Magyar konzervatívok — Simor János érsek

Részletek Dr. Walter Gyula

Simor János bibornok herczegprimás emlékezete*)
című művéből:

Simor János (1813-1891) bölcseleti és theologiai doktor, bibornok herczegprimás, a m. tudom. Akadémia igazgatósági tagja. Római útinaplója (1874) rövid bevezetővel.

A magyar katholikus egyház egyik fénylő csillaga, dicsősége Simor János, ki saját erejéből, egyedül magas tehetségei, gyémántjelleme, kitartó munkássága és nagy tudománya hágcsóin emelkedett hazája legelső méltóságára és a legnagyobb prímások egyike lett, az ősi koronázó városban, Székesfehérvárott született, 1813. évi augusztus 23., jómódú iparos szülőktől, kiknek házánál igazi vallásos szellem, Isten félelme és a felebaráti szeretet uralkodott.

*

Lelkesedéssel kezdte meg [segédlelkészi] hivatalát [Pesten, a Terézvárosban]. Egész odaadással szentelte tehetségeit, erejét és idejét azon magasztos kötelmek teljesítésének, amelyek a lelkipásztor vállaira nehezedtek. Nem volt hivatala körében munka, melyet örömmel nem végzett; kötelesség, mely rá nézve teher lett volna. A templomban, iskolában és betegágy körül ugyanazon lelkesedés, lankadást nem ismerő buzgalom, készültség, hivatásszeretet jellemezték.

*

Harmadik emeleti szűk szobájában könyveibe mélyedve ült egy napon, midőn gr. Sándor Móric jószágkormányzója azon járatban nyitott be hozzá, fogadná el a gróf egy tekintélyes községének üresedésben levő plébániáját. A fiatal tanfelügyelő nem gondolkozott sokáig. Hiszen ő nem keresett semmit sohasem életében. Cselekedeteinek, elhatározásainak egyedüli rugóját hitbeli meggyőződéséből, hivatása lelkesült szeretetéből és azon hő vágyából merítette, hogy Isten dicsőségét és az emberek üdvét mozdítsa elő. Külső indokok, anyagi előnyök nem gyakoroltak rá hatást. Eszmények után törekedett.

*

Alig bizonyítja valami Simor János mély belátását, higgadt gondolkozását és mérsékletét annyira, mint azon tapintatteljes magatartása, melyet e [az 1848/49-es] forrongás idejében tanúsított. Szerette hazáját, mint kevesen; lelkesedett szabadságáért, mint kevesen; de bölcsen átlátta a követett irány veszélyességét is. A szigorúan konzervatív és egyházi szellem is sokkal tökéletesebben volt kifejlődve lelkében, hogysem bármily felforgatással fenyegető tanok visszhangot kelthettek volna szívében. Távol maradt tehát minden mozgalomtól és míg élénk érdeklődéssel kísérte az események fejlődését s aggódva gondolt a végkifejlésre, melynek végzetességét sejtette, kettőzött buzgalommal szentelte magát az egyházi ügyek vezetésének, amelyek körül alapos tájékozottságából folyó tapintata és erélye által nagy érdemeket szerzett.

*

Mily bölcsesség, erély, hazaszeretet és önzetlenség vezérelték tetteiben; mily fényes eredményeket vívott ki egyháza és hazája javára határozottsága, tudománya és jelleme fegyvereivel, félreismerhetetlenül bizonyítja főleg a siker, mely működését az egyházi javak után adandó úrbéri kárpótlást és a magyar nyelvnek az iskolákban való jogosultságát és tanítását illetőleg kíséré.

Lángoló honszeretettől áthatott nemes buzgalommal küzdött a nemzet egyik legdrágább kincse — nyelve mellett is és kivívta a haza legnagyobb hálájára érdemes azon eredményt, hogy a nyelv jogosultsága az iskolákban elismertetett, tanítása elrendeltetett.

*

Csodálták lángeszét, gazdag ismereteit és vasszorgalmát. Ami azonban leginkább elbűvölte mindazokat, kikkel érintkezésben állott, páratlan jelleme és elvhűsége volt. Thun, a hatalmas miniszter is különösen e kiváló tulajdonai miatt tisztelte meg őszinte nagyrabecsülésével. Tekintélye oly nagy volt, hogy ami ellen óvást emelt, az nem nyert szentesítést.

*

A győri püspököt egy téli napon Majláth György kancellár felsőbb parancs folytán Bécsbe kérette és ő felsége nevében felszólítá a prímási szék elfogadására. Bármily hódolattal viseltetett is az uralkodó ház és tisztelettel akaratának közvetítője iránt, mindazonáltal vonakodott ez óhajnak eleget tenni. Ki is jelentette ő felsége előtt, hogy „készebb a győri püspökségről is lemondani, mint prímássá lenni.” De a király nem tudott lemondani szándékáról és határozottan kívánta, hogy teljesítse akaratát. „Ha nem akarja elfogadni — mondá — akkor parancsolom, hogy elfogadja.” „Ha felséged parancsol velem — válaszolá a győri püspök — akkor engedelmeskedem.” Ez január 19. történt, 1867-ben.

*

„Mi, első Ferencz József […] tisztelendő Simor János győri Püspöknek, Ő Szentsége a római pápa házi főpapjának, valóságos belső titkos tanácsosunk, tiszteletbeli udvari káplánunk[nak], római nemes polgár és bekebelezett hittani tudornak kiváló érdemei[ér]t, ki is [...] az Isten igéjének lelkes hirdetése, keresztény és jótékony intézetek és társulatok felállítása által mások felett messze kitűnt, a székesegyházat s más templomokat bőkezű adakozásával felékesítette, székvárosában, Győrött gyermek-növeldét, a szent Vincéről nevezett irgalmas nénéknek zárdát, kisdedóvodát és a szenvedő emberiség számára kórházat […] alapított, a szűkölködő néptanítókat és segédlelkészeket bőkezűen segélyezte, […] a művészetet, irodalmat és tudományt hazafias áldozatokkal mindenkoron kegyelte, végre felséges uralkodó Házunk iránt állandó s törhetlen hűséget tanúsított, azért […] a nagykéri Scitovszky János halála által megürült Esztergomi érsekséget királyi főpártfogói jogunknál fogva […] őszintén kedvelt hívünk Simor Jánosnak adni és adományozni elhatároztuk, sőt ezennel Őt fennebbi Méltóságokra kinevezzük […].”

