A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ábrahámi vallások. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ábrahámi vallások. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 4., péntek

Katholicizmus, kereszt, félhold, és a „szabadgondolkodói” diktatúra

A katholikosz (καθολικός, latinosítva cathōlicus) szó jelentése: egyetemes. Az egyetemes(ség) szó olyasmit jelent, mint a birodalom: egy mindent-magába-foglalást, egy mindent-felölelést. Az egyetemesség szimbóluma a katolikus egyházban a kereszt, amelynek — a kereszténységen túlmenően egyetemes — szimbolizmusáról többek között René Guénon írt nagyszabású művet (Le symbolisme de la croix), amely magyarul is megjelent A kereszt szimbolikája címmel (Bp., 1995, Szigeti Magánkiadó /Az Őshagyomány Könyvei IV./).

Már monologizáltunk róla, hogy korunk szélsőliberális diktatúrája, amelynek egyik zsarnoki szerve a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága, nemrég egy unatkozó ateista és finn (!) származású pipi kívánságára kafkai szintű abszurditással betiltotta ezen egyetemes szimbólum feszületkénti partikuláris és speciális formában közimert ábrázolását az olaszországi tantermekben, tehát abban az Olaszországban, amely Európában (talán Ír-, Lengyel- és Spanyolország mellett, de azoknál Vatikánnal való összeköttetése miatt még inkább) a katolicizmus fellegvára, és amelynek még agnosztikus-ateista lakossága is tiltakozását fejezi ki a döntés miatt.

A minden bizonnyal vallásos Antonio Fiumefreddo, a catania-i Massimo Bellini színház igazgatója például egy kereszt elhelyezésével tiltakozott az „európai” álbíróság döntése ellen az épületen. Bár nem ismerjük a részleteket, jellemzőnek tartjuk, hogy a helyi plébános (!) pedig ez ellen emelte fel a szavát, mondván, hogy is jön a kereszt két színházi darab plakátja közé. Úgy gondolom, ez esetben a plébános az, aki a kegytárgyfetisiszta erkölcscsősz szerepében lép fel, és az igazgató úrnak van igaza. A keresztény ember — már persze, ha keresztény egyáltalán, nem pedig csak afféle két lábon járó „erkölcsi magaslat”, amilyenből igen sok van Európában — minimum szimbolikusan fejezze csak ki megvetését a sötét „emberi jogi” bélyegnyalók iránt, és őszinte hitvallását, amely nyilvánvalóan feljebb áll, mint néhány hivatalnok meggyőződés nélküli, de diktatórikus eredménnyel szolgáló papírmunkája. Érdekes módon magára a Vatikánra is igaz, hogy alig-alig szólalt meg az ügyben, és a pápa meglehetősen semmitmondóan nyilatkozott, bár természetesen (mintegy hivatalból) elítélte a döntést. Claudio Magris viszonylag jól összefoglalta a benyomásainkat.

E posztot egy hete kezdtem el írni, eredetileg más tartalommal, s azért nem aktiváltam korábban, mert vártam. Többek meggyőződése ellenére ugyanis, hogy az elítélő határozatból semmi nem lesz (hiszen úgymond nevetséges és különben sincs kényszerítő ereje), már számítottam a következő lépésekre, amikor a többi katolikus országban is beindul a propaganda a keresztek ellen. Nem kellett túl sokat várnom: Spanyolországban meg is kezdődött az országos hadjárat a szocialista-liberális erők részéről, s ahogy az szintén várható volt, a sok tekintetben a nyugatiaknál még egészségesebb Lengyelország pedig „határozott aggodalmát fejezte ki”.

Hol vagyunk már persze az egyetemességnek, vagy annak speciális, keresztény megvalósításának nem hogy a gyakorolt ideájától, de csupán a képviselés képviselésének képviselésétől is? Az, hogy Európában ez a döntés egyáltalán mérlegelést és megingást idézhet elő, tisztán mutatja, hogy egy olyan elmebeteg korszakban élünk, amelyet nem sért semmi más, csak egy fakereszt a falon. Nem Hoppy Lőrinc és a nagybetűs Erkölcs beszél belőlem, amikor ezt írom, inkább egy sima és egyszerű normalitás, afféle józan ész. Végülis nem zavar minket szinte már semmi, csupán vallási vagy vallási formában megjelenített jelképek?

