“I hate the fucking world” — Columbine, Virginia, Tuusula, Pécs…

Ha már Pécs… Nyilván minden kedves olvasó értesült valamilyen úton-módon a pécsi egyetemen történt lövöldözésről. Elég nagy port kavart. Itt, Magyarországon, ilyesmire eddig még nem volt példa, bár a világon összesen már kb. 60 ilyen esetet tartanak számon. Rögtön megindultak a találgatások, vajon mi állhatott a dolog hátterében, ki a felelős stb. A fórumokon mindenkit elővettek: a szülőket, a csoporttársakat, a felelőtlen pszichiátereket. Előkerült a fegyvertartási engedély szigorításának terve, a jelenlegi kormány felelőssége, az antidepresszánsok veszélyes hatása, az elkövető zsidó, majd fajgyűlölő volta, és általánosabb problémák is (kirekesztés, elidegenedés). Gere Ákosban ki közönséges gyilkost, ki kvázi-áldozatot lát, a média is hol ezt, hol azt a nézetet helyezi előtérbe. A sajtó dezinformáló hatása nagyszerűen tanulmányozható ezen az eseten keresztül is, de ezt most hagyjuk. Megpróbáltam utánaolvasni kicsit néhány dolognak, mivel halvány emlékeim szerint eddig csak a virginiai lövöldözésről szóló híradást hallottam, azt is csak azért, mert véletlenül épp a szobában tartózkodtam, amikor ment a tévé. Most kissé csapongani fogok, de nézzék el nekem.

*

“I hate the fucking world” — írta Eric Harris naplója első lapján, aki talán az eddigi leghírhedtebb iskolai lövöldözés elkövetője volt. Ő és társa, Dylan Klebold a Columbine középiskolában gyilkoltak meg 12 diákot és egy tanárt, majd magukkal is végeztek. A columbine-i mészárlás történetét több film is feldolgozta, például az Elefánt vagy Az osztály. [1] Azért különösen érdekes a történetük, mivel nemcsak hogy hosszú hónapok készülődése előzte meg a gyilkosságokat, de egy sajátos „ideológiát” is építettek mögé.

Eric Harris és Dylan Klebold

Harris az öntudatosság fontosságáról írt naplójában, meggyőződése volt, hogy az emberek többsége ostoba, s ő, mint „öntudatos” ember, fölöttük áll. Most, a II. világháború idejével szemben — melyet utoljára jellemzett még az értékekért folytatott harc —, “with the government having scandals and conspiracies all over the fucking place and lying to everyone all the time and with worthless pointless mindless disgraceful TV shows on and with everyone ub-fucking-sessed with hollywood and beauty and fame and glamour and politics and anything famous, people just arent worth saving”. Harris valószínűleg filozófiaórán ismerkedhetett meg — meglehetősen felszínesen és egyoldalúan — Nietzsche nézeteivel (“I just love Hobbes and Nietzche.” [sic]), amelyek hatása bizonyos fokig kimutatható rajta (a kereszténység elvetése, egyfajta felsőbbrendűségi tudat és a darwinizmus alapgondolata a természetes kiválasztódásról). Magukat “Natural Born Killers”-nek, Született Gyilkosoknak tartották, bizonyos tekintetben isteneknek is, akiknek öntudatosságuk folytán egyfajta hatalom adatott, hogy végezzenek az általuk stupidnak és retardáltnak vélt egyénekkel: „Mi, az istenek, azzal fogunk szórakozni, hogy megöljük ellenségeiteket, mindenkit megölünk, megöljük a rendőröket... Tudjátok, mi a gyűlölet? Gyűlölöm az embereket.” (Klebold) Az Origo-n azt írják, hogy mindketten kimagasló műveltségű tanulók voltak. Írásaikból kitűnik, hogy ennek ellenére a tipikus amerikai infantilizmus nagyon is jellemző volt rájuk. Tettük több másik lövöldöző számára is például szolgált, és valószínűleg még fog is, főként, hogy az interneten naplóik és egyéb írásaik is fellelhetők (mégis minek ötleteket adni unatkozó és megkeseredett tizenéveseknek?). Zavart „ideológiájuk” is inspirálólag hatott némelyekre. Ezek közül a legérdekesebb és a leginkább figyelemreméltó a 2007-es finnországi iskolai lövöldözés elkövetője.

*

A finnországi Tuusula városának gimnáziumában Pekka-Eric Auvinen végzett 8 emberrel, végül önmagával is. Koncepciózusabb volt Ericnél: komplett kiáltványt fogalmazott meg nézeteiről. Tettét így indokolta: „Nem vagyok egy fajból való a nyomorult, önző emberi fajjal. Nem! Egy lépéssel előrébb tartok. Készen állok a harcra és kész vagyok meghalni a céljaimért. Én mint natural selector (természetes kiválasztó), meg fogom semmisíteni mindazt, akit alkalmatlannak tartok, aki az emberi faj szégyene és a természetes kiválasztódás csődje.” Kedvenc olvasmányai között említette Nietzsche műveit és Platón Államát (17 éves volt!). A demokráciáról és úgy általában a modern kor viszonyairól (nyilván főként Nietzsche és Platón hatására) kifejezetten érdekes és több tekintetben is alapvetően helytálló nézetei voltak. Például amit elutasít: “Equality, tolerance, human rights, political correctness, hypocrisy, ignorance, TV soap operas & drama shows, rap-music, mass media, political populists, totalitarianism, consumerism, democracy, pacifism, state mafia, TV commercials.” Itt említi még az elnyomó vallásokat és ideológiákat, az antidepresszánsokat, a vallási fanatikusokat, az emberi fajt stb. S hogy mit szeret? “Existentialism, self-awareness, freedom, justice, truth, moral & political philosophy, personal & social psychology, evolution science, political incorrectness, sarcasm, irony, black humour, natural disasters, eugenics” stb.

