2009. május 14., csütörtök

Heroizmus a modern korban II.

Loxonunk múltkori futó megjegyzése a Kuvahara-Allred szerzőpáros Kamikaze című könyve kapcsán azon nyomban felkeltette az érdeklődésemet, lévén egyébként is a japánok nagy tisztelője, valamint a MJBT regionális csoportjának nem épp túl aktív, de jegyzett tagja. Némi keresgélés után egy antikváriumban valóban olcsón hozzájutottam a Zrínyi kiadó 1988-as kiadványához, azóta esténként, elalvás előtt olvasgatom is serényen, míg el nem nyom a buzgóság. Jelen poszt tematikája folytán egyrészt a PHJ által megkezdett Heroizmus a modern korban sorozatba is illeszkedik, a Felkelő Nap Országa és a bushido felől világítva meg a kérdéskört, de tulajdonképpen nem lesz nehéz párhuzamot felfedezni a Verena által bemutatott, remekbeszabott „labanc” portrékkal sem, mivel a hűség és a becsület, a kötelesség és a vitézség, az Istenbe és az uralkodóba vetett hit nemzetek feletti és örök érvényű, valamint szebb (mindenféle demokratikusnak nevezett hőzöngéstől és pártoktól mentes) korokban alapvető, manapság jobb híján konzervatívnak tekintett értékei kulcsfogalmak az alábbi idézetekben is. Ha a japánok és a magyarok vér szerint talán nem is, de lelki-szellemi tényezőiket figyelembe véve bizonyosan rokonságban álltak, s merem remélni, ez az egykori ksatriya attitűd nem enyészett el végleg, s még ma is felébreszthető nemzetünk jobb sorsra érdemes fiaiban, különben beigazolódnak ennek a radicalis pálforduláson átesett kecskeméti reppergyereknek a szavai... (Warning! Explicit lyrics! — természetesen Körünk az Új Időszámítás óta végképp elhatárolódik az ilyen magunk- és magukfajta narratívától...)

Sajnos nálunk tudomásom szerint nem maradt fenn olyasfajta, a harci erényekbe bevezetendő nemesi ifjak okulását szolgáló írásos emlék, mint a Hagakure, de azt azért Tinódi Lantos Sebestyén vagy Balassi Bálint, illetve a nemrégiben bemutatott Koháry István gróf révén tudjuk, hogy a mi végvári vitézeinket is kedvelték a Múzsák, akárcsak az eposzíró Zrínyi Miklós kortársaként már életében klasszikusnak tekintett Macuo Basó-t. Mielőtt fejest ugranánk a hősi ethosz idézettengerébe, mottó gyanánt olvassunk el egyet a mester haikui közül, majd aztán Tölgy kedvéért még egyet.


Szívem csordultig
telt a nappal! — ám hol lesz
éji szállásom?

Komor-sudár tölgy.
Tudomást sem vesz a sok-
száz kis virágról.



(1) A katona és tengerész tanúsítson hűséget alapvető kötelessége iránt. Az a katona vagy tengerész, akiben nem erős a harci szellem, az legyen bármily kitűnő a harckészség terén, bármily jártas is a tudományokban, mégis pusztán báb; katonák vagy tengerészek testülete, legyen bármily rendezett és fegyelmezett, pusztán gyülevész had... Teljes szívedből teljesítsd alapvető kötelességedet, mely nem más, mint a hűség, és sose feledd el, hogy a kötelesség súlyosabb a hegynél, a halál könnyebb a tollpihénél...

(2) Az alárendeltek feljebbvalóik parancsait tekintsék úgy, mintha az közvetlenül a császártól érkezne. Ne csupán feljebbvalói iránt tanúsítson tiszteletet, hanem a nálánál idősebbek iránt is, még ha nem is szolgál alattuk. A feljebbvalók azonban ne kezeljék alárendeltjeiket lenézően vagy pökhendien. A feljebbvalók — ha a hivatalos kötelesség nem készteti őket szigorra és határozottságra — kezeljék belátással alárendeltjeiket, legyenek szívélyesek velük, hogy minden rendfokozat eggyé válhasson a császár szolgálatában...

(3) A katona és a tengerész becsülje nagyra a vitézséget. Országunkban ősidők óta igen nagy becsben áll, nélküle alattvalóink méltatlanok lennének nevükre. Hogyan is feledkezhetne meg akár egy pillanatra is a hősiességről a katona és a tengerész, akiknek hivatása a szembeszállás az ellenséggel a csatában?

(4) Hűség és igazságosság a férfi alapkötelessége, ám a katona és a tengerész még kevésbé lehet meg e tulajdonságok nélkül, egyetlen napig se maradhatna meg sorainkban ezek nélkül. A hűségben bennefoglaltatik az adott szó megtartása, az igazságosságban pedig a kötelesség teljesítése. Ha hűséges és igazságos akarsz lenni, a kezdet kezdetén alaposan meg kell gondolnod: véghez tudod-e vinni szándékodat, vagy sem. Ha elhamarkodottan beleegyezel, hogy olyasmit teszel, amiben bizonytalan vagy, és ostoba kötelezettségeket vállalsz, azután pedig hűségesnek és igazságosnak akarsz bizonyulni, akkor igen nehéz helyzetbe kerülsz, ahonnan nincs menekvés...

