A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dante. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dante. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 29., csütörtök

Marti Conservatori

A rómaiak pénzérméin gyakran előfordul a Marti Conservatori dedikáció — „a megőrző Marshoz”. Mársz mindannak ellentéte, ami mai, hamis „konzervativizmus”-életérzés.

Jellemző, hogy mi az, amit a vulgáris műveltség Marshoz társít: hadisten, a háború istene, „következésképp” az erőszak, a békétlenség istene. Ez már az ókorban is így volt, ugyanis Mars görög megfelelőjének Arészt tartották. Habár Arész sem csak annyi, amennyit ma gondolnának róla, ez a megfeleltetés felszínes, és figyelmen kívül hagyja Mars apollói vonásait. Mars-ból a szekularista humanizmus szemében legfeljebb csak Volcanus egyik részaspektusa maradt, annak is egy alacsonyrendű formája.

Pedig nem véletlenül volt Mars Romulus — Róma alapítójának — atyja, nem véletlenül a klasszikus római istentriász (Iuppiter, Mars–Mavors, Quirinus) egyik tagja, nem véletlen, hogy flamen-je a Flamen Dialis mellett a Flamines Maiores, azaz a három nagy flamen között foglalt helyet (Flamen Martialis). Róma géniusza marciális, akkor is, ha ma már csak Róma „joviális” arculatát hajlandóak valamelyest elfogadni azok, akik Európa „görög-római” és „zsidó-keresztény” gyökereit hangoztatják. Persze, ha belegondolnának, hogy Iuppiter–Iovis sem volt bos, vagyis ökröcske, akkor még ezt sem fogadnák el Rómából. Kérdés, Európából maradt-e még valami egyáltalán, vagy magára lehet hagyni a világgal együtt, mint minden szellemi aktív befogadására teljességgel képtelent.

Ismételjük, már az ókorban, magában Rómában megtörtént Mars „trónfosztása”: a későbbi istentriászban már Iuno („Mars anyja”) és az etruszk eredetű Minerva szerepelt. Lehet gondolkozni azon, vajon ez a váltás véletlenül előzte-e meg majdnem közvetlenül a római királyság felbomlását. A Magna Mater-arculatok anyaisága Rómában is felváltotta Marspiter (hiszen nem csak Iuppiter létezett) atyaiságát, a megőrző és békehozó Mars helyére a hamis női „békesség” és „bölcsesség” szimbólumai kerültek. Noha ezek az isteni nők végtelen magasságban tündökölnek a modern világ démoni maradványai felett, a rómaiak igazi géniusza a győztes harcot követően békét teremtő Mars volt. Ezért is szóltak hozzá a következő érmefeliratok: Mars Victor, és Marti Pacifero — „A békehozó Marshoz”.

Augustus császár és augur, a Pax Augusta megteremtője forumán templomot emeltetett a bosszúálló Marsnak, ez volt a Templum Martis Ultoris, Mars Ultor szentélye, Caesar gyilkosainak megbosszulása emlékére.

Metaforikusan minden demokratizmus Caeasar brutális meggyilkolása. Dante poklának legmélyére veti Júdással együtt Brutus-t és Cassius-t.



MAR VLT

(Marti Ultori — a „Bosszúálló Mars”-hoz)

2009. március 15., vasárnap

Martius idusára emlékezvén

Mars havának (e)idus-a (amely eredetileg a telihold napja volt) nem csak a magyarországi baloldali forradalom miatt emlékezetes, hanem egy ókori — visszavetítve a francia forradalmat követően klasszikussá vált politikai fogalmainkat — szintén baloldali tett miatt is, amely valószínűleg 1848 forradalmárait is inspirálta egy császár- (vö. Caesar) ellenes lázadásra.

Brutus és Cassius tettéről van szó, akiket Dante Júdással együtt Lucifer szájába, a Pokol legmélyére helyezett Comoedia-jában. A Pokolról, annak is Harmincnegyedik Énekéről van szó, amely „a Föld középpontja” címet viseli.


Denarius of Brutus, Kr. e. 43/42
Fej: Brutus feje, egy őt mint „Imperátort” megnevező felirattal,
valamint Lucius Plaetorius Cestianus pénzverő nevével.
Írás: „a szabadság sapkája” (pileus) két tőr [Brutus és Cassius tőrei] között. A felirat EID[VS] MAR[TIAE], "Március idusa"-ként olvasandó, természetesen J. Caesar meggyilkolására utalva.
Berlin, Pergamon Museum. Credits: Barbara McManus, 2005.
Kulcsszavak: pénzérme, összeesküvés, Julius Caesar.

