Nincs már szükség humoristákra

Az épkézláb kommentálhatóságnak is vannak határai.

Mivel udvari bolondunk nyikkanás nélkül összeroskadt, amikor ezt a tudósítást meghallotta, s csodadoktorok azóta is a legkülönfélébb módszerekkel élesztgetik az ispotályban, csak azt jegyezzük meg, hogy ismét sikerült rejtélyes módon nagyon aktuális posztot írnunk.

El kellene gondolkozni azon, hogy a folyó év e napján aktuálisan kontraregnáló polpotista „kormányt” nem kellene-e egész egyszerűen az utolsó tagjáig a lehető legnagyobb sürgősséggel a Lipótmezőre bevinni és ott minden eszközzel bent tartani!?

“I hate the fucking world” — Columbine, Virginia, Tuusula, Pécs…

Ha már Pécs… Nyilván minden kedves olvasó értesült valamilyen úton-módon a pécsi egyetemen történt lövöldözésről. Elég nagy port kavart. Itt, Magyarországon, ilyesmire eddig még nem volt példa, bár a világon összesen már kb. 60 ilyen esetet tartanak számon. Rögtön megindultak a találgatások, vajon mi állhatott a dolog hátterében, ki a felelős stb. A fórumokon mindenkit elővettek: a szülőket, a csoporttársakat, a felelőtlen pszichiátereket. Előkerült a fegyvertartási engedély szigorításának terve, a jelenlegi kormány felelőssége, az antidepresszánsok veszélyes hatása, az elkövető zsidó, majd fajgyűlölő volta, és általánosabb problémák is (kirekesztés, elidegenedés). Gere Ákosban ki közönséges gyilkost, ki kvázi-áldozatot lát, a média is hol ezt, hol azt a nézetet helyezi előtérbe. A sajtó dezinformáló hatása nagyszerűen tanulmányozható ezen az eseten keresztül is, de ezt most hagyjuk. Megpróbáltam utánaolvasni kicsit néhány dolognak, mivel halvány emlékeim szerint eddig csak a virginiai lövöldözésről szóló híradást hallottam, azt is csak azért, mert véletlenül épp a szobában tartózkodtam, amikor ment a tévé. Most kissé csapongani fogok, de nézzék el nekem.

*

“I hate the fucking world” — írta Eric Harris naplója első lapján, aki talán az eddigi leghírhedtebb iskolai lövöldözés elkövetője volt. Ő és társa, Dylan Klebold a Columbine középiskolában gyilkoltak meg 12 diákot és egy tanárt, majd magukkal is végeztek. A columbine-i mészárlás történetét több film is feldolgozta, például az Elefánt vagy Az osztály. [1] Azért különösen érdekes a történetük, mivel nemcsak hogy hosszú hónapok készülődése előzte meg a gyilkosságokat, de egy sajátos „ideológiát” is építettek mögé.

Eric Harris és Dylan Klebold

Harris az öntudatosság fontosságáról írt naplójában, meggyőződése volt, hogy az emberek többsége ostoba, s ő, mint „öntudatos” ember, fölöttük áll. Most, a II. világháború idejével szemben — melyet utoljára jellemzett még az értékekért folytatott harc —, “with the government having scandals and conspiracies all over the fucking place and lying to everyone all the time and with worthless pointless mindless disgraceful TV shows on and with everyone ub-fucking-sessed with hollywood and beauty and fame and glamour and politics and anything famous, people just arent worth saving”. Harris valószínűleg filozófiaórán ismerkedhetett meg — meglehetősen felszínesen és egyoldalúan — Nietzsche nézeteivel (“I just love Hobbes and Nietzche.” [sic]), amelyek hatása bizonyos fokig kimutatható rajta (a kereszténység elvetése, egyfajta felsőbbrendűségi tudat és a darwinizmus alapgondolata a természetes kiválasztódásról). Magukat “Natural Born Killers”-nek, Született Gyilkosoknak tartották, bizonyos tekintetben isteneknek is, akiknek öntudatosságuk folytán egyfajta hatalom adatott, hogy végezzenek az általuk stupidnak és retardáltnak vélt egyénekkel: „Mi, az istenek, azzal fogunk szórakozni, hogy megöljük ellenségeiteket, mindenkit megölünk, megöljük a rendőröket... Tudjátok, mi a gyűlölet? Gyűlölöm az embereket.” (Klebold) Az Origo-n azt írják, hogy mindketten kimagasló műveltségű tanulók voltak. Írásaikból kitűnik, hogy ennek ellenére a tipikus amerikai infantilizmus nagyon is jellemző volt rájuk. Tettük több másik lövöldöző számára is például szolgált, és valószínűleg még fog is, főként, hogy az interneten naplóik és egyéb írásaik is fellelhetők (mégis minek ötleteket adni unatkozó és megkeseredett tizenéveseknek?). Zavart „ideológiájuk” is inspirálólag hatott némelyekre. Ezek közül a legérdekesebb és a leginkább figyelemreméltó a 2007-es finnországi iskolai lövöldözés elkövetője.

