A következő címkéjű bejegyzések mutatása: quis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: quis. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 8., hétfő

Quis — Levelek

Ki és kihez írta a leveleket?

„Párizs, dec. 30.

Jobban, közvetlenebbül szeretném Önt megismerni, mint ahogy eddig ismerem. Habár nehéz lenne számomra innen levelezést kezdeni Önnel. Művei közül csak a brumaire 18-ról szólót ismerem, csodálom a benne megnyilvánuló mély és hatalmas szellemet, és él bennem a vágy, hogy megismerhessem műveinek címét, szeretném azok tartalmát is ismerni. Ami engem most arra indít, sőt kényszerít, hogy Önnek írjak, az röviden a következő: amint én néhány hét óta a körülményeket látom, óva kell Önt intenem nemcsak Bgyától, de attól a személytől is, akinek Ön ide a legutóbbi időben többször írt Bgyáról. Mindkettő legfeljebb arra jó, hogy az ember megtudjon valamit általuk az ellenséges táborról, azonban nagyon helytelen dolog lenne bármit is közölni velük, ami fontos. Az egyetlen ok, amiért írok Önnek, amiért szigorú elvemtől: nem levelezni! — eltérek, csakis ez. Szükségesnek tartottam Önt e néhány sorban óva inteni.

Egyúttal fogadja, kérem, teljes tiszteletem nyilvánítását.”

„f 20.

Megkaptam levelét, most azonban nem tudok rá válaszolni. Piali (akivel egyébként én a magam részéről nem levelezek) azt írta nekem, hogy Ön megkérte őt, menjen el Kosshoz és világosítsa fel Bgyát illetően. Ugyanolyan igaz-e ez a felhatalmazás, mint az, amelyikről Bgya beszélt Önnek? Újra meg kell ismételnem e két úrra vonatkozó figyelmeztetésemet.

Bizonyosan tudom, hogy Koss proklamációja hiteles. Itteni barátai nemcsak tanácsolták neki, hanem egyenesen unszolták őt, hogy cáfolja meg, különben… Gondolja, hogy az olasz meg lesz elégedve? Ha ez lesz a helyzet, akkor ők par nobile fratrum. Az az érzésem, hogy e két úrnak ebből az alkalomból össze kell vesznie. Így Koss nemcsak elveiben ingatag, hanem példátlanul hamis és gyáva. Ha az olasz továbbra is szövetkezik vele, nem fogom már becsülni tudni.

Megragadom az alkalmat, hogy mély tiszteletemet fejezzem ki.”

2010. február 16., kedd

Quis — egy különös térkép




Mit ábrázolhat a fenti térkép, pontosabban a rajta látható ábra?
(Verena kimarad a dobásból.)

2009. október 30., péntek

Quis — egy felszólalás

„Elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Elnökasszony. A lisszaboni szerződés aláírásáról folytatott mindenféle vita felesleges mindaddig, amíg a legalapvetőbb értékeinket nem tisztáztuk egymással. Engedjék meg, hogy pár példát hozzak fel Európa legnagyobb jogfosztott kisebbségével kapcsolatban, a kárpát-medencei, határon túli magyarsággal kapcsolatban. Tudják-e azt például, hogy egy európai uniós tagországban a kétmilliós európai magyarság területi önrendelkezése még a mai napig sincs napirenden, holott mindannyian tudjuk, hogy a területi autonómia egy európai jogi intézmény? Tudják-e, hogy ugyanebben az országban, Romániában, több tízezer csángó magyar a mai napig nem imádkozhat és nem tanulhat az anyanyelvén? És itt van még egy nálam is fiatalabb állam, Szlovákia ügye, a szlovák nyelvtörvény ügye, amelyet méltán nevezhetünk Európa szégyenének. És mindennek a teteje, hogy vannak olyan aljas politikusok, akik tárgyalási alapnak használják az emberellenes Beneš-dekrétumokat. Hát milyen diktatórikus, rasszista Európában élünk, ahol a Beneš-dekrétumokat tárgyalási alapnak lehet tekinteni? Elegünk van abból, hogy mindig a demokrácia álarca mögé bújva erőltetik ránk a diktatúrákat. Mi, jobbikos politikusok, egy Beneš-dekrétumok nélküli, egy szlovák nyelvtörvény nélküli, egy lisszaboni szerződés nélküli Európában szeretnénk élni, ahol egyetlen magyart sem üldöznek. Swoboda úrtól pedig megkérdezném, ha azt mondja, hogy nincsenek hatályban a Beneš-dekrétumok, mikor kárpótolták a károsultakat? Köszönöm szépen.”


