Szerkesztői megjegyzések és asztrozófiai elmefuttatások a Koháryak kastélyából

A Koháry-család szentantali (Felvidék) kastélya. Négy bejáratával, hét árkádjával, tizenkét kéményével, ötvenkét szobájával és háromszázhatvanöt ablakával az évet szimbolizálja. További leírás és képek.

Az egész évben remekelő Konzervatív Tea-Kör „főszerkesztőjeként” (alias Szamovár) kijelenthetem, hogy a nyár általában a szellemi pangást, posztok, publikációk hiányát jelenti — de nem nálunk. Többen nyáron megszűnnek gondolkodni vagy elmélyülten olvasni, mert a nyár az végülis „arra való”, hogy valahol önfeledten (nap)fürdőzzünk vagy belevessük magunkat az úgynevezett Életbe. Magam részéről nem adhatok helyt az efféle spontán deviációknak, sőt — bautragne! — az életet télen is élvezem, amikor lehet és kell (úgymond „önfeledten” — azaz a kicsinyes és fájó egyéni korlátok felhői nélküli égbolt határtalan terében). Az is igaz, hogy minden évszak más kihívásokat és lehetőségeket tálal az ember elé. A nyarat élvezni lehet és kell. De gondolkodni azért nyáron is jó, sőt, egyenesen szükséges — miazhogy. Szenvedélyes gondolkodóknak a legkitűnőbb évszak. Ezért is utaztam most Szentantalra, hogy onnan írjak Önöknek.

Sphera Pythagorae (Az élet és halál köre) — prágai kódexből. Forrás.

Itt jegyzem meg: számomra érthetetlen, miért néznek csodálkozva egyes vendéglőkben, ha az ember augusztusban forró teát kér. Ha nem világosították volna fel e hétköznapi modernistákat, a forró tea sokkal jobban hűsít, mint a jeges vagy hideg italok. Ezt főleg a beduinok és egyéb sivataglakók tudják. Ennek fiziológiája egyébként nagyon egyszerű, de szellemi karakterológiaként is példamutató analógia.

Mivel az emberek élete is összesen négy évszakból áll, — ahogyan a Körünkben Verena által Koháry István gróf kimagasló alakján keresztül bemutatott és konzervatív „kultuszra” méltó Koháryak év-analogikus szentantali kastélyának is négy bejárata van — az ember — ha nem akar „boldog állat” lenni —, odafigyel a kastély kronosztichonjára: „Vannak és lesznek is órák, amelyek mentesek a jövés-menéstől, de jön majd egy óra, amely ezt mondja neked: menj!” (a fordításért újfent köszönet G. d. Magister-nek). Vagy ahogy valaki ánglusul énekli: “Summertime when the living is easy; Summertime when the dying is easy” és “Suddenly The Living Are Dying”.

Kaštieľ Svätý Anton. Kaštieľ má 4 vchody (ročné obdobia), 7 arkád (dni v týždni), 12 komínov (mesiace v roku), 52 izieb (týždne v roku) a 365 okien (dni v roku).

Engedjenek akkor meg egy rövid elmélkedést a luniszolaritás (vagy inkább szolilunaritás) csodájáról. Különösen a lunaritást górcső alá véve (nem Galilei távcsövével, csupán az emberi szemével és az elme nagyítóképességével). Holdnap ugye hónap. Ha a hónapot kb. 28 napra bontjuk, akkor megkapjuk a Hold huszonnyolc fázisát, amely két nagy részre oszlik: Teliholdtól-Újholdig (vagy Újholdtól Teliholdig) és vissza. Ez 14 + 14 nap. Azonban a Holdnak kitüntetett állásai nem csak a teljesek, hanem a felek is. Tehát ugyanúgy két Félhold is van egy holdnapban: egy telőben és egy fogyóban, mégpedig a 14 nap felén. Így, a 14-et felezve megkapjuk a hét napot, melyeket a Nap ural (hiszen a Hold fénye a Nap fényének visszatükrözése), másodsorban pedig a Hold (hiszen ő a visszatükröző, és a tükrözésben retranszmutáló, mivel a visszaadott fény, amelyet a Hold sötét matériája — ami Újholdkor „nyilvánvaló”, hiszen nem látszik — nem arany többé, hanem ezüst) — azután következik az öt látható bolygócsillag (merthogy csillag és bolygó között nem csupán a csillogás, hanem az állás és a bolygás a különbség), a Mars, a Merkúr, a Jupiter, a Vénusz és a Szaturnusz napja (e sajátos sorrend oka is megvan, ha megfigyelik, 2-4 és 1-3-5 sorrendben követik egymást), s eljutottunk egy fő holdfázisig a négy közül: 7 nap.

