Terebélyes árnyékot adó Tölgyünk nemrég megjegyezte, hogy az utóbbi időben mintha hiányoznának a hosszabb, saját kútfőből megfogalmazott elemző írások, amelyek Körünk tavalyi alakulását követően még nagyobb hányadát tették ki a posztoknak. Ez a kedélyes figyelmeztetés jogos, és magunk részéről igyekszünk eztán többször is újra megfelelni a juppiteri kívánalomnak.
„A gazdaság — már régóta, de főleg ma divatos (per definitionem liberális) elméletek követői így gondolják, melyek az ún. haladó forradalmak táptalajai voltak — mintegy önálló életet kell éljen, szinte magára hagyatva a politikától.” A Tea-Körben Tevvton már megmutatta egy posztjában, hogy ez mennyire nem így van, és a politikai prekoncepciók mennyire meghatározóak a gazdaság működése szempontjából (nem szeretném részletesen elemezni az érdekes írást, amelyről Notre Gloire találóan jegyezte meg: „először megijedtem a terjedelemtől, végigolvasva már inkább rövidnek tűnt”). Mindez ráirányítja valamelyest arra is a figyelmet, hogy a konzervatőr számára a gazdaság mondanivalóval bírhat, nem csupán mennyiségi mutatókkal, és nem csupán egy olyan „minőség” emlegetésével, amely lényegében csak a mennyiségért létezik.
E poszt kapcsán engedjenek meg egy bizonyára túl komoly, de szerencséjükre rövidre szabott elmélkedést a klasszikus indiai társadalomfelfogás illusztrációjaképp, amely Loxon szerint egyúttal egyetemes emberi minőségeket tükröz, és amelynek párhuzamai többé-kevésbé Európában is megvalósultak (a feudalizmus, a rendiség és a céhek formájában), amíg a kapitalizmus és a kereskedő-típusú polgár önimádata át nem vette a feudális gondolkodás helyét, fokozatosan kiszorítva azt.
Mint a fenti ábrán jól látható, a hinduizmusban a „kétszer született csoportok” közül az első, amely a szolgák fölött áll, a mesteremberek és kereskedők csoportja, akiknek tevékenységét a tulajdonszerzés, a tulajdon megtartása és használata, valamint a tulajdon transzformációja — művé és áldozattá változtatása — határozza meg. Az indiai társadalom felépítésében kezdetektől a vaiśya minőség képviselte az életnek ezt a területét, amely magasabban helyezkedik el a szolgai tevékenységnél, hiszen kreatív tudati uralmat követel, viszont — elméletben és gyakorlatban — regulált a (mainál jóval kiterjedtebb) politikaiság és a szellemi törekvés minőségei által.
Csupán már ez a kis ábra, valamint a fenti bekezdésben foglaltak is bemutatják a kapitalizmus alapvető hiányosságát és egyoldalúságát. A tulajdon, a gazdaság, a pénz: szellemi inspiráltság és politikai kontroll nélkül öncélúvá és destruktívvá válik. A tulajdon fogalma leszűkül a kézzelfogható és mélyebb értelem nélküli tulajdonlás területére, ezen belül viszont túlságosan előtérbe helyeződik, „mindent eldöntővé” válik. A kapitalista tulajdonlás kérdésével a modern jog akkor is csak mennyiségi és mintegy fizikai szinten foglalkozik, ha az eredetileg szellemi tulajdonlás által valósul meg.
