Új tudományos felfedezés

Szabó Lőrinc mentségére (advocatio et apologia parvula)

Tevvton megajándékozott bennünket egy filobiológiai kritikával, amelyben Wordsworth egy híres versének költőgéniuszi fordítását csalásnak minősítette.

Tevvton-nak (és a hozzá hasonlóan érvelőknek) talán igaza van. Abban biztosan, hogy Wordsworth mit akarhatott. A többiben viszont bár jobb eséllyel van igaza, mint nem, de az is elképzelhető, hogy Szabó Lőrinc mégsem járt el sem hamisan, sem igénytelenül, sem rosszhiszeműen, amikor a daffodil-t „tűzliliomnak” fordította.

A vers itt szerepel kétféle (1802-es és 1815-ös) változatban. A fordítás alapjául a későbbi, 1815-ös változat szolgált.

Indokolás:

1. A daffodil szóval esetleg többféle virág is jelölhető. Köztük olyanok, amelyek a liliaceae, tehát a liliomfélék közé tartoznak. (Példa). (Költőnknek nem biztos, hogy sikerült eljutnia Nagy-Britanniába, így esetleg egy olyan növényhatározót vagy szótárt nézett, amely a daffodil-t liliomként azonosította be.) Egy itteni definíció például “lent lily” értelmet is ad a szónak, ami szintén félrevezető lehet. Ez nem perdöntő, de megjegyzendő.

2. Tevvton azt írja, a golden sárga (ezt a benyomást a nárciszok képével erősíti meg), a sárga pedig nem vörös, így a „tűzliliom” sugallta „tűzszín” teljes félreértés. Megjegyzem, hogy ez tulajdonképpen ügyes csalás. Először is az arany nem sárga, hanem arany, másodszor a tűz nem vörös, hanem mondhatni „vegyes” színű, és például Loxon elméjében a „tűzszín” gyakran narancssárgás színképzetet kelt inkább, semmint pirosat. Tevvton ádáz csalásának menete egyszerű: először az aranyat azonosítja a sárgával, a tűzszínűt a vörössel, majd a sárgáról bizonyítja, hogy az nem vörös, ami persze igaz. (Mellesleg vannak narancssárga tölcséres nárciszok is, illetve fehér szirmúak — mindenféle kombinációkban —, bár nyilvánvalóan ez nem túl releváns szempont a kérdésben.)

Csakhogy a valóság nem ilyen statikus. Például az aranynak legalább négyféle ötvözete ismert, amelyeket mind aranynak neveznek. Aranyszíneket még többet megkülönböztetnek. Sok esetben például a hatás, amit az arany kelt a szemlélőben, sokkal inkább a tűz, mint a „sárga”.

3. A versben az áll, hogy “Ten thousand saw I at a glance, / Tossing their heads in sprightly dance”, a „toss” pedig megvető fejmozdulatot is jelent, ami megerősíthette a költőt abban, hogy helyesen járt el, amikor a daffodil-t tűzliliomnak fordította.

4. Egy barátnőnk véleménye arról, fordítható-e a daffodil szó másképp, mint nárcisznak:

— Szerintem csak nagyon nagy költői szabadsággal, mert ha a daffodil egy tűzliliom-fajta, akkor is a szó — „tűz” — nagyon félrevezető vizuálisan. Mert a költő egy képet fest le szavakkal. És ha ő egy sárga virágokban úszó mezőt akar lefesteni az olvasónak, akkor mellékes, hogy a tüzet túléli a liliom (ez a tűzliliom elnevezés oka, nem a színe), és helyes a szó, az ember nem tudja, mire gondoljon. Milyen is ez a virág? Az angol versben egyertelmű, senki nem kételkedik a képben — ilyen szempontból biztosan rossz a tűzliliom szó. Persze ő költőibbnek találta a nárcisznál, ami kevésbé jó hangzású, és talán túl közönséges.

— L.: A magyar fordításban nem is sárga a mező. Wordsworth-nél is arany.

