A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Háború. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Háború. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 11., csütörtök

Budapest hősi védőinek emlékére

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.

„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!”

„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván.”

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.

„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. —”

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
Ali győzelem-ünnepe van ma!”

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.

„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, — ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”

A vár piacára ezüstüt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.

„Aztán — no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, — rövid az eset —;
Zengjétek Alit ma helyette!”

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit — ezért öli bú —
Vele halni meg, ócska ruhába'!

„S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!”

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.

Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte.”

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.”

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!

2009. szeptember 23., szerda

La guerra di Piero

Piero háborúja az egyik kedvenc dalom Fabrizio de André-tól, ettől a több mint tíz éve elhúnyt itáliai dalnoktól, aki stílusát tekintve talán valahol Villon (vagy pszeudo-Villon) és Cseh Tamás/Bereményi Géza között helyezhető el a II. Világháború utáni olaszországi „korkrónikás” zenében és irodalomban.

Bár Fabrizio tőlem politikailag és más tekintetben is meglehetősen távol állt, még leghumanistább műveivel is (La buona novella, Storia di un impiegato stb.) mindig inspirált arra, hogy magyarul is „halljam”. Most végre vettem a fáradságot és lefordítottam mutatóba ezt a dalt, több-kevesebb sikerrel. (Az esetlenségekért elnézést.)

Zeneileg jó minőségben itt hallgatható. Tevvton igazán csinálhatna hozzá egy jobb videót; ha volna kedve... bár a vörös pipacsok majd biztos elriasztják.



Dormi sepolto in un campo di grano
non è la rosa non è il tulipano
che ti fan veglia dall'ombra dei fossi
ma sono mille papaveri rossi.


Egy búzaföldbe temetve alszol
nem rózsa és nem is tulipán virraszt
az árkok árnyától oltalmába
vesz vörös mákvirágok miriádja.

Lungo le sponde del mio torrente,
voglio che scendano i lucci argentati
non più i cadaveri dei soldati
portati in braccio dalla corrente.


Áradó patakom gátjai mentén
ezüstös süllők ússzanak erre
ne katonák holttestei többé
az örvénylő áramok karjára vetve.

Così dicevi ed era inverno
e come gli altri verso l’inferno
te ne vai triste come chi deve
il vento ti sputa in faccia la neve.


Így mondtad, s tél volt, és mint a többi,
te is a pokol felé menetelve
mész szomorúan, mint akinek kell
a szél havat köp a szádba s szemedbe.

Fermati Piero, fermati adesso
lascia che il vento ti passi un po’ addosso
dei morti in battaglia ti porti la voce
chi diede la vita ebbe in cambio una croce;


Állj csak meg, Péter, állj csak meg mostan
hagyd, hogy a szél kicsit rádfutamodjon
beérjen a harcban meghaltak hangja
keresztet kap, ki az életét adta;

ma tu non lo udisti e il tempo passava
con le stagioni a passo di giava
ed arrivasti a varcar la frontiera
in un bel giorno di primavera.


de te nem hallottad s az idő múlott
évszakok a Giava ritmusára
s megérkeztél, hogy átkelj a határon
egy tavaszi, szép nap virradatára.

E mentre marciavi con l’anima in spalle
vedesti un uomo in fondo alla valle
che aveva il tuo stesso identico umore
ma la divisa di un altro colore.


S miközben mentél lelked hátrahagyva
láttál egy embert a völgynek mélyén
akinek ugyanúgy görbült a szája
de más színű volt az egyenruhája.

Sparagli Piero, sparagli ora
e dopo un colpo sparagli ancora
fino a che tu non lo vedrai esangue
cadere in terra a coprire il suo sangue


Lődd le őt, Péter, lődd le legottan
s egy szünet múlva lőjj rá még újra
amíg nem látod, hogy elhanyatlik
élettelenül, vérébe borulva

e se gli sparo in fronte o nel cuore
soltanto il tempo avrà per morire
ma il tempo a me resterà per vedere
vedere gli occhi di un uomo che muore.


és ha fejére vagy szívére célzok
csak arra lesz ideje, hogy meghaljon
de nekem marad időm, hogy láthassam
egy ember arcát, ki lerogy halottan.

E mentre gli usi questa premura
quello si volta, ti vede e ha paura
ed imbracciata l’artiglieria
non ti ricambia la cortesia.


