— Demokratikus párt-e a Jobbik?

— Igen, demokratikus. (Ld. még 1, 2)

— Demokrata-e Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövetasszony?
— Nem, ő a liberális diktatúra képviselője.

„Az amerikai nagykövetség sajtóosztályán azt a választ kaptuk, hogy Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony a parlamentbe bekerülő demokratikus pártok, tehát a Fidesz, az MSZP és az LMP eredményváró rendezvényeire látogatott el. Kérdésünkre, hogy a Jobbik demokratikus párt-e szerintük, nemmel válaszoltak.” (Forrás: Amerikai nagykövet: csak a Fidesz, az LMP és az MSZP — Mandíner)

Az a furcsa helyzet, hogy „a demokrácia igazi képviselői” elméleti csapdába esnek, hiszen nem másokkal, mint „a demokrácia igazi képviselőivel” állnak szemközt. Végleges gyakorlati csapdáról persze nincs szó: vannak különféle fegyverek, amelyek alkalmasak az ilyen konfliktusok elsimítására.

A fenti egyenleteket természetesen fordítva is felállíthattuk volna, ahogy azt Eleni tette az idézetben, és még sokféleképpen. Olyan verziók is lehetségesek például, amelyekben az MSzP és/vagy az LMP és/vagy a Fidesz nem demokratikusak, a többiek (+/-Jobbik) pedig igen. A demokrácia tiszta elvként ugyanis sohasem létezett, és minden bizonnyal soha nem is fog létezni (ámbár, ha igen, akkor inkább meneküljünk), viszont minden ún. demokratikus erő „az igazi demokrácia” letéteményesének vallja magát.

Kossuth Lajos azt üzente...

„A szabadkőművesek Cincinnati 133. sz. páholya érdemes főmesterének, felügyelőinek és testvéreinek.

Alulírottak alázatos kérelme azt bizonyítja, hogy miután hosszú idő óta kedvező véleménye volt az Önök ősi intézményéről, vágyódik arra, hogy mint tag felvétessék, ha erre érdemesnek találtatik.

Mivel száműzött, a szabadság ügye miatt nincs állandó lakóhelye; most Cincinnatiban tartózkodik; kora 49 1/2 év; foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét és más nemzetekkel együttműködve megteremteni a polgári és vallásszabadságot Európában.”

(Forrás)

Fenti dokumentum alapján néhányan (akik egyáltalán hallottak Kossuth Lajos, a liberális ikon szabadkőműves voltáról) azt hiszik, hogy Kossuth Amerikában lett az „ősi” szervezet tagja. Valójában ez tévedés, Kossuth a bomlasztást már jóval korábban megkezdte, 1827-ben kelt ügyvédi oklevelén például már nem szerepel a címerpajzs felett a korona. Ez csupán egy jelzés, sokkal érdekesebb, amit Thoma Mihály Ágostonnal kapcsolatban olvashatunk:

„Az 1840-es években, a Tisza szabályozása kapcsán német területre utazik, Fürthben belép a szabadkőművesek közé. 1848-ban, a szabadkőművesség hosszas hatósági tilalma után, a forradalom és szabadságharc alatt alapította meg a „Kossuth Lajos, a dicső fény hajnalához” páholyt, melybe Kossuth Lajos is kérte felvételét. A páholynak ő lett volna a mestere, de az osztrákok [pontosabban a császári-királyi seregek — L.] pesti bevonulása miatt elhalt a kezdeményezés. 1848 őszén a Kossuth Lajos vezette Honvédelmi Bizottmány megbízza, hogy fegyvereket csempésszen Belgiumból Magyarországra. Az ügyletet a Wodianer és fia cég finanszírozta. A fegyvereket viszont az osztrákoknak szállította le, ezért Pest magyar visszafoglalása után 1849-ben mint honárulót, távollétében vagyonelkobzásra ítélték. 1869-ben ismét feltűnik neve az ekkor már törvényesen megalakuló Magyarország Nagy Oriense Corvin páholyának tagjai közt.”

Franco és az 1956-os magyar szabadságharc

Kétségtelenül nagy a csinnadratta ebben a derék tengerentúli tudósításban, de mi volt Ámerika hivatalos álláspontja?

Úgy tűnik, ez:

Kimenő Távirat Department of State 1956.11.8.
Szigorúan titkos
Az Egyesült Államok madridi követségének

Az Egyesült Államok kormánya osztozik a spanyol kormány ellenszenvében a Magyarország elleni brutális szovjet katonai akció miatt, valamint a magyar nép függetlenségi harca iránti mély együttérzésében.

Ugyanakkor az Egyesült Államok kormánya sajnálattal arra a következtetésre jutott, hogy semmilyen, ismétlem, semmilyen módja nincs annak, hogy hasznos katonai intervenciót hajtson végre a magyar hazafiak támogatására a siker reményében és a Szovjetunióval való nagyméretű konfliktus súlyos kockázata nélkül.

Az ENSZ aktívan foglalkozik a világbékét fenyegető különféle problémákkal, és az Egyesült Államok nézete szerint az szolgálja a legjobban mindannyiunk érdekeit, ha ezeket a kezdeményezéseket a sikeres befejezésig visszük.

Következésképpen az Egyesült Államok kormánya sem nyílt, sem titkos katonai beavatkozásra nem, ismétlem, nem vállalkozhat Magyarországon a jelen körülmények között.

Továbbá kénytelenek lennénk elhárítani minden felelősséget, amennyiben olyan privát szervezetek, mint az “American Hungarian Association” vagy a “Radio Free Europe” tevékenységet fejtene ki, amely katonai támogatást foglalna magában.

Az Egyesült Államok kormánya határozottan sürgeti a spanyol kormányt, hogy a lehető legóvatosabban vizsgálja meg, milyen következményei lennének a katonai intervenciónak Spanyolország és Nyugat-Európa számára.

