Demokratikus dilemmák

+ vs. ?
+ vs. ?
+ vs. ?
vs. vs. ?
+ + ?


s aki választ:

1.
2.

Pozitív és negatív — átfogó kritikai megjegyzések a szabadkőművességről egy cikk alapján

„A szabadkőműves mozgalom az új és jelenkori történelem egyik legkevésbé ismert és legellentmondásosabban megítélt szervezete volt, és maradt egészen napjainkig. Ennek legfőbb oka és magyarázata, hogy mindig igen szigorúan zárt szervezet volt, és egyes országokban és időszakokban titkosan, illegálisan folytatta tevékenységét. Fokozták a körülötte kialakult titokzatosságot szervezeti felépítményei, elnevezései, misztikus-szimbolikus szertartásai, rituális előírásai, melyeket máig megőrzött.”

— írja Kupán Árpád 2007-ben. Majd így folytatja:

„Ezt használták ki a mozgalom mindenkori ellenzői és ellenségei arra, hogy a tájékozatlan emberekben minél negatívabb képet alakítsanak ki róla. Pedig pozitív megítéléséhez elég csak két dolgot figyelembe venni: hogy kik az ellenzői, s hogy kik a tagjai és hívei a mozgalomnak. Ellenzői a reakció, az önkényuralom, a totalitarizmus erői, hívei és támogatói a haladás, a felvilágosodás, a racionalizmus elkötelezettjei.”

Nem akarom Kupán urat elkeseríteni, de ha a „haladás”, „felvilágosodás” és a „racionalizmus” a pozitív erők, akkor én a „reakciós”, negatív erő vagyok.

Totalitarizmusból ugye volt szélsőbal- és szélsőjobboldali, amelyeket szívesen összemosnak. Én ezeket nem szeretem összemosni, noha a szélsőjobboldali totalitarizmus sem az asztalom. Mindenesetre utóbbi vonalán voltak és vannak értékek, lehetőségek, amelyeket elnyomnak ún. „ellenbaloldali” negatívumok (az ellenbaloldaliság szó László András úr által alkotott kifejezés. Lényege, hogy egyes többé-kevésbé jobboldali irányultságú erők a baloldaliság elleni harcuk folyamán — tudatosan, félig vagy egészen öntudatlanul — átvettek és átvesznek baloldali jellegzetességeket, és ezeket látszólag ellenkező előjellel beépítik magukba. Ilyen például a tipikusan racionalista — tehát biologicizmuson alapuló rasszizmus, illetve ennek abszurd túlhajtása, aztán a nacionalizmus-sovinizmus stb.) A szabadkőművesség-ellenes erőknek tehát két fajtája van: az egyik, amelynek képviselői a szabadkőművességben meglévő szélsőbaloldali tendenciákat a végletekig fokozzák, és ezáltal magát a szabadkőművességet is felszámolják, mintegy zsámolynak használva céljaik eléréséhez. A másik fajtájuk jobboldali: az ilyen erők eleve nem fogadják el a szabadkőművesség alaptéziseit, fals céljait és visszataszító metodikáját. A két típus összekeverhetetlen. Felületes szemlélő számára összetéveszthető, gondolkodó ember azonban azonnal átlátja, hogy másról van szó a két esetben. Van negatív és van pozitív szabadkőművesség-ellenesség. Szempontunkból az utóbbi a pozitív. (Almegjegyzés: kommunista diktatúrák felszámolásában bizonyos szabadkőműves erők képviselhettek valamelyest pozitív szerepet, de ilyenkor el kell gondolkozni azon, hogy ezek mennyire kollaboráltak tudva vagy önkénytelenül is azzal a rendszerrel, amelyet megelőzőleg megalapoztak. A szabadkőművesség kapcsolatrendszere minden „ellenzékiség” ellenére nagy mértékben összefonódott lehetett a kommunizmus titkos és kevésbé titkos nomenklatúrájával, és ne feledjük, Rákosi Mátyás vagy Varga Jenő éppen úgy a Galilei Kör tagjai voltak, mint Ady Endre vagy Jászi Oszkár, de még Kosztolányi Dezső is részt vett a „polgári radikális” Világ páholyban. — általánosságban elmondható, hogy a Nyugat sok tekintetben színvonalas, de egyáltalán nem minden szempontból pozitív köre ilyen befolyás alatt állt.)

„A másik, konkrétabb érv csak akkor használható, ha ismerjük a szabadkőművesség alapvető célkitűzését: A nemzeti, faji, vallási különbségek szerint széttagolt emberiséget egy családba kell egyesíteni, és testvérnek kell tekinteni mindenkit, akit Isten embernek teremtett. (Dr. Balassa József nyelvészprofesszor, 1864-1945)”

Mind a horizontális (nemzetekre vonatkozó), mint a vertikális egalitarizmus dogmáját szintén tagadom. Ki lehet ezt sarkítani úgy, hogy akkor bizonyára a szeretet fontosságát is tagadom, de ez hamis érvelés, mivel a kettőnek nincs köze egymáshoz.

Ezen kívül semmiféle pozitívum nincs abban, ha eltekintünk a különbségektől: ezek ugyanis jó esetben megmaradnak, rossz esetben egy keveredés által kioltják nem csak a különbségek miatti esetleges ellentéteket, de a különbségekkel járó minőségeket is. Ez a kioltódás és lenullázódás ráadásul egyáltalán nem szünteti meg az ellenségeskedéseket sem, csak alacsonyabb létrendi szintre szállítja le azokat. Vegyük csak a két „egalitarista” hatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti hidegháborút, de akármely kommunán belüli vagy azzal szembeni ellentéteket is, amelyek elmennek a véres leszámolásig is.

„A szabadkőművesség nem nemzetközi, hanem egyetemes szervezetnek nevezi magát, elhatárolódva így a szocialista, kommunista mozgalom internacionalizmusától.”

Ugyanakkor megállapítható, hogy a kommunista hatalomátvételeket mindig erőteljes szabadkőműves tevékenység előzte meg, és hogy a legtöbb szabadkőműves szocialista, kommunistoid, plusz ún. liberális eszméket vallott, illetve részt vett az ilyen rezsimek hatalomrasegítésében, akár elméleti, akár konkrét tevékenység formájában. Való igaz, hogy a liberalizmus és a kommunizmus közötti ellentét létrejött, de ezek egysége sokkal nagyobb ellentétben áll a konzervativizmus erőivel való szembeszegülés mértékével. Számtalan példát lehetne sorolni, hogyan tömörültek egységbe a liberális és a szocialista-kommunista (baloldali) erők akkor, amikor közös ellenségük, a jobboldaliság erői ellen felsorakoztak. „Kicsiben” ez ma is lejátszódik. Kicsiben, valamint álságosan, mert amit ma jobboldalinak és konzervatívnak neveznek, az már egy negyed jobboldaliságot és egy nyolcad konzervativizmust sem jelent, sőt sok esetben a „konzervatív” erők mozgatói és felhasználói ugyanazon a térfélen helyezkednek el, mint az „ellenfelüket” vagy — jócskán eltúlozva — „ellenségüket” mozgató erők. Az „egyetemes” szó nyugodtan behelyettesíthető a „nemzetközivel”, mivel a politikai szabadkőművesség szóhasználatában gyakorlatilag ugyanazt jelenti.

