Olvassuk a mai sajtót, Loxonnal ugyanazt a cikket, egyenlő internetnyi távolságra egymástól és TGM-től, és mindketten máshogy értjük. Én újfent a bulváros-akciófilmes vonulatot kedvelem (tudják, félrészeg vagy színjózan, filozófusnak nevezett entitások vérre menő küzdelmei széklábakkal és véleménycikkekkel). Először arról akartam írni, hogy miért tartom TGM írását etikusnak, óvatosnak és korrektnek (alighanem Loxonnal ellentétben), miközben TGM nézeteitől elhatárolódom (bár ez aligha érdekel bárkit is). De a komoly apológiától elvont hajlamom a börleszkre és a groteszkre.
Nézzük a múltkori posztban összegzett események legutóbbi folytatását. A botrány legfontosabb szereplője, Boros János továbbra is hallgat — nyilván kivárásra játszik. Azonban a viharos filozófiai évzáró partyról újabb információk szivárogtak ki: erre reagált (szerintem mértéktartó és korrekt módon) Tamás Gáspár Miklós, meg megfelelő torzításban a Népszava (ld. lentebb). Amit a kívülálló is érzékelhet a botrány gomolygásából, az az, hogy újabb figura került reflektorfénybe. A MaNcs cikkében még csak egy fiatal munkatárs szerepelt, aki valami csúnyát mondott Gábor Györgyre; TGM mostani hozzászólása és a Népszava cikke után lehet nevesíteni is a szereplőt. A Népszava-vonal egyenesen egy államilag támogatott antiszemita-antiliberális frontot vizionál. Miről van itt szó? Lássuk a múlt ködéből egyre jobban kibontakozó eseményeket. Alább a MaNcs beszámolója: egy ideig talán publikus volt, de most már nem az [korrekció: de, publikus itt, csak ügyesebbnek kell lenni hozzá, mint a szerző volt].
Képzeljük el a következő komikus jelenetet (a MaNcs állítólag több mint egy tucat érintettel beszélt a rekonstrukcióhoz):
Álljunk meg egy pillanatra. Ezek a Magyar Köztársaság filozófiai kutatói, nem az Indul a bakterház szereplői. A kutatói élet leginkább abból áll, hogy az ember az állam pénzén okos, órákat tart valami egyetemen, könyvtárban olvas és jegyzetel, konferenciákra jár, esetleg publikál, külföldön hesszel ösztöndíjjal (és bónuszként egyetemista lányokat stíröl). Az, hogy egy „filozófus” emberileg is értékelhető teljesítményt nyújtson, az utóbbi időkben nem kritérium: közülük meglehetősen kevesek mérik magukat a mindenséggel, részegen meg pláne.
Demeter Tamás munkásságát nem ismerem mélységeiben. Sőt. Az önéletrajzából jól látható mindenesetre, hogy 1997-től (22 éves korától!) dolgozik az MTA intézetében, tipikus húsosfazék-közeli pályát befutva: ösztöndíjak mindenféle külföldi egyetemeken, publikációk, és egy hátszél nélkül aligha lehetséges karrier (33 évesen habilitáció ... és hallgassunk a pletykákról), és egy nem egyértelműen kiemelkedő intellektus.*
Nézzük azonban ugyanezt az eseményt a Népszava szemüvegén át. Az írás apropója, hogy a Fiatal Tehetségnek még éppen sikerült megkapnia egy hatalmas összegű, 35 éves korig adható húszezer Eurós ösztöndíjat. A Népszava cikkének már a címe is orientáló: „Kitüntetést kapott a zsidózó filozófus”. TGM reakciójából megtudhatjuk, hogy a fenti alkalommal zsidózás éppen nem hangzott el, de az akcióelemek bemutatásáért iktatjuk a szélsőbal tudósítását. Az olvasó megtudhatja, hogy filozófusból is van kicsi és nagy is, erőszakos és áldozati. A Népszava jóvoltából most már a liberális olvasókon túl a szélsőbalosok is megismerhetik az egzotikus, kicsit talán belterjes szót: mispóhe!
