A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anglofília. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anglofília. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 14., vasárnap

Szabó Lőrinc mentségére (advocatio et apologia parvula)




Tevvton megajándékozott bennünket egy filobiológiai kritikával, amelyben Wordsworth egy híres versének költőgéniuszi fordítását csalásnak minősítette.

Tevvton-nak (és a hozzá hasonlóan érvelőknek) talán igaza van. Abban biztosan, hogy Wordsworth mit akarhatott. A többiben viszont bár jobb eséllyel van igaza, mint nem, de az is elképzelhető, hogy Szabó Lőrinc mégsem járt el sem hamisan, sem igénytelenül, sem rosszhiszeműen, amikor a daffodil-t „tűzliliomnak” fordította.

A vers itt szerepel kétféle (1802-es és 1815-ös) változatban. A fordítás alapjául a későbbi, 1815-ös változat szolgált.

Indokolás:

1. A daffodil szóval esetleg többféle virág is jelölhető. Köztük olyanok, amelyek a liliaceae, tehát a liliomfélék közé tartoznak. (Példa). (Költőnknek nem biztos, hogy sikerült eljutnia Nagy-Britanniába, így esetleg egy olyan növényhatározót vagy szótárt nézett, amely a daffodil-t liliomként azonosította be.) Egy itteni definíció például “lent lily” értelmet is ad a szónak, ami szintén félrevezető lehet. Ez nem perdöntő, de megjegyzendő.

2. Tevvton azt írja, a golden sárga (ezt a benyomást a nárciszok képével erősíti meg), a sárga pedig nem vörös, így a „tűzliliom” sugallta „tűzszín” teljes félreértés. Megjegyzem, hogy ez tulajdonképpen ügyes csalás. Először is az arany nem sárga, hanem arany, másodszor a tűz nem vörös, hanem mondhatni „vegyes” színű, és például Loxon elméjében a „tűzszín” gyakran narancssárgás színképzetet kelt inkább, semmint pirosat. Tevvton ádáz csalásának menete egyszerű: először az aranyat azonosítja a sárgával, a tűzszínűt a vörössel, majd a sárgáról bizonyítja, hogy az nem vörös, ami persze igaz. (Mellesleg vannak narancssárga tölcséres nárciszok is, illetve fehér szirmúak — mindenféle kombinációkban —, bár nyilvánvalóan ez nem túl releváns szempont a kérdésben.)

Csakhogy a valóság nem ilyen statikus. Például az aranynak legalább négyféle ötvözete ismert, amelyeket mind aranynak neveznek. Aranyszíneket még többet megkülönböztetnek. Sok esetben például a hatás, amit az arany kelt a szemlélőben, sokkal inkább a tűz, mint a „sárga”.

3. A versben az áll, hogy “Ten thousand saw I at a glance, / Tossing their heads in sprightly dance”, a „toss” pedig megvető fejmozdulatot is jelent, ami megerősíthette a költőt abban, hogy helyesen járt el, amikor a daffodil-t tűzliliomnak fordította.

4. Egy barátnőnk véleménye arról, fordítható-e a daffodil szó másképp, mint nárcisznak:
— Szerintem csak nagyon nagy költői szabadsággal, mert ha a daffodil egy tűzliliom-fajta, akkor is a szó — „tűz” — nagyon félrevezető vizuálisan. Mert a költő egy képet fest le szavakkal. És ha ő egy sárga virágokban úszó mezőt akar lefesteni az olvasónak, akkor mellékes, hogy a tüzet túléli a liliom (ez a tűzliliom elnevezés oka, nem a színe), és helyes a szó, az ember nem tudja, mire gondoljon. Milyen is ez a virág? Az angol versben egyertelmű, senki nem kételkedik a képben — ilyen szempontból biztosan rossz a tűzliliom szó. Persze ő költőibbnek találta a nárcisznál, ami kevésbé jó hangzású, és talán túl közönséges.

— L.: A magyar fordításban nem is sárga a mező. Wordsworth-nél is arany.

— Nem hinném, hogy ekkora jelentősége lenne a színnek. Például angolul a “fire lilies” egyszerűen és kevésbé költőiesen hangzik, mint a daffodil. A “daffodil” amúgy is nagyon költőies. A szó és a virág is sokszor használt. Egzotikus. The English Garden — 16. század óta téma a műveszetekben. Szerintem a költőnek [mármint Wordsworth-nek — L.] is a szó volt a fontosabb, nem a szín. Viszont egyetértek Szabó Lőrinccel, mert jobban hangzik a tűzliliom. Nekem tetszik, még akkor is, ha nem sárgára vagy aranyra gondolok.
5. Loxon szerint a kulcs a 4. pontban lehet.* A fordító számára a „tűzliliom” szó lehetett a fontos, nem pedig a nárciszok — egyébként Tevvton által ragyogóan érzékeltetett — képéhez való hűség. Aki nem elégedett a fordítással, készíthet sajátot vagy megtanulhat angolul, hogy az eredetit olvassa. Szerintünk a vers lényegi súlypontja ugyanis a következő — illetve az, ami e sorok után következik:

„néztem, — néztem, — nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép”





* Grift nevű olvasónk megoldásáról, miszerint a fordító lírai énje éppen egy vörös vagy ná[r]czi — esetleg tűzliliomokat szerető vagy vörös hajú [L. megj.] — hölgyet fűzött-e éppen azon költői korszakában, ehelyütt nem nyilatkozhatunk tudományos igénnyel, de megállapítjuk: a cherchez la femme elve itt is működhet.

