Haladás — paradicsom

Pontosabban, uborka. A modern nő így, az árnyékban fekve szüreteli az uborkát. Mondja valaki, hogy nem áldás a haladás és a modernizáció.

Egyén és nagyság

Voltak nagy szavaink, de lejáratták őket. A piacról a magyar embernek a csalás/átverés jut eszébe, a versenyről a monopóliumok, oligarchák uralma. Szerencsésebb népeknél a piac egyben méltányosságot (fair) is jelent. Ezt mink el sem képzelhetjük.

Ugyanebben a kultúrában a verseny nem valami előre eldöntött eredmény bejelentése, hanem a kiválóság megmutatása. És ez picit sem ellentétes sem a gótikus mentalitással, sem a nemzeti nagysággal, sem a személytelen célok szolgálatával.

A Tűzszekerek története jól ismert, az 1924-es párizsi olimpia brit futóiról szól. A futás egyéni verseny, és valamikor tiszta is volt. Az alábbi részletben a film három típusa látható.



Harold Abrahams egy zsidó atléta, aki bizonyítani akar, le akarja győzni a világot a teljesítményével és professzionalizmusával, akaratával.

Eric Liddell egy skót presbiteránus, aki misszióra indulna Kínába, azonban az Istentől kapott tálentumával jól akar sáfárkodni, és Isten dicsőségére fut. Életét Kínában vesztette el, bár megmenekülhetett volna, de mást mentett, és életét adta érte. Az az egyén, aki vállalja döntései bármily kellemetlen következményeit a hősiességig, szolgál, hivatása van.

Lord Andrew Lindsay egy vidám arisztokrata, aki nagylelkű, számára a futás csak képességei megmutatása, inkább esztétikai tevékenység. Tétje csak annyi, hogy elronthatja önmagáról alkotott képét.

A film eszménye Eric Liddell, és Harold Abrahams a legkevésbé szimpatikus. Előbbi személytelen célt szolgál, utóbbi önmaga hívságát, és a lord a legszimpatikusabb, a szép nagy parkjával. De mindhárom fair egyéniség.

A történet fontos eleme a befejező képsor: Harold Abrahams temetése aki 1934-ben katolizált, és felhangzik a „Jeruzsálem”, Anglia — Blake verse alapján írt — himnusza. (A skót nézők valószínűleg itt mentek ki a filmről.) Majd látjuk a csapatot futni, egymást ösztönözve. A csapatban mindenki egyén, de együtt fut, másért és másért törekszik a fair győzelemre.

William Blake: JERUZSÁLEM

Érintették már szent lábak
Anglia ősi, zöld földjét?
Járt-e már Isten Báránya
E táj smaragd legelőjén?

Ragyogta már be isteni fény
Be e borús, dombos tájat?
Épült már itt Jeruzsálem
Vagy csak zord, sátáni árnyak?

Hozzatok hát aranylángot
Vágyak íját és nyilait
Mindent átvágó tűz-kardot
Az Úr tüzes szekereit!

Harcom nem adom fel sosem
Küzdelem lesz ez átkos lét
Míg nem épül Jeruzsálem
Anglia zöld és szent földjén!

(Kántás Balázs fordítása)

Az individuum nagyon is megfér a nagysággal és a gótikával. A verseny tesz naggyá, amely verseny a conditio humana része.