*

A kinevezés megtörtént. A tény ismeretessé lőn és általános örömet keltett. Simor Jánosnak az országban már jól ismert neve kielégített minden óhajt, megfelelt a várakozásoknak. Tudta mindenki, hogy bír azon tulajdonokkal, melyek ez időben az ország prímásánál szükségesek voltak. Az uralkodó ház iránti törhetlen hűsége és államférfiúi bölcsessége, tekintélyt és súlyt biztosított szereplésének. Mély tudománya, erélye és lelkesedése jelentőségteljes főpásztori munkásságra nyitott kilátást. Kipróbált hazafiságában, feddhetlen jellemében biztosítékot lehetett találni a nemzet jogos törekvéseinek megvalósítása érdekében kifejtendő buzgó tevékenységre.

*

Mindjárt kormányzása kezdetén a legritkább szerencse jutott osztályrészeül, azon szerencse, mely miatt IX. Pius is lelkesen üdvözlé őt, mondván: „Felix, qui regem coronasti!” „Szerencsés vagy, ki királyt koronáztál!”

Alig egy hónappal székfoglalása után érte őt e nagy szerencse, midőn a nemzet közöröme és leírhatatlan lelkesedése közepett a rajongó szeretettel övezett fejedelem és fejedelemasszony, I. Ferenc József és Erzsébet ő felségeik fejére tette Bonnaz Sándor csanádi és Zalka János győri püspökök segédkezése mellett 1867. június 8. az ország fővárosában sz. István koronáját.

*

Minden tettét a szigorúan egyházias szellem, lelkes honszeretet és a király iránti határtalan hűség jellemzé. Nemes törekvése volt a nehéz viszonyokat lehetőleg javítani, a nemzet elidegeníthetetlen jogait megvédeni, a király és a nemzet között a boldogító összhang létesítését tőle telhetőleg előmozdítani.

Simor János, mint esztergomi érsek (1866-1891). Az 1866-os országgyűlésen még mint győri püspök szólalt fel: "Egyébiránt valamint nem ismerek biztosb és üdvösb osztrák politikát, mint azt, mely őszintén és tartalékgondolat nélkül Magyarország minden méltányos igényeit kielégíti, s meg vagyok győ­ződve, hogy a mostani kormányférfiak ezen poli­tikának hódolnak: úgy a magyar nemzeti helyes politika legfőbb törvénye szerintem abban foglal­tatik, hogy a nemzet legdrágább érdekeit a korona érdekeivel minél bensőbben ugyanazonítsa, s a ki­rály szívében rendíthetlen meggyőződésre érlelje a hitet, hogy Magyarország, ősi alkotmányának bir­tokában, a fejedelemnek s a felséges uralkodó ház­nak, valamint a birodalomnak minden áldozatra kész sorsosa, tántoríthatlan oszlopa."

*) Nyomatatott Buzárovits Gusztávnál. Esztergom, 1891.

Labanc portrék — Pázmány Péter esztergomi érsek

„... a Mindenhatónak kegyelmességéből virágzik még
azon királyi nemzetség, mely majdnem egy egész
seculumtól fogva, meg nem szakadt rendben,
kegyelmes fejedelmeket adott e szegény hazának:
fog az annakutánna is virágozni,
és ha kegyelmetek nem akarja is,
uralkodni fog az mirajtunk.”

Pázmány Péterről többnyire ismert, hogy rendíthetetlen híve volt a katolikus Habsburg uralkodóknak. Érdemes a királyválasztással kapcsolatos szempontjait tüzetesebben is áttekinteni, mivel általában csak az uralkodóház ellenrefomáció iránti elkötelezettségét szokás felemlegetni Pázmány Habsburg-pártiságával kapcsolatban.

Érvelésének főbb pontjai:

I. A jövendő király „magyarországi vérből származott légyen”: „Cseleködjék tehát kegyelmetek, és ültesse be az magyar nemzetben Ferdinandus királyt [utóbb II. Ferdinánd néven magyar király] már csak annak okáért is, mert vér szerént Szent István királyunk maradéka.”

II. „Olyat kell a magyarországbeli királyságra választani, a ki szomszédságunkban, közel hozzánk lakik, és oly értéke légyen, hogy Magyarországot oltalmazhassa a török ellen. [...] Az édes haza nagyobb és jobb része az pogány által vagyon meghódoltatván, megtöretvén, ereje elszéledvén, nagysága alatt leveretvén, és kéván egy hatalmas fejedelmi nemzetséget; kinek tágas és virágzó tartományai a haza oldalain láttatnak. [...] Mivelhogy azért a felséges csehországi Ferdinánd király Csehországot Alsatiával, Morvával, Silesiával, Stiriával, Carinthiával, Carnioliával együtt bírja, s mindnyájan az austriai fejedelmek, nem időre s magtalan voltokra nézve, hanem az Istennek indításából, minden erősségeket, reménységeket, praetensiójokat jóakaratból ő felségének engedték, annakfölötte, mivelhogy ő felségének az atyja, Károly, magyarországi királynak, Vladislausnak leányától, Annától, született fia volt, és így genealógiáját Sz. István királyra fölviheti; végezésre, mivelhogy a hispániai és lengyel királynak, a florentiai és bavariai hercegnek és egy szóval az egész keresztyénségben lévô fejedelmeknek közel való atyafiúságában vagyon ő felsége: nem látok semmi okot, melyért ő felségét nem kellene a királyszékbe helyheztetni, sőt nemhogy kéretni kellene magunkat, de nagy gratiának kellene tartanunk, ha ő felsége ily bajos és költséggel járó országnak gondviselését fölvállalná.”