A Föld gömb alakjának bizonyítása Petrus Apianus Cosmographicus Liber c. művéből (1524)

A Nap napját (dies solis, Sunday) vagy a kereszténységgel Úrnapját (Domenica) olykor a hét kezdőnapjának tartják, míg a Hold napját (dies, lunæ, Monday) a másodiknak. Más megközelítés szerint a Nap napja betetőzi a hetet, és így a Hold napja a hét feje (héftő). A Nap mindenképpen uralkodó ebben az egyszerre geocentrikus és heliocentrikus rendszerben. Az ábrahámi hagyományokban azonban a szelenocentralitásnak kiemelt helye van, és így a shabbat (szombat), ami nem keverendő a szabadszombattal, a hetediket (vö. latin septem) és azt a napot, melyen a kreátor megpihen (שבת), egyaránt jelenti, továbbá mint év, a 7 hatványa, a 49 is jelentős a héberek naptárában: ez a hét éveket betetőző úgyenevezett jubileumi (jóbél) év, amikor minden rabszolga felszabadul, s a földek visszatérnek eredeti örökségükbe.

Egykor tudtak róla, hogy a szolilunaritást és a luniszolaritást egy sárkánykígyó uralja, amely időről-időre elnyeli a Napot. Im-ígyen ábrázolta ezt Athanasius Kircher (ld. első kép). Valamilyen csodálatos „véletlen” folytán a Nap és Hold ugyanakkorának látszik a Földről nézvést. Amikor a Sárkány támadásba lép, és elnyeli a Napot, a materia (vö. mater) egy pillanatra legyőzni látszik a Szellemet.

Kicsit hasonlít ez a boszorkányszombathoz.

SVNT, VT ERVNT HORÆ, PASSV, GRESSVQVE CARENTES.
VNA TAMEN VENIET QVÆ TIBI DICET ABI.

Vir sapiens dominabitur astris

Tölgy Stove kapcsán azt írja Dawkins-ra és a mémek csatájájra utalva: „olyan fatalizmus ez, mint Kálviné, Marx-é vagy Freud-é, vagy éppen az asztrológiáé.”

Mink, teakraták, értjük jól, hogy ez mire vonatkozik, erre utalt Loxon is Hawking ürügyén: „a Kozmikus Haladás évmilliárdok óta kiszemelt és predesztinált bizonyos példányokat, szemben másokkal, akiket úgy látszik, eleve elrendelt, hogy olyanok legyenek, amilyenek. Át kellene gondolni kicsit ezt az eleve elrendelést.”

Mi a lényegi tartalma ezeknek a maliciózus célzásoknak? Az, hogy a modern tudományos világkép, részben pedig maguk a modern tudományos módszerek egy tudattól függetlenített, objektíve fatalisztikus-determinisztikus világnézetet sugallnak, illetve filozófiailag premissza-szerűen ezt a szabadságot implicite tagadó felfogást fogadják el. Mára ez valóban implicitté vált — hiszen a ma tudósai már nagyon kevéssé veszik a fáradságot, hogy alapvető filozófiai kérdésekbe mélyüljenek, vállalva a gondolkodás terheit és örömteli kihívásait —, azonban a modern tudományosság megalapozásánál ezek a hipotézisek jelen voltak explicite filozófiai formában is. Már jóval a pozitivizmus előtt, sőt, részben az aufklérung racionalizmusát megelőzően. De még Cartesius is építhetett előzményekre. A modern tudomány determinizmusa valóban párhuzamot mutat Kálvin predesztinációval kapcsolatos felfogásával, azzal a jelentékeny különbséggel, hogy Kálvin tana hagy egy szűk átjárót a szabadság számára, amely a mindenkori szubjektum számára kellő mélységben átélve a predesztináció ellenében dolgozhat.

