Magyarország új „szövetségese”?

Feledkezzünk el egy kicsit az esetleges biológiai rokonságról. A biológiai vagy akár a nyelvi rokonság ugyanis az ember esetében másodrendű az eszmei rokonsághoz képest.

Tekintsük meg a Jobbik első látásra impozánsnak tűnő szövetséges-jelöltjét Magyarország számára:

„Ez a magyar-kazah szövetség lesz Európa és Belső-Ázsia szövetségének az új alapja.”
(Szegedi Csanád)

Nekem elhihetik, én tisztelem Belső-Ázsiát (itt elég sokat kommentáltam Tibet kapcsán), szeretem a türk népeket minden vérmességükkel együtt, elismerem az iszlámot, sőt, egy nemzeti radikalizmusban is látok fantáziát, feltéve, hogy intelligens, egészséges és főképp kristálytiszta orientációkkal rendelkezik, nem pedig olyan slampos hulladék-életérzésekre épül, amilyet korábban már mások is felvázoltak.

Ez az új szövetséges-jelölti viszony azonban egy komoly sebből vérzik. Kazahsztán jelenlegi elnöke, Nurszultan Abisuli Nazarbajev, 1962-ben lépett be a Kazah Kommunista Pártba, 79-től titkára volt annak, 84-től a szovjet „köztársaság” elnöke, 89-től a Párt elnöke, 90-ben pedig a kazah parlament elnöke. Ezután 1991-ben varázsütésre feloszlott a Szovjetunió, és Nazarbajev köztársasági elnök lett. Azóta is az. Nem irigylem tőle az elnöki posztot, félreértés ne essék. Csupán csodálkozom, hogy egy olyan párt, amely a kommunista múlttal való leszámolás jegyében állva fogalmazza meg politikáját, miért lép szövetségre az első adandó alkalommal egy ízig-vérig kommunizmus-örökös utódállammal?

Belátom, nehéz, sőt lehetetlen ma a világpolitikában nem hogy maradéktalanul, de még erőst viszonylag szimpatikus szereplőt is találni, valamint azt is, hogy Magyarország helyes, ha stratégiailag erőt felmutató szövetségeseket keres, s megerősíti saját identitását, akár a Kelet-Nyugat híd szerepben, akár a dicső múlt hangoztatásával is. Még azt is el tudom képzelni, hogy derék jobbikosaink abban reménykednek, hogy népeink barátsága átalakítja majd Kazahsztánt is, és az igaz turáni virtus előbb-utóbb eltakarítja a posztkommunista vezetést az ország éléről. Habár el kellene gondolkozni azon, hogy esetleg ezzel együtt az új kazár vezetők majd felvehetik a judaizmust is, mint a Honfoglalás előtt nem sokkal [....|], tartok attól, hogy Kazahsztán kommunista vezetése erőteljesebb annál, mintsem hogy ilyen üdvös átalakulásokat várhatnánk a Jobbik propaganda-osztaga révén.

Ide kapcsolódik, hogy néhány napja figyelemreméltó írás jelent meg a Konzervatóriumon, amely felemlíti a Jobbik feltételezett (és valószínű) Ba'ath-párti kapcsolatait. [Link]

Bár az írás címe e pártra akart utalni, félrevezető és különböző (valós) érzékenységeket sérthet az „arab kapcsolat” kifejezés, ha közben az indoeurópai Irán és Tadzsikisztán, a türk Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, valamint az altáji Mongólia is szóba kerül (továbbá Oroszország is). Amennyire látom, a Jobbik-kal összefüggésbe hozható ilyetén „baráti országok” elsősorban a muszlim világ egyes ázsiai államait fedik le + Mongóliát ( + Oroszországot). Most egy pillanatra tegyük félre ezen országokkal kapcsolatos — többé vagy kevésbé indokolt — kételyeinket, illetve tekintsünk el attól is, hogy kritizáljuk a szöveg címét, amely nyilvánvalóan a Ba'ath-kapcsolatra utal.

A poszt hivatkozik Lázár György egy írására, amely az ÉS-ben jött le. [Link]

Nos, elolvastam Lázár úr cikkét. Van néhány problémám az írás irányultságával kapcsolatban, például „Thürmerék éberek voltak”, valamint a FIDESZ bemártása — ezek az írás szerzőjének szélsőbaloldali elfogultságára is utalhatnak.

Ettől függetlenül a Jobbik Ba'ath-szimpátiája valószínűnek tűnik (talán azért nem tagadták, mert nem is állt érdekükben). Kérdés, hogyan áll össze a mozaik a Déli Áramlat / Nabucco vitával, valamint Iránnal kapcsolatban, amely — mint már többen leírták kommentárokban — igencsak hadilábon állt Szaddam rezsimjével, és perzsa, valamint síita hatalom, amely a szunnita Al-Kaidával sincs kibékülve. (Amennyiben itt összefogásról lehet képzelődni, az inkább pánmuszlim, mint pánarab összefogás volna, és e tekintetben korántsem egységes a helyzet, hiszen Szaúd-Arábia vagy Egyiptom finoman szólva gyenge láncszemek, valamint pont arabok.)

