Tours to the USSR

Travel brochure “Minsk”, 1937.
Published by Intourist.

Le rapport russe

A beszögelt ablakú szalonban többnyire egyedül, illetve a hadiállapotok közt gyors csészeleborításokra betérő, néhány partizánruhába bújt vagy álarcos vendéggel ücsörögve gyakran szemlézem a politikai napilapokat. Ó, a nyomtatott sajtó ideje lejárt, figyelmeztetnek most. Ez most mindegy, válaszolom én. Vegyük úgy, mintha az elektronikus sajtót is ólomba szedték volna, és érezni lehetne a papír és a nyomda illatát. Szürke öltönyös eleganciámon se csodálkozzanak; amikor ez a szalon már omladozni fog, és néhány gerenda más helyet keres, mint amit a tervező és az építész kijelölt számára, akkor is kifogástalan öltözékben fogok itt ülni, és ha már mindent vastag por és törmelék is fed, a csésze, a tálca csillogni-villogni fog, s a szamovár kifogástalanul fog működni.

Miről fogok ma értekezni alig figyelő gerilla-barátaimnak? Az orosz kapcsolatról. Az orosz kapcsolatról, bizony, mert szeretjük vagy sem, csodáljuk vagy megvetjük, Oroszország itt van, itt van újra a nyakunkban, vagy jobb esetben csupán az orrunk előtt.

A figyelmem Oroszország felé persze nem most kezdődött. Gyerekkoromban hobby-szinten is menő volt, ahogy megvetettem a Szovjetuniót, a „Nagy Oroszország kovácsolta frigy”-et, és büszkén mondhatom, hogy ezidáig sem váltam Szekfű Gyulává, s már biztosan nem fogok kiadni olyan műveket, amelyeknek címe például Lenin. Valószínűleg Debreczeni Kalbász József mintáját követve Putyint sem részesítem ily kegyben, bizonyára van több tízezernyi önkéntes, aki úgyis szívesebben, motiváltságánál fogva pedig színesebben megrajzolja majd az új messiás arcmását, mint én tenném.

Az utóbbi napok sűrűjéből azonban gyakorta kiemelkedett orosz megapotentátunk szent feje, halk, szerény szava pedig elhallatszott messze az atlanti-óceánba hanyatló kőszirtek, valamint a Kárpát-medence rónái irányába. Minden valamit magára is adó hungárus exponens megnyilatkozott Róla, vagy egyenesen tiszteletét tette Nála.

Ami dicséretes is. Elvégre a külpolitika igen fontos terrénum, s annak ellenére, hogy kis országunk népe mindig csupán a belföldi csetepaték böngészésével, és a magasra nőtt szőr közüli kisszerű tetvészéssel, bolhaszedegetéssel lett légyen elfoglalva, az extra hungariam világ ezen szegletkő körül úgy van alakulandó, hogy előbb-utóbb majd észre kelljen azért venni. Inkább előbb, mint utóbb.

No de ne szaporítsuk a pelyvát, inkább tekintsünk a végestelen-szűkös panoptikumba. Kik jártak hol és mit csináltak, ki mit nyilatkozott a nagy orosz ugar nyugati határában? Érzésem szerint kezdődött ott, hogy ez a vonagyerek bizonyára Bolek úr tanácsára valami nem létező archaikus szervezettel tárgyalt. Csakis ez lehetett az őskezdemény, amely elindította a lavinát: az Úr, a Vérfarkas és a Zoltai csak ezek után következtek. Mindegyikük igyekezett bizalmas tárgyalópartnernek mutatkozni, hiszen most már nagy-nagy szükség lehet erre. Most, hogy Oroszország köpik az ámerikai radarrendszerre, s most, hogy Óz, a nagy varázsló Gorbacsov cipőjét fogja hamarost pucolni, az I betűs államok pedig mind Moszkván keresztül igyekeznek lobbijukat érvényesíteni, Rusz-hon Európa új, felvilágosult abszolutista hatalma lett. Liberalizáció, autoriter gondolat, vallás: mind csak Vladimirt, a Fényest erősíti. Mr. Folty és Medvegyev is csupán szárnysegédei. A háttérben pedig a Küldetés áll, És A Tudat, Hogy Oroszország Újra Nagy És Örök Lesz (KÉATHOÚNÉÖL).