Úgy tűnik, hogy miután végleg kiábrándult ebből a “fucking world”-ből, és ennek fő „eszméiből” vagy inkább mániáiból, nyilván lelki alkatából is adódóan a nyers tagadás álláspontjára helyezkedett. Elvetette a liberálisok képtelen tolerancionizmusát, de átesett a ló túlsó oldalára: ellensége lett magának a toleranciának is. A televízióból áradó émelygős szentimentalizmus is idegen lehetett tőle, és azt is észrevehette, hogy a liberális közszellem csak a saját véleményével összhangzó nézeteket képes tolerálni, a neki ellentmondó nézetek képviselőivel szemben pedig a legkevésbé sem érdekli a korrektség. Sajnos itt is a másik szélsőségbe esett: az agresszió, a kegyetlenségig menő érzéketlenség vált rajongása tárgyává.[2] Hogy az emberi jogok közül konkrétan mik voltak ellenére, nem tudom, valószínűleg a francia forradalom egyenlősítő, nivelláló „örök alapelvei”. Harrishez hasonlóan az emberek többségét ő is ostobának tartotta: “Homo Sapiens, HAH! It is more like a Homo Idioticus to me!” Nem tudott vagy talán nem is akart a modern világ kényelmes zsarnokságában élni, „abban a zsarnokságban, amelyet a szám gyakorol a minőségileg magasabbrendű kisebbség felett, utóbbit kérlelhetetlenül belekényszerítve a törvénnyé tett fogaskerékrendszerbe, az alacsonyabbrendű élet és szervezett »társadalom« determináltságaiba”. Ahol „az önátélést, az individuális lény olthatatlan tüzét fokozatosan elfojtja a fáradtság, a feladás, az elfajzás.” Mivel „az élettől elszakítva manapság az ember egy árnyékhoz vált hasonlóvá. Ez az árnyék olyan sémák, programok és intellektuális felépítmények között mozog, amelyek képtelenek megbirkózni a valósággal és magával az élettel.” (Evola)

Pekka-Eric Auvinen “Humanity is overrated” feliratú pólóban.

Auvinen egyszerűen öngyilkos is lehetett volna, mint a legtöbb hasonló fiatal, de ő ennyivel mégsem érte be.

Ismerősei szerint viselkedése normális volt, senki sem gondolta volna, hogy képes ilyen tettre, az iskolában sem voltak problémái,[3] de depressziójával szakemberhez járt és antidepresszánsokat szedett.[4] (Ahogyan Klebold és Harris is.) Vannak, akik főként ezeknek a szereknek a hatására vezetik vissza agresszív, valóban torz és abnormális „erőszak-kultuszának” kialakulását. Ugyanis Auvinen rajongott a columbine-i lövöldözőkért, úgy általában a fegyverekért, az erőszakos zenékért és filmekért, a tömeg- és sorozatgyilkosokért. Mégis valószínűbb, hogy utóbbiak már eleve meglévő hajlamait erősítették csupán fel, az antidepresszánsokkal karöltve, amelyek természetesen puszta vegyi beavatkozással képtelenek voltak valódi problémáin segíteni.[5] Szemléletmódjára döntő hatást gyakorolt a (szociál)darwinizmus (magát Natural Selectornak, természetes kiválasztónak nevezte), s úgy tűnik, kisebb mértékben az egzisztencializmus is. Előbbi adta meg „harca” jellegét, a természeti törvény kérlelhetetlenségével. Motivációja nehezen érthető, irracionális, erősen rögeszmés jellege van. Mindent összevetve, bár nézetei hasonlóan zavarosak és destruktívak Harriséihez, összeszedettebbek, talán nem túlzás azt mondani: kiforrottabbak.

A virginai egyetemen egy dél-koreai származású diák követte el az USA eddigi legtöbb halottat (32+1) követelő egyetemi lövöldözését. Cho-nál a gyűlöleten kívül egyéb meghatározó ’nézetre’ nem bukkantam, nagyon komoly mentális zavarai voltak. És épp ezért számtalan jel is utalt arra, hogy alkalomadtán veszélyes lehet környezetére, mégsem tudtak vele mit kezdeni (volt elmegyógyintézetben is), hagyták hát kínlódni, hiszen az emberi jogok...

Seung-hui Cho.
Először a Virginia Egyetem kollégiumában megölt 2 embert, majd átment az egyik oktatási épületbe és ott megölt további 30-at. A két lövöldözés közben még arra is volt lehetősége, hogy elpostázza saját magáról készített videóját az NBC hírügynökségnek.

A Pécsen történtekről még nem lehet annyi mindent tudni, mint az előbbi esetekről. Úgy tűnik, G. Ákosnál is a világ- és embergyűlölet dominálhatott. Persze az még kérdéses, hogy beszámítható volt-e, mindenesetre a szemtanúk szerint hidegvérrel gyilkolt, nem ámokfutó módjára. Antidepresszánsokat ő is szedett, és ahogyan csoporttársai mondták, ő sem volt „százas”.

A külföldi példáknál olyan képtelen vádakat is megfogalmaztak, miszerint például Marilyn Manson zenéje miatt történt a columbine-i lövöldözés. Azaz megindult a bűnbakgyártás szokásos folyamata. Pedig ezek az esetek sokkal komolyabb problémákra hívják illetve hívhatnák fel a figyelmet, mint a fegyvertartás engedélyezésének kérdése, vagy az agresszív filmek, zenék, játékok hatása.