„A 18. században Angliából kiinduló mozgalom ideológiája szorosan összefonódott a felvilágosodás eszméivel és mozgalmával. A 19. században a szabadkőművesek lettek a liberális, demokratikus, antiklerikális eszmék hirdetői és képviselői, noha a páholytagok politikai felfogása meglehetősen különböző volt.”

Nos igen, valóban, lehet, hogy politikai felfogásuk részletkérdésekben különböző volt, de alapjában véve egyetértettek a fő kérdésekben: lebontani mindazt, ami a „múlthoz” tartozik. Hogy ez a „múlt” értékes volt-e vagy sem, az nem számított és nem számít ma sem a szemükben. Természetesen lehet azt mondani, hogy amit le tudtak bontani, az tulajdonképpen már nem funkcionált, mert amit könnyedén le lehet bonatni, rombolni, az belülről már korhadt és élettelen. Bizonyítja-e azonban a korhadt és élettelen díszletek és keretek lebonthatósága a szabadkőműves eszmeiség igazságát? A legkevésbé sem. Egyrészt ezekben a látszólag „elavult” és kiszáradt rendekben is volt még valóságos élet, és azt csak brutalitással, valamint hazugsággal lehetett felszámolni. Brutalitással, bestialitással és a „korhadtság” és „elavultság” eltúlzott szuggesztiójával, ami már önmagában hazugság volt, nem beszélve a többi, alapvető hazugságról, amelyekkel ezeket a „korhadt” valóságokat felcserélték: a „haladásról” és társairól, az összes fő szabadkőműves eszméről, amelyek már alapjukban is sántítanak, nem is említve a gyakorlatot.

Magyarországon az I. Világháborút közvetlenül megelőzően — a Monarchiában — még komoly, bár ma már jórészt ismeretlen szellemi élet folyt, és persze nem csak szellemi élet, hanem minden téren zajló élet. Ezt — a szabadkőművesség koordinálta Entente első világháborús tevékenységével kooperálva — a Károlyi-féle szabadkőműves forradalom és a bestiális Tanácsköztársaság számolta fel. Látható, hogy — dacára egy valamennyire valós belső erodálódottságnak — alapvetően inkább csak a mennyiség túlereje és cselek révén sikerült felszámolni a konzervatív Monarchiát.

Szokták ellenvetésként felhozni, hogy Joseph de Maistre is szabadkőműves volt. Ez a kivétel azonban a szabadkőművesség általános irányultságát már akkor sem befolyásolta és főleg ma nem befolyásolja. Voltak — egészen elenyésző számban — többé-kevésbé elszigetelt személyek, páholyok, akik és amelyek valami pozitívabbat mutattak fel, és a millió közül szinte mindig csak de Maistre-re tudnak rámutatni, ezért mutatnak rá. De Maistre nagy bizonyossággal azért volt szabadkőműves, hogy egyáltalán tenni tudjon még valamit a „haladó” erőkkel szemben. II. József a másik alak, akire mutogatni szoktak. Meg is állapítható, hogy II. József, a „kalapos király” törvényei bizony rossz törvények voltak. Halálos ágyán vissza is vonta azokat.

„A 19. század végére a szabadkőművesség jellegzetesen városi, polgári szervezetté vált. Tagjai a középrétegek soraiból kerültek ki; kereskedők, iparosok, bankárok, értelmiségiek voltak.”

Tehát tipikusan a „harmadik rend” képviselői, valamint azok, akiknek valamiért ezek a foglalkozások jutottak. E „harmadik rend” nevében fordultak szembe a királyság intézményeivel és a klérussal, részben destruktívan (forradalmian), részben megszállás által (ékes példája a mai Vatikán, vagy számos ún. „monarchia”). Mihelyt a harmadik rend — korántsem egésze — szembefordul a többivel, természetesen nem „rend” többé, hanem egy kaotizáló „egylet”.

„Az 1886-ban létrejött, az összes magyarországi páholyt egyesítő Magyarországi Symbolikus Nagypáholy belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabálya kimondta: A szabadkőművesség filozofikus, filantropikus és progresszív intézmény. Célja a közerkölcsiség, művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása. A szabadkőművesség kizár köréből minden politikai és vallási kérdést, és tagjait a hazai törvények tiszteletben tartására kötelezi. (2. paragrafus)”

A szabadkőművesség fedőtevékenysége mindig is a „jótékonykodás” és a „filantrópia” volt (akiről azt írják, hogy „filantróp”, az szinte 100%-ig biztos, hogy szabadkőműves). Bizonyára ilyen jótékonysági akciókat (amelyek a szabadkőműves fedőszervek részéről leginkább érdekvezérelt, teátrális és hamis jótékonykodások) nem csak szabadkőművesek folytattak, hadd ne soroljuk, hány arisztokrata vagy egyházi személy, vagy király tett csupa-csupa jót a „nép egyszerű fiaival” és másokkal — méghozzá nem csupán ideiglenes akciók keretében. A „filozofikusság” itt egyrészt újságíró-színvonalon, másrészt tipikusan aufklérer dogmatika alapján képzelendő el: Galilei, Descartes és hasonlók a „szellemi” elődök, véletlenül sem Eckhart Mester vagy Aquinói Szent Tamás, például — és nem is Buddha, jegyezzük meg mintegy mellékesen.

„Műveltség, szeretet, erkölcs, törvények tiszteletben tartása”: ilyenek a szabadkőművességen kívül is voltak, sőt, azon kívül voltak csak igazán. Sokkal élőbben, mint a szabadkőművességben. A legerkölcsösebb, legműveltebb és legjobb szívű személyiségek szinte törvényszerűen a szabadkőművességen kívül keresendők. (Természetesen vannak kivételek. Ezek kivételek, és gyakran az is kiderül róluk, hogy valami ezekkel az emberekkel mégsincs egészen rendben.) Az, hogy a szabadkőművesség kizárt és kizár minden politikai és vallási kérdést, természetesen tréfa. Egyébként ha így volna, akkor sem lenne ez pozitívum, mert miért kellene ilyen kérdéseket kizárni? De ismételjük meg: ez egy gyenge próbálkozás annak elhitetésére, hogy a szabadkőművesség milyen „pártatlan” és „nyitott”. Természetesen a szabadkőművesség a maximális mértékben rendelkezett és rendelkezik világnézeti és politikai irányultságokkal és törekvésekkel. Ezekben egy a közös: 99,9 százalékban mind baloldaliak.

Innentől a cikkre nem reflektálok tovább. Még valamit azonban tisztázni kell: a szabadkőművesség vezetői általában nem tehetségtelen emberek, tagjai nem mind kimondottan rossz szándékúak (bizonyára sokan hittek és hisznek is abban, hogy amit csináltak és csinálnak, az helyénvaló) tehát alábecsülni nem lehet és nem is szabad őket, de ettől még céljaikkal — általánosságban és többnyire részleteiben sem — nem lehet egyetérteni.

(Hol van már XIII. Leó intésének érvénye.)

Quis — egy különös térkép

Mit ábrázolhat a fenti térkép, pontosabban a rajta látható ábra?
(Verena kimarad a dobásból.)

Kossuth Lajos azt üzente...

„A szabadkőművesek Cincinnati 133. sz. páholya érdemes főmesterének, felügyelőinek és testvéreinek.

Alulírottak alázatos kérelme azt bizonyítja, hogy miután hosszú idő óta kedvező véleménye volt az Önök ősi intézményéről, vágyódik arra, hogy mint tag felvétessék, ha erre érdemesnek találtatik.

