A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színház. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 6., szombat

Gusz, a színházi macska

Gusz a színház kapujába' vár.
Neve, mondhattam volna már,
Aszparágusz. S ez komplikált,
Nevéből hát a Gusz kivált.
Gereblye-sovány, bundája se dús,
Tappancsa remeg, paralitikus.
Elegáns cica volt annak idején,
Már nem fél tőle patkány, sem egér.
Egykor virult s elhervadott,
Pedig nagy hírre jutott.
Barátai közt klubban pihen
(A szomszéd kocsma mélyiben).
Ő szórakoztat, más fizet.
Mond hajdan esett történeteket:
Sztár volt, első-vonal-beli,
Fellépteté őt Irving s Tree,
S amikor döntő sikerét kifogta,
A karzat hétszer kinyávogta,
De mégis legnagyobb szerepe
A Tűzfagyhegedű Ördöge.

Mesél: „Minden jót eljátszottam,
Száz tirádát betéve tudtam,
Improvizáltam, bűvészkedtem,
És zsákból macskát eregettem,
Játszott fark-csóvám, gerinc-ívem,
Egy óra próba, s rendbe minden.
Nyávogásommal szívhez szóltam,
Ha főszerep, ha jellem voltam.
Ültem kis Nellnél ágy-szegélyen,
Himbálóztam harangkötélen,
Pantomimban se maradtam hoppon,
Voltam macskád, ó, Dick Whittington!
De életem legfőbb szerepe
A Tűzfagyhegedű Ördöge.”

S ha részesül egy pofa gin-ben,
Elmondja, mint volt az East Lynne-ben.
Egyszer Shakespeare volt műsoron,
Épp egy cica kellett, bizony!
S tigrist játszott — győzné ma is —,
Volt kergetés, csatorna is.
De torka ma is könnyen kiad
Dermesztő szellem-hangokat.
Egyszer sürgönydróton tipegett,
Égő házból mentett gyereket.
S szólal: „Hanyatlik a mai cica,
Más volt, amíg Viktória
Uralkodott: fegyelem ám!
S ma? — büszkén ugrálnak karikán.”

És mancsával mosakodva szólt:
„A színház nem az már, ami volt.
Modern előadás? no de
Kérem! akármi felérhet-e
A titokzatos villanással,
Mikor történelmet csináltam,
Mint Tűzfagyhegedű Ördöge.”

Thomas Sterns Eliot: Gus, the Theatre Cat (1939),
Weöres Sándor fordítása

2009. január 1., csütörtök

Boldog Új Évet Kíván: A Konzervatív Tea-Kör!

Gizike vérfarkasnő és a szomszédos Konzervatórium után a láthatatlanságból végre magát kibontó és nagyközönség előtt felvállaló Konzervatív Tea-Kör is boldog új évet kíván kitartó és jobb sorsra érdemes olvasóinak:


 

2008. október 14., kedd

The Book of Love




Michael Nyman két „barokk” szerzeménye is elhangzik A vihar adaptációjának fent látható részletében. Az első Ariel dala, a Full Fathom Five kezdetű, amelyet a Gyógyszerész úr által Körünkben már ismertetett Ralph Vaughan Williams is megzenésített (kórusmű formájában). Különösen azonban a másodikat ajánlom, amely a Prospero's Books filmzenéjének [grafikus lejegyzését itt, CD-t innen is elérhetik] egyik legkiválóbb darabja. (A Peter Greenaway rendezte grandiózus film kezdetén felcsendülő Propero's Magic című zeneszám — a Tous les Matins Lully-darabjával együtt — blogunk jobb alsó részén található szerkentyűvel is lejátszható.)

A William Shakespeare írta dráma kiválasztott jelenete Fábri Péter fordításában, majd korabeli angol eredetiben:


Ariel énekel.