Például ha elhisszük, hogy az emberiség fejlettségének legmagasabb fokán van jelenleg, mégis hogyan magyarázzuk meg a mentális és pszichés betegségek/zavarok egyre növekvő számát? Hol van már a régi világ „agressziója, boszorkányüldözése, előítéletei, járványai, primitív életkörülményei, állandó pusztító háborúi, elnyomása, sötét tudatlansága” — és mégis, mintha az anyagi biztonság, maga a mai túlbiztosított modern élet egyáltalán nem volna képes a személyiség stabilitását, igazi benső megelégedettségét és harmóniáját megadni.

Mintha valami végzetesen és egyre növekvő mértékben veszne ki a modern ember életéből.

________________________

1) Utóbbi film kevésbé ismert, nekem véletlenül volt szerencsém látni: nem egy könnyed — vagy ahogyan mondani szokták: könnyen emészthető — film, de akit érdekel a téma, annak mindenképpen érdemes megnéznie. Mégis, szerintem sokkal inkább az iskolai, primitív erőszak élethű bemutatása a film erőssége, mivel a lövöldözések „miért”-jére nem ad kielégítő választ. Ugyanis a film története csupán fikció, pár motívuma ugyan megegyezik a columbine-i lövöldözésével, de például a mentális és pszichés zavarok szerepéről egyáltalán nem vesz tudomást, márpedig ezek álltak a legtöbb lövöldözés hátterében, és nem a kirekesztés vagy a diákos piszkálódás. (És ebben a tekintetben sajnos félrevezető is, sőt a nézői vélemények alapján merőben liberális magyarázata is lehetséges a filmnek. )

2) Helyesen jegyezte meg Evola: „A Nietzsche-féle felfogás egyik leggyengébb pontja éppenséggel az a biológiai naturalizmus, amely az esetek többségében lefokozza és elvilágiasítja saját arisztokratikus ideálját, amikor azt a »szőke bestia« szintjére szállítja le.”

3) Ki is jelentette, hogy tette tömeggyilkosságnak, politikai terrorizmusnak tekintendő, és nem egy szimpla iskolai lövöldözésnek: “I don’t want this to be called only as »school shooting«.”

4) Alighanem a pszichológia is ezért keltette fel érdeklődését.

5) Nyilván volt oka rá, hogy a “What do I hate?” felsorolásában említette őket.

Az írásról egy idézet kapcsán

Nemrég olvastam egy idézetet lámpafénynél. Mindjárt megnézem, milyen könyvben, de olvashattam volna szinte bárhol, ahol „történelmi ismeretterjesztés” címszó alatt jár el valamely „felvilágosult” szerző. Történetesen valahogy úgy szólt, hogy (körülbelül idézem): a középkorban még csak kezdték tanulni a kultúrát, az olvasás meg az írás még nem ment valami jól, kezdetlegesek voltak az ezzel kapcsolatos eszközök, „a betűrovás és betűzgetés helyett ekkor kezdődött az írásban és olvasásban való gondolkodás” stb.

Ebbe az idézetbe, mint egy kapszulába, bele volt sűrítve mindaz a sötét babona, amely (1) általában a múlttal, ezen belül is a régmúlttal, még tovább menően azzal a múlttal áll viszonyban, amellyel kapcsolatban kevés — és természetszerűleg — egyre kevesebb az írásos emlék; (2) rejtettebben az úgynevezett „pogány” kultúrákkal kapcsolatos; (3) önkritikátlan hübriszként szolgál egy kevéssé vagy egyáltalán nem írásban megnyilatkozó intellektussal szemben.

Az eredeti idézetben szereplő szavak, sőt témák egyébként tetszőlegesen kicserélhetők szinonímákkal, és akkor rá fogunk ismerni egy általánosan elterjedt (hamis) közhelyre, amelynek a különféle megfogalmazásai mindig egyféle jelentésűek, az „értelmük” pedig mindig ugyanaz. Az ebben megnyilvánított pongyola, ugyanakkor határozottan, kontúrosan szinte sohasem végiggondolt tévképzetek gyakorlatilag mindig azonosak, s nagyjából így lehetne explicit módon összefoglalni a lényegüket: régen az emberek in genere hülyék voltak, vagy legalábbis hülyébbek, primitívebbek, inkompetensebbek, tájékozatlanabbak, ellátatlanabbak stb., mint ma. Mivel ennek kimondása szinte soha nem történik nyíltan, ez egyfajta evidenciaként működik mindezen kijelentések mögött, és egyszerűen egy ráhagyatkozással valósul meg ennek a valójában értelmetlen tézisnek a rendszerint hallgatólagos elfogadása. Annyira elterjedt és önfeledt makrofantazmagória ez, hogy tulajdonképpen a saját közhellyé válása oltja ki az érvényét. Az erejét azonban nem, mert szanszkrit kifejezéssel élve ez a tamas, azaz a sötétség, a tehetetlenség ereje által nagyon is „szilárd” bázisa a progresszionista-evolucionista elbutításnak és elbutulásnak. Maga az „axióma” annyira tompa, hogy még az artikulációig is ritkán jut el, sőt, homályossága felülmúlja artikulálhatóságát is.