A vallásellenes indoktrináció azonban látszólag nem következetes, és ez nem kevés fejtörést okozhat nekünk: ugyanis (Európa közepén) az iszlám esetében szó sincs bárminek a betiltásáról, sőt, a svájci tömegek tulajdonképpen udvarias (bár ízléstelen, de legalábbis erősen vitatható korteskedés hatására meghozott) döntése ellen ugyanezen szervek tiltakozásukat fejezik ki (miközben megint ugyanezen szervek körüli képviselők az iszlám és a terrorizmus közé ugyanúgy majdnem egyenlőségjelet tesznek). Többszörösen paradox módon tehát, de úgy látszik, a keresztényeknek/európaiaknak nem lehetnek érzékenységeik, a muszlimoknak igen (persze nem a saját országaikban, ahol nyugati csapatok garmadái állomásoznak). Az ilyesféle melléhadoválás mindig gyanút ébreszt az emberben, hogy talán mégsem valós vagy állítólagos vallási érzékenységek figyelembevételéről van szó.


Mihráb és kereszt egymás melletti, mégsem szinkretista együttese
(Pécs, Belvárosi templom)


Persze, mondhatnánk azt, hogy micsoda öröm, hiszen legalább egy világvallásnak nem szabnak gátat Európában. Ihaj, evoé, tavasz! Csak éppen túl azon a furcsaságon, hogy az Ázsiából kiirtandó-kiszorítandó, a liberalizmus kispápái által világszerte terrorisztikusnak bélyegzett iszlámot éppen Európán belül nem akarják udvarias formában sem normális keretek közé helyezni (ld. újfent Svájc méltányos tervezete megszavazásának felháborodott elutasítását — mintha ebben az esetben — hasonlóan Írország és a lisszaboni szerződés esetéhez — a nép hangja hirtelen mégse lenne demokratikus, csakis akkor, ha megfelel az EU-n belül érvényesülő vélemény- és intézménydiktatúrának), magyarázatot várnánk arra is, hogy mi az óriási probléma a kereszténységgel, amely miatt viszont e vallás, főként legklasszikusabb formájában (azaz a katholicizmusban), gyakorlatilag „házon belül” diszkriminációt szenved. (Most a Jobbik keresztállításainak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia általi „politikailag semleges” kárhoztatásáról ne beszéljünk, mert speciális eset és félrevinne.)

Kézenfekvő magyarázat volna, hogy a strasbourg-iak ikonoklaszták (azt mégsem gondolhatjuk, hogy muszlimok!), és meg akarták leckéztetni a katolikus olaszokat. Mondanom sem kell, ez mekkora vicc volna, és ráadásul kiderülne, hogy az EU egy mélyen vallásos szerv!

Még mélyebben szántó magyarázat lehetne, hogy az EU bölcseinek tanácsa ekképp ítélkezett: Általunk, Európa Magasságos Bölcsei és Szentjei által kihirdettetik, hogy a kereszténység elöregedett, nincs már benne új szellemi impulzus, puszta moralizmussá és szentimentalizmussá vált, míg az iszlám továbbra is szakrális energiákat mozgósít, és még ma sem lehetne ráhúzni egy olyan kék színű, tizenkét sárga csillagos liberális lepedőt, amelyben csak úgy megfullad, ellentétben az előbbivel, amely készségesen engedi magát megfojtani, sőt szuicid bábaként még asszisztál is ehhez a folyamathoz. Nem hihetjük azonban, hogy a drága polgártársak Strasbourg-ban, akik az „Egység a sokféleségben” uniformizált papírforgóival integetnek felénk, mint valami kis vidám és felvilágosult kínai gyerekek a sötét és mucsai középkoriak felé, egy ilyen magasan spirituális indíttatású aggodalomból kifolyólag intéznék a dolgaikat úgy, ahogy intézik.