III. A korona mindenképpen a Habsburg-dinasztia tagjára kell, hogy szálljon: „Mert ha visszaemlékeznek ama hetven és több esztendő előtt írt törvényre, nem fogja kegyelmetek tagadni, hogy eleink az felséges első Ferdinánd unokáinak és maradékainak is jusst adtának vala a nemes haza szent koronájára. Ez által az egy írott törvény által ők megszüntették a királyválasztás ama háborgó szabadságát!” Pázmány a szabad királyválasztás szokását viszály- és vészhozónak tartja, mivel az — amint azt a tapasztalat is mutatja — pártokra szakasztja az országot, s ez az egyenetlenség, pártoskodás a külső ellenség számára is könnyű prédává teszi hazánkat. „Mennyi észvesztést, háborúságot és vérontást szokott az ép országokba hozni, midőn király nélkül hagyattatnak, és a választás király halála után lészen: régi históriák élőnkbe adják. De sehol ezt nyilvábban meg nem tapasztalhatni, mint a görögök és magyarok krónikájában; mert azok a hatalmas országok magok erejével romlottak el a királyválasztás miatt, midőn az urak meghasonolván magok között, ki egyet s ki mást választott a koronára. És így egymással viaskodván, mind vitézeiket, mind pénzöket elfogyatván, végre az erőtlenebb fél törököt hítta segítségre, ki mind a két félt letapodta, s a két pörös között ő harmadik maradott nyertesen, elfoglalván a szép országokat. Hogy ez így történt légyen, Magyarországban, nyilván tudhatják, valakik a Mohács hada után való királyválasztásból származott sok vérontást, pusztítást és végre utolsó veszedelmét hazánknak históriájában olvasták. Lengyelországban is nem régen mennyi vérontás okoztatott a király választásáért, mindnyájan tudjuk. [...] Bizony, a mi atyáink és ôseink az ő törvényeiket és szabadságaikat jól tudták, melyekért véreket is készek voltak kiontani. Mindazonáltal azt soha meg sem gondolták, hogy szabad választásokkal, vagy törvényeikkel ellenkeznék, hogy a királynak éltében successor választatnék; sőt azt látták, hogy utolsó veszedelem következnék hazájokra, ha a király halálát várnák; azután, magok között meghasonlván, tűzzel, vassal és idegen nemzetek behozásával kezdi kiki mind az ő választását oltalmazni, s szép hazánkat, segítség színe alatt, sokféle ellenségnek prédára adni. Mert, hogy ezt a dolgot befejezzem, mind az igaz okosság, mind az egész világban lévő birodalmaknak példája s mind a mi eleinknek nyomdoka arra viszen, hogy valaki hazájának csöndességét és megmaradását kívánja, a successornak választásában keresztül nem állhat.”

A teljesebb szövegek itt érhetők el.

Panaszi Pázmány Péter (1570-1637) esztergomi érsek, bíboros, királyi tanácsos.

II. Ferdinánd király érseki kinevezését ezekkel a szavakkal üdvözölte: „Fölemeltetése, nem kétlem, Isten kiváló gondoskodása folytán történt, ki a magyar ügyek jelen zavarteljes állapotában és a katholika vallás megingatott helyzetében, kétségkívül oly férfiút kívánt az esztergomi egyház élére meghívni, ki bölcsessége és buzgalma által a romladozót fölemelni, a fölemeltet fönntartani és megszilárdítani képes leend. És ezt, biztosan hiszem, Főtisztelendőséged vallásos buzgalma és ügyességéhez képest, nem csak sikeresen megtenni fogja; hanem meg vagyok győződve arról is, hogy azon hódolatot és ragaszkodást, melyet ausztriai házunk iránt mindig tanúsított, megőrizni fogja az ország első méltóságának birtokában is; óhajtom, hogy Főtisztelendőségedet ezen méltóságban szerencse és áldás kísérje.”

Magyar konzervatívok — Hám János

A káptalan levele IX. Pius pápához

Szentséges Atya! Nem fojthatjuk el könnyeinket, midőn a mi székesegyházunk legéberebb főpásztorának, egyházmegyénk atyjának, nagyméltóságú, méltóságos és főtisztelendő Hám János úrnak, Isten irgalma– és az apostoli szentszék kegyelméből szatmári püspöknek, a Boldogságos Szűz Mária, Szent István Magyarország első királyának Szent Jobbjáról nevezett apátnak, ő császári királyi apostoli Felsége valóságos belső titkos tanácsosának legközelebb múlt évi december 30-án éjjel fél egy órakor tüdőszélhűdés következtében történt gyászos haláláról szóló legalázatosabb jelentésünket Szentséges lábaihoz letenni sietünk. …

Hosszadalmas lenne kitűnő erényeit, melyekkel Isten egyházában tündöklött, megszámlálhatatlan jótéteményeit, melyekkel egyházmegyéjét elhalmozá, mind elősorolni. Hogy egyikét másikát mégis fölemlítsük, követeli a hálás szív kötelme.

Tűrve és nélkülözve, bámulatos takarékossággal, mely azonban a püspöki méltóságnak, melyben tündökölt, díszére és nem kisebbítésére szolgált, oly nagy összegeket rakott félre, hogy azokból időről-időre újabb meg újabb intézményeket létesített, alapított. A várost mindjárt püspöki kormányzása kezdetén szegények intézetével ajándékozta meg; a betegek testi-lelki ápolása és gyógyítása végett az istenes sz. Jánosról nevezett irgalmasrendi szerzetet telepítette a városba, házat épített e célra és azt kellő alapítvánnyal látta el; mindkét nembeli gyerekek nevelését előmozdítandó, a fiúk számára gyermek-szemináriumot, konviktust, a leánykák, és pedig az árvák és elhagyottak számára ingyen, az előkelő és vagyonosabb szülék gyermekei számára pedig mérsékelt tan- és tartás-díj fejében nyerendő oktatás-nevelés végett a páli szent Vince szabályait követő s a szeretetről nevezett irgalmas zárdaszüzek kongregációját hozta be; számukra nagyszerű zárdaházat és ékes templomot építtetett, s e célra nagy alapítványt tett le; a székesegyházat kibővítette s fényesen megújította; a régi püspöki lak kertjében templomot és kisebb kápolnákat, vagyis az Úr Jézus Krisztus keserves kínszenvedését feltüntető stációkat, úgynevezett kálváriát állítatott fel; a temetőben szintén kápolnát sírbolttal építetett. … Javítást igénylő és romban heverő templomokat fölépített, kettőt közülök valóságos bazilikává alakított át.