Mivel száműzött, a szabadság ügye miatt nincs állandó lakóhelye; most Cincinnatiban tartózkodik; kora 49 1/2 év; foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét és más nemzetekkel együttműködve megteremteni a polgári és vallásszabadságot Európában.”

(Forrás)

Fenti dokumentum alapján néhányan (akik egyáltalán hallottak Kossuth Lajos, a liberális ikon szabadkőműves voltáról) azt hiszik, hogy Kossuth Amerikában lett az „ősi” szervezet tagja. Valójában ez tévedés, Kossuth a bomlasztást már jóval korábban megkezdte, 1827-ben kelt ügyvédi oklevelén például már nem szerepel a címerpajzs felett a korona. Ez csupán egy jelzés, sokkal érdekesebb, amit Thoma Mihály Ágostonnal kapcsolatban olvashatunk:

„Az 1840-es években, a Tisza szabályozása kapcsán német területre utazik, Fürthben belép a szabadkőművesek közé. 1848-ban, a szabadkőművesség hosszas hatósági tilalma után, a forradalom és szabadságharc alatt alapította meg a „Kossuth Lajos, a dicső fény hajnalához” páholyt, melybe Kossuth Lajos is kérte felvételét. A páholynak ő lett volna a mestere, de az osztrákok [pontosabban a császári-királyi seregek — L.] pesti bevonulása miatt elhalt a kezdeményezés. 1848 őszén a Kossuth Lajos vezette Honvédelmi Bizottmány megbízza, hogy fegyvereket csempésszen Belgiumból Magyarországra. Az ügyletet a Wodianer és fia cég finanszírozta. A fegyvereket viszont az osztrákoknak szállította le, ezért Pest magyar visszafoglalása után 1849-ben mint honárulót, távollétében vagyonelkobzásra ítélték. 1869-ben ismét feltűnik neve az ekkor már törvényesen megalakuló Magyarország Nagy Oriense Corvin páholyának tagjai közt.”

Posta, Imrének

Kérem Önöket, merüljenek velem alá ismét az aktuálpolitika mocsarába. Mindenki hozzon azért magával még egy Gottfried August Bürger-kötetet, és olvassa ki többször, mielőtt engem követve megteszi.

* (Csészét tesz maga elé, majd hosszan olvasói szemébe néz) *

Hol is kezdjem.

Kezdem ott, hogy Posta Imrének kétségei vannak. Mármint Vona Gábor származását illetően. Több, mint féléves hoax-ot hoz fel ennek a kétségnek az... „alátámasztására”.

Nos, első körben szeretném megjegyezni, hogy művelt ember számára a „szefárd zsidó” kifejezés, amit Csurka használt, nem Vona fizikai származására vonatkozik, hanem arra, hogy Vona úgynevezett „titkos zsidó” (kriptozsidó) volna. A „szefárd zsidó” ugyanis nyilvánvalóan a marrano-ra utal, a kikeresztelkedett zsidóra, aki titokban őrzi zsidóságát, tehát aki a „gazdanép” ruháját felvéve (azaz csellel) a zsidóság céljait valósítja meg.

Egy olyan vád, amely Vona zsidó származását vagy bár micvójának megtörténtét hangoztatja, gyerekes, ahogyan Mahmúd Ahmadinezsád zsidó származásának firtatása is az volt.

Ettől függetlenül Vona elviekben lehet „titkos zsidó”, vagyis állhat zsidó befolyás alatt, miért ne állhatna. Vagy csak egyszerűen szimpatizál a zsidókkal. Mert miért is ne? Vona például 1848/49. és Kossuth híve, amely sok más mellett a zsidók emancipációját hozta magával. Szóval mindenki fel tud vázolni az elméjében egy olyan történetet, amelyben egy nagy barbatrükk részeként a Jobbik vagy a kurucinfó, vagy akár maga Hámán is a zsidóság végső megmentőjeként lép fel.

„Bibliai RAP”

Ha engem kérdeznek, egyelőre jobban hiszek abban, hogy Vona kisparaszti származású, ahogy az életrajzában áll, és/de hogy akármit is mond vagy gondol, azt elsősorban tartalma és minősége szerint, nem pedig valami háttérben zajló, feltételezett purimi maskarádés fortély részeként kell megítélni. A demokratikus pártocskák élet-halál harca mindenesetre pont annyira köt le, mint ciszternalények küzdelme akármelyik város alatt.

* (Egy kis Imperial Gunpowder-t tölt.) *

Sokkal inkább látok érdekes összefüggéseket ott, hogy Bokrost és Kassait annyit mutogatták a minap az m1-es híradóban. Maguk aludjanak csak a billerbeck-paplanjaikon. Én számon tartom, hogy mindketten bilderbergerek.

(Másik kérdés, ami bizonyára már felmerült Önökben: gyűlölöm-e Hack Pétert? Reménykedhetnek. Még nem.)

Viszont Hegedűs Zsuzsa (Fidesz), szavamra, érdekes arc. „Egyetlenegy pártra nem lehet szavazni” — mondja. Na, melyik az? Nem, nem találták el, nem az MSZP (és nem is az MDF). „Itt minden választó felelős azért, hogy a Jobbik ne kaphasson szavazatokat. Menjen el, és szavazzon. Hozzáteszem: bárkire, kivéve a Jobbikot.”

Két fontos titkos társaság, amely meghatározza a világ arculatát, és egy rejtőző város

Nemrég hozzájutottam egy könyvhöz, melynek címe The Element Encyclopaedia of Secret Societies and Hidden History. Szerzője John Michael Greer, aki ahhoz képest, hogy „hermeticista” és „druida”, meglehetős prekoncepciózusan áll bizonyos kérdésekhez, amelyek a titkos társaságok és a rejtett történelem dimenzióniak létezését firtatják. Egyes, főleg „jó és demokratikus” összeesküvéselméleteknek és társaságoknak mintha pozitív hitelt adna, másokat, amelyeket nem kedvel, rosszhiszemű hamisításként állít be, a lexikonhoz méltó tárgyilagos hangnemen át éreztetve, hogy erkölcsileg kifogásolható gondolatokról van szó. Azok számára, akik a témában valamelyest otthon vannak, a könyv néhány érdekesség és „végülis-összefoglalás” mellett enyhe csalódás: ha nem is teljesen, de nagyjából „materialista módra” van összeállítva. Kezdőknek persze a meglepetések kimeríthetetlen tárháza, s talán hibáival együtt érdemes volna lefordítani.

Böngészése számomra vidám momentumokat is tartalmazott. Három szócikk néhány mondatát, köztük egy Antarktiszra projektált várost mutatok röviden be, amely a „Szivárvány City” nevet viseli.

Order of the Happy avagy a Boldogok Rendje

Jelképrendszere teljes mértékben hajózási volt, tagjai szimbolikusan a Boldogság Szigetéről vitorláztak el. (“Its symbolism was entirely nautical, with candidates symbolically sailing from the Island of Felicity”)

A beavatási fokozatok négy lépcsőt foglaltak magukban, a Kabinosfiút, a Hajóparancsnokot, a Commodore-t és az Altengernagyot, a Rend elnöklő tisztje a Tengernagy címet viselte. (“The degree system included four degrees, Cabin Boy, Captain, Commodore, and Vice-Admiral, and the presiding officer of the Order's one lodge was titled the Admiral.”)