Ugye, mennyivel érzékletesebb, mint a fenti beszámoló? Igaz, elsősorban baloldali fülekre van hangszerelve (a „jogállam” szó például az októberi gumilövedékes események óta kevéssé fétis a jobboldalon). Az mindenesetre belátható, hogy tapintatos ember, akármennyire is beágyazott a munkahelyén, a náci világot nem fogja dicsérgetni tudhatóan zsidó származású kollégái előtt (amennyiben elhihetjük ezt a frissen felmerült mozzanatot). Még bosszantásból _se_.
Képzelje el az olvasó, ahogy a nagydarab, szemüveges, jóllakott napközis-forma filozófus rátámad a kisdarab, szemüveges, jóllakott napközis-forma filozófusra! Négy filozófus kolléga fogja le!
Ízlelgesse az olvasó ezt a fordulatot, mondanám lassan, bayeresen. Kicsit billegtetném is a fejemet közben (szintén bayeresen). Normális, mucsai, tetemcafatos-micisapkás, előítéletes antiszemita használ ilyen szót? Ismer ilyen szót? (még mindig bayeresen kérdezem). Mucsai magyar antiszemita ilyen szót legfeljebb akkor hall, ha egy pesti körfolyósón hallgatózik. Vagy a barátnőjének esetleg családi konfliktusai vannak. Az átlag MaNcs- és Népszava-olvasó szókincsében nincs benne a szó, mert mindkét szerkesztőség megmagyarázza. Így legalább az antiszemitáknak se kell rákeresni a neten.
Innen a dolog az ismertek szerint zajlik. Formális bocsánatkérés, amit annak is vesznek. A sértett fél durcimurcis lesz. Kozmikus fájdalmát nagyobb fórum elé viszi. TGM: „Legmélyebb sajnálatomra és kérésem ellenére kiváló kartársunk, Gábor György D. T. sajnos lanyha, félig azonnal meghazudtolt és letagadott bocsánatkérését nem fogadta el, és — ugyancsak kifejezett kérésem és tanácsom ellenére — az ügyben az MTA Tudományetikai Bizottságához fordult, ami méltányolható és jogos, habár nem túl eszélyes.” Nehéz nem észrevenni itt TGM realitásérzékét. Tegyük fel, a tehetséges fiatal beágyazott azt üvölti tisztelt kollégájának --magyar köznyelven--, hogy „a te jó k.... édesanyád, az szokott hazudni!”. Vajon ekkor is a Tudományetikai Bizottmány elé kerül a dolog?
No, innen érdekesebb az, amit TGM ír, és Loxon szerintem itt érti máshogy, mint én.
TGM azt mondja: mindezt ismerve (bizony, a beb.szott dulakodást, szóváltást, a kiharcolt képmutató bocsánatkérést, majd az azt követő túldimenzionált „tudományetikai” vizsgálatot) kapta meg a beágyazott kolléga a magyar viszonyok közt döbbenetesen magas díjat. Az „emberi kvalitás” ilyen idézőjeles emlegetése egészséges kárörömöt okoz bennem, bevallom. A látszat bizony az lesz, amit a Népszava (és figyeljük meg a láncreakciót: majd az ATV és a Hetek) kiolvas belőle. „Antiszemitizmus az értelmiségben, akadémiai antiszemitizmus” stb. Nézzük a folytatást. TGM írja:
Vagyis: lehetett volna választani, vannak más tehetségesek is, mégis ezt a karaktert díjazták. TGM persze a saját paranoiája felől nézi a dolgot: a (nem a fenti, lejáratott értelemben vett) filozófusi intellektuális tisztesség és függetlenség birkózik benne a szokásos, bejáratott bal-lib szorongással. TGM nem veszi figyelembe azt, hogy itt nem morális döntés egy ilyen díj átadása; az ifjú kolléga valószínűleg annyira be van ágyazódva a megfelelő helyeken (13 év MTA kutatói pozíció után?), olyan emberek állhatnak mögötte, akik már a beb.szott hőzöngés előtt neki adták volna a díjat.