*

A finnországi Tuusula városának gimnáziumában Pekka-Eric Auvinen végzett 8 emberrel, végül önmagával is. Koncepciózusabb volt Ericnél: komplett kiáltványt fogalmazott meg nézeteiről. Tettét így indokolta: „Nem vagyok egy fajból való a nyomorult, önző emberi fajjal. Nem! Egy lépéssel előrébb tartok. Készen állok a harcra és kész vagyok meghalni a céljaimért. Én mint natural selector (természetes kiválasztó), meg fogom semmisíteni mindazt, akit alkalmatlannak tartok, aki az emberi faj szégyene és a természetes kiválasztódás csődje.” Kedvenc olvasmányai között említette Nietzsche műveit és Platón Államát (17 éves volt!). A demokráciáról és úgy általában a modern kor viszonyairól (nyilván főként Nietzsche és Platón hatására) kifejezetten érdekes és több tekintetben is alapvetően helytálló nézetei voltak. Például amit elutasít: “Equality, tolerance, human rights, political correctness, hypocrisy, ignorance, TV soap operas & drama shows, rap-music, mass media, political populists, totalitarianism, consumerism, democracy, pacifism, state mafia, TV commercials.” Itt említi még az elnyomó vallásokat és ideológiákat, az antidepresszánsokat, a vallási fanatikusokat, az emberi fajt stb. S hogy mit szeret? “Existentialism, self-awareness, freedom, justice, truth, moral & political philosophy, personal & social psychology, evolution science, political incorrectness, sarcasm, irony, black humour, natural disasters, eugenics” stb.

Úgy tűnik, hogy miután végleg kiábrándult ebből a “fucking world”-ből, és ennek fő „eszméiből” vagy inkább mániáiból, nyilván lelki alkatából is adódóan a nyers tagadás álláspontjára helyezkedett. Elvetette a liberálisok képtelen tolerancionizmusát, de átesett a ló túlsó oldalára: ellensége lett magának a toleranciának is. A televízióból áradó émelygős szentimentalizmus is idegen lehetett tőle, és azt is észrevehette, hogy a liberális közszellem csak a saját véleményével összhangzó nézeteket képes tolerálni, a neki ellentmondó nézetek képviselőivel szemben pedig a legkevésbé sem érdekli a korrektség. Sajnos itt is a másik szélsőségbe esett: az agresszió, a kegyetlenségig menő érzéketlenség vált rajongása tárgyává.[2] Hogy az emberi jogok közül konkrétan mik voltak ellenére, nem tudom, valószínűleg a francia forradalom egyenlősítő, nivelláló „örök alapelvei”. Harrishez hasonlóan az emberek többségét ő is ostobának tartotta: “Homo Sapiens, HAH! It is more like a Homo Idioticus to me!” Nem tudott vagy talán nem is akart a modern világ kényelmes zsarnokságában élni, „abban a zsarnokságban, amelyet a szám gyakorol a minőségileg magasabbrendű kisebbség felett, utóbbit kérlelhetetlenül belekényszerítve a törvénnyé tett fogaskerékrendszerbe, az alacsonyabbrendű élet és szervezett »társadalom« determináltságaiba”. Ahol „az önátélést, az individuális lény olthatatlan tüzét fokozatosan elfojtja a fáradtság, a feladás, az elfajzás.” Mivel „az élettől elszakítva manapság az ember egy árnyékhoz vált hasonlóvá. Ez az árnyék olyan sémák, programok és intellektuális felépítmények között mozog, amelyek képtelenek megbirkózni a valósággal és magával az élettel.” (Evola)

Pekka-Eric Auvinen “Humanity is overrated” feliratú pólóban.