Apád öt öl mélyben pihen;
lett a csontjából korall,
két szeméből gyöngyszemek:
nem is él, de meg se hal,
lesz a tenger közepén
holmi színes, furcsa lény.
Szól vízi lélekharang:

(Refrén:) ding-dong!
Csönd! Nimfák húzzák, — száll a hang.

Ferdinánd:
A dal vízbe fúlt apámat idézi.
Ez nem halandó dolga, sem nem földi
hang ez a hang: — most itt hallom, fölöttem.

Prospero:
Szemed rojtos függönyét nyisd meg és
mondd el, mit látsz ott.

Miranda:
Mi az ott? Egy szellem?
Atyám, hogy néz körül! Bizony, uram,
szép alakja van: — de mégis csak szellem.

Prospero:
Nem, lányom; eszik, alszik, érzékei,
akár a mieink; ez az úrfi, akit látsz,
a hajón jött; és bár foltként a bánat
— szépség fekélye — ül arcán, de mégis,
jóképű fickó: a társait kutatja,
azért kóvályog.

Miranda:
Mondhatom, bizony
isteni lény; a természetben én
ilyen nemest nem láttam.

Prospero:
(Félre.) Ez épp úgy megy,
ahogy kívántam. — Édes szellem! Két nap
és szabad vagy.

Ferdinánd:
Ez nyilván az istennő,
akihez a dal szólt! — Szabad-e tudnom,
hogy itt laksz-e ezen a szigeten;
és adsz-e nekem némi jótanácsot,
mit kell itt tennem: mindenekelőtt,
mindezek után, kérdezem — csoda! —
hogy lány vagy-e vagy sem?

Miranda:
Nem csoda, nem;
hanem valódi lány.

Ferdinánd:
A nyelvemen szól! —
Az e nyelven szólók közt első volnék,
volnék csak ott, ahol beszélik.

Prospero:
Első?
És ha Nápoly királya hallaná ezt?

Ferdinánd:
Akkor egyszerű lény, aki csodálja,
mint én most, hogy Nápolyról szólsz. Hall engem,
és ezért sírok. Magam vagyok Nápoly,
azóta is síró szememmel láttam,
királyapám hogy süllyed el.

Miranda:
Ó, jaj!

Ferdinánd:
És országnagyjai s velük Milánó
hercege és remek fia.

Prospero:
(Félre.) Milánó hercege
és remek lánya megfékezne, ha
ideje volna. — Első villanásra
tekintetet váltottak: — Ariel,
szabaddá teszlek! (Ferdinánd-hoz.) Csak egy szót, uram;
attól tartok, árt magának; csak egy szót.

Miranda:
(Félre.) Miért beszél így vele az apám?
Ő a harmadik ember, akit látok;
első, kiért sóhajtok: irgalom,
hajlítsd felém apámat!

Ferdinánd:
(Félre.) Ó! Ha szűz vagy,
és szíved még szabad, Nápoly úrnője
leszel mellettem.

Prospero:
Nyugalom, uram.
(Félre.) Egymás hatalmát érzik: túl hamar van.
Megnehezítem, hogy gyors győzelem
ne tegye díját könnyűvé. — (Ferdinánd-hoz.) Uram,
figyelj rám jól. Visszaéltél egy névvel,
amely nem a tiéd; és kémkedni jöttél
a szigetemre, hogy megszerezd tőlem,
uralkodójától.

Ferdinánd:
Nem, esküszöm.

Miranda:
Ilyen templomban rossz nem is lakozhat:
ha a gonosznak ilyen szép a háza,
a jó a rosszal vágyna lakni.

Prospero:
(Ferdinánd-hoz.) Kövess. —
(Mirandá-hoz.) Ne szólj hozzá. Ez egy csaló. —
(Ferdinánd-hoz.) Gyerünk;
összebilincselem lábad nyakaddal:
tengervizet kapsz inni; ételed
kagyló lesz, száraz gyökerek és maghéj,
a tölgy bölcsője. Na gyerünk.

