Egy olvasónk ajánlotta számomra a „Sötét középkor” gúnycímet felvett blogot, amely a középkorról, illetve általában a régebbi korokról a XIX. századi pozitivizmus divatja idején elterjedt sötét és bigott babonákat tárgyalja, cáfolólag. Korunkban tudománytörténeti szempontból fontos és jelentős az efféle tevékenység, ezért néhány érdeklődést felkeltő passzust idézek a két eddigi posztból (félkövér kiemelések tőlem):
1. Az erényöv
„Mára nem maradt olyan szerkezet, amelyről ne merült volna fel, vagy ne bizonyosodott volna be, hogy 19. századi hamisítvány.”
„Az öv léte mellett kardoskodó kutatók maguk sem a múzeumok poros tárgyaira, hanem irodalmi forrásokra hivatkoztak. Az első mű, ahol az olvasók hallhatnak róla, Marie de France Guigemar (12. sz. vége) című költeménye, ahol a főszereplő szerelmi zálogként ajándékozza szeretőjének az övet, s maga is vállalja viseletét; ugyanakkor a hölgy féltékeny férje szinte minden eszközt bevet, hogy megvédje nejét a hódolóktól, kivéve azt, aminek a legkézenfekvőbbnek kéne lennie: az erényövet.
A fantáziadús olvasók a szóban forgó eszköz további nyomait fedezhetik fel Guillaume de Machaut művében, a Le Voir Ditben (1362-1365), ahol a nemesasszony egy kis aranykulcsot ajándékoz szeretőjének szerelme allegorikus zálogául. A szíve vagy a tisztessége kulcsa?”
„A 15. század elejéről származik az első komoly bizonyíték az öv létezésére, meglepő módon egy hadászati felszerelésekről szóló enciklopédiában (Conrad Kyeser: Bellifortis, 1405). A szakkönyv szerint a firenzei asszonyok viselete volt, de ők is csak akkor húzták magukra, ha a várost ostrom alá vették — érthető okokból. Természetesen a kulcs felett ők rendelkeztek.”
„A szenvedéllyel és rejtélyes erotikával átitatott középkorkép iránti romantikus rajongás életre hívta az erényöv legendáját, ami nagyon termékenynek bizonyult az elfojtásokkal birkózó »erényes« században, különösen a viktoriánus Angliában.”
2. Lapos vagy gömbölyű?
„Arisztotelész, Püthagorasz, Parmenidész, Platón, Eukleidész, Arkhimédész mind-mind úgy gondolták, hogy a Föld gömbölyű. [...] A középkor legtekintélyesebb szerzői, az egyházatyák közül senki sem vonja kétségbe Arisztotelész nézeteit a Föld alakjáról. [...] Szent Ágoston megbízott a görög filozófusok véleményében. Szent Ambrus, Nyssai Szent Gergely, Órigenész, Aranyszájú Szent János, Damaszkuszi Szent János és Beda Venerabilis szintén gömb alakú Földről beszélnek, csakúgy, mint később olyan nem jelentéktelen szerzők, mint Robert Grosseteste, Aquinói Szent Tamás vagy Roger Bacon.”
„Az asztronómia egyetemi tantárgy volt, így joggal tartott számot egyetemi tankönyvre is, amely egy angol tudós, Johannes de Sacrobosco (angolul John of Holywood, 13. sz. első fele) nevéhez fűződik. A munka a 16. századig a legfontosabb felsőoktatási kézikönyv maradt. Nemcsak a Föld-központúságban követi a ptolemaioszi világképet, de abban is, hogy bolygónkat gömb alakúnak írja le.”
„A középkor csillagászati eszközeinek, az asztrolábiumoknak a felépítése mind arra utal, hogy fel sem merült, hogy a Föld lapos is lehet.”
„Honnan származik tehát a mítosz? Valójában a latin nyelv tisztaságára olyan kényes humanisták engedték ki a szellemet a palackból a reneszánsz idején, amikor újra felfedezték Lactantiust (265–345), az ókeresztény egyházi írót, aki alig bírt szellemi befolyással a középkor évszázadaiban — különösen csillagászati kérdésekben. Az eretnekként számon tartott »keresztény Ciceró« viszont megrögzötten hitte, hogy a Föld lapos. Annyira nagy hatással volt a 16. század elején, hogy Kopernikusz kifejezetten rajta élcelődve utasította el a régi világképet. Így talált utat Lactantius a 19. századi tudománytörténet kánonjába, amely démonizálta a vallás szerepét, s írásai így váltak indokká az egész középkori művelődés lesajnálására.”
„Valójában a 19. századi pozitivizmus mítoszképzésével állunk szemben, amely élet-halál harcként tekintett az egyház és a tudomány konfliktusára, s célkitűzésével ellentétben a források alapos megismerése helyett inkább a koncepciót választotta.”
Térkép 1581-ből, száz évvel Amerika felfedezése után.
Nyilvánvalóan szimbolikus ábrázolás.
*
1. Az erényöv
„Mára nem maradt olyan szerkezet, amelyről ne merült volna fel, vagy ne bizonyosodott volna be, hogy 19. századi hamisítvány.”
