Magyar konzervatívok — Simor János érsek

Részletek Dr. Walter Gyula

Simor János bibornok herczegprimás emlékezete*)
című művéből:

Simor János (1813-1891) bölcseleti és theologiai doktor, bibornok herczegprimás, a m. tudom. Akadémia igazgatósági tagja. Római útinaplója (1874) rövid bevezetővel.

A magyar katholikus egyház egyik fénylő csillaga, dicsősége Simor János, ki saját erejéből, egyedül magas tehetségei, gyémántjelleme, kitartó munkássága és nagy tudománya hágcsóin emelkedett hazája legelső méltóságára és a legnagyobb prímások egyike lett, az ősi koronázó városban, Székesfehérvárott született, 1813. évi augusztus 23., jómódú iparos szülőktől, kiknek házánál igazi vallásos szellem, Isten félelme és a felebaráti szeretet uralkodott.

*

Lelkesedéssel kezdte meg [segédlelkészi] hivatalát [Pesten, a Terézvárosban]. Egész odaadással szentelte tehetségeit, erejét és idejét azon magasztos kötelmek teljesítésének, amelyek a lelkipásztor vállaira nehezedtek. Nem volt hivatala körében munka, melyet örömmel nem végzett; kötelesség, mely rá nézve teher lett volna. A templomban, iskolában és betegágy körül ugyanazon lelkesedés, lankadást nem ismerő buzgalom, készültség, hivatásszeretet jellemezték.

*

Harmadik emeleti szűk szobájában könyveibe mélyedve ült egy napon, midőn gr. Sándor Móric jószágkormányzója azon járatban nyitott be hozzá, fogadná el a gróf egy tekintélyes községének üresedésben levő plébániáját. A fiatal tanfelügyelő nem gondolkozott sokáig. Hiszen ő nem keresett semmit sohasem életében. Cselekedeteinek, elhatározásainak egyedüli rugóját hitbeli meggyőződéséből, hivatása lelkesült szeretetéből és azon hő vágyából merítette, hogy Isten dicsőségét és az emberek üdvét mozdítsa elő. Külső indokok, anyagi előnyök nem gyakoroltak rá hatást. Eszmények után törekedett.

*

Alig bizonyítja valami Simor János mély belátását, higgadt gondolkozását és mérsékletét annyira, mint azon tapintatteljes magatartása, melyet e [az 1848/49-es] forrongás idejében tanúsított. Szerette hazáját, mint kevesen; lelkesedett szabadságáért, mint kevesen; de bölcsen átlátta a követett irány veszélyességét is. A szigorúan konzervatív és egyházi szellem is sokkal tökéletesebben volt kifejlődve lelkében, hogysem bármily felforgatással fenyegető tanok visszhangot kelthettek volna szívében. Távol maradt tehát minden mozgalomtól és míg élénk érdeklődéssel kísérte az események fejlődését s aggódva gondolt a végkifejlésre, melynek végzetességét sejtette, kettőzött buzgalommal szentelte magát az egyházi ügyek vezetésének, amelyek körül alapos tájékozottságából folyó tapintata és erélye által nagy érdemeket szerzett.

*

Mily bölcsesség, erély, hazaszeretet és önzetlenség vezérelték tetteiben; mily fényes eredményeket vívott ki egyháza és hazája javára határozottsága, tudománya és jelleme fegyvereivel, félreismerhetetlenül bizonyítja főleg a siker, mely működését az egyházi javak után adandó úrbéri kárpótlást és a magyar nyelvnek az iskolákban való jogosultságát és tanítását illetőleg kíséré.

Lángoló honszeretettől áthatott nemes buzgalommal küzdött a nemzet egyik legdrágább kincse — nyelve mellett is és kivívta a haza legnagyobb hálájára érdemes azon eredményt, hogy a nyelv jogosultsága az iskolákban elismertetett, tanítása elrendeltetett.

*

Csodálták lángeszét, gazdag ismereteit és vasszorgalmát. Ami azonban leginkább elbűvölte mindazokat, kikkel érintkezésben állott, páratlan jelleme és elvhűsége volt. Thun, a hatalmas miniszter is különösen e kiváló tulajdonai miatt tisztelte meg őszinte nagyrabecsülésével. Tekintélye oly nagy volt, hogy ami ellen óvást emelt, az nem nyert szentesítést.