A kapitalizmussal (bármennyire is szimpatikusabb, mint a kollektivizált kapitalizmus, azaz más nevén a kommunizmus) elszakadnak egymástól egy teljes organizmus alkotórészei, és ez a „szellemit” szembefordítja az „fizikaival”, illetve vice versa, mintegy a szellemit is bevonva az alacsonyrendű rivalizálás és a „termelés” körébe: nem abszolút és feltétlen jóvá, nem belső kötelezettséggé, hanem pusztán „életstratégiává” és piaci kérdéssé téve azt (vagyis immár nem azt). A vaiśya minőség ezen absztraktumának kapitalista abszolutizálása és totalizálása hasonlóképpen a piac (és ezáltal szolgai, valamint annál is alantabb elterülő igények) tárgyává és játékszerévé változtatja a művészet és a politika kérdéseit.* A hagyományokat is pusztán a többségi tetszés és az eladhatóság kategóriáiban méri, kiszolgáltatva a hozzá-nem-értésnek, az ízléstelenségnek és a lényegi hamisításnak, függetlenül azok szimbolikus értékétől és mondanivalójától. (Érdemes megfigyelni, hogy a hindu feudális társadalmat ábrázoló háromszög lefelé szélesedik, ami bizonyos szempontból az alább elhelyezkedő minőségek mennyiségi és ezáltal tömegi tényezőit emeli ki. Társadalomról beszélünk, hiszen efféle szellemieken alapuló organikus struktúra esetében beszélhetünk arról, úgynevezett „szerződések” esetén nem, vagy csak roppant csökevényes értelemben. A szerződés pontosan az a forma, amely kifejezetten a kereskedői mentalitás sajátja, szemben a feudalitás alapfogalmával, a hűséggel és a hozzá kapcsolódó áldozattal).**
Mihelyt a gazdasági kérdések általános érvényűből alacsony szintűvé és priváttá válnak (ún. „individualizmus” révén, amely nem jelent többet, mint a tömeg egyik elemévé válást), csak egy marad totális: a tömeg piaca. Ez fogja „regulálni” az összes többi területet, terét véve és keresztbe téve így a személyiség gazdag és kiegyensúlyozott kibontakozási lehetőségeinek. Ha ezen belül nincs további szabályozás (például a kamatrabszolgaság ellen), akkor ráadásul totális bankokrácia alakul ki, amely teret ad a legönkényesebb spekulációknak.
Ezra Pound így fogalmazott:
Ilyen helyzetben a teakráciának külön minőségpolitikai bankkal kellene rendelkeznie, hogy átvegyék a hatalmat a mennyiség uralma felett. Különösen gazdasági világválság és nagymérvű banki spekulációk idején, amely helyzet szerves következménye a sokat hozsannázott kapitalizmusnak.
Írásunk előzményének tekinthető e hamvasi esszé címét kölcsönvételező posztunk: A társadalom metafizikája I.
* A modern demokrácia így nem is az athéni, hanem a tömegdemokrácia, azaz a polübioszi oklokrácia szinonimája.
** Meg kell jegyezni, hogy a legtöbb jól működő cég hátterében is láthatatlanul inkább a hűség, a névhez való méltóság húzódik meg, nem pedig a papírok, amelyek külső biztosítékokon kívül semmit sem garantálnak és főképp semmit sem adnak.
Fogadják hát a szamovár kis posztját a gazdaság létrendi helyéről, melyben röviden kifejti, mit gondol arról, és bár azt nem tudjuk meg, hogy ez Maslow-nak tetszene-e vagy sem, de Loxon egész biztosra veszi, hogy nem tetszene, s hogy az viszont úgyis az ő baja.
„A gazdaság — már régóta, de főleg ma divatos (per definitionem liberális) elméletek követői így gondolják, melyek az ún. haladó forradalmak táptalajai voltak — mintegy önálló életet kell éljen, szinte magára hagyatva a politikától.” A Tea-Körben Tevvton már megmutatta egy posztjában, hogy ez mennyire nem így van, és a politikai prekoncepciók mennyire meghatározóak a gazdaság működése szempontjából (nem szeretném részletesen elemezni az érdekes írást, amelyről Notre Gloire találóan jegyezte meg: „először megijedtem a terjedelemtől, végigolvasva már inkább rövidnek tűnt”). Mindez ráirányítja valamelyest arra is a figyelmet, hogy a konzervatőr számára a gazdaság mondanivalóval bírhat, nem csupán mennyiségi mutatókkal, és nem csupán egy olyan „minőség” emlegetésével, amely lényegében csak a mennyiségért létezik.