S amíg így figyelve gondoskodsz erről
amaz megfordul, meglát és megrémül
és össztüzét fegyveréből sorozva
a szívességedet nem viszonozza.

Cadesti in terra senza un lamento
e ti accorgesti in un solo momento
che il tempo non ti sarebbe bastato
a chieder perdono per ogni peccato.


Panasz-szó nélkül hullottál földre
és akkor ismerted fel valahára
hogy nem lett volna elég időd se
bűneidnek bocsánatára.

Cadesti in terra senza un lamento
e ti accorgesti in un solo momento
che la tua vita finiva quel giorno
e non ci sarebbe stato un ritorno.


Panasz-szó nélkül hullottál földre
és akkor ismerted fel valahára
hogy az életed végetért aznap
s nem lesz visszatérés több a világra.

Ninetta mia crepare di maggio
ci vuole tanto troppo coraggio
Ninetta bella dritto all’inferno
avrei preferito andarci in inverno.


Ninettám, kedves, májusban halni
nagy-nagy bátorságot kell ahhoz venni
Szép Ninetta, a pokolba egyenes úton
jobb szerettem volna télidőn menni.

E mentre il grano ti stava a sentire
dentro alle mani stringevi un fucile
dentro alla bocca stringevi parole
troppo gelate per sciogliersi al sole.


És míg hallgatóságod a búza maradt
kezedben egy géppuskát szorongattál
ajkaid közt szavakat szorongattál
túl fagyosakat, hogy felolvadjanak.

Dormi sepolto in un campo di grano
non è la rosa non è il tulipano
che ti fan veglia dall’ombra dei fossi
ma sono mille papaveri rossi.


Egy búzaföldbe temetve alszol
nem rózsa és nem is tulipán virraszt
az árkok árnyától oltalmába
vesz vörös mákvirágok miriádja.



Fabrizio de André (1940—1999.)



2009. június 24., szerda

Scaramella va alla guerra



Károlyi Tamás az alábbi érdekes sorokat írta Josquin és korának művészettel kapcsolatos változásai kapcsán:

„A modális zene, mint arra már utaltunk, a túlbonyolított polifónia zsákutcájába került, amit a homofón pólus felé való elmozdulás követett a 15. század eleji, korai reneszánsz szerzők, Gilles Binchois, Guillaume Dufay homogenizálódó polifóniájában. Az ez időben John Dunstable hatására Dufay és Bichois által alapított németalföldi iskola nagyon érdekes a tradicionalitás szempontjából. Legfőbb képviselőjénél Johannes Ockeghemnél bonyolult, mégis tiszta polifóniát találunk. Zenéje valamiképp kivételt és a tradicionalitás felé való visszalépést képez a reneszánszban, mert művei struktúrájában erősen felismerhető a gótika szellemisége. Hasonlóképpen követőjénél, Jakob Obrechtnél. Dunstable, Dufay, Ockeghem és Obrecht miséi meglepő és sok szempontból tradicionálisnak tekinthető matematikai struktúrákon nyugszanak. Obrechtről például tudjuk, hogy ismerte a reneszánsz neoplatonikus gondolkodó Pico della Mirandola írásait és a neopythagoreusok kozmológiáját; Ockeghem asztronómus, matematikus és minden bizonnyal alkimista is volt. Ez a John Dunstable által felállított szabálynak köszönhető, aki megkövetelte, hogy a zenészek foglalkozzanak aritmetikával, geometriával és asztrológiával. Ockeghem tanítványa, Josquin des Prez és kortársai: Heinrich Isaac és Pierre de la Rue azonban eltávolodtak ezen iskola konzervativitásától és a reneszánsz humanizmus jegyében alkottak: a zenetudomány ekkor kezd el beszélni a »zene emancipációjáról«. Ez többek között azt is hozta magával, hogy a korábbi szólam-hierarchia után most létrejön a szólamok egyenrangúsága. Ez a fejlemény is a szubsztanciális pólus felé való közeledés folytán lesz érthető: ahogy az önálló minőséget adó esszenciális pólus eltávolodik, a megnyilvánulás egyes elemei közti kvalitatív különbséget egy pusztán kvantitatív szempont feloldja — az egyes elemek nem önnön minőségük által, csupán numerikusan lesznek megkülönböztethetőek. Mindenféle egalitárius törekvés hátterében ez a deszcendens mozgás található. Mindeközben a humanizmus, vagyis az istenközpontút emberközpontúra cserélő gondolkodás erősíti a szerzők individuális törekvéseit, így a művek végképp eltávolodnak az örök isteni Művészet másolásának elvétől.”

