A következő címkéjű bejegyzések mutatása: társadalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: társadalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. július 10., péntek

Ha nincsen gárda, miért nincs helyette más?

Tisztelt Tea-Kör Szerzők és Olvasók.

Levelet írt nekünk egy vidéki kulturális főváros lakója. Szerintem félrecímezte, a For a Better Tirpákbokrétásnak akarta írni, de úgy látszik, azt hiszi, hogy ez ugyanaz a társaság. Felvilágosítom, hogy nem, de a levele lényegét leközöljük, ha már így alakult:

Mint egyszerű tirpák alacsonyember ezt kérdezem én, amikor a városban járok, ahol élek. Én, az egyszerűember nem értem, hogy amikor a főbb sétálóutcákat vagy tereket vagy a mellékutcákat járom, akkor miért nem bukkan fel valahol egy rendőr, egy polgárőr, egy közterületfelügyelő, egy karabélyos, egy csendőr, egy katona, egy rendfenntartó közeg, egy gárdista. Egy zsandár, egy biztosúr, egy fakabát, egy zsaru, egy zsernyák, egy kopó... bárki, csak biztonságban érezhetné magát a lány, aki szembejön és kerüli a pirosposgásmosolygós tekintetem és meggyorsítja a lépteit, mint a macsek az ajtórésben, vagy én magam, akire humánus tekintetem miatt azonnal rácuppan az a szipus cigány, aki ordítozni és verekedni szokott a város kellős közepén, és akit minden turistaszezonban kiengednek, ha egyáltalán valaha beviszik (diliházba kéne, de az sincs), és aki a város bármely pontján előfordul, de újabban csak a központban, hogy mindenki sétáját — nyanyáét, papáét, tiniét, turbékoló párocskáét — tönkretegye — és ilyenből van ám minden ötven méteren egy. Nem tudom, ez valójában tényleg pénzt kunyermál-e vagy csak egyszerűen fenyegetőzik. Engem egyszer fényes nappal átölelt, egész testszagával, kitérni se tudtam az útjából — amikor balra mentem, balra jött, amikor jobbra mentem, jobbra jött —, és majdnem szemenköpött és majdnem lefejelt, úgy kérlelte a pénzem vagy rongy életem. Aztán mesélték, valaki egyszer jól megverte, azóta valamivel illemtudóbb, artikulálatlanul sem üvölt annyit azóta szegín.

Vagy az a négyfős cigánybanda-tag, aki idejön hozzánk pénzt kunyermálni szép, búgó hangon, lefestve életének szerencsétlenségét, és kabátja alatt megvillogtatja felénk az anyja kiskésit a város kellős közepín, fényes nappal vagy éjnek évadján, és ha nincs velem a vagány és sokatélt barátnőm, aki tudja, ilyenkor hogy kell beszélni egy őrülttel, akkor nem biztos, hogy szerencsésen kerülök ki a történésből. Én, a tirpák egyszerűember nem élem át úgy, hogy ez egy jó edzés a léleknek, hogy ez egy demilyen nagyszerű kihívás, hogy a szellemi fejlődés előcsarnoka és hogy még több ilyet, különben Haarlem-i mindennapok c. számítógépjátékot veszek a médiamárktban, ami ugyanerről fog szólni. Vannak ilyen nagyemberek, akik ezt tudják így szemlélni, de én nem. Nekem nincsenek vagány ötleteim, élhetetlen, élemedett, szatyrot cipelő egyén vagyok, aki nem ért a multikultúrálizmushoz, szkenofóbiásan féltem a kis életem és nem gondolom azt, hogy ez a karma ajándéka vagy valami hasonló.

Én, a hülyekisember, akinek testi ereje nulla, szeretnék látni egy őrbódét az utcasarkon, vagy két szablyával felszerelt marcona katonaembert, vagy egy mordályos pödröttbajszút, vagy legalább két kopasz árpádsávost, akik csúnyán néznek ilyenkor és eltessékelik azt az agresszív szipusgyereket, vagy azt a szemem előtt rongálót, vagy azt a szemem előtt erőszakoskodót, vagy azt a bicskásembert — jó lenne, ha mindegyikre jutna egy, de inkább kettő. Vagy szeretnék látni legalább egy járőrőzö rendőrautót, vagy egy állig felinkalozott kékruhás legófigurát, aki könnygázsprével annak a sötét alaknak közvetlen közelről a szemébe fúj, úgy, ahogy ott, a gárdatüntetésen csinálta. Vagy ha már nem fúj a szemébe, legalább vegye elő a sprét, megmutatni, hogy van olyanja. Mert én nem hordok kést magamnál, tetszenek tudni, lehet, hogy az szabálytalan is volna. Nem értek a magyarközlönyhöz.