E poszt kapcsán engedjenek meg egy bizonyára túl komoly, de szerencséjükre rövidre szabott elmélkedést a klasszikus indiai társadalomfelfogás illusztrációjaképp, amely Loxon szerint egyúttal egyetemes emberi minőségeket tükröz, és amelynek párhuzamai többé-kevésbé Európában is megvalósultak (a feudalizmus, a rendiség és a céhek formájában), amíg a kapitalizmus és a kereskedő-típusú polgár önimádata át nem vette a feudális gondolkodás helyét, fokozatosan kiszorítva azt.
Mint a fenti ábrán jól látható, a hinduizmusban a „kétszer született csoportok” közül az első, amely a szolgák fölött áll, a mesteremberek és kereskedők csoportja, akiknek tevékenységét a tulajdonszerzés, a tulajdon megtartása és használata, valamint a tulajdon transzformációja — művé és áldozattá változtatása — határozza meg. Az indiai társadalom felépítésében kezdetektől a vaiśya minőség képviselte az életnek ezt a területét, amely magasabban helyezkedik el a szolgai tevékenységnél, hiszen kreatív tudati uralmat követel, viszont — elméletben és gyakorlatban — regulált a (mainál jóval kiterjedtebb) politikaiság és a szellemi törekvés minőségei által.
Csupán már ez a kis ábra, valamint a fenti bekezdésben foglaltak is bemutatják a kapitalizmus alapvető hiányosságát és egyoldalúságát. A tulajdon, a gazdaság, a pénz: szellemi inspiráltság és politikai kontroll nélkül öncélúvá és destruktívvá válik. A tulajdon fogalma leszűkül a kézzelfogható és mélyebb értelem nélküli tulajdonlás területére, ezen belül viszont túlságosan előtérbe helyeződik, „mindent eldöntővé” válik. A kapitalista tulajdonlás kérdésével a modern jog akkor is csak mennyiségi és mintegy fizikai szinten foglalkozik, ha az eredetileg szellemi tulajdonlás által valósul meg.
A kapitalizmussal (bármennyire is szimpatikusabb, mint a kollektivizált kapitalizmus, azaz más nevén a kommunizmus) elszakadnak egymástól egy teljes organizmus alkotórészei, és ez a „szellemit” szembefordítja az „fizikaival”, illetve vice versa, mintegy a szellemit is bevonva az alacsonyrendű rivalizálás és a „termelés” körébe: nem abszolút és feltétlen jóvá, nem belső kötelezettséggé, hanem pusztán „életstratégiává” és piaci kérdéssé téve azt (vagyis immár nem azt). A vaiśya minőség ezen absztraktumának kapitalista abszolutizálása és totalizálása hasonlóképpen a piac (és ezáltal szolgai, valamint annál is alantabb elterülő igények) tárgyává és játékszerévé változtatja a művészet és a politika kérdéseit.* A hagyományokat is pusztán a többségi tetszés és az eladhatóság kategóriáiban méri, kiszolgáltatva a hozzá-nem-értésnek, az ízléstelenségnek és a lényegi hamisításnak, függetlenül azok szimbolikus értékétől és mondanivalójától. (Érdemes megfigyelni, hogy a hindu feudális társadalmat ábrázoló háromszög lefelé szélesedik, ami bizonyos szempontból az alább elhelyezkedő minőségek mennyiségi és ezáltal tömegi tényezőit emeli ki. Társadalomról beszélünk, hiszen efféle szellemieken alapuló organikus struktúra esetében beszélhetünk arról, úgynevezett „szerződések” esetén nem, vagy csak roppant csökevényes értelemben. A szerződés pontosan az a forma, amely kifejezetten a kereskedői mentalitás sajátja, szemben a feudalitás alapfogalmával, a hűséggel és a hozzá kapcsolódó áldozattal).**
Mihelyt a gazdasági kérdések általános érvényűből alacsony szintűvé és priváttá válnak (ún. „individualizmus” révén, amely nem jelent többet, mint a tömeg egyik elemévé válást), csak egy marad totális: a tömeg piaca. Ez fogja „regulálni” az összes többi területet, terét véve és keresztbe téve így a személyiség gazdag és kiegyensúlyozott kibontakozási lehetőségeinek. Ha ezen belül nincs további szabályozás (például a kamatrabszolgaság ellen), akkor ráadásul totális bankokrácia alakul ki, amely teret ad a legönkényesebb spekulációknak.
