Franciaország szégyenletességeiről

Az erények számbavételét követően álljanak itt a korábban már említett Johann Georg Hamann becsmérlő sorai a francia XVIII. század erénynélküliségéről. (Álljanak itt mintegy önkritika gyanánt is, vádolandó olykor eluralgó kedélyeskedő és opportunista hajlamainkat.)

„Már negyven felé járok, de semmi sem bosszant jobban, mint hogy Franciaország a hazám. Nyelvünkben csupa kétértelműség uralkodik, művészetünkben gondolkodási szétszórtság, írásmódunkban csúfondáros okoskodás, cselekedeteinkben pedig arcátlanság. Egy szellemes ötlet nálunk félvállról veszi az észt, a zseninek pedig el kell bújnia a divat limloma mellett. Sem a himlő, sem a titokzatos betegségek nem okoztak valaha is oly sok szerencsétlenséget, mint idétlenségre hajló ízlésünk. Ez már a kapucinusokig terjed, akik selyemruhát hordanak, a karmeliták pedig nem járnak már napernyő nélkül a kezükben.

[...] A klérus hol a pápával tart, hol a királlyal. Ha az uralkodó fenyegetőzik, akkor a rendszerhez az Alpokon túl keresik a menedéket. Ha a helytartó mennydörög, akkor éljenek a gallikán egyház szabadságai!

Nem sok hiányzik ahhoz, hogy az emberek nyári szállásokra költözzenek, hogy limonádét és üdítőket ihassanak, akkor magukkal viszik majd az éjjeliszekrényt a futóárokba, és végül parfümözött puskaporral és ólommal fognak lőni. Milyen kevéssé tudjuk, hogy a hősök egyedüli sminkje az izzadság.”

(Egy hasznos, bevált és új oltásnak projektuma. In: Johann Georg Hamann Válogatott filozófiai írásai. Ford. Rathmann János. Pécs, 2003, Jelenkor Kiadó.)

Monarchiai szép napok – plusz két töredék, egy fénykép és egy (a közlés évszakára nézvést inaktuális) vers

Karel Čapek, Milan Kundera vagy Claudio Magris, A Habsburg mítosz szerzője is megengedte magának, hogy a Monarchiáról (az „osztrák-magyarról”, A Habsburgok nevével összefonódott közép-európai birodalomról) nosztalgikus hangnemben írjon. Oroszországban Bulgakov, Magyarországon Krúdy Gyula élt előszeretettel monarchikus idők hangulatainak felidézésével – az angol, német vagy francia írók sokaságáról talán külön szólni sem kell. Bár nem mind voltak valamely értelemben „monarchisták”, többen aranyba vonták történeteiket azzal, hogy monarchiába, és nem demokráciába helyezték szereplőiket.

Idealizált-e a képük – a felsoroltaknak, s a fel nem soroltaknak? Egyrészt igen, mint minden egészséges szépség-érzésben, az idealizáltság itt is megjelenhet. Másrészt nem, hiszen tisztában voltak az emberi kapcsolatokban rejlő olykor keserű titkokkal, mint George, találkoztak sötét misztériumokkal, mint Meyrink, időnkénti sivársággal, önzéssel is, ábrázoltak szégyenletes dolgokat – mindeközben mégis ezt olyan „díszletek” közé helyezték, ami legalább már méltó a színház névre. Metternich nem volt jó véleménnyel a bécsi karakterről (pontosabban annak teljes hiányáról beszélt), mégis, a Monarchia így is több volt, mint az, amire ma még kevésbé lehetne érvényesen alkalmazni a „jellem” szót.

*

Johann Georg Hamann, a „felvilágosodás” kevéssé ismert kritikusa, Kant és Behrens levelezőtársa írja a Szókratészi érdemes gondolatok címet viselő értekezésében: „Most hiányoznak nekem a palingenezis titkai, amit történetíróink tartanak hatalmukban, hogy minden adott ember és közösség hamujából olyan szellemalakot vonjanak ki, mint amilyen egy karakter vagy egy történelmi festmény” (Johann Georg Hamann Válogatott filozófiai írásai, 63. o.).

*

Érlelni kellett volna még e gondolatokat, amint a jó bor alkimistái érlelik a szőlő vérét, míg kiadja esszenciáját. Ám ma hajnalban a Providencia megajándékozott egy álommal, s miután felébredtem, úgy éreztem, vezeti majd tollamat.

J. Emese fotója


*

Stefan George

Őszi csokor

Most jöjj a parkba, mondják: már halott,
s nézd: rádnevet a messze part sugára.
Kristályos fellegraj kék lánggal ott
az útra csillan és a park tavára.

Szedj tarka lombot: sárga nyírlevél
s lágyszürke bukszus rezdül, sír a szél;
rózsát is látsz még, egy-két szomorút:
csókold meg, törd le, s fond a koszorút.

Az őszirózsa rád hívón tekint,
s ha vadszőlők bíborát is beszőtted,
mi dús színét kibontja még előtted:
zárd halkan e haldokló képbe mind.

(Képes Géza fordítása)