Közös biztonsági céljaink és a világbéke megőrzésére vállalt kötelességeink fényében reméli, hogy Spanyolország nem tesz elsietett lépéseket az Egyesült Államokkal történő konzultáció nélkül. Saját belátása szerint annyit közölhet a fenti útmutatásból a királyi magyar követtel, amennyi megfelelőnek látszik.

Tegyük fel, hogy a fenti dokumentum hamisítvány (ez azonban egyáltalán nem valószínű, főleg, hogy említést tesz a Spanyolországban tartózkodó királyi követről). Ez keresztülhúzná María Dolores Ferrero Blanco kutatásait, melyeket e könyvben foglalt össze: La Revolución Húngara de 1956. El despertar democrático de Europa de Esta (magyarul: Az 1956-os magyar forradalom. A kelet-európai demokráciák ébredése.) Kiadó: Huelva, 2002. A könyv magyar nyelvű recenziója. (A recenzor érthetetlenül lelkesedik Dolores Ferrero azon „új” és szerencsére csak részben és főleg a forradalom/ellenforradalom (name it as you want to) kitörése körül még többé-kevésbé helyes meglátása iránt, hogy „a forradalom-népfelkelés a demokratikus szocializmus platformján állt, amelyben a többpártrendszer pártjai és a közvetlen demokrácia munkástanácsai jól együttműködtek.”)

A témában ld. még:
Borhi László: Franco és az 1956-os magyar forradalom. Dokumentumok a spanyol segítségnyújtás tervéről. História, 1998. 9-10. sz. 60-62. o.

Obama mint Amerika Gorbacsovja?

Hír

Korábbi (a hír szempontjából úgyszólván prófétai) elemzés:

A felvételen Alekszandr Dugin orosz szempontokat szem előtt tartva teszi mérlegre, hogy mennyiben tűnik Barack Obama „Amerika Gorbacsovjának”.

Mao-t ünneplik Ámerikában

Hírforrás

Boston Tea Party

Emlékeznek a bostoni teadélutánra?

Indián maskarába öltözött telepesek angol hajókat megrohamozva a kikötőben, azok teaszállítmányát a vízbe szórták. Olyasmi volt ez, mint az Auróra cirkáló leadott lövése, amely a Téli Palota ostromát jelezte. S így szóltak az öntudatra serdült amerikaiak: „Olyan teát főzünk György királynak, hogy abba belefullad!”.

Ennek előzménye a Tea Act volt. Annak pedig egy csempész és védőügyvédje, az amerikai Liberty bajnokai. A csempész aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot, az ügyvédje meg az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett. „Nemzet” született. Egy olyan úgynevezett „nemzet” — modern értelemben vett „nemzet” —, mint amilyen a francia forradalom „nemzete” volt, majd később a Szovjetunió „nemzete”. Egy telep, amely mindentől elszakadt, ami feudális és esszenciálisan birodalmi, s amelynek „állami” vallása a szabadkőművesség lett, etikája pedig a szellemtelen önzés. Az önfejű emberek klubja.

A bajok persze nem itt kezdődtek, de hát a bajoknak már csak ez a természetük.

Kérdés, hogy a teát eztán csempészni fogják, vagy elfogadják, hogy adó van rajt? A függetlenségi harc engem nem vidít fel, akkor inkább kihajózom, talán a King George sziget felé.

Régi és új

Ez a csipesz Claes Oldenburg Modern Művész alkotása. Szép is, értelmes is, hasznos is. Haladó is.
Jó ránézni.

A háttérben a philadelphiai Városháza, John McArthur és Thomas Walter nevű nímandok izéje.

Harry S Truman

Bár a Wikipédiában egy szó sem esik róla, Harry S (vagy S.) Truman, a Hirosimára és Nagaszakira dobott roppant „humanisztikus” atombombák idején az USA elnöke, csakúgy szabadkőműves volt, mint a magyarokat „kollektív bűn” elkövetése alá soroló dekrétumok atyja, Edvard Beneš, vagy az Első Világháború kirobbanását merényletével előidéző Gavrilo Princip, a „Fekete Kéz”, más néven az „Egyesülés vagy Halál” (Ujedinjenje ili smrt) vagy az „Ifjú Bosznia” (Mlada Bosna) társaságok tagja. De ezekről a szervezetekről majd talán külön és máskor.

A Grand Lodge of Pennsylvania az alábbi adatokat közli Truman előmeneteléről:

Harry S. Truman (1884-1972)
Az USA 33. elnöke (1945-1952)

Avatva: 1909-ben, a Belton páholyban (Belton Lodge No. 450, Belton, Missouri). Ebből a páholyból 1911-ben számos tag kivált, hogy új páholyt alapítson, Grand View Lodge No. 618. néven, melynek első főmestere (Worshipful Master) Truman volt. 1940-ben Truman-t a Grand Lodge of Missouri nagymesterévé (Grand Master of Masons of Missouri) választják, 1941-ig marad ebben a tisztségben. 1945. Sovereign Grand Inspector General, 33° (Supreme Council A.A.S.R) [A skót rítus magyar oldalát most nem találni — www.assr.hu]. 1959-ben tiszteletbeli nagymesterének választja a DeMolay Rend Nemzetközi Felsőfok Tanácsa (Honorary Grand Master of the International Supreme Council, Order of DeMolay). Truman így az egyetlen amerikai elnök volt, aki több mint ötven évig működött szabadkőművesként.

Azonban van olyan képeslap is, amelyről kiderül még egyéb maszon-szervezetekben való tagsága is:

Lambda Chi Alpha és Alpha Delta Gamma, illetve a sok, szinte áttekinthetetlenül szövevényes szabadkőműves rendi cím mellett a fénykép, amelyen az Ararat Shrine Temple fezét viseli.

További képek az elnök úrról:

1949. körül készült festmény, amely az elnököt maszon jelvényekkel ábrázolja.