Nézzék el nekem, hogy elfogult vagyok, és úgy gondolom, sok érthető oka van a lelkesedésnek az új Vezér iránt. Az atlantizmus jelenleg egyet jelent a keresztvíz levételével és a válogatás nélküli bevándorlással, azaz a multikulturalizmus örve alatt folytatott liberális zsarolással, valamint az IMF-hitelekkel és a bankokratikus manipulációval, a Világválság-Párt és Polgári Szövetség „Türelem!” feliratú lufiktól szomorú kortesgyűléseivel, amelynek egyik szegletében vacsorázók valami egeret avatnak szuperelnökké, s egy önjelölt vörös bárónőt jelölnek szuperkülügyérnek, s amelynek közel-keleti stratégiai szegmense körül gyűrűzik a feszültség, s amelynek transzatlanti hátországa egyre sebezhetőbben veri vissza a betörő barbárok támadásait. Mindeközben Oroszországról csak most hull le a lepel: valójában ő volt a hunyó, a peresztrojkával, a glasznoszty-tyal s a berlini fal leomlasztásával úgy viselkedett, mint egy aikido-mester, aki nőies módon beengedi ellenfelét a térfelére, sőt ezzel a taoisztikus yin erővel még vákuumot is képez, s miközben meghajlásában a Piac Törvényei előtt a bábot imitálja, valójában ő a hasbeszélő. Valljuk be, zseniális, s a KGB sokat tanult a CIA-től, a Nagy Koordinátor pedig elégedett lehet, hogy szépen összehozta az Új Világrendet, melyben kelet és nyugat újra összebékül.

Mi lesz azonban mindennek a kifutása, miközben megalakult az ötödik internacionálé, amelyet már úgy vártunk, mint rab az ítéletvégrehajtót? Valószínűleg fokozatos és stabil Felvirágzás az Égre mutató Rakéták árnyékában. Mint tudjuk, Kína csodálatos (így mondá az Úr), így megjósolhatjuk, hogy az új szövetségi rend centruma valahol Peking és Szentpétervár, esetleg egy maoista New York között fog húzódni, szóval az egész bolygón. Hogy prosperáló lesz-e ez a Novus Ordo Seclorum? Ez bizonyos. Az is bizonyosnak látszik, hogy a Pax Russica fog honolni a világon Oslo-tól Madras-ig, sőt a Bering-szorostól Wellingtonig, sőt az északi-sarki jachtkikötőtől Neuschwabenlandig.

Nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy az új redisztribúció környezetbarát és vörösbarna rendszerében a Gárda, az In-Kal, a seriff, a csinovnyik, vagy esetleg valamely más paramilícia biztosítja-e majd a közrendet, ha eljön a klánok kora. Urbán Vektor vagy Vidéki „Továrisikonyec” Gábor, esetleg az Úr vagy valamely feltörekvő réselő, egy Jövendő Tényező veszi-e át a valóságos és láthatatlan kormányrudat? Ezek az igazi kérdések, barátaim.

No, nemsokára szunyókálok egy keveset. Előtte igyanak még egy kis csájt, aztán dászvidánjá.

Obama mint Amerika Gorbacsovja?

Hír

Korábbi (a hír szempontjából úgyszólván prófétai) elemzés:

A felvételen Alekszandr Dugin orosz szempontokat szem előtt tartva teszi mérlegre, hogy mennyiben tűnik Barack Obama „Amerika Gorbacsovjának”.

Magyarország új „szövetségese”?

Feledkezzünk el egy kicsit az esetleges biológiai rokonságról. A biológiai vagy akár a nyelvi rokonság ugyanis az ember esetében másodrendű az eszmei rokonsághoz képest.

Tekintsük meg a Jobbik első látásra impozánsnak tűnő szövetséges-jelöltjét Magyarország számára:

„Ez a magyar-kazah szövetség lesz Európa és Belső-Ázsia szövetségének az új alapja.”
(Szegedi Csanád)

Nekem elhihetik, én tisztelem Belső-Ázsiát (itt elég sokat kommentáltam Tibet kapcsán), szeretem a türk népeket minden vérmességükkel együtt, elismerem az iszlámot, sőt, egy nemzeti radikalizmusban is látok fantáziát, feltéve, hogy intelligens, egészséges és főképp kristálytiszta orientációkkal rendelkezik, nem pedig olyan slampos hulladék-életérzésekre épül, amilyet korábban már mások is felvázoltak.