Order of Camels avagy a Tevék Rendje

Az alapítók [Milwaukee, Wisconsin, 1920] azért választották a tevét emblémájukul, mert ellen tud állni a hosszú, száraz időszakoknak. [...] A tagok csak egyetlen kikötésre tettek esküt, elkötelezve magukat, hogy támogatják az alkohol legalizációját. (“The founding members chose the camel for their emblem because it can withstand long dry periods [...] Members took an oath with only one clause, pledging themselves to support the legalization of alcohol.”)

Rainbow City bizonyos „Hefferlin Kézirat” állítása szerint egy Antarktiszon létező metropolisz, amely csak a Marsról származó kolóniák leszármazottai által két és fél millió éve benépesített földalatti városok hálózatának egyike (a többi elnéptelenedett). A város minden oldalán meleg források tartják távol az Antarktisz hidegét, és 10.000 láb magas jégfalak védik a behatolóktól, akik nem pusztán emberek, hanem vad, a Vénuszról származó gyík-szerű lények, akik ősi ellenségei a marslakóknak.

A Kézirat alkotói állításuk szerint Rani Khatani-val léptek kapcsolatba, aki a marsiak menedékhelyét kormányzó „Ősi Hármak” egyike. Hírek kaptak szárnyra, hogy a Hefferlin testvérek, nem sokkal azután, hogy a kéziratot cirkuláltatni kezdték, elköltöztek Szivárványvárosba, és most ott élnek, megszabadítva az öregségtől és a haláltól, a fejlett marsi orvostudománynak köszönhetően.

Ez a negyvenes években keletkezett, tipikusan amerikai „mítosz” nagyon hasonlít a raëlizmushoz, amely egy azok közül a modern álmok közül, amelyek korunk infantilis „transzcendencia”-igényeit elégítik ki. (Ezzel kapcsolatban ld. még Kulturális izékék by Tölgy)

Bár több helyen azt sugallják, hogy Rainbow City — amelyről megjegyzem, hogy rövidítése az R. C. betűket adja ki (talán egy modern szabadkőműves-„rózsakeresztes” irányzatra utalva) — valamilyen módon az „üres föld” elmélettel is kapcsolatban áll, az „üres föld” elmélete valószínűleg nagyobb szellemi kihívást jelent.

A holdraszállás igaz története

Az Apollo-11 holdraszállása a „konspirációs teóriák” (röviden konteo) blogon. Érdemes végigolvasni a kommentárokat. Egyrészt remekül szórakozhatnak, másrészt rengeteg valószínűtlen vagy érthető kérdésre, kételyre érdekes és racionális magyarázatot találhatnak.

Sokan nem értik, Loxon miért lelkesedhet az összeesküvéselméletekért általában. (Bár nem mindegyikért, és nem egyforma súllyal.) Igaz, összeesküvéselméletekből nagyon sokféle lehetséges, köztük olyanok, amelyeknek semmi komoly jelentőségük nincs, vagy amelyek „megoldása” csupán egyfajta detektív-hajlamot elégít ki. Vannak másfélék, egészen metafizikai szintekig menők. Ezek ráadásul átfolyhatnak egymásba. Ezúttal (a holdraszállás esetében) csak egy nyomozói kvalitásokat feltételező összeesküvéselméletről van szó, amelyet a racionalitás síkján viszonylag könnyen fel lehet göngyölíteni. De már itt is megmutatkozhat néhány nem pusztán racionális elem, mind a tárgyi vonatkozások, mind a felfejtés tekintetében.

Akármilyen elméletről is legyen azonban szó, akkor nyerhet az ember sokkal teljesebb képet valamely tárgyról, ha annak minden elemét és azok minden cáfolatát megismeri. Ezért is szeretem az összeesküvéselméleteket. Néha indirekt módon még bizonyító erejűbbek, mint a puszta elhívésen alapuló magyarázatok, néha pedig kiderül, hogy igazak is lehetnek, vagy lehet bennük igazság. És nem utolsósorban közben megismerjük a tárgyat, a személyeket stb. amiről beszélünk, valamint szembekerülünk saját tudatfunkcióink szubjektív és objektív operativitásával.

Ha csupán a dolgok bizonyításával kapcsolatos „racionális” részt nézzük, nem hiába volt ott a szenttéavatási eljárásokon az advocatus diaboli, az ördög ügyvédje, aki a szentté avatandó ellen beszélt. Legtöbbször ez csak formális volt, de megvolt a szerepe. Jogosult szerep. Vagy Angliában ismert volt a “His [Her] Majesty's Most Loyal Opposition”, Őfelsége leglojálisabb ellenzéke. A pro-k és contra-k kontrollált dinamizmusában bontakozik ki egy tárgy megismerésének izgalmassága.

Vannak paranoid vagy határozott célt manipulációval elérni akaró emberek, akiknek a konspiratőrködés a természetük. Azonban aki elfogulatlanul és az alaposság igényével vizsgálva szereti az összeesküvéselméleteket (legyenek azok első ránézésre a legképtelenebbek), az egyszerűen csak kiváncsi és szeret gondolkodni. (Nem utolsósorban azért is, hogy a manipulátor-természetet leleplezze.)

Az összeesküvés természetrajza

Már a Windows is...

Kémeink jelentik

Loxonnak kicsit más a politikája, mint a Fidesznek és holdudvarának: ők a választásokig azt az összeesküvéselméletet szajkózták, hogy a Jobbik a szocialisták kreálmánya (létrehoztak még egy „szenzációs” — pontosabban szenzációsan könnyen átlátható — pamfletet is), most pedig elkezdtek óvatosan bánni vele, mint a sz... (áthúzva) tűzzel.

Megpendültek a „most már komolyan kell őket venni” és a „ha összeesküvés lett volna, akkor túl jól sikerült” húrjai a demokratikus vélemény-eolhárfán, amely mindig úgy zeng, ahogy a csalóka demokratikus szelek fújják.

A teakráciában olykor fejük tetejére állnak a dolgok. Miután kiengedtük a barna szelletet a palackból, s így a kék párttagkönyvek útilevelekké nemesültek a DAAD-ösztöndíjasok kezében, most népiesch-jobbik oldalon álló honffytársainkat szeretnénk leforrázni egy-két csésze jó, erős teával.

Nem Morvai Krisztinát, mert ő — stíluskérdések és PC ide vagy oda — egyelőre úgy látjuk, végre megpróbálja képviselni hazánk érdekeit külföldön, dacára a sok Billerbeck-paplanon alvó MEP-nek. (Gabrilo-ra kacsint.)