— Nem hinném, hogy ekkora jelentősége lenne a színnek. Például angolul a “fire lilies” egyszerűen és kevésbé költőiesen hangzik, mint a daffodil. A “daffodil” amúgy is nagyon költőies. A szó és a virág is sokszor használt. Egzotikus. The English Garden — 16. század óta téma a műveszetekben. Szerintem a költőnek [mármint Wordsworth-nek — L.] is a szó volt a fontosabb, nem a szín. Viszont egyetértek Szabó Lőrinccel, mert jobban hangzik a tűzliliom. Nekem tetszik, még akkor is, ha nem sárgára vagy aranyra gondolok.

5. Loxon szerint a kulcs a 4. pontban lehet.* A fordító számára a „tűzliliom” szó lehetett a fontos, nem pedig a nárciszok — egyébként Tevvton által ragyogóan érzékeltetett — képéhez való hűség. Aki nem elégedett a fordítással, készíthet sajátot vagy megtanulhat angolul, hogy az eredetit olvassa. Szerintünk a vers lényegi súlypontja ugyanis a következő — illetve az, ami e sorok után következik:

„néztem, — néztem, — nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép”

* Grift nevű olvasónk megoldásáról, miszerint a fordító lírai énje éppen egy vörös vagy ná[r]czi — esetleg tűzliliomokat szerető vagy vörös hajú [L. megj.] — hölgyet fűzött-e éppen azon költői korszakában, ehelyütt nem nyilatkozhatunk tudományos igénnyel, de megállapítjuk: a cherchez la femme elve itt is működhet.

Javaslatok az MDF új logójára

Szörényi Levente már két új MDF-logót is tervezett, miközben felszólította Dávid Ibolyáék invader operettpártját a korábbi embléma elhagyására [—>1] [—>2]. Valamiért sajnos nem hallgattak rá, talán mert a korábbi szimbólum grafikusa, akivel a tulipános jelet közösen alkották meg (Szörényi — egybehangzó állításaik szerint — mint ötletadó szerepelt), még mindig hisz a Pártban.

Loxon már rég nem hisz az MDF-ben, és nem csak azért, mert alapvetően nem demokrata eszméket vall. Legutoljára 1992-ben érezte jól magát — politikai értelemben — Magyarországon, no nem az adott állapotok miatt, hanem mert a politikai vonalvezetés akkor még alapvetően jónak tűnt, legalábbis jobbnak, mint később bármikor. 1992-vel ez az alig kibontakozott és gyengének bizonyult folyamat is végetért, és onnantól lehetett tudni, hogy a „rendszerváltásnak” ezzel végleg befellegzett, jönnek vissza a vörösök. (Azt már egészen korán, a taxisblokád idején is látni lehetett, hogy az MSZP-n kívül is vannak erők — úgynevezett „radikális rendszerváltó” erők, akik súlyos eszközökkel szabotálják a rendszerváltást, de ez akkor még nem tűnt teljesen visszafordíthatatlannak. Itt jegyzem meg, sokan már a rendszerváltás előtt tudták, hogy az SZDSZ [finoman szólva] álradikális „polgári” erőket tömörít.)

No de pólyásoknak és óvodásoknak szóló bevezetésünk után, akik valószínűleg már csak a Fidesz épp nem harmatgyenge gazdasági és viszonylagnemzetibb négy évére emlékeznek, és nem élték át fiatalon 1989-1990 egyszerre emelkedett és megnyugtató légkörét — akár részben vagy teljesen irányított és/vagy kontrollált volt ellenséges erők által, akár sem —, inkább nézzük az új, Szörényi-féle logókat.






A folklór egyébként már korábban kitermelte a maga egyszerű nyelvén megfogalmazott, lesújtó véleményét Dávid Ibolya pártjáról, aki az MDF korábbi ellenségeivel feküdt össze:



Az kétségtelen, hogy az IDF (Ifjúsági Demokrata Fórum) sem lehet immár másnak a rövidítése, mint az “Ibolya Dávid Fantasies”-nek.

Nem elégedve meg azonban a fenti, kétségtelenül lényeglátó és szellemes tervekkel, Loxon is talált néhányat az interneten, amelyet javasol a jelen MDF-es pártvezetés számára alkalmazásba venni:

(My Dad's Friends)

És végül az eredmény:

(Micro-Enterprise Development Fund)

Fogas kérdés

Ha Kr. u. 3.500.000-ben megtalálnák valamely rétegben egy bulldog, valamint egy tacskó csontvázát, — esetleg töredékekben, mint pl. koponyarészlet, fogak, hátsó lábszárcsont —, vajon egy vagy több faj példányainak tekintenék-e azokat, esetleg leszármazást feltételeznének-e közöttük?