Truman szabadkőművesek között, saját (fent látható) portréjával

Truman magát nézi a múzeumban. A falon az USA szabadkőműves elnökeinek portréit sorjában ábrázoló kép.

“Harry S. Truman's commemorative ribbon from the Grand Lodge of Missouri's Annual Communication 1932.”
Jól látható, hogy az első amerikai zászló (és a mai) színeinek alapja a francia szabadkőműves-forradalmi trikolór (amely minden további trikolór forrása).
A Szenátus pajzsa felett a frígiai sapka látható.

Egy kép Jobbikosoknak és szlovák nacionalistáknak :>

“This cap was presented to Harry S Truman in October of 1945, when he was invested with the 33rd degree of the Scottish Rite, Southern Jurisdiction.”

Képek forrása:
Harry S. Truman Library & Museum
Truman Memorabilia

Bónusz-kép:


De ne gondolják egy pillanatra sem, hogy a szabadkőművességnek bármi köze volna a politikához. Ez csak egy idióta mese, amit szélsőjobboldali összeesküvéselmélet-gyártók és egyéb fantaszták terjesztenek.

Kapcsolódó:

• Szabadkőművesek világkongresszusa
• Hát nem különös? Avagy kis hazánk és a Bilderberg-csoport
• Imperium Marianum (by Tölgy) — ld. az alatta kibontakozó vitát.

Külső:

• Pallas páholy
• Klubháló
• Berlin, meine Liebe. Schließen Sie bitte die Augen :>
  

A humanizmus és a civilizáció győzelme

A videók aktualitását a bombát ledobó pilóta halálhíre képezi.

És Nihon fiainak, e modernkori szamurájoknak halált „megvető” küzdelme:



*



Figyeljék a szövegalámondást. A „rescue”-t helyettesítsék be a „kill” szóval. Egyébként stimmel.

„Holokauszt-tagadó” volt-e a nagy befolyású zsidó úriember, Benjamin H. Freedman?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kezd nagyon provokatívvá válni, hogy bizonyos „konzervatívok” — a szocialista és liberális értelmiséggel együtt, amely, leginkább önmaga erkölcsi védelmére készül egy óriási totemet és tabut állítani a honi politikai publicisták elé — szorgos és félig-meddig talán öntudatlan árokásásba kezdtek, melynek célja, hogy elkülönítsenek egy olyan, „vegytiszta” konzervativizmust, amely mentes mindennemű holokausztizmussal kapcsolatban megfogalmazott éles, intellektuális kritikától, s létrehozzanak egy demarkációs vonalat, melynek túloldalán immár a „nácik” helyezkednek el, akik egy kalap alá veendők mindenféle utcai csőcselékkel (melynek, amennyiben valóban csőcselék, egy valódi jobboldali és konzervatív rendben nem volna tere).

Így hát magunk is ironikus, ám jogos, mert konkrét kérdésekben megfogalmazott „provokációba” kezdtünk, utalva mind a primitív „hollókosztozókra”, mind bizonyos károgó közéleti személyiségekre, akik a holokausztizmus hátszelével próbálnak meg maguknak erkölcsi tőkét kovácsolni az ellenük fellépőkkel szemben (e posztokat most [2009. május 1.] töröltük, mivel néhányak szerint „sértők” voltak). Ez néhány, egyébként nyilvánvalóan jószándékú blogszerzőnek és olvasónak láthatólag azonnal szemet szúrt. Ám magunk részéről feltesszük a kérdést, egy ilyen (mesterségesen) kiélezett kérdés körüli helyzetben is: „szalonképtelen”-e az, aki nem szalutál azonnal a balliberális média manipulációjára, hanem előtte tájékozódik és gondolkodik is?

Nos, bár óvakodnék a heves és érzéki vitától, mint nem az európai géniuszra jellemző aktivitástól, disputa indítását javaslom.

Az alább négy részben hallható-olvasható — rögtönzött — beszédet, amely 1961-ben, a Hidegháború közegében hangzott el Washingtonban, némi előzetes magyarázattal teszem közzé Körünkben. Másképp nem is volna ildomos.

Aki előadja: Benjamin H. Freedman, a huszadik század egyik érdekes alakja. Freedman 1890-ben született, sikeres zsidó üzletember volt New York City-ben, egyik igazgató tulajdonosa a Woodbury Szappangyárnak. Zsidóságával 1945-ben, az antant hatalmak győzelmét követően szakított, amikor is katolizált. Freedman személyesen ismerte Bernard Baruch-ot, Samuel Untermyer-t, Woodrow Wilson-t, Franklin D. Roosevelt-et, Joseph Kennedy-t, és John F. Kennedy-t, és a kor sok egyéb kulcsszereplőjét.

Nem ő az egyetlen zsidó származású úriember, aki az I. és — ami különösen figyelemreméltó — a II. Világháborúval kapcsolatban gyakorlatilag revizionista és inkább német-, illetve Tengely-barát álláspontot vett fel (anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan eszünkbe juthatna: ad absurdum „náci”-ról van szó — amely mozgalommal és szimbólumaival kapcsolatos „konzervatív” paranoia már a kommunizmusra is kiterjedt). Természetesen abban, ami beszédében elhangzik, semminek a „tagadása” nem jelenik meg... de ha meg is jelenne, talán az sem volna szentségtörés, hiszen a történelem megismerése nem ekvivalens egy egyszerű fizikai kísérlet eredményének igazolásával, és az ember nem lehet benne biztos, hogy nem bukkan-e itt-ott újabb, Katyn-hoz hasonló esetekre.

Viszont — félretéve mind a helyeslő, mind a tagadó prekoncepciókat, valamint erőszakos, primitív és otromba fenyegetéseket — egy olyan okfejtést hallhatunk, amely a német-zsidó polémiában nem csupán az egyik fél felelősségét boncolja, hanem a másik félét is (értelemszerűen tematice ez utóbbit emelve ki). Úgy gondolom, hogy amiket Freedman állít, azok nagy mértékben alátámaszthatók volnának különféle argumentumokkal; ám akár hozunk fel ilyeneket, akár sem, mindenképpen gondolkozásra késztető téziseket és hipotéziseket tartalmaz, különösen olyan, diplomáciai mércével mérve élesen kritikus tartalmú és kifejezetten szemtelen kiszólások fényében, amelyektől az utóbbi évek politikája sem mentes. (Lásd még ezt az írásunkat.)

