Filozófusok, kétszer ugyanabban a kanál vízben

Olvassuk a mai sajtót, Loxonnal ugyanazt a cikket, egyenlő internetnyi távolságra egymástól és TGM-től, és mindketten máshogy értjük. Én újfent a bulváros-akciófilmes vonulatot kedvelem (tudják, félrészeg vagy színjózan, filozófusnak nevezett entitások vérre menő küzdelmei széklábakkal és véleménycikkekkel). Először arról akartam írni, hogy miért tartom TGM írását etikusnak, óvatosnak és korrektnek (alighanem Loxonnal ellentétben), miközben TGM nézeteitől elhatárolódom (bár ez aligha érdekel bárkit is). De a komoly apológiától elvont hajlamom a börleszkre és a groteszkre.

Nézzük a múltkori posztban összegzett események legutóbbi folytatását. A botrány legfontosabb szereplője, Boros János továbbra is hallgat — nyilván kivárásra játszik. Azonban a viharos filozófiai évzáró partyról újabb információk szivárogtak ki: erre reagált (szerintem mértéktartó és korrekt módon) Tamás Gáspár Miklós, meg megfelelő torzításban a Népszava (ld. lentebb). Amit a kívülálló is érzékelhet a botrány gomolygásából, az az, hogy újabb figura került reflektorfénybe. A MaNcs cikkében még csak egy fiatal munkatárs szerepelt, aki valami csúnyát mondott Gábor Györgyre; TGM mostani hozzászólása és a Népszava cikke után lehet nevesíteni is a szereplőt. A Népszava-vonal egyenesen egy államilag támogatott antiszemita-antiliberális frontot vizionál. Miről van itt szó? Lássuk a múlt ködéből egyre jobban kibontakozó eseményeket. Alább a MaNcs beszámolója: egy ideig talán publikus volt, de most már nem az [korrekció: de, publikus itt, csak ügyesebbnek kell lenni hozzá, mint a szerző volt].


Képzeljük el a következő komikus jelenetet (a MaNcs állítólag több mint egy tucat érintettel beszélt a rekonstrukcióhoz):

• A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete évzárója van.
• Zártkörű alkalom, kollégák maguk közt, iszogatnak. Fogadjuk el, hogy magasan kvalifikált, filozófiailag képzett emberek.
• Vita támad az egyik előző igazgató teljesítményéről, az egyik fél egy „fiatal, kapatos” kolléga, aki vádaskodik — nevesítsük: Demeter Tamás.
• Gábor György megvédi az ex-igazgatót, és közli a fiatal kollégával, hogy ne hazudjon.
• A fiatal kolléga válasza: „A te mispóhéd, az szokott hazudni.”
• A fiatal kollégát ezután a szoba gazdája kikergeti a szobából.
• A fiatal kolléga másnap, vélhetően a másnaposság szokásos szimptómáival küszködve, de szintén vélhetően ráébredve arra is, hogy mennyire kínos a saját főnökét pont egy jiddis szóval magukfajtázni, ír egy levelet a megsértett Gábor Györgynek.
• Utóbbi nyilvános elnézéstkérést vár el.
• Ennek egy semmitmondó, már-már gyurcsányi elnézéstkéréssel (TGM: „sajnos lanyha, félig azonnal meghazudtolt és letagadott bocsánatkérés”) tesz eleget a nyilván kijózanodott kolléga, amit Gábor nem fogad el. Satöbbi.

Álljunk meg egy pillanatra. Ezek a Magyar Köztársaság filozófiai kutatói, nem az Indul a bakterház szereplői. A kutatói élet leginkább abból áll, hogy az ember az állam pénzén okos, órákat tart valami egyetemen, könyvtárban olvas és jegyzetel, konferenciákra jár, esetleg publikál, külföldön hesszel ösztöndíjjal (és bónuszként egyetemista lányokat stíröl). Az, hogy egy „filozófus” emberileg is értékelhető teljesítményt nyújtson, az utóbbi időkben nem kritérium: közülük meglehetősen kevesek mérik magukat a mindenséggel, részegen meg pláne.