… A püspöki székvárosba behozandó szerzetesek, nevezetesen Jézus társasága, szent Lázár és páli szent Vince kongregációja és szent Ferenc fiai számára részint már fölépített, részint épülőfélben levő házakat emelt és azokat saját szerzeményéből ingatlanokkal vagy tetemes alapítványokkal látta el.

Az úgynevezett egyházmegyei alapítványi pénztárt, e célra nagy összeget gyűjtvén össze, mindjárt püspöki kormányzása kezdetén megalkotá, melyből a szűkölködő megyebeli papok segélyeztetnek. …

Mennyit nem mondhatnánk még, Szentséges Atyánk! ha mint püspöknek nyilvános és mint buzgó kereszténynek magános életét ecsetelni akarnók! Isten igéjének hirdetésében fáradhatatlan vala; nem csak a főbb ünnepeken és a nagyböjti vasárnapokon legtöbbnyire ő hirdette Isten igéjét, hanem a központi klerussal felváltva sorrendben lépett ő is a szószékre. A növendékpapságot szárnyai alá fogadá saját püspöki épületében, maga gondozván és kormányozván a papnevelő intézetet. Az isteni tiszteletet oly nagy buzgósággal és épületességgel teljesíté, hogy őt a hívek széltében szent férfiúnak nevezék. Annyi gond mellett, melyet neki az egyházmegye kormányzata és intézményei okoztak, az ima áhítatának oly nagy ajándékával bírt, miszerint teljes igazsággal mondhatni, hogy lelke imádkozni és elmélkedni soha meg nem szűnt. Egész éven át hetenkint három napon szorgosan böjtölt; a negyvennapi böjtöt pedig, ritka példájára a jelen kornak, oly szigorúan tartotta meg, hogy a szent hét utolsó napjaiban már alig vőn magához eledelt; a polgári forradalom idején 1848/49. őt minden oldalról ért sérelmeket és igazságtalanságokat, továbbá nagymértékű takarékosság és önmegtagadás árán alapítványi célokra gyűjtött összes vagyonának elkobzását, a különben sohasem keresett külső tisztelet-adásnak megvonását a legnyugodtabb lélekkel viselé, hogy azt soha sem említé, se egy panaszszót miatta ki nem ejtett a száján. Az apostoli Szentszék és az uralkodó fejedelem iránt oly nagy kegyelettel viseltetett, hogy érettük külön imát mondani, úgynevezett collecta-t venni soha egy miséjében, még halála napján is, szokott áhítattal elvégzett szent mise-áldozatában sem mulasztotta el. Alázatossága és szerénysége, mely azonban legkevésbé sem veszélyezteté az ő főpapi méltóságát és tekintélyét, csodálatos vala; maga iránt mindig kemény és szigorú, mások iránt nyájas és végtelenül szelíd, mindenki iránt pedig a legjobb indulatú, közlékeny és kegyes és mint ilyen Istennek és embereknek valójában kedves vala, kinek áldásban marad emléke: azt a gyászban való általános részvét is nyilván tanusítá, mely a temetés és halotti isteni tisztelet alkalmával mindenrendű polgárok, sőt magoknak a katholicizmus elleneinek a magaviseletén is észrevehető vala, midőn az elhunytnak testi maradványai január 7-én a székesegyház sírboltjába örök nyugalomra letétettek.

*

Hám János hódoló felirata Őfelsége I. Ferenc Józsefhez

Legszentebb Császári, Királyi és Apostoli Felség,

Legkegyelmesebb Uram!

Egész életemben hitbeli vezérelvemnek tartottam a legmagasabb trón iránti hűségem alázatos kinyilvánítását és a szüntelen gondoskodást arról, hogy ezt a trónt minden gondozásom alá tartozó hívő szentül és sérthetetlenül megőrizze, védelmezze: kötelességeim első és legfontosabb részének ezt tekintettem, éppen ezért ezekben az időkben is oda irányítottam minden gondoskodásomat és törekvésemet, hogy el ne mulasszak egyetlen egy alkalmat sem, mellyel a felséges ausztriai uralkodóház iránt érzett eme odaadó ragaszkodásomnak tanújelét adhatom. Ez okból, mihelyt legszentebb felséged hősi hadserege Magyarország fővárosát folyó év elején elfoglalta és a zsarnoki párt által elzárt utat a legmagasabb trónhoz megnyitotta, ujjongó lelkem szavakban kifejezhetetlen örömével a legvitézebb hadsereg felséges vezéréhez és szent felséged helytartójához siettem, hogy alattvalói alázatomat tanúsítsam és készséges szolgálatomat felajánljam: ugyanakkor nem mulasztottam el azt sem, hogy ezt a hódolatot haladéktalanul — pásztorlevelek formájában — az egész magyar püspöki kar nevében is kifejezésre juttassam: fáradhatatlan alattvalói buzgalommal viszonzásul kiérdemeltem azt a kegyet, hogy szent felséged legmagasabb színe elé bocsájtottak, és osztályrészemül jutott az a szerencse, hogy ezen alattvalói hűségemet személyesen is kifejezésre juttassam és kinyilvánítsam. Mégsem gondolhattam, felséges császárom, hogy eme kedves és legfontosabb kötelességemnek teljesen eleget tettem, míg legmélységesebb alattvalói alázatom megvallását püspöki tisztemnek és hivatalomnak — melyet a legmagasabb trón kegyelméből méltatlanul viselek — rendeltetése értelmében a káptalan és szatmári egyházmegyém papságának nevében is kifejezésre nem juttathatom, mert amikor Isten segítségével az ország újra engedelmességre tért és a rebellisek féktelensége elfojtatott, legkevésbé kétlem, hogy az ország egyéb tisztségei is meg fogják tenni, megfontoltam, hogy nekem is legalázatosabban meg kell tennem: legszentebb felségedet térden állva kérve, hogy a hűségnek azt a legalázatosabb kinyilvánítását s a legmélyebb hódolatnak legbensőbb bevallását, melyet a káptalan és a szatmári egyházmegye nevében is legszentebb felséged lába elé helyezni készülök, kegyesen fogadni és az eléje borult hű alattvalókat királyi keggyel és könyörülettel átölelni méltóztassék. Soha sem fogunk megszűnni a hatalmas áldozatokért és fáradságért, amelyet legszentebb felséged az országért kifejtett és a béke érdekében kegyesen vállalt, hűségünk rettenthetetlen bizonyításával és fáradhatatlan törekvéssel visszavezetve a hű népet a törvényes alattvalói hűségre, magunkat hálásnak és a császári királyi kegyre és könyörületre méltóknak mutatni, és nem fogunk késlekedni a hatalmas Istent, akink kezében van a hatalom és minden ország joga, könyörögve kérni, hogy legszentebb felségednek hosszú életet adjon és hosszú, dicsőséges és nyugalmas uralmat engedélyezzen és minden igyekezetet, melyek egyedül a neki teljesen alávetett nép boldogítására törekszenek, kegyével és isteni áldásával támogatni méltóztassék.


