Jelenetek a „sötét középkor”-ból

Egy olvasónk ajánlotta számomra a „Sötét középkor” gúnycímet felvett blogot, amely a középkorról, illetve általában a régebbi korokról a XIX. századi pozitivizmus divatja idején elterjedt sötét és bigott babonákat tárgyalja, cáfolólag. Korunkban tudománytörténeti szempontból fontos és jelentős az efféle tevékenység, ezért néhány érdeklődést felkeltő passzust idézek a két eddigi posztból (félkövér kiemelések tőlem):


1. Az erényöv

„Mára nem maradt olyan szerkezet, amelyről ne merült volna fel, vagy ne bizonyosodott volna be, hogy 19. századi hamisítvány.”

„Az öv léte mellett kardoskodó kutatók maguk sem a múzeumok poros tárgyaira, hanem irodalmi forrásokra hivatkoztak. Az első mű, ahol az olvasók hallhatnak róla, Marie de France Guigemar (12. sz. vége) című költeménye, ahol a főszereplő szerelmi zálogként ajándékozza szeretőjének az övet, s maga is vállalja viseletét; ugyanakkor a hölgy féltékeny férje szinte minden eszközt bevet, hogy megvédje nejét a hódolóktól, kivéve azt, aminek a legkézenfekvőbbnek kéne lennie: az erényövet.

A fantáziadús olvasók a szóban forgó eszköz további nyomait fedezhetik fel Guillaume de Machaut művében, a Le Voir Ditben (1362-1365), ahol a nemesasszony egy kis aranykulcsot ajándékoz szeretőjének szerelme allegorikus zálogául. A szíve vagy a tisztessége kulcsa?”

„A 15. század elejéről származik az első komoly bizonyíték az öv létezésére, meglepő módon egy hadászati felszerelésekről szóló enciklopédiában (Conrad Kyeser: Bellifortis, 1405). A szakkönyv szerint a firenzei asszonyok viselete volt, de ők is csak akkor húzták magukra, ha a várost ostrom alá vették — érthető okokból. Természetesen a kulcs felett ők rendelkeztek.”

„A szenvedéllyel és rejtélyes erotikával átitatott középkorkép iránti romantikus rajongás életre hívta az erényöv legendáját, ami nagyon termékenynek bizonyult az elfojtásokkal birkózó »erényes« században, különösen a viktoriánus Angliában.”


2. Lapos vagy gömbölyű?

„Arisztotelész, Püthagorasz, Parmenidész, Platón, Eukleidész, Arkhimédész mind-mind úgy gondolták, hogy a Föld gömbölyű. [...] A középkor legtekintélyesebb szerzői, az egyházatyák közül senki sem vonja kétségbe Arisztotelész nézeteit a Föld alakjáról. [...] Szent Ágoston megbízott a görög filozófusok véleményében. Szent Ambrus, Nyssai Szent Gergely, Órigenész, Aranyszájú Szent János, Damaszkuszi Szent János és Beda Venerabilis szintén gömb alakú Földről beszélnek, csakúgy, mint később olyan nem jelentéktelen szerzők, mint Robert Grosseteste, Aquinói Szent Tamás vagy Roger Bacon.”

„Az asztronómia egyetemi tantárgy volt, így joggal tartott számot egyetemi tankönyvre is, amely egy angol tudós, Johannes de Sacrobosco (angolul John of Holywood, 13. sz. első fele) nevéhez fűződik. A munka a 16. századig a legfontosabb felsőoktatási kézikönyv maradt. Nemcsak a Föld-központúságban követi a ptolemaioszi világképet, de abban is, hogy bolygónkat gömb alakúnak írja le.”

„A középkor csillagászati eszközeinek, az asztrolábiumoknak a felépítése mind arra utal, hogy fel sem merült, hogy a Föld lapos is lehet.”

„Honnan származik tehát a mítosz? Valójában a latin nyelv tisztaságára olyan kényes humanisták engedték ki a szellemet a palackból a reneszánsz idején, amikor újra felfedezték Lactantiust (265–345), az ókeresztény egyházi írót, aki alig bírt szellemi befolyással a középkor évszázadaiban — különösen csillagászati kérdésekben. Az eretnekként számon tartott »keresztény Ciceró« viszont megrögzötten hitte, hogy a Föld lapos. Annyira nagy hatással volt a 16. század elején, hogy Kopernikusz kifejezetten rajta élcelődve utasította el a régi világképet. Így talált utat Lactantius a 19. századi tudománytörténet kánonjába, amely démonizálta a vallás szerepét, s írásai így váltak indokká az egész középkori művelődés lesajnálására.”

„Valójában a 19. századi pozitivizmus mítoszképzésével állunk szemben, amely élet-halál harcként tekintett az egyház és a tudomány konfliktusára, s célkitűzésével ellentétben a források alapos megismerése helyett inkább a koncepciót választotta.”

Térkép 1581-ből, száz évvel Amerika felfedezése után.
Nyilvánvalóan szimbolikus ábrázolás.