Mára újra meggyökeresedtek involutív elméletek és szemléletek, illetve mondhatni „spengleriánus” — vagyis inkább stagnáló-ciklikus — kozmológiai és történelemfelfogások, amelyek a történelemről, az időről és az időben való komplexitás problematikájáról gyökeresen eltérő felfogást képviselnek, illetve gyökeresen eltérő perspektívából is tekintenek ezekre, mint a pozitivista gyökerű progesszionista szcientizmus, minek következtében fenomenológiailag is teljesen más diagnózist állítanak fel például „az emberi jelenség”, a kultúra vagy a civilizáció kérdéseiről.

Hamvas így ír A Vízöntő című esszéjében * (in: A láthatatlan történet):

„A primitív embernek, akiről szörnyű mennyiségűvé dagadt irodalom beszél, a tudomány azóta, amióta az alulról való népvándorlás folyik, egészen különös figyelmet szentel. Néprajz, lélektan, társadalomtudomány, vallástudomány egyöntetűen azt vallja, hogy a primitív ember a kultúrember őse, alapja és kezdete. Őseink primitívek voltak, vadak, emberevők, az erdőben laktak, kövekkel verték agyon egymást, az asszonyokat rabolták, írni, olvasni nem tudtak, és ahogy Jung beszéli, isteneiket úgy tisztelték, hogy tenyerükbe köptek, a nyálat szétkenték, és a felkelő napnak megmutatták. A tudománynak a primitívek iránt táplált és egyáltalán nem titkolt rousseau-i lelkesedése már odáig fejlődött, hogy akár Szophoklészről, akár Shakespeareről, akár az ima lényegéről vagy az áldozatról legyen szó, mindenekelőtt lelkiismeretesen megkérdezték a patagónokat és a pápuákat. És amikor az egészet sikerült kiirtani pozitivizmus formájában, tüstént visszatért mint kultúrmorfológia. A tudomány összetéveszti a primitívet a primerrel, és a vadat az archaikussal. Azt hiszi, hogy a primitív ember volt a magas ember fiatalkora, egyszerűbb foka, éretlenebb és kezdetlegesebb ideje. Mindenképpen, ha valaki a magasabb ember dolgait kutatja, először azt gondolja, a primitívet kell megvizsgálnia, mert ott van mindennek az eleje. Egész életünk benne nyugszik egy kaffer falu életében. S ha már valaki valamilyen formában a mai jelenséget ott megtalálta, nyert. Csak azt kell mondania: a fejlődés folyamata és mindenki érti, hogy a fejlődés folyamatán szűrve, bonyolítva, meggyúrva, átöltöztetve, meghígítva, megfelelően elsápasztva a jelenség mai alakjában készen áll.”

Ez a részlet talán a legerőteljesebb az esszé 6-9. pontok alá szedett részeiből, amelyek e posztunk kezdőidézetében kompresszált babonát teljes joggal és erővel megtámadják.

A 7. Zipfer alatt a szerző így folytatja:

„A tudomány e stupid véleményét nem menti semmi. Mindenekelőtt és -fölött azért, mert kivétel nélkül minden életjelenség a primitív ember világában ahelyett, hogy egyszerűbb, világosabb, kezdetibb lenne, végtelenül bonyolultabb, elmosódóbb, zavarosabb és irreálisabb. A primitív jelenségekben az ember saját életének ősi elemeit egyáltalán nem ismeri fel önkéntelenül és közvetlenül. A primitív ember egyáltalában nem is elemi. Amit általában mindenki elementárisnak érez és tud, és amiben saját életének igazi elemeit közvetlenül úgy felismeri, hogy azt kell mondania: ez az! — ezt az elementárist és ősit, kezdetet és primért éppen nem a vadembernél találja meg, hanem a legmagasabb embernél, a géniusznál.

Ez valahogy egészen magától értetődik. A tudomány nem képes lemondani arról a tévhitéről, hogy a dolgok lent erednek, és alulról fölfelé mennek. Ez a rousseau-i szentimentalizmus benne, azt hinni, hogy a kultúra eleje az erdőben van. Később gorombább lett, amikor pozitívnak vallotta magát. Hiába látja be, hogy nem a városi templom épül a falusi mintájára, nem a művelt ember gondolkozik és öltözik a vad szokás szerint, nem a város táplálkozik a vidék ízléséből, hanem fordítva, a tudomány nem tudja levetni azt a hitet, hogy a dolgok származását alulról kezdje, és belássa, hogy éppen nem az az egyszerűbb, a világosabb, az elemibb, ami lent van, hanem ami fent. A zseniális ember közelebb áll a kezdethez, mint a paraszt vagy a vad. És a tisztult, világos, elemi jelenségtől az ember minél távolabb lép, annál zavarosabb, kétesebb, bonyolultabb és összetettebb lesz.”

* Mellékes, de bizonyos olvasók kedvéért megjegyzem: az, hogy Hamvas asztrológiailag téves információkat használ fel — hiszen a Vízöntő kora mintegy háromszáz év múlva kezdődik el, és természetesen nem várható e váltástól olyasmi, mint amit a New Age kvázi-messianisztikus hívei elképzelnek —, szinte lényegtelen, a Vízöntő írásában időtlen szimbólumként értelmezhető, és véleményem szerint sokkal inkább munkahipotézisként szolgál esszéjéhez, azaz szimbolisztikai apropóként és keretként mélyebb gondolatainak kifejtéséhez. Hasonlóképpen kell kezelni a „hatodik faj”-ról általa írottakat is.