Adatok forrása


Vergilius így ír Georgica-jában a nagy Caesar haláláról (Georgica I, 466–488):

[...] ille etiam exstincto miseratus Caesare Romam,
cum caput obscura nitidum ferrugine texit
impiaque aeternam timuerunt saecula noctem.
tempore quamquam illo tellus quoque et aequora ponti,
obscenaeque canes importunaeque volucres
signa dabant. quotiens Cyclopum effervere in agros
vidimus undantem ruptis fornacibus Aetnam,
flammarumque globos liquefactaque volvere saxa!
armorum sonitum toto Germania caelo
audiit, insolitis tremuerunt motibus Alpes.
vox quoque per lucos vulgo exaudita silentis
ingens, et simulacra modis pallentia miris
visa sub obscurum noctis, pecudesque locutae
(infandum!); sistunt amnes terraeque dehiscunt,
et maestum inlacrimat templis ebur aeraque sudant.
proluit insano contorquens vertice silvas
fluviorum rex Eridanus camposque per omnis
cum stabulis armenta tulit. nec tempore eodem
tristibus aut extis fibrae apparere minaces
aut puteis manare cruor cessavit, et altae
per noctem resonare lupis ululantibus urbes.
non alias caelo ceciderunt plura sereno
fulgura nec diri totiens arsere cometae.


Forrás: Publius Vergilius Maro in Bibliothecam Augustanam


Két magyar fordításban:

(1)

„[Fényteli fellegeket honnét hajt végül a felszél,
Mit hoz az éji sötét, mire készül a permeteg auster:
Ebben is útmutatód a Nap. Ő, kire fogni ki merné,
Hogy hamisan jósol? Hisz előre jelenti, ha gyászos
Forradalom, furfang, avagy orvul háboru zendül.]
Hisz Rómát is szánta, mikor tőr verte le Caesart,
Mert ragyogó képén vak rozsda futott el azonnal,
Úgy, hogy a vétkes kort már-már örök éj fenyegette.
Tengeri habzat, föld szintén mutatott jelet akkor:
Baljós vészmadarak vijjogtak, rút kutyaszörnyek
Szűköltek. Be sokat láttuk cyclópsi mezőkre
Törni a lánghabos Aetnát is, szétvetve kohóját,
Míg tűz-gömböket ontott és olvadt kövek árját!
Fegyvereket hallott Germánia csengeni mennyből,
És belerázkódtak különös remegéssel az Alpok.
Majd iszonyú szózat szózatlik a néma berekben,
— Hallja a nép — kiaszott vérarcok osonnak a gyászos
Alkonyon át csuda módon, sőt (borzalmas!) a barmok
Szóval szólnak, s áll a folyó, tárul föl a földmély,
Templomainkban az érc, az ivor bús könnyeket izzad.
Tört eszelősen elő s erdőket vitt özönében
Éridanus, folyamok fejedelme, s mind a mezőknek
Nyájait aklostul tovamosta. De szívszomorító
Rostjaival zsigereknek e kor fenyegetni sem átallt;
Vérbe borult a kutak vize, sőt éjente behangzott
Mélyen a városnak szívéig a farkasüvöltés.
S bár derüsen fénylett, villáma nyilallt el az égnek,
Üstökösök pedig oly vészjóslók még sose voltak.”

Lakatos István fordítása
Vergilius összes művei (Magyar Elektronikus Könyvtár, OSZK)


(2)

„Szánta a nap Rómát, amikor meghalt a hatalmas
Caesar, tündöklő arcát rejtette homályba,
rémítette a romlott kort iszonyú örök éjjel.
Akkor a tengerek és földek gyászos jeleikkel
s bajhírlő ebek és baljós madarak fenyegettek.
Hányszor láttuk a Cyclopsok földjére zudulni,
örvénylő tűzzel szétvetve kohóit, az Aetnát,
olvadt sziklát, tűzgömböt görgetni-okádni!
Támadt nagy fegyvercsörgés Germánia-szerte,
tompa, szokatlan rengéssel rázkódtak az Alpok,
s roppant hang zendült meg a csöndes szent ligetekben,
sápadt árnyalakok kószáltak szörnyü csodául
s szóval szóló barmok az éji sötétben, a gyors ár
meghőkölve megállt, föld megnyílt, templomainkban
könnyet sírt az ivor, veriték gyöngyözte az ércet,
és a folyók fejedelme, a tajtékozva kavargó
Pó forgóiban erdőket pörgetve sodort és
nyájakat istállóstul a rónán át. Az időben
mindig rettentőt, soha jót nem igértek a jonhok,
vér buggyant a kutakból, és éjente a dombon
épült városokat felverte a farkasüvöltés.
Több villám soha még nem gyúlt felhőtelen égen,
baljós üstökösök lobogása sem annyiszor addig.”

