Emlékezzünk meg egy kicsit róla, ha már a jó kormányzást kerülgetjük, hiszen ma, június 22-én van a napja. Az élete jól ismert. 1535 júliusában Henrik király lefejeztette Morus-t, Anglia első világi kancellárját, mert a válása miatt a pápával szakító uralkodót nem támogatta. Morus, aki Lutherrel is vitába szállt, és az eretnekek engesztelhetetlen ellenfele volt, jól tudta, mi a tét. Mégis ellenszegült a lelkiismeretére hivatkozva.
Magyarországon Morus-t elsősorban az Utopia írójaként ismerik, és Kautsky nyomán proto-kommunistának vélik, jobb esetben platonistának. Morus azonban sokkal termékenyebb volt, az elmúlt évtizedek Morus irodalmának új ortodoxiája pedig azt állítja, hogy az Utopia nem utópista mű, hanem ironikus, sokkal inkább fricska a platonizmusnak, mint annak képviselete.
Morus katolikus és anglikán (!) szent. Előbbi 1935-ben lett, halála után 400 évvel, a fasizmus és nácizmus felemelkedése, a bolsevikok végleges berendezkedése idején (az ukrajnai éhínség és a koncepciós perek idején zajlott a szentté avatási eljárás).
Az államférfiak védőszentje és a lelkiismeret szentje miért lett pont akkor fontos? Miért feküdt ismét keresztbe a haladásnak a katolikus reakció?
Nietzsche 1882-ben írta a Vidám tudományban, hogy Isten halott, majd az Ecce Homoban megjósolta, hogy a XX. század korábban ismeretlen méretű háborúkat hoz majd, katasztrófákat, mivel nem létezik már semmilyen Isten, ahová fordulhatnának az emberek. A vakhit, ami korábban Istenre irányult, most Nietzsche szerint a barbár nacionalista testvériségre fog irányulni. A modern, politizált eretnekségek kora jött el.
Az „Isten meghalt” tétel minden érték végét jelenti majd szerinte, és a hatalom akarása uralmát.
Ecce vates! Ecce vates!
Az első és második világháború és a totalitárius rendszerek korábban elképzelhetetlen méretű népirtásai őt látszanak igazolni. Ebben a világban avatta szentté a Katolikus Egyház Morus-t, aki a lelkiismeretének engedelmeskedve vállalta a világi zsarnok kezéből a halált. Mégsem ő, hanem Luther ismertebb ma bátorságáért: a katolikus császár Luthert elengedte, hiszen egy birodalmat kellett kormányoznia és egyben tartania, amit csak körültekintő módon tehetett. A Katolikus Egyház mellett kitartó Morus-t azonban kivégezte az anglikán protestantizmus alapítója, Henrik.
Morus államférfiak védőszentjévé avatása olyan politikai légkörben történt, amikor az uralkodó politikai eretnekségek vegyítették az evilági messianizmust a realizmussal, amely szerint csak a hatalom és a pénz (gazdaság) a valóságos, minden egyéb erkölcsi megfontolás tévedés, a hamis tudat része. Ezek az eretnekségek – vö. Lukács Taktika és etika – a megtisztító erőszakot hirdetve minden, a politikai megváltás útjában álló akadályt elsöprendőnek ítéltek. Emberek, népek, intézmények sora mellett az egyik legfontosabb ilyen reakciós korlátnak a lelket és a lelkiismeretet tartották: annak a lehetőségét, hogy a politikai vezéren kívül valami nem evilági – valami sem hatalommal vagy kényszerrel, sem pénzzel nem ellenőrizhető – forrása is lehet az emberi cselekvéseknek. Ha ilyen lehetséges lenne, akkor az emberek is ellenállhatnak, visszakérdezhetnek az evilági megváltással kapcsolatban.
Morus Tamás annak az embernek lett a példája, aki az evilági zsarnokkal szembe mert szállni a lelkiismerete parancsa miatt, még ha az életébe került is. Pedig ennél magasabbról, mint ahol ő állt a világi életében, nem bukhatott volna senki.
Az elmúlt 200 évben számtalan szekularista „tudományos” irányzat született, amelyek a lélek, a lelkiismeret, a szabad akarat és az erkölcsi döntés létét vonják kétségbe, igyekeznek azt valamilyen materialista magyarázattal elsöpörni. De ezzel akaratlanul is az evilági zsarnokságok számára készítik elő a terepet, az ellenállás végső bástyájának létét kétségbe vonva.
