Másvilág — Világmegváltók, szevasztok!

Képzelj el egy világot. Képzeld el, hogy mindenki békében él egymással, mindenki egymás nyakába borul, szeretik, sőt imádják egymást, megszűnt minden konfliktus, nem ölik egymást a zemberek, nem ugrasztja egymásnak őket a vallás, és mindenki jólétben tengődik. Képzeld, hogy te vagy Dzsonlennon. Most éld bele magad ebbe a világba, és mártózz meg benne.

Most nyisd ki a szemed, és kapd ki a kezed a biliből.



Igazán remek dolog, amikor a kiábrándult balosok-liberálisok új Reményt adnak az Emberiségnek (vö. Hope and Change), jólétet, békét, zökkenőmentességet ígérve mindenkinek. A világ gondjainak megoldása a kezükben van!

Hannah Arendt írja a Human Condition-ben, hogy a modern tömegdemokrácia egy hatalmas oikos-szá változtatta a társadalmakat, és miközben a „társadalmi” uralkodott el mindenen, a modernség eltörölte mind a privát szférát, mind a politikait. A politika ma nem társalgás, vagy a jó rendről szóló elmélkedés, hanem annak eldöntése, hogy az „államháztartás” kinek mennyit juttasson, és mennyibe kerül a csirkefarhát. Miközben az egész társadalmat egy hatalmas, ám igencsak perverz „családdá” (emberiséggé) transzformálta, sikeresen törölte el a politikai alapját képező magánt, és a közösségeket, elsősorban a családot. Ahol a kormányzat lát el minden földi jóval, ott nincs szükség családra. Nem egyéni-és közös (kis közösségi) erőfeszítésekkel kell elérni a megélhetést, azt majd a „politika” megoldja. A modern tömegtársadalom a súrlódásmentességet a mindenki számára egyaránt elérhető jólétben (nem jóllétben) látja: „mindenkinek szükségletei szerint”.

Külön mókás, ahogy a politikára „egy fillért sem” adományozó celebek (fenéket nem, adónak és járuléknak hívják) épp felajánlják pénzüket az Új Világmegváltásra, és kérnek minket, mi is tegyünk így. Az egész politika korrupt, de az új majd nem lesz az. A Szentek Közössége jóra fordítja majd a pénzünket. A korrupcióba, igénytelenségbe, tömeges gondolattalanságba és káoszba forduló szocdem-liberális politika megszűntetéséhez egy új, szocdem-liberális hippi álmodozásra van szükség.

Szívem szerint más politikát támogatnék. A paradoxon az volna, hogy úgy kéne „adnom”, hogy nem adok semmit: ha nem világmegváltás, hanem fordulat következne, én olyan politikát támogatnék, amelyik azt mondja: kedves választó, ne add nekem a pénzed. Csak annyit adj, amennyi a közrend és a törvényesség fenntartására kell. A többit tartsd meg magadnak: építs házat, alapíts családot, nevelj gyereket, tegyél félre neki egyetemre. A te gazdálkodásodba nem kívánok beavatkozni, te pedig nyugodtan társaloghatsz Loxonnal a Szalonban a metafizikai tradiconalizmusról és a nouvelle droite-ról, anélkül, hogy azon kéne aggódnod, hogyan szórakozik az állam a pénzeddel.

Imagine. Yes We Can (?)

Loxon és Hannah Arendt titkos találkozása

Loxon Tea-társnak piszkos kis titkai vannak. Imént elárulta nekem, hogy egy szép napon vendégül látta Hannah Arendt asszonyságot saját portáján, és megkínálta teával... és mással is. Bár az ilyen sokat sejtető megnyilatkozások következményeképpen mindenféle transzcendens és egyéb gondolataink támadnak, Loxon megerősítette, hogy a tea mellett csak ülőhellyel kínálta meg.

Ms. Arendt ugyan nem nevezhető konzervatív gondolkodónak, ám egy magunkfajta Tea-rajongó is találhat nála kedves gondolatokat; a forradalomról írott könyvében például a marxizmust és a baloldali forradalmakat ekézi, és miközben az amerikai forradalmat szívéhez közelállónak tartja, a francia forradalmat rühellé. Politikaelméletének tanulmányozása szintén remek társ gőzölgő teánk mellé, hiszen a modern tömegdemokráciák „társadalmasító” tendenciáit (the rise of the social) bírálja. Noha az Eichmann-perről szóló könyve, azaz a „gonosz banalitásáról” való beszámoló heves támadások kereszttüzébe állította kedvelt filozófusunkat, ebben is találni értékes gondolatokat, pl. inherens modernitás-kritikát (ezt anélkül mondom, hogy átfogó véleményt nyilvánítanék a könyvről – ettől most eltekintenék). Ám a teát, szabadságot és rendet kedvelő konzervatívoknak mégis a Múlt és Jövő között c. esszégyűjtemény lehet különösen szívhez szóló, kiváltképp a Mi a tekintély? c. tanulmány.

Loxon elmondta, hogy Arendt asszonyság kiöntötte neki a lelkét, és azt mondta, hogy kapcsolata A Martinnal igaz szerelem volt. Fájlalta azonban Loxon, hogy miközben Hannah asszony jiddisül elzokogta neki bánatát, pár másodperces figyelmetlenségét kihasználva a filozófus-hölgyemény ellopta Loxon barátjának héber betűit.

Ami, valljuk be, nem volt szép.