Kérdés azonban, hol van akkor ezen agyoncsépelt szóval, mindenesetre teljesen jogosan kettős mércének nevezhető viselkedésük oka. Megjegyzem, ezt még a tőlem igencsak eltérő alapokra építkező, az itteni véleménnyel teljesen szembenálló Seres László sem érti. Merthogy tényleg, látványosan nem logikus.

Felmerült bennem a kétely, hogy valamilyen nagyhatalmi játszma áll a háttérben, amit egyelőre senki se ért, se gyerek, se nő, se férfi. Van, aki azt mondja, egyszerűen csak ennyire szánalmas a jelenlegi EU. Bár utóbbi gondolat feltétlenül igaz egy bizonyos, mélyebb szinten, felszíni értelemben azonban kizárt, hogy így állnának a dolgok. A hasonló horderejű döntések mögött kőkemény politikai logikának kell meghúzódnia.

És van is itt egy igen furcsa epizód, amely magyarázatot adhat egyre s másra: Törökország többé-kevésbé érthető reakcióját és a Vatikán méltányolható helytelenítését követően a muszlimnak vagy egyáltalán vallásosnak minimálisan sem mondható Daniel Cohn-Bendit, az EP talán legsötétebb exponense a „muszlimok mellé” állt (fontos, hogy itt észrevegyék nyájas olvasóim az idézőjelet), azt üzenve a gazdag muszlim országoknak: „Ürítsük ki a svájci kasszákat, és nézzük meg, akkor mit fognak tenni”. A gazdag muszlim országok vajh kik lehetnek? Nem merném lefogadni, de megtippelem, hogy főleg azon közel-keleti olajhatalmakról van szó, amelyek Izrael, és általában a NATO-hatalmak szövetségesei (vagy csendestársai) lennének egy esetleges Iránnal történő konfliktusban. Itt tehát mintha kilógna a lóláb: a svájciak döntésének elítélése hátterében egyrészt számomra átláthatatlan, ám bizonyára Cohn-Bendit ingerküszöbét áthágó gazdasági aggodalmak, másrészt immár valamelyest derengő katonai szövetségi politika húzódhat meg. Ha ez így van, az azt jelentené, hogy Izrael védelme fontosabb az EU számára, mint a Svájcé vagy Olaszországé. Bizonyára lehet más magyarázatot is keresni, de azt hiszem, ettől az nem lehet messze.



Félhold és kereszt Gázi Kászim pasa egykori mecsetjének (ma Belvárosi templom) tetején. A vallások transzcendens egységét tökéletesen, és megalkuvás nélkül fejezi ki.

2009. szeptember 26., szombat

Hasonlat a dióról

Amikor Salamon király alászállt a dió-völgybe — erről azt mondja az Írás: „Lementem a diófás kertbe” (Én. én. 6,11)* —, akkor kezébe vett egy diót, s megszemlélte a héjait. S íme, megértette, hogy azok a gyönyörök, melyek rossz szellemektől származnak, a dió héjához hasonlatosak: e gyönyörök csak arra valók, hogy az emberhez tapadjanak, s tisztátalanná tegyék. Erről mondja az Írás: „Ami a férfiakat gyönyörködteti: a szép nőket” (Préd. 2,8).** S mégis: a Szentnek, áldott legyen, neki kell megteremtenie mindent a világban, és ezáltal a világot tökéletessé tenni. S minden dolognak van egy legbelső magja, melyet számos héj vesz körül. Így van az egész világ, fönt és alant, a fejtől, a fenti pont titkától minden lépcsőfokok végéig; mindre igaz, hogy az egyik a másikának ruhája, egyik a másikának magja, egyik a másikának héja.
(Részlet. Zóhár, a Ragyogás könyve. Holnap Kiadó, Bp., 1990. )


Markó Gábor: „Mágikus Zóhár-fej”


* Az én Bibliámban (Károli) Énekek éneke 6:8.
** vagy Prédiktátor 2:9


2009. szeptember 22., kedd

Jézus Krisztus isteni származásáról

Mostanában több blogbejegyzésben vagy blogbejegyzések alatt is felmerült Jézus származásának kérdése. (Például itt.)