Ferdinánd:
Nem én;
ellenállok a tréfának, amíg
ellenségem hatalma nem nagyobb.
(Kardot ránt, de mozdulatlanná bűvölődik.)

Miranda:
Ó, drága apám!
Ne ítéld el őt túl hamar, hiszen
nemes és nem félelmetes.

Prospero:
Mi van?!
Bütyköm tanít? — Csaló, dugd el a pengéd;
látványnak jó, de szúrni nem tudsz, bűnöd
nyomasztja lelked: mit állsz ott meredten?
Ezzel a pálcával lefegyverezlek,
hát dobd el azt a kardot.

Miranda:
Apám, kérlek!

Prospero:
El innen! Ne lógj rajtam.

Miranda:
Kegyelem:
jótállok érte.

Prospero:
Csönd! Csak még egy szó
és megszidlak, te, vagy meg is gyűlöllek.
Ügyvédkedsz egy gonosztevőnek? Psszt!
Azt hiszed, nincs is még egy ilyen férfi,
mert őt láttad és Calibant: bolond tyúk!
Másokhoz képest ez egy Caliban
és azok angyalok.

Miranda:
Érzéseim
igen szerények; nem is akarok
szebb férfit látni.

Prospero:
(Ferdinánd-hoz.) Na gyerünk, gyerünk:
inadba szállt a bátorságod és az
inadban nincs erő.

Ferdinánd:
Nem, nincs, valóban:
elmémet mintha egy álom nyűgözné,
apám halála, ez a gyöngeség,
barátaim veszte, és ez az ember,
aki rabbá tett, mind nem volna semmi,
ha börtönömből csak naponta egyszer
láthatnám ezt a lányt: töltse meg a szabadság
a föld összes zugát; nekem elég tér
nyílna egy ilyen börtönben.

Prospero:
(Félre.) Jól megy. —
(Ferdinánd-hoz.) Gyerünk. —
Ezt jól csináltad, Ariel! — (Ferdinánd-hoz.) Kövess. —
(Ariel-hez.) Hallgasd meg, mit kell tenned még.

Miranda:
Ne félj;
apámnak jobb szíve van, mint ahogy
a beszédéből hinnéd; ritka nála,
amit most látsz.

Prospero:
Olyan szabad leszel,
mint a szél a hegyen; de most hajtsd végre
pontosan a parancsom.

Ariel:
Szó szerint.

Prospero:
(Ferdinánd-hoz.) Gyerünk, kövess. — Te ne szólj hozzá.
(Kimennek)





A Vihar első kiadása, 1623-ból

Ariell Song. Full fadom fiue thy Father lies,
540
Of his bones are Corrall made:
Those are pearles that were his eies,
Nothing of him that doth fade,
But doth suffer a Sea-change
Into something rich, & strange:

545
Sea-Nimphs hourly ring his knell.
Burthen: ding dong.
Harke now I heare them, ding-dong bell.

Fer. The Ditty do's remember my drown'd father,
This is no mortall busines, nor no sound
550
That the earth owes: I heare it now aboue me.

Pro. The fringed Curtaines of thine eye aduance,
And say what thou see'st yond.

Mira. What is't a Spirit?
Lord, how it lookes about: Beleeue me sir,
555
It carries a braue forme. But 'tis a spirit.

Pro. No wench, it eats, and sleeps, & hath such senses
As we haue: such. This Gallant which thou seest
Was in the wracke: and but hee's something stain'd
With greefe (that's beauties canker) y might'st call him
560
A goodly person: he hath lost his fellowes,
And strayes about to finde 'em.

Mir. I might call him
A thing diuine, for nothing naturall
I euer saw so Noble.

565
Pro. It goes on I see
As my soule prompts it: Spirit, fine spirit, Ile free thee
Within two dayes for this.

Fer. Most sure the Goddesse
On whom these ayres attend: Vouchsafe my pray'r
570
May know if you remaine vpon this Island,
And that you will some good instruction giue
How I may beare me heere: my prime request
(Which I do last pronounce) is (O you wonder)
If you be Mayd, or no?