Demeter Tamás munkásságát nem ismerem mélységeiben. Sőt. Az önéletrajzából jól látható mindenesetre, hogy 1997-től (22 éves korától!) dolgozik az MTA intézetében, tipikus húsosfazék-közeli pályát befutva: ösztöndíjak mindenféle külföldi egyetemeken, publikációk, és egy hátszél nélkül aligha lehetséges karrier (33 évesen habilitáció ... és hallgassunk a pletykákról), és egy nem egyértelműen kiemelkedő intellektus.*

Nézzük azonban ugyanezt az eseményt a Népszava szemüvegén át. Az írás apropója, hogy a Fiatal Tehetségnek még éppen sikerült megkapnia egy hatalmas összegű, 35 éves korig adható húszezer Eurós ösztöndíjat. A Népszava cikkének már a címe is orientáló: „Kitüntetést kapott a zsidózó filozófus”. TGM reakciójából megtudhatjuk, hogy a fenti alkalommal zsidózás éppen nem hangzott el, de az akcióelemek bemutatásáért iktatjuk a szélsőbal tudósítását. Az olvasó megtudhatja, hogy filozófusból is van kicsi és nagy is, erőszakos és áldozati. A Népszava jóvoltából most már a liberális olvasókon túl a szélsőbalosok is megismerhetik az egzotikus, kicsit talán belterjes szót: mispóhe!

„Akkor búcsúztatták az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóját, Vajda Mihályt. Demeter Tamás itt arról beszélt, hogy a náci Németország jogállam volt. Később már csak néhányan maradtak, ezért az egyik kolléga szobájában folytatódott a beszélgetés. A fiatal tudós akkor már az intézet korábbi igazgatóját vádolta lopással és sikkasztással. Többen rászóltak, Gábor György pedig fennhangon követelte, hogy hagyja abba a hazugságot és a rágalmazást. Demeter erre felpattant, és azt ordította, hogy a »te mocskos zsidó fajtád, a te mispóchéd« (eredetileg pereputtyot, rokonságot, de az antiszemita szóhasználat szerint »zsidófajtát« jelent), és neki akart menni a nála két fejjel alacsonyabb, és 20 évvel idősebb filozófusnak. Négyen fogták le Demetert, így sikerült megakadályozni, hogy tettlegességig fajuljon a vita.”

Ugye, mennyivel érzékletesebb, mint a fenti beszámoló? Igaz, elsősorban baloldali fülekre van hangszerelve (a „jogállam” szó például az októberi gumilövedékes események óta kevéssé fétis a jobboldalon). Az mindenesetre belátható, hogy tapintatos ember, akármennyire is beágyazott a munkahelyén, a náci világot nem fogja dicsérgetni tudhatóan zsidó származású kollégái előtt (amennyiben elhihetjük ezt a frissen felmerült mozzanatot). Még bosszantásból _se_.

Képzelje el az olvasó, ahogy a nagydarab, szemüveges, jóllakott napközis-forma filozófus rátámad a kisdarab, szemüveges, jóllakott napközis-forma filozófusra! Négy filozófus kolléga fogja le!

Perverz bölcsészek összeállíthatnak efféle ápoló-filozófus-csoportokat a FI honlapja alapján ... nézzük csak, én Ferencz Sándort bevenném, ő jókat írt Szent Anzelmről annakidején ... Frenyót kihagynám, neki nem való az ilyen akció ... Golden Dániel fiatal, biztos jó erőben van, régen Balassi körül matatott ... Neumert kihagynám, mert nem szeretem a Wittgenstein-értelmezését és különben is, dulakodáshoz nem nő kell ... húha, még két főt kell találnom! stb.

És mit kiabál ez a filozófus-terminátor? Mert ezen fordul meg minden. TGM-et idézem: „Ha jól tudom (a 2009. december 22-i botrányos összejövetelen nem voltam ott), a Népszava túlzó módon ismertette az elhangzottakat, a »mocskos zsidó fajtád« (!!!) kitétel nem hangzott el, de ami elhangzott, az is éppen elég.” Legalábbis a zsidózás vádjához. Mi is hangzott el?

„A te mispóhéd, az szokott hazudni.”

Ízlelgesse az olvasó ezt a fordulatot, mondanám lassan, bayeresen. Kicsit billegtetném is a fejemet közben (szintén bayeresen). Normális, mucsai, tetemcafatos-micisapkás, előítéletes antiszemita használ ilyen szót? Ismer ilyen szót? (még mindig bayeresen kérdezem). Mucsai magyar antiszemita ilyen szót legfeljebb akkor hall, ha egy pesti körfolyósón hallgatózik. Vagy a barátnőjének esetleg családi konfliktusai vannak. Az átlag MaNcs- és Népszava-olvasó szókincsében nincs benne a szó, mert mindkét szerkesztőség megmagyarázza. Így legalább az antiszemitáknak se kell rákeresni a neten.