Mindegy. Amit láthatunk, az részint komédia, részint egy antiszemita-ügy konstruálása, amit a Népszava antiliberális- és antibaloldali-üggyé próbál felfújni. TGM cikke azért jó, mert távolságtartással kezeli azt a LÁTSZATot, amit kiépítenek hamarosan. Az előző kört nem sikerült antiszemita-antiliberális sérelemmé felfújni, hiába volt a bal-lib médiakampány. A dolog formálisan jogos volt, Boros János ügyesen hallgatott (TGM-nek van igaza: morálisan helyesebb lett volna, ha nem fogadja el a kinevezést, de a hatalom és a morál itt is két dolog) ... és a dolog elült (a médiában legalábbis). Most a csapásirány megváltozik: a MTA felé mutat. Most Demeteren próbálnak fogást találni.
Ez utóbbit én alapjában nem is sajnálnám. A gyerek már így is túlnyerte magát a tehetségéhez és a megmutatkozó emberi kvalitásaihoz képest, és tényleg vannak tehetséges fiatalok rajta kívül is. De állami antiszemita-üggyé felfújni ezt a komikus cívódást egyértelmű manipuláció, egy újabb vergődés, kapaszkodás a szalmaszálba.
* Fenti fanyalgó véleményem két DT-publikációra alapoztam annakidején. Az egyik az „Az eszmék tipográfiája”, amelyben egy nem túl kiugró bölcsészintellektus nyomait véltem felfedezni. A másik egy Balogh József-kiadás (Hangzó oldalak címmel, 2001.) „könyvfejezetként” tálalt 15 oldalas előszava, ahol is a benne szereplő tanácsokat (gondolatokat?) hét embernek köszöni meg (és ez csak az egyik gond a szöveggel).
Nézzük a múltkori posztban összegzett események legutóbbi folytatását. A botrány legfontosabb szereplője, Boros János továbbra is hallgat — nyilván kivárásra játszik. Azonban a viharos filozófiai évzáró partyról újabb információk szivárogtak ki: erre reagált (szerintem mértéktartó és korrekt módon) Tamás Gáspár Miklós, meg megfelelő torzításban a Népszava (ld. lentebb). Amit a kívülálló is érzékelhet a botrány gomolygásából, az az, hogy újabb figura került reflektorfénybe. A MaNcs cikkében még csak egy fiatal munkatárs szerepelt, aki valami csúnyát mondott Gábor Györgyre; TGM mostani hozzászólása és a Népszava cikke után lehet nevesíteni is a szereplőt. A Népszava-vonal egyenesen egy államilag támogatott antiszemita-antiliberális frontot vizionál. Miről van itt szó? Lássuk a múlt ködéből egyre jobban kibontakozó eseményeket. Alább a MaNcs beszámolója: egy ideig talán publikus volt, de most már nem az [korrekció: de, publikus itt, csak ügyesebbnek kell lenni hozzá, mint a szerző volt].
Képzeljük el a következő komikus jelenetet (a MaNcs állítólag több mint egy tucat érintettel beszélt a rekonstrukcióhoz):
- A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete évzárója van.
- Zártkörű alkalom, kollégák maguk közt, iszogatnak. Fogadjuk el, hogy magasan kvalifikált, filozófiailag képzett emberek.
- Vita támad az egyik előző igazgató teljesítményéről, az egyik fél egy „fiatal, kapatos” kolléga, aki vádaskodik — nevesítsük: Demeter Tamás.
- Gábor György megvédi az ex-igazgatót, és közli a fiatal kollégával, hogy ne hazudjon.
- A fiatal kolléga válasza: „A te mispóhéd, az szokott hazudni.”