Valóban, fölösleges Jézust magyarnak hazudni (vagy dánnak, vagy eszkimónak). Ez abszurditás volna.

Másrészt ami Jézus állítólagos fizikai zsidóságát illeti (hogy a szellemi vagy lelki értelemben vett zsidóságáról ne is beszéljünk), számos ok van, ami miatt ezzel gondban lehetünk — és egyáltalán nem „náci” eszmék vagy párthus elméletek miatt. Jézust maga a zsidóság szent könyve (a farizeus zsidóságé vagy annak rabbinikus örököseié), a Talmud elátkozza, kitagadja a zsidó népből. Más zsidók természetesen elfogadták és elfogadják Jézus messiási (felkent) voltát, köztük maguk az apostolok, akik nyilvánvalóan zsidók voltak, amennyiben a zsidó szót a fizikai származás értelmében vesszük.

A zsidóság szó vallási értelmét véve problémák merülnek fel: aki keresztény, vagyis Krisztus tanításainak követője, befogadója, az vallási értelemben kiiratkozott a zsidóságból (vagy eleve nem volt abban), amely vallási elegy így maradt judaizmus, tehát ebben az értelemben valóban csak zavaros keretek között lehet judeokereszténységről beszélni. Ha ugyanakkor Jézus tanítását valóban a mózesi törvény, a próféták stb. tanításainak betetőzéseként vesszük, akkor fennáll egy kontinuitás, amely legalábbis azt sugallja, hogy a kereszténység a „judaizmus” betetőzése, és annak „univerzális” szintre való kiterjesztése. Nyilvánvaló, hogy teljes kontinuitásról mégsem lehet beszélni, hiszen Jézus maga szól „új tömlőkről”, amelybe „új bort” töltenek, ezzel mintegy elvágva magát a testi előzményektől. (Ezzel és más kijelentésekkel ugyan Jézus nem azt mondja, hogy magyar vagy más nemzetiségű volna, de azt mindenképp mondja, hogy nem tekinthető zsidónak, hanem ethnikum-felettinek. Vö. Máté evangéliuma 12:46—50, Lukács 4:16—30, János evangéliuma 8:12—59)

Nem teljesen világos, hogy Jézus származása, identitása egyáltalán tekinthető-e ethnikainak, ugyanis fogantatása szeplőtelen, azaz „atyai ágon” nem zsidó vagy másmilyen népből származó. Mária öle ugyan egy zsidó lány öle, ám kérdés, hogy szerepe van-e a fogantatásban, hiszen Krisztus fogantatása szeplőtelen, azaz tökéletes, következésképpen felvethető, hogy Mária (aki emberi értelemben szűz maradt) vajon egy „zsidót”, esetleg „félszsidót” hordott-e méhében, avagy egy tisztán isteni eredetű lényt. Hozzávehető még, hogy Jézus igazi, Krisztuskénti megszületése valójában megkeresztelkedéséhez köthető. Innentől a vita hasonló hitelméleti irányt vehet, mint a kereszténység első századaiban. Újra elővehetünk olyan fogalmakat, amelyeket azóta egyesek eretnekekké nyilvánítottak vagy másokat.

Mindehhez még hozzátehető, hogy ha Mária révén Jézust zsidónak is nevezzük, Mária (és egyébként József is) „Dávid házából” származott, azaz királyi házból, ami tulajdonképpen elszigeteli őt a zsidó mivolttól, még ha a mai korból visszamenőleg nehéz is lehet ezt az „etikettet” megérteni. (Vö. Jeremiás 33:17, Máté evangéliuma 2:2—6, János evangéliuma 19:15 és 21)