Megmaradva a császári és királyi kegy és könyörület iránt a legmélységesebb tisztelettel és a benső hódolás legmélyebb bevallásával,

legszentebb apostoli felséged
legalázatosabb örök hűséget fogadó káplánja
Hám János
szatmári püspök

Bécs, 1849. szeptember 9.

*

— Egyéb politikai-elvi tartalmú dokumentumok —

Hám János kinevezett hercegprímás körlevele az alesperesekhez.
1849. január 12. Pest.

A magyar püspöki kar pásztorlevele.
1849. január 20. Pest.

Hám János: Mivel tartozunk fejedelmünknek?

*

— Irodalom —

A Vasárnapi Ujság portréja. 1858. 36. sz.

Irsik Ferenc: Boldog emlékű Hám János, szatmári püspök élete. [jpg] [pdf]
Pázmány Sajtó, Szatmár, 1894. *)


Dr. Scheffler János:
Hám János szatmári püspök és kinevezett prímás emlékiratai 1848/49-ből. [jpg] [pdf]
Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó, Budapest, 1928. **)
(Életrajzzal. Eredeti latin nyelven és magyar fordítással.)


Boldog emlékű Hám János szatmári püspök egyházi szentbeszédei.
I. — II. — III.
[pdf]
Pázmány Sajtó, Szatmár, 1894-1904.
Közrebocsátotta Meszlényi Gyula.

„Istenhez fordultam, naponta kérvén buzgó imámmal főleg a sz. miseáldozatban szünet nélkül a jó Istent, hogy mind édes hazámat a veszélytől óvja meg, mind engemet is úgy kegyeskedjék vezérelni, nehogy olyas valamit kövessek el, ami a király és a haza iránti kötelességeimmel és az ő szent akaratával ellenkeznék.”

Hám János (1781–1857) szatmári püspök, kinevezett hercegprímás, cs. kir. belső titkos tanácsos.

_____________________

*) Életrajzában gyakoriak az elmélkedő részek, mivel a szerző nem csak dokumentálni akart, hanem tanítani, példát mutatni is. Művének szellemiségét jól jellemzik alábbi sorai: „Az események bírálatos történelmi megírásához rendíthetetlenül szilárd, mondhatom, örök alapelvek ismerete és birtoklása kívántatik meg az íróban. (…) Aki nem az isteni törvény szellemében és sinórmértéke szerint fogja fel s ítéli meg a történt dolgokat, az emberi cselekedeteket, a történetet, az hamis történetet ad elő, bár nem kohol is. Az ilyetén történetíró veszélyben forog, hogy a jót rossznak, a rosszat pedig jónak mondja s ezzel nem csak a múlt történetét, a jelen eseményeit ferdíti el, s hamisítja meg a felfogásban, de, az élet mestere levén a történelem, a jövő történelmét is megfertőzheti.”

**) Emlékiratainak fordítója és kiadója, Dr. Scheffler János, szatmári püspök alakja, illetve életútja is nagyszerű példája annak, hogy a „labancokkal” általában összekapcsolt kompromisszumkészség — amit többnyire az elvtelenség eufemizmusa gyanánt használnak — milyen felületes nézőpont szüleménye. Ugyanis se régen, se a XX. században nem jellemezte őket a maiak által preferált „engedékenység” elviek terén. Ahogyan gróf Koháry István életét tette kockára elveikért, s az általa mélyen megvetett, felségáruló Thökölyvel való mindennemű kompromisszumot elutasított, úgy áldozta fel Scheffler János püspök is életét meggyőződéséért, s halt vértanúhalált.

A Nácikirály, avagy Székely Bertalan és a klerikálnácik

Lied: Tömeggyilkos volt-e a nagy festő, Székely Bertalan? Az egyházzal szövetkezésben alig észrevehető, de egyértelmű jeleket helyezett el egy kevéssé frekventált kápolna falifreskójára. A kódokat most a teakraták holokauszt-kutató különítménye leplezte le. Már folyik a tömeggyilkos festő életművének átértékelése. Az ominózus freskókat azonnali hatállyal szurokkal kenték be. További intézkezésig. [Teakrata Távirati Iroda]

Kommentátor: Mr. Pharmacist.

Fájdalmas a hír, mégis közölnünk kell a publikummal, hogy a Konzervatív Tea-Kör legújabb kutatásai szerint az Árpád-házi magyar királyok között akadt egy náci (NÁCI!). Így Magyarország tudhatja magáénak a világ szégyenére az első Nácikirályt. Talán mondanunk sem kell, hogy a kor szokásainak megfelelően az uralkodót a Katolikus Egyház három püspöke, köztük bizonyos Mór kente fel királynak, összekacsintva így a Nácikirállyal. A visszataszító és elfogadhatatlan procedúrát talán mindörökre a történelem fátyla fedi el, ha csak ezek az emberszörnyek szövetségesre nem lelnek egy XIX. századi piktor, bizonyos Székely Bertalan személyében, aki a múlt sötét mélységeiben rejtező eseményt szemérmetlen nyíltsággal ábrázolta egy falfestményen. Hogyan lehetséges ez európai értelemben véve? Hát úgy, hogy akkoriban Magyarországot egy idegen király és csahosai tartották nehéz bilincsben, összejátszva az Egyházzal, amely a latifundiumaihoz láncolt elnyomottak vérén és verejtékén vett gazdagságból hivalkodott sötét középkori múltjával. Így került helyzetbe a szervilis Bertalan, aki a pécsi székesegyház falára pingált képén néhány apró hibát is elkövetett, horogkereszteket firkált a király és a püspök alakja közé, ráadásul szivecskékkel toldotta meg a mintát, ami egyértelművé teszi szimpátiáját az elnyomó eszmék iránt. Így a Tea-Kör fáradhatatlan kutatóinak felfedezése nyomán magára vonja a vádló jelen tekintetét (j'accuse!), és ugyan megkésve, de a történelem ítészei előtt felelhet végre megbocsáthatatlan bűnéért. További intézkedések foganatosításáig a mázolmányt azonnali hatállyal szurokkal kentük le.