*

A győri püspököt egy téli napon Majláth György kancellár felsőbb parancs folytán Bécsbe kérette és ő felsége nevében felszólítá a prímási szék elfogadására. Bármily hódolattal viseltetett is az uralkodó ház és tisztelettel akaratának közvetítője iránt, mindazonáltal vonakodott ez óhajnak eleget tenni. Ki is jelentette ő felsége előtt, hogy „készebb a győri püspökségről is lemondani, mint prímássá lenni.” De a király nem tudott lemondani szándékáról és határozottan kívánta, hogy teljesítse akaratát. „Ha nem akarja elfogadni — mondá — akkor parancsolom, hogy elfogadja.” „Ha felséged parancsol velem — válaszolá a győri püspök — akkor engedelmeskedem.” Ez január 19. történt, 1867-ben.

*

„Mi, első Ferencz József […] tisztelendő Simor János győri Püspöknek, Ő Szentsége a római pápa házi főpapjának, valóságos belső titkos tanácsosunk, tiszteletbeli udvari káplánunk[nak], római nemes polgár és bekebelezett hittani tudornak kiváló érdemei[ér]t, ki is [...] az Isten igéjének lelkes hirdetése, keresztény és jótékony intézetek és társulatok felállítása által mások felett messze kitűnt, a székesegyházat s más templomokat bőkezű adakozásával felékesítette, székvárosában, Győrött gyermek-növeldét, a szent Vincéről nevezett irgalmas nénéknek zárdát, kisdedóvodát és a szenvedő emberiség számára kórházat […] alapított, a szűkölködő néptanítókat és segédlelkészeket bőkezűen segélyezte, […] a művészetet, irodalmat és tudományt hazafias áldozatokkal mindenkoron kegyelte, végre felséges uralkodó Házunk iránt állandó s törhetlen hűséget tanúsított, azért […] a nagykéri Scitovszky János halála által megürült Esztergomi érsekséget királyi főpártfogói jogunknál fogva […] őszintén kedvelt hívünk Simor Jánosnak adni és adományozni elhatároztuk, sőt ezennel Őt fennebbi Méltóságokra kinevezzük […].”

*

A kinevezés megtörtént. A tény ismeretessé lőn és általános örömet keltett. Simor Jánosnak az országban már jól ismert neve kielégített minden óhajt, megfelelt a várakozásoknak. Tudta mindenki, hogy bír azon tulajdonokkal, melyek ez időben az ország prímásánál szükségesek voltak. Az uralkodó ház iránti törhetlen hűsége és államférfiúi bölcsessége, tekintélyt és súlyt biztosított szereplésének. Mély tudománya, erélye és lelkesedése jelentőségteljes főpásztori munkásságra nyitott kilátást. Kipróbált hazafiságában, feddhetlen jellemében biztosítékot lehetett találni a nemzet jogos törekvéseinek megvalósítása érdekében kifejtendő buzgó tevékenységre.

*

Mindjárt kormányzása kezdetén a legritkább szerencse jutott osztályrészeül, azon szerencse, mely miatt IX. Pius is lelkesen üdvözlé őt, mondván: „Felix, qui regem coronasti!” „Szerencsés vagy, ki királyt koronáztál!”

Alig egy hónappal székfoglalása után érte őt e nagy szerencse, midőn a nemzet közöröme és leírhatatlan lelkesedése közepett a rajongó szeretettel övezett fejedelem és fejedelemasszony, I. Ferenc József és Erzsébet ő felségeik fejére tette Bonnaz Sándor csanádi és Zalka János győri püspökök segédkezése mellett 1867. június 8. az ország fővárosában sz. István koronáját.

*

Minden tettét a szigorúan egyházias szellem, lelkes honszeretet és a király iránti határtalan hűség jellemzé. Nemes törekvése volt a nehéz viszonyokat lehetőleg javítani, a nemzet elidegeníthetetlen jogait megvédeni, a király és a nemzet között a boldogító összhang létesítését tőle telhetőleg előmozdítani.

Simor János, mint esztergomi érsek (1866-1891). Az 1866-os országgyűlésen még mint győri püspök szólalt fel: "Egyébiránt valamint nem ismerek biztosb és üdvösb osztrák politikát, mint azt, mely őszintén és tartalékgondolat nélkül Magyarország minden méltányos igényeit kielégíti, s meg vagyok győ­ződve, hogy a mostani kormányférfiak ezen poli­tikának hódolnak: úgy a magyar nemzeti helyes politika legfőbb törvénye szerintem abban foglal­tatik, hogy a nemzet legdrágább érdekeit a korona érdekeivel minél bensőbben ugyanazonítsa, s a ki­rály szívében rendíthetlen meggyőződésre érlelje a hitet, hogy Magyarország, ősi alkotmányának bir­tokában, a fejedelemnek s a felséges uralkodó ház­nak, valamint a birodalomnak minden áldozatra kész sorsosa, tántoríthatlan oszlopa."