- A fiatal kollégát ezután a szoba gazdája kikergeti a szobából.
- A fiatal kolléga másnap, vélhetően a másnaposság szokásos szimptómáival küszködve, de szintén vélhetően ráébredve arra is, hogy mennyire kínos a saját főnökét pont egy jiddis szóval magukfajtázni, ír egy levelet a megsértett Gábor Györgynek.
- Utóbbi nyilvános elnézéstkérést vár el.
- Ennek egy semmitmondó, már-már gyurcsányi elnézéstkéréssel (TGM: „sajnos lanyha, félig azonnal meghazudtolt és letagadott bocsánatkérés”) tesz eleget a nyilván kijózanodott kolléga, amit Gábor nem fogad el. Satöbbi.
Álljunk meg egy pillanatra. Ezek a Magyar Köztársaság filozófiai kutatói, nem az Indul a bakterház szereplői. A kutatói élet leginkább abból áll, hogy az ember az állam pénzén okos, órákat tart valami egyetemen, könyvtárban olvas és jegyzetel, konferenciákra jár, esetleg publikál, külföldön hesszel ösztöndíjjal (és bónuszként egyetemista lányokat stíröl). Az, hogy egy „filozófus” emberileg is értékelhető teljesítményt nyújtson, az utóbbi időkben nem kritérium: közülük meglehetősen kevesek mérik magukat a mindenséggel, részegen meg pláne.
Demeter Tamás munkásságát nem ismerem mélységeiben. Sőt. Az önéletrajzából jól látható mindenesetre, hogy 1997-től (22 éves korától!) dolgozik az MTA intézetében, tipikus húsosfazék-közeli pályát befutva: ösztöndíjak mindenféle külföldi egyetemeken, publikációk, és egy hátszél nélkül aligha lehetséges karrier (33 évesen habilitáció ... és hallgassunk a pletykákról), és egy nem egyértelműen kiemelkedő intellektus.*
Nézzük azonban ugyanezt az eseményt a Népszava szemüvegén át. Az írás apropója, hogy a Fiatal Tehetségnek még éppen sikerült megkapnia egy hatalmas összegű, 35 éves korig adható húszezer Eurós ösztöndíjat. A Népszava cikkének már a címe is orientáló: „Kitüntetést kapott a zsidózó filozófus”. TGM reakciójából megtudhatjuk, hogy a fenti alkalommal zsidózás éppen nem hangzott el, de az akcióelemek bemutatásáért iktatjuk a szélsőbal tudósítását. Az olvasó megtudhatja, hogy filozófusból is van kicsi és nagy is, erőszakos és áldozati. A Népszava jóvoltából most már a liberális olvasókon túl a szélsőbalosok is megismerhetik az egzotikus, kicsit talán belterjes szót: mispóhe!
„Akkor búcsúztatták az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóját, Vajda Mihályt. Demeter Tamás itt arról beszélt, hogy a náci Németország jogállam volt. Később már csak néhányan maradtak, ezért az egyik kolléga szobájában folytatódott a beszélgetés. A fiatal tudós akkor már az intézet korábbi igazgatóját vádolta lopással és sikkasztással. Többen rászóltak, Gábor György pedig fennhangon követelte, hogy hagyja abba a hazugságot és a rágalmazást. Demeter erre felpattant, és azt ordította, hogy a »te mocskos zsidó fajtád, a te mispóchéd« (eredetileg pereputtyot, rokonságot, de az antiszemita szóhasználat szerint »zsidófajtát« jelent), és neki akart menni a nála két fejjel alacsonyabb, és 20 évvel idősebb filozófusnak. Négyen fogták le Demetert, így sikerült megakadályozni, hogy tettlegességig fajuljon a vita.”