És én, az egyszerűember nem északkelet-magyarországi faluban lakom ám, nem is a külvárosban, hanem egy Ojrópai Értelemben Vett Kúlturhális Fővárosban, annak is a kellős közepén.

Felőlem nevezzék polgárőrségnek, vagy rendőrségnek vagy csendőrségnek vagy karabiniérinek vagy bach-huszár úrnak vagy bárminek.

Nekem, az egyszerű tirpákembernek vagy tirpákasszonyiállatnak erre szükségem van. Igényem van rá. Szeretnék minden utcasarkon egy biztonságot adó fejet látni. Kedves állambácsi. Ez egy piaci rés, munkahelyteremtési lehetőség, tessenek betölteni. De aztán ne dilinós szipuscigányokkal, meg veresgárdistákkal, jó?

A mélyszegínség nem jó tanácsadó.

Egyébként liberális gondolkodású vagyok. Ezt az is mutatja, hogy kerékpáron járok, és az ismerőseim rendszeresen részt vesznek abba a tiltakozós izébe. Na, hogyishívják. Kritikus tömeg.



2009. június 1., hétfő

A társadalom metafizikája II.

Terebélyes árnyékot adó Tölgyünk nemrég megjegyezte, hogy az utóbbi időben mintha hiányoznának a hosszabb, saját kútfőből megfogalmazott elemző írások, amelyek Körünk tavalyi alakulását követően még nagyobb hányadát tették ki a posztoknak. Ez a kedélyes figyelmeztetés jogos, és magunk részéről igyekszünk eztán többször is újra megfelelni a juppiteri kívánalomnak.

Fogadják hát a szamovár kis posztját a gazdaság létrendi helyéről, melyben röviden kifejti, mit gondol arról, és bár azt nem tudjuk meg, hogy ez Maslow-nak tetszene-e vagy sem, de Loxon egész biztosra veszi, hogy nem tetszene, s hogy az viszont úgyis az ő baja.

„A gazdaság — már régóta, de főleg ma divatos (per definitionem liberális) elméletek követői így gondolják, melyek az ún. haladó forradalmak táptalajai voltak — mintegy önálló életet kell éljen, szinte magára hagyatva a politikától.” A Tea-Körben Tevvton már megmutatta egy posztjában, hogy ez mennyire nem így van, és a politikai prekoncepciók mennyire meghatározóak a gazdaság működése szempontjából (nem szeretném részletesen elemezni az érdekes írást, amelyről Notre Gloire találóan jegyezte meg: „először megijedtem a terjedelemtől, végigolvasva már inkább rövidnek tűnt”). Mindez ráirányítja valamelyest arra is a figyelmet, hogy a konzervatőr számára a gazdaság mondanivalóval bírhat, nem csupán mennyiségi mutatókkal, és nem csupán egy olyan „minőség” emlegetésével, amely lényegében csak a mennyiségért létezik.

E poszt kapcsán engedjenek meg egy bizonyára túl komoly, de szerencséjükre rövidre szabott elmélkedést a klasszikus indiai társadalomfelfogás illusztrációjaképp, amely Loxon szerint egyúttal egyetemes emberi minőségeket tükröz, és amelynek párhuzamai többé-kevésbé Európában is megvalósultak (a feudalizmus, a rendiség és a céhek formájában), amíg a kapitalizmus és a kereskedő-típusú polgár önimádata át nem vette a feudális gondolkodás helyét, fokozatosan kiszorítva azt.


Mint a fenti ábrán jól látható, a hinduizmusban a „kétszer született csoportok” közül az első, amely a szolgák fölött áll, a mesteremberek és kereskedők csoportja, akiknek tevékenységét a tulajdonszerzés, a tulajdon megtartása és használata, valamint a tulajdon transzformációja — művé és áldozattá változtatása — határozza meg. Az indiai társadalom felépítésében kezdetektől a vaiśya minőség képviselte az életnek ezt a területét, amely magasabban helyezkedik el a szolgai tevékenységnél, hiszen kreatív tudati uralmat követel, viszont — elméletben és gyakorlatban — regulált a (mainál jóval kiterjedtebb) politikaiság és a szellemi törekvés minőségei által.

