„Holokauszt-tagadó” volt-e a nagy befolyású zsidó úriember, Benjamin H. Freedman?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kezd nagyon provokatívvá válni, hogy bizonyos „konzervatívok” — a szocialista és liberális értelmiséggel együtt, amely, leginkább önmaga erkölcsi védelmére készül egy óriási totemet és tabut állítani a honi politikai publicisták elé — szorgos és félig-meddig talán öntudatlan árokásásba kezdtek, melynek célja, hogy elkülönítsenek egy olyan, „vegytiszta” konzervativizmust, amely mentes mindennemű holokausztizmussal kapcsolatban megfogalmazott éles, intellektuális kritikától, s létrehozzanak egy demarkációs vonalat, melynek túloldalán immár a „nácik” helyezkednek el, akik egy kalap alá veendők mindenféle utcai csőcselékkel (melynek, amennyiben valóban csőcselék, egy valódi jobboldali és konzervatív rendben nem volna tere).

Így hát magunk is ironikus, ám jogos, mert konkrét kérdésekben megfogalmazott „provokációba” kezdtünk, utalva mind a primitív „hollókosztozókra”, mind bizonyos károgó közéleti személyiségekre, akik a holokausztizmus hátszelével próbálnak meg maguknak erkölcsi tőkét kovácsolni az ellenük fellépőkkel szemben (e posztokat most [2009. május 1.] töröltük, mivel néhányak szerint „sértők” voltak). Ez néhány, egyébként nyilvánvalóan jószándékú blogszerzőnek és olvasónak láthatólag azonnal szemet szúrt. Ám magunk részéről feltesszük a kérdést, egy ilyen (mesterségesen) kiélezett kérdés körüli helyzetben is: „szalonképtelen”-e az, aki nem szalutál azonnal a balliberális média manipulációjára, hanem előtte tájékozódik és gondolkodik is?

Nos, bár óvakodnék a heves és érzéki vitától, mint nem az európai géniuszra jellemző aktivitástól, disputa indítását javaslom.

Az alább négy részben hallható-olvasható — rögtönzött — beszédet, amely 1961-ben, a Hidegháború közegében hangzott el Washingtonban, némi előzetes magyarázattal teszem közzé Körünkben. Másképp nem is volna ildomos.

Aki előadja: Benjamin H. Freedman, a huszadik század egyik érdekes alakja. Freedman 1890-ben született, sikeres zsidó üzletember volt New York City-ben, egyik igazgató tulajdonosa a Woodbury Szappangyárnak. Zsidóságával 1945-ben, az antant hatalmak győzelmét követően szakított, amikor is katolizált. Freedman személyesen ismerte Bernard Baruch-ot, Samuel Untermyer-t, Woodrow Wilson-t, Franklin D. Roosevelt-et, Joseph Kennedy-t, és John F. Kennedy-t, és a kor sok egyéb kulcsszereplőjét.

Nem ő az egyetlen zsidó származású úriember, aki az I. és — ami különösen figyelemreméltó — a II. Világháborúval kapcsolatban gyakorlatilag revizionista és inkább német-, illetve Tengely-barát álláspontot vett fel (anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan eszünkbe juthatna: ad absurdum „náci”-ról van szó — amely mozgalommal és szimbólumaival kapcsolatos „konzervatív” paranoia már a kommunizmusra is kiterjedt). Természetesen abban, ami beszédében elhangzik, semminek a „tagadása” nem jelenik meg... de ha meg is jelenne, talán az sem volna szentségtörés, hiszen a történelem megismerése nem ekvivalens egy egyszerű fizikai kísérlet eredményének igazolásával, és az ember nem lehet benne biztos, hogy nem bukkan-e itt-ott újabb, Katyn-hoz hasonló esetekre.