2009. október 1., csütörtök

Quis! zárszó

For we have both apparently turned away from Being to Tyranny because we have seen that those who lacked the courage to face the issue of Tyranny, who therefore et humiliter serviebant et superbe dominabantur, were forced to evade the issue of Being as well, precisely because they did nothing but talk of Being.”

Ez itten egy könyvecske zárómondata. Kérdés: kitől származik?
Bónuszkérdés: kinek van címezve?
(mr. pharmacist és a konzervatóristák mélyen hallgatnak.)

2009. szeptember 27., vasárnap

Quis à nouveau

Bár sem Tevvton, sem Loxon quis-eire [1], [2] nem érkezett megoldás, itt egy újabb:

„Bekopogott Gouillaume-hoz.

— Igen — mondta valaki tompán. Gouillaume az ágyán feküdt.

Úgy, mint hónapok előtt. Feje alatt a két keze, és egy fix pontot nézett. Az akaraterő napi svédtornáját űzte. Sárga és sovány volt. Két szeme természetellenes csontfoglalat közepén dülledt, a belépő felé irányulva.

— Csak tessék, tessék. Hát mi van... jelentés??

— Igenis... A legénység körében tapasztaltam...

— Tapasztalat! — vágott közbe megvetően. — Empirizmus és gondolattartalom, a priori, a posteriori stb. Ezt én mind tudom. Ezen túl vagyok... — és türelmetlen legyintéssel folytatta. — Ezek mind közel jártak. Még a jó, öreg Bergson is... a múlttal, ami hozzánk nőtt, mint a hajunk... Ezek csak súrolták a megoldást...

— A legénység körében olyan tünetek...

— Csak figyeljen, barátom. Mert ez olyan meglepetés lesz egy nap... Most már kiforrott bennem, mint a csírázó mag, szép lassan és egészségesen: a vérségdetermináció. Hatalmas! Nem érti?... Mi? — És mosolygott. Vastag ajkai széttorzultak valami félelmetes vidámságban. — Nézzen szét! Én itt jól kezdtem... Filozófiával...

A 63-as csak most látta, hogy egy halom könyv áll a sarokban. Legalább ötven kötet. Spencer, Bergson, Planck, Darwin, Hegel, Bacon, összevissza mindenfelé.

— Igen, barátom! — rikácsolta a halálfej. — Ez a Kant közel járt... Mert a világ nem valóság... Nem! A mindenség egy idea! Ha én látom, akkor van!!... És ha én meghalok, azzal kihunyt a világ a tudatomban, mint egy lámpa, ha eloltják! És nincsenek kategóriák. Meg őstények!... tessék tudomásul venni!... És segítsenek rajtam, mert elmúlik minden, ha én nem érzékelem... Az idea elhal a megszűnő tudattartalommal!... Ez az... Ez az... — zihálta.

— A legénység körében olyan az izgalom...

— Ostobaság! — jelzi fanyar türelmetlenséggel. — Izgalom, pszichózis, tömeg és egyén... Ezen én túl vagyok... Nekem jöhet Gustave Le Bon és Herbert Spencer... Szintézis. Nevetséges. Ez mind közel jár. De én megfejtettem!! Szamárság a világot organizmushoz hasonlítani... Ez olyan, mintha a lóról képzelnénk el az összes állatot... Miért éppen a lóról?... Mert ő is állat? Nevetséges! Ezt maga nem érti. De majd hanyatt esik egy napon. Ha egyszer előállok... Mert én rájöttem: az egyik testvér lerója a másikért a vérátöröklés atavizmusát... Ez olyan, mint a váltókezesség: valakinek fizetni kell! Mert a mi apánk kártyás volt és mulatozós... És ezt öröklik... És én vállaltam... Jerome helyett is... Csak így lehetett ő százados. Fizettem Evelynnel... Az egy berobbanás volt, ahogy jött az életembe... És így Jerome felszabadult... Nem lett... kár...tyás... És én idekerültem helyette is... mint mondjuk, egy túsz...

Kifulladt. Fécamp vizet adott. Gouillaume a kezébe vette. De nem ivott belőle, csak fogta lihegve.