Innen a dolog az ismertek szerint zajlik. Formális bocsánatkérés, amit annak is vesznek. A sértett fél durcimurcis lesz. Kozmikus fájdalmát nagyobb fórum elé viszi. TGM: „Legmélyebb sajnálatomra és kérésem ellenére kiváló kartársunk, Gábor György D. T. sajnos lanyha, félig azonnal meghazudtolt és letagadott bocsánatkérését nem fogadta el, és — ugyancsak kifejezett kérésem és tanácsom ellenére — az ügyben az MTA Tudományetikai Bizottságához fordult, ami méltányolható és jogos, habár nem túl eszélyes.” Nehéz nem észrevenni itt TGM realitásérzékét. Tegyük fel, a tehetséges fiatal beágyazott azt üvölti tisztelt kollégájának --magyar köznyelven--, hogy „a te jó k.... édesanyád, az szokott hazudni!”. Vajon ekkor is a Tudományetikai Bizottmány elé kerül a dolog?

No, innen érdekesebb az, amit TGM ír, és Loxon szerintem itt érti máshogy, mint én.

„A Magyar Tudományos Akadémia vezető körei — már csak a folyamatban lévő »tudományetikai« panaszeljárás miatt is, meg a tudományos körökben közismert affér folytán — tudatában kellettt hogy legyenek annak, hogy amikor Talentum díjat juttatnak D. T. kollégánknak (nemcsak tudományos teljesítménye, hanem »emberi kvalitásai« miatt...), akkor a látszat szerint mit jutalmaznak.”

TGM azt mondja: mindezt ismerve (bizony, a beb.szott dulakodást, szóváltást, a kiharcolt képmutató bocsánatkérést, majd az azt követő túldimenzionált „tudományetikai” vizsgálatot) kapta meg a beágyazott kolléga a magyar viszonyok közt döbbenetesen magas díjat. Az „emberi kvalitás” ilyen idézőjeles emlegetése egészséges kárörömöt okoz bennem, bevallom. A látszat bizony az lesz, amit a Népszava (és figyeljük meg a láncreakciót: majd az ATV és a Hetek) kiolvas belőle. „Antiszemitizmus az értelmiségben, akadémiai antiszemitizmus” stb. Nézzük a folytatást. TGM írja:

„Tekintettel arra, hogy D. T.-n kívül más szóba jöhető fiatal művelői is vannak a filozófiai tudományosságnak, az a LÁTSZAT (hangsúlyozom: LÁTSZAT) keletkezhetik, mintha a Magyar Tudományos Akadémia egyszerűen a zsidózást díjazná olyan történelmi pillanatban, amelyben az antiszemitizmus elfogadottsága (és veszedelme) a legnagyobb a második világháború óta (Magyarországon). Értelmes emberek ilyesmit nem tehetnek, s ha mégis megteszik, vagy eszük vagy jóhiszeműségük iránt ébresztenek kételyeket.”

Vagyis: lehetett volna választani, vannak más tehetségesek is, mégis ezt a karaktert díjazták. TGM persze a saját paranoiája felől nézi a dolgot: a (nem a fenti, lejáratott értelemben vett) filozófusi intellektuális tisztesség és függetlenség birkózik benne a szokásos, bejáratott bal-lib szorongással. TGM nem veszi figyelembe azt, hogy itt nem morális döntés egy ilyen díj átadása; az ifjú kolléga valószínűleg annyira be van ágyazódva a megfelelő helyeken (13 év MTA kutatói pozíció után?), olyan emberek állhatnak mögötte, akik már a beb.szott hőzöngés előtt neki adták volna a díjat.

Mindegy. Amit láthatunk, az részint komédia, részint egy antiszemita-ügy konstruálása, amit a Népszava antiliberális- és antibaloldali-üggyé próbál felfújni. TGM cikke azért jó, mert távolságtartással kezeli azt a LÁTSZATot, amit kiépítenek hamarosan. Az előző kört nem sikerült antiszemita-antiliberális sérelemmé felfújni, hiába volt a bal-lib médiakampány. A dolog formálisan jogos volt, Boros János ügyesen hallgatott (TGM-nek van igaza: morálisan helyesebb lett volna, ha nem fogadja el a kinevezést, de a hatalom és a morál itt is két dolog) ... és a dolog elült (a médiában legalábbis). Most a csapásirány megváltozik: a MTA felé mutat. Most Demeteren próbálnak fogást találni.