(5) A katona és a tengerész tűzze ki céljául az egyszerűséget. Ha nem tűzöd ki célul az egyszerűséget, akkor elnőiesedsz, könnyelművé válsz, fényűző és különcködő viselkedésre szoksz rá; önzővé, anyagiassá válsz, s a hitványság legalsó fokáig süllyedsz, annyira, hogy se hűség, se bátorság nem menthet meg a világ megvetésétől... Katonák és tengerészek: sose hanyagoljátok el ezt a parancsot.

(A Meidzsi császár által 1882-ben kiadott Császári Parancs Katonáknak és Tengerészeknek című, szentként tisztelt dokumentumból „A Menny és Föld Nagy Útja, az emberiség egyetemes törvénye” elnevezésű tételek, melyeket a kiképzés során by heart kellett elsajátítaniuk az ifjoncoknak)


* * *

Nincs olyan szintje a gyakorlásnak, ahol az ember azt érezné, elérte a végső állapotot. Ez az érzés már önmagában ellentmond az Út követelésének. Aki annak ellenére, hogy az utolsó lélegzetvételéig teljes szívéből gyakorolt, de egész életében elégedetlen eredményeivel, visszatekintve megvalósította célját.

Életünkben meglehetősen nehéz megvalósítani, hogy tisztává és egyszerűvé váljunk, és úgy tartsuk fenn összpontosító képességünket, hogy csak egy célt követünk. Ha az ember nem tiszta és egyszerű szellemmel követi célját, akkor az soha nem vezeti el az Úthoz. Szükségszerű, hogy semmi másra ne gondoljunk, csak csatlósi szolgálatunkra és harci erényeinkre.

*

Ebben a világban semmi sem lehetetlen. Szilárd elhatározással, azt mondják, eget és földet is meg lehet mozgatni. A dolgok azért tűnnek úgy, mintha jóval meghaladnák az ember erejét, mert erős akarat hiányában nem tudjuk rávenni magunkat semmilyen fáradságos munkára. Teljes egészében az ember mentalitásától függ, hogy képes-e „még az eget és a földet is megmozgatni anélkül, hogy az erejét használná.”

(Részletek a Hagakure Első könyvéből)

* * *

A japán háború legfrissebb eseményei megismertették velünk a halál egyik jellemző „stílusát”, amely annyiban szembetűnő hasonlóságot mutat a bolsevik emberével, hogy látszólag azonos megvetést mutat az egyén, és általában a személyiség értékei iránt. Tudomásunk van olyan japán pilótákról, akik robbanóanyag-terhükkel együtt önszántukból a célpontra zuhantak, olyan ember-bombákról, akik eleve halálra voltak szánva az akcióban. Úgy tűnik, Japánban már jó ideje megszervezték ezt a „halál önkénteseiből” álló hadtestet. Itt is valami olyasmivel állunk szemben, ami szinte felfoghatatlan a nyugati mentalitás számára. Mindazonáltal ha megpróbálunk a mélyére hatolni a hősiesség eme végletes formájának, olyan értékeket találunk, amelyek tökéletes antitézisét alkotják a bolsevik ember fény nélküli, „földi heroizmusának”.

A kiindulópont ebben az esetben szigorúan vallási, sőt, mondhatni aszketikus és misztikus természetű. Ezt azonban nem a közismert és első látásra nyilvánvaló értelmében kell felfogni, vagyis nem ahhoz kapcsolva, hogy Japánban a vallás és a császárság ideája olyannyira egybeforrott, hogy a császár szolgálata isten szolgálatával azonos, s ha valaki föláldozza magát a tennó vagy az állam érdekében, az egyenértékű egy misszionárius vagy egy mártír önfeláldozásával, hanem abszolúte cselekvő és harcos értelemben. Bizonyos, hogy ez is lényeges aspektusa a japán politikai-vallási eszmének — a végső és legbensőbb vonatkoztatási pontokat mindazonáltal magasabb régiókban kell keresni, a buddhizmus világképében és életfelfogásában, de főként a Zen-iskolában, melyet teljes joggal neveznek a „szamurájok vallásának”, azaz a japán harci kaszt hitének.

(Részlet Julius Evola A hősiesség arcai című írásából)

* * *

1929-ben Kenzo vesebántalmak következtében súlyosan megbetegedett, és azt mondták, még abban az évben meg fog halni. Az orvosok tanácsát és felesége kérlelését semmibe sem vette, minden nap kilőtt egy vagy két vesszőt, még amikor a legrosszabb állapotban volt, akkor is. Kenzo nem halt meg — azt mondta, saját magát gyógyította meg a mély légzés segítségével, valamint úgy tűnik, újabb megvilágosodás-élményt élt át betegsége révén —, de egészsége már nem állt helyre teljesen. A tanítást és az írást azonban folytatta, a dojo-ban is megjelent, ahányszor csak tudott, sőt, amikor kedve támadt és alkalmasnak érezte, még utazásokat is tett Japán más vidékeire. Az általa alapított szervezet, a Daishado-kyo egyre nőtt, 97 dojo működött szerte Japánban, több mint 14000 beiratkozott tanítvánnyal. Kenzo roppant lelkiismeretesen végezte tanítási kötelezettségeit. Ha valamely oknál fogva, betegség vagy utazás miatt nem tudott tanítani, nem fogadott el fizetséget vagy pedig odaadta tanítványainak, hogy csapjanak lakomát belőle.