*) Nyomatatott Buzárovits Gusztávnál. Esztergom, 1891.

Európa és Törökország kapcsolata a XX. század elején

Magyar konzervatívok — Hám János

A káptalan levele IX. Pius pápához

Szentséges Atya! Nem fojthatjuk el könnyeinket, midőn a mi székesegyházunk legéberebb főpásztorának, egyházmegyénk atyjának, nagyméltóságú, méltóságos és főtisztelendő Hám János úrnak, Isten irgalma– és az apostoli szentszék kegyelméből szatmári püspöknek, a Boldogságos Szűz Mária, Szent István Magyarország első királyának Szent Jobbjáról nevezett apátnak, ő császári királyi apostoli Felsége valóságos belső titkos tanácsosának legközelebb múlt évi december 30-án éjjel fél egy órakor tüdőszélhűdés következtében történt gyászos haláláról szóló legalázatosabb jelentésünket Szentséges lábaihoz letenni sietünk. …

Hosszadalmas lenne kitűnő erényeit, melyekkel Isten egyházában tündöklött, megszámlálhatatlan jótéteményeit, melyekkel egyházmegyéjét elhalmozá, mind elősorolni. Hogy egyikét másikát mégis fölemlítsük, követeli a hálás szív kötelme.

Tűrve és nélkülözve, bámulatos takarékossággal, mely azonban a püspöki méltóságnak, melyben tündökölt, díszére és nem kisebbítésére szolgált, oly nagy összegeket rakott félre, hogy azokból időről-időre újabb meg újabb intézményeket létesített, alapított. A várost mindjárt püspöki kormányzása kezdetén szegények intézetével ajándékozta meg; a betegek testi-lelki ápolása és gyógyítása végett az istenes sz. Jánosról nevezett irgalmasrendi szerzetet telepítette a városba, házat épített e célra és azt kellő alapítvánnyal látta el; mindkét nembeli gyerekek nevelését előmozdítandó, a fiúk számára gyermek-szemináriumot, konviktust, a leánykák, és pedig az árvák és elhagyottak számára ingyen, az előkelő és vagyonosabb szülék gyermekei számára pedig mérsékelt tan- és tartás-díj fejében nyerendő oktatás-nevelés végett a páli szent Vince szabályait követő s a szeretetről nevezett irgalmas zárdaszüzek kongregációját hozta be; számukra nagyszerű zárdaházat és ékes templomot építtetett, s e célra nagy alapítványt tett le; a székesegyházat kibővítette s fényesen megújította; a régi püspöki lak kertjében templomot és kisebb kápolnákat, vagyis az Úr Jézus Krisztus keserves kínszenvedését feltüntető stációkat, úgynevezett kálváriát állítatott fel; a temetőben szintén kápolnát sírbolttal építetett. … Javítást igénylő és romban heverő templomokat fölépített, kettőt közülök valóságos bazilikává alakított át.

… A püspöki székvárosba behozandó szerzetesek, nevezetesen Jézus társasága, szent Lázár és páli szent Vince kongregációja és szent Ferenc fiai számára részint már fölépített, részint épülőfélben levő házakat emelt és azokat saját szerzeményéből ingatlanokkal vagy tetemes alapítványokkal látta el.

Az úgynevezett egyházmegyei alapítványi pénztárt, e célra nagy összeget gyűjtvén össze, mindjárt püspöki kormányzása kezdetén megalkotá, melyből a szűkölködő megyebeli papok segélyeztetnek. …