Auvinen egyszerűen öngyilkos is lehetett volna, mint a legtöbb hasonló fiatal, de ő ennyivel mégsem érte be.

Ismerősei szerint viselkedése normális volt, senki sem gondolta volna, hogy képes ilyen tettre, az iskolában sem voltak problémái,[3] de depressziójával szakemberhez járt és antidepresszánsokat szedett.[4] (Ahogyan Klebold és Harris is.) Vannak, akik főként ezeknek a szereknek a hatására vezetik vissza agresszív, valóban torz és abnormális „erőszak-kultuszának” kialakulását. Ugyanis Auvinen rajongott a columbine-i lövöldözőkért, úgy általában a fegyverekért, az erőszakos zenékért és filmekért, a tömeg- és sorozatgyilkosokért. Mégis valószínűbb, hogy utóbbiak már eleve meglévő hajlamait erősítették csupán fel, az antidepresszánsokkal karöltve, amelyek természetesen puszta vegyi beavatkozással képtelenek voltak valódi problémáin segíteni.[5] Szemléletmódjára döntő hatást gyakorolt a (szociál)darwinizmus (magát Natural Selectornak, természetes kiválasztónak nevezte), s úgy tűnik, kisebb mértékben az egzisztencializmus is. Előbbi adta meg „harca” jellegét, a természeti törvény kérlelhetetlenségével. Motivációja nehezen érthető, irracionális, erősen rögeszmés jellege van. Mindent összevetve, bár nézetei hasonlóan zavarosak és destruktívak Harriséihez, összeszedettebbek, talán nem túlzás azt mondani: kiforrottabbak.

A virginai egyetemen egy dél-koreai származású diák követte el az USA eddigi legtöbb halottat (32+1) követelő egyetemi lövöldözését. Cho-nál a gyűlöleten kívül egyéb meghatározó ’nézetre’ nem bukkantam, nagyon komoly mentális zavarai voltak. És épp ezért számtalan jel is utalt arra, hogy alkalomadtán veszélyes lehet környezetére, mégsem tudtak vele mit kezdeni (volt elmegyógyintézetben is), hagyták hát kínlódni, hiszen az emberi jogok...

Seung-hui Cho.
Először a Virginia Egyetem kollégiumában megölt 2 embert, majd átment az egyik oktatási épületbe és ott megölt további 30-at. A két lövöldözés közben még arra is volt lehetősége, hogy elpostázza saját magáról készített videóját az NBC hírügynökségnek.

A Pécsen történtekről még nem lehet annyi mindent tudni, mint az előbbi esetekről. Úgy tűnik, G. Ákosnál is a világ- és embergyűlölet dominálhatott. Persze az még kérdéses, hogy beszámítható volt-e, mindenesetre a szemtanúk szerint hidegvérrel gyilkolt, nem ámokfutó módjára. Antidepresszánsokat ő is szedett, és ahogyan csoporttársai mondták, ő sem volt „százas”.

A külföldi példáknál olyan képtelen vádakat is megfogalmaztak, miszerint például Marilyn Manson zenéje miatt történt a columbine-i lövöldözés. Azaz megindult a bűnbakgyártás szokásos folyamata. Pedig ezek az esetek sokkal komolyabb problémákra hívják illetve hívhatnák fel a figyelmet, mint a fegyvertartás engedélyezésének kérdése, vagy az agresszív filmek, zenék, játékok hatása.