A zsidó egyébként bizonyos értelemben eleve nem „népnév”, mint ahogy népnév lenne a héber (1Móz 10:21), és nem is nemzet(ség)név, mint ahogy Izrael (Jákób révén) az (1Móz 33:20). Egy részben heterogén elemekből összeállt, vallási civilizáció által kialakított-kialakult kvázi-ethnikumról van szó, amelynek egyébként esetleg kevés köze lehet például a feltehetően (vagy legalábbis részben) kazár eredetű kelet-európai zsidósághoz. Még ethnikai értelemben is (mint ahogy vallási értelemben) a mai zsidóságon belül ráadásul megkülönböztethetők különféle „rasszok” (csak három fő csoportot említve: askenázi, szefárd és mizrahi zsidók), ha a 12 törzsről, tudomást sem veszünk (pedig azok külön „ethnikumokként” értelmezhetők, és különösen a léviták, azon belül a koheniták szintén elkülönülnek [az anyai és apai ági leszármazás zsidóságon belüli problematikáját pedig még szintén figyelmen kívül hagytuk]).

Mindezeket szem előtt tartva én nem vagyok benne biztos, hogy Jézus több joggal nevezhető zsidónak, mint mondjuk (A Turultól származó) Álmos fejedelem magyarnak.

A mai fogalmaink csökevényesek és elégtelenek az ilyesféle kérdések megválaszolásához, félretéve azt, hogy akár zsidónak, akár másnak tartjuk Őt (illetve emberi megjelenését), tanítása nem korlátozódik egy népre sem, és különösen ellenáll mindenféle „faji” vagy „nemzeti” vagy egyéb kisajátításnak.

Mindaz, amit mondhatunk, hogy Jézus Krisztus a zsidóság közegében fejtette ki tevékenységét, és történelmi alakjának „koordinátái” ezzel az ethnikai és történelmi szituációval összefüggésben értelmezhetők elsősorban (részben történelemfeletti szempontból is.)

Hogy aztán ebből bármilyen pozitív vagy negatív tanulságot vonhatnánk le bizonyos népekkel kapcsolatban, az alapjában véve nem igazán értelmezhető kérdés, legfeljebb egyes levont következtetések tekintetében (és amennyiben ezek érdekesek).


Jézus mint római katona (királyi voltára a bíbor és az arany utal)

Kr. sz. u. V. század körül.

2009. július 11., szombat

Az ignorancia vírusa

Az ignorancia vírusa az, amit Dawkins-kórnak lehetne nevezni. Ám Dawkins maga, aki a vírust terjeszti, csak egy fokkal kevésbé beteg — ha nem betegebb — az általa megfertőzötteknél. A fertőzésből ki lehet gyógyulni, de akinek annyira gyenge az immunrendszere, hogy megkapta, annak nehéz lesz. (Aki most arroganciával vádolna minket, vegye figyelembe, hogy Dawkins saját szavait adjuk vissza, egészen a vírus szó használatáig menően, amellyel ő az ábrahámi vallásokat, az ún. hitet illeti.* Természetesen ő ezt szeretettel teszi, és fel akarja szabadítani szegény, megkínzott embereket a vallások járma alól. Nem vonom kétségbe a becsületességét, akkor sem, ha ezek az emberek vallások nélkül is épp eleget szenvednének, mígnem eljutnának ahhoz — ha képesek volnának —, hogy felismerjék az elszenvedés nem vallási, hanem ontológiai erejét és evidenciáját az emberi létezésben, hiszen az ember minden tekintetben határlény. Csakhogy ehhez a felismeréshez már eljutottak többen a múltban is, sőt, elég régen — például Buddha, Mahavira, Jézus Krisztus és mások —, so it would not be a great matter, eh.)

Richard Dawkins könyve, A vak órásmester előszavának kezdő szavai:
„This book is written in the conviction that our own existence once presented the greatest of all mysteries, but that it is a mystery no longer because it is solved. Darwin and Wallace solved it [...]”
Amikor elolvastam ezeket a szavakat, alig hittem volna a szememnek, ha nem olvastam volna már hasonló sületlenségeket milliószám, igaz, kevésbé komolynak kikiáltott szerzőktől. Úgy gondolom, hogy kevés gondolatról lehet elmondani, hogy ennyire bornírt, bigott és szánalomraméltóan ignoráns volna.