575
Mir. No wonder Sir,
But certainly a Mayd.

Fer. My Language? Heauens:
I am the best of them that speake this speech,
Were I but where 'tis spoken.

580
Pro. How? the best?
What wer't thou if the King of Naples heard thee?

Fer. A single thing, as I am now, that wonders
To heare thee speake of Naples: he do's heare me,
And that he do's, I weepe: my selfe am Naples,
585
Who, with mine eyes (neuer since at ebbe) beheld
The King my Father wrack't.

Mir. Alacke, for mercy.

Fer. Yes faith, & all his Lords, the Duke of Millaine
And his braue sonne, being twaine.

590
Pro. The Duke of Millaine
And his more brauer daughter, could controll thee
If now 'twere fit to do't: At the first sight
They haue chang'd eyes: Delicate Ariel,
Ile set thee free for this. A word good Sir,
595
I feare you haue done your selfe some wrong: A word.

Mir. Why speakes my father so vngently? This
Is the third man that ere I saw: the first
That ere I sigh'd for: pitty moue my father
To be enclin'd my way.

600
Fer. O, if a Virgin,
And your affection not gone forth, Ile make you
The Queene of Naples.

Pro. Soft sir, one word more.
They are both in eythers pow'rs: But this swift busines
605
I must vneasie make, least too light winning
Make the prize light. One word more: I charge thee
That thou attend me: Thou do'st heere vsurpe
The name thou ow'st not, and hast put thy selfe
Vpon this Island, as a spy, to win it
610
From me, the Lord on't.

Fer. No, as I am a man.

Mir. Ther's nothing ill, can dwell in such a Temple,
If the ill-spirit haue so fayre a house,
Good things will striue to dwell with't.

615
Pro. Follow me.

6
Pros. Speake not you for him: hee's a Traitor: come,
Ile manacle thy necke and feete together:
Sea water shalt thou drinke: thy food shall be
The fresh-brooke Mussels, wither'd roots, and huskes
620
Wherein the Acorne cradled. Follow.

Fer. No,
I will resist such entertainment, till
Mine enemy ha's more pow'r.

He drawes, and is charmed from mouing.

625
Mira. O deere Father,
Make not too rash a triall of him, for
Hee's gentle, and not fearfull.

Pros. What I say,
My foote my Tutor? Put thy sword vp Traitor,
630
Who mak'st a shew, but dar'st not strike: thy conscience
Is so possest with guilt: Come, from thy ward,
For I can heere disarme thee with this sticke,
And make thy weapon drop.

Mira. Beseech you Father.

635
Pros. Hence: hang not on my garments.

Mira. Sir haue pity,
Ile be his surety.

Pros. Silence: One word more
Shall make me chide thee, if not hate thee: What,
640
An aduocate for an Impostor? Hush:
Thou think'st there is no more such shapes as he,
(Hauing seene but him and Caliban:) Foolish wench,
To th' most of men, this is a Caliban,
And they to him are Angels.

645
Mira. My affections
Are then most humble: I haue no ambition
To see a goodlier man.

Pros. Come on, obey:
Thy Nerues are in their infancy againe.
650
And haue no vigour in them.

Fer. So they are:
My spirits, as in a dreame, are all bound vp:
My Fathers losse, the weaknesse which I feele,
The wracke of all my friends, nor this mans threats,
655
To whom I am subdude, are but light to me,
Might I but through my prison once a day
Behold this Mayd: all corners else o'th' Earth
Let liberty make vse of: space enough
Haue I in such a prison.

660
Pros. It workes: Come on.
Thou hast done well, fine Ariell: follow me,
Harke what thou else shalt do mee.

Mira. Be of comfort,
My Fathers of a better nature (Sir)
665
Then he appeares by speech: this is vnwonted
Which now came from him.