Csupán már ez a kis ábra, valamint a fenti bekezdésben foglaltak is bemutatják a kapitalizmus alapvető hiányosságát és egyoldalúságát. A tulajdon, a gazdaság, a pénz: szellemi inspiráltság és politikai kontroll nélkül öncélúvá és destruktívvá válik. A tulajdon fogalma leszűkül a kézzelfogható és mélyebb értelem nélküli tulajdonlás területére, ezen belül viszont túlságosan előtérbe helyeződik, „mindent eldöntővé” válik. A kapitalista tulajdonlás kérdésével a modern jog akkor is csak mennyiségi és mintegy fizikai szinten foglalkozik, ha az eredetileg szellemi tulajdonlás által valósul meg.

A kapitalizmussal (bármennyire is szimpatikusabb, mint a kollektivizált kapitalizmus, azaz más nevén a kommunizmus) elszakadnak egymástól egy teljes organizmus alkotórészei, és ez a „szellemit” szembefordítja az „fizikaival”, illetve vice versa, mintegy a szellemit is bevonva az alacsonyrendű rivalizálás és a „termelés” körébe: nem abszolút és feltétlen jóvá, nem belső kötelezettséggé, hanem pusztán „életstratégiává” és piaci kérdéssé téve azt (vagyis immár nem azt). A vaiśya minőség ezen absztraktumának kapitalista abszolutizálása és totalizálása hasonlóképpen a piac (és ezáltal szolgai, valamint annál is alantabb elterülő igények) tárgyává és játékszerévé változtatja a művészet és a politika kérdéseit.* A hagyományokat is pusztán a többségi tetszés és az eladhatóság kategóriáiban méri, kiszolgáltatva a hozzá-nem-értésnek, az ízléstelenségnek és a lényegi hamisításnak, függetlenül azok szimbolikus értékétől és mondanivalójától. (Érdemes megfigyelni, hogy a hindu feudális társadalmat ábrázoló háromszög lefelé szélesedik, ami bizonyos szempontból az alább elhelyezkedő minőségek mennyiségi és ezáltal tömegi tényezőit emeli ki. Társadalomról beszélünk, hiszen efféle szellemieken alapuló organikus struktúra esetében beszélhetünk arról, úgynevezett „szerződések” esetén nem, vagy csak roppant csökevényes értelemben. A szerződés pontosan az a forma, amely kifejezetten a kereskedői mentalitás sajátja, szemben a feudalitás alapfogalmával, a hűséggel és a hozzá kapcsolódó áldozattal).**

Mihelyt a gazdasági kérdések általános érvényűből alacsony szintűvé és priváttá válnak (ún. „individualizmus” révén, amely nem jelent többet, mint a tömeg egyik elemévé válást), csak egy marad totális: a tömeg piaca. Ez fogja „regulálni” az összes többi területet, terét véve és keresztbe téve így a személyiség gazdag és kiegyensúlyozott kibontakozási lehetőségeinek. Ha ezen belül nincs további szabályozás (például a kamatrabszolgaság ellen), akkor ráadásul totális bankokrácia alakul ki, amely teret ad a legönkényesebb spekulációknak.

Ezra Pound így fogalmazott:

XLV. Canto

Uzsora miatt

Uzsora miatt nincs senkinek jó kő-háza
minden kocka simára csiszolt és illő
hogy arculatát minta díszítse;
uzsora miatt
nincs senkinek festett menny temploma falán
harpes et luthes
vagy ahol szűz fogad üdvözletet
s vágásból dicsfény árad;
uzsora miatt
nem látja senki Gonzagát, örökösit és ágyasait
kép nem készíttetik tartósságra sem együtt-élésre
hanem készíttetik piacra s gyors eladásra
uzsora miatt, mely bűn a természet ellen,
a te kenyered süttetik bűzlő rongyból
a te kenyered száraz mint a papiros,
amelyben nincs jó rozs, sem erős liszt
uzsora miatt az ecset vonala vastaggá lesz
uzsora miatt nincs élesen vont határ
és senki nem talál jó fekvést lakhelyül.
Kőfaragó elszakíttatik az ő kövétől
takács ugyanúgy az ő rokkájától
UZSORA MIATT
nincsen jó gyapjú az árusok kezén
s juh nem hoz jövedelmet uzsora miatt
Uzsora egyenlő a dögvésszel,
uzsora eltompítja a varróleánynak tűjét
és megakasztja a fonó kezének munkáját.
Pietro Lombardo nem származtaték uzsorától
sem Piero della Francesca; Gian Bellini sem uzsorától
s nem az festé »La Calunniá«-t sem.
Nem származtaték uzsorától Angelico, sem Ambrogio Predi,
Sem kőtemplom ezen írással: Adamo me fecit.
A Szt. Trophim templom nem uzsora által,
A Szent Hilár templom nem uzsora által,
Uzsora rozsdával marja meg a vésőt
Rozsdával eteti meg a mestert s mesterségét
A szövőszékben szétrágja a fonalat
Hímzésébe senki sem vegyít aranyszálat;
Az égkéket rákfene borítja uzsora miatt, szétfoszlik
karmazsin,
S Memlingjét nem leli smaragzöld
Uzsora megöli a gyermeket anyja méhében
Megakasztja a férfiú udvarlását
Bénaságot bújtat az ágyba
Fekszik az ifjú asszony s az ő férjura közé
CONTRA NATURAM
Kurvákat hoztak be Eleusisba
Hullák készülnek dáridóra
uzsorának parancsolatára.

(Kemenes Gréfin László fordítása)

Ilyen helyzetben a teakráciának külön minőségpolitikai bankkal kellene rendelkeznie, hogy átvegyék a hatalmat a mennyiség uralma felett. Különösen gazdasági világválság és nagymérvű banki spekulációk idején, amely helyzet szerves következménye a sokat hozsannázott kapitalizmusnak.

Írásunk előzményének tekinthető e hamvasi esszé címét kölcsönvételező posztunk: A társadalom metafizikája I.


* A modern demokrácia így nem is az athéni, hanem a tömegdemokrácia, azaz a polübioszi oklokrácia szinonimája.

** Meg kell jegyezni, hogy a legtöbb jól működő cég hátterében is láthatatlanul inkább a hűség, a névhez való méltóság húzódik meg, nem pedig a papírok, amelyek külső biztosítékokon kívül semmit sem garantálnak és főképp semmit sem adnak
.

2009. május 19., kedd

Szociológusok kenyere

Érdekes vitába keveredtem a mai napon a szociológia kapcsán. Mint igazi tuskó magyari paraszt, én nem igazán vagyok képes fölfogni, mi az, ami a szociológiát „tudományosan” legitimmé teszi, mi a sajátos tárgya, van-e olyan problémája, ami őtet egyedivé teszi.

A „társadalom” képzetével ne tessenek jönni. Az ugyanis régebbi találmány, tulajdonképpen a szerződéselméletek mindegyike (Hobbes-ét és Rousseau-ét kivéve) arra épül, a pactum unionis ugyanis egy olyan társulást takar, amely nem egyenlő az állammal, illetve a kormányzattal. Ezek márpedig a szociológia előtt is léteztek (mármint a képzetek).

Ráadásul a „projekt” kezdetén támasztott tudományos elvárásoknak végül nem tudott megfelelni: „társadalmi” jelenségek ugyanis nem vizsgálhatók olyan módszerekkel, mint az élettelen vagy élő természeti világ jelenségei (Voegelin Condorcet azon kérdésére, hogy „miért ne lehetne?”, így válaszolt: “Because it ain't so). Erről a problémáról F. A. Hayek kimerítően ír a Counter-Revolution of Science-ben.

A szociológia szándéka az volt, hogy társadalmat „csináljon”, megfeledkezve valódi forrásairól, azaz Burke-ről és de Bonald-ról, akik nem „csinálni” akartak, hanem felfedezték azt, és meg kívánták ismerni. A társadalom konstruálásának tudományos igénye befuccsolt, a legutóbbi nagy kísérlet (szocializmus) megbukott. Mi maradt?

Vajon a szociológia nyújt-e jobb megismerő módozatot, olyat, amit a konkurens és korábbi megismerő módozatok nem tudnak kielégíteni, illetve rosszabbul teszik azt? Esetleg nem jobbak-e a korábbi „módszerek”? És vajon miért éli reneszánszát a politikai filozófia, miközben a szociológiai irodalomnak minimum 20-30 éve semmi különösebb nagy problémája, kérdése, felfedezése nincsen?

Uraim, győzzenek meg!