Például ha elhisszük, hogy az emberiség fejlettségének legmagasabb fokán van jelenleg, mégis hogyan magyarázzuk meg a mentális és pszichés betegségek/zavarok egyre növekvő számát? Hol van már a régi világ „agressziója, boszorkányüldözése, előítéletei, járványai, primitív életkörülményei, állandó pusztító háborúi, elnyomása, sötét tudatlansága” — és mégis, mintha az anyagi biztonság, maga a mai túlbiztosított modern élet egyáltalán nem volna képes a személyiség stabilitását, igazi benső megelégedettségét és harmóniáját megadni.

Mintha valami végzetesen és egyre növekvő mértékben veszne ki a modern ember életéből.

________________________

1) Utóbbi film kevésbé ismert, nekem véletlenül volt szerencsém látni: nem egy könnyed — vagy ahogyan mondani szokták: könnyen emészthető — film, de akit érdekel a téma, annak mindenképpen érdemes megnéznie. Mégis, szerintem sokkal inkább az iskolai, primitív erőszak élethű bemutatása a film erőssége, mivel a lövöldözések „miért”-jére nem ad kielégítő választ. Ugyanis a film története csupán fikció, pár motívuma ugyan megegyezik a columbine-i lövöldözésével, de például a mentális és pszichés zavarok szerepéről egyáltalán nem vesz tudomást, márpedig ezek álltak a legtöbb lövöldözés hátterében, és nem a kirekesztés vagy a diákos piszkálódás. (És ebben a tekintetben sajnos félrevezető is, sőt a nézői vélemények alapján merőben liberális magyarázata is lehetséges a filmnek. )

2) Helyesen jegyezte meg Evola: „A Nietzsche-féle felfogás egyik leggyengébb pontja éppenséggel az a biológiai naturalizmus, amely az esetek többségében lefokozza és elvilágiasítja saját arisztokratikus ideálját, amikor azt a »szőke bestia« szintjére szállítja le.”

3) Ki is jelentette, hogy tette tömeggyilkosságnak, politikai terrorizmusnak tekintendő, és nem egy szimpla iskolai lövöldözésnek: “I don’t want this to be called only as »school shooting«.”

4) Alighanem a pszichológia is ezért keltette fel érdeklődését.

5) Nyilván volt oka rá, hogy a “What do I hate?” felsorolásában említette őket.

Ó-Rossz és Fő-Rossz, avagy egy „csodálatos” elme gagyogása

Loxon találóskérdése, hogy ki írta az alábbi, teljesen komolynak és „tudományosnak” szánt, ám sajnálatos módon bomlott elmére valló szavakat? A szerzőt azért lenne érdemes minden tea-kedvelőnek aggodalommal tanulmányozni, mert az illető a magyar démosz egy jelentékeny része amúgy is erősen zavart elméjének további megzavarására alkalmas, és aki jelenleg egy olyan politikai háttérközegben fejti ki tevékenységét, amely hamarosan meghatározó szerepet játszhat Magyarországon.

*

A két „tót” nép, a szlovák és a szlovén, az ősi, osztatlan bölcsesség örökletes „tu­dó”-jaként egyfajta Thot-Hermész-i státust képvisel a népek-nyelvek hierarchiájában, míg ellenben a szerbek „rác” neve, amely az országuk megnevezés ében még árul­kodóbb formát ölt (Rascia = Szerbia) a Russia-Rosszija (Oroszország) hangalaki vál­tozataként nyilvánvalóan a Rossz képviseletére utal.

[...]

De ne feledjük: a Fő-Rossz (Prusszia, Borussia, azaz Poroszország) egyesítette a modem Németországot is, ő határozta meg annak napjainkig érvényes vezető ide­ológiáját — folyamatos, mindenáron való „élettér”-tágítás! —, Ő vezette bele az em­beriséget (benne a mi eurázsiai „érzékeny rendszerünket”) két világháborúba, és ­ami kevésbé köztudott — Lenin személyében ő injektálta a kommunizmus legag­resszívebb, legpusztítóbb változatát is Oroszországba. A bestiális kegyetlenség te­kintetében mindjárt Rosszija után következő Rascia meghatározó személyisége pe­dig teljes kifejlődése idején az a Tito lett, akinek az eredeti családneve, a Broz ­megintcsak a Fő-Rossz alakváltozata.

Léteznek-e a gondolatok?

Mai feladványunk:

Léteznek-e a gondolatok? Tessék bebizonyítani akár csak egyetlen gondolat létezését is. Az a bizonytalan érv, hogy hiszen le vannak írva, piha. Ugyanis mint tudjuk, egy gondolat leírása nem maga a gondolat. Tessék bebizonyítani, hogy maga a gondolat (egy bizonyos gondolat) – tartalmastul, mindenestül – létezik (vagy legalább: létezett).

*

(Okulva Tölgy Cool Tea Partay-jából a továbbiakat megpróbálom trendy példákon keresztül szemléltetni.)

Ne tessék agyhullámokat emlegetni. Az agyhullámok mérése: agyhullámok mérése. Közismert, hogy az agyi aktivitás leképezései nem túl izgatóak. Általában kimerülnek valamilyen káposzta-szerű ábrában, vagy cikk-cakkos grafikonban, amellyel bármely 3-4 éves telefirkálja a szülők könyveit:

„bla-bla-bla
yxcvpoinsdgslkyx!?%"+!”

Ezekhez a típusú ábrákhoz képest még ez is jobban ábrázol egy mentális állapotot:

Aachi, Azhát és Jó Tündér
nevű kommentálók agyhullámainak hiteles ábrája

Vagy az ilyenek, amelyek bemutatják, hogy a „felvilágosodást” követő, úgynevezett „szabadgondolkodás” milyen rögeszmékből állhat, miféle síneken futhat :

„Obama vagy Hillary?”

Érdekes, hogy a gondolatról, a gondolkodásról a mandrill színeiben pompázó laboratóriumi káposztáknál valamivel többet mondhatnak a műalkotások, amelyek gondolkodó embereket próbálnak meg ábrázolni. Bizonyára látták már azt a fertelmet, amelyet Auguste Rodin alkotott Gondolkodó címmel. Valaki sarkítva megjegyezte, hogy a szobor az elmélyült gondolkodás helyett valami olyasmit sugall, mintha az ábrázolt alak a szomszéd szobában bekapcsolt tévé képernyőjén folyó bokszmeccsre gondolna:

„Orbán vagy Gyurcsány?
Orbán vagy Gyurcsány?
Orbán vagy Gyurcsány?”

Noha ez már egy bizonyos, csökevényes „gondolkodást” ábrázoló műalkotás, egy normális gondolkodás vagy gondolat ábrázolásának mégsem nevezhető. Nehézkes és terméketlen. Ráadásul látszik, hogy az illető nem is nagyon képes a gondolkodásra. Ez inkább egy gondolkodás-paródia.

Voltak, akik a kérdést bonyolultabban próbálták megragadni, de a szerteágazó asszociációk nem túl meggyőző ábrázolásán vagy leírásán túl nem nagyon jutottak:

„Paralelopipedon zsömle kanalazza az ébresztő ciculit”

Valamivel ötletesebbek a képregények, vagy azokból merített „buborékok”, amelyek érzékeltetik, hogy a gondolatok igazi és külön teremtmények, illetve további teremtő erőt is hordoznak, egyszersmind pedig kísértetek:

Hangulatilag többet jelenthetnek még azok a gondolkodás-ábrázolások, amelyek az észleletek-képzetek-gondolatok hármas folyamának valamiféle dinamizmusát ábrázolják, anélkül, hogy be akarnák zárni azt egy laboratóriumba vagy egy múzeumi vitrinbe:

A-Ha - Train Of Thought (Extended Video Remix)

Uploaded by zocomoro
(Magyarázkodás a kommentároknál)

A gazdag és mély értelemmel bíró gondolatot viszont nem ezeket az inkább passzív gondolat- és asszociáció-áramlásokat, állapotokat többé-kevésbé jól visszaadó ábrázolások jelenítik meg, hanem érdekes módon inkább olyan alkotások és ceremóniák, amelyeknek nem témája a gondolkodással járó formák, héjak ábrázolása, hanem annak magvát, azaz a tartalmát, vagy transzmutatív tudati folyamatkénti allegóriáját ragadják meg. Ezek igaz bizonyítékai a mély értelemmel telített gondolatok létének, amely nem az agyból vagy a fejből, hanem az Intellektusból származnak. Az igazi gondolkodás – Massimo Scaligero megfogalmazása szerint – a racionális gondolkodás intenzív fokozása révén megvalósuló kitisztítása és felülmúlása.