„Az öv léte mellett kardoskodó kutatók maguk sem a múzeumok poros tárgyaira, hanem irodalmi forrásokra hivatkoztak. Az első mű, ahol az olvasók hallhatnak róla, Marie de France Guigemar (12. sz. vége) című költeménye, ahol a főszereplő szerelmi zálogként ajándékozza szeretőjének az övet, s maga is vállalja viseletét; ugyanakkor a hölgy féltékeny férje szinte minden eszközt bevet, hogy megvédje nejét a hódolóktól, kivéve azt, aminek a legkézenfekvőbbnek kéne lennie: az erényövet.
A fantáziadús olvasók a szóban forgó eszköz további nyomait fedezhetik fel Guillaume de Machaut művében, a Le Voir Ditben (1362-1365), ahol a nemesasszony egy kis aranykulcsot ajándékoz szeretőjének szerelme allegorikus zálogául. A szíve vagy a tisztessége kulcsa?”
„A 15. század elejéről származik az első komoly bizonyíték az öv létezésére, meglepő módon egy hadászati felszerelésekről szóló enciklopédiában (Conrad Kyeser: Bellifortis, 1405). A szakkönyv szerint a firenzei asszonyok viselete volt, de ők is csak akkor húzták magukra, ha a várost ostrom alá vették — érthető okokból. Természetesen a kulcs felett ők rendelkeztek.”
„A szenvedéllyel és rejtélyes erotikával átitatott középkorkép iránti romantikus rajongás életre hívta az erényöv legendáját, ami nagyon termékenynek bizonyult az elfojtásokkal birkózó »erényes« században, különösen a viktoriánus Angliában.”
2. Lapos vagy gömbölyű?
„Arisztotelész, Püthagorasz, Parmenidész, Platón, Eukleidész, Arkhimédész mind-mind úgy gondolták, hogy a Föld gömbölyű. [...] A középkor legtekintélyesebb szerzői, az egyházatyák közül senki sem vonja kétségbe Arisztotelész nézeteit a Föld alakjáról. [...] Szent Ágoston megbízott a görög filozófusok véleményében. Szent Ambrus, Nyssai Szent Gergely, Órigenész, Aranyszájú Szent János, Damaszkuszi Szent János és Beda Venerabilis szintén gömb alakú Földről beszélnek, csakúgy, mint később olyan nem jelentéktelen szerzők, mint Robert Grosseteste, Aquinói Szent Tamás vagy Roger Bacon.”
„Az asztronómia egyetemi tantárgy volt, így joggal tartott számot egyetemi tankönyvre is, amely egy angol tudós, Johannes de Sacrobosco (angolul John of Holywood, 13. sz. első fele) nevéhez fűződik. A munka a 16. századig a legfontosabb felsőoktatási kézikönyv maradt. Nemcsak a Föld-központúságban követi a ptolemaioszi világképet, de abban is, hogy bolygónkat gömb alakúnak írja le.”
„A középkor csillagászati eszközeinek, az asztrolábiumoknak a felépítése mind arra utal, hogy fel sem merült, hogy a Föld lapos is lehet.”
„Honnan származik tehát a mítosz? Valójában a latin nyelv tisztaságára olyan kényes humanisták engedték ki a szellemet a palackból a reneszánsz idején, amikor újra felfedezték Lactantiust (265–345), az ókeresztény egyházi írót, aki alig bírt szellemi befolyással a középkor évszázadaiban — különösen csillagászati kérdésekben. Az eretnekként számon tartott »keresztény Ciceró« viszont megrögzötten hitte, hogy a Föld lapos. Annyira nagy hatással volt a 16. század elején, hogy Kopernikusz kifejezetten rajta élcelődve utasította el a régi világképet. Így talált utat Lactantius a 19. századi tudománytörténet kánonjába, amely démonizálta a vallás szerepét, s írásai így váltak indokká az egész középkori művelődés lesajnálására.”
„Valójában a 19. századi pozitivizmus mítoszképzésével állunk szemben, amely élet-halál harcként tekintett az egyház és a tudomány konfliktusára, s célkitűzésével ellentétben a források alapos megismerése helyett inkább a koncepciót választotta.”
Térkép 1581-ből, száz évvel Amerika felfedezése után.
Nyilvánvalóan szimbolikus ábrázolás.
*
Részletek a 2. poszt alatti kommentárokból:
A — „Azért én emlékszem olyan középkori világtérképekre, amelynek a közepén van Jeruzsálem, s a világóceán”
B — „Az, hogy Jeruzsálem a központ, nem sokat nyom a latban. Az én világtérképemen például Egyenlítői Guinea áll a középpontban.”
C — „Nyugodtan lehet Jeruzsálem a középpontja, és lehet T alakban tagolt. Nem hiszem, hogy egy ilyen térképet felfedező utazásokhoz használtak volna. Ez a Föld „spirituális” alakját ábrázolja, mint sok más régi irat, térkép stb. Emellett érvényesíthettek (és érvényesítettek is) egy vagy több másféle szemléletet, amelyek a fizikai térben való tájékozódást szolgálták.”
Bejegyzések