Mindezzel egyet lehet érteni, mindazonáltal ma már a reneszánsz humanista és középkori szigort feloldó törekvései is óriási magasságban tűnnek fel a mostani kor végletes lerongyoltságához képest.

Ezért — harcos kedvű olvasóink kedvéért — nyugodtan ajánlhatjuk Josquin des Prez frottoláját, a Scaramella va alla guerra (Scaramella a háborúba indul) címűt, amit kétféle előadásban hallgathatnak meg:

Az Early Music Consort of London és David Munrow és a Hilliard Ensemble jóvoltából. (Ha valami a hivatkozásokon nem működik — ez több visszajelzést olvasva könnyen elképzelhető —, akkor lásd az ötödik kommentárt fájdalomdíjért.)

Scaramella va alla guerra colla lancia et la rotella,
la zombero, boro, borombetta, la zombero, boro, borombò.

Scaramella fa la galla colla scarpa e la stivalla,
la zombero, boro, borombetta, la zombero, boro, borombò.

[...]

la comberom, berombetta la comberom, berom berombetta

*


A Missa de Beata Virgine Kyrie tétele


2009. június 5., péntek

A humanizmus és a civilizáció győzelme








És Nihon fiainak, e modernkori szamurájoknak halált „megvető” küzdelme:



*



Figyeljék a szövegalámondást. A „rescue”-t helyettesítsék be a „kill” szóval. Egyébként stimmel.

2009. február 11., szerda

A Becsület Napjára



A németek *** egy éjjelen nem védték tovább Budát,
összegyűlt mindegyikük, negyvenezer szoldát,
jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan
negyvenöt vad telén, kezdődjék már a roham.
Álltak és vártak utolsó parancsra,
az égen sztálingyertyák ragyogtak.
„Áttörünk, áttörünk a Széna téren át,
áttörünk, áttörünk a Széna téren át.”

A Széna tér fényben ég, ott várnak az oroszok,
mindenük a fegyverük és a parancsnokok.
Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér,
nincs sötét, nincs esély, nem fut ki egy egér,
és a tisztjeik fölemelt kezekkel,
és az utcákra szegezve a fegyver.
Nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át,
nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át.

Bújnak ott a romok alatt, helybeliek, magyarok,
városukat a sok csapat, a fényes sisakosok
megszállták s az itteniek bújnak a föld alá,
bőrönd és kisgyerek és kívül a sok szoldát,
szemben egymással németek, oroszok,
éjjel jéghideg éjszaka, fog vacog,
fényben áll, fényben ég a Széna Széna tér,
fényben áll, látom, hogy ég a Széna Széna tér.

A Hattyú utcán, az Ostrom utcán csillog a sisaközön,
a sok szoldát szorosan áll, majd a parancs, ha jön.
És fél három, és érkezik, és fut és ordítva rohan
a fény felé negyvenzer, mindegy már itt a roham,
és az oroszok tüzelnek, tüzelnek,
ők meg ledűlnek, ledűlnek, ledűlnek,
üvölt a tér, dől a vér, és ég a Széna tér,
negyvenöt vad telén a Széna Széna tér.

A Hattyú utcán én úgy megyek azóta naponta át,
itt feküdt el sok tízezer, s nézem a házak falát,
golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok,
A Széna tér, látom, hogy ég, és kik elbújtak ott.
Bújt a pincébe apám is, anyám is,
míg a szoldátok üvöltve halálig.
Így megyek, én így megyek a Széna téren át,
így megyek, én így megyek a Széna téren át.

*** A 43900 katona közül körülbelül fele-fele arányban oszlottak meg a magyarok és a németek. A kitörés 1945. február 11-én este nyolc órakor indult meg.

2009. január 16., péntek

2008. május 15., csütörtök

Lethal weapon




Nem értem ezt a harckocsi-mániát.

Lehetnek hatékonyabb fegyverei is egy kis, ámde csóró országnak. Csak mesélni kell magunkról, Abszurdisztánról, a világnak.