Viszont mindaddig, amíg nem csatlakozik a Jobbikhoz figyelemreméltó inteligentzija, vagy nem jön létre valamilyen épkézláb konszenzus a Fidesz és a feltörekvő nemzeti „kisemberek” között, amelyben a kecske-káposzta arány 1:1 lesz, nem pedig 0:0, addig is tanulságosnak tekinthetjük a posztszerző kémeinek jelentéseit:


Első barátunk (Attila) véleménye egy nagyvárosból:

Voltam a „győzelem” utáni pártgyűlésen a Jobbik megyei székhelyén. Itt jöttek aztán az illúzióroncsoló „tények”. Az összegyűltekben szinte kivétel nélkül jellegzetes urbánprolikkal sikerült találkoznom, a globalizáció mára totális vereséget szenvedett roncstársadalmának underclass kihullottjaival. Felismertem egy volt pincért, akit lopásért bocsátottak el, aztán egy érettségiig jutott volt értelmiség-gyűlőlő félértelmiségit. Egy teljesen infantilis plakátragasztó fiú szintjén álló megyei titkár, ideológiátlan indulati politizálás és végre mederbe terelt gyűlöletözön a szokásos jelszavak mentén: büdös cigányok, rohadt zsidók és „számon fogjuk kérni a geciket” (mármint a globalokrata komprádor-burzsoáziát, persze ha sikerül azonosítani). Ha ez nem helyi specifikum, és/vagy nem történik valami érdemi változás, aligha jósolok sok és főleg szép jövőt ennek a képződménynek. Ebből legalábbis úgy tűnik, hogy a Jobbik eredményét nem a Jobbik győzelmének kell betudni, hanem az ellenség, vagyis a Rosszabbik hülyeségének. Ez az a társadalmi réteg, mármint a posztmodern globalizáció roncstársadalma, amely a valószínűleg hamarosan következő cukorka- és üveggyöngyosztogatás során jóformán azonnal elolvad. Persze az is lehet, hogy valami nagy leszámolást fontolgatnak a hatalom kézbentartói (eddig legalábbis nem voltak ennyire hülyék, mint amit most mutatnak), amihez viszont szükség van a „szélsőségek” megerősödésére.


Második barátunk (Augustus) véleménye egy másik nagyvárosból:

Fontos a drágalátos nép minősége, és mint tudjuk, szarból nem lehet várat építeni, de De Maistre mondta valahol, hogy „a hierarchia fontosabb, mint a vallás”. Ha nincs egy fix pontot kijelölő vezéregyéniség, akihez a többi igazodni képes (és persze hajlandó), aki ragyogást megtestesítve maga felé húzza a népet, akkor hiába az akár a legjobb minőségekkel bíró emberek sokasága.

Mind ...-n, mind ...-n meglehetősen silány és színvonaltalan emberek képviselik az egyébként sem túl magasreptű jobbikos retorikát. Alighanem ez országos jelenség. Ráadásul tényleg gyanús az egész, hétvégén anyám kérésére elolvastam (a szintén eléggé hiteltelen) Csurka értekezését a Jobbik kapcsán, ő egyenesen a liberálisok által felkarolt és majdan általuk feltölteni kívánt pártot vél felfedezni benne, a Fidesz felfut(tat)ásához hasonlóan (azzal a kivétellel, hogy újabban már nem ócsárolja annyira, sőt, a maga módján most épp támogatja Orbánékat — ez is érdekes —, mert szerinte ők képesek voltak valamelyest kezükben megtartani a kontrollt. No, efelől is vannak kétségeim.) Kicsit kezdem is már unni, hogy minden és mindenki gyanús, ha nem gyanús, akkor azért... persze azt hiszem, ez is szándékos, mindenféle bizalom és hit kiölését célozza az emberekből. A „nagy leszámolás” egyik rejtett dimenziója is lehet ez.

Így hát minden jót kívánunk a Jobbiknak, hogy idővel megtisztítsa és transzmutálja magát, és hogy ugyanakkor ne ölje meg a bizalmatlanság légköre sem, amely a tisztázatlanságok miatt okkal és ok nélkül is körbeveszi, s így tényleg létrejöhessen az, amit a Reakció vizionál:



Korábbi és kapcsolódó cikkek:

• Morvai Krisztina a Kereszttűzben és egy kis Cavinton (by Loxon | KTK)
• Erőlködés (by Gizike | For a Better Tirpákbokrétás)
• After Virtue (by Gabrilo | Against (All) Modernity 2.0)

Harry S Truman

Bár a Wikipédiában egy szó sem esik róla, Harry S (vagy S.) Truman, a Hirosimára és Nagaszakira dobott roppant „humanisztikus” atombombák idején az USA elnöke, csakúgy szabadkőműves volt, mint a magyarokat „kollektív bűn” elkövetése alá soroló dekrétumok atyja, Edvard Beneš, vagy az Első Világháború kirobbanását merényletével előidéző Gavrilo Princip, a „Fekete Kéz”, más néven az „Egyesülés vagy Halál” (Ujedinjenje ili smrt) vagy az „Ifjú Bosznia” (Mlada Bosna) társaságok tagja. De ezekről a szervezetekről majd talán külön és máskor.

A Grand Lodge of Pennsylvania az alábbi adatokat közli Truman előmeneteléről:

Harry S. Truman (1884-1972)
Az USA 33. elnöke (1945-1952)

Avatva: 1909-ben, a Belton páholyban (Belton Lodge No. 450, Belton, Missouri). Ebből a páholyból 1911-ben számos tag kivált, hogy új páholyt alapítson, Grand View Lodge No. 618. néven, melynek első főmestere (Worshipful Master) Truman volt. 1940-ben Truman-t a Grand Lodge of Missouri nagymesterévé (Grand Master of Masons of Missouri) választják, 1941-ig marad ebben a tisztségben. 1945. Sovereign Grand Inspector General, 33° (Supreme Council A.A.S.R) [A skót rítus magyar oldalát most nem találni — www.assr.hu]. 1959-ben tiszteletbeli nagymesterének választja a DeMolay Rend Nemzetközi Felsőfok Tanácsa (Honorary Grand Master of the International Supreme Council, Order of DeMolay). Truman így az egyetlen amerikai elnök volt, aki több mint ötven évig működött szabadkőművesként.

Azonban van olyan képeslap is, amelyről kiderül még egyéb maszon-szervezetekben való tagsága is:

Lambda Chi Alpha és Alpha Delta Gamma, illetve a sok, szinte áttekinthetetlenül szövevényes szabadkőműves rendi cím mellett a fénykép, amelyen az Ararat Shrine Temple fezét viseli.

További képek az elnök úrról:

1949. körül készült festmény, amely az elnököt maszon jelvényekkel ábrázolja.

Truman szabadkőművesek között, saját (fent látható) portréjával

Truman magát nézi a múzeumban. A falon az USA szabadkőműves elnökeinek portréit sorjában ábrázoló kép.

“Harry S. Truman's commemorative ribbon from the Grand Lodge of Missouri's Annual Communication 1932.”
Jól látható, hogy az első amerikai zászló (és a mai) színeinek alapja a francia szabadkőműves-forradalmi trikolór (amely minden további trikolór forrása).
A Szenátus pajzsa felett a frígiai sapka látható.

Egy kép Jobbikosoknak és szlovák nacionalistáknak :>

“This cap was presented to Harry S Truman in October of 1945, when he was invested with the 33rd degree of the Scottish Rite, Southern Jurisdiction.”

Képek forrása:
Harry S. Truman Library & Museum
Truman Memorabilia

Bónusz-kép:


De ne gondolják egy pillanatra sem, hogy a szabadkőművességnek bármi köze volna a politikához. Ez csak egy idióta mese, amit szélsőjobboldali összeesküvéselmélet-gyártók és egyéb fantaszták terjesztenek.

Kapcsolódó:

• Szabadkőművesek világkongresszusa
• Hát nem különös? Avagy kis hazánk és a Bilderberg-csoport
• Imperium Marianum (by Tölgy) — ld. az alatta kibontakozó vitát.

Külső:

• Pallas páholy
• Klubháló
• Berlin, meine Liebe. Schließen Sie bitte die Augen :>
  

Edvard Beneš

a prágai Jan Amos Komenský [a.k.a. Comenius] No. 1. szabadkőműves páholy nagymestere volt, valamint tagja volt a Pravda Vítězí [„Az igazság győzni fog” (Husz János)] páholynak is. (E páholyok a Monarchia felbomlasztására és az antant államok szabadkőművességével való szoros együttműködésre törekedtek.)

A Sötétség Seregei

A vezénylő tábornokok egyike (mert nem csak egy van, bár mögöttük bizonyára egy hatalmas, rejtőző VT áll) ezeken a felvételeken jól láthatók. Vadai Ágnes tévedett, a szálak tovább vezetnek, egészen a Buckingham palotáig (első szál):

2. szál: Wisconsin, Beloit Janesville Symphony Orchestra (nevezhetjük Fekete Zenekarnak?!)

A Birodalmi Induló (Darth Vader's Theme) klasszikus előadásban


3. szál: Az einsteni relativitáselméletet élesen kritizáló Nikola Tesla. Tesla a Brit Királyi Intézet tiszteletbeli tagja. (Összefüggés, ld. első szál!)

A Birodalmi Induló Tesla-tekercseken (0:40-től)

A szigorúan titkos anyagok közzétételéért köszönet Gapinthebreath-nek.

Anonym-us

„Holokauszt-tagadó” volt-e a nagy befolyású zsidó úriember, Benjamin H. Freedman?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kezd nagyon provokatívvá válni, hogy bizonyos „konzervatívok” — a szocialista és liberális értelmiséggel együtt, amely, leginkább önmaga erkölcsi védelmére készül egy óriási totemet és tabut állítani a honi politikai publicisták elé — szorgos és félig-meddig talán öntudatlan árokásásba kezdtek, melynek célja, hogy elkülönítsenek egy olyan, „vegytiszta” konzervativizmust, amely mentes mindennemű holokausztizmussal kapcsolatban megfogalmazott éles, intellektuális kritikától, s létrehozzanak egy demarkációs vonalat, melynek túloldalán immár a „nácik” helyezkednek el, akik egy kalap alá veendők mindenféle utcai csőcselékkel (melynek, amennyiben valóban csőcselék, egy valódi jobboldali és konzervatív rendben nem volna tere).

Így hát magunk is ironikus, ám jogos, mert konkrét kérdésekben megfogalmazott „provokációba” kezdtünk, utalva mind a primitív „hollókosztozókra”, mind bizonyos károgó közéleti személyiségekre, akik a holokausztizmus hátszelével próbálnak meg maguknak erkölcsi tőkét kovácsolni az ellenük fellépőkkel szemben (e posztokat most [2009. május 1.] töröltük, mivel néhányak szerint „sértők” voltak). Ez néhány, egyébként nyilvánvalóan jószándékú blogszerzőnek és olvasónak láthatólag azonnal szemet szúrt. Ám magunk részéről feltesszük a kérdést, egy ilyen (mesterségesen) kiélezett kérdés körüli helyzetben is: „szalonképtelen”-e az, aki nem szalutál azonnal a balliberális média manipulációjára, hanem előtte tájékozódik és gondolkodik is?

Nos, bár óvakodnék a heves és érzéki vitától, mint nem az európai géniuszra jellemző aktivitástól, disputa indítását javaslom.

Az alább négy részben hallható-olvasható — rögtönzött — beszédet, amely 1961-ben, a Hidegháború közegében hangzott el Washingtonban, némi előzetes magyarázattal teszem közzé Körünkben. Másképp nem is volna ildomos.

Aki előadja: Benjamin H. Freedman, a huszadik század egyik érdekes alakja. Freedman 1890-ben született, sikeres zsidó üzletember volt New York City-ben, egyik igazgató tulajdonosa a Woodbury Szappangyárnak. Zsidóságával 1945-ben, az antant hatalmak győzelmét követően szakított, amikor is katolizált. Freedman személyesen ismerte Bernard Baruch-ot, Samuel Untermyer-t, Woodrow Wilson-t, Franklin D. Roosevelt-et, Joseph Kennedy-t, és John F. Kennedy-t, és a kor sok egyéb kulcsszereplőjét.

Nem ő az egyetlen zsidó származású úriember, aki az I. és — ami különösen figyelemreméltó — a II. Világháborúval kapcsolatban gyakorlatilag revizionista és inkább német-, illetve Tengely-barát álláspontot vett fel (anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan eszünkbe juthatna: ad absurdum „náci”-ról van szó — amely mozgalommal és szimbólumaival kapcsolatos „konzervatív” paranoia már a kommunizmusra is kiterjedt). Természetesen abban, ami beszédében elhangzik, semminek a „tagadása” nem jelenik meg... de ha meg is jelenne, talán az sem volna szentségtörés, hiszen a történelem megismerése nem ekvivalens egy egyszerű fizikai kísérlet eredményének igazolásával, és az ember nem lehet benne biztos, hogy nem bukkan-e itt-ott újabb, Katyn-hoz hasonló esetekre.

Viszont — félretéve mind a helyeslő, mind a tagadó prekoncepciókat, valamint erőszakos, primitív és otromba fenyegetéseket — egy olyan okfejtést hallhatunk, amely a német-zsidó polémiában nem csupán az egyik fél felelősségét boncolja, hanem a másik félét is (értelemszerűen tematice ez utóbbit emelve ki). Úgy gondolom, hogy amiket Freedman állít, azok nagy mértékben alátámaszthatók volnának különféle argumentumokkal; ám akár hozunk fel ilyeneket, akár sem, mindenképpen gondolkozásra késztető téziseket és hipotéziseket tartalmaz, különösen olyan, diplomáciai mércével mérve élesen kritikus tartalmú és kifejezetten szemtelen kiszólások fényében, amelyektől az utóbbi évek politikája sem mentes. (Lásd még ezt az írásunkat.)

Ami a „cionista manipuláció” korabeli fel- vagy elismertségét illeti, valaki felvetette, hogy Hitler nyilatkozott-e ezekről úgy, mint referenciákról. Nos, míg a Harcom-ban számos hasonló érvelést használ, konkrétan a Balfour-nyilatkozattal kapcsolatban nem találtam hivatkozást. Jó lenne persze, ha erről valamit tudhatnánk, ám ehhez át kellene böngészni A. H. összes rádióbeszédét például. Ugyanakkor csodálkoznék, ha Freedman légből kapta volna, amit mondott, és azon is, ha Hitler semmit nem mondott volna a Balfour-nyilatkozat és hátterének ügyében.

Mellékelem J. F. Rutherford levelét a Führerhez (az eredeti, német nyelvű levél fénymásolata itt található), aki végképp nem vádolható náci-szimpátiával — sőt, a Watchtower Society eleinte (vallásos meggyőződésből) a cionistákkal tartott —, de ő is elismeri az amerikai háborús propaganda zsidó-bankokrata hátterét. Furcsa lett volna, ha Németországban erről az érvelésről (ti. hogy az USA belépése Központi Hatalmak ellen bizonyos háttérmanipuláció hatására történt) nem tudnak.

Judea Declares War on Germany, 1933.

A beszéd vége felé vázolt kazár-elmélet Arthur Koestler révén vált ismertté (A tizenharmadik törzs).

Lényegében Freedman beszéde, ha el is nagyolja az okokat, semmiképpen sem biztos, hogy hibásabb eszmefuttatás, mint a liberális történetírás elméletei. Azoknál elméletileg lehet akár pontosabb is a felelősség elosztásában és az okok vázolásában is. Magam részéről üdvözlöm mindazokat a liberális kísérleteket, amelyek elfogulatlanul és szentimentális előérveket mellőzve állnak a kérdéshez.

Ami Freedman megjegyzését illeti a kazár birodalom vallási karakterének eredetével kapcsolatban, természetesen az nem igaz, hogy a monoteizmus előtti világ „falloszimádó” lett volna, de ez már más lapra tartozik, és a megfelelő kontextuson belül csak Freedman maradéktalan erkölcsi integritását bizonyítja, amely beszédének egész hangvételéből egyébként is érzékelhető.

Hogy végülis igazat mond-e vagy téved, azt hiányos információk miatt nem tudom eldönteni. Végül marad hát az aktualizált kérdés: tagadta-e bármilyen bűnök elkövetését B. H. Freedman? Előadásából úgy tűnik, nem.

Olvasóinknak pedig szintén marad a kérdés: állást foglal-e Loxon e poszttal holokauszt-kérdésben? Válasz: nem, mert továbbra sem tudja, mit kell „A Holokauszt”, illetve annak tagadása alatt érteni. Viszont az alábbi beszéd komoly kételyeket ébreszt azzal kapcsolatban, vajon hogyan lehetne egy hasonló törvényt kivitelezni. A mondott törvény alkalmas volna-e a beszéd betiltására? S Önök morális érvek alapján betiltanák például Freedman beszéde közlésének jogát?

Szerintem feltétlenül érdemes mindent megvizsgálni, mielőtt az ember ördögöt kiált. S ha még aztán is kiáltani akar, akkor tegye bizonyos határok és érvelési harc keretei közé szorítva.

Quis — összeesküvés?!

Ki ez az úr Sir Winston Leonard Spencer-Churchill mellett?

Hát nem különös? (Avagy kis hazánk és a Bilderberg-csoport)

Reactionary úr javallatára a Teázóban folytatom aknamunkámat az évi „wellness-hétvégéket” tartó, bizonyára befolyás és jelentőség nélküli emberek társulásával, a Bilderberg-csoporttal kapcsolatban.

Lássunk egy névsort. Nyilván lehet ellenőrizni valahol. Ezen a finn oldalon is szerepelnek.

Egyesek szerint a Bilderberg-csoport semmilyen komoly szereppel nem rendelkezik a világpolitika vagy egyes országok (pl. Magyarország) belpolitikájának folyására. A magam részéről totálisan elutasítom ezt a nem szkeptikus, hanem naív álláspontot. (A teljesen fatalista és betonozott álláspontot szintén, de most éppen nem erről van szó.)

Mármost kiknek a neve merült fel mostanában, mint lehetséges, sőt valószínű kormányfőké? Kiemelnék két nevet: Bokros Lajosét és Surányi Györgyét.

A dolog pikantériája, hogy mindketten tagjai a Bilderberg-csoportnak, amelyről szóló szócikket ma éjjel törlésre jelölte valaki a magyar Wikipédián, feltehetőleg a szabad gondolkodás jegyében.

Különösebben nem izgat, hogy (szélső)balon vagy (szélső)jobbon vagy máshol erről mások mit gondolnak, az izgat, ami engem érdekel. S ha erről történetesen mások ugyanazt vagy majdnem ugyanazt gondolják, az sem zavar, attól még lehet igaz. Önök szerint nem? Csalódnék az autonómiájukban.

A Bilderberg-csoport magyar tagjai a következők:
Járai Zsigmond — a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke és a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, röviden IMF) magyar kormányzója, Kádár Béla — a Magyar Tudományos Akadémia tagja (a kritikátlanul idézett források Magyar Nemzeti Akadémiát írnak, ami Széchenyi korában volt :> ), Kassai Róbert, és akikről mostanában szó van: Surányi György — a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, valamint Bokros Lajos — a Világbank főtanácsadója. Kiket emlegetnek még Magyarországgal viszonylatban? Tom Lantos (Isten nyugosztalja), valamint Soros György és még esetleg mások neve merült fel, mint tagoké, résztvevőké.

Nos, tegnap még olvastam a Surányi Györgyről szóló Wikipédia-szócikk alatt a tényeket, hogy tagja a BB csoportnak, és hogy pontosan mely találkozókon vett részt. Mára a szócikk ezen pontját már a google cache sem hozza. Viszont írjuk be e szavakat a keresőbe: „Azon kevés magyarok egyike”.

Ott még látszik. Mármost ott tények voltak leírva, hogy mely találkozókon vett részt. Az is összeesküvéselmélet? Ugyan-ugyan. Maguknak is javaslom, tessenek szabadon informálódni és gondolkodni.

*

Idézzünk az Index Holbrooke-kal készült interjújából egy részletet:

„— Tudja, hogy kicsoda Laborc Sándor?

— Nem.

— Ő a magyar titkosszolgálatok új vezetője. Nagy belpolitikai vita kísérte kinevezését, mert a Szovjetunióban, a KGB egyetemén diplomázott. Orbán Viktor, a magyar ellenzék vezetője novemberi amerikai útja után azt mondta, hogy Washingtonban is aggódnak Laborc kinevezése miatt. Ön is találkozott akkor Orbánnal. Tud erről az ügyről bármit is, hallott róla?

— Nem. De egyébként sem akarok beleszólni a magyar belpolitikai vitákba. Az ügy részleteit pedig nem ismerem.

— Igaz az, hogy 1995-ben amerikai külügyminiszter-helyettesként nyomást gyakorolt a magyar kormányra, hogy vezesse be a megszorító intézkedéseket?

— Ez igaz. 1995 tavaszán történt. Daniel Frieddel látogattunk Budapestre, ő most az európai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes, és velünk tartott David Lipton pénzügyminiszter-helyettes is. Találkoztunk Horn miniszterelnökkel, Bokros Lajos pénzügyminiszterrel és Surányi Györggyel, a nemzeti bank elnökével. Bokros határozottan egy erős gazdasági csomagot javasolt és mi ebben támogattuk őt. Keserű pirula volt, de Horn bölcsen vállalta. A történelem szerintem bebizonyította, hogy jó döntés volt. Tudom, hogy Bokrost ezért nagyon keményen támadták, de én csodálója vagyok bátorságának és előrelátásának. Bokrost épp olyan nagyra kellene értékelni, mint Bob Rubint értékelik Amerikában. (Robert Rubin amerikai pénzügyminiszter volt 1995-99-ben, irányításával az amerikai gazdaság szárnyalni kezdett — szerk.) Bokros a magyar gazdasági fellendülés atyja. Tudom, hogy rengeteget bántották. Kiheverte azóta?”

Vegyük tehát csak ezt a részletet.

Mit szólnak ahhoz, hogy Holbrooke két egymást követő kérdésre egymást homlokegyenest kizáró válaszokat ad? Két állítás:

1. „Nem akarok beleszólni a magyar belpolitikai vitákba”

2. „Bokros határozottan egy erős gazdasági csomagot javasolt és mi ebben támogattuk őt.”

Ja, hogy végülis az nem politikai kérdés?
És az a 120-130 ember tényleg csak úgy találkozgat, iszogat.

Hát persze. :–>

Üdvözlettel,
Loxonjuk, a konspiratőr
(Komoly szociológusok szerint bogárlacik, csáthmagdolnák, pokolbélák egyenes ági marxista vagy náci — „azúgyisugyanaz” — leszármazottja, természetesen.)