Ez utóbbit én alapjában nem is sajnálnám. A gyerek már így is túlnyerte magát a tehetségéhez és a megmutatkozó emberi kvalitásaihoz képest, és tényleg vannak tehetséges fiatalok rajta kívül is. De állami antiszemita-üggyé felfújni ezt a komikus cívódást egyértelmű manipuláció, egy újabb vergődés, kapaszkodás a szalmaszálba.


* Fenti fanyalgó véleményem két DT-publikációra alapoztam annakidején. Az egyik az „Az eszmék tipográfiája”, amelyben egy nem túl kiugró bölcsészintellektus nyomait véltem felfedezni. A másik egy Balogh József-kiadás (Hangzó oldalak címmel, 2001.) „könyvfejezetként” tálalt 15 oldalas előszava, ahol is a benne szereplő tanácsokat (gondolatokat?) hét embernek köszöni meg (és ez csak az egyik gond a szöveggel).

Az látszatrúl

Teakadémiánk mai témája :
Tamás Gáspár Miklós (a Nép Szava): Félelem és reszketés a Filozófiai Intézetben c. cikke.
(Előzményeket illetően ld. Tevvton összefoglalását: Filozófusok egy kanál vízben)
Műfaj: olvasmánynapló, cikkrecenzió, bírálat.

Egyrészt szerzőnk rendkívül paprikás lehet, hogy a Fil. Inst. zűrös ügyeit más is tárgyalhatja a mélyen tisztelt világegyetemben, nem csak ő. „Az egész sajtóvitát sajnálatosnak tartom. Egyrészt a mi belső ügyeink nem annyira fontosak, hogy a médiumok ekkora fölületet szánjanak rájuk” — írja.

Nem kellett volna, Uraim, nem kellett volna. Titokban kellett volna mindent csinálni, a reakciós elemek veszélyes tekintete elől elzárva. Kár, hogy ez már nem lehetséges, és a filozófia honi váteszei a zantiszemita, inkompetens és maradi gyűlöletbeszély koncává váltak. „A nyilvánosság mai szörnyű helyzetében” még az is előfordulhat, hogy posztot írunk. Apage, Tevvton, apage Loxon, apage mindenki, aki nem a Párt és a Nép oldalán áll.

„A szokványos magyarországi polarizáció dühödt közhelyvilága” fog megnyilvánulni posztunkban, igen. Mi ez a polarizáció, és hogyan térképezhetjük fel dühödt közhelyvilágát? Íme, erről van szó:

Heller Ágnes: A gyűlöletbeszéd, mint az értelmiség hivatása (Népszabadság, 2009. január 18.)

A polarizáció egyik pólusát tehát megtaláltuk. A másik pólust ne keressük túl messze. Szerzőnk az. Bár Őfőfilozófussága a (hülyekonzervatív, mégis furamód liberálist-jelölő) elnöki támogatottság ellenére is mézes sütit adott a gyanúsabbik jelöltnek, Boros Jánosnak, akinek — látva „kollégáink” támogatásának hiányát, s bötsületes démokrata lévén, mint amilyen TGM — le kellett volna vonnia a tanulságot, és ha lelke jelen lett volna, átadni helyét Gábor Györgynek, a keresztény antijudaizmus nagy szakértőjének. Az eredmény persze az antidemokratikus csorba ellenére így sem olyan rossz (bár ez maradjon titok, hiszen „a mi belső ügyeink nem annyira fontosak”), de azért mégiscsak a többségi elvet kellett volna érvényesíteni, mert hát vox populi vox Dei.

Ezután olvasmánynaplónk körmölőjének pennájáról a ténta kicsit a pergámenre loccsan, mert T. G. M. belemegy valami fura zsidózási ügy homályos kiteregetésébe, s „a nyilvánosság mai szörnyű helyzetében” csaliként kitesz az általa veszélyesnek és polarizáltnak ítélt olvasóközönség elé egy monogrammot — tulajdonosát nem ismerem, de nem is érdekel —, amely egy bizonyos „süvölvényt” takar, aki így bizonyára, T. G. M. puha sajtódiktatúrájának hatására hamar megtanulja majd, hol lakik Jehova. Hiszen ez az ügy jó eséllyel majd „belesuvad a szokványos magyarországi polarizáció dühödt közhelyvilágába, s onnan már a jóisten se tudja kiszuszakolni”, ugye.