*

Részletek a 2. poszt alatti kommentárokból:

A — „Azért én emlékszem olyan középkori világtérképekre, amelynek a közepén van Jeruzsálem, s a világóceán”

B — „Az, hogy Jeruzsálem a központ, nem sokat nyom a latban. Az én világtérképemen például Egyenlítői Guinea áll a középpontban.”

C — „Nyugodtan lehet Jeruzsálem a középpontja, és lehet T alakban tagolt. Nem hiszem, hogy egy ilyen térképet felfedező utazásokhoz használtak volna. Ez a Föld „spirituális” alakját ábrázolja, mint sok más régi irat, térkép stb. Emellett érvényesíthettek (és érvényesítettek is) egy vagy több másféle szemléletet, amelyek a fizikai térben való tájékozódást szolgálták.”

Örök lump

Gügész a lüd dinasztia alapítója. Neve két történetben is fennmaradt.

Az elsőben (Hérodotosz 1.8) Gügész Kandaulész testőre, aki annyira büszke volt felesége szépségére, hogy elrejtette testőrét az asszonka szobájába, hogy az megleshesse. Az aszonka ezt észrevette, és... és Gügészt rávette a férje meggyilkolására. Gügész jutalma az asszonka és a lüd királyság lett.

A második beszámoló Platóntól származik: Gügész pásztorként talált egy gyűrűt, amelyet felhúzva és a kövét befelé fordítva, láthatatlanná vált (vö. Tolkien). Így láthatatlanul bejutott a királynéhoz, akit magáévá tett, majd megölte a királyt és a helyébe ült. (Állam 359c-360d)

Most érdekesebb a második történet. Ugyanis Platón azt adja a szofista Glaukón szájába, hogy csak a többi ember helyeslése ill. helytelenítése tartja vissza az embert az igazságtalan tettek elkövetésétől. Azonban a láthatatlanság esetében megszűnik ez, és az ember bármit elkövet. Ez, a társadalmi láthatatlanság tömeges lett az elmúlt kétszáz év tömegtársadalmában, és a tömeg felszabadulva mások helytelenítése alól, elveszítve személyiségét, ha volt neki olyan, valóban vágyait és indulatait követő, gátlástalan lump lett. Ezért lump műfaj a blog-komment.

Ismerjük Platón arisztokratikus válaszát, az igazságos ember nem a többiek helyeslése miatt igazságos, hanem a lelke rendezettsége miatt. Önmaga miatt igazságos. Azonban ez kevesek sajátja. A többséget mégiscsak a többiek helytelenítése tart vissza az igazságtalanságtól.

γνῶθι σεαυτόν — ismerd meg önmagad. Erre nem nevel senki és semmi a modern világban, csak dohos intézmények, mint az Egyház. Inkább a „szabadítsd fel önmagad, húzd fel Gügész gyűrűjét, akár a hatalomról, akár a szexről legyen szó” a modern mentalitás. De úgy tűnik, ez nem is olyan modern. Az ajtónk előtt járó örök lump az athéni demokráciában is már létezett.

A gyalogos hagyomány: a drótos német

A teakratákat elrabolták a halaszthatatlan őszi teendőik, szanaszét szaladtak, mint a csigák a réten. Ki szüretel és borászkodik, ki falevelet gereblyéz vagy makkot gyűjt a malackáinak. Ismét mások pedig csak a kandalló tüzét bámulják, ami legalább annyira fontos teakrata tevékenység és ismertetőjegy, mint a tenger csodálata.

Kihasználva a figyelem hiányát, és nem feledve, hogy macskások is vannak köztünk (!), a gyalogos hagyományról szólok. Mert mindig a vallás, a hit, a tudomány, a politika és az erkölcs nagy kérdéseit firtatjuk — noha e hagyományok léte meglehetőst kétes. De ott vannak a könyvtáraink. Azonban Hamvas mesterműve nem pótolja Tewton pincéjét és borait. Szükség van a gyakorlat hagyományára, és nem panaszkodhatunk, a hazai borászat magára talált. Már divat lett, honi celebek is borászkodnak már.

A gyakorlati hagyomány terméke a bor mellett a kutya. Ez is számtalan ember hosszas próba-szerencse tanulásának, együttműködésének terméke. A nagy múltú kultúráknak sok kutyafajtája van, főleg a briteknek, németeknek, franciáknak, de a magyarok sem panaszkodhatnak.

Azonban a magyar ebtenyésztés nagyjából oly állapotban volt a rendszerváltáskor, mint a borászat. De itt még hiányoznak a látványos sikerek. A celebek még nem neveztek el magukról egy puli vagy pumi kenelt sem.