Morus egy levelében azt írta: „először istenre kell tekintenünk, és Isten után [a királyra], a kivégzése előtt pedig a feljegyzések szerint a bitón az utolsó szavai – Ó, borzalom! – ezek voltak:
The King's Good Servant But God's First.
Magyarországon Morus-t elsősorban az Utopia írójaként ismerik, és Kautsky nyomán proto-kommunistának vélik, jobb esetben platonistának. Morus azonban sokkal termékenyebb volt, az elmúlt évtizedek Morus irodalmának új ortodoxiája pedig azt állítja, hogy az Utopia nem utópista mű, hanem ironikus, sokkal inkább fricska a platonizmusnak, mint annak képviselete.
Morus katolikus és anglikán (!) szent. Előbbi 1935-ben lett, halála után 400 évvel, a fasizmus és nácizmus felemelkedése, a bolsevikok végleges berendezkedése idején (az ukrajnai éhínség és a koncepciós perek idején zajlott a szentté avatási eljárás).
Az államférfiak védőszentje és a lelkiismeret szentje miért lett pont akkor fontos? Miért feküdt ismét keresztbe a haladásnak a katolikus reakció?
Nietzsche 1882-ben írta a Vidám tudományban, hogy Isten halott, majd az Ecce Homoban megjósolta, hogy a XX. század korábban ismeretlen méretű háborúkat hoz majd, katasztrófákat, mivel nem létezik már semmilyen Isten, ahová fordulhatnának az emberek. A vakhit, ami korábban Istenre irányult, most Nietzsche szerint a barbár nacionalista testvériségre fog irányulni. A modern, politizált eretnekségek kora jött el.
Az „Isten meghalt” tétel minden érték végét jelenti majd szerinte, és a hatalom akarása uralmát.
Ecce vates! Ecce vates!
Az első és második világháború és a totalitárius rendszerek korábban elképzelhetetlen méretű népirtásai őt látszanak igazolni. Ebben a világban avatta szentté a Katolikus Egyház Morus-t, aki a lelkiismeretének engedelmeskedve vállalta a világi zsarnok kezéből a halált. Mégsem ő, hanem Luther ismertebb ma bátorságáért: a katolikus császár Luthert elengedte, hiszen egy birodalmat kellett kormányoznia és egyben tartania, amit csak körültekintő módon tehetett. A Katolikus Egyház mellett kitartó Morus-t azonban kivégezte az anglikán protestantizmus alapítója, Henrik.
Morus államférfiak védőszentjévé avatása olyan politikai légkörben történt, amikor az uralkodó politikai eretnekségek vegyítették az evilági messianizmust a realizmussal, amely szerint csak a hatalom és a pénz (gazdaság) a valóságos, minden egyéb erkölcsi megfontolás tévedés, a hamis tudat része. Ezek az eretnekségek – vö. Lukács Taktika és etika – a megtisztító erőszakot hirdetve minden, a politikai megváltás útjában álló akadályt elsöprendőnek ítéltek. Emberek, népek, intézmények sora mellett az egyik legfontosabb ilyen reakciós korlátnak a lelket és a lelkiismeretet tartották: annak a lehetőségét, hogy a politikai vezéren kívül valami nem evilági – valami sem hatalommal vagy kényszerrel, sem pénzzel nem ellenőrizhető – forrása is lehet az emberi cselekvéseknek. Ha ilyen lehetséges lenne, akkor az emberek is ellenállhatnak, visszakérdezhetnek az evilági megváltással kapcsolatban.
Morus Tamás annak az embernek lett a példája, aki az evilági zsarnokkal szembe mert szállni a lelkiismerete parancsa miatt, még ha az életébe került is. Pedig ennél magasabbról, mint ahol ő állt a világi életében, nem bukhatott volna senki.
Az elmúlt 200 évben számtalan szekularista „tudományos” irányzat született, amelyek a lélek, a lelkiismeret, a szabad akarat és az erkölcsi döntés létét vonják kétségbe, igyekeznek azt valamilyen materialista magyarázattal elsöpörni. De ezzel akaratlanul is az evilági zsarnokságok számára készítik elő a terepet, az ellenállás végső bástyájának létét kétségbe vonva.
Morus egy levelében azt írta: „először istenre kell tekintenünk, és Isten után [a királyra], a kivégzése előtt pedig a feljegyzések szerint a bitón az utolsó szavai – Ó, borzalom! – ezek voltak:
The King's Good Servant But God's First.
Bejegyzések