Ami a „cionista manipuláció” korabeli fel- vagy elismertségét illeti, valaki felvetette, hogy Hitler nyilatkozott-e ezekről úgy, mint referenciákról. Nos, míg a Harcom-ban számos hasonló érvelést használ, konkrétan a Balfour-nyilatkozattal kapcsolatban nem találtam hivatkozást. Jó lenne persze, ha erről valamit tudhatnánk, ám ehhez át kellene böngészni A. H. összes rádióbeszédét például. Ugyanakkor csodálkoznék, ha Freedman légből kapta volna, amit mondott, és azon is, ha Hitler semmit nem mondott volna a Balfour-nyilatkozat és hátterének ügyében.

Mellékelem J. F. Rutherford levelét a Führerhez (az eredeti, német nyelvű levél fénymásolata itt található), aki végképp nem vádolható náci-szimpátiával — sőt, a Watchtower Society eleinte (vallásos meggyőződésből) a cionistákkal tartott —, de ő is elismeri az amerikai háborús propaganda zsidó-bankokrata hátterét. Furcsa lett volna, ha Németországban erről az érvelésről (ti. hogy az USA belépése Központi Hatalmak ellen bizonyos háttérmanipuláció hatására történt) nem tudnak.

Judea Declares War on Germany, 1933.

A beszéd vége felé vázolt kazár-elmélet Arthur Koestler révén vált ismertté (A tizenharmadik törzs).

Lényegében Freedman beszéde, ha el is nagyolja az okokat, semmiképpen sem biztos, hogy hibásabb eszmefuttatás, mint a liberális történetírás elméletei. Azoknál elméletileg lehet akár pontosabb is a felelősség elosztásában és az okok vázolásában is. Magam részéről üdvözlöm mindazokat a liberális kísérleteket, amelyek elfogulatlanul és szentimentális előérveket mellőzve állnak a kérdéshez.

Ami Freedman megjegyzését illeti a kazár birodalom vallási karakterének eredetével kapcsolatban, természetesen az nem igaz, hogy a monoteizmus előtti világ „falloszimádó” lett volna, de ez már más lapra tartozik, és a megfelelő kontextuson belül csak Freedman maradéktalan erkölcsi integritását bizonyítja, amely beszédének egész hangvételéből egyébként is érzékelhető.

Hogy végülis igazat mond-e vagy téved, azt hiányos információk miatt nem tudom eldönteni. Végül marad hát az aktualizált kérdés: tagadta-e bármilyen bűnök elkövetését B. H. Freedman? Előadásából úgy tűnik, nem.

Olvasóinknak pedig szintén marad a kérdés: állást foglal-e Loxon e poszttal holokauszt-kérdésben? Válasz: nem, mert továbbra sem tudja, mit kell „A Holokauszt”, illetve annak tagadása alatt érteni. Viszont az alábbi beszéd komoly kételyeket ébreszt azzal kapcsolatban, vajon hogyan lehetne egy hasonló törvényt kivitelezni. A mondott törvény alkalmas volna-e a beszéd betiltására? S Önök morális érvek alapján betiltanák például Freedman beszéde közlésének jogát?

Szerintem feltétlenül érdemes mindent megvizsgálni, mielőtt az ember ördögöt kiált. S ha még aztán is kiáltani akar, akkor tegye bizonyos határok és érvelési harc keretei közé szorítva.

Lincoln, Reagan, Clinton, Obama...

Évek óta gondolom, hogy ez a britpop-sztárként indult, majd amerikaivá vált, nigériai és brazíliai felmenőkkel rendelkező úriember megérdemel legalább egy posztot valamely konzervatív fórumon. Noha sokan sokféle módon fintoroghatnának (származása, választott amerikaisága, politikai „hovatartozása”, médiafigura-jellege, zenei szentimentalizmusa stb. miatt), mégis, amilyen tehetséggel, választékossággal, intelligenciával, valamint kitartással alkot, él és kommunikál, az nem csak a mai celebrity-szcénán, de egyáltalán a globális szcénán bámulatosan ritka.

Érdemes elejétől végéig végighallgatni alább ezt az úriemberi minőségeket felmutató, fehér politikusok hadoválásait megszégyenítő interjút. Pedig nem épp a legjobb környezetben (CNN), s nem a legtöbbet kihozó témákról kell beszélnie. Seal, a „fekete herceg” — ahogy valaki egyszer nevezte — új, ezúttal soul-feldolgozásokat felvonultató albumáról, az Isten-adta adottságok kapcsán Sade-ról, a házasság és a család, valamint annak prioritásai kapcsán feleségéről, Heidi Klum-ról (Tölgyünk is megirigyelhetné e szavakat), a politika kapcsán az általunk eddig nem sok bizalommal fogadott Barack Hussein Obama-ról beszél, az USA „nagy, vizionárius elnökeinek” sorában láttatva őt, akik között e neveket említi: Lincoln, Reagan, Clinton.

Amikor szavainak némi súlyt tulajdonítunk, abban szerepet játszik, hogy Sealhenry Samuel volt az egyetlen média-szereplő (fehérek és feketék, keresztények, zsidók és muszlimok sokasága között), aki 2001. szeptember 11. után pár nappal képes volt kiegyensúlyozottan azt nyilatkozni, amit egy normális ember nyilatkozna — hogy ti. most talán egy ideig kevésbé lesz fontos Amerika számára az, hogy ki hányadik a toplistán.

