Évek óta gondolom, hogy ez a britpop-sztárként indult, majd amerikaivá vált, nigériai és brazíliai felmenőkkel rendelkező úriember megérdemel legalább egy posztot valamely konzervatív fórumon. Noha sokan sokféle módon fintoroghatnának (származása, választott amerikaisága, politikai „hovatartozása”, médiafigura-jellege, zenei szentimentalizmusa stb. miatt), mégis, amilyen tehetséggel, választékossággal, intelligenciával, valamint kitartással alkot, él és kommunikál, az nem csak a mai
celebrity-szcénán, de egyáltalán a globális szcénán bámulatosan ritka.
Érdemes elejétől végéig végighallgatni alább ezt az úriemberi minőségeket felmutató,
fehér politikusok hadoválásait megszégyenítő interjút. Pedig nem épp a legjobb környezetben (CNN), s nem a legtöbbet kihozó témákról kell beszélnie. Seal, a „fekete herceg” — ahogy valaki egyszer nevezte — új, ezúttal
soul-feldolgozásokat felvonultató albumáról, az Isten-adta adottságok kapcsán
Sade-ról, a házasság és a család, valamint annak prioritásai kapcsán feleségéről,
Heidi Klum-ról (
Tölgyünk is megirigyelhetné e szavakat), a politika kapcsán az
általunk eddig nem sok bizalommal fogadott Barack Hussein Obama-ról beszél, az USA „nagy, vizionárius elnökeinek” sorában láttatva őt, akik között e neveket említi: Lincoln,
Reagan, Clinton.
Amikor szavainak némi súlyt tulajdonítunk, abban szerepet játszik, hogy Sealhenry Samuel volt az egyetlen média-szereplő (fehérek és feketék, keresztények, zsidók és muszlimok sokasága között), aki 2001. szeptember 11. után pár nappal képes volt kiegyensúlyozottan azt nyilatkozni, amit egy normális ember nyilatkozna — hogy ti. most talán egy ideig kevésbé lesz fontos Amerika számára az, hogy ki hányadik a toplistán.
Erkölcsi súlyt tulajdonítunk szavainak továbbá azért, mert zenéjét és személyét tisztaságot és (az emberi gyengeség felmutatásával együtt) bizonyos belső erőt sugárzónak ismertük meg. (Akik humort keresnek alakjában — mint ahogy pl. Tevvton vagy Mr. Pharmacist szokása —, azok többnyire azonban nem zenéjében fogják megtalálni, főleg nem rendkívül sötét hangulatú, bár a
soul-ra jellemző romantikus érzelmességet valamelyest megőrző
Human Beings című albumán.)
Mondhatnák tehát, Seal tipikus eszköz lehetne egy csomó baloldali világpolitikai toposz számára, — a
ZTT és a
Warner Bros. „kreációjaként” — a túlerőltetett antirasszizmustól és interrasszializmustól kezdve a „szociális” és „progresszív” gondolatokon át a konkrét elnökválasztási kampányig, a „humanizmus” és „béke” hangoztatásától az amerikai szentimentalizmus számos európaiatlan légváráig, melyben a „család” és a „gyerekek” éppolyan fontos helyet kapnak, mint a „vallás”. Seal számunkra mégis előadóként és úgymond mint lelkileg normális ember hiteles, ahogyan hiteles Sade is, akiről hasonló dolgok volnának elmondhatók. És higgyék el, relatíve normális emberekből már nincs olyan sok, hogy túl egyszerű volna válogatni — főleg nem popsztárok közül.
Zenés diszkográfia:
Seal [I] (1991) (Loxon kedvenc albuma tőle)
Seal [II] (1994) /a Deezer-en csak két szám érhető el, köztük a finoman arisztokratikus, madrigál-szerű
Kiss from a Rose/
Human Being (1998) :
Human Beings videoSeal [IV] (2003)
System (2007) (Loxon másik kedvenc albuma)
Soul (2008)
Nézze, Tölgy, Nepálban fejlett demokrácia van. győzött a tömegek bölcsessége — múltkor láttam egy ilyen című könyvet, de mert a Demos adta ki, nem mertem beleolvasni.
De mi van a hadsereggel? Az a tradicionális antidótum maoista gyomorrontásra.
Botrány! Ezek nem normálisak. Egy Pol-Pot kéne nekik, hogy megtanulják, kikre szavaztak.