Az Apollo-11 holdraszállása a „konspirációs teóriák” (röviden konteo) blogon. Érdemes végigolvasni a kommentárokat. Egyrészt remekül szórakozhatnak, másrészt rengeteg valószínűtlen vagy érthető kérdésre, kételyre érdekes és racionális magyarázatot találhatnak.
Sokan nem értik, Loxon miért lelkesedhet az összeesküvéselméletekért általában. (Bár nem mindegyikért, és nem egyforma súllyal.) Igaz, összeesküvéselméletekből nagyon sokféle lehetséges, köztük olyanok, amelyeknek semmi komoly jelentőségük nincs, vagy amelyek „megoldása” csupán egyfajta detektív-hajlamot elégít ki. Vannak másfélék, egészen metafizikai szintekig menők. Ezek ráadásul átfolyhatnak egymásba. Ezúttal (a holdraszállás esetében) csak egy nyomozói kvalitásokat feltételező összeesküvéselméletről van szó, amelyet a racionalitás síkján viszonylag könnyen fel lehet göngyölíteni. De már itt is megmutatkozhat néhány nem pusztán racionális elem, mind a tárgyi vonatkozások, mind a felfejtés tekintetében.
Akármilyen elméletről is legyen azonban szó, akkor nyerhet az ember sokkal teljesebb képet valamely tárgyról, ha annak minden elemét és azok minden cáfolatát megismeri. Ezért is szeretem az összeesküvéselméleteket. Néha indirekt módon még bizonyító erejűbbek, mint a puszta elhívésen alapuló magyarázatok, néha pedig kiderül, hogy igazak is lehetnek, vagy lehet bennük igazság. És nem utolsósorban közben megismerjük a tárgyat, a személyeket stb. amiről beszélünk, valamint szembekerülünk saját tudatfunkcióink szubjektív és objektív operativitásával.
Ha csupán a dolgok bizonyításával kapcsolatos „racionális” részt nézzük, nem hiába volt ott a szenttéavatási eljárásokon az advocatus diaboli, az ördög ügyvédje, aki a szentté avatandó ellen beszélt. Legtöbbször ez csak formális volt, de megvolt a szerepe. Jogosult szerep. Vagy Angliában ismert volt a “His [Her] Majesty's Most Loyal Opposition”, Őfelsége leglojálisabb ellenzéke. A pro-k és contra-k kontrollált dinamizmusában bontakozik ki egy tárgy megismerésének izgalmassága.
Vannak paranoid vagy határozott célt manipulációval elérni akaró emberek, akiknek a konspiratőrködés a természetük. Azonban aki elfogulatlanul és az alaposság igényével vizsgálva szereti az összeesküvéselméleteket (legyenek azok első ránézésre a legképtelenebbek), az egyszerűen csak kiváncsi és szeret gondolkodni. (Nem utolsósorban azért is, hogy a manipulátor-természetet leleplezze.)
Akármilyen elméletről is legyen azonban szó, akkor nyerhet az ember sokkal teljesebb képet valamely tárgyról, ha annak minden elemét és azok minden cáfolatát megismeri. Ezért is szeretem az összeesküvéselméleteket. Néha indirekt módon még bizonyító erejűbbek, mint a puszta elhívésen alapuló magyarázatok, néha pedig kiderül, hogy igazak is lehetnek, vagy lehet bennük igazság. És nem utolsósorban közben megismerjük a tárgyat, a személyeket stb. amiről beszélünk, valamint szembekerülünk saját tudatfunkcióink szubjektív és objektív operativitásával.
Ha csupán a dolgok bizonyításával kapcsolatos „racionális” részt nézzük, nem hiába volt ott a szenttéavatási eljárásokon az advocatus diaboli, az ördög ügyvédje, aki a szentté avatandó ellen beszélt. Legtöbbször ez csak formális volt, de megvolt a szerepe. Jogosult szerep. Vagy Angliában ismert volt a “His [Her] Majesty's Most Loyal Opposition”, Őfelsége leglojálisabb ellenzéke. A pro-k és contra-k kontrollált dinamizmusában bontakozik ki egy tárgy megismerésének izgalmassága.
Vannak paranoid vagy határozott célt manipulációval elérni akaró emberek, akiknek a konspiratőrködés a természetük. Azonban aki elfogulatlanul és az alaposság igényével vizsgálva szereti az összeesküvéselméleteket (legyenek azok első ránézésre a legképtelenebbek), az egyszerűen csak kiváncsi és szeret gondolkodni. (Nem utolsósorban azért is, hogy a manipulátor-természetet leleplezze.)