Leánya, Katsu halála, aki rejtélyes balesetben hunyt el Mandzsúriában 1934-ben, újabb szörnyű esemény volt Kenzo életében. 1938-ban ismét súlyos beteg lett. Időszakosan még így is képes volt tanítani, de többnyire arra kényszerült, hogy ágyban feküdjön. Egy téli napon Kenzo éppen talpra állt és kiment, amikor találkozott két tanítványával, akik egyébként orvostanhallgatók voltak. Ragyogó vörös cseppek jelentek meg a havon, vizelete véres volt. „Ez is csak gyakorlás” — mondta tanítványainak.

Kenzo 1939. március 1-jén halt meg. Hatvan éves volt.

*

Légy a gyakorlópályán, bárhol vagy is. Ez a te választásod — élj úgy, mint egy bölcs, vagy tengődj, mint egy bolond.


*

Tégy meg minden tőled telhetőt mindig, mindenben. Ez a siker kulcsa. Tanulj meg egyvalamit jól, és megtanulod, hogyan érts meg tízezer dolgot. Tízezer dolog is egy; ez a megértésnek ama pontja, amire rá kell találnod. Azután minden titokzatos és csodálatos.

*

Ha szíved igaz, íjad dicsőséges lesz. Tested és tudatod visszatükrözi az ég és a föld, az Út és az Erény egységét.


(Részletek John Stevens: Zen íj, zen nyíl. Awa Kenzo élete és tanításai című könyvéből, mely nemrégiben magyarul is megjelent a Tanulmányok a tradicionális íjászatról c. kötetben)

40 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis poszt, felemelő. Olvastam a Kamikazét, az is.

    VálaszTörlés
  2. http://www.dumaujvaros.hu/index.php?t=msg&th=23193&start=0&

    talán érdekes az ezen a linken látható és részbenm olvasható könyv... :)

    VálaszTörlés
  3. Ó, GRIFT, ez valóban nagyszerű, igazi hozzáadott érték... a kis könyv lapjait olvasgatva eszembe jutott egy film is a bűn és a háború kapcsán, 1991-es, angolul The Boondock Saints, magyarul Testvérbosszú a címe. Aki teheti, nézze meg; amellett, hogy alapvetően egy szórakoztató amerikai akció-vígjáték, találni benne figyelemre méltó részeket...

    VálaszTörlés
  4. Állítólag készül egy nagy költségvetésű hollywoodi film a Negyvenhét ronin történetéből, Keanu Reeves főszereplésével. Kíváncsi vagyok mit kezd Hollywood 46 rituális öngyilkossággal :)

    (Csak zárójelben és halkan jegyzem meg, hogy a szamuráj közösségek alapvetően homoszexuális közösségek voltak, hasonlóan pl. a spártai vagy a makedón katonasághoz. Ebben bizonyosan nem hasonlított a magyar nemesség a japánra.)

    VálaszTörlés
  5. Gordon, sajnos ellent kell mondjak Önnek.

    A szamurájok arisztokrata harcosok, és az, hogy elfogadott volt a homoszexualitás, nem egyenlő azzal, hogy homoszexuális közösségek lettek volna. Arról nem is beszélve, hogy nem csak férfiakat neveztek szamurájnak.

    A japánok viszonya a szexualitáshoz rendkívül eltérő a minkétől azon egyszerű oknál fogva, hogy hiányzik belőlük az a prüdéria és szemérem, amit Európa a többévszézados kereszténységnek köszönhet. Épp ezért kicsit nehéz őket megérteni európai fejjel.

    Umnapistim, a bejegyzését egyébként örömmel olvastam.

    VálaszTörlés
  6. Sedith,

    sajnos ellent kell mondjak Önnek. A homoszexualitás nem csupán elfogadott volt, ha elfogadás alatt azt értjük, ahogyan a homoszexualitás a modern társadalomban elfogadott. Egy intézmény volt, hasonlóan a görögöknél intézményesült pederasztiához (utóbb linkelt cikk kissé elfogult, de azért informatív). Gyakorlatilag az is homoszexuális viszonyt tartott fenn (élete egy bizonyos szakaszában), aki egyébként modern klinikai értelemben heteroszexuálisnak volt tekinthető.

    Persze lehet a kérdést árnyalni, az antik homoszexualitás is különbözött a maitól, meg a japán shudo is, stb. Nem ragozom, csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy a magyar nemesi-vitézi hagyománytól ez a hipermaszkulin/homoszexuális szamurájkultúra azért sok ponton különbözött. A modernitás perspektívájából nézve persze nagyon is hasonlóak voltak.

    VálaszTörlés
  7. Sedith,
    "hiányzott belőlük az a prüdéria és szemérem, amit Európa a többévszézados kereszténységnek köszönhet. Épp ezért kicsit nehéz őket megérteni európai fejjel."

    muhaha.
    1) azért 1000 más ok miatt se érthetőek. pl. eleve egy mindentől más kultúra
    2) prüdéria és szemérem? :)
    hát attól függ, mennyire akarunk minden "rosszat" egy gyökérre visszavezetni :) jelesül az ált. felszínesen ismert kereszténységre.

    suta érv, na.
    pölö Catóról se gondolnám, hogy körösztény volt, mégse ő volt a római homo-és-biszex párt arculata.

    meg azért a "prüdériát" érdemesebb ám történeti-társadalmi kontextusba helyezni. nem-indusztriális társadalomban én nem mernék beszélni ilyesmiről.

    VálaszTörlés
  8. muhahaha
    Gordon, akkor a japánok is görögök!