A bizonyítékot itt tekinthetik meg (összevetésül ismét a poszt, második kép):

Székely Bertalan: Szent Mór megkoronázza I. Endrét — falfestmény, 1891.
Forrás: képeslap. Pécs, székesegyházi plébániahivatal

A liturgiáról

Megígértem Refuse-Resist barátunknak egyszer, hogy megmondom, mi a baj a II. Vatikáni Zsinattal. Sokat írtak róla mindenfélét, amiket át nem tudok tekinteni, és össze sem tudnék foglalni. De az jól látható, hogy a kritika egyik — ha nem a legfőbb — fókuszpontja: a liturgikus változtatások.

A vallási tiltakozások hagyományos tere a dogmatikai és szervezeti kérdések mellett a liturgia. Azt csak a szekuláris emberek hiszik, hogy a liturgia valami jelentéktelen izé. Nem az.

A liturgikus változtatások összekapcsolódtak a Zsinat irányával, ami a modernitás és a modern ember elfogadására irányult. Azonban a Zsinat után 10 évvel a kereszténységben — leszámítva a nyugat-európait, amely megszűnőben van — a modernitással szemben kritikus irányzatok erősödtek fel. Így a katolikusok közt is. Az ilyen katolikusok nem szerették, hogy a relevanciára törekvés nevében az Egyház mindent elfogadni látszik, minden határt elmosna; gyakorlatilag elfogadva a 60-as évek újbalos, ma poszthippi világnézetét.

De miért fontos a liturgia? Az egyházzene, a nyelv, az oltár helye stb.?

Azok, akik azt gondolják, hogy a liturgia nem fontos, elfeledkeznek a liturgia esztétikumáról. Nem értjük a zenét vagy a szöveget? És ez miért baj? Pontosan az a lényeg!

Az anyanyelvi mise előadássá tette a misét. Az értelemre akar hatni, teljesen felszámolva az esztétikai hatásokat. A mai karizmatikusok az egykori racionalizmussal ellentétesen, nem az észre akarnak hatni, de szintén kizárják az esztétikai hatást, és az egyéni, rendezetlen élményekre helyezik a hangsúlyt (erre példa alább a Bébi prédikátor és a Toronto áldás).

Tehát a liturgia esztétikai élmény, sok száz év alatt kicsiszolt élmény, aminek erkölcsi következményei vannak. Minden esztétikai élménynek vannak ilyen következményei. A hip-hopnak is, az Internacionálénak és a lakótelepeknek is. Olyan is a modern ember. Nem véletlenül írt oly hosszan Platón az Államban az őrök zenei neveléséről.

Nem pusztán egy élvezetről van szó. A liturgiában az esztétikai élmény vallási élmény (transzcendál) és egyben erkölcsi is. Ennek megértetéséhez be kell vezetnem egy fogalmat, amely talán jól leírja a jelenséget. A morális képzelet (moral imagination) fogalmát amennyire tudom, Burke vezette be, és az egyik legtöbbet idézett képéhez kapcsolódik. (R. Kirk esszéjét valaki lefordíthatná!)

A morális képzelet intuitív morális tudás, amelynek révén a helyzeteket értelmezzük, a Jót-Rosszat felismerjük, de egyben esztétikai és intellektuális is. Összefügg a gyakorlattal, de a kultúrából ered: eltanuljuk, és a kultúránkban élve gyakoroljuk. A fogalom lényege az, hogy az esztétikum is sugalmaz erkölcsi cselekvéseket. Vagyis, az esztétikum és a morál összekapcsolódnak, még ha nem is feltétlenül okságilag.

Ezért nem mindegy, milyen esztétikai élmények érik az embert. És a látszólag esztétikailag semleges terek is befolyásolják az erkölcsi képzeletet, a keresztény gyakorlatot. A régi mise adott valamilyen esztétikai élményt, a mai biztosan nem nyújtja azt az esztétikai élményt. A gitáros misék liturgiája más esztétikum és más morális képzelet. A latin mise a kultúra volt, amelynek részei a kipróbált morális cselekvések sora is. A Zsinat kritikusai ezt az esztétikai élményt akarják visszakapni, vele őseik kipróbált kultúráját és erkölcsi sugalmazásait.

A fenti, sok nemzedék által kicsiszolt, sokáig tanult, sok ember összehangolt tevékenységét követelő liturgiával vessünk össze egy mai divatot, a „Szentlélek közvetlen kiáradását”, a bébi prédikátorokat...

...vagy a Torontó áldást, amikor a „Szentlélek kiáradása” hatására a hívek nevetnek, rázkódnak, ugatnak, rohangálnak.

Tölgy „teakrata minimum” tervezete

Sok és teljesen értelmetlen vita után, úgy gondoltam helyesebb ha közreadom az alábbi summázatot. Van liberális minimum, meg mifene. Ez a teakrata minimum.

Olvasásánál nem szabad megfeledkezni arról – ez a laikusok számára nem mindig könnyű –, hogy a tételek nem állításokat, hanem ellenkezőleg, azok elvetését tartalmazzák.


I. Panteizmus, naturalizmus és abszolút racionalizmus

1. Semmilyen legfelsőbb, legbölcsebb, mindent előre tudó, gondviselő, e világ mindenségétől különböző isteni lény nem létezik;
– és Isten egyúttal a természet is, és ezért változásoknak van kitéve;
– és Isten valójában csak az emberben és a világban keletkezik;
– és a világmindenség Isten, és ő bír Isten tulajdonképpeni szubsztanciájával;
– és Isten a világgal egy és ugyanazon dolog és hatalom, tehát a szellem az anyaggal, a szükségszerű hatalom a szabadsággal, az igaz a hamissal, a jó a rosszal, és az igaz az igaztalannal.