Pros. Thou shalt be as free
As mountaine windes; but then exactly do
All points of my command.

670
Ariell. To th' syllable.

Pros. Come follow: speake not for him. Exeunt.



William Shakespeare (1564-1616) portréja


2008. június 26., csütörtök

A konzervatív stílről (avagy hogyan játsszunk, és hogyan ne a világszínházban? ) — lábjegyzetek a poszt- és kommentárkultúrához

Már régóta tervezem, hogy írok Önöknek néhány kéretlen és módszeresebb sort a konzervatív stílusról. Ám az a sajátos érdektelenség, amely a témát körbelengi és mély homályba burkolja, eleddig elvette a kedvemet. Gizikéről nem is beszélve.

Most azonban elöntött a priznicekkel és hidegvizes fürdőzéssel is csillapíthatatlan harci hév – nyár lévén pedig utóbbira még hűvös égövi helyzete ellenére is gyakorta kerül sor távoli kastélyomban. Zenész barátainknál ugyanis megjelent egy cikkrecenzió Lord Shimoda jóvoltából, amely alá a szokásos modorban elindult a kommentálás. Tudják, szomorú módon az a típusú, amellyel kapcsolatban az értelmező szótárban a dögunalom szócikknél kell keresni a pontos referenciát. Engem ez a dögunalom késztetett most írásra.

Megpróbálom összefoglalni a jellemző érvelési metódust, amely a résztvevők politikai irányultságától – sajnos – független (párbeszédes – pontosabban párhuzamos monológos – formában):