2008. december 21., vasárnap

Hello Tourist! *

Hello tourist du bist in Budapest,
capitol of Hungary
For a little money I will show you
this beautiful city

I am a student, I am 23
I study sociology
on the very famous Eötvös Lóránd
Science University

Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side

This is called Danubius
wich is a river and also a radio
That is a Bridge wich is called Lánc
and also one radio

To the right side you can see the Buda part
wich is one half of the city
To the left side you can see the Pest
and the Parliament of Hungary

Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side

Look at the hill there is a castel
it was the old king's residency
We have no more kings because Hungary
is a parlemental democracy

Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side

I am sure you are tired now
you can leave now with this ship “Hapci”
If you liked the tour you can give me now
some Hungarian money

We will stop now you can go to casino
bye-bye arrivederci
I hope you enjoyed the sightseeing tour
auf wiedersehen bonne nuit

Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side
Hello tourist on the right side,
Hello tourist on the left side

(Emil Rulez: Hello Tourist)

* Disclaimer for non-Hungarian readers: this song is a Hungarian “self”-parody, similar to the Movie “Valami Amerika
 

2008. augusztus 8., péntek

A Hagyomány a moralizmusról és a jogszabályok véghetetlen gyártásáról


„Ahol az emberek elhagyták a Taot,

ott emlegetik mindig az emberszeretetet és az igazságot.
A sok okoskodás és világi ismeret
teremtette a nagy hazugságokat.
Ahol a rokonok közt nincs egyetértés,
ott prédikálnak mindig családi érzésről és szeretetről.
Mikor az országban zavaros viszonyok vannak,
akkor magasztalják a hűséget és engedelmességet.

Tao te king, 18. (Ágner Lajos fordítása)



__________________________________

2008. május 21., szerda

Franciaország szégyenletességeiről

Az erények számbavételét követően álljanak itt a korábban már említett Johann Georg Hamann becsmérlő sorai a francia XVIII. század erénynélküliségéről. (Álljanak itt mintegy önkritika gyanánt is, vádolandó olykor eluralgó kedélyeskedő és opportunista hajlamainkat.)


Már negyven felé járok, de semmi sem bosszant jobban, mint hogy Franciaország a hazám. Nyelvünkben csupa kétértelműség uralkodik, művészetünkben gondolkodási szétszórtság, írásmódunkban csúfondáros okoskodás, cselekedeteinkben pedig arcátlanság. Egy szellemes ötlet nálunk félvállról veszi az észt, a zseninek pedig el kell bújnia a divat limloma mellett. Sem a himlő, sem a titokzatos betegségek nem okoztak valaha is oly sok szerencsétlenséget, mint idétlenségre hajló ízlésünk. Ez már a kapucinusokig terjed, akik selyemruhát hordanak, a karmeliták pedig nem járnak már napernyő nélkül a kezükben.

[...] A klérus hol a pápával tart, hol a királlyal. Ha az uralkodó fenyegetőzik, akkor a rendszerhez az Alpokon túl keresik a menedéket. Ha a helytartó mennydörög, akkor éljenek a gallikán egyház szabadságai!

Nem sok hiányzik ahhoz, hogy az emberek nyári szállásokra költözzenek, hogy limonádét és üdítőket ihassanak, akkor magukkal viszik majd az éjjeliszekrényt a futóárokba, és végül parfümözött puskaporral és ólommal fognak lőni. Milyen kevéssé tudjuk, hogy a hősök egyedüli sminkje az izzadság.

(Egy hasznos, bevált és új oltásnak projektuma. In: Johann Georg Hamann Válogatott filozófiai írásai. Ford. Rathmann János. Pécs, 2003, Jelenkor Kiadó.)





2008. május 14., szerda

A társadalom metafizikája I.

A teakratáknál már több korábbi bejegyzésben is felvetődött: van-e egyáltalán társadalom? Beszélhetünk-e társadalomról, és ha igen, hogyan értsük, mit jelenthet gyakorlatilag? Anélkül, hogy túl részletesen meg akarnám válaszolni e kérdéseket, javaslom olvasásra Hamvas Béla egy írását, amelynek címe: René Guénon és a társadalom metafizikája. Az ötletet, hogy diskurzusunkba csempésszem ezen írást, két, René Guénon-nal is kapcsolatos írás, (illetve kifejezetten róla szóló kommentárok) megjelenése adta a Konzervatóriumon.

Bár Hamvas esszéje némileg önkényesen értelmezi Guénon szavait, kifejezéseit, és „elregényesíti” azokat, alapvetően nem téved mértéken túl, amikor körvonalazza Guénon társadalom-gnózisát (amellyel mindazonáltal azóta néhányan szembeállítottak egy némileg módosított, a ksátrija — harcos — minőséget rugalmasabban értő teóriát).