* * *

Hamvas fent idézett gondolataival teljes mértékben egyetértve transzponálhatjuk ezt az elvet az írásra: egyesek szerint az írni-olvasni tudás az értelem, a kulturáltság, a tájékozottság és a többi fokmérője. Kétségtelenül így van, amennyiben egy képességre gondolunk. Ilyen értelemben, aki ma él, és járt általános iskolába, általában tud — latin betűkkel — írni. Ez általában nem jelent többet, mint hogy bizonyos kritériumoknak megfelel, amiket vele szemben a legújabb kori (úgynevezett) állami garnitúra, a „társadalom” és ezernyi pszichikus csatornán keresztül bárki többé-kevésbé jogosan és elismerhetően támaszt. A képességek azonban olyanok, hogy az ember rendelkezik velük, és megteheti azt is, hogy tudatosan nem használja azokat, vagy szintén tudatosan más módon használja, mint az egy adott elvárásnak megfelelne, nem beszélve olyan képességekről, amelyet egy modern iskolában nem oktatnak, és a modern oktatási rendszer talán nem is a megfelelő terep ezek kibontakoztatásához.

Lehetséges egy ennél speciálisabb mögöttes tartalom is, amelyet a bevezetésben a (2)-es ponttal jeleztem: az „írástudó”, illetve a „könyv népe” — legyen ez a judaizmus vagy transzponálva a kereszténység, esetleg az iszlám — gőgje a többivel szemben, amelyet most nem szeretnék kifejezetten tárgyalni, de tudni kell róla. Elég annyit megjegyeznem, hogy az efféle kulturális szűklátókörűség nem vesz tudomást a kínai, indiai és más írásokról, szent és nem szent könyvekről, azok koráról, mit sem tud a rúnákról, az oghamról, a kipuról, a különféle „rovásírásokról” és így tovább, vagy ha tud, akkor azokat természetesen primitív, kezdetleges írásmódokként könyveli el, és még legjobb esetben is csak a modern információáramoltatással és modern matematikai igényekkel kapcsolatos, kezdetleges funkciókat lát ezekbe.

Ez utóbbi elvárás megfogalmazásával érkeztünk el a címben jelzett témával kapcsolatos lényegi mondanivalóhoz.

Sokan feltárták már, hogy az ősi írások legtöbbje egyáltalán nem a mai értelemben vett „lejegyzés” funkciójával bírt (nem részletezzük, hiszen még egy száz oldalas bibliográfia is kevés lenne). Az írás általában csak speciálisan modern, úgynevezett — nem egyszer ellenőrizhetetlen vagy (később általában elenyésző) szóbeli közléseknek ellentmondó — „ismeretterjesztő” és „dokumentáló” funkcióját tekintve értelmezhető egyféleképp, lényege szerint azonban sokféle és egymástól teljesen eltérő funkciókat tölthet be. A fonetikus lejegyzés dominanciára jutása előtt túlnyomórészt úgynevezett mágikus (vagy hogy ne keltsünk tévképzeteket: kontemplatív) funkcióval bírt, ami nagyon is érthetővé teszi, hogy különös tisztelet és rituális tartózkodás vette körül. Az írásos emlékek hiánya vagy szűkösnek tűnő volta különféle népeknél sokszor tehát fakadhat csupán abból is, hogy bizonyos dolgokat nem jegyeztek le, vagy azt nem verbális minőségben, vagy nem lineárisan-fonetikusan, vagy nem írás formájában tették. A „kezdetlegesség” vagy a primitívség tehát mint ok, általánosan kizárt, főleg annak figyelembevételével, hogy a nyelvek komplexitása az időbeli közelségük mértékével fordítottan arányos.

El kell különíteni a régi írásokban, jelölésekben is azokat a funkciókat, amelyek csupán a legújabb korra tömegesen jellemző kommunikáció korai megjelenései (a) azoktól, amelyek majdnem öntudatlan és zavaros eksztázisok lenyomatai (b), valamint azoktól, amelyek magasrendű és mintegy „önmagukban való” nyelv-, betű- és írási rendek, szellemi tanítások vagy kontemplatív aktusok lenyomatai (c).

Így például semmi igazán magasrendű nincs abban az írásban, amely sumér agyagtáblákon materializálódik, és lényegében szimplán kereskedelmi ügyletek lejegyzése, tehát az (a) ponthoz rendelhető. Egy ilyen írás lehet bármilyen kifinomult, ha erre használják, akkor valóban nem gondolhatunk mögé semmi olyat, ami a mainál felsőbbrendű. (Igaz, alacsonyabbrendűnek sem tekinthetjük, mint egy számítógéppel nyomott blokkot, mert legalább közvetlen tevékenység lenyomatai, szemben a gépesítéssel, amely az írást ráadásul mechanikussá és minden valós képességtől elszakadttá teszi — ez a modernkori, „hi-tech analfabetizmus” gyökere is). A ma használatos latin, cirill, de görög, ivrit, arab perzsa stb. írás is tömeges használatát tekintve ide tartozik.