    (*bálványromboló kalapácsát lóbálva el*)

    VálaszTörlés
  9. Másképp megfogalmazva, Tinódi vagy Koháry elég furán érezték volna magukat a korabeli Japánban. De valószínűleg inkább otthon érezték volna magukat a 16. századi Japánban, mint a 21. századi Magyarországon.

    VálaszTörlés
  10. Nos, én nem hallottam a japánok homoszexuális hajlamainak alapvetőségéről, de nem is értem, miért lett volna erre igény, ha egyszer ilyen leányaik vannak. Részemről kijár nekik egy főhajtás emiatt is... :)

    VálaszTörlés
  11. Umnap.,
    szerintem ezek a japán lányok az európai divat hatása alatt állnak. Japán létükre legalábbis túl nagy a mellük.

    VálaszTörlés
  12. Nos, ebben van valami, Tevvton. Ámbár ismerek olyan európai hölgyeket, akik meg japán hatás alatt állnak.

    VálaszTörlés
  13. tew,

    nyilván az atombomba hatása ez is, és ha igen, talán az egyetlen pozitívuma. Én speciel minden náció nőiben tudom értékelni ezt az "európai divatot", persze mértékkel. (A mérték a tenyerem, ha épp kitölti, elégedettség tölt el engem is.) Na de elég mára a szexizmusból :)

    VálaszTörlés
  14. Bevallom Gordon, ez nekem új. Amit a japánokról olvastam - igaz, a XVII. sz. előtti időből - abban erről így nem esett szó.

    Tevvton, kicsit túlmagyarázza a dolgot. Szexualutásról, és annak a megértéséről beszélünk, nem az egész kultúráról. Ráadásul mintha félre is értett volna.

    Nem minden "rosszat" (?) vezetek vissza a kereszténységhez. Tessék megtekinteni, hova vezetett japán hozzáállása a szexualitáshoz: hentai és tinilányok bugyiautomatái, egyfajta tolerált szexuális aberráció - leglábbis az én szememben. Én személy szerint örülök, hogy mindettől megóvott kultúrám szemérmessége (de meddig?). Azt pedig kár volna tagadnia, hogy a szemérmesség és a prüdéria igencsak kapcsolódik a kereszténységhez, nemde? Ez talán rossz?

    A "bűnös test" képe a japánoknál hiányzott. Míg egy középkori hívő keresztény európai szégyenkezett a testi szükségletei miatt, alantasnak érezte, addig a japánok ezeket a szükségeleteket természetesnek élték meg. Törődtek a testükkel, odafigyeltek rá, ellentétben a nem túl higiénikus Európával. Papírházakban laktak, így magánéletük alig volt. Ha folyton keresztény módjára szégyenkeztek volna, rendesen megkeseredett volna az életük.

    A japán nők egyébiránt gyönyörűek, és szomorúan látom, mennyire "nyugatira" plasztikázzák őket. (a mellen kívül gondolok itt a rendkívül divatos szemplasztikákra) Viva la globalizáció!

    VálaszTörlés
  15. UPisti,

    ezt beletehette volna Heroizmus sorozat második részeként is. Miért nem szólt? Ejh. Most én írjak egy másik ilyet... Loxon, lehet ezt utólag?

    Btw.

    Van egy modernebb Ronin is, De Niroval. Az egy egészen érdekes paradoxont mutat.

    VálaszTörlés
  16. Üdvözlet az Uraknak,

    Ha megengedik, egy pár szó erejéig letelepednék önök közé.

    :assamot kér, üresen

    Engedtessék meg, hogy felhívjam a figyelmet: az, amit ma homoszexualitásnak nevezünk, nem az, amit a shudo kifejezés takar, és amit a shudo takar, nem azonos azzal, amit ma homoszexualitásnak, vagy kissé rusztikusabban fogalmazva, buzulásnak nevezünk.
    Alapvető szemléleti hibát követünk el akkor, amikor leragadva a felszínek felszínénél azt gondoljuk, hogy ha egy - akár testi - együttlét két férfi között zajlik, az minden esetben ugyanazon elbírálás alá esnék, ugyanazon minőséget hordozná magában. Hogyan is lehetne erről szó, amikor már a férfi és nő közötti együttlét napjainkban sem ekvivalens azzal, amit bizonyos időkben és bizonyos esetekben jelentett (hiszen az esetek elkeserítően nagy részében jelenleg nem is férfiak és nők, hanem hímek és nőstények, illetve családapák és családanyák között zajlik az, amit méltóbb maszatolásnak nevezni, mint magasrendű szexuális együttlétnek).
    Gondoljanak csak bele: egy olyan világban és olyan korban, amikor a szexuális gyökérerő uralása, felébresztése, irányítása szakrális és spirituális tett volt, amikor bizonyos szexuális gyakorlatok komoly spirituális utakat határoztak meg, sőt, ezen utak alapjaiul szolgáltak, amikor a szexualitás, az uralt szexuális mámor (az uralt harci mámorral együtt) nem az egyén kielégülését, hanem pontosan individuális korlátainak széttörési kísérletét jelentette - szóval ilyen kulisszák között nem vall érett szemléletre, ha bármilyen szinten egy kalap alá vesszük adott kor és út szexuális gyakorlatait a jelenkor minden kontroll és uralom és minőség nélküli szexuális tobzódásával.