Lator László fordítása
Internetes forrás


2008. augusztus 24., vasárnap

„Il principe” — néhány sor Machiavelli monarchiát megcsúfoló „monarchizmusáról”

Tölgyünk Reakció blogon is vendégeskedő írása alatt [elsőként Körünkben] kibontakozott vitában Machiavelli-t dicsérő sorok jelentek meg „Turbulencia” jóvoltából. Ezekre való válaszkommentáromat — kis átalakításokkal — a Tea-Kör olvasói számára is közzéteszem:


Machiavelli A fejedelem c. műve teljes mértékben gyakorlati, az egyeduralom teoretikus lényegét nem érinti (szemben Dante De Monarchia c. művével, amelynek sajnálatos módon nem találom interneten elérhető magyar fordítását, vagy szemben Campanella Napváros-ának nagy részével — szintén nem található magyar nyelvű internetes verzió.)

Machiavelli — aki e tekintetben semmi más, mint korának „felvilágosodni” kezdő szellemét tükröző írócska — a fejedelemhez szólva annak a puszta egyéni opportunizmust ajánlja, fényt vetve arra, amilyen saját természete is. Idealista értelemben — amennyiben e szónak nem az „alacsonyrendű érzelmektől csöpögő és alacsonyrendű indulatoktól fűtött” jelentést tulajdonítunk — egy ilyen útmutatásnak az értéke egyedül arra korlátozódik, hogy az uralkodót meggyőzze az erő és a határozottság gyakorlati értékéről, amelyek azonban a klasszikus politikai gondolkodásnak csak egyik elemét (erély, fortitudo) képezik, és amely gondolkodásban e virtus célja is más, nem az egyéni hírnév nevetségességet súroló fenntartása.

Vö.:
Illusztráció a jó királyról [Mr Pharmacist]
A jó királyról [Tölgy]

vagy
A négy kardinális erény Pietro Perugino freskóin [olasz nyelvű, figyelemmel az illusztrációkon szereplő alakokra]

A Machiavellinél nemesebb szellemű Janus Pannonius élete végén legalább elismerte:

Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap.
Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?*

Machiavelli realizmusa szegényes és földies, idealizmusa ennek megfelelően pedig szellemi inspiráció nélküli, szimpla érzelmi-indulati töltet, ha épp nem az opportunizmusnak megfelelő hízelgés és krokodilkönnyek szivárognak soraiból.



Pietro Vantucci detto Perugino: Mercurius

I Pianeti nella Sala dell'Udienza del Collegio del Cambio, Perugia 1499-1500

* Kálnoky László fordítása. Ennek apropóján született Tevvton saját, filológiai posztja.

2008. augusztus 16., szombat

Mekk Mester jövője


Domenico di Michelino, La Divina Commedia di Dante (1465).
A Niccolò da Tolentino emlékmű részlete a firenzei dóm hajójában. 2,32 x 2,90 m.



Loxon Mekk Mestere talán elhagy minket. Hogy hova indul, kevéssé érdekes. Inkább az, hogy hova fog jutni.

A lehetséges eredményeket latolgatva jutott eszembe Vergilius nevezetes útikalauza.

A Pokol Első körében az erényes pogányok vannak. Ferkó pedig nem erényes és nem pogány.

A Második körbe a nagy természettel megvertek, házasságtörők kerülnek. A két válással erre már esélyes. Itt a büntetés a lélek örök nyugtalansága. Ez még talán kevés.

A Harmadik körbe a falánkok kerülnek, ez nem valószínű.

A Negyedik körbe a kapzsik kerülnek. Itt már sokan lesznek a Mozgalomból, hely sem marad Ferkónknak.

Az Ötödik körbe a bosszúállók jutnak. Aki nem ilyen, az előbb-utóbb kihullik a Mozgalomból az evolúciós versengés során. Így ez is szóba jöhetne.

A Hatodikba ez eretnekek.

A Hetedik kör talán valószínűbb eredménye lesz törekvéseinek. Ennek a külső gyűrűjébe kerülnek azok, akik erőszakoskodtak másokkal és tulajdonukkal. És e kör belső gyűrűjébe kerülnek az istenkáromlók. Hm. Hát éppen ez is elég sanszos lakhelyének tűnik.

A Nyolcadik körbe azok jutnak, akik tudatosan, szándékosan vétkeztek. Mégiscsak itt lesz az élcsapat. Itt van a csalók, megtévesztők tíz fajtája a Malebolge körben. Az ötödik bugyorban szívnak a korrupt politikusok, a hatodikban pedig a képmutatók, a hetedikben a tolvajok – ezeket pl. kígyók mardossák, ami miatt folyton átváltoznak –, a nyolcadikban a megtévesztő, hazug tanácsadók; és a tizedikben a hamisan esküvők, pénzhamisítók. Be kell valljam, valahova ide gondoltam először az élcsapatot és Ferkót kerülni.

De azért a Kilencedik kör a valószínűbb mégis. Itt vannak ugyanis az árulók. Az első katlanban a rokonaikat, de a másodikban a hazájukat elárulók. Talán mégiscsak idejutnak az élcsapat tagjai?

Mostanában ilyen kérdések foglalkoztatják az utca emberét.