(További kutyafajok a csivavától a pincsin át a bernáthegyiig és egyéb óriás kutyafajtákig szintén szemlézhetők.)

Bulldog

Corgi 

(tacskóról helyesbítette névtelen hozzászóló 2011. jan. 14-én)

Tudományos hírelemzés

Realblood nevű kommentálónk adott egy linket, amelyen egy rövid beszámoló található a kurrens rudabányai régészeti kutatásokkal kapcsolatban. Precíz kételkedők lévén különféle kiemelések kombinációjával láttuk el a szöveget, érzékeltetve, mik azok a pontok, amelyeken az egyszeri olvasó tekintete általában úgy siklik át, mintha nem is volnának.

A szövegben többször fordul elő az a szerkezet, mely körülbelül így néz ki:

• 1. kevés jel (szegényes leletek)
• 2. elnagyolt elméleti következtetés (így kellett lennie, mert csak)
• 3. „tények”. (Így volt, úgy volt)

Valójában a 2. pont, vagyis az „elméleti” rész a nulladik, azaz a prekoncepció, amely meglehetősen elnagyolt és homályos (az alapokkal együtt, amelyeken „áll”), ám a 3. pontban már részletekig fantáziadús formában tárgyiasul. Mindeközben az 1. pont sikkad el, vagyis a tényleges leletek prekoncepció nélküli vizsgálata, amely egy másik 2. pont, azaz másik prekoncepció vagy tapasztalat alapján esetleg teljesen más 3. pontokhoz, „tényekhez” (fantáziákhoz) vezethet(ne).

A szövegben különösen érdekes a következő „érvelés”: [az állatnak / embernek] „farka viszont valószínűleg nem volt, mert emberszabású majomnak tartjuk, s azoknak nincs farkuk.” E ponton teljesen nyilvánvaló, hogy a „következtetést” egy tetszőleges prekoncepcióhoz szabják.

A szegényes leletek alapján való fantazmagória-konstruálás bizonytalansági fokát pedig jól érzékelteti az alábbi részlet: „Felmerült, hogy az Anapithecusnak kutyaszerűen hosszú orra lehetett. 2008-ban felfedeztek egy felső állkapcsot, s most valószínűleg ugyanannak az egyednek az alsó állkapcsát is megtalálták. Az új lelet fényében valószínűsíthető, hogy ez egy megrövidült arcú majom volt.”

Alább a teljes közlemény, pontosabban a belőle írt cikk (néhány helyesírási korrekcióval). Aki bővebb forrást is tud, szóljon, állunk elébe, hiszen alapvetően kiváncsiak vagyunk mindenre, a kvantummechanikától kezdve a mixamőbákig.

*

Forrás
(2009. aug. 10.)

Újabb 25 emberszabású majomlelet került elő a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) és a Torontói Egyetem 2009. évi egyhónapos őslénytani ásatásán a 10 millió évvel ezelőtt élt állatok maradványait megőrző rudabányai Rudapithecus lelőhelyről — tudatta hétfőn közleményében a MÁFI.

A kutatások, amelyeket Kordos László, a MÁFI igazgatója, és David Begun, a University of Toronto antropológusprofesszora irányított, július 15-én kezdődtek, s kedden érnek véget.

„Az emberré válás szempontjából lényeges új lelet a Rudapithecus kézcsontjainak előkerülése, amely megerősíti azt az elgondolást, hogy az Afrikában kialakult ember, valamint a csimpánz és a gorilla közös őse Európában élt. A kutatók megtalálták az Anapithecus majom tavaly felfedezett felső állcsontjához tartozó alsó állkapcsot, valamint egy koponyatöredéket is. Ily módon a korábbi koponya- és fogleletek segítségével rekonstruálni lehet az Anapithecus fejét. A 38 éve tartó rudabányai ásatások során az újabb leletekkel együtt már több mint 250 emberszabású maradványával, köztük öt koponyával gyarapította az emberré válásról szóló ismereteinket Európa leggazdagabb lelőhelye, Rudabánya” — emeli ki a közlemény.

Mint Kordos László elmondta, a többi hasonló európai lelőhely — spanyol, francia, német, görög — sokkal szegényesebb.

