd tájékozódni, míg a kelták hegyi medvékhez hasonlóan gyilkolnak halomra mindenkit.”

„Forrás”

Könyvégetés a Horizont könyvesbolt előtt (1956. október 27.)
Fábri György fotója.