Ez az új szövetséges-jelölti viszony azonban egy komoly sebből vérzik. Kazahsztán jelenlegi elnöke, Nurszultan Abisuli Nazarbajev, 1962-ben lépett be a Kazah Kommunista Pártba, 79-től titkára volt annak, 84-től a szovjet „köztársaság” elnöke, 89-től a Párt elnöke, 90-ben pedig a kazah parlament elnöke. Ezután 1991-ben varázsütésre feloszlott a Szovjetunió, és Nazarbajev köztársasági elnök lett. Azóta is az. Nem irigylem tőle az elnöki posztot, félreértés ne essék. Csupán csodálkozom, hogy egy olyan párt, amely a kommunista múlttal való leszámolás jegyében állva fogalmazza meg politikáját, miért lép szövetségre az első adandó alkalommal egy ízig-vérig kommunizmus-örökös utódállammal?

Belátom, nehéz, sőt lehetetlen ma a világpolitikában nem hogy maradéktalanul, de még erőst viszonylag szimpatikus szereplőt is találni, valamint azt is, hogy Magyarország helyes, ha stratégiailag erőt felmutató szövetségeseket keres, s megerősíti saját identitását, akár a Kelet-Nyugat híd szerepben, akár a dicső múlt hangoztatásával is. Még azt is el tudom képzelni, hogy derék jobbikosaink abban reménykednek, hogy népeink barátsága átalakítja majd Kazahsztánt is, és az igaz turáni virtus előbb-utóbb eltakarítja a posztkommunista vezetést az ország éléről. Habár el kellene gondolkozni azon, hogy esetleg ezzel együtt az új kazár vezetők majd felvehetik a judaizmust is, mint a Honfoglalás előtt nem sokkal [....|], tartok attól, hogy Kazahsztán kommunista vezetése erőteljesebb annál, mintsem hogy ilyen üdvös átalakulásokat várhatnánk a Jobbik propaganda-osztaga révén.

Ide kapcsolódik, hogy néhány napja figyelemreméltó írás jelent meg a Konzervatóriumon, amely felemlíti a Jobbik feltételezett (és valószínű) Ba'ath-párti kapcsolatait. [Link]

Bár az írás címe e pártra akart utalni, félrevezető és különböző (valós) érzékenységeket sérthet az „arab kapcsolat” kifejezés, ha közben az indoeurópai Irán és Tadzsikisztán, a türk Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, valamint az altáji Mongólia is szóba kerül (továbbá Oroszország is). Amennyire látom, a Jobbik-kal összefüggésbe hozható ilyetén „baráti országok” elsősorban a muszlim világ egyes ázsiai államait fedik le + Mongóliát ( + Oroszországot). Most egy pillanatra tegyük félre ezen országokkal kapcsolatos — többé vagy kevésbé indokolt — kételyeinket, illetve tekintsünk el attól is, hogy kritizáljuk a szöveg címét, amely nyilvánvalóan a Ba'ath-kapcsolatra utal.

A poszt hivatkozik Lázár György egy írására, amely az ÉS-ben jött le. [Link]

Nos, elolvastam Lázár úr cikkét. Van néhány problémám az írás irányultságával kapcsolatban, például „Thürmerék éberek voltak”, valamint a FIDESZ bemártása — ezek az írás szerzőjének szélsőbaloldali elfogultságára is utalhatnak.

Ettől függetlenül a Jobbik Ba'ath-szimpátiája valószínűnek tűnik (talán azért nem tagadták, mert nem is állt érdekükben). Kérdés, hogyan áll össze a mozaik a Déli Áramlat / Nabucco vitával, valamint Iránnal kapcsolatban, amely — mint már többen leírták kommentárokban — igencsak hadilábon állt Szaddam rezsimjével, és perzsa, valamint síita hatalom, amely a szunnita Al-Kaidával sincs kibékülve. (Amennyiben itt összefogásról lehet képzelődni, az inkább pánmuszlim, mint pánarab összefogás volna, és e tekintetben korántsem egységes a helyzet, hiszen Szaúd-Arábia vagy Egyiptom finoman szólva gyenge láncszemek, valamint pont arabok.)

Mindenesetre az antiimperialista-anticionista tengelyt érdemes lenne néhány névvel hipotetikusan kibővíteni, mint például a dél-amerikai ballal, főleg Chávez-zel és Morales-szel, (akit a kurucok „a cionista lobbi régi esküdt ellensége”-ként emlegettek, hozzátéve, hogy Dél-Amerikában a kommunizmus nem jelent egyházellenességet sem, amiben mellesleg nagyot tévednek), valamint azzal a Kadhafival, aki a napokban egy „déli NATO” létrehozásának szükségességéről beszélt.