Erkölcsi súlyt tulajdonítunk szavainak továbbá azért, mert zenéjét és személyét tisztaságot és (az emberi gyengeség felmutatásával együtt) bizonyos belső erőt sugárzónak ismertük meg. (Akik humort keresnek alakjában — mint ahogy pl. Tevvton vagy Mr. Pharmacist szokása —, azok többnyire azonban nem zenéjében fogják megtalálni, főleg nem rendkívül sötét hangulatú, bár a soul-ra jellemző romantikus érzelmességet valamelyest megőrző Human Beings című albumán.)

Mondhatnák tehát, Seal tipikus eszköz lehetne egy csomó baloldali világpolitikai toposz számára, — a ZTT és a Warner Bros. „kreációjaként” — a túlerőltetett antirasszizmustól és interrasszializmustól kezdve a „szociális” és „progresszív” gondolatokon át a konkrét elnökválasztási kampányig, a „humanizmus” és „béke” hangoztatásától az amerikai szentimentalizmus számos európaiatlan légváráig, melyben a „család” és a „gyerekek” éppolyan fontos helyet kapnak, mint a „vallás”. Seal számunkra mégis előadóként és úgymond mint lelkileg normális ember hiteles, ahogyan hiteles Sade is, akiről hasonló dolgok volnának elmondhatók. És higgyék el, relatíve normális emberekből már nincs olyan sok, hogy túl egyszerű volna válogatni — főleg nem popsztárok közül.

Zenés diszkográfia:

Seal [I] (1991) (Loxon kedvenc albuma tőle)
Seal [II] (1994) /a Deezer-en csak két szám érhető el, köztük a finoman arisztokratikus, madrigál-szerű Kiss from a Rose/
Human Being (1998) : Human Beings video
Seal [IV] (2003)
System (2007) (Loxon másik kedvenc albuma)
Soul (2008)

Egy videó az új albumról, Reactionary és Tölgy uraknak ajánlva:
It's A Man's Man's Man's World

És az eggyel régebbiről, amit ajánlok M. V. E.-nek és Don Shimoda-nak:
The Right Life

A számos kiváló egyéb felvételből, valamint a „kötelező” első albumon kívül ajánlom még:

Seal Live Church Studios, London, 1991 — ezen belül is: Killer, Deep Water, Whirlpool, Violet

MTV Unplugged: Seal, 1996 — különösen a Quicksand c. David Bowie-szerzemény feldolgozását, valamint a Kiss from a Rose-t.
 

A fagyi kérdés után?

A mostani elnökválasztás egyik érdekessége bizonyosan a faji kérdés volt. Vége van-e faji kérdésnek, amint azt Obama győzelme után a NYT állította? Vagy a faji kérdés még fontosabb, az elnökválasztásban pedig döntő lett? Kicsit hasonló a helyzet az 1980-as Reagan győzelemhez, ami a vallási kérdés felé fordította a psephologist-ok figyelmét, de másképpen. Akkor a born again keresztények kimozdultak az apolitikusságukból, és a katolikusok és zsidók közt is nyerni tudott a republikánus Reagan. „Ó, borzalom”: ezzel volt tele világ. „Amerikában is jön egy ajatollah Reagan személyében.” Most azonban a liberálisok arról győzködnek, hogy a faji kérdésnek vége. Elérték a nagy álmot, az Egyesült Államokban már nem számít a bőrszín, hiszen Obama is győzhetett. Sőt, ha nem győzött volna, az csak a fehérek rasszizmusa miatt történt volna. De győzött: nincs rasszizmus!

A faji kérdésnek Obama győzelmében játszott szerepéről még fog zajlani a vita, egyre újabb és újabb elemzésekkel. De feltűnő, hogy az amerikai liberálisok tagadni igyeksznek ezt. „Összességében arra a következtetésre jutottunk, hogy a faji attitűdök nem játszottak fontos szerepet a 2008-as elnökválasztás végeredményének eldöntésében.” A liberálisok azt állítják, hogy nem volt Bradley Hatás a választásokon; a fajnak kis szerepe volt. Azonban sok elemző szerint országos szinten volt Fordított Bradley Hatás, ami Obamának használt, másrészt a konföderált államok területén igen erős volt az Obamával szembeni faji hatás.

Világosabban: akik szerint a faji kérdés szerepet kapott a mostani választásban, két érvvel élnek.

— országosan a feketék, hispánok és más nem fehér kisebbségek a korábbiaknál nagyobb mértékben mentek el szavazni és nagyobb mértékben szavaztak a demokrata jelöltre. Azaz, a faji kérdés országosan erősítette Obama győzelmét.


A feketék és a latinok szokatlanul nagy számban szavaztak Obamára, és ez döntő volt a fehérek Obama felé fordulása mellett. Obama 10 millióval több szavazatott kapott, mint Kerry 2004-ben, ami 4,6%-os elmozdulást jelent. De ez nem minden csoportban volt egyenlő mértékű. 4,3 millió fekete és 2,7 millió latin új demokrata szavazót tudott szerezni Obama (az összes szavazó közt a feketék arány 10-ről 13%-ra nőtt 2000-hez képest, a latinok aránya pedig 6-ról 9%-ra). Obama nem csak új szavazókat hozott, hanem a régi szavazók egy jó részét is átcsábította. Gyakorlatilag a teljes fekete szavazócsoport rá szavazott (95%). Ha a faji kisebbségek olyan arányban szavaztak volna, mint 2004-ben, akkor McCain győzhetett volna, ugyanis a fehérek közt csak 2%-ban tudta növelni Obama a népszerűségét Kerryhez képest. A kilenc billegő államban, ahol a csata zajlott (Colorado, Florida, Indiana, Iowa, Nevada, New Mexico, North Carolina, Ohio, Virginia), döntő volt a demokraták előretörése a faji kisebbségek közt. Ezekben az államokban Obama nem tudta a fehérek közt a többséget megszerezni. Montana és North Dakota szintén „billegő” államok voltak, de jelentős fekete kisebbség nélkül, így ott nem is tudott győzni Obama, még ha erősödött is.