Ezzel a szép és elegáns rávezetéssel a cikkíró végre elérkezhet mondanivalójának főfogásához. Kést, villát elő! Halak, horogra!

„Beszéljünk magyarul.” — mond a szerző — „Mit sugall mindez — egyébként lehet, hogy tévesen — a magyarországi értelmiségnek? Azt, hogy zsidó és/vagy liberális, netán baloldali emberek nem tölthetnek be vezető tisztségeket a most készülő új Magyarországon, továbbá azt, hogy az antiszemita és az antiliberális/antiszocialista magatartást a (hatalomátvételre készülő, illetve a hatalmat már félig-meddig birtokló) »vezető körök« jutalmazni fogják. Ez a LÁTSZAT, amelyet a konzervatív vezető köröknek (saját jól fölfogott érdekükben is) kerülniük kellene.”

Ó, hát persze! Cikkrecenzorunk végre elégedetten szardíniásdobozt bont és belőle a kis, fejetlen halakat, meg a zord fel-nem-ismerés fellegeit oszlató szent felkenetés olaját a fejére önti: a készülő hatalomátvétel árnyai és rettenete! Igazi rhéma! Weimar, Weimar über alles.

No de értik, ugye, mármint a lényeget. Még a látszatát is kerülni kell az ún. antiszemitizmusnak. Ez azért is fontos, mert — mint a szerző figyelmeztet — „Magyarországon a »zsidó« szó megpillantásakor vagy hallatán mindenki elveszíti az eszét, és pszichopatologikus dühöngésbe kezd. Minden nézeteltérés, amelyben a »zsidó« szerepel, másodpercek alatt irracionálissá változik.” (Ezt természetesen „Gorkij” hozzászólása is jól illusztrálja a cikk on-line változata alatt.)

Ccö, ccö. Lári-fári kérem, ahogy az Úr mondaná.

Tényleg beszéljünk magyarul, kedves Tamás Gáspár Miklós: ez az igen betses conclusio azt jelenti, hogy az ember a világon semmiféle akadályt nem gördíthet egy zsidó elé, bármiféle nolens-volens törekvése is legyen az illetőnek, mert az már az ún. antiszemitizmus látszatát kelti. Nos, függetlenül a vita tárgyától (Boros vagy Gábor Gy.), amelyről TGM is megállapítja, hogy tulajdonképpen mindegy, mert mindketten liberálisok, de személy szerint neki Gábor György ugye nem a kedvence (ki kiváncsi rá?), itt kibújik a jó öreg százas szög a zsákból.

Minek következtében a cikk recenzorának és a nyájas olvasónak szomorúan újfent és milliomodszor is meg kell állapítania, hogy a magyarországi „filozófiai élet” (e szintagma egyik eleme sem érvényes egyébként) a Heller-TGM harapófogó, valamint társaik kő-papír-olló álellentétein keresztül valóban a „Magyar Állami Cirkusz és Varieté Vállalat (Maciva)” benyomását kelti, a porondmester vagy talán még inkább a bohóc pedig joggal lehetne TGM. És amíg nem hintik be sóval a Lukács-ovisok játszókertecskéjét (mely bizony delenda est), addig semmi esély arra, hogy ez a cirkusz bezárjon, de még arra sem, hogy — mint vándortársulat — viszonylag színvonalasabb előadással álljon a tisztelt publikum elé.

Mindenesetre örömmel közlöm, hogy Teakadémiánkon nem érvényesülnek derék marxista szerzőnk és posztmarxista kollégiáinak, feletteseinek, alattasainak stb. elvei és szándékai.

Posta, Imrének

Kérem Önöket, merüljenek velem alá ismét az aktuálpolitika mocsarába. Mindenki hozzon azért magával még egy Gottfried August Bürger-kötetet, és olvassa ki többször, mielőtt engem követve megteszi.

* (Csészét tesz maga elé, majd hosszan olvasói szemébe néz) *

Hol is kezdjem.