Ezra Pound így fogalmazott:
XLV. Canto
Uzsora miatt
Uzsora miatt nincs senkinek jó kő-háza
minden kocka simára csiszolt és illő
hogy arculatát minta díszítse;
uzsora miatt
nincs senkinek festett menny temploma falán
harpes et luthes
vagy ahol szűz fogad üdvözletet
s vágásból dicsfény árad;
uzsora miatt
nem látja senki Gonzagát, örökösit és ágyasait
kép nem készíttetik tartósságra sem együtt-élésre
hanem készíttetik piacra s gyors eladásra
uzsora miatt, mely bűn a természet ellen,
a te kenyered süttetik bűzlő rongyból
a te kenyered száraz mint a papiros,
amelyben nincs jó rozs, sem erős liszt
uzsora miatt az ecset vonala vastaggá lesz
uzsora miatt nincs élesen vont határ
és senki nem talál jó fekvést lakhelyül.
Kőfaragó elszakíttatik az ő kövétől
takács ugyanúgy az ő rokkájától
UZSORA MIATT
nincsen jó gyapjú az árusok kezén
s juh nem hoz jövedelmet uzsora miatt
Uzsora egyenlő a dögvésszel,
uzsora eltompítja a varróleánynak tűjét
és megakasztja a fonó kezének munkáját.
Pietro Lombardo nem származtaték uzsorától
sem Piero della Francesca; Gian Bellini sem uzsorától
s nem az festé »La Calunniá«-t sem.
Nem származtaték uzsorától Angelico, sem Ambrogio Predi,
Sem kőtemplom ezen írással: Adamo me fecit.
A Szt. Trophim templom nem uzsora által,
A Szent Hilár templom nem uzsora által,
Uzsora rozsdával marja meg a vésőt
Rozsdával eteti meg a mestert s mesterségét
A szövőszékben szétrágja a fonalat
Hímzésébe senki sem vegyít aranyszálat;
Az égkéket rákfene borítja uzsora miatt, szétfoszlik
karmazsin,
S Memlingjét nem leli smaragzöld
Uzsora megöli a gyermeket anyja méhében
Megakasztja a férfiú udvarlását
Bénaságot bújtat az ágyba
Fekszik az ifjú asszony s az ő férjura közé
CONTRA NATURAM
Kurvákat hoztak be Eleusisba
Hullák készülnek dáridóra
uzsorának parancsolatára.
(Kemenes Gréfin László fordítása)
Ilyen helyzetben a teakráciának külön minőségpolitikai bankkal kellene rendelkeznie, hogy átvegyék a hatalmat a mennyiség uralma felett. Különösen gazdasági világválság és nagymérvű banki spekulációk idején, amely helyzet szerves következménye a sokat hozsannázott kapitalizmusnak.
Írásunk előzményének tekinthető e hamvasi esszé címét kölcsönvételező posztunk: A társadalom metafizikája I.
* A modern demokrácia így nem is az athéni, hanem a tömegdemokrácia, azaz a polübioszi oklokrácia szinonimája.
** Meg kell jegyezni, hogy a legtöbb jól működő cég hátterében is láthatatlanul inkább a hűség, a névhez való méltóság húzódik meg, nem pedig a papírok, amelyek külső biztosítékokon kívül semmit sem garantálnak és főképp semmit sem adnak.
Bejegyzések