Ugye, mennyivel érzékletesebb, mint a fenti beszámoló? Igaz, elsősorban baloldali fülekre van hangszerelve (a „jogállam” szó például az októberi gumilövedékes események óta kevéssé fétis a jobboldalon). Az mindenesetre belátható, hogy tapintatos ember, akármennyire is beágyazott a munkahelyén, a náci világot nem fogja dicsérgetni tudhatóan zsidó származású kollégái előtt (amennyiben elhihetjük ezt a frissen felmerült mozzanatot). Még bosszantásból _se_.
Képzelje el az olvasó, ahogy a nagydarab, szemüveges, jóllakott napközis-forma filozófus rátámad a kisdarab, szemüveges, jóllakott napközis-forma filozófusra! Négy filozófus kolléga fogja le!
Perverz bölcsészek összeállíthatnak efféle ápoló-filozófus-csoportokat a FI honlapja alapján ... nézzük csak, én Ferencz Sándort bevenném, ő jókat írt Szent Anzelmről annakidején ... Frenyót kihagynám, neki nem való az ilyen akció ... Golden Dániel fiatal, biztos jó erőben van, régen Balassi körül matatott ... Neumert kihagynám, mert nem szeretem a Wittgenstein-értelmezését és különben is, dulakodáshoz nem nő kell ... húha, még két főt kell találnom! stb.És mit kiabál ez a filozófus-terminátor? Mert ezen fordul meg minden. TGM-et idézem: „Ha jól tudom (a 2009. december 22-i botrányos összejövetelen nem voltam ott), a Népszava túlzó módon ismertette az elhangzottakat, a »mocskos zsidó fajtád« (!!!) kitétel nem hangzott el, de ami elhangzott, az is éppen elég.” Legalábbis a zsidózás vádjához. Mi is hangzott el?
„A te mispóhéd, az szokott hazudni.”
Ízlelgesse az olvasó ezt a fordulatot, mondanám lassan, bayeresen. Kicsit billegtetném is a fejemet közben (szintén bayeresen). Normális, mucsai, tetemcafatos-micisapkás, előítéletes antiszemita használ ilyen szót? Ismer ilyen szót? (még mindig bayeresen kérdezem). Mucsai magyar antiszemita ilyen szót legfeljebb akkor hall, ha egy pesti körfolyósón hallgatózik. Vagy a barátnőjének esetleg családi konfliktusai vannak. Az átlag MaNcs- és Népszava-olvasó szókincsében nincs benne a szó, mert mindkét szerkesztőség megmagyarázza. Így legalább az antiszemitáknak se kell rákeresni a neten.
Innen a dolog az ismertek szerint zajlik. Formális bocsánatkérés, amit annak is vesznek. A sértett fél durcimurcis lesz. Kozmikus fájdalmát nagyobb fórum elé viszi. TGM: „Legmélyebb sajnálatomra és kérésem ellenére kiváló kartársunk, Gábor György D. T. sajnos lanyha, félig azonnal meghazudtolt és letagadott bocsánatkérését nem fogadta el, és — ugyancsak kifejezett kérésem és tanácsom ellenére — az ügyben az MTA Tudományetikai Bizottságához fordult, ami méltányolható és jogos, habár nem túl eszélyes.” Nehéz nem észrevenni itt TGM realitásérzékét. Tegyük fel, a tehetséges fiatal beágyazott azt üvölti tisztelt kollégájának --magyar köznyelven--, hogy „a te jó k.... édesanyád, az szokott hazudni!”. Vajon ekkor is a Tudományetikai Bizottmány elé kerül a dolog?
No, innen érdekesebb az, amit TGM ír, és Loxon szerintem itt érti máshogy, mint én.
„A Magyar Tudományos Akadémia vezető körei — már csak a folyamatban lévő »tudományetikai« panaszeljárás miatt is, meg a tudományos körökben közismert affér folytán — tudatában kellettt hogy legyenek annak, hogy amikor Talentum díjat juttatnak D. T. kollégánknak (nemcsak tudományos teljesítménye, hanem »emberi kvalitásai« miatt...), akkor a látszat szerint mit jutalmaznak.”