Kezdem ott, hogy Posta Imrének kétségei vannak. Mármint Vona Gábor származását illetően. Több, mint féléves hoax-ot hoz fel ennek a kétségnek az... „alátámasztására”.

Nos, első körben szeretném megjegyezni, hogy művelt ember számára a „szefárd zsidó” kifejezés, amit Csurka használt, nem Vona fizikai származására vonatkozik, hanem arra, hogy Vona úgynevezett „titkos zsidó” (kriptozsidó) volna. A „szefárd zsidó” ugyanis nyilvánvalóan a marrano-ra utal, a kikeresztelkedett zsidóra, aki titokban őrzi zsidóságát, tehát aki a „gazdanép” ruháját felvéve (azaz csellel) a zsidóság céljait valósítja meg.

Egy olyan vád, amely Vona zsidó származását vagy bár micvójának megtörténtét hangoztatja, gyerekes, ahogyan Mahmúd Ahmadinezsád zsidó származásának firtatása is az volt.

Ettől függetlenül Vona elviekben lehet „titkos zsidó”, vagyis állhat zsidó befolyás alatt, miért ne állhatna. Vagy csak egyszerűen szimpatizál a zsidókkal. Mert miért is ne? Vona például 1848/49. és Kossuth híve, amely sok más mellett a zsidók emancipációját hozta magával. Szóval mindenki fel tud vázolni az elméjében egy olyan történetet, amelyben egy nagy barbatrükk részeként a Jobbik vagy a kurucinfó, vagy akár maga Hámán is a zsidóság végső megmentőjeként lép fel.

„Bibliai RAP”

Ha engem kérdeznek, egyelőre jobban hiszek abban, hogy Vona kisparaszti származású, ahogy az életrajzában áll, és/de hogy akármit is mond vagy gondol, azt elsősorban tartalma és minősége szerint, nem pedig valami háttérben zajló, feltételezett purimi maskarádés fortély részeként kell megítélni. A demokratikus pártocskák élet-halál harca mindenesetre pont annyira köt le, mint ciszternalények küzdelme akármelyik város alatt.

* (Egy kis Imperial Gunpowder-t tölt.) *

Sokkal inkább látok érdekes összefüggéseket ott, hogy Bokrost és Kassait annyit mutogatták a minap az m1-es híradóban. Maguk aludjanak csak a billerbeck-paplanjaikon. Én számon tartom, hogy mindketten bilderbergerek.

(Másik kérdés, ami bizonyára már felmerült Önökben: gyűlölöm-e Hack Pétert? Reménykedhetnek. Még nem.)

Viszont Hegedűs Zsuzsa (Fidesz), szavamra, érdekes arc. „Egyetlenegy pártra nem lehet szavazni” — mondja. Na, melyik az? Nem, nem találták el, nem az MSZP (és nem is az MDF). „Itt minden választó felelős azért, hogy a Jobbik ne kaphasson szavazatokat. Menjen el, és szavazzon. Hozzáteszem: bárkire, kivéve a Jobbikot.”

A „szőke rasszizmus” országa

Nem emlékszem, hogy Izrael hevesen tiltakozott volna a dán Jylland-Posten emlékezetes karikatúrái miatt. Akkor úgy látszik — bizonyára nehezére esett [.....|.], de — elfogadta, hogy a sajtószabadságnak korlátlannak kell lennie.

Az Aftonbladet és ezzel Svédország viszont nem ússza meg a közel-keleti országocska ellenszenves pattogását, amelyet, ha Ján Slota-félék művelnének, rögvest elítélné őket a művelt világ (ámbár... kit érdekel Molvánia?).

Félreértés ne essék, nem olvasok svéd bulvárlapokat. De talán jobb lenne Európának, ha ezt izraeli kormányerők sem tennék. Amikor már Svédország, a SZU által meggyilkolt Raoul Wallenberg Svédországa is a „szőke rasszizmus” feketelistájára kerül, akkor azt mondom én: megálljunk, mert itt van már a Kánya ám.

*

Más: ha bizonyos — általam ismert — erők nem állnak le a cigányság tervszerű magyarellenes uszításával, hamarosan kénytelen leszek — személyes akaratom ellenére — kitálalni (persze először privátban — ez nagyon rosszul fog esni, de azt hiszem, megteszem, ha kell). A (távolról sem egységes) magyar ethnoszt nem kell, mert nem lehet túlságosan idealizálni. Mindenesetre ha van, aki olvassa e jelentéktelen kis blogot az általam ismertek közül, üzenem nekik, hogy hagyjanak fel a (szintén nem egységes) cigány „rassz” idealizálásával, mert még rosszabb úton járnak, mint a Jobbik.