2. Tagadni kell Isten mindennemű befolyását az emberekre és a világra.

3. Az emberi ész – egészen, a legcsekélyebb tekintet nélkül Istenre – az igaznak és a hamisnak, a jónak és a rossznak az egyedüli bírája, magamagának törvénye, s természeti erejénél fogva elégséges arra, hogy az emberek és népek jólétéről gondoskodjék.

4. A vallás minden igazsága az emberi ész természetes erejéből származik; ezért az ész a legfőbb mérték és norma, amellyel az ember mindennemű igazság ismeretét meg tudja, illetve kötelességszerűen meg kell szereznie.

5. Az isteni kinyilatkoztatás tökéletlen: s ezért annak a folytonos és vég nélküli haladásnak van alávetve, amely az emberi értelem növekvő fejlődésének felel meg.

6. A Krisztusban való hit ellenkezik az emberi értelemmel és gátolja azt, és az isteni kinyilatkoztatás nemcsak, hogy semmit sem használ, hanem még árt is az ember tökéletesedésének.

7. A Szentírásban fölhozott és elmesélt jövendölések és csodák költők koholmányai, s a keresztény hit titkai nem egyebek, mint bölcseleti kutatások összegzései; és a mindkét Szövetség könyvei mitikus koholmányokat tartalmaznak; és maga Jézus Krisztus is mitikus kitaláció.

II. Mérsékelt racionalizmus

8. Mivel a vallást közvetlenül az emberi értelemmel kell egyenlővé tenni, a teológiai szaktárgyakkal úgy kell bánni, mintha filozófiaiak lennének.

9. A keresztény vallás minden dogmája különbség nélkül tárgyát képezi a természetes tudománynak vagy a bölcseletnek; és a csupán történetileg kiművelt emberi értelmes gondolkodás képes természeti erejével és alapelvei nyomán, minden, még a legrejtettebb értelmű dogmák valódi ismeretére is eljutni; mihelyt ezek a dogmák az ész előtt tárgyi valóságként jelennek meg.

10. Mivel más a bölcselő s más a bölcselet, azért a bölcselőnek jogában áll, sőt kötelessége azon tekintély alá vetni magát, amelyet ő maga igaznak ismer el, de a bölcselet semmi tekintélynek nem hódolhat, s nem is kell hódolnia.

11. Az Egyháznak nemcsak hogy nem kell soha megfednie a bölcseletet, hanem el is kell tűrnie a bölcselet tévedéseit, sőt rá kell hagynia, hogy maga javítsa ki önmagát.

12. Az Apostoli Szék és a Római Kongregációk rendeletei a tudomány szabad előrehaladását akadályozzák.

13. Azon módszerek és alapelvek, amelyek szerint a régi skolasztikus tanítók a teológiát tökéletesítették, a legkevésbé sem felelnek meg napjaink szükségleteinek és a tudományok előrehaladásának.

14. A bölcseletet a természetfölötti kinyilatkoztatásra való tekintet nélkül kell tárgyalni.

A racionalizmus tévedései még a kölni bíboros-érseknek 1847. június 15-én írt Eximiam tuam, és a breslaui püspöknek 1860. április 30-án írt Dolore haud mediocri kezdetű apostoli levélben lettek elítélve.

III. Indifferencizmus, latitudinarizmus

15. Minden embernek szabadságában áll azon vallást követni s vallani, amelyet értelmének világossága által vezettetve igaznak tart.

16. Az emberek bármely vallás gyakorlása által föltalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, s elnyerhetik az örök üdvösséget.

17. Legalább jóreménységgel kell lennünk mindazok üdvösségét illetően, akik nincsenek Krisztus igaz Egyházában.

18. A protestantizmus nem egyéb, mint különböző alakja ugyanazon igaz, keresztény vallásnak, amelyben mód van rá éppúgy tetszeni Istennek, mint a katolikus Egyházban.

IV. Szocializmus, kommunizmus, titkos társaságok, Biblia-társaságok, liberális egyházi egyesületek

Ezek a pestises járványok már gyakorta el lettek ítélve, a legsúlyosabbak a következő alapvető megnyilatkozásokban:

V. Tévedések az Egyházról és ennek jogairól

VI. Tévedések a társadalmat illetően, mind önmagát, mind az Egyházhoz való viszonyát tekintve

39. Az állam, mint minden jog eredete és forrása, korlátlan jogokkal rendelkezik.

40. A katolikus Egyház tanítása ellenkezik az emberi társadalom javával és hasznával.

41. Az államhatalom, még ha hitetlen uralkodó gyakorolja is, a vallás dolgaiban indirekt, nemleges hatalommal rendelkezik; ezért őt nemcsak az exequatur („hivatalból üldözendő”) joga illeti meg, hanem az appellatio tamquam ab abusu („fellebbezés a világi hatósághoz az egyházi hatalommal elkövetett állítólagos visszaélés miatt”) joga is.

42. A két hivatali hatalom törvényei közt támadt konfliktus estén a világi polgári jog kerekedik felül.

43. A világi hatóságnak hatalma van korlátozni, semmisnek nyilvánítani és hatályon kívül helyezni azokat az ünnepélyes szerződéseket (ú. n. konkordátumokat), amelyeket az egyházi immunitáshoz tartozó jogok gyakorlásáról a Szentszékkel kötöttek a Szentszék beleegyezése nélkül, sőt tiltakozása ellenére is.

44. A polgári hatalom beleavatkozhat a vallás, az erkölcs és a lelki vezetés dolgaiba. Ezért ítélkezhet azon eligazítások fölött, amelyeket az Egyház lelkipásztorai, tisztüknél fogva, mint lelkiismeretben kötelező szabályt adnak ki, sőt dönthet az isteni szentségek kiszolgáltatásáról, és az azok felvételéhez szükséges követelményekről.

45. A nyilvános iskolák, amelyekben valamely keresztény állam ifjúsága nevelkedik, egész irányítását – egyedül a püspöki szemináriumokat kivéve bizonyos vonatkozásokban – a polgári hatalomnak lehet és kell alárendelni, éspedig úgy, hogy semmilyen más hatalomnak ne ismerjék el a jogát a beavatkozásra az iskolai rendtartásba, a tanulmányok irányításába, a fokozatok adományozásába, a mesterek kiválasztásába és jóváhagyásába.