1. Hülye vagy. Mellesleg.
2. Okos vagyok, de mindegy.
3. Nagyon hülye vagy. Csak szólok.
4. Nagyon okos vagyok, bár ezzel nem dicsekszem. Ott van a cikkem, az jobban elmondja helyettem.
5. Azért vagy egyébként hülye, többek között, mert azt írtad, hogy Che Guevara kék ágyékkötőt viselt, miközben pirosat viselt.
6. Nem azt írtam, amit írtam. Azt írtam, amit nem írtam.
7. Képzeld, kinyitottam egy szótárt. Többet kéne olvasnod.
8. Én meg belelapoztam ám a Guinness Rekordok Könyvébe!
9. Én olvastam ám Rubicon-t is!
10. Nekem meg a Schvoy lepecsételte az útlevelemet. Jöhetnél te is hiteles beszámolókkal.
11. Menj innen. Csak úgy mondom.
12. Találd meg utadat valamely felmenőd belsejébe, teszem hozzá higgadtan.
13. Minősítgetsz, azt tudod, ugye?
14. Te minősítgetsz, kérlek szépen. Nincs erkölcsi tartásod.
15. Kimoderállak, ha ilyeneket mondasz.
16. Ezt a ti kutyátok kölykénél így szokták. Csak analizáltam.
17. Szép kis analízis. Relativizálsz.
18. Idehozom neked ugyanazt az idézetet kétszer, te meg rá se rántasz. Te relativizálsz, különben is, édes pajtásom.
19. Na most aztán már irgum-burgum, de tényleg. Ha még egyszer azt mondod, hogy én relativizálok, erkölcsileg ellehetetlenítelek és kinyomom a szemedet.
20. Kutyátokkölke. Csak moderáljál ki. Itt van a mellkasom, tessék, tépd ki a szívemet is. Annál inkább hősies vörös színben fog pompázni, ha eddig nem is – mert eddig semleges, strukturalista szívem volt! De most!
21. Nem kell a duma. Terroristák vagytok ti mind. Ebből is látszik.
22. Támaszd alá. Különben is ti vagytok a terroristák. És még szöveget se tudtok értelmezni.
23. Már eléggé alátámasztottam. Lásd 1., 3., 5., 7., 9., 11., 13., 15., 17., 19., 21., na meg 23. pontokat, ez utóbbi a leglényegesebb.
24. Ez nem támaszt alá semmit, csak a 4-es pontot, meg azt, hogy a 3-as pont saját magadra vonatkozik elsősorban.
25. Nem fogunk itt filológiai vitákat folytatni, amikor te egy kiállhatatlan terrorista vagy. Olvasd el újra és kész. Akkor majd rájössz, hol lakik a konzervatívok istene.
26. Ott lakik a kutyaólban.
27. Na tessék, ateista vagy. Ateistákkal nem vitázom. Azoknak nincs is erkölcsi érzékük. :)))))))), valamint :(((((((((
28. Muhhahha, :DDDDD
29. Bruhahahahahahahah (ezt nevezed te érvelésnek, te kis maszopos penészvirág?)
30. Ennyit rólad, Magyar Nemzet-fan.
31. Na jól van, most már idézz, pöttömjankó, mert seggberúglak, aztán anyád is megnézheti, hogy repülsz.
32. Már bocsánatot kérek, de én egy jó cikket írtam. (Sírni kezd.)
33. Na, most már lelépek, megyek meccset nézni inkább.
34. Futballhuligán!
35. Utalnék a 29. pontra. Egyébként a meccs jó. Már 2-0.
36. Különben meg kiirtottátok a zsidókat.
37. Na állj. Ti irtottátok ki a zsidókat. (Közben 3-0)
38. Nem, ti.
39. Nem, ti (ezt már a 37-es pontban is bebizonyítottam).
40. Az semmit nem ér. Elkened. Olvasd el, mit írtam a 38-asban. Az minden érvedet rombadönti.
– idegen közbelép: Mit kell ezen vitatkozni, Che Guevara egy Horthy-imádó fasz volt. OFF Különben meg nagyon szép ajándékokat kaptam karácsonyra.
41. Téged nagyon csúnyán lejátszottak a pályáról. Én alázatos keresztény vagyok, de így is megállapítom tárgyilagosan, hogy romokban heversz.
42. Kevés vagy, mint balatonszeletben az erkölcsi érzék, horthy-rajongó! Kereszténység, pfuj, öldöklő magyar nagyonszentkirályok.
43. Ne sértegesd a szentistvánt, nem civilizált dolog.
44. Ennél még Che Guevara is nagyobb szent volt.
45. Revideáld magad, vagy kikötözlek egy fához, aztán felgyújtalak egy rakás Népszabadság tetején.
46. Na tessék, ez az igaziszent istváni szellem!
47. Unlak, elmegyek.
48. Ámen.
49. Mégis visszajöttem.
50. Érdekes, talán csak nem lelkiismeretfurdalást éreztél a 36-os érvem miatt?!
51. Nem, hanem időközben kiestek a lappok, és nincs jobb dolgom, mint téged gyepálni.
52. Nekem sincs jobb dolgom, de ezt nem vallom be.
53. Akkor újra: még mindig nem érted, hogy hülye vagy?
54. Még mindig nem. Még mindig úgy gondolom, hogy okos vagyok. Viszont te hülye vagy, az már biztos.

etc. ad infinitum (a valósággal való bármely egyezés... stb.) Mármost, mi a teteje mindennek?



By the way, Kínai Kálmán és Trágár Tóni, ha a konzervatív stílusnak nem is éppen mintapéldányai, legalább posztokat írnak, és nem kommentálnak annyit feleslegesen. Viszont a fentiek után bárkinek is joggal fájhat, hogy a kommentárok színvonala alacsony? Magunkon kellene kezdeni a nívó javítását.