— Most... Jerome... aki ezt tudja... ha ezredes lesz, eljön értem... Mert én vállaltam... a kártyás, mulatós ősök... véradósságát! Érti? És itt nem számít elmélet... itt azután eltörpül Spencer és... az öreg... Platón meg az ő Szókratésze is... mind... Ez a komoly valóság: elmélet a gyakorlatból... kérem... Ez az, és...

Érzéketlen ujjai közül kiesett a pohár, és eltört. Fécamp a szünetet arra használta fel, hogy gyorsan kimenjen. Úgyis hiába várna.

A folyosó végéről hallotta, hogy a hadnagy még mindég beszél.

Alkonyult, és kongott az ürességtől az iroda, a lépcsőház, a napos szobája.


2009. augusztus 21., péntek

Quis! egy töredék

1 vízből és tűzből hét szférán át ér le a lélek
az égből s földből való, a maga-egy, az osztatlan
... feje gonosz, farka erőtlen ...
... háromba nem késsel metszve ...
5 ... csak szíve maradjon



De mit akar mondani ez a szöveg?
és hermetikus, gnosztikus, evós vagy emós?
Értelmezésre fel!

Le a smaragdtábla totemével!
Le a privilegizált szövegtörmelékek istenítésével!

(az egyik megfejtés illusztrációval ugyanitt teszem majd közzé)

2009. július 25., szombat

Ó-Rossz és Fő-Rossz, avagy egy „csodálatos” elme gagyogása

Loxon találóskérdése, hogy ki írta az alábbi, teljesen komolynak és „tudományosnak” szánt, ám sajnálatos módon bomlott elmére valló szavakat? A szerzőt azért lenne érdemes minden tea-kedvelőnek aggodalommal tanulmányozni, mert az illető a magyar démosz egy jelentékeny része amúgy is erősen zavart elméjének további megzavarására alkalmas, és aki jelenleg egy olyan politikai háttérközegben fejti ki tevékenységét, amely hamarosan meghatározó szerepet játszhat Magyarországon.

*

A két „tót” nép, a szlovák és a szlovén, az ősi, osztatlan bölcsesség örökletes „tu­dó”-jaként egyfajta Thot-Hermész-i státust képvisel a népek-nyelvek hierarchiájában, míg ellenben a szerbek „rác” neve, amely az országuk megnevezés ében még árul­kodóbb formát ölt (Rascia = Szerbia) a Russia-Rosszija (Oroszország) hangalaki vál­tozataként nyilvánvalóan a Rossz képviseletére utal.

[...]

De ne feledjük: a Fő-Rossz (Prusszia, Borussia, azaz Poroszország) egyesítette a modem Németországot is, ő határozta meg annak napjainkig érvényes vezető ide­ológiáját — folyamatos, mindenáron való „élettér”-tágítás! —, Ő vezette bele az em­beriséget (benne a mi eurázsiai „érzékeny rendszerünket”) két világháborúba, és ­ami kevésbé köztudott — Lenin személyében ő injektálta a kommunizmus legag­resszívebb, legpusztítóbb változatát is Oroszországba. A bestiális kegyetlenség te­kintetében mindjárt Rosszija után következő Rascia meghatározó személyisége pe­dig teljes kifejlődése idején az a Tito lett, akinek az eredeti családneve, a Broz ­megintcsak a Fő-Rossz alakváltozata.

2009. július 15., szerda

A horizontok bebarangolása után vágyakozók mulatsága

Loxon által nem ismert festő műve 1704.-ből

A poszt címét egy geográfiai beszámoló viseli, amely a XII. században készült. Egy részletet közlünk belőle alább. Természetesen kérdés, ki a szerzője, miért is mondanánk meg. Teakratáknál ez már rég nem szokás.