46. Sőt, még magukban az egyházi szemináriumokban is alá van vetve a tanítás alkalmazott módszere a polgári tekintélynek.

47. A legjobb állami berendezkedés azt követeli, hogy a népiskolákat, amelyek minden társadalmi osztály gyermekei számára nyitva állnak, és egyáltalán általában minden nyilvános közintézményt, amely a magasabb tudományos képzés és az ifjúság nevelésére szolgál, teljesen kivegyék az Egyház befolyása alól és egészen a polgári és politikai hatalom alá helyezzék, a kormányzók tetszése és a kor általános szokásainak pontos mértéke szerint.

48. Katolikus férfiak eltűrhetik az ifjúság képzésének azt a módját, amely a katolikus hittől és az Egyház hatalmától eltér, és amely csak vagy legalábbis elsődlegesen a természeti dolgok tudását és a földi szociális élet céljait veszi tekintetbe.

49. A polgári hatalom megakadályozhatja, hogy a püspökök és a hívő népek a római pápával szabad és kölcsönös kapcsolatot tartsanak fenn.

50. A világi hatalomnak önmagától joga van püspököket kinevezni, és ezután megkívánhatja, hogy ezek a püspökök már azelőtt elkezdjék egyházmegyéjük kormányzását, mielőtt a Szentszéktől a kánoni beiktatásukat és az apostoli dokumentumot megkapják.

51. Sőt, a világi hatóságnak arra is joga van, hogy a püspököket felfüggessze lelkipásztori szolgálatuk gyakorlásában, és azokban az ügyekben, melyek a püspökségekre és a püspökök kinevezésére vonatkoznak, nem köteles a római pápának engedelmeskedni.

52. A hatóság saját jogon megváltoztathatja mind a nők, mind a férfiak szerzetesi fogadalmára egyházilag előírt életkort, és az összes szerzetesrendeknek megtilthatja, hogy bárkit engedélye nélkül az örök fogadalom letételére engedjenek.

53. El kell törölni azokat a törvényeket, amelyek a vallási szerzetesrendek védelmére, valamint jogaira és kötelességeire vonatkoznak; sőt, az állami kormányzat mindazoknak segítséget nyújthat, akik a magul által választott szerzetesrendet el akarják hagyni és ünnepélyes fogadalmukat meg akarják szegni; és ugyanígy a szerzetesházakat, a káptalani templomokat és az egyszerű papi javadalmakat, még akkor is, ha ezek kegyúri jog alatt állnak, egészen elnyomhatja, javaikat és jövedelmüket az állami közigazgatásnak és rendelkezésnek alávetheti és elkobozhatja.

54. A királyok és az államok fejei nemcsak ki vannak véve az Egyház bíráskodása alól, hanem a joggyakorlat kérdéseinek eldöntésében felette állnak az Egyháznak.

55. Az Egyházat az államtól és az államot az egyháztól szét kell választani.

VII. Tévedések a természetes és a keresztény erkölcsi törvényekről

56. Az erkölcsi törvényeknek nincs szükségük az isteni megerősítésére, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy az emberi törvényeket a természetjoggal összhangba hozzák, vagy hogy kötelező érvényüket Istentől megkapják.

57. A filozófia és az erkölcstan tudományának, csakúgy, mint a polgári törvényeknek, el lehet és el kell térniük az isteni és az egyházi tanítástól.

58. Nem kell más erőket elismerni, mint csak az anyagban létezőket, és az erkölcsökre, a tisztességre és a méltóságra való minden nevelést a földi javak különböző módon való felhalmozásába és növelésébe és az érzéki vágyak kielégítésébe kell helyezni.

59. A jog a kézzel fogható, a nyilvánvaló tényben (factum materialis) van, és minden emberi kötelesség üres elnevezés, és minden emberi cselekedet jogerős.

60. A tekintély nem más, mint a tömeg és az anyagi erők összessége.

61. Egy sikeresen megtörtént cselekedet igazságtalansága a jog szentségében nem okoz semmilyen kárt. 62. Az ú. n. „be-nem-avatkozás” elvét (principium de non interventu) ki kell hirdetni és be kell tartani.
(Megjegyzés. Ehhez az elvhez folyamodott III. Napóleon francia császár, hogy ne kelljen megtartania ígéreteit, és ne kelljen segítséget nyújtania IX. Piusnak a pápai állam területére betörő piemonti seregek ellen.)

63. A törvényes államfőnek kijáró engedelmességet meg szabad tagadni, sőt fel is szabad lázadni ellene.

64. Bármilyen, még oly szent eskünek a megszegése, és ugyanígy minden gaz és gyalázatos, az örök törvénnyel szembenálló tett elkövetése nemcsak hogy nem kárhoztatandó, de még meg is engedett, sőt dicséretre méltó, ha hazaszeretetből hajtják végre.

VIII. Tévedések a keresztény házasságról

IX. Tévedések a római pápa világi uralmáról

X. Tévedések, amelyek korunk liberalizmusára vonatkoznak

77. A mi korunkban többé nem helyes a katolikus vallást úgy tekinteni, mint egyedüli államvallást, kirekesztve minden más vallásgyakorlatot.

78. Ezért dicséretes, hogy bizonyos katolikus országokban az ottani bevándorlóknak törvénnyel biztosítják saját vallásuk nyilvános gyakorlását.

79. Hiszen nem igaz, hogy a bármilyen kultusznak megadott állami szabadság, és a tetszőleges vélemények és gondolatok leplezetlen és nyilvános kinyilvánítására minden embernek biztosított teljes jog a népek erkölcsének könnyebb romlásához és az indifferencizmus (minden vallás egyenjogúsága) pestisének terjedéséhez vezet.

80. A római pápának a haladással, a liberalizmussal és a modern civilizációval ki lehet és ki kell békülnie, és egyesülnie kell velük.

_______________

A végére érve ismételten figyelmeztetni kell az olvasót arra, hogy ez a jegyzék a fenti tételeket nem helyesli, hanem határozottan, pápai tekintéllyel elveti és kárhoztatja.