Hogy ne csak parodizáljak itt, íme néhány arany ötlet, néha óvodás szinthez szabva (sajnos van értelme).

a) A nick-eket annak venni, amik: nevek, szerepek. Nem tudjuk, ki és miért rejlik mögötte —> a konkrét szerepre reagálni, nem a feltételezett és paranoid módon felruházott személyre. Az internet, különösen pedig a blogoszféra ráadásul hamis terület, itt mindenki játszhat szerepet; nem valós személyek, hanem kreált maszkok, néha kísértetek ütköznek meg.

b) Tekintélyalapú érvelés helyett elsősorban gondolati érvelés. A tekintély bármikor és bárki által kétségbe vonható. Ehhez kapcsolódóan: nem venni hitelesebbnek egy hivatkozott írott forrást, mint egy személyes beszámolót, vagy mint egy személyes benyomást és álláspontot – csak azért, mert az írott: írott, s tehát bibliográfiai adatokat lehet idézni hozzá.

c) Szükségtelen a vitapartner számára axiomatikus dolgokat megdöntöttnek és megbukottnak nevezni, mivel semmi foganatja. (A másik nem tekinti így – ha egyáltalán feltételezzük, hogy nem játékból köti az ebet a karóhoz).

e) A nagyon nagy ökörségeket figyelmen kívül kell hagyni. Egyáltalán nem szükséges dialógust folytatni, ha az hiábavaló. Hogy a felesleges magyarázkodással csak az ezeket minimális erőfeszítéssel kicsikaró ámokfutók nyerhetnek előnyöket, azt – ha Loxontól nem – már Manyi Bécitől is megtanulhatták volna.

f) Néha mondhatunk valami kedveset vagy elismerőt is vitapartnerünknek. Szavatolom, hogy nem fog fájni.

Kiegészítés mindezekhez: nem fog semmi eldőlni az ilyen rossz kis onlájn mém-csörtékben. Hiúságunk nem fog sosem kielégülni, ellenfelünk pedig nem fog kiesni a nyeregből, és főleg nem akkor, amikor (ál)arcunkra esünk, mert kiderül, hogy aki ellen mozgósítottuk az egész bábeli könyvtárt, csak egy kreált maszk.

Persze mindezt ne vegyék készpénznek, ez csak egy alakoskodó, hiú és magasztos nick magánvéleménye.

*

Post Scriptum

Posztzárta után a Konzervatórium blog idézett posztja érdekes,
egyszemélyes ámokfutássá alakult a megkritizált és feleslegesen felhúzott szerző,

Mathias Brandy

részéről.
Úgy látszik, vannak még igaz komédiások a világon.

Mi továbbá elkönyvelhetjük: jó helyre tapintottunk, amikor
a kommentálás diszkrét bájáról
e poszt hozzászólásait mutattuk be példaképp.

Reactionary nevű szerzőnknek pedig ezúton mégiscsak gratulálnunk kell.



2008. június 18., szerda

Vajon igaz-e, hogy csak három monoteista vallás van?

Közkeletű az elképzelés, mely szerint mindössze három monoteista („egyistenhívő”) vallás létezik, mégpedig a judaizmus, a kereszténység és az iszlám, a többi pedig politeista („többistenhívő”). Egyesek szerint még olyan abszurditás is felvethető, mely szerint vannak ateista vallások (mint például a buddhizmus vagy a taoizmus). Úgy vélem, hogy ezek az okoskodások hibás fogalmakon alapulnak.

A legszélsőségesebb nézet kétség kívül az, amikor egyesek azt állítják, hogy „a monotheizmust a zsidók találták fel”. Túl azon a blaszfémián, amelyért az ókori Izraelben megkövezés járt volna, hihetetlen szűklátókörűség és hübrisz nyilatkozik meg egy ilyen állításban. Egy vallást nem lehet „feltalálni”, és ha mégis, akkor pedig nincs miért felnézni rá. Legkevesebb is úgy kellene fogalmazni, hogy a monotheizmust maga a monotheosz, az Egy Isten „találta fel”, Ő alapította és plántálta az emberek világába, szívébe. Ezt egy platonista mondja Önöknek.