„Egykor ez egy zárt völgy volt, ahova az állatok tetemei esőzéskor besodródtak és ott megmaradtak. Egymás után találjuk meg mindazokat az állatokat, amelyek a környező erdőkben éltek. 1971-tól gyakorlatilag folyamatosan végzünk ásatásokat, rengeteg információnk van. Az egész világon, beleértve Afrikát és Eurázsiát, összesen 12 koponyalelet került elő, ebből 5 Rudabányán. Ha a világon valahol előkerül egyetlen fog az adott korból, nemzetközi szenzációt vált ki, annyira ritkák az ilyen leletek. Mi olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nekünk sok van” — magyarázta.

Az idei leletekkel kapcsolatban Kordos László elmondta, hogy a kézfejünkben az úgynevezett kéztőt a csuklónál hét csontocska alkotja, ezek közül kettő össze van forrva.

„Ez az embernél is így van, ahogy a csimpánznál és a gorillánál is, szemben az ázsiai orangutánnal és más majmokkal, amelyeknél nincs. Ezt az összeforrt csontot találták meg Rudabányán. Az az elméletünk, hogy az emberszabásúak több mint 10 millió évvel ezelőtt hagyták el Afrikát, aztán itt továbbfejlődtek, majd visszavándoroltak Afrikába. Ott zajlott le ténylegesen az emberré válás folyamata, s ott alakult ki a csimpánz és a gorilla felé vezető fejlődési vonal” — fogalmazott a tudós.

Mint rámutatott, ez a lelet evolúciós jelentősége, s most újabb bizonyíték került elő az elmélet alátámasztására.

Kordos László elmondta, hogy még 1987-ben előkerült Rudabányán az Anapithecus koponyatöredéke, s azóta nagyon sok egyéb lelet is, de zömmel különálló fogak, így nem tudták, hogy milyen lehetett az arca. Felmerült, hogy az Anapithecusnak kutyaszerűen hosszú orra lehetett. 2008-ban felfedeztek egy felső állkapcsot, s most valószínűleg ugyanannak az egyednek az alsó állkapcsát is megtalálták. Az új lelet fényében valószínűsíthető, hogy ez egy megrövidült arcú majom volt.

„A szemei nagyok voltak, a szemürege ugyanis meglehetősen nagy a koponyájához képest. Az ilyen nagy szemű élőlények általában éjszakai életmódot folytatnak. Valószínűleg az Anapithecus is egy éjszaka mozgó, táplálkozó lény lehetett. A fogai alapján gyümölcsevők voltak, puha növényi táplálékot fogyasztottak, tehát nem voltak ragadozók, sem lombevők, vagy magevők” — mondta.

A környéken mocsárciprusok nőttek, ennek termése bőséggel előfordul a lelőhelyen, lehet, hogy ezekkel táplálkozott az Anapithecus.

„Négy lábon mozgó majmok voltak. Körülbelül 21-25 kilogramm volt a testtömege, farka viszont valószínűleg nem volt, mert emberszabású majomnak tartjuk, s azoknak nincs farkuk. 50 centiméter hosszúságú lehetett az állat, a végtagjai meglehetősen hosszúak voltak, amelyek segítségével egyik fáról a másikra lendültek” — hangsúlyozta a tudós.

Mint mondta, ahhoz, hogy megismerjék az emberré válás folyamatát, igen lényeges tudni, hogy milyen volt a 10 millió évvel ezelőtti közeg, amelyben ez zajlott.

„Tízmillió évvel ezelőtt itt trópusi erdők voltak, legalább 100 féle gerinces állat csontmaradványai kerültek elő. Vannak egészen nagy termetűek, például gumósfogú őselefánt, s orrszarvú, a közepes termetűek közül — háromujjú őslovak, különböző disznófélék maradványai kerültek elő. Tehát tudjuk, hogy milyen körülmények között történt az emberré válás, milyen körülmények között éltek azok az emberré válás szempontjából fontos élőlények, amelyeket itt megtaláltunk, vagyis a Rudapithecus és az Anapithecus” — hangsúlyozta Kordos László.

Erinaceinae — tanácsok kezdő tüntetőknek included

És valósághű jótanácsok, hogy elkerüljük a hasonló, abszurdnak cseppet sem mondható eseteket: