A teázó nem csatatér, se nem aréna. Hülyén is nézne ki, aki teáscsészével a keziben küzdene. Meg még a tea is kilöttyenhet.
68 hívei mára vezetők lettek (még ha 69 lenne a kultusz tárgya, azt értenénk). Uralkodó lett a lázadás? Hát az hogyan lehet? Esetleg tévedünk?
A balos hagiográfia szentjei sorban kidőltek. Sztálin leszerepelt. Bezzeg a Lenin, de már őt sem lehet védeni, sem fároszként tisztelni Lukácsot, mint ahogyan 68 nagy reményét, Mao-t sem. Úgy tűnik, Trockij még talpon van: minden másképpen alakult volna a szép tervvel, ha a szemét Sztálin el nem intézi a világforradalmárt. Mert Sztálin építette ki ezt a hatalmas katonai-ipari szörnyeteget. De Trockij tényleg csak az emberi szabadság és boldogság, és humanizmus ügyét szolgálta volna, trallala-trallala.
Hát nem!
Trockij szerette a terrort. Terrorista volt. Ennek megfelelően a parlamentarizmus és a szabad sajtó szerinte semmit sem ér. A bolsevik diktatúra híve és élharcosa volt.
Arra is tanít minket Trockij, hogy a reakcióval szemben minden rendelekezésre álló eszköz megengedett. A fegyveres terror is. "Az elnyomás formája vagy mértéke nem elvi kérdés, hanem a hatékonyság kérdése."
A reakciósok elnyomása mellett a másik nagyszerű emancipatorikus ötlete a kényszermunka, a munkahadsereg és a munkatábor volt. A gazdasági fejlesztés megkívánja a munkaerő mobilizálását, átcsoportosítását és szétosztását. Az így Szibériába hurcolt táborlakóknak csak annyit mondott: Ne vedd zokon elvtárs, ez nem személyes!
Az egész ország munkaerejét pusztán egy hatalmas, kimeríthetetlen tartaléknak tekintette, amiből meríteni lehet és kell a gazdasági építés érdekében. E munkaerő katonai megszervezése, a kényszer pedig csak növeli a hatékonyságát.
Trockij egy új oldalát mutatja a szado-mazo képecske, ahol egy testvérpárt korbácsol meg felszabadító kezével. Ilyen kezekből és ilyen szándékkal tán a verés is jobban esik. Két meztelen, megszégyenített nőt ver. Biztosan nem értették meg a dialektikát, amikor elvették a szamovárjukat és teás csészéiket a világforradalom érdekében, amit talán épp Trockij személyesített meg.
68 hívei mára vezetők lettek (még ha 69 lenne a kultusz tárgya, azt értenénk). Uralkodó lett a lázadás? Hát az hogyan lehet? Esetleg tévedünk?
A balos hagiográfia szentjei sorban kidőltek. Sztálin leszerepelt. Bezzeg a Lenin, de már őt sem lehet védeni, sem fároszként tisztelni Lukácsot, mint ahogyan 68 nagy reményét, Mao-t sem. Úgy tűnik, Trockij még talpon van: minden másképpen alakult volna a szép tervvel, ha a szemét Sztálin el nem intézi a világforradalmárt. Mert Sztálin építette ki ezt a hatalmas katonai-ipari szörnyeteget. De Trockij tényleg csak az emberi szabadság és boldogság, és humanizmus ügyét szolgálta volna, trallala-trallala.
Hát nem!
Trockij szerette a terrort. Terrorista volt. Ennek megfelelően a parlamentarizmus és a szabad sajtó szerinte semmit sem ér. A bolsevik diktatúra híve és élharcosa volt.
Arra is tanít minket Trockij, hogy a reakcióval szemben minden rendelekezésre álló eszköz megengedett. A fegyveres terror is. "Az elnyomás formája vagy mértéke nem elvi kérdés, hanem a hatékonyság kérdése."
A reakciósok elnyomása mellett a másik nagyszerű emancipatorikus ötlete a kényszermunka, a munkahadsereg és a munkatábor volt. A gazdasági fejlesztés megkívánja a munkaerő mobilizálását, átcsoportosítását és szétosztását. Az így Szibériába hurcolt táborlakóknak csak annyit mondott: Ne vedd zokon elvtárs, ez nem személyes!
Az egész ország munkaerejét pusztán egy hatalmas, kimeríthetetlen tartaléknak tekintette, amiből meríteni lehet és kell a gazdasági építés érdekében. E munkaerő katonai megszervezése, a kényszer pedig csak növeli a hatékonyságát.
Trockij egy új oldalát mutatja a szado-mazo képecske, ahol egy testvérpárt korbácsol meg felszabadító kezével. Ilyen kezekből és ilyen szándékkal tán a verés is jobban esik. Két meztelen, megszégyenített nőt ver. Biztosan nem értették meg a dialektikát, amikor elvették a szamovárjukat és teás csészéiket a világforradalom érdekében, amit talán épp Trockij személyesített meg.
Bejegyzések