Az ebek közt a prémium márka a drótszőrű német vizsla. Ez van. A márkahűség nagyobb mint a Lexus gazdák közt. Erős, okos, bátor, fegyelmezett, bölcs és akit megkedvel, az nagyon meg van kedvelve. Az állati tulajdonságok mellett kitűnik egy olyan erénnyel, amivel sok ember fölé is emelkedik:

„A vadászkutya elsődleges feladata, hogy adottságait, érzékeit teljes egészében a vadász szolgálatába állítsa. Gondoljuk csak végig, hogy mi minden játszódhat le egy kutyában a vadászat során. A kutya gazdájával egy mezőre érkezik. A levegő tele izgalmas illatokkal, állatok szagával. A gazda parancsot ad, mire a kutya szenvedélyes vadászösztönétől hajtva keresni kezdi a növényzetben megbúvó vadat. Egyszer csak szagot fog, és egész testében izgalmas borzongás fut végig: megvan hát! A kutya pontosan érzékeli, hogy hol lapul a fácán, és minden idegszálával koncentrálva, izmait pattanásig feszítve mozdulatlanságba dermed. Eddig a pontig tökéletes ragadozóként viselkedik. A természetben ez az a »kimerevített« pillanat, ami élet vagy halál kérdését határozza meg: ki hogyan és milyen gyorsan reagál?

A kutyának le kell tudnia küzdeni génjeiben kódolt vágyát, hogy üldözőbe vegye a prédát, hiszen ezzel éppen megakadályozná gazdáját annak elejtésében. Ehelyett megvárja, míg az idegek harcát végül a fácán adja föl, és felröppen a levegőbe. A vadász ekkor céloz és lő. A kutya nem zavarodhat össze a fülsüketítő dörrenéstől, figyelmét csakis a zsákmány kötheti le. Szerencsés esetben a lövés pontos, és a madár ernyedten hull a földre. Ekkor — gazdája parancsára — a kutya a zsákmány keresésére indul. Megint fellángol benne a ragadozó. Ágas-bogas, tüskés bozót, pengeéles nádszálak vagy jeges víz nem állhatja útját: mindenáron meg akarja találni a zsákmányt. Mikor rálel (rendszerint a gazdától biztos távolságban), ismét le kell tudni küzdenie ősi kísértését, hogy biztonságos helyre cipelje és teljes egészében birtokolja. Ehelyett szájába veszi, és bár érzi a vad illatát és ízét, mégis engedelmesen gazdájához viszi, majd addig tartja, amíg az el nem veszi tőle. Tulajdonképpen az ősi, kifinomult ragadozóösztönök magas szintű megélése, ugyanakkor ezek fegyelmezett megzabolázása teszi a vadászatot az egyik legnehezebb és legösszetettebb feladattá a kutya számára.”

Bámulatra méltók azon tulajdonságok, melyekkel ezen állatot a természet oly bőkezüleg felruházta. Ha az összes többi ebfajták kihalnának s kényszerítve lenne az ember a vizslát oly irányba kiképezni, melyben eddig azt a szükség nem kívánta, meggyőződnénk arról, hogy az összes fajtákat, nem véve ki a juhász- és mészárosebeket sem, képes volna helyettesíteni. Mennyire korlátolt ezen utóbbiak tevékenysége, szemben a vizsla okosságával, ügyességével, melyet a reá bízott teendők végzésében kifejt, szemben azzal a bámulatos, feltétlen engedelmességgel, melyet nála a legnehezebb körülmények között, a legnagyobb önmegtagadás árán is észlelhetünk... Mily magassan áll összes fajrokonai fölött a vizsla; mily bámulatra méltó fokban képes a legingerlőbb csábításnak ellenállni, minden vágyát elnyomni, egy szóval a legnehezebb művészetet, az önmegtagadást megtanulni! És ebben hányszor megszégyeníti magát az embert is...

Az engedelmességnek és önmegtartóztatásnak a legszebb bizonyítékát adta egyszer hű és jó Treff vizslám, mely már sajnos régen átváltott egy jobb vadászterületre. Öt darab, közepes macskanagyságú, fiatal rókát ástam ki s ezeket egy istállórekeszbe helyeztem el; hogy két fiatal, egy éves tacskómat bátorságra szoktassam, két öregebb tacskó társaságában rájuk eresztettem. Treff ugyan velem volt az istállóban, de parancsomra mellettem ülve maradt. A vadhajsza s a rókák élet-halál küzdelme kezdetét vette; minél eszeveszettebb lett a harc, Treff annál izgatottabb lett, úgy, hogy végre az izgatottságtól, a vadász- és harczkedvtől egész testében remegett. Sóvárgásában gyengén nyüszölve folyton rám nézett, de helyéről nem mozdult; még figyelmeztetni sem kellett, hogy csendesen maradjon, pedig különben a kártékonynyal szemben különösen kuruczul szokott viselkedni. Kötelességérzete — más kifejezést ezen esetben alig lehetne használni — győzött a nagy kisértés fölött s a derék állat helyén maradt, míg az utolsó rablóivadék is a görbelábú bajnokoknak áldozatul esett.

(Diezel-Mika: Vadászebek)

PS. Csajozni is tökéletes társ. Nagy, barna szemeivel minden nőt levesz a lábáról.

Helyesbítek: hajlandó elvinni magával csajozni is.