„A Földközi-tenger — ahogy mesélik — hajdan körülzárt tó volt, olyan, mint manapság a Kaszpi-tenger, sehol nem érintkezett az Atlanti-óceánnal. A Maghreb-ban lakó ősi népek rá-rátámadtak Andalúzia népére, és sok csapást mértek rá. Az andalúziaiak szenvedtek tőlük, és felvették ellenük a harcot, erejüket nem kímélve. Eképpen volt ez Nagy Sándor idejéig. Midőn ő eljutott Andalúziába, hírül adták neki a Maghrebbal való viszálykodást. Nagy Sándor munkásokat és mérnököket hozatott, kiszemelvén a földszorost, ahol a talaj igen kemény volt. Megparancsolta a mérnököknek, hogy mérjék fel a földe, és mérjék meg a két tenger vízszintjét. Ezt elvégezvén úgy találták, hogy az óceán szintje fölülmúlja a Földközi-tengerét. Felszámolták a Földközi-tenger partján levő településeket, és Nagy Sándor átköltöztette őket magasabban fekvő területekre. Azután megparancsolta, hogy ássák ki a földet Tandzsa [Tanger] és Andalúzia között. Ástak egészen addig, amíg el nem érték a föld legalacsonyabb részén levő hegyeket; építtetett rájuk egy gátat kőből és mészből. Az építmény hossza tizenhárom mérföld volt, ekkora távolság választotta el a két tengert. Építtetett vele szemközt egy másik gátat Tandzsa közelében, a két gát mindössze hat mérföldre volt egymástól. Mikor mindkét gát elkészült, a nagy tenger felől utat ástak a víznek, s az folyásánál és erejénél fogva a két gát közé nyomult, és átömlött a Földközi-tengerbe. Annak úgy megduzzadt a vize, hogy sok város elpusztult mindkét partján, lakói vízbe fúltak. A víz a gátakon is túlnőtt mintegy tizenegy embernagysággal.”

A szikla
Peter Monamy festménye, 1728.


Gibraltar Image Sources

2009. június 22., hétfő

Bocsánatkérés a darazsaktól

Az alábbi egy quis lesz. Egy vers nyersfordítása. Kérdés: ki lehet az alkotó?

Megtorlásként a darazsak
Úgy megcsípték lábamat,
Hogy az begyulladt,
Bár véletlenül léptem egy cserjére,
Gondosan épített fészkükre.
Milyen annak az elméje,
Aki nem is érzi bűnnek,
Hogy ilyen dolgot művelt?






2009. június 13., szombat

Egy elfeledett quis-ről

Emlékeznek még? Májusban tálaltam egy kvízt, hogy felvidítsam Önöket. Azonban a megoldási kísérletek igen távol jártak a valóságtól, végül pedig a jótékony feledés homályába merült a vetélkedő.

Most — természetesen kaján jókedvvel, mi mással — újra feladom olvasóinknak és szeretett szerzőinknek a kérdést: vajon honnan származhat az idézet?

Segítségképpen álljon itt e kép:


A mű kéziratát a leideni egyetem könyvtárában őrzik

Omnium expetendorum prima est sapientia, in qua perfecti boni forma consistit. sapientia illuminat hominem ut seipsum agnoscat, qui ceteris similis fuit cum se prae ceteris factum esse non intellexit. [741D] immortalis quippe animus sapientia illustratus respicit principium suum et quam sit indecorum agnoscit, ut extra se quidquam quaerat, cui quod ipse est, satis esse poterat. scriptum legitur in tripode Apollinis: gnoti seauton, id est, cognosce te ipsum, quia nimirum homo si non originis suae immemor esset, omne quod mutabilitati obnoxium est, quam sit nihil, agnosceret.

2009. május 27., szerda

Quis!

[A különbségtétel és a választás rettenetesen fontos dolog. Lásd egyrészt Arisztotelész, fronészisz, Szent Ágoston (őt mindenhová be lehet vetni), jó és rossz, Kierkegaard, egyenes vonal az egzisztencializmushoz, másrészt ízlés, ízlelés, Cervantes, ízlésítélet, Kant, egy másik egyenes vonal az egzisztencializmushoz. Ennyi a kontextus. Ami igazából az idézet utolsó mondatához kell.

(Ezt a posztot azoknak ajánlom, akik már _valóban_ érezték az alkoholfüggőség gravitációját)

[lány] — Hány nőd van neked? És mondd, nem vagy te alkoholista?
[fiú] — Ami az első kérdésedet illeti: sajnos, még nem vagyunk olyan közeli kapcsolatban, hogy kötelességem volna válaszolni rá. De válaszolok. Egy nőm sincs. Az alkoholizmussal kapcsolatban viszont meg kell jegyeznem: nem alkoholista az, aki júliusban egy forró vasárnap megiszik két-három sört. Te a Coca-Colát szereted, én a sört.
[lány] — És ha, tegyük fel, választanod kéne a sör, a cigaretta és énköztem, hogyan választanál? -- rezzenéstelen arccal nézte a fiú arcát.
— Erre azt kell mondanom -- ráncolta össze a homlokát a fiú --, sajnos, még nem vagyunk olyan bizalmas kapcsolatban, hogy választásról eshessen szó.