    Vegyük például azt a (hindu) tantrikus gyakorlatot, melynek során férfi és nő egy éven(!) keresztül egy szobában él, eközben a nő először külön ágyban, majd a férfi balján, majd jobbján hál a szexuális kontaktus minden fizikai formája nélkül, majd az év végén megtörténik a kellően előkészített aktus.
    Uraim, önök közül van itt bárki, aki azt tudja mondani, hogy az az egyetlen, több órás aktus akármilyen szempont szerint közös nevezőre hozható azzal, amit ma általában szexuális együttlét címén szokás művelni?
    És ugyanígy: komolyan gondolhatja bárki, hogy ha egy szamurájközösségben két harcos és férfi folytatott valamit, ami innen nézve egyszerű buzulásnak tűnik, akkor ez a tett bármilyen szinten ekvivalens lenne azzal, amit a capellában péntek esténként összegyűlő egyedek művelnek?
    És ugyanúgy kellene viszonyulni is hozzá?

    Köszönöm a finom teát, maradok továbbra is hű olvasójuk.

    Barátsággal,

    [sy]

    VálaszTörlés
  17. sy,

    itt senki nem állította, hogy az, amit a szamurájok gyakoroltak, azonos lenne azzal, ami a Capellában zajlik. Ön szalmabábukat támad, vagy nem olvasta elég figyelmesen a hozzászólásokat.

    VálaszTörlés
  18. Tehát Gordon jár a Capellába :)


    Sedith,

    a magánélet Európában is új dolog. Mondjuk 2-300 éves. Én aludtam Erdélyben olyan ágyon, ahol még 5-6 ember aludt. Ez volt a jellemző a Középkorban. Nem volt pedofília (aki mozgott, az már...), és nem volt szexuális felvilágosíts.

    ?

    VálaszTörlés
  19. Remek poszt.
    Kár, hogy a vendégek megtalálták a módját, hogy kell szétverni a hangulatát.

    Ehhez nagyon ért a mai ember. Elkeserítő.

    VálaszTörlés
  20. Dear Gap,

    ebben van igazság, de azért a hangulat most másodlagos, ha jó a poszt. Egyébként közelebbről megnézve senki nem szólt hozzá dehonesztálólag, ami kész csoda, és büszke vagyok rá.

    Ha már Japánnál tartunk, újfent, a Hanamatsuri és a Kamikaze után, hadd ajánljak még egy figyelemreméltó filmet, amelynek két első történetét tegnap volt alkalmam látni. A címe Kwaidan (ez körülbelül kísértethistóriákat jelent), s a történetek közül az utolsó címe: Egy csésze tea (vagy Tea a csészében) bizonyára elnyeri érdeklődésüket. Aki látta Kuroszava Álmok című, hét történetre tagolt filmjét, hasonló dramaturgiára, de annál értékesebb mondanivalókra számíthat. A film számomra sok tekintetben felidézte Szanjútei Encsó Kísértetlámpás c. könyvét.

    Rendezője Maszaki Kobajasi (tömör, de alapos összefoglalás, a teáról szóló epizód rövid ismertetésével).

    VálaszTörlés
  21. Régebbi kiadásban magyarul is olvasható Lafcadio Hearn könyve, amiből a Kwaidant forgatták. Hearn amúgy angol volt, csak benősült Japánba, meg volt japán neve is, de azt nem jegyeztem meg.

    VálaszTörlés
  22. Pharmacist, Maga álszerény. Régen elküldte nekem a linket e különös férfiúról, kit Nippon-ban Koizumi Yakumo-ként tartottak számon.

    VálaszTörlés
  23. Loxon,
    bocsánat. Ha tudom, hogy itt a "hangulat" kedvéért el kell nézni nem teljesen megalapozott eszmefuttatásokat (szamuráj/vitéz párhuzam) akkor nem szólalok meg. Én a valóság nevű varázslatot mindig érdekesebbnek, izgalmasabbnak, elevenebbnek találom, mint a Photoshoppal "feljavított" verziót. De megértem, hogy ezzel sokan nincsenek így.

    VálaszTörlés
  24. Gordon,

    ne vegye a szívére az ellenvéleményt (mint Blogen, aki törölte az összes megjegyzését blogunkról, már nem is tudom, miért — azt hiszem valami olyan ok miatt, hogy mi mégsem vagyunk igazi konzervatívok, mert... nem tudom miért, de őszintén szólva nem is érdekes).

    Mint mondtam, közelebbről megnézve nem írt senki dehonesztáló dolgokat, Ön sem, tehát éppen Önt védtem. Más kérdés, és ebben másoknak igaza volt, hogy kontextust kiiktatva rávetíteni valamire egy mai képet mégiscsak félrevezető lehet. A poszt pedig elsősorban Nippon fiainak heroizmusáról szólt.

    Mindössze ennyit kifogásoltak néhányan, köztük egy jó észvágású nő.

    De Gap különben is inkább arra gondolhatott, hogy a kommentálók elmentek erotikus utalások és egyebek irányába (egyesek például szatirikus bálványromboló kalapáccsal közlekednek — vagy másképp kifejezve: mentális szatiriázisban szenvednek). Tevvton se veszi majd Magára, meglátja.

    A japánok, görögök és magyarok egyik közös erénye, hogy jó és vaskos a humorérzékük.

    VálaszTörlés
  25. Nah, a Kamikazét én is berendeltem, de úgy látom, h vmiről elfeledkeztünk, nevezetesen a Totenokai-ról, és persze Mishimáról (ha már shudo, meg homoszexualitás is szóba került, heroizmussal, császárhűséggel, és szamuráj ethosszal keverve, stb.). Úgyhogy készülök egy kis folytatással.