A (b) típushoz lehet sorolni számos afrikai, pápuák-környéki és óceániai, valamint dél-amerikai és „nyenyec-szerű” nép kulturális örökségének nagy részét: ezek érdekesek és meglepőek lehetnek, de nem magasrendű kultúrát hordoznak, sokkal inkább közük van a jungiánus „kollektív tudattalan” világához, amelyet Jung illegitim módon terjesztett ki mindenre, ami szimbólum és szimbolikus. A (c) típushoz (hagiográfia) sorolhatjuk a távol-keleti ideogrammokat, a devanagari „ábécét”, ezek leszármazottait, valamint a már említett rúnákat és a többit, és bizonyos alkalmazásaikban tulajdonképpen a főníciai formakészletből elszármazott írásokat is, (így például a héber ábécét is, mint kabbalisztikus nyelvet), amelyek sokféle használatukból következően nagy mennyiségű változatban léteznek. Természetesen vannak áthallások, átfolyások, átjárási lehetőségek ezek között, minden tekintetben. Nagy vonalakban mégis ezt a három típust lehet elkülöníteni. Ezek mindegyike, minden korban, minden égtájon jelen volt és jelen lesz, de dominánsan mára az (a) és részben a (b) típus terjedt el. A (c) típussal leginkább úgy vannak a modernek, hogy részben tér-, de főleg időbeli, túlnyomórészben pedig a mentális távolság miatt nem értik; ezért ennek kortársaink többségénél a poszt elején jelzett (3)-as — téves — következtetés levonásához kell vezetnie. Természetesen mindez az (1)-es pontban említett körülményeken — mint részleges okon — keresztül nyilatkozik meg a kezdésnél vázolt babonaként.

Az, hogy például rúnákkal a germánok hirtelen nagy mennyiségű szöveget lettek képesek leírni, amikor felvették a kereszténységet, nem arra mutat, hogy akkor tanultak meg írni, hanem arra, hogy akkor tértek át az írásnak arra a módjára, ami a maihoz közelebb áll, mint a korábbihoz.

* * *

Van itt még egy nagyon figyelemreméltó szempont és idézet, amely — írott és nem írott kultúra között minőségileg horizontális tipológiát felállítva — idekívánkozik. Magyarázatot adhat számos változásra, amit például az úgynevezett „pogány” népek esetében a kereszténység felvétele — és ezzel a letelepedettség létezésformája — magával hozott:

„A letelepedett életforma — felülemelkedve egy jellegzetesen nomád nézőponton — nem feltétlenül involúciót jelent. Elterjedése elsősorban magának a letelepedettségnek a jellegéből következik, abból, hogy ez az életmód nagyfokú formateremtő késztetéssel és készséggel rendelkezik. A nomád sajátosságok bizonyos háttérbe szorulása szintén nem feltétlenül negatívum, hiszen a nomádság természetéből következik, hogy nem igényli a lenyomatokat, elszakad a formáktól, és a költészet alapját képező hang természetének megfelelően eleve „rejtőző” természetű. Nincs tehát szüksége arra, hogy időbeli értelemben maradandó legyen. Ezért igaz az, hogy magukon a nomád hagyományokon tesznek erőszakot azok, akik írásba és megfoghatóságba akarják kényszeríteni azokat. A nomádságnak mint olyannak egyedül térre van szüksége, és megfelelő lehet számára egy nagy letelepedett civilizáció, ha az számára elég teret ad, s biztosítja, hogy a nomád sajátosságoknak megfelelő tevékenységeket gyakorolhassa. (A magyarságra a mai napig jellemző a nomád tevékenységek előnyben részesítése.)” (Horváth Róbert: A nacionalizmus szellemi korrekciója. In: Baranyi–Horváth–László: Kard, kereszt, korona. [Egy recenzió])

Eszerint a nomádság mint létezésforma eleve más megnyilvánulási módokat használ kultúrája és civilizációja hordozójául, mint a letelepedett. Az idő és a tér itt két különböző dimenzióként jelenik meg, és míg a letelepedettség az időben terjeszti ki magát (és így a lineáris írásbeliség számára mintegy a létezési természetéből következik), addig a nomádság a térben, amihez nyelvi tekintetben az élőszó tartozik.

* * *

Végül visszatérve a kiinduláshoz, azt a babonát, amelyet Guénon és mások nyomán nevezhetünk szcientista babonának, Hamvas a következőképpen érzékeltetve írja le (uo.):

„Amikor Lévy-Bruhl a primitív emberről írt könyvében először mondta ki, hogy a vadember gondolkozását prelogikusnak kellene hívni, vagyis olyan gondolkozásnak, amely a logikust megelőzi, Durkheim kitűnő érzékkel tiltakozott ellene. Lehetetlen, szólt, a primitív gondolkozást a mai előzményének tekinteni. A tudomány baklövéseit igen nagy óvatossággal követi el, még ennél is több: módszeresen. Ami később megakadályozza abban, hogy a hiba kijavítását lehetővé tegye. Mert amire a bajt észreveszi, már éppen a módszerességénél és óvatosságánál fogva annyi egyéb vonatkozással került viszonyba, hogy ha a téves gondolatot ki is emelik, minden vonatkozását felszámolni már nem lehet, és közvetett nyoma megmarad. Ezúttal is ez történt. A prelogikus gondolkozás tételéből nem lett doktrína, de közvetett hatása a lélektan, vallástudomány, néprajz, társadalomtudomány egész területén mindenütt megtalálható.”

[...]

„Az ősi és első ember nem az anyagból, a sötétségből merült fel, nem, mint a materialista tudomány állította, az ember primer fokon állat volt, és a tudattalan óceánból lépett ki. Az első ember a világ ősi alapformája volt. Kozmikus jelenség. Őslény, akiben az isteni származás világos tudata élt. Az ősi ember a homo aeternus, az örök ember.”