Kérdés: honnan az idézet?

Kérdés, tekintettel a magyar érettségibe mostanában bevett szövegértési feladatokra: hogyan választhat a fiú?

2009. május 25., hétfő

Quis?

„Minden kívánatos dolog közül a legelső a bölcsesség, amiben a tökéletes jó formája áll. A bölcsesség világosítja meg az embert, hogy megismerje önmagát, aki hasonló volt a többiekhez, mivel nem értette meg, hogy a többiek előtt való a teremtésben. A bölcsességtől megvilágosított halhatatlan lélek ugyanis visszatekint principiumára, és felismeri, hogy mily éktelen dolog az, hogy önnönmagán kívül keressen valamit, amikor számára az is elégséges lehetett, ami ő maga. Felírva olvasható Apollo triposzán: gnoti seauton, azaz ‘ismerd meg önmagad:’ mert az ember, ha nem feledte volna el eredetét, felismerné, mennyire semmi mindaz, ami alá van vetve a változékonyságnak.”

2009. április 30., csütörtök

Quis?! a kirekesztésről

[moralizáló bevezető, afféle tépelődés]

Az antiszemitizmus és ellentéte, a tényleg-nem-is-tudom-mi-izmus (mert ugye az izmusok párban járnak, ha az egyik elvész, felborul a rend, megszűnik az energiaáramlás a csakrák közt) egyebek közt (legalábbis nekem, itt, most) egy izgalmas, percepciós-definíciós-logikai és retorikai játék.

Mert mi az, hogy antiszemita? Mi az ellentétpárja az a.sz.-nak? Hogyan lesz az ember antiszemita (mármint azon az alapeseten túl, hogy rámondják)? Hogyan nem lesz valaki antiszemita, annak ellenére, hogy annak akarják látni? Hogyan van az, hogy ha általában „a zsidókról” esik szó, az (részben tényleg) megengedhetetlen általánosítás (1000 féle racionális ok miatt), de „az antiszemitákról” és „a nácikról” mindenféle különbségtétel nélkül lehet, illik, szabad, sőt: ajánlott beszélni (1000 féle racionális ok miatt)? Miért is van az, hogy egy és ugyanaz a tetszőleges, kiragadott eset lehet ugyanúgy egy marginális, véletlenszerű, tényleg lényegtelen és kiragadott eset, mint a másik oldal démoni gonoszságának esszenciális foglalata, amelyben feltárul A Másik félelmetes és tkp. kiirtani való karaktere?


[és az érdemi quis?! :]

A következő tanulságos történet helye és ideje: Budapest, 1905.
A kérdés: ki írhatta?



--- Segítség: a szerző annyira-nem-konzervatív, hogy olvasása után egy átlagosan mérsékelt konzervatívnak rá kell olvasnia 30 oldal Wass Albertet vagy 20 oldal Szabó Dezsőt a harmonikus világlátáshoz. A szöveg kevéssel a 2. vh. után íródott.


Hazaérkezve Pestre, jelentkeztem az ügyvédi kamaránál, ahol bejegyeztek ügyvédjelöltnek. Mint jelölt rögtön kaptam irodát, dr. Fleischmann József nevű ügyvédhez léptem be ... ketten voltunk alkalmazottak, én mint jelölt és egy Winter nevű írnok. Fleischmann alacsony termetű férfi volt, eléggé csúnya, nagyhangú és indulatos. Nagy keresetre és vagyonra tört, és társadalmi nézetét kimerítette az az egy tétel, hogy: Magyarországon a keresztények a helyzet urai, és a zsidóknak mindig és mindenütt hátránnyal kell megküzdeniök. Ezért még engem is ellenségnek nézett. Egyszer-kétszer meghívott engem és Wintert ebédre, valamelyik vendéglőbe, beszélgetése mindig arra irányult, hogy a közállapotok lehetetlenségét ismertesse, és hogy engem, mint fajellenséget, le akart szerelni, hogy hát én, mint boldog keresztény, lássam be, milyen elnyomatással kell neki és szegény Lánczy Leónak és a többieknek megküzdeni. Én, látván tőlem való idegenkedését, zavart éreztem, és alig tudtam vele beszélni. Egyszer ilyen ebéd alkalmával olyasmit mondott nekem: „Maguk ezt persze nem értik.” Valami zsidó bánatról volt éppen szó. És a „Maguk” azt jelentette, hogy Maguk, keresztények, Maguk, középosztálybeli urak. Beszédéből ki kellett éreznem, hogy engem is antiszemitának tart. Ez a nézete rendkívül sértő volt, annyira, hogy eszem ágában se volt a gyanúját eloszlatni. Dühösen hallgattam. De már sejtettem, hogy nemigen tudunk majd egy irodában megférni. Éreztem, hogy Fleischmann gyűlöl engem, és gyűlöletét sehogy sem tudtam leszerelni.