(Bocsánat, Sólyom úr.)

Hatósági antiszemitizmus

Élek a gyanúperrel, hogy karhatalmunk antiszemitává vált, hiszen a mai napon egy békés lótuszülő-tüntetésről/dobolókörös megmozdulásról erőszakkal elhurcoltak egy szefárd zsidót, akit „külön kezelésben részesítettek” — nem a többiek számára fenntartott rabomobilban vitték el, hanem külön.

A Teakraták ezennel kijelentik és sajtónyilatkozatba foglalják, hogy a rendvédelmi faji diszkrimináció minden formáját elítélik, így különösen problémásnak tartják a rendőrök szefárd zsidókkal szemben megnyilvánuló nyílt megkülönböztetését.

Quis?! a kirekesztésről

[moralizáló bevezető, afféle tépelődés]

Az antiszemitizmus és ellentéte, a tényleg-nem-is-tudom-mi-izmus (mert ugye az izmusok párban járnak, ha az egyik elvész, felborul a rend, megszűnik az energiaáramlás a csakrák közt) egyebek közt (legalábbis nekem, itt, most) egy izgalmas, percepciós-definíciós-logikai és retorikai játék.

Mert mi az, hogy antiszemita? Mi az ellentétpárja az a.sz.-nak? Hogyan lesz az ember antiszemita (mármint azon az alapeseten túl, hogy rámondják)? Hogyan nem lesz valaki antiszemita, annak ellenére, hogy annak akarják látni? Hogyan van az, hogy ha általában „a zsidókról” esik szó, az (részben tényleg) megengedhetetlen általánosítás (1000 féle racionális ok miatt), de „az antiszemitákról” és „a nácikról” mindenféle különbségtétel nélkül lehet, illik, szabad, sőt: ajánlott beszélni (1000 féle racionális ok miatt)? Miért is van az, hogy egy és ugyanaz a tetszőleges, kiragadott eset lehet ugyanúgy egy marginális, véletlenszerű, tényleg lényegtelen és kiragadott eset, mint a másik oldal démoni gonoszságának esszenciális foglalata, amelyben feltárul A Másik félelmetes és tkp. kiirtani való karaktere?

[és az érdemi quis?! :]

A következő tanulságos történet helye és ideje: Budapest, 1905.
A kérdés: ki írhatta?

--- Segítség: a szerző annyira-nem-konzervatív, hogy olvasása után egy átlagosan mérsékelt konzervatívnak rá kell olvasnia 30 oldal Wass Albertet vagy 20 oldal Szabó Dezsőt a harmonikus világlátáshoz. A szöveg kevéssel a 2. vh. után íródott.


Hazaérkezve Pestre, jelentkeztem az ügyvédi kamaránál, ahol bejegyeztek ügyvédjelöltnek. Mint jelölt rögtön kaptam irodát, dr. Fleischmann József nevű ügyvédhez léptem be ... ketten voltunk alkalmazottak, én mint jelölt és egy Winter nevű írnok. Fleischmann alacsony termetű férfi volt, eléggé csúnya, nagyhangú és indulatos. Nagy keresetre és vagyonra tört, és társadalmi nézetét kimerítette az az egy tétel, hogy: Magyarországon a keresztények a helyzet urai, és a zsidóknak mindig és mindenütt hátránnyal kell megküzdeniök. Ezért még engem is ellenségnek nézett. Egyszer-kétszer meghívott engem és Wintert ebédre, valamelyik vendéglőbe, beszélgetése mindig arra irányult, hogy a közállapotok lehetetlenségét ismertesse, és hogy engem, mint fajellenséget, le akart szerelni, hogy hát én, mint boldog keresztény, lássam be, milyen elnyomatással kell neki és szegény Lánczy Leónak és a többieknek megküzdeni. Én, látván tőlem való idegenkedését, zavart éreztem, és alig tudtam vele beszélni. Egyszer ilyen ebéd alkalmával olyasmit mondott nekem: „Maguk ezt persze nem értik.” Valami zsidó bánatról volt éppen szó. És a „Maguk” azt jelentette, hogy Maguk, keresztények, Maguk, középosztálybeli urak. Beszédéből ki kellett éreznem, hogy engem is antiszemitának tart. Ez a nézete rendkívül sértő volt, annyira, hogy eszem ágában se volt a gyanúját eloszlatni. Dühösen hallgattam. De már sejtettem, hogy nemigen tudunk majd egy irodában megférni. Éreztem, hogy Fleischmann gyűlöl engem, és gyűlöletét sehogy sem tudtam leszerelni.