Néhány szórakoztató, recens nyilatkozat a hazai démo(no)krácia potentátjaitól

„Orbán Viktor úgy nyilatkozott a tudósításban: pekingi látogatásának legfontosabb eredménye, hogy hivatalosan felvette a pártközi kapcsolatokat KKP-val.”*
(MTI — a szerk. megjegyzése: Ez a mondat így az MTI-nél szerepel, más forrást nem is találtam, a kijelentést cáfolót sem.) * Gyengébbek kedvéért: KKP = Kínai Kommunista Párt

„Az Orbán Viktor, Traian Basescu és pártjaik közötti, európai mércével mérve is szoros kapcsolat az élet minden területén jelentősen javíthatja a viszonyt a két nemzet, a két ország között, aminek első számú kedvezményezettjei az erdélyi magyarok lesznek.”* — húzta alá Cser-Palkovics András.
*A (nem csak) erdélyi magyarok várható kedvezményezettségének bemutatását lásd a link alatt.

„A válság egyik nagyon fontos tanulsága, hogy meg kell érteni a jövőt; mint Darwin mondta 150 éve, nem az erősebb és a legintelligensebb fajok maradnak fenn, hanem azok, amelyek a legjobban alkalmazkodnak a változáshoz.”
Bajnai Gordon szavai Washingtonban. Bővebb híradás.

„Bajnai Gordon azt is kérte a Helsinki Bizottság elnökétől: lobbizzon azért, hogy az ENSZ által létrehozandó úgynevezett népirtás elleni központ Budapesten jöhessen létre.”
Bajnai Gordon szavai Washingtonban. Bővebb híradás.

Fogas kérdés

Ha Kr. u. 3.500.000-ben megtalálnák valamely rétegben egy bulldog, valamint egy tacskó csontvázát, — esetleg töredékekben, mint pl. koponyarészlet, fogak, hátsó lábszárcsont —, vajon egy vagy több faj példányainak tekintenék-e azokat, esetleg leszármazást feltételeznének-e közöttük?

(További kutyafajok a csivavától a pincsin át a bernáthegyiig és egyéb óriás kutyafajtákig szintén szemlézhetők.)

Bulldog

Corgi 

(tacskóról helyesbítette névtelen hozzászóló 2011. jan. 14-én)

Véletlenül

Evolúció-hívők számára a véletlen a Deus ex machina, amivel Deus-tól megszabadulni remélnek és a teremtőerő, ami az újítás problémáját megoldaná számukra.

Itt már idéztem Darwin sorait ezzel kapcsolatban:

I HAVE hitherto sometimes spoken as if the variations so common and multiform in organic beings under domestication, and in a lesser degree in those in a state of nature had been due to chance. This, of course, is a wholly incorrect expression, but it serves to acknowledge plainly our ignorance of the cause of each particular variation.

Akik a véletlenre hivatkoznak, azokról azt írta egy Hume nevezetű szkeptikus, hogy tudatlanok:

Though there be no such thing as Chance in the world; our ignorance of the real cause of any event has the same influence on the understanding, and begets a like species of belief or opinion.

Na most, az evolúció magyarázat védhető-e „véletlen” fogalma nélkül, amire, úgy tűnik, erősen rá van utalva?

Nyitójelenet egy teakrata klasszkusból
(Rosencrantz & Guildenstern Are Dead)

Biológia vagy festészet? II.

Köszönet 789-nek

Tudományos hírelemzés

Realblood nevű kommentálónk adott egy linket, amelyen egy rövid beszámoló található a kurrens rudabányai régészeti kutatásokkal kapcsolatban. Precíz kételkedők lévén különféle kiemelések kombinációjával láttuk el a szöveget, érzékeltetve, mik azok a pontok, amelyeken az egyszeri olvasó tekintete általában úgy siklik át, mintha nem is volnának.

A szövegben többször fordul elő az a szerkezet, mely körülbelül így néz ki:

• 1. kevés jel (szegényes leletek)
• 2. elnagyolt elméleti következtetés (így kellett lennie, mert csak)
• 3. „tények”. (Így volt, úgy volt)

Valójában a 2. pont, vagyis az „elméleti” rész a nulladik, azaz a prekoncepció, amely meglehetősen elnagyolt és homályos (az alapokkal együtt, amelyeken „áll”), ám a 3. pontban már részletekig fantáziadús formában tárgyiasul. Mindeközben az 1. pont sikkad el, vagyis a tényleges leletek prekoncepció nélküli vizsgálata, amely egy másik 2. pont, azaz másik prekoncepció vagy tapasztalat alapján esetleg teljesen más 3. pontokhoz, „tényekhez” (fantáziákhoz) vezethet(ne).

A szövegben különösen érdekes a következő „érvelés”: [az állatnak / embernek] „farka viszont valószínűleg nem volt, mert emberszabású majomnak tartjuk, s azoknak nincs farkuk.” E ponton teljesen nyilvánvaló, hogy a „következtetést” egy tetszőleges prekoncepcióhoz szabják.

A szegényes leletek alapján való fantazmagória-konstruálás bizonytalansági fokát pedig jól érzékelteti az alábbi részlet: „Felmerült, hogy az Anapithecusnak kutyaszerűen hosszú orra lehetett. 2008-ban felfedeztek egy felső állkapcsot, s most valószínűleg ugyanannak az egyednek az alsó állkapcsát is megtalálták. Az új lelet fényében valószínűsíthető, hogy ez egy megrövidült arcú majom volt.”

Alább a teljes közlemény, pontosabban a belőle írt cikk (néhány helyesírási korrekcióval). Aki bővebb forrást is tud, szóljon, állunk elébe, hiszen alapvetően kiváncsiak vagyunk mindenre, a kvantummechanikától kezdve a mixamőbákig.

*

Forrás
(2009. aug. 10.)

Újabb 25 emberszabású majomlelet került elő a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) és a Torontói Egyetem 2009. évi egyhónapos őslénytani ásatásán a 10 millió évvel ezelőtt élt állatok maradványait megőrző rudabányai Rudapithecus lelőhelyről — tudatta hétfőn közleményében a MÁFI.