Talán még Marx nevezetes maximájánál is gyengébb lábakon áll, mely így szól: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”. Martin Heidegger türelmesen elmagyarázza (angol fordítás oldalt), hogy Marx ezen maximája miért is mélyen gondolkodás-alatti. Dawkins vaksi órásmesterének fenti mondata megüti ezt a marxi mércét, de talán még alul is haladja azt. Megérdemli, hogy aki elolvassa ezt a félmondatot, azonnal becsukja a könyvet és visszategye a polcra, ha már volt olyan kaján, hogy levette. (Természetesen, ha biológiai érdeklődésű olvasóról van szó, tovább fogja olvasni, de ez a mondat semmi jót nem ígér.)

Ki oldotta meg az emberi egzisztencia misztériumait és kérdéseit? Darwin és Wallace? Vagy a szomszéd zöldségárus? Ezt még egyes tudományos részkérdések esetében kijelenteni is enyhén szólva nevetséges volna. Whitehead azt mondta, az egész nyugati filozófia lábjegyzet Platónhoz és Arisztotelészhez. Kis túlzással így is fogalmazhatunk. Na de az egész tudomány (pláne filozófia) lábjegyzet volna Darwin-hoz és Wallace-hoz? Ugyan, kedves Hölgyek, tisztelt Urak. Darwin-nál és Wallace-nál Harry Potter is többet mond az emberi egzisztencia titkairól, méghozzá a legcsekélyebb túlzás nélkül.

Dawkins egy (bizonyára jól belénevelt) előítéletekkel telt, az elfogulatlanság hűvös arroganciájával rendelkező tudós-politikus. Azon nem egészen naív emberek egyike, akik annak torzított képénél, amit kritizálnak, egy hiányos világnézetet propagálnak. Ez az agresszíven babonás szcientista világnézet (“centuries of human progress”) nem old meg semmit, de igazán semmit az emberi létezés és a kozmosz misztiériumai közül. Hasonló illúziókról már beszéltünk Stephen Hawking kapcsán is, aki pedig sokkal színvonalasabb gondolkodó, mint Dawkins. Ezek a tudósok, akik közül néhányan figyelemreméltók a saját területükön (nyilván Dawkins sem annyira csapnivaló genetikus), igyekeznek hatáskörüket átlépve lerombolni azt, ami nem fér bele a saját ignoráns, nem egyszer egyenesen autista látókörükbe.

Ignoránst és nem szkeptikust írtam. A szkepticizmus olyasvalami, amihez Dawkins nem igazán ért. A szkepticizmus lényege szerint ugyanis nem más, mint saját egyéni nézőpontunk megkérdőjelezése és megfelelő kritériumok szerinti újraalkotása, nem pedig csupán bizonyos területek kétségbevonása, sem pedig úgynevezett tolerancia. Aki ignoráns, az nem akar tudomást venni olyan világátélések lehetőségeiről, amelyek mellőzik saját babonáit, csak arról a korlátoltról, amelyben ő leledzik — függetlenül attól, hogy (burkoltan vagy nyíltan) mennyire tolerál vagy intolerál másokat.

Dawkins világnézete lefejezett. A „tényeket” összekeveri az interpretációkkal. Sejtelme sincs azokról az erőkről, amelyek a világot — vele együtt — mozgatják. Ha sejtelme volna, akkor szatanikus lenne, mint Marx, mert Marxnak voltak sejtelmei arról, aminek félig az irányítója, félig az eszköze volt. Csak találgathatjuk, Dawkins-nak vannak-e efféle sejtelmei és kétségei. Abszurd kijelentésnek tetszik, de Marx érdekesebb gondolkodó volt, mint a lapos Dawkins: legalább sejtelme, ha nem egyenesen tudomása volt arról, milyen erőkkel játszik.