[disclaimer: a poszt szerzője olykor bevallottan felszínes,
és jelen időpontban kimondottan unja a faji és sérelmi alapú retorikát
(pro és kontra egyaránt), beleértve a bújtatottat is]

Beszélgessünk az antiszemitizmusról

Folytatom Tölgy árokásását.

A konzervatívok/jobboldaliak rendre megkapják az „antiszemita” jelzőt, ha van rá ok, ha nincs (sapka és annak hiányának esete). A jobbosokkal azért nem állunk szóba, nem vitázunk velük, mert antiszemiták. Ezért érvelni nem szükséges velük szemben, csak le kell nyomni őket.

A mai napra a Tea-kör olvasói számára kiválogattam néhány penetráns antiszemita kijelentést, csemegézés céljából. Mindenki egyet találhat, kitől származnak:)

„Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidóság világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz."

„A pénz Izrael féltőn szerető istene, aki előtt nem lehetett más isten. A pénz az ember valamennyi istenét lealacsonyítja és áruvá változtatja. A pénz minden dolgok általános, önmagáért konstituált értéke. Ezért megfosztotta az egész világot, az emberek világát éppen úgy, mint a természetet, sajátos értékétől. A pénz az ember létezésének tőle elidegenült lényege, és ez az idegen lényeg uralkodik rajta, és ő imádja azt. A zsidók istene elvilágiasodott, világistenné vált.”

„Itzig báró”

„Zsidó nigger”

„Zsíros zsidó, aki brillantinnal és olcsó ékszerekkel igyekszik leplezni mivoltát.”

„Most már teljesen világos előttem, hogy XY, miként fejformája és a hajzata is bizonyítja, azoktól a négerektől származik, akik csatlakoztak Mózeshez az Egyiptomból való kivonuláskor (hacsak az anyja vagy az apai nagyanyja nem szűrte össze a levet egy niggerrel). Nos, a zsidóságnak és a germánságnak efféle egyesülése a négerszerű alap szubsztanciájával szükségképpen fura produktumot hoz létre.”

Külön feladvány az, hogy az utóbbi négy megnyilvánulás kinek lett címezve (azaz, kicsoda XY). [Tölgyet megkérjük, ne nyilatkozzon rögvest:)]

Antiszemita antikapitalizmus?

Na emberek. Mi az antiszemitizmus oka és hogyan harcoljunk ellene? Megvan a megfejtés! Hát a kapitalizmus.

Hiszen, ahogyan azt a nagyszerű Marx elvtárs kimutatta, a kapitalizmus tele van logikai ellentmondásokkal, ennek következtében társadalmi feszültségekkel és válságokkal is. Azt állítja a munkáspárti képviselő, hogy a kapitalizmussal szemben jogos népharag jelenik meg az antiszemitizmusban is? És ezért tett erősen antiszemita kijelentéseket maga Marx elvtárs is?

“So we find that behind every tyrant stands a Jew just as there is a Jesuit behind every Pope. Truly, the lusts of the oppressors would be hopeless and the possibility of war unimaginable if it were not for an army of Jesuits to throttle thought and a handful of Jews to pick pockets.”

(K. Marx: The Russian Loan, New York Daily Tribune, January 4, 1856.)

Az idézet helye nem található a magyar Marx-Engels Műveiben, ahogyan a The Jewish Bankers of Europe (New York Daily Tribune, November 22, 1855.) sem. A Zsidókérdésről c. írását pedig erősen eufemisztikus fordításban közli a MEM.

A kapitalizmus elleni harc végső soron nem csak a kizsákmányolást, elnyomást, államot, bűnözést és közlekedési dugókat, de az antiszemitizmust is felszámolja — kiirtja a gyökerét. Addig is azonban — sorry for that! — erősíteni kell az állami ellenőrzést.