— a konföderált államokban, ahol a legmagasabb a feketék aránya, erősen megnőtt a republikánus jelöltre adott szavazatok aránya. És csak ott.

Az itt látható térképen a balra található Voting Shift-re kattintva jól látható, hogy az egyes államokban mennyivel erősödtek a demokraták, és mennyivel a republikánusok. Elsőre is látszik a déli, nagy fekete kisebbséggel rendelkező államok vörös színe: ott a republikánusok erősödtek. De ha a kedves olvasó az egérrel rákattint az egyes megyékre, akkor láthatja, hogy némely déli állam egyes megyéiben megkétszerezte a republikánus párt a fölényét a demokratákkal szemben.

Bár az emúlt 3-4 évtized, és főleg az Egyesült államokkal kritikus filmgyártás tele volt az amerikai álom végének hirdetésével, Obama népszerűsége részben annak is köszönhető, hogy visszahozta az álmot: „Ha van valaki, aki kételkedbe abban, hogy Amerika az a hely, ahol minden lehetséges… ma éjjel választ kapott.” Nem számít a vagyon, a vallás és a faj, nem számít a származás, mondta Obama.

És most a vita tétje az is, hogy valóban nem számít-e a származás, a faji különbségeknek nem volt-e szerepe a győzelmében? Úgy tűnik, azok szavaztak rá a faji kisebbségek közül, akikben elég erős volt a faji ressentiment, és akik az olvasztótégelyt, az amerikai álmot valóságnak szeretnék hinni, vagy azzá szeretnék tenni. A faji kártya kellett és működött. Obama győzelme nagy mértékben a faji polarizációnak köszönhető, és nem a liberálisok által sugallt faji olvasztótégelynek. A faji különbségeket hirdető politika faji mobilizációval győzött. Ki tudja-e elégíteni új demokrata szavazói faji ressentimentjét, úgy hogy a fehéreket ne lökje el magától?

Olmert, a diplomata

Kedves humanitárius szervezetek és egyéb, roppant felelősségteljes személyek!

Kérjük jegyezni itt, valamint itt, hogy már kettő-három antiszemita posztot is publikáltunk egyre inkább felforgató és szemtelen jellegű körünkben:

Audiatur et altera pars (Al-Naqba) [Loxon]
Nem, nem és nem [Loxon]
Teakrata helyszíni tudósítás a Közel-Keletről [Tölgy] :}

Negyedikként még egy rasszistát is:
Az Univerzum legnagyobb médiaeseménye január 20-án [Tölgy]

Mivel azonban ezek még nem elegendők az újabb náci-kórkép felállításához, szeretnénk ismételt provokációval előrukkolni (értik, mi vagyunk a provokátorok, nem Simon Peresz, Cipi Livni [ld. alább] és Ehud Olmert). Kérjük Seres „Kritizálhatatlan” László urat és másokat, fejtsék meg helybéli antiszémitáinknak, hogy milyen magyarázatok lehetségesek az alábbi hírre, amelyek eloszlatják az ő ordas xenofób érzelmeiket és indulataikat:

Olmert beszólt Condinak — mondja kedélyeskedve az Index.
A hír pontosabban, és megfelelő kommentárral itt olvasható.

*

Loxon jegyzi meg az alábbiakat azok kedvéért, akik az Izraellel kapcsolatos kritikákból azt vonják le, hogy itt bizony-bizony antiszemitizmusról van szó, majd pedig azt — ad absurdum — a posztíró baloldaliságára kenik:

A szélsőbal hivataliter soha nem volt antiszemita, viszont antiimperialista volt. És mivel Izrael még a nyolcvanas években is „imperialista” (értsd: „nyugati”, kapitalista és többpártrendszerű) államnak számított, ezért Izrael (nem pedig zsidók) elleni szólamok hangzottak el egyébként zsidó kommunistáktól is. Ez folytatódik a majom Chávez politikájában, akivel baljós szövetséget ápol Putyin és — úgy tűnik, korunk Ribbentrop-paktumára készülő — Ahmadinezsád is.

Visszatérve a jelen témára, ugyanakkor szerintem szánalmas ez:
http://index.hu/video/2009/01/13/proizrael/?p=0
(figyeljék a feliratokat is — Novák Attila reakciója)

A Gázai övezet elleni hadműveleteket indokoló izraeli érvelés emlékeztet a „hatalmas katonai potenciált rejtegető Szaddam-reszim”-ről szóló amerikai mítoszgyártásra, amely az egyik arcátlan ürügy volt arra, hogy az USA megtámadja Irakot. Noha nem szimpatizáltam Szaddámmal, ez a tarthatatlan és alaptalan érvelés mégiscsak alávaló volt. Emlékeznek?

A másik ürügy a (többek között) Afganisztán elleni háborúban az örökké bújkáló Oszama bin Laden volt, aki a mai napig soha sehol nem lelhető fel.

Ez a két „antiterrorista” érvelés emlékeztet a Hamász-ürügyre. Az állítólagosan mindennél veszélyesebb (és sötétben bújkáló) Hamász nagyszerű alibi egy kis népirtásra, kánaániták exterminálására, + Egyiptom nyugati láncoskutyai türelmének próbára tételére.

Arról még nem is beszéltünk talán, hogy a most megválaszt(at)ott Barack Husszein Obama (Bush „ellenpontja”) egy báb-kreáció, akivel persze ugyanazt a politikát fogja valamely homályos szándék folytattatni, mint idióta elődjével.

Telitatalálat volt az amerikai politikai Megasztár háttérszervezőinek névválasztása (vagy ehhez szabott személyválasztása): egyiptomi (békeharcos), iraki (mártír) és afgán (fundamentalista) vezetőkre utal, szimpatikussá avatni szándékozva a Bush-sal látszólag „célon kissé túllőtt” Amerikát az iszlám(isták) és a „színes népek” körében. [Két légy egy csapásra.]