Mennyit nem mondhatnánk még, Szentséges Atyánk! ha mint püspöknek nyilvános és mint buzgó kereszténynek magános életét ecsetelni akarnók! Isten igéjének hirdetésében fáradhatatlan vala; nem csak a főbb ünnepeken és a nagyböjti vasárnapokon legtöbbnyire ő hirdette Isten igéjét, hanem a központi klerussal felváltva sorrendben lépett ő is a szószékre. A növendékpapságot szárnyai alá fogadá saját püspöki épületében, maga gondozván és kormányozván a papnevelő intézetet. Az isteni tiszteletet oly nagy buzgósággal és épületességgel teljesíté, hogy őt a hívek széltében szent férfiúnak nevezék. Annyi gond mellett, melyet neki az egyházmegye kormányzata és intézményei okoztak, az ima áhítatának oly nagy ajándékával bírt, miszerint teljes igazsággal mondhatni, hogy lelke imádkozni és elmélkedni soha meg nem szűnt. Egész éven át hetenkint három napon szorgosan böjtölt; a negyvennapi böjtöt pedig, ritka példájára a jelen kornak, oly szigorúan tartotta meg, hogy a szent hét utolsó napjaiban már alig vőn magához eledelt; a polgári forradalom idején 1848/49. őt minden oldalról ért sérelmeket és igazságtalanságokat, továbbá nagymértékű takarékosság és önmegtagadás árán alapítványi célokra gyűjtött összes vagyonának elkobzását, a különben sohasem keresett külső tisztelet-adásnak megvonását a legnyugodtabb lélekkel viselé, hogy azt soha sem említé, se egy panaszszót miatta ki nem ejtett a száján. Az apostoli Szentszék és az uralkodó fejedelem iránt oly nagy kegyelettel viseltetett, hogy érettük külön imát mondani, úgynevezett collecta-t venni soha egy miséjében, még halála napján is, szokott áhítattal elvégzett szent mise-áldozatában sem mulasztotta el. Alázatossága és szerénysége, mely azonban legkevésbé sem veszélyezteté az ő főpapi méltóságát és tekintélyét, csodálatos vala; maga iránt mindig kemény és szigorú, mások iránt nyájas és végtelenül szelíd, mindenki iránt pedig a legjobb indulatú, közlékeny és kegyes és mint ilyen Istennek és embereknek valójában kedves vala, kinek áldásban marad emléke: azt a gyászban való általános részvét is nyilván tanusítá, mely a temetés és halotti isteni tisztelet alkalmával mindenrendű polgárok, sőt magoknak a katholicizmus elleneinek a magaviseletén is észrevehető vala, midőn az elhunytnak testi maradványai január 7-én a székesegyház sírboltjába örök nyugalomra letétettek.

*

Hám János hódoló felirata Őfelsége I. Ferenc Józsefhez

Legszentebb Császári, Királyi és Apostoli Felség,

Legkegyelmesebb Uram!

Egész életemben hitbeli vezérelvemnek tartottam a legmagasabb trón iránti hűségem alázatos kinyilvánítását és a szüntelen gondoskodást arról, hogy ezt a trónt minden gondozásom alá tartozó hívő szentül és sérthetetlenül megőrizze, védelmezze: kötelességeim első és legfontosabb részének ezt tekintettem, éppen ezért ezekben az időkben is oda irányítottam minden gondoskodásomat és törekvésemet, hogy el ne mulasszak egyetlen egy alkalmat sem, mellyel a felséges ausztriai uralkodóház iránt érzett eme odaadó ragaszkodásomnak tanújelét adhatom. Ez okból, mihelyt legszentebb felséged hősi hadserege Magyarország fővárosát folyó év elején elfoglalta és a zsarnoki párt által elzárt utat a legmagasabb trónhoz megnyitotta, ujjongó lelkem szavakban kifejezhetetlen örömével a legvitézebb hadsereg felséges vezéréhez és szent felséged helytartójához siettem, hogy alattvalói alázatomat tanúsítsam és készséges szolgálatomat felajánljam: ugyanakkor nem mulasztottam el azt sem, hogy ezt a hódolatot haladéktalanul — pásztorlevelek formájában — az egész magyar püspöki kar nevében is kifejezésre juttassam: fáradhatatlan alattvalói buzgalommal viszonzásul kiérdemeltem azt a kegyet, hogy szent felséged legmagasabb színe elé bocsájtottak, és osztályrészemül jutott az a szerencse, hogy ezen alattvalói hűségemet személyesen is kifejezésre juttassam és kinyilvánítsam. Mégsem gondolhattam, felséges császárom, hogy eme kedves és legfontosabb kötelességemnek teljesen eleget tettem, míg legmélységesebb alattvalói alázatom megvallását püspöki tisztemnek és hivatalomnak — melyet a legmagasabb trón kegyelméből méltatlanul viselek — rendeltetése értelmében a káptalan és szatmári egyházmegyém papságának nevében is kifejezésre nem juttathatom, mert amikor Isten segítségével az ország újra engedelmességre tért és a rebellisek féktelensége elfojtatott, legkevésbé kétlem, hogy az ország egyéb tisztségei is meg fogják tenni, megfontoltam, hogy nekem is legalázatosabban meg kell tennem: legszentebb felségedet térden állva kérve, hogy a hűségnek azt a legalázatosabb kinyilvánítását s a legmélyebb hódolatnak legbensőbb bevallását, melyet a káptalan és a szatmári egyházmegye nevében is legszentebb felséged lába elé helyezni készülök, kegyesen fogadni és az eléje borult hű alattvalókat királyi keggyel és könyörülettel átölelni méltóztassék. Soha sem fogunk megszűnni a hatalmas áldozatokért és fáradságért, amelyet legszentebb felséged az országért kifejtett és a béke érdekében kegyesen vállalt, hűségünk rettenthetetlen bizonyításával és fáradhatatlan törekvéssel visszavezetve a hű népet a törvényes alattvalói hűségre, magunkat hálásnak és a császári királyi kegyre és könyörületre méltóknak mutatni, és nem fogunk késlekedni a hatalmas Istent, akink kezében van a hatalom és minden ország joga, könyörögve kérni, hogy legszentebb felségednek hosszú életet adjon és hosszú, dicsőséges és nyugalmas uralmat engedélyezzen és minden igyekezetet, melyek egyedül a neki teljesen alávetett nép boldogítására törekszenek, kegyével és isteni áldásával támogatni méltóztassék.