Dawkins ugyanúgy, mint bármely prozelita vagy tévéevangelizátor, prédikál. A „társadalmat”, annak még „minden Gonosz gyökere” (oh, how rhetoric) alatt élő tagjait kritizálja, azt a tömeget, amelyet mindig könnyű kritizálni, akkor is, ha vallásos, akkor is, ha nem. Azt a tömeget, amelyben voltak bolondok, vannak bolondok, és lesznek bolondok; amely tele van különféle képességű és moralitású emberekkel, amelyben, ha úgy vesszük, Richard is csak egy közepes futóbolond a sok közül a halál társadalmilag megoldhatatlan misztériumának mezején, velünk együtt.

Állítom-e, hogy mindaz, amit Dawkins kritizál, szép és jó? Nem. Azt állítom, hogy az alap, amelyen állva kritizálja, éppen olyan hamis lehet. Aki materialisztikusan hisz a pokolban, csak egy árnyalattal képvisel mást, mint aki materialisztikusan és szociális alapokon nem hisz benne, és ezen az alapon okít másokat. (Hovatovább azokat az elmérgedt keresztény tébolyodottságokat, amelyeket Dawkins kritizál, Tölgy is kritizálja, példának okáért.) A racionalizmus nem minden.

Nos, nem lehet mindenkinek eleget tenni, és ezt Richard-unk nem igazán átja be. Egy nézet vagy egy nézet kritikája is relatív keretek és az egyéni fantáziák korlátai között mozoghat, amelyek nem racionális területek. A létezés iránti ősszomj, amelyről— a maga beteges módján — még Freud is tudott, minden emberben munkál, még a tudósokban is. Ez olyan „tudományos” hybrid-eket hoz létre, mint a raëlizmus, amiben nem kevés hollywood-i sztár hisz és hitt. (Nekik ajánlanám Fritz Künkel karakterológiáját, amely jó érzékkel tapint rá a sztár-létmód lényegére). Dawkins The Virus of Faith c. horrorfilmecskéje végén ugyanerről az ősszomjról és azon „csodálatos véletlen”-hitről tesz groteszk konfesszióként ható tanúbizonyságot, amelyet már korábban említettünk az asztrológiával kapcsolatos fejtegetéseink tudománykritikai részében.

A kakas, a kígyó és a sertés egymásba kapaszkodó figurája a Tibetben gyakran ábrázolt „létesülés kereke” centrumában. A legkülönbözőbb világokban (így az emberiben) való létesülés törekvésének ősokait ábrázolják.

* Dawkins szemmel láthatólag az ábrahámi vallások közül a zsidóságot, valamint a kereszténység és az iszlám több lábon álló fundamentumai közül az Ószövetséget támadja leginkább. Megjegyezzük, hogy — bár az ószövetségi hagyomány korántsem homogén és korántsem csak morálisan értelmezhető — a kereszténység szempontjából éppen úgy, mint az iszlám szempontjából nézve nem abszolút érvényű, olykor pedig kifejezetten ellentétes e hagyományokkal.

Dawkins szcientista filmje ignorálja a glasenapp-i osztályozás szerinti „örök világtörvény” vallásait (természetesen Glasenapp ötössége többé-kevésbé önkényes, viszont tipológiája helyes).


2009. május 26., kedd

Szentföldön a legkisebbek




Na, kik ezek? Melyik vallás hívei láthatóak a képen?

Szemben de Sade márki teázónkban is fellelhető híveivel, nem kínzom magukat. Kérem ők a szamaritánusok. Mert vannak még ilyenek.

Az irgalmas szamaritánus az egyik kulcstörténet, a szamariai asszonyé kevésbé ismert. Olyan „nem jó zsidók” voltak.

A képen a szamaritánusok főpapja, Elazar ben Tsedaka ben Yitzhaqemeli emeli magasra a Tórát, a szamaritánusok Szentírását Shavuoth ünnepén — annak ünnepe, hogy Isten átadta törvényeit népének —, Nablus mellett. E felvételek a tavalyi ünnepen készültek, és ma kezdődött az idei Shavuoth, amely egész héten tart.