Közönségesen ez a „tengely”, úgy tűnik, a BRIC államokat tömörítené.

Ne feledjük továbbá, hogy meglehetősen enigmatikus az egész világhelyzetben egyrészt Oroszország (pl. Medvegyev), másrészt Kína és Észak-Korea szerepe. Mintha Putyinék és a a 60 éves Kínai Népköztársaság körül feszülnének az idegszálak.

Fukuyamának mindenesetre látványosan nincs igaza...

Másrészről meg kell vizsgálni, hogy itt valóban csak ennyiről van-e szó, vagy pedig ennél többről. Szerintem a Jobbik retorikájában kitapintható ugyanis nem csak a szociális demagógia (antiimperializmus + anticionizmus) tengelye, hanem még legalább kettő:

1. atlanticizmus vs. eurázsianizmus (rokonok keresése Ázsiában, „kompország” szerep stb.) — funkcionálisan nem, de földrajzilag nagyrészt egybeesik az ai.+ac. vektorral (leszámítva Dél-Amerikát), nevezzük X tengelynek.

2. vallásos vs. liberális koordináta. E tekintetben a Jobbik — elviekben és eddig legalábbis — a vallásossággal tart (itt, amennyire látom, jelen van a kereszténység felé való elkötelezettségtől kezdve néhány pogány múlt-megerősítésen és illúzión át az iszlám és a távol-keleti vallások tiszteletéig sokféle hozzáállás), ami a Jobbikot a taktikai szövetkezés ellenére (elviekben) markánsan elválaszthatja a kommunista Y tengelytől.

Továbbá az iszlám iránti megértés, úgy látom, nem konstellál az Európába való arab immigráció iránti megértéssel, és Törökország EU-ba való integrálásával. Gondolom, ennek olyasmi lehet az oka, amivel magam részéről egyet tudnék érteni: hagyjuk meg Ázsiának az ázsiai hagyományokat, Európának pedig a saját hagyományait, egyik se avatkozzon bele a rendszer meghatározásáig menően a másik érdek- és életköreibe.

Kérdés, hogy ez a többféle irányulás hogyan integrálódhatna a Jobbikban és környezetében. (Nyilván e tekintetben egyes személyek irányulásai különbözőek és döntőek lehetnek.)

Minden zavar ellenére üdítő, hogy a Jobbik geopolitikai elképzeléseiben legalább a fantázia jelei megmutatkoznak, ami sajnálatosan teljes mértékben hiányzik a mainstream politikai erőkből. Mindenesetre a fantázia talán mégsem elegendő érv, amikor egy őskommunista hatalommal való szövetkezés forog szóban. A gazdasági együttműködés még bizonyos kitételekkel helyeselhető, ám hogy képzelik el a politikait? A Jobbik hogy számol el vagy le majd a kommunista örökséggel, ha most Nazarbajev fenekét nyalja, aki 62-ben (!) lépett be a Kazah Kommunista Pártba és 89-től a párt elnöke volt? Ott nem kellett volna igazirendszerváltani?

„A magyarországi multinacionális pártok vezetői tépnék az idegességtől a hajukat, ha pontosan tudnák, hogy a Jobbiknak mennyi szövetségese és jóakarója van a nemzetközi porondon.” — nyilatkozik Szegedi. Lehet, de az is lehet, hogy nem csak ők tépnék a hajukat, hanem azok is, akik nem tartoznak a fenti titulussal illetett pártok vezetői, sem követői közé.

Tudom, hogy óriási a kísértés, hogy a jelenleg domináns euroatlanti politika helyett valami más következzen. Nagy a kísértés a paradigmaváltásra. Ám kérdés, hogy Nazarbajev posztkommunista, népibal és meglehetősen orosz-függő állama, esetleg áttételeken keresztül Venezuela vajon a legmegfelelőbb politikai partner-e ehhez.

Ausztrál-kazah barátság

A Becsület Napjára

A németek *** egy éjjelen nem védték tovább Budát,
összegyűlt mindegyikük, negyvenezer szoldát,
jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan
negyvenöt vad telén, kezdődjék már a roham.
Álltak és vártak utolsó parancsra,
az égen sztálingyertyák ragyogtak.
„Áttörünk, áttörünk a Széna téren át,
áttörünk, áttörünk a Széna téren át.”