Moderáltabb az a szemlélet, amely elismeri a vallás isteni eredetét, ám azt kizárólagosan egy vallásra tartja igaznak (burkoltan ezáltal a többinek sátáni, azaz hamis eredetet tulajdonít, egyes esetekben ezt azzal szépítve, hogy a többi afféle homályos, féligazságokat tartalmazó utánzata az egyetlen igazinak). Bár ez a szemlélet az egyistenhitet legalább valóban egy valóságos Istennek tulajdonítja, ettől még rosszhiszemű, és hiányolja azt a bölcsességet, amelyet Hamvas Béla mutatott fel, amikor olyasféléket mondott, hogy „mindenhol van Ég”.

Egy harmadik, főként muszlim, bizonyos mértékig keresztény és zsidó nézet, amely – sajátjának prioritása mellett – elfogadja a három monoteista vallás viszonylagos egységét és részben egyívású voltát, sokkal nagyvonalúbbnak és világosabbnak tűnik. Akik ezt a felfogást vallják, e vallásokat előszeretettel ábrahámi vallásoknak is nevezik, utalva a közös szellemi ősatyára. Egy ilyen nézettel már lehet mit kezdeni, hiszen vallói felismernek egy közös tipológiát, amely e három vallási hagyománykört sajátos módon megkülönbözteti a többitől, és összeköti egymással.

Ugyanakkor e harmadik nézet hallgatólagosan vagy nyíltan arra is hivatkozik, hogy a többi vallási hagyomány nem monoteista, hanem többistenhívő (vagy ateista). Noha a teaivás türelmet igénylő tevékenység, mégsem szeretném hosszúra nyújtani az ilyen okoskodások részletekbe menő céfolatát. Mindössze rámutatnék, hogy van más lehetőség is, mint e szellemi hagyományok beskatulyázása a politeizmus téves címkéjébe.

Két dolgot hagynak figyelmen kívül azok a derék véleményalkotók, akik primitív (és egyébként valójában primitívek között sem létező) többistenhitet tulajdonítanak például a görögöknek.

Az egyik: a hierarchia megléte a pantheonban (monarchikus politeizmus). Vannak kiemeltebb, uralkodó, olykor nagyon központi istenalakok, és vannak, amelyek kevésbé kiemelkedőek, vagy viszonyba állítva egy másik alatt állnak.

A másik figyelmen kívül hagyott dolog viszont sokkal lényegesebb, és ez az, amire Helmuth von Glasenapp is rámutatott – különben egyetemi körökben méltánytalanul alapos forrásnak tartott – könyvében, Az öt világvallásban. Ezek az istenalakok sohasem abszolutizáltak, hanem időlegesen úgy öltetnek fel, mint a láthatatlan istenség különféle, egymástól látszólag független, és egymásnak alsóbb szinten olykor ellentmondó alakjai, megjelenési formái. Ezt Glasenapp henoteizmusnak nevezi, figyelmeztetve arra, hogy nem politeizmusról van szó, hanem az alakfölötti Egy (Hen) sokféle személyes alakjáról, arculatáról, olykor pedig „alakoskodásairól”, sőt „arcoskodásairól”. Nem véletlenül, sok „politeista” vallási hagyományban kiemelt, szakrális szerepe van a színháznak.



能面 翁

Okina, a noh legjelentősebb, korábbi eredetű maszkja.


A buddhizmust és a taoizmust szintén azért nevezik hol „ateistának”, hol „politeistának”, mert isten-fogalmuk elsősorban nem személyes – így isteni személyiségek alakját öltheti, de akár ezek hiányában is alkalmaz szimbólumokat. A zen-buddhizmus például nem használ teisztikus kifejezéseket, viszont beszél például cseresznyevirágról.

E vallási tradíciók igazi lényegét tulajdonképpen a színházi alakokba, „istenekbe” – és magam részéről hozzáteszem: vallásokba – burkolt egyetlen princípium alkotja.

Loxonjuk pedig most cseresznyevirágteát készít, amelyet kedvesétől kapott. Megkínálhatja-e Önöket anélkül, hogy materialistának, filológusnak, bűvésznek vagy gyaúrnak néznék?