Teaszertartás fázisai

*

Végezetül a szerző elnézést kér Rodin polgártárstól és Señor Dalítól, amiért maliciőz gondolatai lenyomatának létrehozásához felhasználta egyébként értékes alkotásaikat.

Utóirat a nepáli monarchia romlásához

A Tölgy cikkéhez írt kommentárokat olvasva úgy láttam, hogy felmerül bennük az összes kérdés, amit egy európai olvasó feltenne. Így — némi vágással és igazítással — közlöm a beszélgetés lényegét:

Mr. Pharmacist

Nézze, Tölgy, Nepálban fejlett demokrácia van. győzött a tömegek bölcsessége — múltkor láttam egy ilyen című könyvet, de mert a Demos adta ki, nem mertem beleolvasni.

De mi van a hadsereggel? Az a tradicionális antidótum maoista gyomorrontásra.

Őrnagy Őrnagy

Botrány! Ezek nem normálisak. Egy Pol-Pot kéne nekik, hogy megtanulják, kikre szavaztak.

A nepáli maoisták — az eredeti nepáli lobogót (a hivatkozott oldalon alul) megcsúfoló — zászlaja.
Ld. még: Mao kulturális forradalma

Névtelen

Tudom, nem erről szól a bejegyzés, de mivel olvastam itt egy kiváló posztot a jó királyról, fölmerült bennem a kérdés: ez a szép nevű Bir Bikran Shah Dev vajon elég jó király volt? (Ha jól láttam, hét éve volt bebizonyítani / megmutatni.) És ha igen, akkor hogyan győzhetett mégis a tömegek bölcsessége?

Értetlen

Úgy, ahogy máshol is. Konkrétan szinte tökéletesen mindegy, hogy jó király volt-e, a forrongás a népnek többet ért. A maoistáknál valószínűleg egyébként jobb.

Ahogy olvastam, a dolgokat nem is ő rontotta el, hanem egy extrém eset a királyi házban — amiről túl sokat nem tudunk. Szerintem a mozgalmároknak egyébként nem lett volna ekkora ázsiójuk.

Tevvton

Nem ő volt az a himalájai király, aki a múltkor a fél családját lemészároltatta?

Tölgy, több tényfeltárást!
Miért bukott meg a király?
Több kalandot, vért, romantikát kérünk!

Tewton, látszik, hogy félművelt.

Tevvton

Bocsánat,
a történet régebbi, de jól emlékeztem.

A részeg királyfi géppisztollyal lemészárolja a királyi famíliát. Ezek után lép a trónra Gyanendra, a távolibb rokon. Ő érdekes módon a Haladásra szavazott: „democracy and progress contradict one another” [szerk. megj.: biztos, hogy így hangzik az idézet, Tevvton? – Tevvton válasza: Sure I was rait. Ezt mondta a király: “Nepal's bitter experiences over the past few years tend to show that democracy and progress contradict one another ... In pursuit of liberalism, we should never overlook an important aspect of our conduct, namely discipline.” (a Time honlapjáról)]

Nepalese royal massacre (Wikipedia)

És ezzel állítólag egy (igaz, hinduista, de) teokratikus állam szűnt meg.

NB. Mit gondolnak egy teokratikus köztársaság ideájáról?

Nem képtelenség.

Mai világunkban csak Irán és Líbia aposztrofálja magát így. De például anno a római köztársaság is tulajdonképpen az volt.

Azért írtam, hogy félművelt, mert látja, hogy nem a mostani, immár (főleg a „népharag” miatti alkukat követve) demokratizáló király volt a hibás a rejtélyes hátterű merényletben.

Dipendra motivációjáról ugyanis nem sokat tudni. A nepáliak maguk is csak találgatják. Magam részéről kizárom, hogy egyszerűen csak részeg volt.

