Martyrium, anyone? (megmondás)

A mai magyar köznyelv mártíroknak azokat az embereket nevezi, akiket igazságtalanul / jogtalanul gyilkolnak meg, általában állami segédlettel. Például így hívják azt a kommunista miniszterelnököt, akit saját elvtársai végeztek ki 1956 után. A fasizmus és a munkásmozgalom mártírjairól is sokat hallhatunk (ehhez az elmúlt 40 év is hozzászoktatott minket): a „kommunizmus mártírjai” meglehetősen újszerű fordulat, és valamiért nem annyira elterjedt a közbeszédben. Hogy a szó ezt jelenti ma, az korántsem véletlen: a felszabadulás után a vallásos szókincsből épült az új ideológia mitológiája. Belegondoltak, hogy a „Munkásmozgalmi Panteon” mennyire groteszk? A munkáshősök emlékhelyét az (amúgy hivatalosan nem létező) istenek templomának nevezni? Muhaha.

A mártír szó eredeti, klerikálreakciós értelemben nem a bajba került, odasodródott embert jelentette. Sosem volt szinonímája az áldozatnak (akármennyire is érezzünk együtt a sírókkal). A mártír nem lúzer, akivel sorstalanul történülnek a dolgok. A szó eredetileg tanút jelent: aki hite mellett — konkrétan Krisztus, nem „az emberiség” vagy „a Haladás” vagy „a Szabadság” — mellett tesz tanúságot. A mártírsághoz azért kell némi öntudat. Nem elég a fájdalmas lébecolás az áldozatiságban. Ráadásul több is, mint a heroizmus önmagában, mert világnézeti semlegességen messze túl van: a mártír vállalja a halált, azért, amit hisz (és nem elszenvedi, tőle független okok miatt). Ciki, de a mártír egy keresztény kifejezés. A filozófiának, ahogyan a munkásmozgalomnak is, csak metaforikus mártírjai vannak, Szókrátésztől Sallai-Fürstig és tovább. Tetszettek volna egy új szót találni. Amúgy persze együttérzésünk minden szenvedőnek.

Van itt egy Népszabadság-hír. Vajon a szereplője mártír, vagy inkább egy sztoikus hős? Inkább az elsőre gyanakodom, de nagyon keveset lehet róla tudni.

„A kétség legkisebb jele nélkül vállalta a lefejeztetést Piotr Stanczak, az a lengyel kutató, akit a pakisztáni tálibok februárban végeztek ki, miután nem tudtak megállapodni az iszlámábádi kormánnyal. Stanczaknak utolsó esélyként még felajánlották, nem ölik meg, ha muzulmán hitre tér, ám a lengyel geológus azonnal elutasította a lehetőséget.

Hogy miért, arra a történet hátterét a dpa német hírügynökségnek most megszellőztető egykori cellatársa sem tudta a választ. A Mohammed Amir néven bemutatkozó férfi szerint mindenesetre Stanczak — akár büszkeségből, akár vallási meggyőződésből vállalta a halált — mély tiszteletet vívott ki magának a tálibok körében, akik Amir szerint elismerően méltatták, hogy Stanzak rezzenéstelenül, félelem nélkül fogadta a sorsával kapcsolatos híreket, mindvégig jó étvággyal evett, és úgy aludt, mintha semmi nem zavarhatná álmát.”

Justum et tenacem propositi virum
non civium ardor prava iubentium,
non vultus instantis tyranni
mente quatit
solida.*

*Perverzeknek

Vendée — Pour Dieu et le Roi

Elena Maria Vidal hívta fel a figyelmem egy érdekes írásra a Daily Telegraphban. Köszönet érte. Röviden: a Mouvement pour la France nevű jobboldali mozgalom, amely Vendée önkormányzatát is uralja, azt szeretné elérni, hogy genocídiumnak ismerjék el az ottani népirtást, mivel a parasztokat a katolikus vallásuk miatt gyilkolták le. Mivel mostanában néhányszor előkerült Vendée, itt az alkalom egy kis ismételt ismeretterjesztésre.

