Mivel odáig fajultak a dolgok, hogy a tirpákbokrétásiak Mestere, Tóta W. hódevésre buzdítja híveit (pedig ezek a jópofa kis állatok szívünknek oly kedvesek), beszélgessünk egy csésze forró tea mellett egy kicsit mi is a környezetvédelemről. Mégpedig annak is egy tradicionálisabb (Tótafanok szavajárásában kb. hülyevallásos) megközelítését kívánom Körünk megcsappanni látszó közönsége elé tárni, Seyyed Hossein Nasr (iráni érdekeltségű olvasóink kedvéért: سید حسین نصر) professzor egy előadásából fordított részletekkel.
Nyugaton a szcientizmus által befolyásolt filozófusok négyszáz esztendeje igyekeznek kialakítani egy szekuláris etikát, és egészen biztosan számos ateista létezik, aki ennek megfelelően igen erkölcsös életet él. De milyen norma alapján tekinthetőek ők erkölcsösnek? Nyugaton nincs ugyanis más alap, csak azok a normák, amiket a vallás csepegtet az emberek lényébe. Ha valaki meggyilkolja a szomszédját, ezt erkölcstelenségnek tartjuk. De miért erkölcstelen? Mi a baj ezzel? Az Afrikáról szóló természetfilmek azt mutatják, hogy az állatok folyton felfalják egymást. Ha csak állatok vagyunk, akkor mi rossz van abban, ha megöljük egymást? Az, hogy mindenki nemet mond egy ilyen tettre, pontosan azért történhet meg, mert bizonyos vallási értékek beoltódtak még a modern Nyugat szekuláris atmoszférájába is, amely az úgynevezett szekuláris etikáról szónokol, holott ennek az etikának is valójában a vallásban gyökereznek az értékei. Mindenesetre semmilyen szekuláris etika nem szólíthat meg senkit kellő hitelességgel, csak azokat, akik elfogadják egy ilyesfajta etika filozófiai premisszáit. Az igazság azonban továbbra is az, hogy a világban az emberek nagy többsége nem fogad el olyan etikát, amelynek nincs vallási megalapozottsága. A gyakorlat nyelvére fordítva ez azt jelenti, hogy ha egy vallási tekintély, teszem azt egy mulla vagy brahmin Indiában vagy Pakisztánban elmegy egy faluba és azt mondja a lakóinak, hogy a sharia (iszlám törvény) vagy Manu törvénye szerint tilos kivágni ezt a fát, akkor számos ember elfogadja azt. Ám ha a Delhi vagy Karachi Egyetemről érkezik egy diplomás kormánytisztviselő, és elmondja racionális, filozófiai és tudományos érvekre hivatkozva, hogy jobb nem kivágni ezt a fát, igen kevesen fogadják meg tanácsát. Tehát praktikus szempontból is az egyetlen etika, amely a nagy többség számára elfogadható a világ történelmének jelen pillanatában, még mindig egy vallási erkölcstan. A környezeti válsággal mostanság szembesülő Nyugat bizonyos köreiben éppen a vallási etika iránt érezhető igen erős előítélet az, ami a krízis megoldását gátló legnagyobb akadályok egyikét jelenti.
Van egy második oka is annak, hogy a vallás miért olyan fontos a környezeti válság megoldásában. Több tényező is kapcsolódik ide, de csak röviden összegezném ezeket. Mindannyian tudjuk, s még ha személyesen nem is érdeklődünk a környezeti válság metafizikai, spirituális és kozmológiai gyökerei iránt, mégis tudatában vagyunk ama ténynek, hogy külsőleg (azt nem mondom, hogy belsőleg is) a krízist az emberi szenvedélyekre, különösképpen a hamis szükségletek (amelyek igazából inkább vágyak) megteremtésével felerősített mohóságra apelláló modern gazdasági rendszer okozza és tartja fenn. Ez pedig szöges ellentétben áll azzal a nézettel, amelyet a vallások támogattak évezredeken át: a megelégedettség erényének gyakorlásával, azaz beérni azzal, amink van. A modern szemléletmód a sóvárság és a mohóság tüzének felszításán alapszik, igyekezvén megtenni minden lehetségest annak érdekében, hogy a lelket egyre jobban a világhoz kösse, fogyatékosságként tüntetve fel azt, ami a vallás számára mindig is erény volt, azaz egy bizonyos távolság és elkülönülés megtartását a világtól, avagy más szavakkal, egy bizonyos fokú aszkézist. Van egy híres német közmondás, „Nincs kultúra aszkézis nélkül”, és ez minden civilizációra igaz.
Bejegyzések