TGM azt mondja: mindezt ismerve (bizony, a beb.szott dulakodást, szóváltást, a kiharcolt képmutató bocsánatkérést, majd az azt követő túldimenzionált „tudományetikai” vizsgálatot) kapta meg a beágyazott kolléga a magyar viszonyok közt döbbenetesen magas díjat. Az „emberi kvalitás” ilyen idézőjeles emlegetése egészséges kárörömöt okoz bennem, bevallom. A látszat bizony az lesz, amit a Népszava (és figyeljük meg a láncreakciót: majd az ATV és a Hetek) kiolvas belőle. „Antiszemitizmus az értelmiségben, akadémiai antiszemitizmus” stb. Nézzük a folytatást. TGM írja:
„Tekintettel arra, hogy D. T.-n kívül más szóba jöhető fiatal művelői is vannak a filozófiai tudományosságnak, az a LÁTSZAT (hangsúlyozom: LÁTSZAT) keletkezhetik, mintha a Magyar Tudományos Akadémia egyszerűen a zsidózást díjazná olyan történelmi pillanatban, amelyben az antiszemitizmus elfogadottsága (és veszedelme) a legnagyobb a második világháború óta (Magyarországon). Értelmes emberek ilyesmit nem tehetnek, s ha mégis megteszik, vagy eszük vagy jóhiszeműségük iránt ébresztenek kételyeket.”
Vagyis: lehetett volna választani, vannak más tehetségesek is, mégis ezt a karaktert díjazták. TGM persze a saját paranoiája felől nézi a dolgot: a (nem a fenti, lejáratott értelemben vett) filozófusi intellektuális tisztesség és függetlenség birkózik benne a szokásos, bejáratott bal-lib szorongással. TGM nem veszi figyelembe azt, hogy itt nem morális döntés egy ilyen díj átadása; az ifjú kolléga valószínűleg annyira be van ágyazódva a megfelelő helyeken (13 év MTA kutatói pozíció után?), olyan emberek állhatnak mögötte, akik már a beb.szott hőzöngés előtt neki adták volna a díjat.
Mindegy. Amit láthatunk, az részint komédia, részint egy antiszemita-ügy konstruálása, amit a Népszava antiliberális- és antibaloldali-üggyé próbál felfújni. TGM cikke azért jó, mert távolságtartással kezeli azt a LÁTSZATot, amit kiépítenek hamarosan. Az előző kört nem sikerült antiszemita-antiliberális sérelemmé felfújni, hiába volt a bal-lib médiakampány. A dolog formálisan jogos volt, Boros János ügyesen hallgatott (TGM-nek van igaza: morálisan helyesebb lett volna, ha nem fogadja el a kinevezést, de a hatalom és a morál itt is két dolog) ... és a dolog elült (a médiában legalábbis). Most a csapásirány megváltozik: a MTA felé mutat. Most Demeteren próbálnak fogást találni.
Ez utóbbit én alapjában nem is sajnálnám. A gyerek már így is túlnyerte magát a tehetségéhez és a megmutatkozó emberi kvalitásaihoz képest, és tényleg vannak tehetséges fiatalok rajta kívül is. De állami antiszemita-üggyé felfújni ezt a komikus cívódást egyértelmű manipuláció, egy újabb vergődés, kapaszkodás a szalmaszálba.
* Fenti fanyalgó véleményem két DT-publikációra alapoztam annakidején. Az egyik az „Az eszmék tipográfiája”, amelyben egy nem túl kiugró bölcsészintellektus nyomait véltem felfedezni. A másik egy Balogh József-kiadás (Hangzó oldalak címmel, 2001.) „könyvfejezetként” tálalt 15 oldalas előszava, ahol is a benne szereplő tanácsokat (gondolatokat?) hét embernek köszöni meg (és ez csak az egyik gond a szöveggel).
Bejegyzések