„1794 elején, a Nagy Terror csúcsán, francia katonák masíroztak be az óceánparti Vendée-ba, ahol a parasztok felkeltek a párizsi forradalmi kormányzat ellen. A Louis-Marie Turreau vezette tizenkét »pokoli hadoszlop« azt a parancsot kapta, hogy öljenek meg mindenkit és mindent, amit csak látnak. Emberek ezreit — köztük nőket és gyermekeket — mészároltak le hidegvérrel, és falvakat és tanyákat égettek fel. Nantes városában a vendée-i hadifoglyok őrizetével megbízott s tömeges kivégzés hátborzongatóan hatékony formáját alkalmazta. Az ún. »noyades« — tömeges vízbefullasztás — során meztelen embereket, nőket és gyermekeket kötöztek össze egy különlegesen megépített csónakban, amit aztán kilöktek a Loire közepére és elsüllyesztettek.” Nagyjából 5 ezret fojtottak a Loire-ba és 3 ezer katolikust fojtottak vízbe Pont-au-Baux-nél. A vízbefojtás neve „köztársasági esküvő” volt, mivel összekötözték a foglyokat. De nevezték „hazafias keresztelőnek” és „vertikális deportálásnak a nemzeti fürdőbe” is.



Secher 118,000-re, Davies 250,000-re teszi az áldozatok számát.

A történet a Katolikus Egyház üldözésével kezdődött, a vendée-i parasztok pedig a papjaik mellé álltak. A baj azzal kezdődött, hogy 600 paraszt kaszával-kapával megakadályozta a „Nemzeti Gárdát”, hogy egy zárdából kilakoltassa az apácákat. A felkelés Vendée mellett kiterjedt Anjou-ra, Bretagne-ra és Poitou-ra is. A Szent Szív Hadsereg 1793-ban győzött nyílt ütközetben. De végül leverték őket, és ez volt az egyetlen helyszín, ahol parasztokat öltek a forradalmárok a katolikus hitükért, és az egész megyét ki akarták írtani. Az Avrilléi Mártírokat — akiknek fele nő volt — II. János Pál avatta boldoggá.

Egy Gannet (ejtsd: gané) nevű rendőr feljegyezte, hogy látta, amint nőket és gyermekeket dobtak a kemencébe és sikolyaik „Turreau katonáinak oly nagy élvezetet nyújtottak”, hogy „folytatni akarták a mulatságot” még akkor is, amikor kifogytak a katolikus áldozatokból. Így „igaz hazafiak” (a forradalmi kormányzathoz hű vendée-iek, akiket szintén lemészároltak) 23 feleségét dobták a tűzre. Máskor az ablakon dobták ki a nőket a szuronyokra, terhes nőket a szőlőprés alatt nyomtak szét, újszülötteket dobáltak bajonettről bajonettre. Angers-ban 32 áldozat bőrét kicserzették, hogy lovaglónadrágot készítsenek belőlük a tiszteknek, Meudon-ban a női és férfi cserzett bőröket a finomságuk alapján hasonlították össze.

Amikor mindez véget ért, akkor Francois Joseph Westermann francia tábornok (akinek nevét Turreau-val együtt a Diadalív is megörökíti, khm, khm...) a Közüdv Bizottsághoz küldött levelében a következőket írta: „Vendée nem létezik többé. A Szabadság szablyái által pusztult el, gyermekeivel és asszonyaival együtt. Eltemettem Savenay mocsaraiban és erdeiben. Az Önök parancsai értelmében gyermekeit a lovaink patái tiporták el. Asszonyait lemészároltam, így többé nem adnak életet banditáknak. Egy foglyot sem ejtettem. Kiirtottam mindet. Az utak hullákkal vannak teleszórva. Savenay-nál állandóan érkeznek a banditák, meg akarják adni magukat, mi meg lelőjük őket. A könyörület nem forradalmárhoz méltó érzelem.”

Mától bevezetjük az „ad Vendée“ érvelést: aki a katolikus hitre valamilyen sértőt mond, az utat nyít egy, a Vendée-belihez hasonló mészárlás megismétléséhez.