Nem emlékszem, hogy Izrael hevesen tiltakozott volna a dán Jylland-Posten emlékezetes karikatúrái miatt. Akkor úgy látszik — bizonyára nehezére esett [.....|.], de — elfogadta, hogy a sajtószabadságnak korlátlannak kell lennie.
Az Aftonbladet és ezzel Svédország viszont nem ússza meg a közel-keleti országocska ellenszenves pattogását, amelyet, ha Ján Slota-félék művelnének, rögvest elítélné őket a művelt világ (ámbár... kit érdekel Molvánia?).
Félreértés ne essék, nem olvasok svéd bulvárlapokat. De talán jobb lenne Európának, ha ezt izraeli kormányerők sem tennék. Amikor már Svédország, a SZU által meggyilkolt Raoul Wallenberg Svédországa is a „szőke rasszizmus” feketelistájára kerül, akkor azt mondom én: megálljunk, mert itt van már a Kánya ám.
*
Más: ha bizonyos — általam ismert — erők nem állnak le a cigányság tervszerű magyarellenes uszításával, hamarosan kénytelen leszek — személyes akaratom ellenére — kitálalni (persze először privátban — ez nagyon rosszul fog esni, de azt hiszem, megteszem, ha kell). A (távolról sem egységes) magyar ethnoszt nem kell, mert nem lehet túlságosan idealizálni. Mindenesetre ha van, aki olvassa e jelentéktelen kis blogot az általam ismertek közül, üzenem nekik, hogy hagyjanak fel a (szintén nem egységes) cigány „rassz” idealizálásával, mert még rosszabb úton járnak, mint a Jobbik.
Mivel azonban ezek még nem elegendők az újabb náci-kórkép felállításához, szeretnénk ismételt provokációval előrukkolni (értik, mi vagyunk a provokátorok, nem Simon Peresz, Cipi Livni [ld. alább] és Ehud Olmert). Kérjük Seres „Kritizálhatatlan” László urat és másokat, fejtsék meg helybéli antiszémitáinknak, hogy milyen magyarázatok lehetségesek az alábbi hírre, amelyek eloszlatják az ő ordas xenofób érzelmeiket és indulataikat:
Loxon jegyzi meg az alábbiakat azok kedvéért, akik az Izraellel kapcsolatos kritikákból azt vonják le, hogy itt bizony-bizony antiszemitizmusról van szó, majd pedig azt — ad absurdum — a posztíró baloldaliságára kenik:
A szélsőbal hivataliter soha nem volt antiszemita, viszont antiimperialista volt. És mivel Izrael még a nyolcvanas években is „imperialista” (értsd: „nyugati”, kapitalista és többpártrendszerű) államnak számított, ezért Izrael (nem pedig zsidók) elleni szólamok hangzottak el egyébként zsidó kommunistáktól is. Ez folytatódik a majom Chávez politikájában, akivel baljós szövetséget ápol Putyin és — úgy tűnik, korunk Ribbentrop-paktumára készülő — Ahmadinezsád is.
A Gázai övezet elleni hadműveleteket indokoló izraeli érvelés emlékeztet a „hatalmas katonai potenciált rejtegető Szaddam-reszim”-ről szóló amerikai mítoszgyártásra, amely az egyik arcátlan ürügy volt arra, hogy az USA megtámadja Irakot. Noha nem szimpatizáltam Szaddámmal, ez a tarthatatlan és alaptalan érvelés mégiscsak alávaló volt. Emlékeznek?
A másik ürügy a (többek között) Afganisztán elleni háborúban az örökké bújkáló Oszama bin Laden volt, aki a mai napig soha sehol nem lelhető fel.
Ez a két „antiterrorista” érvelés emlékeztet a Hamász-ürügyre. Az állítólagosan mindennél veszélyesebb (és sötétben bújkáló) Hamász nagyszerű alibi egy kis népirtásra, kánaániták exterminálására, + Egyiptom nyugati láncoskutyai türelmének próbára tételére.
Arról még nem is beszéltünk talán, hogy a most megválaszt(at)ott Barack Husszein Obama (Bush „ellenpontja”) egy báb-kreáció, akivel persze ugyanazt a politikát fogja valamely homályos szándék folytattatni, mint idióta elődjével.
Telitatalálat volt az amerikai politikai Megasztár háttérszervezőinek névválasztása (vagy ehhez szabott személyválasztása): egyiptomi (békeharcos), iraki (mártír) és afgán (fundamentalista) vezetőkre utal, szimpatikussá avatni szándékozva a Bush-sal látszólag „célon kissé túllőtt” Amerikát az iszlám(isták) és a „színes népek” körében. [Két légy egy csapásra.]