2009. augusztus 12., szerda

Boston Tea Party


Emlékeznek a bostoni teadélutánra?

Indián maskarába öltözött telepesek angol hajókat megrohamozva a kikötőben, azok teaszállítmányát a vízbe szórták. Olyasmi volt ez, mint az Auróra cirkáló leadott lövése, amely a Téli Palota ostromát jelezte. S így szóltak az öntudatra serdült amerikaiak: „Olyan teát főzünk György királynak, hogy abba belefullad!”.

Ennek előzménye a Tea Act volt. Annak pedig egy csempész és védőügyvédje, az amerikai Liberty bajnokai. A csempész aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot, az ügyvédje meg az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett. „Nemzet” született. Egy olyan úgynevezett „nemzet” — modern értelemben vett „nemzet” —, mint amilyen a francia forradalom „nemzete” volt, majd később a Szovjetunió „nemzete”. Egy telep, amely mindentől elszakadt, ami feudális és esszenciálisan birodalmi, s amelynek „állami” vallása a szabadkőművesség lett, etikája pedig a szellemtelen önzés. Az önfejű emberek klubja.

A bajok persze nem itt kezdődtek, de hát a bajoknak már csak ez a természetük.

Kérdés, hogy a teát eztán csempészni fogják, vagy elfogadják, hogy adó van rajt? A függetlenségi harc engem nem vidít fel, akkor inkább kihajózom, talán a King George sziget felé.

2009. július 8., szerda

Rudyard Kipling: Az elefántkölyök


Gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt Az elefántkölyök. Mind a kreacionisták, mind az evolucionisták, mind az irodalmárok sokat tanulhatnak belőle. Chatisták figyelmébe különösen ajánlom A magányosan sétáló macska történetét.

Itt megtaláltam a régi kiadást is, amit anyukám vett nekem. :)




2009. május 30., szombat

A Sötétség Seregei

A vezénylő tábornokok egyike (mert nem csak egy van, bár mögöttük bizonyára egy hatalmas, rejtőző VT áll) ezeken a felvételeken jól láthatók. Vadai Ágnes tévedett, a szálak tovább vezetnek, egészen a Buckingham palotáig (első szál):




2. szál: Wisconsin, Beloit Janesville Symphony Orchestra (nevezhetjük Fekete Zenekarnak?!)

A Birodalmi Induló (Darth Vader's Theme) klasszikus előadásban


3. szál: Az einsteni relativitáselméletet élesen kritizáló Nikola Tesla. Tesla a Brit Királyi Intézet tiszteletbeli tagja. (Összefüggés, ld. első szál!)

A Birodalmi Induló Tesla-tekercseken (0:40-től)


A szigorúan titkos anyagok közzétételéért köszönet Gapinthebreath-nek.

Anonym-us


2009. május 4., hétfő

Maggie

30 évvel ezelőtt, 1979 május 4-én választották meg Margaret Thatcher-t, Nagy-Britannia első női és konzervatív miniszterelnökének. Megválasztása után első nyilvános és elhíresült beszédében Assisi Szent Ferenc szavaival kezdte meg szimbolikusan a kormányzást.



Maggie 11 évig volt hatalmon, 3 választást nyert meg a Toryknak és "Európa beteg emberéből" egy megerősödött és újra 'nagy' Nagy Britanniát hagyott maga után. Ronald Reagan-nel karöltve pedig kulcsszereplők voltak a Szovjetúnió bedöntésében. Vezetőként az utolsó parlamenti beszédében is, kormányzása érdemeit védve a szocializmus ellen szónokolt.



honi footnote: MT kétszer is járt Magyarországon, 1984-ben és 1990-ben, Antall József kormányának fő támogatójaként.

2009. április 22., szerda

Egy svájci monarchista elfelejtett kis könyvéről
(Egy meg nem értett PSZH-vezető ifjúkori zsengéje)

René Häusler: A középpont visszatér? [Rückkehr der Mitte?] A királyság intézménye a modernizálódó Közép- és Kelet-Európában.

