Túl a tapasztalaton és az észen
Humoros népek vagyunk, de legalábbis törekszünk rá.
A vicc egy tapasztalat-sziget, egy sajátos tapasztalási mód, amiről tudjuk, hogy nem a hétköznapi valóság, nem kell komolyan venni. Ezt lehet előre is jelezni, de lehet a legkomolyabb arccal is viccet mondani, ahol a hallgatónak kell rájönnie, hogy ez nem komoly, hanem tréfa. Ahogyan a vallási tapasztalás elmagyarázhatatlan, hiszen a nyelvünk a köznapi valóságunkhoz köt, úgy a vicc is. A humor nem logikus, a megértése sem az, és tudjuk mit ér, ha el kell magyarázni (azt, amit nem lehet).
Ma a humor inkább reakciós. Ez nem azt jelenti, hogy nincsen a baloldaliaknak vagy liberálisoknak humora, de ha néha van is, csak a saját filozófiai előfeltevéseiket félretéve tudják megmagyarázni. A humor ugyanis nem racionális, és nem is tapasztalati. A humort Arisztotelész, Platón, Quintilianus, Hobbes felsőbbséggel magyarázta: a felsőbbségérzet miatt nevetünk, a kiválóságtudat érzékelése a humorérzet. Spencer, Freud a megkönnyebbüléssel magyarázta a humorérzetet. Azonban a ma legelterjedtebb magyarázat Hutchesoné (Reflection upon Laughter), aki szerint a humor az inkongruencia észlelése.
A humor nem onanizálás, nem hatástalan és értelmetlen cselekvés. A tréfálkozás sajátos tevékenység: a tréfálkozó és a közönsége közt hallgatólagos egyetértést (sensus communis) előfeltételez – ennyiben a viccelődés közösségépítés, mindig csak az insidereknek szól. Ugyanakkor hasonlóan a fantáziához és a költészethez a humor felszabadít, és ezzel képes megváltoztatni a helyzetet. A tréfa azzal szabadít fel, hogy valamilyen ellentmondásra hívja fel a figyelmet. Kilép az immanens, a testi érzékelés világából. A humor megmutatja a valóságunk és magunk korlátolt voltát – a humor transzcendálja az egyént.
Ezért ellentétes a humor a racionalistákkal, akik szerint az emberi világ tökéletessé tehető, minden racionálisan megérthető és megmagyarázható. A humor antitotalitárius. Tudatosítja a világunk tökéletlenségét és egyben fel is készít a tökéletlenségekkel való együttélésre: annak elfogadására, hogy az alapvető dilemmáinknak nincsenek megoldásai. A jó élet félmegoldásokból áll, kompromisszumokból a racionális igazságok és szép eszmények félretételéből, a kisebbik rossz választásából, és az emberi ostobasággal, korlátoltsággal való együttélésből. A humor a teljes és gyökeres lázadás hiábavalóságáról is szól. A humorérzék a transzcendenciához kapcsol minket, a humorosakat, aminek leglátványosabb testi jele a kacagás.
A humor hasonlatos a vallásihoz, mindkettő egy enklávé, és mindkettőben a transzcendenciát tapasztaljuk meg. A vallási tapasztalás esetén a transzcendencia valamilyen, a köznapi életben nem megragadható értelmet mutat, míg a humor transzcendenciája a köznapi élet értelmetlen voltára utal. Mindkét esetben az ember képes kilépni az aktuális helyzetéből és jelentéseiből, előfeltevéseiből.
A transzcendencia kreatív, és nem mindenki az, mint ahogyan nem minden ember egyformán képes vallási tapasztalásra vagy a humor tapasztalására. Ezek adományok. A transzcendencia megtapasztalásának lehet és gyakorta van is noétikus, megismerő, értelemadó jellege – még akkor is, ha nem tudjuk szavakban megfogalmazni: egy példázat vagy egy anekdota, vicc jobban feltárja az köznapi élet értelmét vagy értelmetlenségét, mint tucatnyi roppant komoly és alapos értekezés.
A transzcendencia megtapasztalására szerencsésebbek képesek izgató szerek nélkül is, van hitük és humorérzékük – bár diktatúrák azt jobban büntették, mint a hagyományos tudatmódosítókat. Ugyanis a transzcendencia – így a vallás és a humor is –, leértékeli az érzékszervekkel megtapasztalható világot.
A transzcendencia mai, nem-teológiai megközelítése szerint: az immanens világban pontosan az emberi tapasztalatokban találhatóak a transzcendencia jelei. (Kálvin – sensus divinitatis) Peter Berger szerint a rend észlelése, a játék, a remény és a kárhozat megtapasztalása mellett a humor – a helyzetek ellentmondásainak felismerése, az emberi élet ellentmondásos voltának felismerése – ilyen, transzcendenciára utaló jel.
Megelőzendő a felesleges köröket: vannak humortalan hívők, de a humor hiánya inkább a konformizmussal jár együtt, ami ma a szekularizmus valamilyen fajtájának elfogadását jelenti. De viccelt-e Jézus? Némelyek a szent iratokhoz is a humorban vélik megtalálni a kulcsot. Az egyik gyakorta idézett történetben a farizeusok megkérdezték tőle, hogy fizessenek-e adót. (Máté 22. 15-22) Mire Jézus megkérdezte őket, van-e náluk pénz. És adtak egyet, pedig nem lehetett volna – a császár képmása miatt. Majd a sokat idézett mondat: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. Arról nem tudunk, hogy visszaadta-e. El is rakhatta.
A vallás felszabadítja a lelket, mint a humor. A fenséges és humoros egyaránt meghökkentő, lényege a szabadság, spontaneités, meglepetés. Ez az írás egyik sem.
Van aki azért él békében a világgal és önmagával, mert nem ismeri fel az ellentmondásait, mint Hans Hansen, és van aki azért, mert a vallás és a humor révén az élet ellentmondásaiba tekint be. A humorérzék is adomány. Az ellentmondások elfogadása a világban és magunkban adomány.
(Folytatjuk)
Bejegyzések