A Széna tér fényben ég, ott várnak az oroszok,
mindenük a fegyverük és a parancsnokok.
Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér,
nincs sötét, nincs esély, nem fut ki egy egér,
és a tisztjeik fölemelt kezekkel,
és az utcákra szegezve a fegyver.
Nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át,
nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át.

Bújnak ott a romok alatt, helybeliek, magyarok,
városukat a sok csapat, a fényes sisakosok
megszállták s az itteniek bújnak a föld alá,
bőrönd és kisgyerek és kívül a sok szoldát,
szemben egymással németek, oroszok,
éjjel jéghideg éjszaka, fog vacog,
fényben áll, fényben ég a Széna Széna tér,
fényben áll, látom, hogy ég a Széna Széna tér.

A Hattyú utcán, az Ostrom utcán csillog a sisaközön,
a sok szoldát szorosan áll, majd a parancs, ha jön.
És fél három, és érkezik, és fut és ordítva rohan
a fény felé negyvenzer, mindegy már itt a roham,
és az oroszok tüzelnek, tüzelnek,
ők meg ledűlnek, ledűlnek, ledűlnek,
üvölt a tér, dől a vér, és ég a Széna tér,
negyvenöt vad telén a Széna Széna tér.

A Hattyú utcán én úgy megyek azóta naponta át,
itt feküdt el sok tízezer, s nézem a házak falát,
golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok,
A Széna tér, látom, hogy ég, és kik elbújtak ott.
Bújt a pincébe apám is, anyám is,
míg a szoldátok üvöltve halálig.
Így megyek, én így megyek a Széna téren át,
így megyek, én így megyek a Széna téren át.

*** A 43900 katona közül körülbelül fele-fele arányban oszlottak meg a magyarok és a németek. A kitörés 1945. február 11-én este nyolc órakor indult meg.

Pimpa

Pimpa — emlékeznek még erre az ostoba olasz estimesére, melynek főszereplője egy mérhetetlenül okos eb, akinek mindig lóg a nyelve?

Pimpa az európai értelemben vett politikus, akinek egy nappal előre sincs stratégiája. Ha az oroszok azzal fenyegetőznek, hogy elzárják a gázt, akkor még csak véletlenül sem állnak neki tervet kidolgozni, hogy mi lesz olyankor. „Úgyse zárják el.” S amikor végre tényleg elzárják, akkor nincs is stratégia. És nincs semmi, ami megtehető.

„A szerbek velünk tárgyalnak.” Ugyan kérem, micsoda fontoskodás ez? Magyarországnak gázkészlete? Ha volna is, eladná az első kanadai cégnek, aki pedig a kitermelt gázt mondjuk épp Oroszországnak adná el, az meg (talán) nekünk.* Pláne, ha azt, ami mégis van, még eladják a szerbeknek, akkor mi marad a hülyemagyarjának? Na ugye, hogy semmi.**

* [Kapcsolódó: A gázválság táltosai (Turul_2K2, Reakció blog)]

** Ez a gondolat nem Szerbia és a józan diplomácia ellen irányul. Hanem az itthoni hírverés és annak módja ellen.

Senki széles e pusztán nem volt képes azzal számolni, hogy Oroszország egy autoriter nagyhatalom, aki akkor tojja le szomszédait, amikor épp nem esik túl nehezére? Pimpák.

Ukrajnát ki akarják csinálni az oroszok? Nem fogják sajnálni, hogy van még egy-két hivatalból villásnyelvű cunnilungus-t folytató mucsai hátországuk valahol, katonai potenciál és ész nélkül. Magyarország mint tényező? Magyarország az orcsányok és gyurbánok, az ivid dábolyák és jóka kánosok hazája, a pimpák pampája.

Az EU pedig elmehet kenyába kekszet kapálni. A világ legjobb állása európai parlamenti képviselőnek lenni. Hatalmas pénzek, luxusvillák, és sok-sok betűbuborék. Eredmény, az meg nincs. A cél az, hogy három évig azon dolgozzanak, hogy hozzanak egy törvényt, majd három évig azon, hogy ugyanebben a témában hozzanak egy másik törvényt, amelyik lehetőleg annullálja az előzőt. De Királyrákunk már jobban leírta nálunk, mit is csinál egy pimpa Brüsszelben.