Amióta a szocializmus és vele együtt a demokrácia megjelent, azóta a szólamokkal manipulált „kisember” a szél a politika papírforgójához.
„Baloldali értékek”: így nevezik azokat a prométheuszi, úgynevezett értékeket — pontosabban retorikai szólamokat —, amelyekkel a „kisemberekre”, az „egyszerűemberekre”, a so-called „népre” manipulatíve hatni lehet. Nos, ha egyszer már kiszabadult a szellem a lámpásból,* ha már a szabadkőművesség és az illuminátusság frigye, a forradalom, s a marxi tanok életre keltették a nép mint elnyomott mártír absztrakt mítoszát, a névtelen kisemberre mindenkinek úgy kell tekintenie, mint valami óriási hatalmi tényezőre, amely egy nagy, vörös zászló alatt áll, arra készen, hogy igazságot szolgáltasson. Ökle mindig összeszorulni és magasba lendülni kész, s zászlaja az ártatlanul kiontott vért szimbolizálja. Milyen ócska látomás — gondolhatnánk jogosan —, mégis, ezzel kell számolni. A tömegembernek, a tömeg erejének, a mennyiség uralmának a mítosza. Hamis mítosz, mert a tömegember gólem, amelynek nyelve alatti cetlin különböző feliratok állnak. A tömegember „ereje” valójában egy szánalmas mesei elem. Mitől lesz erőssé? A kabbala által.
Új, bár újdonságához képest már régi „mítosz” ez. Ezért is szimbolikus, hogy azon Prága egyik zsinagógájának padlásán őrzik az agyagtömbbé vált teremtmény maradványait, amely város az alkímia, a mágia „fővárosa” volt, s amely zsinagóga az Altneu nevet viseli.
A „szociális” kérdés olyasvalami, amit minden demokratának be kell vetnie a siker érdekében, sőt, még az antidemokratáknak is. Miután ugyanis ez az absztrakt, kollektív, khtonikus és démoni lény életre kelt, mindenki láncon rángatná. Lehetne-e szociális kérdés baloldaliság nélkül? Semmi akadálya nem volna. Lehetne-e jólét, biztonság, jog demokrácia nélkül? Semmi akadálya nem volna, mint ahogy régente sem volt, amikor ez a lény éppen nem tevékenykedett felső politikai körökben, legfeljebb az embereket ijesztgette itt-ott, utcákon és máshol.
Magyarországon is úgy van, hogy a „szociáldemokráciának” kerekedett egy „jobboldali” mítosza. Az ab ovo alulról építkezés, a kisemberek igazsága, a harmadik út, a munka és kenyér, a tizenharmadik havi nyugdíj csak ennek a mítosznak a különféle epifániái, mind a szólamok, mind a tettek mezején. A rétorok és a politikusok pedig csupán az „óriás” fejét képezik. Ki tudja, kinek áll hatalmában, hogy ezt az anyagtalan teremtményt megfossza az élet lehelletétől?
* A dzsinn, mint gondolhatják, bizonyos értelemben a gólem „jótékonyabb” párja lehetne.
Tea-kedvelőknek ajánlom:
Hubert de Mirleau: Fatalitás-e a demokrácia?
Gustav Meyrink: A gólem
„Baloldali értékek”: így nevezik azokat a prométheuszi, úgynevezett értékeket — pontosabban retorikai szólamokat —, amelyekkel a „kisemberekre”, az „egyszerűemberekre”, a so-called „népre” manipulatíve hatni lehet. Nos, ha egyszer már kiszabadult a szellem a lámpásból,* ha már a szabadkőművesség és az illuminátusság frigye, a forradalom, s a marxi tanok életre keltették a nép mint elnyomott mártír absztrakt mítoszát, a névtelen kisemberre mindenkinek úgy kell tekintenie, mint valami óriási hatalmi tényezőre, amely egy nagy, vörös zászló alatt áll, arra készen, hogy igazságot szolgáltasson. Ökle mindig összeszorulni és magasba lendülni kész, s zászlaja az ártatlanul kiontott vért szimbolizálja. Milyen ócska látomás — gondolhatnánk jogosan —, mégis, ezzel kell számolni. A tömegembernek, a tömeg erejének, a mennyiség uralmának a mítosza. Hamis mítosz, mert a tömegember gólem, amelynek nyelve alatti cetlin különböző feliratok állnak. A tömegember „ereje” valójában egy szánalmas mesei elem. Mitől lesz erőssé? A kabbala által.
Új, bár újdonságához képest már régi „mítosz” ez. Ezért is szimbolikus, hogy azon Prága egyik zsinagógájának padlásán őrzik az agyagtömbbé vált teremtmény maradványait, amely város az alkímia, a mágia „fővárosa” volt, s amely zsinagóga az Altneu nevet viseli.
*
A „szociális” kérdés olyasvalami, amit minden demokratának be kell vetnie a siker érdekében, sőt, még az antidemokratáknak is. Miután ugyanis ez az absztrakt, kollektív, khtonikus és démoni lény életre kelt, mindenki láncon rángatná. Lehetne-e szociális kérdés baloldaliság nélkül? Semmi akadálya nem volna. Lehetne-e jólét, biztonság, jog demokrácia nélkül? Semmi akadálya nem volna, mint ahogy régente sem volt, amikor ez a lény éppen nem tevékenykedett felső politikai körökben, legfeljebb az embereket ijesztgette itt-ott, utcákon és máshol.
Magyarországon is úgy van, hogy a „szociáldemokráciának” kerekedett egy „jobboldali” mítosza. Az ab ovo alulról építkezés, a kisemberek igazsága, a harmadik út, a munka és kenyér, a tizenharmadik havi nyugdíj csak ennek a mítosznak a különféle epifániái, mind a szólamok, mind a tettek mezején. A rétorok és a politikusok pedig csupán az „óriás” fejét képezik. Ki tudja, kinek áll hatalmában, hogy ezt az anyagtalan teremtményt megfossza az élet lehelletétől?
* A dzsinn, mint gondolhatják, bizonyos értelemben a gólem „jótékonyabb” párja lehetne.
Tea-kedvelőknek ajánlom:
Hubert de Mirleau: Fatalitás-e a demokrácia?
Gustav Meyrink: A gólem
Bejegyzések