Internationale Stiftung für Ethik und Recht / Ikon,

Vaduz/Budapest, 1994,
ford.: Tamaskóné Balla Gizella,
ISBN: 963-7948-47-3

Ez a könyvecske az egyik leginkább mosolyra fakasztó írás, amit valaha is olvastam. Nem önmagában a tartalma váltott ki derültséget belőlem, hanem az, hogy kitől is származnak ezek a fejtegetések. A szerző ugyanis svájci származású, ezért eléggé meglepő, hogy a királyság intézményének fontosságáról, illetve ennek pozitívumairól elmélkedik. Igaz, a könyvet Lichtensteinben, ebben a nyugat-európai hercegségben (vagy fejedelemségben) adták ki. (Fürstentum Liechtenstein honlapja; a fejedelmi ház honlapja)

Häusler elgondolásai azonban csupán néhány Közép- és Kelet-Európai ország viszonylatában bontakoznak ki, nevezetesen az 1990-es évek elejének Romániájáról, az akkori Bulgáriáról és Jugoszláviáról esik szó. Ezek voltak azok az államok, amelyek emigráns ex-királyai még aktívan érdeklődtek egykori alattvalóik iránt, másfelől az adott országok sem zárkóztak el a restauráció gondolatától. A rendszerváltások utáni harmadik-negyedik évben járunk tehát, három rossz gazdasági feltételekkel és labilis társadalmi helyzettel rendelkező országban. (Jugoszlávia esetében a „labilis” még túlságosan enyhe kifejezés is.) Ha most, egy évtizednyi távlatból* visszatekintünk azokra a várakozásokra, amelyeket a szerző, vagy szerinte a „népek” támasztottak a visszatérésüket fontolgató uralkodókkal szemben, láthatjuk, hogy reális lehetőség a restaurációra nem igazán volt, ami esély pedig mégis létezett, az kihasználatlanul maradt. (II. Simeon bolgár cár „átlényegülése” közemberré, majd nemrégi miniszterelnökké választása nem tekinthető uralkodói visszatérésnek. Nem király tért vissza, hanem egy köztársasági funkciót betöltő polgár, aki csak úgy nyerhette el ezt a tisztséget, hogy éppen király voltáról mondott le végérvényesen.) Nem meglepő, hogy így alakultak az események.

Häusler vázlatos leírása a királyság eszméjéről (és a király mibenlétéről) tartalmaz fontos és érvényes elemeket, sőt, a megrendíthetetlen szakrális középpont — mint ennek lényege — valóban az a tényező, amit soha nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha uralkodói eszméről beszélünk. A szerző említést tesz róla, azután ennek nyomán „pszichologizálásba” kezd, végül pedig arra a megállapításra jut, hogy a monarchia és a demokrácia államelgondolása egymás kiegészítői és támogatói. Csak kevéssé, és főleg mai körülmények fogadjuk el ezt az összekapcsolást és az ebből származó konklúziót, mely szerint az alkotmányos monarchia elképzelése, a parlament és a király működési körének elválasztása, valamint a király csupán szimbolikus, „kirakatbábu-jellege” valóban előremutató lépés. Az alkotmányos monarchiák uralkodói ugyanis éppen azt az eszmét nem képesek képviselni, amit Häusler is a királyi mivolt leginkább lényegi pontjának tart. Jó példája ennek a könyvben is sokszor emlegetett brit királyi ház. Nem tudom, létezik-e II. Erzsébetnek akár egyetlen olyan alattvalója is, aki őt tradicionális értelemben vett szakrális középpont megtestesítőjének tekintené.* Szinte a groteszk határát súrolja számomra ez a gondolat, pedig a királynőnek az anglikán egyház fejeként még egy „jogcíme” is lenne erre.

Mindenkinek a figyelmébe ajánlom ezt az esszét, már a témafelvetés szokatlansága és fontossága miatt is. Értékes dolgok hangzanak el, ám ne csodálkozzunk, ha az ezekből levont következtetések és a szerző naivitása láttán az arcunkra kiült jóindulatú és kedélyes mosoly időnként gúnyos vigyorba vagy kedvetlen ajakbiggyesztésbe fordul.



* Az írás akkoriban készült.
** Természetesen ezzel a posztszerző nem azt akarja mondani, hogy a brit alattvalók ne rendelkeznének erősen beléjük nevelt, hagyományos tisztelettel mindenkori uralkodójuk felé. Itt most egy kicsit másról van szó.


2009. április 14., kedd

Angolszász áprilisok

John Constable — Water Meadows Near Salisbury

Különböző verseket gyűjtöttem össze, amiknek egyetlen közös vonása, hogy vagy így, vagy úgy, de szerepel bennük az április. Apropójuk se több, se kevesebb, mint hogy most is az van.

2009. április 1., szerda

English Tea
(A Happy Birthday to All Teacrats in the World)




Would you care to sit with me
For a cup of English tea
Very twee, very me
Any sunny morning

What a pleasure it would be
Chatting so delightfully
Nanny bakes, fairy cakes
Every Sunday morning

Miles of miles of English garden, stretching past the willow tree
Lines of holly, hocks and roses, listen most attentively

Do you know the game crochet
That adventure we might play
Very gay, hip hooray
Any sunny morning

(solo)

Miles of miles of English garden, stretching past the willow tree
Lines of holly, hocks and roses, listen most attentively

As a rule the church bells chime
When it's almost supper time
Nanny bakes, fairy cakes
On a Sunday morning