Mindenesetre az antiimperialista-anticionista tengelyt érdemes lenne néhány névvel hipotetikusan kibővíteni, mint például a dél-amerikai ballal, főleg Chávez-zel és Morales-szel, (akit a kurucok „a cionista lobbi régi esküdt ellensége”-ként emlegettek, hozzátéve, hogy Dél-Amerikában a kommunizmus nem jelent egyházellenességet sem, amiben mellesleg nagyot tévednek), valamint azzal a Kadhafival, aki a napokban egy „déli NATO” létrehozásának szükségességéről beszélt.

Közönségesen ez a „tengely”, úgy tűnik, a BRIC államokat tömörítené.

Ne feledjük továbbá, hogy meglehetősen enigmatikus az egész világhelyzetben egyrészt Oroszország (pl. Medvegyev), másrészt Kína és Észak-Korea szerepe. Mintha Putyinék és a a 60 éves Kínai Népköztársaság körül feszülnének az idegszálak.

Fukuyamának mindenesetre látványosan nincs igaza...

Másrészről meg kell vizsgálni, hogy itt valóban csak ennyiről van-e szó, vagy pedig ennél többről. Szerintem a Jobbik retorikájában kitapintható ugyanis nem csak a szociális demagógia (antiimperializmus + anticionizmus) tengelye, hanem még legalább kettő:

1. atlanticizmus vs. eurázsianizmus (rokonok keresése Ázsiában, „kompország” szerep stb.) — funkcionálisan nem, de földrajzilag nagyrészt egybeesik az ai.+ac. vektorral (leszámítva Dél-Amerikát), nevezzük X tengelynek.

2. vallásos vs. liberális koordináta. E tekintetben a Jobbik — elviekben és eddig legalábbis — a vallásossággal tart (itt, amennyire látom, jelen van a kereszténység felé való elkötelezettségtől kezdve néhány pogány múlt-megerősítésen és illúzión át az iszlám és a távol-keleti vallások tiszteletéig sokféle hozzáállás), ami a Jobbikot a taktikai szövetkezés ellenére (elviekben) markánsan elválaszthatja a kommunista Y tengelytől.

Továbbá az iszlám iránti megértés, úgy látom, nem konstellál az Európába való arab immigráció iránti megértéssel, és Törökország EU-ba való integrálásával. Gondolom, ennek olyasmi lehet az oka, amivel magam részéről egyet tudnék érteni: hagyjuk meg Ázsiának az ázsiai hagyományokat, Európának pedig a saját hagyományait, egyik se avatkozzon bele a rendszer meghatározásáig menően a másik érdek- és életköreibe.

Kérdés, hogy ez a többféle irányulás hogyan integrálódhatna a Jobbikban és környezetében. (Nyilván e tekintetben egyes személyek irányulásai különbözőek és döntőek lehetnek.)

Minden zavar ellenére üdítő, hogy a Jobbik geopolitikai elképzeléseiben legalább a fantázia jelei megmutatkoznak, ami sajnálatosan teljes mértékben hiányzik a mainstream politikai erőkből. Mindenesetre a fantázia talán mégsem elegendő érv, amikor egy őskommunista hatalommal való szövetkezés forog szóban. A gazdasági együttműködés még bizonyos kitételekkel helyeselhető, ám hogy képzelik el a politikait? A Jobbik hogy számol el vagy le majd a kommunista örökséggel, ha most Nazarbajev fenekét nyalja, aki 62-ben (!) lépett be a Kazah Kommunista Pártba és 89-től a párt elnöke volt? Ott nem kellett volna igazirendszerváltani?

„A magyarországi multinacionális pártok vezetői tépnék az idegességtől a hajukat, ha pontosan tudnák, hogy a Jobbiknak mennyi szövetségese és jóakarója van a nemzetközi porondon.” — nyilatkozik Szegedi. Lehet, de az is lehet, hogy nem csak ők tépnék a hajukat, hanem azok is, akik nem tartoznak a fenti titulussal illetett pártok vezetői, sem követői közé.

Tudom, hogy óriási a kísértés, hogy a jelenleg domináns euroatlanti politika helyett valami más következzen. Nagy a kísértés a paradigmaváltásra. Ám kérdés, hogy Nazarbajev posztkommunista, népibal és meglehetősen orosz-függő állama, esetleg áttételeken keresztül Venezuela vajon a legmegfelelőbb politikai partner-e ehhez.

Ausztrál-kazah barátság