[disclaimer: a poszt szerzője olykor bevallottan felszínes,
és jelen időpontban kimondottan unja a faji és sérelmi alapú retorikát
(pro és kontra egyaránt), beleértve a bújtatottat is]



2009. április 15., szerda

Hol készültek az alábbi képek?


I.


II.

* * *

Megjegyzés: soha ne higgyenek az első benyomásnak, amelyet érzékszerveik (dzsnyána-indrija), majd eszük (manasz) közvetítenek. Próbálják végig előbb az alábbi gyakorlatokat:



2009. március 29., vasárnap

Quis — összeesküvés?!


Ki ez az úr Sir Winston Leonard Spencer-Churchill mellett?

2009. március 4., szerda

Liberális faji politika?

Reactionary úr Tölgy árokásását folytatta, Loxon pedig az övét.

Előre jelzem, hogy magam részéről inkább kevesebb írást szeretnék látni zsidó-tematikában, mint többet, valamint hogy sem Postás Józsit nem gondolom felsőbbrendűnek Ludwig Wittgenstein-nél, sem Naftali Krauszt nem helyezném Alfred Rosenberg fölé. Mindazonáltal voltak, akik Gobineau-t követően a faji témára nagy súlyt fektettek, mégpedig, ahogy az alábbiakból majd talán kitűnik, nem csupán „egyik (ti. »árja«) oldalon”, hanem „a másikon” is (gy. k. zsidóság).

Kiváncsian várjuk olvasóink megfejtését, hogy — jóval a nemzetiszocialisták „árjatörvényeit” megelőzően — hol olvashatták európaiak e sorokat.*

„A jövő embere kevert fajú lesz. A manapság ismert népfajok és társadalmi osztályok — a kellő tér, idő és az előítéletek hiánya miatt — fokozatosan eltűnnek. A jövőben egy megjelenésében az ókori egyiptomiakra hasonlító eurázsiai-negroid faj a népek különbözőségét az egyének különbözőségével váltja fel.”

„Ahelyett, hogy az európai zsidóság megsemmisült volna, Európa, akarata ellenére, ezen mesterséges kiválasztás eljárásával e népet a jövő vezérnemzetévé nevelte ki. Nem csoda tehát, hogy ez a gettóbörtönből kiszabadult nép Európa szellemi nemessége lett. Hála a Gondviselésnek, Európa ajándékba kapta ezt az új, szellemien nemes népfajt. Ez a zsidók emancipációjának köszönhetően történt, épp akkor, amikor Európa feudális arisztokráciája lezüllött.”*

* (Fordításunk hitelesítéséhez ismernünk kellene az eredeti [német nyelvű] szöveget is — valószínűleg helyes.)

Mr. Pharmacist ezúttal kimarad a játékból, minthogy a megoldással kapcsolatosan már értekeztünk. A többieknek viszont elárulhatom, hogy a megfejtéshez vezető úton segítségükre lehet az alábbi zászló is:


2009. február 24., kedd

2009. január 31., szombat

Quis?!

A következő két részlet a magyar miniszterelnök és pártvezér egy dolgozatáról szól. Benne politológusok elemzik-idézik-foglalják össze az Államférfi gondolatait.

Feladat:
a szöveg elolvasása után válassza ki, melyik évben íródhatott a szöveg, vagyis mikorra, melyik évre jellemző politikai realitásokra vonatkozik.




a) 2006 (Haladás vs maradás)
b) 2007 (Szembenézés)
c) 2008 (Megegyezés)




(próbáltam érthetővé tenni utólag, de lehet, hogy túlságosan érthetetlen maradt így is)

2008. szeptember 23., kedd

The Great Songbook of the Teacrats / Quis!