    To be continued...;D

    VálaszTörlés
  26. Köszönöm e nagyszerű gyűjteményt.
    Úgy gondolom, a hősiesség a "legtradicionálisabb" értelemben minden nagy birodalom/kultúra sajátja (volt), s ebben valóban hasonlítanak.
    /A szexuális témához nem értek, ahhoz én még ifjú vagyok. Maradok az eszményi Hölgyem tiszteleténél. :) /

    VálaszTörlés
  27. Amire Maga gondol, az a Tatenokai.

    VálaszTörlés
  28. Sedith,
    err... talán mégsem értem félre.

    "egy középkori hívő keresztény európai szégyenkezett a testi szükségletei miatt, alantasnak érezte ... Ha folyton keresztény módjára szégyenkeztek volna, rendesen megkeseredett volna az életük."

    ezzel az a gondom, megint, hogy ami a nyugati oldalt illeti, szerintem ugyancsak romantikus fikció. Olvasson bele Norbert Eliasba meg Bahtyinba (ezek csak a legismertebbek), vagy Rabelaisba vagy Boccaccióba vagy Navarrai Margitba, mittudomén. Se az implikált megkeseredés, se szégyen. Erazmus kora előtt (ami, akárhogy is, a tág középkor) és kb. a humanista 16. szd előtt kicsit nagyon más volt a nyugati testkép, mint amire Kegyed gondol. Én csak erről beszélek.

    VálaszTörlés
  29. kedves Gordon,

    Elnézést, hogy ha félreértettem valamit, vagy félreérthető voltam. Eszem ágában sincsen szalmabábokkal hadakozni. Főleg nem ennyi finom kínai porcelán között. Még le találom verni a katanámmal azt a szép teáskannát, és Loxon - teljes joggal - megharagszik. :)

    Barátsággal,

    sy

    VálaszTörlés
  30. Úgy vélem, Tevvton, hogy ezzel kapcsolatban hiteles képet csak egy korabeli átlag ember festhetne (nem vagyok benne biztos, hogy Boccaccio vagy Rabelais átlagosak voltak).

    Az általánosítás azonban valóban vétek, elvégre ma sem gondolkodnak egyformán az emberek. Ez a fórum azonban kicsi a témának, már látom.

    (a jóerkölcs egyébiránt úgy diktálja, hogy leírjam, kicsit utána néztem a test témának, igaz csak neten, de úgy tűnik, hogy az általam írt testtel kapcsolatos szégyenérzet csak a XVIII. századra teljesedett ki, épp a dogmatikus keresztény tiltásoknak köszönhetően - talán valóban áldozatul estem egy romantikus középkori fiktionak?)

    VálaszTörlés
  31. "Csak zárójelben és halkan jegyzem meg, hogy a szamuráj közösségek alapvetően homoszexuális közösségek voltak,"

    "...homoszexualitás nem csupán elfogadott volt, ... Egy intézmény volt..."

    "Gyakorlatilag az is homoszexuális viszonyt tartott fenn (élete egy bizonyos szakaszában), aki egyébként modern klinikai értelemben heteroszexuálisnak volt tekinthető."

    Mar elnezest, hogy csak ugy elozmenyek nelkul beleszolok, de a fenti harom idezet erosen tulzas es sztereotip gondolatokat ebreszthet a feluletesen tajekozodokban.

    Annyi igaz, hogy a homoszexualitas volt elfogadott.

    Az azonban mar tevedes, hogy _alapvetoen_ homoszexualis kozossegek lettek volna. Csak ugy, mint az, hogy a homoszexualitas egy intezmeny volt.

    A shudo egy "divat" volt. Nem minden nemes vagy szamuraj jarta az utjat. Sot voltak olyan klanok akik megvetettek az ilyen ferfiak vagy fiatal fiuk irant erzett szerelmet. Nem lehet altalanositani es azt mondani, hogy minden nemes/pap/szamuraj elete egy reszeben a shudonak hodolt volna.

    Az angol wiki eleg feluletesen es hibasan irja le a dolgot.

    VálaszTörlés
  32. "Az angol wiki eleg feluletesen es hibasan irja le a dolgot."

    Ez a kedvencem, amikor az emberek azzal "érvelnek", hogy a Wikipedia hibás. Hattil, mi akadályozza Önt abban, hogy javítsa? Ha Ön tényleg ért a témához, kb. annyi idejébe kerülne, mint beírni ide egy hosszabb hozzászólást.

    VálaszTörlés
  33. Most kezdem valóban azt gondolni, hogy a shudōval kapcsolatos okoskodások tényleg csak elvonják a figyelmet a poszt lényegéről: a heroizmusról.

    Lehet, hogy a shudō nyugati hatásra szorult háttérbe Japánban, főleg 1880 után (miután már előzőleg viszont prostituálódott a kereskedői-polgári rétegre való divatszerű hatása révén — érdemes megfigyelni, hogy a színészek között nyugaton is magas a homoszexuálisok aránya) —, mindenesetre azt hiszem, az alapvető heteroszexuális férfi beállítottságra korábban sem lehetett igazi hatással.

    Mindez azonban jórészt független marad a halállal kapcsolatos kihívások elfogadásától, amelyet közönségesen hősiességnek nevezünk, és amelyben a korábbi Japán élenjáró volt, de a korábbi Európa sem volt olyan csökevényes, mint napjainkban (főként a II. VH. vége óta).