Ám (Mu)Barack (Szaddam) Husszein Obama (bin Laden) részéről körülbelül ennyi újdonságra számíthatunk:
„Új irányítás”
A Hamász pedig csakis alibi lehet Izrael számára, ahogy Szaddam nukleáris potenciáljának mítosza és a különös módon mindig túl jól rejtőző bin Laden is egy jóságos, terrorista-ellenes háborúskodásra, amelyet a leomlott ikertornyok helyén szinte nevetve konferált be ifj. Bush.
E háborúk — a jól hangzó „önvédelem” helyett mintha Nagy Izrael létrejöttét szolgálnák, amint az 1948-as, 1956-os és 1967-es háborúk, vagy az IRGUN terrorakciói.
Az egyébként is mindig asszisztáló impotenciát felmutató ENSZ e helyzetben a tökéletes statiszta szerepét játsza, amikor is Cipi (Tzipi) Livni így szól az izraeli rádiónak adott nyilatkozatában: „Nem fogadom el, hogy az ENSZ döntse el, mikor kell befejezni egy terror elleni háborút.”
Mindehhez ugyanakkor még hozzá lehet fűzni ezt a cikket is, amelynek végülis szintén van igaza, csakhogy ma már rég nem erről van szó: A Közel-keleti konfliktus úgy ahogy van NEM MENŐ. Ma már inkább arról lehet gondolkodni, amit e posztban pedzettünk. Izrael ugyanis jelenleg úgy fitogtatja az USA által létrehozott katonai potenciálját [ld. még: DIME], és úgy beszél háborús jogai privilegizálásáról, mintha lassan világkonfliktus provokációjára készülne.
*
Az Al-Jazeera angol tudósítása Washingtonból. A felvételen látható Sean McCormack nyilatkozata: „100 %-ig, totálisan, teljes mértékben igaztalan”, valamint az Al-Jazeera jeruzsálemi tudósítója: „Az izraeli miniszterelnök szavahihetősége rendkívül fontos kérdés, főként a jelenlegi gázai szituációban. Akár a Fehér Ház, akár Olmert verziója igaz, Ehud Olmert megnyilvánulása az elképzelhető legmagasabb rendű diplomáciai ballépés.”
De lássuk külön, újra Tony Fratto, a Fehér Ház sajtótitkárának magyarázkodását (és mimikáját, amely kísértetiesen hasonlít Gyurcsány Ferenc gesztikulációjára, különösen a felvétel végén.) — Fratto (McCormack-kal szemben) azt állítja, Olmert sztorijában csupán „pontatlanságok vannak”:
Ántiszémitizmus-veszély ide vagy oda, végülis az Olmert-féle, túlságosan magabiztos „elszólás/beszólás” [?!] nem pontosan azt az elképzelést látszik-e erősíteni, amelyet egy karikaturista így fogalmazott meg? :
Ehud Olmert interpretációja Izrael és az USA viszonyáról
Loxon nem fogadja el az elektronikus sajtóban is felkapott tézist, mely szerint Izrael állam politikája, diplomáciája nem tematizálható. Hogyne volna tematizálható, amikor Izrael mint az euro-atlanti világpolitika és világgazdaság meghatározó tényezője mutatja fel magát — mindenféle nyilatkozatokon és tevékenységen keresztül? Ruanda nem mutatja így fel magát (nevetséges is volna), és egyetlen más állam sem tart igényt a kivételes bánásmódra, még Irán, sőt Palesztina sem. A zsidóság „önvédelmi” szervezetei azonban úgy vindikálnak maguk számára nacionalista-soviniszta, irredenta jogokat, hogy közben másoktól megtagadják ennek lehetőségét, és erkölcsileg mélyen elítélik vagy degradálják azt. Mintha csak volna egyenlőbb az egyenlők között, s mintha csak egy izraeli politikus/diplomata/újságíró — bármiféle vélt vagy egykor valós üldöztetésre hivatkozva — többet engedhetne meg magának, mint — teszem azt — egy német vagy egy francia. Holott Izrael állam is van olyan nacionalista, mint akármelyik európai ország, s revizionizmus, valamint xenofóbia tekintetében sincs elmaradva.
Ha e cinikus gőg alábbhagyna, az én mesém is véget érne.