Megmaradva a császári és királyi kegy és könyörület iránt a legmélységesebb tisztelettel és a benső hódolás legmélyebb bevallásával,

legszentebb apostoli felséged
legalázatosabb örök hűséget fogadó káplánja
Hám János
szatmári püspök

Bécs, 1849. szeptember 9.

*

— Egyéb politikai-elvi tartalmú dokumentumok —

Hám János kinevezett hercegprímás körlevele az alesperesekhez.
1849. január 12. Pest.

A magyar püspöki kar pásztorlevele.
1849. január 20. Pest.

Hám János: Mivel tartozunk fejedelmünknek?

*

— Irodalom —

A Vasárnapi Ujság portréja. 1858. 36. sz.

Irsik Ferenc: Boldog emlékű Hám János, szatmári püspök élete. [jpg] [pdf]
Pázmány Sajtó, Szatmár, 1894. *)


Dr. Scheffler János:
Hám János szatmári püspök és kinevezett prímás emlékiratai 1848/49-ből. [jpg] [pdf]
Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó, Budapest, 1928. **)
(Életrajzzal. Eredeti latin nyelven és magyar fordítással.)


Boldog emlékű Hám János szatmári püspök egyházi szentbeszédei.
I. — II. — III.
[pdf]
Pázmány Sajtó, Szatmár, 1894-1904.
Közrebocsátotta Meszlényi Gyula.

„Istenhez fordultam, naponta kérvén buzgó imámmal főleg a sz. miseáldozatban szünet nélkül a jó Istent, hogy mind édes hazámat a veszélytől óvja meg, mind engemet is úgy kegyeskedjék vezérelni, nehogy olyas valamit kövessek el, ami a király és a haza iránti kötelességeimmel és az ő szent akaratával ellenkeznék.”

Hám János (1781–1857) szatmári püspök, kinevezett hercegprímás, cs. kir. belső titkos tanácsos.

_____________________

*) Életrajzában gyakoriak az elmélkedő részek, mivel a szerző nem csak dokumentálni akart, hanem tanítani, példát mutatni is. Művének szellemiségét jól jellemzik alábbi sorai: „Az események bírálatos történelmi megírásához rendíthetetlenül szilárd, mondhatom, örök alapelvek ismerete és birtoklása kívántatik meg az íróban. (…) Aki nem az isteni törvény szellemében és sinórmértéke szerint fogja fel s ítéli meg a történt dolgokat, az emberi cselekedeteket, a történetet, az hamis történetet ad elő, bár nem kohol is. Az ilyetén történetíró veszélyben forog, hogy a jót rossznak, a rosszat pedig jónak mondja s ezzel nem csak a múlt történetét, a jelen eseményeit ferdíti el, s hamisítja meg a felfogásban, de, az élet mestere levén a történelem, a jövő történelmét is megfertőzheti.”

**) Emlékiratainak fordítója és kiadója, Dr. Scheffler János, szatmári püspök alakja, illetve életútja is nagyszerű példája annak, hogy a „labancokkal” általában összekapcsolt kompromisszumkészség — amit többnyire az elvtelenség eufemizmusa gyanánt használnak — milyen felületes nézőpont szüleménye. Ugyanis se régen, se a XX. században nem jellemezte őket a maiak által preferált „engedékenység” elviek terén. Ahogyan gróf Koháry István életét tette kockára elveikért, s az általa mélyen megvetett, felségáruló Thökölyvel való mindennemű kompromisszumot elutasított, úgy áldozta fel Scheffler János püspök is életét meggyőződéséért, s halt vértanúhalált.

K. u. K. Piaristenkeller

Ha Bécsben járnak, feltétlenül látogassák meg

Virtuti confido

Királyi esküvő

A konzervatívok nem citromarcok.