Viszont — félretéve mind a helyeslő, mind a tagadó prekoncepciókat, valamint erőszakos, primitív és otromba fenyegetéseket — egy olyan okfejtést hallhatunk, amely a német-zsidó polémiában nem csupán az egyik fél felelősségét boncolja, hanem a másik félét is (értelemszerűen tematice ez utóbbit emelve ki). Úgy gondolom, hogy amiket Freedman állít, azok nagy mértékben alátámaszthatók volnának különféle argumentumokkal; ám akár hozunk fel ilyeneket, akár sem, mindenképpen gondolkozásra késztető téziseket és hipotéziseket tartalmaz, különösen olyan, diplomáciai mércével mérve élesen kritikus tartalmú és kifejezetten szemtelen kiszólások fényében, amelyektől az utóbbi évek politikája sem mentes. (Lásd még ezt az írásunkat.)

Ami a „cionista manipuláció” korabeli fel- vagy elismertségét illeti, valaki felvetette, hogy Hitler nyilatkozott-e ezekről úgy, mint referenciákról. Nos, míg a Harcom-ban számos hasonló érvelést használ, konkrétan a Balfour-nyilatkozattal kapcsolatban nem találtam hivatkozást. Jó lenne persze, ha erről valamit tudhatnánk, ám ehhez át kellene böngészni A. H. összes rádióbeszédét például. Ugyanakkor csodálkoznék, ha Freedman légből kapta volna, amit mondott, és azon is, ha Hitler semmit nem mondott volna a Balfour-nyilatkozat és hátterének ügyében.

Mellékelem J. F. Rutherford levelét a Führerhez (az eredeti, német nyelvű levél fénymásolata itt található), aki végképp nem vádolható náci-szimpátiával — sőt, a Watchtower Society eleinte (vallásos meggyőződésből) a cionistákkal tartott —, de ő is elismeri az amerikai háborús propaganda zsidó-bankokrata hátterét. Furcsa lett volna, ha Németországban erről az érvelésről (ti. hogy az USA belépése Központi Hatalmak ellen bizonyos háttérmanipuláció hatására történt) nem tudnak.

Judea Declares War on Germany, 1933.

A beszéd vége felé vázolt kazár-elmélet Arthur Koestler révén vált ismertté (A tizenharmadik törzs).

Lényegében Freedman beszéde, ha el is nagyolja az okokat, semmiképpen sem biztos, hogy hibásabb eszmefuttatás, mint a liberális történetírás elméletei. Azoknál elméletileg lehet akár pontosabb is a felelősség elosztásában és az okok vázolásában is. Magam részéről üdvözlöm mindazokat a liberális kísérleteket, amelyek elfogulatlanul és szentimentális előérveket mellőzve állnak a kérdéshez.

Ami Freedman megjegyzését illeti a kazár birodalom vallási karakterének eredetével kapcsolatban, természetesen az nem igaz, hogy a monoteizmus előtti világ „falloszimádó” lett volna, de ez már más lapra tartozik, és a megfelelő kontextuson belül csak Freedman maradéktalan erkölcsi integritását bizonyítja, amely beszédének egész hangvételéből egyébként is érzékelhető.

Hogy végülis igazat mond-e vagy téved, azt hiányos információk miatt nem tudom eldönteni. Végül marad hát az aktualizált kérdés: tagadta-e bármilyen bűnök elkövetését B. H. Freedman? Előadásából úgy tűnik, nem.

Olvasóinknak pedig szintén marad a kérdés: állást foglal-e Loxon e poszttal holokauszt-kérdésben? Válasz: nem, mert továbbra sem tudja, mit kell „A Holokauszt”, illetve annak tagadása alatt érteni. Viszont az alábbi beszéd komoly kételyeket ébreszt azzal kapcsolatban, vajon hogyan lehetne egy hasonló törvényt kivitelezni. A mondott törvény alkalmas volna-e a beszéd betiltására? S Önök morális érvek alapján betiltanák például Freedman beszéde közlésének jogát?

Szerintem feltétlenül érdemes mindent megvizsgálni, mielőtt az ember ördögöt kiált. S ha még aztán is kiáltani akar, akkor tegye bizonyos határok és érvelési harc keretei közé szorítva.