Engedelmükkel Társuk a Teában lemezjátszót csempészett a Szalonba, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy útjára indítsa a Teák Nagy Daloskönyve sorozatot. Gyűjteményünk első darabjával magam szolgálok, amelyet egyben — ha van kedvük hozzá —, s ezzel csatlakozva Tewtonhoz, quis-nek is szánok (amelyhez további segítséget itt találnak). Megfejtésként természetesen a zeneszerző nevét várom. Arra vigyázzanak, hogy a YouTube a videó végén ajánlást tesz továbbiak megtekintésére, esetlegesen a megoldással felcímkézve, ezzel a fejtörőt, s így szórakozásukat elronthatja.

*

(Az illusztrációért köszönet a kiváló Alfred Brehm-nek)

2008. szeptember 5., péntek

Adalékok egy konzervativ szerelem-elmélet alapvetéséhez (de egyben quis?! is)

Életmód-rovatunkból hiányzott egy jelentős szegmens: a magánéleti tanácsadó rovat. Tudják: érzelmek, szeret-nem szeret, mit tegyek, mit ne — effélék. Itt-ott ugyan esett említés a nemi szerelem egy-két aspektusáról, de hol vagyunk a női magazinok tapasztalati világától? És olvasottságuktól? Nem titok: messzire. De amikor Progresszió honi vezérhajóján, a Tirpákbokrétáson is vannak ilyen életmód-cikkek, a netes „pasizásról” meg a bulizásról (naná, hogy Gizike tollából), mi sem maradhatunk le. A következőkben a „házinyúlra nem lövünk” gyakorlati életbölcsességének az elméleti alátámasztását osztom meg az olvasóval, egy mértékadó konzervatív gondolkodó* nyomán (akinek a nevét direkt nem árulom el).

*

Azt mondják, hogy a férfi-nő barátság mindig vagy a szerelem kezdete, vagy a szerelem lecsengése (már amikor nem csak kamu és blöff). Azt is mondják, hogy ez érzelmeink regényének vagy a bevezetése, vagy az utószava.

De szerintem nem így van.

Mert ha egy nőt, aki amúgy a barátunk, rá tudunk venni, hogy belénk szeressen, már ezer nyűg tartja vissza attól, hogy többé ne barátunk, hanem a nőnk legyen. És igencsak lúzerek vagyunk, ha nem vesszük észre: minden versenytárs jobb pozícióban van, mint mi, akik őt egy kedélyes, de prózai oldaláról is ismerjük.

És ez nem azért van, mert a nők tettetéssel el akarnák leplezni igazi önmagukat. Bizony nem.

A nő szívében legalább akkora erővel bír a titkolódzás, mint a kommunikáció vágya. Egyszerre akar érthető és érthetetlen lenni.

Sőt: amikor már maga körül minden ipsét megtévesztett és összezavart elrejtett vagy színlelt érzéseivel (akik már mindent látnak, csak azt nem, ami van), és amikor finom kacérságai miatt már saját maga előtt talányossá kezd lenni, a nő még akkor is vágyik egy jó barát után: egy barát után, aki a nőt majd felvilágosítja a saját életének rejtélyei felől, és tisztán érti éppen azokat az indulatokat és ellenmondásokat, melyek a nő számára a leghomályosabbnak tűnnek titokszerűségük vagy tartalmatlanságuk miatt.

Szóval: a nőnek szüksége van néha gyóntatószékre is, hogy menekedhessék lelki titkainak feleslegétől. És ebbe a székbe előbb a nagynéniket vagy hasonló élettapasztalattal bíró matrónákat ültet (mert a szép és fiatal barátnőiből könnyen válna vetélytársa), azonban bizonyos életkoron túl legszívesebben férfiakat.

Ennélfogva ne tápláljunk hiú reményeket a férfi-nő barátság alapján.

*

19. századi szerzőnk nem ismerte még a pszichológiát mint tudományt, de bizonyára tudta, hogy a drámai hősnőknek majdnem mindig vannak bizalmasaik — és első komornából főhőssé válni több, mint egy átoperálás. A hermeneutikáról se hallhatott, mégis: a női lélek önértelmezését eminensen hermeneutikai problémaként írja le (már a Heidegger-porontyok előtt!). És most a Bulvárosodás Rémének ajtót nyitva teszem fel a kérdést:

Vajon ki a szerző?


Segítség: a szerző gondolatait parafrázisban közöltem, de a netes kereséshez elég kulcsszót hagytam a szövegben. A szerző erdélyi nemesember, 19. századi, aki politika-elmélettel is foglalkozott, de a forradalom után inkább szépíróként is ismert lett.