Kiegészítés a statisztika illúziójához

Ebben az új helyzetben az, hogy ami lent volt és felkerült, éppen olyan végzetes, mint az, hogy ami fent volt, az elmerült. A tömeg helye lent van, ahogy lent van a tudattalan helye is. Sorsa szerint ide tartozik. Az ökör, ha a szekeret húzza és szánt, szent állat. Ha felkerül, sárkánnyá változik. Az ekét nem húzza többé, az igát ledobja, megvadul és tüzet okád. Az uralkodó helye fent van, mint a tudaté. Sorsa szerint ide tartozik. Az angyal, ha fent él, szent lény, de ha lemerül, ördögivé változik. Nem áraszt világosságot és tüze vulkanikus lesz. Ha a tudattalan, amelynek helye lent van, felkerült, éppen olyan démonikussá válik, mint a tudat, amelynek helye fent volt és lemerül. A szent igavonóból sárkány lesz, a szent világosság angyalából sátán. Mert ami lent türelmesen szolgáló ökör, az fent szörnyeteg, és ami fent fényes angyal, az lent ördög. És az, hogy az igavonóból sárkány lett, éppen olyan katasztrófa, mint az, ahogy az angyalból sátán.

Vannak, akik még ma is azt merészelik hinni, hogy az igavonó a jármot eleget viselte, s most már ideje az angyal helyébe lépni, hadd húzza az az ekét. Az észrevétel figyelemre méltó lenne, ha időnként meg lehetne tenni, hogy az ember a hasát a nyakán, az agyát pedig a gyomra alatt viselné. Éppen olyan értelmes lenne a fákat felkérni arra, hogy ezek után gyökereiket dugjak ki a földből, ágaikat pedig fúrják a talajba. A has felül, a nyakon éppen olyan démonikussá válnék, mint az agy alul. Ha a belek elkezdenének gondolkozni és életterveket szőni, ezek bél-gondolatok lennének. Mint ahogy a tömeg uralomra jutásának legelső jele a belek gondolkozásának felülkerekedése volt: előtérbe lépett minden, ami táplálék, gazdaság, gyomor, földi javak, étel. A sárkány egész léte, hogy zabái és horkol.

Ha pedig nem tud jóllakni, rablásra indul, és aki eléje kerül, azt leüti. Nyersanyagra van szüksége —, a tömeg korszakának jelszava: nyersanyag. De ha az agy lemerülne, és elfoglalná a belek helyét, fel kellene hogy lázadjon abban a sötétben, amelyet nem szokott meg, s amely lénye ellen van. Mint ahogy a lemerült szellemi ember ma nem egyéb, mint színtiszta lázadás.

Hamvas Béla: A Vízöntő (3.)

• Loxon: A statisztika illúziója

Teakrata politikai gazdaságtan

Megborzong apámfia, hogy ezek a komancsok már megint/még mindig lopnak. Azonban ha túl vagyon az erkölcsi felháborodáson, akkor be kell látnia, hogy egy régi gyakorlat folytatódik csak a mai poszt-szocialista politikai kapitalizmusban.

Trockij et., összeveszve Sztálinnal, fogalmazta meg, hogy a létező szocializmus a kapitalizmus és a proltárdiktatúra/kommunizmus mellett egy harmadik típusú állam a XX. században. A létező szocializmusban ugyanis van tulajdon, de a politikai-irányítási vezetők, az új osztály kollektíve birtokolják a tulajdont. Tulajdonképpen teljesen mindegy, ki a vezérigazgató, ki a miniszter, az új osztály hálózata együttesen dönt és élvezi a tulajdonlás előnyeit. Trockij elvtársat megtalálta a jégcsákány, de ez a gondolata elterjedt: keleten Gyilasz, nyugaton pedig a trockista eredű jobboldal és később a nyugati baloldal kapta fel e gondolatot. A nagyérdemű Orwelltől ismerheti a gondolatot leginkább, de a kollektív tulajdonlást Trockij maga is élvezte élete végéig.

Azonban a szocializmus, a nagyszerű kísérlet sajna bedőlt. A volt uralkodó osztály „már nem tudott a régi módon uralkodni”, a tulajdon és a politikai uralom terén is konkurenciával kellett szembenéznie. A cél az volt, hogy a nomenklatúra, esetleg kooptálva néhány új tagot, megtartsa hegemóniáját. Ezt még liberális szinekben — nyöhehe — Bauer Tamás írta meg valamikor 1990-ben. És sikeres volt a projekt. Sikerült kialakítani az első 10 évben a politikai kapitalizmust, ami gondos kertészek esetén fenntartja magát, és az elmúlt 7 évben csak szüretelni kellett annak gyümölcseit.

Az ellenzék azon pampog, hogy Drasztikus vagy Baja urak és Lampert Mónika és a többiek mindenféle pozícióban feltűnhetnek a minisztertől az Elméleti Fizika Tanszék vezetőjéig, ha éppen annak lesz jelentősége. Az egyén — legyen világos — mindegy, a hálózat kollektívan birtokolja az országot, erőforrásait. Ezért is képes — szemben az ellenzékkel — folyamatosan „megújulni” a nomenklatúra: mindegy, melyik tagját állítja erre vagy arra a posztra, mindegy, ki az első ember. A hálózat/Mozgalom örök, de legalábbis annak hiszi magát.

A legkomolyabb kihívás, amivel szembe kell néznie, a saját működéséből fakadó kontraszelekció, az aggkori elhülyülés mellett a nemzedéki is. Ezért is kellett pl. 1990-ben kiegyeznie a „nem-ellenséges ellenzékkel”. Természetesen idióták mindenhol akadnak, de az ellenzékben a szelekció hiányából fakad az idióták felbukkanása, a nomenklatúrában pedig a megbízhatóság-alapú (kontra)szelekcióból.

A politikus és a „szakértő” szétválasztása talán Weber idejében értelmes volt, ma nem az. Szakemberré a politika (megbízhatóság) tesz, és a gazdasági vezető (a „szakember”) és a politikai vezető manipulációs technikája semmiben sem különbözik. A nagyvállalat és a tömegmédia politikai hátszéllel jöhet létre és működhet nagy haszonnal, ugyanakkor a hálózat igényli a tömegmédia támogatását és nagytőkéjét. „A szocializmus a bürokrácia uralma.”

Azt látjuk Magyarországon vagy a testvéri Oroszországban, (videó) hogy a nomenklatúra elment fodrászhoz és szabóhoz Londonba, fogadott néhány marketingestAmerikából — amint a gyermekei elvégzik a brit vagy amerikai egyetemeket, már ezekre sem lesz szüksége —, de a szofizmusok megtanulása nem takarja el, hogy egy dolog nem változott: az ország erőforrásainak közös birtoklása a hálózat tagjai által. Ebből a szempontból pedig teljesen érdektelen, melyik család kap egy-egy vagyont, amivel a család jóléte nemzedékekre megalapozható, vagy ki milyen címen (szakállamtitkár, tanácsadó, fb tag etc.) kerül fel a fizetési listára (civil list).