Kérdések a demokráciával, a szólásszabadsággal, a magyarsággal, illetve a konzervativizmussal kapcsolatban

Mivel egy nagyon kedves barátunk megajándékozta Loxont Internet-hozzáféréssel, a saison du concombre nem tart tovább egy röpke nyári pihenőnél, s így az Aranyblog-díj (amelyre ismeretlen tettes kedvesen benevezte weblogunkat) zsűrije sem kénytelen pusztán négy hónap tea-termésére szorítkozni az ízlésízélet-hozatalkor. Nem tudjuk, az alábbi írás elnyeri-e tetszésüket, de akárhogy is van, nem igazodhatunk senkihez saját igazságérzetünkön kívül.

*

Nos, megtörtént az, amire már minden józan, híreket olvasó Internet-felhasználó számított. A kuruc.info-t lekapcsolták. Nem minősíteném ezt az egyébként számomra kevéssé szimpatikus, ám sok tekintetben ugyanakkor egyértelműen és úgyszólván pótolhatatlanul tényfeltáró oldalt, amelynek elvesztését nem pótolhatja a csodálatos Népszava. Egy olyan szerkesztőség, amely (szimbolikus módon) Libényi János-féléket nevez meg munkatársaként, nem számíthat igazán nagy sikerre a teakraták körében, legfeljebb olyanokéban, akik annyira bibliofilek, hogy még Wilde Oszkár Vera-ját is képesek gond nélkül megemészteni, és elolvasását követően nem megundorodni a szerzőtől.

Sokkal inkább kérdés azonban, hogy e közéleti szempontból legalábbis kétes értékű – fertőtlenítő szándékúnak titulált – akció közben mit hitt magáról az egyébként jelvényében tudathasadásos módon Turul-jelképet felhasználó Nemzetbiztonsági Hivatal, illetve – talán még sokkal inkább – az a politikai elegy, amelynek a képviseletét gyakorlatilag ellátja.

Ha a hírek ugyanis igazak, 2008. július 5-én – egy füst alatt – a radikálisnak éppen nem mondható honlap, a Gondola, a Jobbik nevű demokratikus párt, a Magyar Gárda nevezetű bajtársias, rendőrség-pótló szervezet honlapja, valamint a magát Szent Korona Rádióként aposztrofáló portál is le lett kapcsolva (e sorok konzervatív írója kevéssé látogatja e portálokat és nem szeret híreken „szörfölni”, plusz úgynevezett „fórumokon” vitázni, ám a valószínű tényekről e megbízhatónak látszó forrásból értesült).

Az még csak hagyján, hogy egy Turulmadarat ábrázoló szobrot kordonokkal vesznek körül, és – zavaros hivatkozásokkal – le akarnak bontani, Árpád-sávokat közterületen betiltatni, miközben maga a betiltó gépezet szervezete rendelkezik ezeket ábrázoló jelvényekkel. De hogy képzelhetik azt, hogy – liberáldemokrata hitvallásuk ellenére – felhatalmazottak eldönteni, mit szabad és mit nem? Hogyan vehetik a bátorságot arra, hogy miközben szabadságról, egyenjogúságról, esélyegyenlőségről, démosz általi felhatalmazottságról (és demokráciáról), illetve hasonló, követhetetlen ködelvekről beszélnek, meghatározzák, hogy kinek és minek nem lehet megnyilvánulni?

*

Nem olyasmiről van-e szó, hogy az antiautoriter diskurzus mögött egy titkos autoriter-demokratikus elvrend rejlik? Olyan elvek rendje, amely – szabadsággal és jólétiséggel felcímkézett álarca mögött – egy dogmatikus, végletesen kiszámítható, elfojtó véleményrendszerbe és antiintellektuális, sőt természetellenes rendőrködésbe torkollik? Egy olyan elvrendszer, amely végül egy ilyen paradox eszmecsere formájában mutatja be saját inkoherenciáját és képtelenségét – szinte mint egy önkénytelen vallomás. Egy olyan elvrendszer továbbá, amelynek már az alapjai teljesen homályosak, maximálisan spekulatívak, és amelyekről szólva Vilfredo Pareto szellemesen jegyezte meg, hogy legalább olyan misztikusak, mint a Szentháromság dogmája. S végül természetesen egy olyan cetlihalmazról van szó (demokrácia és szólásszabadság), amelyet – ab ovo képmutató és önellentmondó voltánál fogva – bárki vindikálhat a maga számára is, ha nem épp előbb, akkor utóbb.

Mindeközben e címke-ideológiák eszmei képviselői, tehát ugyanezek a kételkedőnek látszó, magukat szkeptikusnak beállító emberek folytatnak kételkedésre semmi okot nem adó tevékenységet, olyan véleményeket formálva, amelyek teljesen sarkosak, és szemernyi helyet sem hagynak arra, hogy az ember akár csak a kételkedésében vagy a morfondírozásában is szabad maradjon.

*

A Teák nem „népnemzetiek”. De – talán éppen ezért – nem értik (legalábbis Loxon), hogy egy olyan nemzet leszármazottja vagy tagja, vagy egy olyan ország szülöttje, amelynek – példának okáért – a Turul az egyik – ha nem legfőbb – mítikus totemállata, vajon miért ne láthatná e madár szerencsés ábrázolásait? Ez egyszersmind válasz a „magyar nácivadászok” (brrr) ellenséges agitációjára is, akik minden kérdést kizárólag egy „náci” komplexus nézőpontjára egyszerűsítenek le, és ilyen – eleve logikai bukfencet tartalmazó kérdéseket tesznek fel: „Ha a náciknak [sic] szimbólum kell, ha Jézus tanításai ellenére mégis pogány módon bálványt szeretnének imádni, miért nem jó a csodaszarvas?”

Emese álma

Álmos, az első vezér

Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, ezért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent –, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne többet!

Forrás: Anonymus Gesta Hungarorum. Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. Fordította Pais Dezső

Kétségkívül megfelelő a tibeti mesék szereplőjével rokonságot mutató Fehér Ló (és annak Fia), a Csodaszarvas, és még sok más mítikus állat-szellem is a magyarság lényegének és belső lehetőségeinek szimbolizálására, a Turul azonban éppen a centrális vonatkozások egyik regulatív érvényű aspektusát, a királyságot szimbolizálja, a magyar királyi nemzetségek relatíve örökkévaló attribútuma, amely olyannyira nem csak népi jellegzetességekkel bír (és tehát nem csak a kuruckodók szívügye lehetne), hogy – mutatis mutandis – még a Habsburg névben (ld. Habicht), sőt egy királyi módon kiemelkedő hegy nevében is megjelenik.

Végül: mit jelent egy olyan konzervativizmus, amelyből mindazokat a szimbólumokat mellőzzük, melyeknek mélyebb jelentésük lehet (mégpedig nem csupán a XX. vagy a XIX. századba visszanyúló jelentésük)? Loxon szerint egy ilyen „konzervativizmus” nem több annál, amit egy öltönyös-nyakkendős parlamenti menedzser „képviselhet”, s aminek – valljuk meg – szellemileg semmi köze semmihez. Már a szvasztika hisztérikus üldözése is nevetséges, de végképp az a turulmadáré.

(kanalát a csésze pereméhez kocogtatva csendet kér)

Kérem az elfogulatlan, jóakaratú és a rossz sztereotípiákat mindenfelől sutba vető vendégeket, hogy Kínai Kálmán és Trágár Tóni kissé cinikus véleményét, másfelől Tölgy aggodalmait megértve mérlegeljék e kérdéseket a fenti, modernizmus- és modernista alkotmány-szkeptikus szempontból is. Ez a felszabadult gondolkodás követelménye.