Érdekes, hogy azt írja, Guénon nem beszéli el az arany jelentésének hanyatlását, miközben dehogynem. A mennyiség uralma és az idők jelei c. könyvében szentel egy fejezetet „a pénzverés degenerálódása” témájának, amelyben jósként még azt is felveti (szemben Hamvas kissé túl pszichológiai és kalandregényes víziójával), hogy a pénzverés és az arany szimbolikus használata végül teljesen háttérbe szorul majd az absztrakt értékformák javára, amelyek kiszorítják a még demokráciákban is ideiglenesen továbbélő nemes hagyományok egyre ritkuló példáit és nyomait. A jelenség leírása persze nem lehet totális, hiszen ma is vernek még (kör alakú) pénzérméket, és még bizonyára sokáig fognak, ámbár ezek értéke gyakran már egy egészen másféle fedezettől függ. Egy tendenciáról, és a mögötte meghúzódó — gyakran nem lineárisan időbeli — szellemi inflálódásról van szó, amely a minőségből a mennyiségbe való aláomlást, annak fázisait mutatja be.

Egyvalamit fontosnak tartok mindebből külön kiemelni. Ez pedig az uralkodónak az arannyal és a Nappal való azonosítása. Elsősorban nem a „Napkirály”, de nem is csupán a fáraók példák erre, hiszen előbbi esetben viszonylag kései és jobbára már külső ragyogásról van szó, másikban pedig egy speciális, bár nem egyedülálló esetről. Mindazon uralkodóké, akik szellemi fényt hordoztak magukban, fényt árasztottak magukból. A magyar királyok közül ilyen volt Szent István vagy Szent László, de természetesen még mások is, egészen a kereszténység előtti korig visszamenőleg.

A mítikus szemléletben a társadalom metafizikája már egybeesik az individuum metafizikájával. Itt megtaláljuk nem csak a hanyatlás elbeszéléseit, „az arany elmerülését az anyagban”, konvertálódását „a mennyiség uralmába”, hanem azt a heroikus küzdelmet, miáltal a hanyatlást felülmúlja egy szoláris királyi individuum, és benne, vele — mindenki, aki részese a küzdelemnek.





2008. április 21., hétfő

Margaret Thatcher: There is no such thing as society

I think we have gone through a period when too many children and people have been given to understand “I have a problem, it is the Government's job to cope with it!” or “I have a problem, I will go and get a grant to cope with it!”, “I am homeless, the Government must house me!” and so they are casting their problems on society and who is society? There is no such thing! There are individual men and women and there are families and no government can do anything except through people and people look to themselves first. It is our duty to look after ourselves and then also to help look after our neighbour and life is a reciprocal business and people have got the entitlements too much in mind without the obligations, because there is no such thing as an entitlement unless someone has first met an obligation and it is, I think, one of the tragedies in which many of the benefits we give, which were meant to reassure people that if they were sick or ill there was a safety net and there was help, that many of the benefits which were meant to help people who were unfortunate — “It is all right. We joined together and we have these insurance schemes to look after it”. That was the objective, but somehow there are some people who have been manipulating the system and so some of those help and benefits that were meant to say to people: “All right, if you cannot get a job, you shall have a basic standard of living!” but when people come and say: “But what is the point of working? I can get as much on the dole!” You say: “Look” It is not from the dole. It is your neighbour who is supplying it and if you can earn your own living then really you have a duty to do it and you will feel very much better!

2008. április 20., vasárnap

Van-e társadalom?

A szociológusok kedvelt témája a „társadalomra” való hivatkozás. Kissé paradox módon, hiszen a XVI.-XVII. században a „társadalom” fogalma épp egy önszabályozó, önmagát fenntartó közösség jelentésével bírt, ma pedig külön „szakértői” munkával szükséges a társadalmat létrehozni/fenntartani, amihez egy gnosztikus elitre van szükség.

Ha eredeti jelentését elvesztette, vajon van-e értelme „társadalomról”, mint olyanról beszélni? És ha ennek létrehozása/fenntartása egy külön társadalom-mérnök elit állandó beavatkozását igényli, akkor mi benne a „társadalmi”?

Hölgyek-Urak szerint?

Vagy mondjuk azt Maggievel, hogy there is no such thing as society?