Hogyhogy? Úgy, hogy a predesztináció mögött Cauvin úr egy végtelenül hatalmas szubjektumot tételez, Istent. Erről a végtelenül hatalmas, mindenek fölött uralkodó szubjektumról a modern tudományosság ateista (illetve finomabb, becsületesebb formában agnosztikus) képviselői törvényszerűen nem kívánnak semmi bíztatót mondani, mondhatni, ez a terület kikerült a látóterükből, egy belső és immár pusztán logikaira redukált törés folytán. („Ez az, ami biztos”)

A racionalizmus „eleve elrendelő” gyökerezettségéről most hirtelenjében csupán ennyit.

A Napot és a Holdat időről időre elnyelő sárkány Athanasius Kircher jezsuita tudós (1601–1661) Ars magna lucis c. művéből.

Az asztrológia (a középkori hét szabad művészet egyike) azonban eredetileg nem modern tudomány, és védelmében el kell mondani, hogy az — közkeletű hiedelmekkel szemben — nem determinálja az embert, vagy legalábbis, ebben a formában kifejezve a dolgot ez nem igaz. A modern tudomány a maga predesztinatív megalapozottságával lényegében azt mondja: „természeti törvények játékszerei vagyunk”. A szabadságot nem az omnipotenciában vagy az omniscientia-ban, esetleg valamiféle gondviselésszerűben, hanem a véletlenben, a kiszámíthatatlanban látja, amely viszont — úgymond — teljességgel független a tapasztalótól, és amely kiszámíthatatlanról ugyanakkor tudomást sem vesz, vagy ha igen, akkor azt „káosz-elméletté” fejleszti, hogy (öntudatlanul) önigazolást keressen saját impotenciájára a „tények”-kel szemben. (Ez az öntudatlanság egyébként freud-i, még ha Freud maga is beleesett.) Az asztrológia és ókori (ősi) társtudományai viszont nem a modern értelemben deteriminsták. Persze sok függ az alkalmazójuktól, pontosabban, szinte minden az alkalmazójuk felkészültségétől és tudatosságától függ. Ha az asztrológiát valaki komolyabban megvizsgálná a megfelelő irodalom alapján (amelyhez jó segítséget adnak Baktay Ervin, de főleg Titus Burckhardt könyvei), akkor le kellene számolnia nem csak a New Age-dzsel, de már jóval a New Age prófétáit megelőző tévedésekkel és rossz interpretációkkal, de még egyes káldeus és más, az asztrológiával egyidősnek mondható babonával is. Távol legyen Loxontól, hogy az asztrológia (hamis) prófétája legyen. Csupán figyeljünk meg egyetlen lábjegyzetet:

„Valójában egy jól ismert maxima az asztrológiában: astra inclinant, non determinant, ami annak kimondásával egyenértékű, hogy a leginkább valószínű történés körvonalai vannak előre meghatározva, anélkül, hogy — elvben — teljesen ki kellene zárni egy »a várttól eltérő« közbeavatkozás lehetőségét” (írja Ea a Szabadság, jövőbelátás és az idő viszonylagossága című tanulmányában, in: Axis Polaris VI.).

A latin idézet magyar fordítása ez lehetne: „a csillagok hajlamosítanak, nem determinálnak.” — s bár az idézett szerző azt írja: „az emberek túlnyomó többsége olyannyira szokásokból, vágyakból, ösztönzésekből és megrögzült reakciókból áll, olyannyira a dolgok és önmaga szolgájának bizonyul, hogy nem az a meglepő, hogy jövője előre látható, hanem az lenne meglepő, ha nem lenne előre megjósolható”, ezt is melléhelyezi: „a jóslatok annál pontosabban igazolódnak, minél külsőbb, kollektívabb vagy szenvedélyes és materiális érdekekhez kötöttebb jelenségekre [...] vonatkoznak”. Azonban túlnyomórészt erről van szó; a vir sapiens, aki csillagait uralja, természetszerűleg kivételes. Ám valós lehetőség, s mint ilyen, ellentmond annak, hogy az asztrológia, annak minden formájában (mundán- és személyes képletek) a deteriminizmus tudománya volna.

A sziphnosziak kincsesházának rekonstrukciója
(Delphoi, Apollón-szentély)