Ám (Mu)Barack (Szaddam) Husszein Obama (bin Laden) részéről körülbelül ennyi újdonságra számíthatunk:

„Új irányítás”

A Hamász pedig csakis alibi lehet Izrael számára, ahogy Szaddam nukleáris potenciáljának mítosza és a különös módon mindig túl jól rejtőző bin Laden is egy jóságos, terrorista-ellenes háborúskodásra, amelyet a leomlott ikertornyok helyén szinte nevetve konferált be ifj. Bush.

E háborúk — a jól hangzó „önvédelem” helyett mintha Nagy Izrael létrejöttét szolgálnák, amint az 1948-as, 1956-os és 1967-es háborúk, vagy az IRGUN terrorakciói.

Az egyébként is mindig asszisztáló impotenciát felmutató ENSZ e helyzetben a tökéletes statiszta szerepét játsza, amikor is Cipi (Tzipi) Livni így szól az izraeli rádiónak adott nyilatkozatában: „Nem fogadom el, hogy az ENSZ döntse el, mikor kell befejezni egy terror elleni háborút.”

Mindehhez ugyanakkor még hozzá lehet fűzni ezt a cikket is, amelynek végülis szintén van igaza, csakhogy ma már rég nem erről van szó: A Közel-keleti konfliktus úgy ahogy van NEM MENŐ. Ma már inkább arról lehet gondolkodni, amit e posztban pedzettünk. Izrael ugyanis jelenleg úgy fitogtatja az USA által létrehozott katonai potenciálját [ld. még: DIME], és úgy beszél háborús jogai privilegizálásáról, mintha lassan világkonfliktus provokációjára készülne.

*

Az Al-Jazeera angol tudósítása Washingtonból. A felvételen látható Sean McCormack nyilatkozata: „100 %-ig, totálisan, teljes mértékben igaztalan”, valamint az Al-Jazeera jeruzsálemi tudósítója: „Az izraeli miniszterelnök szavahihetősége rendkívül fontos kérdés, főként a jelenlegi gázai szituációban. Akár a Fehér Ház, akár Olmert verziója igaz, Ehud Olmert megnyilvánulása az elképzelhető legmagasabb rendű diplomáciai ballépés.”

De lássuk külön, újra Tony Fratto, a Fehér Ház sajtótitkárának magyarázkodását (és mimikáját, amely kísértetiesen hasonlít Gyurcsány Ferenc gesztikulációjára, különösen a felvétel végén.) — Fratto (McCormack-kal szemben) azt állítja, Olmert sztorijában csupán „pontatlanságok vannak”:

Ántiszémitizmus-veszély ide vagy oda, végülis az Olmert-féle, túlságosan magabiztos „elszólás/beszólás” [?!] nem pontosan azt az elképzelést látszik-e erősíteni, amelyet egy karikaturista így fogalmazott meg? :

Ehud Olmert interpretációja Izrael és az USA viszonyáról

Ez a poszt egyben válasz Nénike szkeptikus, és (bármennyire őszinte legyen is) — a konzervatív blogokon immár sokadszorra megismert demagóg eljárással — ismét csupán Morvait, Jobbikot és hasonlókat kipécéző írására is. Ezeket a hol fanatikus, hol otromba és félhülye figurákat mindig fel lehet használni egy kis figyelemelterelésre, amikor nincs jobb kéznél.

Loxon nem fogadja el az elektronikus sajtóban is felkapott tézist, mely szerint Izrael állam politikája, diplomáciája nem tematizálható. Hogyne volna tematizálható, amikor Izrael mint az euro-atlanti világpolitika és világgazdaság meghatározó tényezője mutatja fel magát — mindenféle nyilatkozatokon és tevékenységen keresztül? Ruanda nem mutatja így fel magát (nevetséges is volna), és egyetlen más állam sem tart igényt a kivételes bánásmódra, még Irán, sőt Palesztina sem. A zsidóság „önvédelmi” szervezetei azonban úgy vindikálnak maguk számára nacionalista-soviniszta, irredenta jogokat, hogy közben másoktól megtagadják ennek lehetőségét, és erkölcsileg mélyen elítélik vagy degradálják azt. Mintha csak volna egyenlőbb az egyenlők között, s mintha csak egy izraeli politikus/diplomata/újságíró — bármiféle vélt vagy egykor valós üldöztetésre hivatkozva — többet engedhetne meg magának, mint — teszem azt — egy német vagy egy francia. Holott Izrael állam is van olyan nacionalista, mint akármelyik európai ország, s revizionizmus, valamint xenofóbia tekintetében sincs elmaradva.

Ha e cinikus gőg alábbhagyna, az én mesém is véget érne.

A „tudomány” vesszőfutása Ámerikában és „in Juróp”

Egyszer már foglalkoztunk egy nevezetes elmebajos „tudományos” kísérlettel és hasonlóan észt nélkülöző kiértékelésével. Az imént azonban ennek tovább-parodizált változatát olvashattuk az Index hírportálon.

Úgy tűnik, kezdenek megszaporodni — főleg Ámerikában, de aligha sokára „Európában” is — az efféle böktudományos barbi-hírek.

Akkor egy kommentárban így vallottunk: „az, hogy nyolc kamasz megállapítja, hogy az általuk tesztelt Piroska Smith agya, aki idén a republikánusokra szavazott, az M vagy W betűkre 20%-kal jobban reagál, mint John Lewy agya, aki meg a demokratákra, semmilyen komolyan vehető következtetés levonására nem alkalmas, azon kívül, hogy a kutatást Obamáék vagy Hillaryék fizették-e.”

Ámerika-béli tudós portréja tegnap.
Ma már ez a típus is a múlt „konzervatív” példányának számíthat,
a fejlemények immár őt is alulhaladták.