Ha Dipendra ugyanis e nő miatt követte el a tettét (akivel nem engedélyezték házasságát), ha nem is menteném fel, némileg megérteném. ;–>

És éppen itt rejlik szerintem a dolgok magyarázata. Ugyanis ez a nemes (királyi) származású hölgy, Devyani Rana egy demokrata párt (Rastriya Prajatantra [RPP]) vezetőjének a lánya.

Végül egy indiai üzletemberhez ment hozzá, a szikh Ardzsun Szingh unokájához, aki Radzsiv Gandhi kormányának is tagja volt. S ez a gyönyörű nő jelenleg az ENSZ-nek dolgozik.

Kár értük.

Az RPP zászlaja. Brrr.

A weboldalukról kiderül, hogy „Mr. Lokendra Bahadur Chand, a leader of this party, became the Prime Minister of the country in alliance with the Communist Party of Nepal (UML) in 2054 B.S. (1997 AD).”

A 2005 febr. 1-i „puccs” (körülbelül úgy „puccs”, ahogy IV. Károly visszatérési kísérlete) után őt is háziőrizetbe vették.

A kommunisták weboldala

Devyana Rana és Aishwarya Singh esküvőjükön, Új-Delhiben

Van-e fejünk?

A kérdés roppantul komoly.

Én még sosem láttam a fejemet. Tehát akár tetszik, akár nem, nekem nincs fejem, hanem kb. így nézek ki:

Nem tudom, ti hogy vagytok vele. Nektek van fejetek, az biztos, mert én látom.

Viszont eszembe jutott (eszem az van, mert gondolkodni tudok), hogy egyesek kételkednek Isten lehetőségében, mivel még sosem látták. Igazuk is van, Isten nincs, mint ahogy nekem sincs fejem. Még sohasem láttam ugyanis. Elém tartotok egy tükröt, mint bizonyítékot? Látom a tükröt, látok egy képet, de a fejemet továbbra sem. Szóval, nincs fejem. Jófej vagyok, mi?

Én is tartok nektek egy tükröt: ez a Természet. Isten tükröződik benne. Nem hiszitek? Semmi baj. Én sem hiszem, hogy van fejem. Azt meg ti hiszitek csak, mert vizualisták vagytok: azt hiszitek, amit láttok. Ámbár, ha kinéztek a (szerintem nagyon is létező) fejetekből, akkor mit láttok? Hát én azt nem tudom, mivel nem én vagyok ti. Nektek ugyanis van fejetek, nekem meg nincs. Slusszpassz.

Csodálkozom, hogy akik nem hisznek Isten lehetőségében, azok hisznek az atomok létezésében. Holott azokat is csak olyasféle eszközökön keresztül látni, amilyen Istennek a Természet, vagy a fejemnek egy tükör (például mikroszkóppal), meg okoskodásokkal lehet azokat valamiképp felnagyítani akkorára, hogy már szinte legyenek. Persze akkor sem azok, amik, hanem képek, tükrök.

Richard Dadd's Overwhelming Story

Mivel szerzőnőnk egy ideje a Szondi-teszten rágódik (avagy hogyan lesz valakiből egyetlen címke), tessék egy viktoriánus fénykép, Diamond doktor műve, az egyik bedlam-i ápoltról.

Richard Dadd (1817-1886)

Richard Dadd fiatal festőként nem alkotott semmi jelentőset – bájos kis Shakespeare-illusztrációkat – aztán gótikus rémregénybe illően megtébolyodott. Egyiptomi utazása alatt furcsán kezdett viselkedni. Először napszúrásnak hitték, ám Dadd egyre erőszakosabb lett, úgy vélte, hogy Ozirisz kapcsolatba lépett vele, és őt kell szolgálnia a Fény és Sötétség gigászi harcában.

Majd elhatalmasodott rajta a képzet, hogy atyja képében valójában az Ördög jelent meg, megölte és feldarabolta egy borotvakéssel. A vonaton fogták el: Párizsba tartott, hogy végezzen a császárral. Haláláig elmegyógyintézetben maradt, elzárva a külvilágtól – és festett.

Contradiction: Oberon and Titania (lásd fotó)

The Fairy Feller's Master Stroke
(igen, a Queen-szám innen van)