Egy kis hymnológia

Egyszer Habsburg Ottó Bécsben járva hallotta, hogy meccs van a Prater-ben.
— Kik játszanak? kérdezte.
— Ausztria és Magyarország, jött a válasz.
— Na jó, de ki ellen? — így Ottó.

Szabad-e himnuszot énekelnie egy teakratának? Szabad. De melyiket?

Ugyi, nekünk itt van a Himnusz és a Szózat, sőt a Boldogasszony anyánk, vagy református atyafiaink számára a 90. zsoltár, és mostanában a feltörekvő Székely Himnusz.

Hát az osztrákoknak és németeknek?

A osztrákoknak ott van a Gott erhalte Franz den Kaiser. A szöveg változott, hiszen a császár elhunyt, és a legutolsó formája, a Dualista Monarchia hivatalos himhusza a Gott erhalte, Gott beschütze / Unsern Kaiser, unser Land! kezdetű lett.

Igen, de Ausztria köztársaság lett (szígyen!), a himnuszuk ment a levesbe.

Joseph Haydn dallamát rögtön átvette egy szintén új köztársaság, a német, és August Heinrich Hoffmann von Fallersleben 1841-es szövegével az új állam himnuszává tette. Ezt, a Deutschland über alles kezdetű szöveget halljuk ma a focimeccseken. Azaz, hopp, mégsem. Az új köztársaság, a mai napig fennálló BRD — csak ma már nem használjuk ezt a megnevezését —, 1952-ben elfogadta az 1848-as forradalmárok himnuszát. Csak a kezdősor, csak azt tudták volna feledni. A német találékony nép. Így a harmadik versszak lett csak a hivatalos állami himnusz, amely most a Einigkeit und Recht und Freiheit szavakkal kezdődik, és nem bánt senkit. Még engem sem.

Az Angliából visszatérő Haydn elirigyelte a britek királyi himnuszát, s ezért írta a dalt, amit először 1797-ben adtak elő II. Ferenc császárnak (és I. Ferenc magyar királynak). A dallam forrása állítólag egy horvát népdal, természetesen a Magyar Királyság területéről (Csém).

Haydn dallamát azonban a jó anglikánok is élvezhetik, igaz kissé indulósítva, felgyorsítva, John Newton szövegével és az istentiszteleten: Glorious things of thee are spoken kezdősorral.

Összegezzük. Egy osztrák (van olyan?) konzervatív a mai állam himnuszát énekelje, vagy a Ferenc József-félét, ami egy horvát népdal? Egy német pedig a megunt osztrák császári himnuszt énekelje — ami talán egy horvát népdal talán, és az egyik „ősellenség”, az angolok egyházi nótája is —, de ne az eredeti szöveggel, és ne is az 1848-as forradalomban használttal, pontosabban annak csak a harmadik strófájával?

Még hogy egyhangú és unalmas a múlt!?

Mi lett a Visegrádi Hármak/Négyek, illetve az Alpok-Adria szimpatikus geopolitikai tervezetével?

Főként 1990-92 körül — amikor még II. (Habsburg) Ottó neve is többször felmerült, mint lehetséges visszatérő uralkodóé — Antall József környezetében sokat volt szó az Alpok-Adria közösségről, illetve főleg a Visegrádi Hármak — időközben Négyek (Magyarország, Csehország és Szlovákia, Lengyelország) — laza gazdasági és geopolitikai szövetségéről, együttműködéséről. Ennek jegyében sokféle intézmény, beruházás, oktatási projektum jött létre, amelyek mára mintha megfakultak vagy elkallódtak volna. Az úgynevezett értelmiség sem foglalkozik már a kérdéssel, amely kezdetben kulturálisan is lelkesítőleg hatott. Ellenkezőleg, mintha az Európai Unió nagyobb integratív térereje felszippantotta volna ezeket a regionális terveket (és az Ottóval kapcsolatos várakozásokat is), s mára inkább már csak sovén kontextusban merül fel a szomszéd országok politikája.

Pedig a SZU nyomása alól felszabadult kezdeményezések igéretesnek látszó miliőjében ebbe az integrációba, vagy inkább az integráció egyfajta kezdeményébe személyesen szívesen láttam volna bevonva Romániát is, amely 1989-et követően szintén újra a helyét kezdte keresni Európában.

Kérdésem: ki mit tud, mi a helyzet ma e kétféle tervvel, amelyek mintha az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve a „magyar-lengyel sorsközösség” emlékéből táplálkozó — félig-meddig konzervatív, félig-meddig liberális alapokon „újraálmodott Közép-Európa” jellegzetességeit viselték volna?

Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területei