Hoztunk nemsokára egy „ellenkező előjelű” (?) példát is másik írásunkban, amely a konzervativizmus hozzávetőleges kritériumairól szólt. Az itt fellelt érvelés ugyanolyan csökött értelemre vall, item: „A konzervatívok boldogabbak”.

Mint konzervatív, teát szerető ember, mondhatom, hogy a kortes-értékű ingyencirkuszon kívül, amelyeket ezek a kutatások szolgáltatnak (persze finanszírozásuk nem ingyenes), mással nem szolgálnak számomra. Cirkusznak azonban — valljuk be — ez kevés, hiszen csak egy kisvárosi ámerikait tudna elszórakoztatni. Javaslom, hogy Magyarországon, ha egyszer a teakrácia átveszi a hatalmat, e kutatókat cirkusz helyett bábszínházban mutogassák.

Erről jut eszembe, nem is értem, hogy. Láttak már laterna magica-t?

Punch, the “Lord of Misrule”, with his dog.
The dog maybe is the “Science” of our Age.

Update: „Imádkozni olyan, mintha egy baráttal beszélnénk” — A materializmusnak, úgy tűnik, nincs alsó határa.

A komancsokról koalamaciknak

Koalás barátaink gyakran állítják, hogy a reakciósok nagy-nagy tévedésben leledzenek. A komancsokkal szembeni politizálás teljesen téves, mivel:

— egykor voltak, és csúnyák voltak tényleg, de ma már nincsenek is komancsok;

— vannak ugyan ma komancsok, de nemcsak a koalában, hanem az ellenzékben is;

— az átkos nem is komancs világ volt, rossz volt, de a komancs vallás szép és jó;

— az átkosban volt jó is, sőt!

Egyáltalán nem áll szándékomban koalamackókkal veszekedni. De a komancs nemzet színei figyelemreméltóak.

A komancsok a legvérengzőbb indiánok hírében álltak és állnak ma is. Igaz, megfogyatkoztak (10.000-re teszik a számukat), de arról nincs szó, hogy ne léteznének.

Valamikor hatalmas területet tartottak megszállás alatt,

de sosem voltak egységesek, néha együttműködtek, néha harcoltak egymással. A komancs élet alapeleme volt a harc, rettegésben tartották a többi indiánt és a telepeseket egyaránt. Azonkívül, hogy a legvérszomjasabb törzs hírében álltak, még lótolvajként is nagy hírre tettek szert. Hm. Minden rendes ember ellenük harcolt: Winnetou, Old Shatterhand és John Wayne is.

"Politically Correct" tudomány és a Pithecus Erectus esete

Jézusom

„Mielőtt bárki politikai síkra terelné a kísérlet értelmezését és esetleg azt szűrné le belőle, hogy a liberálisok adekvátabb módon gondolkoznak, előre szólok, hogy ez az eredmény mindössze annyit jelent, hogy bizonyos típusú feladatokban a liberális beállítottságú emberek jobban teljesítenek. Ahogy a szerzők is kiemelik a cikkben, más szituációkban, ahol például épp egy stabil válasz az optimális, ott valószínűleg a konzervatívok érnének el jobb eredményt.”

Eddig a kutatócsoport PC magyarázkodása.

Ez csak egy példa arra, hogy az amerikai tudomány pontosan olyan színvonalú eredményeket produkál, mint anno a szovjet. Ezek a dolgok bulvárheccnek illenek be, ezért beraktam őket a bulvár-rovatba is.

*

Íme, a „felvilágosodás” öröksége. Egy dolgot biztosan leszűrhetünk: az aufklérer tudományfelfogás szoftverei majomagyon futnak a legjobban. De sajnos a majomagy sem haladó: borítékolhatóan ugyanolyan majomkodó bizonyítékokkal áll elő. Ugyanaz a kognitív és motorikus pattern immár néhány évszázad óta.

Ateista és Agnosztikus Klub
Szabadgondolkodó
Szkeptikus blog

Vágó Istvánnal vagy (más szinten) Tatár György-gyel vitatkozni nem sok értelme volna. Viszont hogy ne csak a „szkeptikusok” (önmagukat kétségbe nem vonó) marhaságai, leninista vágású és újra divatba jött keményvonalas ateizmusuk álljon itt, nézzünk egy kevés másfajta megközelítést is:

Buji Ferenc: Az ember evolúciós önértelmezése
Ugyane szerzőtől különösen ajánlom még:
Buji Ferenc: Hol van Isten? In: Magasles, Kairosz Kiadó, Bp., 2006.
Titus Burckhardt: Kozmológia és modern tudomány
René Guénon: A fejlődés mítosza
René Guénon: Két mítosz: Civilizáció és fejlődés

Ateaista

Libertas

Régi szép emlékek, amikor Sharon Stone-t kihallgatták az Elemi Ösztönben, hm, hányan átélték már...

A film rendezője, a holland katolikus Paul Verhoeven, most egy könyvvel hívta fel magára a figyelmet. Vélhetően látta a Brian életét, és némely elemét talán túl komolya vette. Azt hihette, dokumentumfilm maradt fenn. És most, 20 év munkájával megírt egy könyvet, ami bizonyosan sikeres lesz, bevételt is hozni fog. Sharon Stone megöregedett, már nem lenne a kihallgatásos jelenet olyan ütős. Könyvben meg végképp nem.

A mostani szenzáció témája egyszerű: Jézus egy nemi erőszak gyümölcse volt, Máriát egy római katona erőszakolta meg. Gondolom, majd kiállnak mellette a szólásszabadság honi, elhomályosult tekintetű hívei. A szent szabadság nevében.

De.

Az van, hogy a szerzőről kritikát író népszerű konzervatív filmes oldal neve Libertas. És a selejt bosszúja mellett jó szólni a jóról is. A Libertas meg jó. Megismerhető belőle az amerikai konzervatív gondolkodás. És a filmvilág is. És emellett még élvezetes és folyamatos Hollywood-kritikákat is olvashatunk.