2009. június 27., szombat

Ajánló — „A börtön sötétje nekem világosságot hozott”

Gróf Koháry István, aki már korábban bemutattatott, a törökellenes harcok egyik nevezetes személyisége volt, s azon kevesek közül való, akiknek emlékét határozott és elkötelezett Habsburg-pártisága ellenére is mai napig őrzik egyes helyeken: a róla elnevezett utcák, egy történelmi verseny, egy étterem, egy kecskeméti szobor, vagy a füleki cserkészek megemlékezései.

Sírja a garamszentbenedeki apátság ősi családi kriptájában található.

Alább további írások a jeles grófról:

A garamszentbenedeki apátság XIX. századi litográfián

2 megjegyzés:

  1. PHJ,

    úgy tűnik, 2001-ben leplezhették le:

    "Márciusban a néhai tizennyolc éves várkapitányra emlékezik Fülek. Vígan-szomorúan. Mert a gróf márciusban született, majd 83 év múlva márciusban is halt meg. 2002. március tizedikén emlékező szentmisére várja az érdeklődőket a Koháry polgári társulás a helyi templomba. Másnap a Gajdos együttes szórakoztatja az alapiskolásokat, és kiállítás nyílik Koháry életéről. Ezt tavaly Kecskeméten már látták a Koháry-szobor ottani leleplezésének résztvevői. Most a fülekiek indulhatnak grófjuk nyomába. A városi múzeumba."
    (Bárány János)

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)