    Ha valamiben látni lehet az állítólagos evolúció ellentétét, vagyis az involúciót (aláhanyatlást), az éppen az e kihívásoktól való menekülésszerű és hermetikus elzárkózás.

    A halál mint lehetőség szellemi értékének nem-felismerése: a Haladás hívei ezt hívják „fejlődésnek”.

    VálaszTörlés
  34. "az alapvető heteroszexuális férfi beállítottságra korábban sem lehetett igazi hatással."

    Nem arról van szó, hogy a shudo lett volna hatással a férfiak heroikus beállítottságára, hanem hogy a shudo és a heroizmus sajátos japán megnyilvánulásai egyazon kultúrában gyökereztek (és ez a kultúra elég nagymértékben különbözött az európai, vagy akár a turáni-török nemesi kultúrától). Azt látjuk, hogy harcias társadalmakban a harciasság esetenként odáig fokozódik, hogy kívánatosnak tartják a férfiak és nők nagyfokú elkülönítését annak érdekében, hogy megakadályozzák a férfiak (úgymond) elnőiesedését. Ezekben a társadalmakban elég magától értetődő módon alakul ki a beavatási homoszexualitás - párhuzamosan a heroizmusnak egyfajta túlfeszített, hipermaszkulin kultúrájával. Lehetetlen megérteni, hogyan igázhatta le Nagy Sándor pár száz makedónnal a fél világot, vagy a szamurájok végsőkig vitt önfeláldozását (és a fegyvertelen népességgel szemben gyakran megnyilvánuló brutalitását), ha nem értjük, milyen kulturális minták alapján szerveződtek azok a mikrotársadalmak, amelyekben ezek a férfiak formálódtak.

    Az európai, és benne a magyar nemességre nem volt jellemző ez a fajta túlfeszítettség, ezért a heroizmus is más formákban nyilvánult meg. A papságtól és néhány lovagrendtől eltekintve az európai nemes nem különült el a nőktől, hanem a nőkkel való érintkezésnek erősen szabályozott, sőt ritualizált formáit preferálta. Az európai nemesi kultúrának nagyon fontos része volt a fegyvertelenek védelmezése és kímélete, valamint a lovagi rituálékban való jártasság, az oldott (kritikusai, pl. Márai szerint "nyegle") elegancia. Az európai nemes heroikus megnyilvánulásai jellemzően teátrálisak voltak, és itt a teátrális szót nem negatív értelemben használom. Az európai nemes feladatának nem az élet meghaladását tartotta, hanem az életben, mint isteni színjátékban való tökéletes részvételt. Ennek egyik legnagyszerűbb példája Zrínyi kirohanása, ami alapvetően egy színház volt, a Teremtőnek és a keresztény világnak bemutatott performance. Nyugodtan választhatták volna a halálnak azt a formáját, hogy védelmezik az utolsó követ is (valószínűleg ezzel a módszerrel nagyobb veszteségeket okoztak volna az ellenségnek, mint a kirohanással), de abból hiányzott volna a grandiozitás és az elegancia. Nemes ember selyembe-bársonyba öltözve, lehetőleg lóháton hal meg, nem egy pincében. Egy japán számára ez nem egy lényeges szempont, a kötelesség teljesítésének a ténye és a halál pillanatának önmeghaladó átélése a fontos. (A megszégyenült, és ezért szekkuput elkövető mai japán vállalatvezetők pedig rendszerint a cég férfivécéjében vetnek véget az életüknek, hogy könnyű legyen utánuk feltakarítani és ne okozzanak további kellemetlenséget munkatársaiknak.)

    A második világháborúban sem a magyar, sem a német hadseregben nem jött létre kamikaze típusú öngyilkos kultúra. (Megjegyezném, hogy a Wikipedia itt is jóval árnyaltabb képet fest, mint a cikkben bemutatott felstilizált, idealizált jelenség.) Még a 90-100 százalékos veszteségeket vállaló Waffen-SS egységek katonái is magától értetődően megpróbáltak életben maradni, és csak akkor fogadták el a halált, ha választani kellett a megsemmisülés vagy a parancsmegtagadás között. Tehát a parancs teljesítése, a hűség előrevalóbb volt az életben maradásnál - de tudatosan nem keresték a halált, és főleg nem volt a halálnak olyan kultusza, mint Japánban. Egy magyar úriember pedig alighanem méltatlannak találta volna, hogy repülő bombaként funkcionáljon. Ezzel nem azt mondom, hogy a kamikaze pilóták pusztán repülő bombák voltak minden spirituális nagyság nélkül, hanem azt, hogy Tinódi vagy Koháry ezt valószínűleg kevésbé értékelték volna, mint azt a cikk sugallni igyekszik.

    VálaszTörlés
  35. Kedves Gordon,

    szerintem félreértés áldozatai lettünk. Nem kívántam sugallni semmit a posztban, a japán szamurájok és a magyar vitézek közötti párhuzamot is csak nagy vonalakban vetettem fel (felhozhattam volna idealizálva és stilizálva a spártaiakat is, akik a harcias gyakorlataik mellett tudtommal - ahogy azt egyébként Platón is javasolta az Államban - zenével is foglalkoztak. A lényeg az lett volna, hogy az ideális katona nem egy terminátor, hanem egyszerre "kemény legény" és lelkiekben gazdag; verset ír, hangszeren játszik, tehát művész is egyben - japánban a Kard és az Ecset, nálunk a Szablya és a Penna útját járva). Nyilván voltak alapvető, az eltérő kulturális gyökereknek betudható különbségek, ám ezekbe nem is kívántam túl mélyen belemenni, egyrészt idő, másrészt alapos ismeretek hiányában. Amit utolsó hozzászólásában ír, azon nincs mit vitatni, egyetértek, bár Dugonics Titusz, ha igaz a legendája, már-már kamikaze jelleggel vetett véget életének... Ígérem, legközelebb igyekszem legalább a Wikipédia árnyaltságának megfelelő szinten kibontani a valóság bogait.