Pedig nincs mit szégyellni azon, hogy most éppen Izraelre haragszik apraja [Londonban] — nagyja [a Vatikánban], vagyis azon emberek apraja-nagyja, akikben némi részvét/harciasság lakik. Mindebben semmi feltétlenül gonosz dolog nincs, még ha bizonyára szentimentális elemei is vannak (mint az ellenkező oldal iránti szimpátiának is).
Kérdésem: valóban szükséges úgy bánni a palesztinokkal — gyakorlatilag válogatás nélkül —, mint született terroristákkal? Loxon Brian Eno és Annie Lennox (a londoni tüntetések résztvevői és szónokai) mellett állva azt válaszolja, hogy nem. Sőt, el kellene gondolkozni azon, hogy talán nem csak ethnikai előítéletek miatt mondja ma azt a világ egy része: Izrael alkalmaz terrort. Hogy a palesztinok ártatlanok-e, azt épp annyira nem tisztünk eldönteni, mint ahogy nem tudjuk, vajon a zsidók ártatlanok-e. Hogy a Hamásznak van-e igaza, épp annyira nem tisztünk eldönteni, mint azt, hogy az izraeli államnak van-e igaza. Csupán lássunk, prekoncepciók, előítéletek nélkül. Amit pedig látunk, semmiképpen sem válik Izrael dicsőségére. Bizony nem.
Töprengek, hogy helyes-e így fogalmazni, de sok tipródás-töprengés, empátia és ellen-empátia után is csupán csak ezt tudom mondani: szerintem, amit most Izrael állam végez, az bizony aljashentesmunka.
[Disclaimer: We don't know Tom's personal opinion about the current Gaza situation. We just think these pictures illustrate some related problems well enough.]
Most, hogy a gázai övezet-béli állapotok elérték azt a szintet, hogy egyesek valóban komoly, az egész világra kiható válsághelyzetről beszélnek, talán érdemes lesz megemlékeznünk — évforduló nélkül is — arról, ami a palesztinok emlékezetében mint al Nakba(kb. szerencsétlenség, katasztrófa) él. Egyáltalán nem szándékozunk ezzel a gesztussal ilyen vagy olyan oldalra állni a világpolitikában vagy a „fajok” és népek háborújában (megjegyeznénk, hogy a palesztinok is szemita nép, az arab is sémita nyelv, az iszlám pedig — eltekintve későbbi elterjedésétől — egyesek úgy tipologizálnak, „szémita vallás” — s eredete mindenképpen szémita népek körébe megy vissza. Ne feledkezzünk el továbbá a keresztény palesztinokról sem — s a kereszténységet szintén szémita eredetű vallásként tartják számon; e három vallást ábrahámi vallásoknak nevezik, közös gyökereikre utalva.)
Jelenleg egy bizonyos — nem túl elterjedt — ultranacionalista rabbinikus retorika szerint a palesztinok (illetve Izrael bármely egykor volt, jelen- és jövendőbeli ellensége) a bibliai Amálek-kel volna azonosítható, a palesztinok tehát ebből a nézőpontból „amálekiták”, akiket mind egy szálig ki kellene irtani. Ez az izraeli nacionalizmusnak nyilvánvalóan csak vadhajtása, de jelen pillanatban a helyzet mintha a hasonló téziseket idézné fel, tehát megérthetjük palesztin embertársainkat, ha esetleg ez nekik is eszükbe jut.
Számos poszt született már, amelyet nevezhetünk kiegyensúlyozottnak, s amely mind az izraeliek, mind a palesztinok helyzetét megértéssel szemléli. Loxon most vállalja az egyoldalúság szerepét, hogy azok szemével mutassa be a konfliktust, akik még emlékeznek egy 1948-as eseményre. Előre közlöm, hogy aki kreténezik, nácizik, antiszemitázik vagy éppen zsidózik (akármilyen cselesen burkolja), annak kommentárját figyelmeztetés nélkül törlöm, amint módomban áll. Nem tűröm, hogy a palesztinok emlékezőtehetségét és saját igazságérzetét, valamint az én szubjektív megemlékezésemet más irányban használják fel. Készüljenek az egyoldalú empátiára.
Mielőtt a posztot lezárnám két videóval, idézzük fel, mit ír az Ószövetség (Tanach):
Péld 24.15
Ne lesd, mint a gonosz, az igaznak házát, és ne pusztítsd el a nyugvóhelyét! Péld 24.16
Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes. Péld 24.17
Hogyha ellenséged elbukik, ne örülj, ne ujjongjon szíved, amikor elbotlik. Péld 24.18
Hátha meglát az Úr és elítél érte, tőle meg elfordítja a haragját!
Bejegyzések