Jézus korában milliónyian voltak, ma kb. 710 tagja van a vallásnak, és két közösségük Izraelben ill. a palesztin területeken. Nem zsidók, nem muszlimok, szamaritánusok. Van hírlevelük is.

Az igaz és ősi zsidó vallás követőinek tekintik, nem a judaizmus valamely ágának, ezért Izrael állammal sem volt felhőtlen a viszonyuk.

A babilóni fogság előtti zsidó vallás híveinek tekintik magukat, azok leszármazottainak, akiket nem hurcoltak el az asszír katonák. A genetikai vizsgálatok szerint, úgy tűnik tényleg a mai zsidók rokonai és a babilóni fogság előtt váltak szét. A mai Izrael északi területén éltek, Izrael királyság területén. A fogságból visszatérő és a templomot felépítők zsidók nem tekintették őket zsidóknak. Így jártak.

2009. január 6., kedd

Audiatur et altera pars (Al-Naqba)

Most, hogy a gázai övezet-béli állapotok elérték azt a szintet, hogy egyesek valóban komoly, az egész világra kiható válsághelyzetről beszélnek, talán érdemes lesz megemlékeznünk — évforduló nélkül is — arról, ami a palesztinok emlékezetében mint al Nakba (kb. szerencsétlenség, katasztrófa) él. Egyáltalán nem szándékozunk ezzel a gesztussal ilyen vagy olyan oldalra állni a világpolitikában vagy a „fajok” és népek háborújában (megjegyeznénk, hogy a palesztinok is szemita nép, az arab is sémita nyelv, az iszlám pedig — eltekintve későbbi elterjedésétől — egyesek úgy tipologizálnak, „szémita vallás” — s eredete mindenképpen szémita népek körébe megy vissza. Ne feledkezzünk el továbbá a keresztény palesztinokról sem — s a kereszténységet szintén szémita eredetű vallásként tartják számon; e három vallást ábrahámi vallásoknak nevezik, közös gyökereikre utalva.)

Jelenleg egy bizonyos — nem túl elterjedt — ultranacionalista rabbinikus retorika szerint a palesztinok (illetve Izrael bármely egykor volt, jelen- és jövendőbeli ellensége) a bibliai Amálek-kel volna azonosítható, a palesztinok tehát ebből a nézőpontból „amálekiták”, akiket mind egy szálig ki kellene irtani. Ez az izraeli nacionalizmusnak nyilvánvalóan csak vadhajtása, de jelen pillanatban a helyzet mintha a hasonló téziseket idézné fel, tehát megérthetjük palesztin embertársainkat, ha esetleg ez nekik is eszükbe jut.

Számos poszt született már, amelyet nevezhetünk kiegyensúlyozottnak, s amely mind az izraeliek, mind a palesztinok helyzetét megértéssel szemléli. Loxon most vállalja az egyoldalúság szerepét, hogy azok szemével mutassa be a konfliktust, akik még emlékeznek egy 1948-as eseményre. Előre közlöm, hogy aki kreténezik, nácizik, antiszemitázik vagy éppen zsidózik (akármilyen cselesen burkolja), annak kommentárját figyelmeztetés nélkül törlöm, amint módomban áll. Nem tűröm, hogy a palesztinok emlékezőtehetségét és saját igazságérzetét, valamint az én szubjektív megemlékezésemet más irányban használják fel. Készüljenek az egyoldalú empátiára.

Mielőtt a posztot lezárnám két videóval, idézzük fel, mit ír az Ószövetség (Tanach):

Péld 24.15
Ne lesd, mint a gonosz, az igaznak házát, és ne pusztítsd el a nyugvóhelyét!
Péld 24.16
Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes.
Péld 24.17
Hogyha ellenséged elbukik, ne örülj, ne ujjongjon szíved, amikor elbotlik.
Péld 24.18
Hátha meglát az Úr és elítél érte, tőle meg elfordítja a haragját!





Palesztin nők emlékeznek a Nakba-ra (2006) [10:08]




Palesztina a Nakba előtt és után [9:40]