    Sayonara!

    VálaszTörlés
  36. Bocsanat, akkor meg offtopic iranyba viszem egy kicsit a temat.

    "Ez a kedvencem, amikor az emberek azzal "érvelnek", hogy a Wikipedia hibás. Hattil, mi akadályozza Önt abban, hogy javítsa? Ha Ön tényleg ért a témához, kb. annyi idejébe kerülne, mint beírni ide egy hosszabb hozzászólást."

    En azt irtam, hogy az angol wikipedia a feluletes es hibas. (Ha a shudo temahoz nem is ertek annyira, de a japan nyelvhez es kulturahoz van kozom, meg tudom allapitani mi a korrekt es mi a hibas informacio.)
    A japan nyelvu wikipedia cikkel semmi baj, az nagyon is pontos es reszletes informaciokat ad.

    Mi akadalyoz meg abban, hogy javitsam? Foleg az, hogy nem erdekel a wikipedia (a gyakori feluletes irasok miatt) es nem all erdekemben az angol nyelvu anyagok kijavitasa sem.

    Megegyszer elnezest az off-ert, de az elozo kommentemben idezett velemenyek ingert szultek a reagalashoz.

    A blog egyebkent nagyon jo, gratulalok hozza.

    -hattil-

    VálaszTörlés
  37. Hattil,

    a világ legnagyobb és legolvasottabb enciklopédiájának egyik releváns szócikke Ön szerint hibás és felületes - de Önnek "nem érdeke" javítani? Hallottam már olyat, hogy szándékosan ne javítsuk a szócikkeket, mert a magas színvonalú cikkek "legitimálják" az alacsony színvonalúakat. De könyörgöm ez hülyeség, az intelligens vitatkozó pontosan tisztában van vele, hogy a Wikipedián nem minden szócikk színvonalas, egyik-másik nettó hülyeségeket tartalmaz. A Wikipedia- (vagy bármilyen más enciklopédia-) szócikk egy kiindulópont, például egy blogon nem szükséges nulláról kezdeni a téma ismertetését, hanem adottnak vehetjük, hogy a belinkelt cikket mindenki elolvasta, az ott ismertetett - akár téves - információknak a birtokában van, innen lehet továbblépni a beszélgetés során.

    A Wikipedia színvonaláról egyébként lehet vitatkozni - kiindulópontként hadd ajánljam a témáról szóló, első ránézésre színvonalasnak tűnő Wikipedia szócikket. ;)

    Tehát: én hivatkoztam egy enciklopédia-szócikkre. Ön hivatkozott arra, hogy mennyire jártas a japán kultúrában, és, úgymond, kapásból meg tudja ítélni, hogy egy információ igaz-e vagy hamis. Lehet, hogy Önnek van igaza, de ha semmivel nem támasztja alá az állításait, akkor értelmes vitában nincs súlya a kijelentéseinek.

    (Egyébként az sem magától értetődő, hogy a japán verzió feltétlenül jobb, mint az angol. Ezt is alá kellene támasztani érvekkel. Például a magyar történelemmel kapcsolatos kérdésekben esetenként a német vagy az angol Wikipedia jobb, mint a magyar. Ez utóbbi ugyanis az eseményeket többnyire a szokásos kuruckodó perspektívából tárgyalja.)

    VálaszTörlés
  38. OFF ---
    Sedith,
    tenyleg önálló posztot érdemelne, mert így teljesen szétoffolódik a heroizmus. Mindenesetre a testnyílások kontrollja tudhatóan elég más volt a középkorban, mint később, a testképpel együtt. Erről van irodalom. A 18. század nagyjából annyira más, hogy teljesen, de túl sokat kellene erről elmondani. Bár korabeli ÁTLAGembert ma nehéz találni, azért azok a 16. századi tankönyvek, amelyek a ma "civilizált, kultúrált"-nak nevezett viselkedést KIALAKÍTOTTÁK, eléggé jól megmaradtak, és ismerhetőek. Ez egy elég népszerű nevelési műfaj volt, még korabeli magyar nyelven is. Eliasból ki lehet indulni. Azóta nem _illik_ a zsepibe kifújt taknyot nézegetni, pl. Ésatöbbi.

    A "dogmatikus keresztény tiltások" -- jujj. Azért egy ilyen kijelentést minimum igazolni kéne, forrásokkal. A kereszténység egy dolog, a dogmatika egy másik dolog, a testhez való viszony meg a kultúra/civilizáció egy harmadik és negyedik dolog.

    Gondolja el, Voltaire abszolút szabad volt az általa gyűlölt kereszténységtől, mégsem úgy él az emlékezetben, hogy egy szál f*szban lófrált a Bois de Boulogne-ban.

    VálaszTörlés
  39. Honnan tudja. Ezektől a francúzoktól minden kitelt. Ha nem is a Bois de Boulogne-ban, akkor legalább Ferney-ben biztosan.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)