A kutatások, amelyeket Kordos László, a MÁFI igazgatója, és David Begun, a University of Toronto antropológusprofesszora irányított, július 15-én kezdődtek, s kedden érnek véget.

„Az emberré válás szempontjából lényeges új lelet a Rudapithecus kézcsontjainak előkerülése, amely megerősíti azt az elgondolást, hogy az Afrikában kialakult ember, valamint a csimpánz és a gorilla közös őse Európában élt. A kutatók megtalálták az Anapithecus majom tavaly felfedezett felső állcsontjához tartozó alsó állkapcsot, valamint egy koponyatöredéket is. Ily módon a korábbi koponya- és fogleletek segítségével rekonstruálni lehet az Anapithecus fejét. A 38 éve tartó rudabányai ásatások során az újabb leletekkel együtt már több mint 250 emberszabású maradványával, köztük öt koponyával gyarapította az emberré válásról szóló ismereteinket Európa leggazdagabb lelőhelye, Rudabánya” — emeli ki a közlemény.

Mint Kordos László elmondta, a többi hasonló európai lelőhely — spanyol, francia, német, görög — sokkal szegényesebb.

„Egykor ez egy zárt völgy volt, ahova az állatok tetemei esőzéskor besodródtak és ott megmaradtak. Egymás után találjuk meg mindazokat az állatokat, amelyek a környező erdőkben éltek. 1971-tól gyakorlatilag folyamatosan végzünk ásatásokat, rengeteg információnk van. Az egész világon, beleértve Afrikát és Eurázsiát, összesen 12 koponyalelet került elő, ebből 5 Rudabányán. Ha a világon valahol előkerül egyetlen fog az adott korból, nemzetközi szenzációt vált ki, annyira ritkák az ilyen leletek. Mi olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nekünk sok van” — magyarázta.

Az idei leletekkel kapcsolatban Kordos László elmondta, hogy a kézfejünkben az úgynevezett kéztőt a csuklónál hét csontocska alkotja, ezek közül kettő össze van forrva.

„Ez az embernél is így van, ahogy a csimpánznál és a gorillánál is, szemben az ázsiai orangutánnal és más majmokkal, amelyeknél nincs. Ezt az összeforrt csontot találták meg Rudabányán. Az az elméletünk, hogy az emberszabásúak több mint 10 millió évvel ezelőtt hagyták el Afrikát, aztán itt továbbfejlődtek, majd visszavándoroltak Afrikába. Ott zajlott le ténylegesen az emberré válás folyamata, s ott alakult ki a csimpánz és a gorilla felé vezető fejlődési vonal” — fogalmazott a tudós.

Mint rámutatott, ez a lelet evolúciós jelentősége, s most újabb bizonyíték került elő az elmélet alátámasztására.

Kordos László elmondta, hogy még 1987-ben előkerült Rudabányán az Anapithecus koponyatöredéke, s azóta nagyon sok egyéb lelet is, de zömmel különálló fogak, így nem tudták, hogy milyen lehetett az arca. Felmerült, hogy az Anapithecusnak kutyaszerűen hosszú orra lehetett. 2008-ban felfedeztek egy felső állkapcsot, s most valószínűleg ugyanannak az egyednek az alsó állkapcsát is megtalálták. Az új lelet fényében valószínűsíthető, hogy ez egy megrövidült arcú majom volt.

„A szemei nagyok voltak, a szemürege ugyanis meglehetősen nagy a koponyájához képest. Az ilyen nagy szemű élőlények általában éjszakai életmódot folytatnak. Valószínűleg az Anapithecus is egy éjszaka mozgó, táplálkozó lény lehetett. A fogai alapján gyümölcsevők voltak, puha növényi táplálékot fogyasztottak, tehát nem voltak ragadozók, sem lombevők, vagy magevők” — mondta.

A környéken mocsárciprusok nőttek, ennek termése bőséggel előfordul a lelőhelyen, lehet, hogy ezekkel táplálkozott az Anapithecus.

„Négy lábon mozgó majmok voltak. Körülbelül 21-25 kilogramm volt a testtömege, farka viszont valószínűleg nem volt, mert emberszabású majomnak tartjuk, s azoknak nincs farkuk. 50 centiméter hosszúságú lehetett az állat, a végtagjai meglehetősen hosszúak voltak, amelyek segítségével egyik fáról a másikra lendültek” — hangsúlyozta a tudós.

Mint mondta, ahhoz, hogy megismerjék az emberré válás folyamatát, igen lényeges tudni, hogy milyen volt a 10 millió évvel ezelőtti közeg, amelyben ez zajlott.

„Tízmillió évvel ezelőtt itt trópusi erdők voltak, legalább 100 féle gerinces állat csontmaradványai kerültek elő. Vannak egészen nagy termetűek, például gumósfogú őselefánt, s orrszarvú, a közepes termetűek közül — háromujjú őslovak, különböző disznófélék maradványai kerültek elő. Tehát tudjuk, hogy milyen körülmények között történt az emberré válás, milyen körülmények között éltek azok az emberré válás szempontjából fontos élőlények, amelyeket itt megtaláltunk, vagyis a Rudapithecus és az Anapithecus” — hangsúlyozta Kordos László.

Konzervativizmus és evolucionizmus — kérdés és válasz

— „Mi a probléma az evolucionizmussal? Az evolucionizmust felhozni mint tényezőt egy politikai ideológia eldöntésénél, egyelőre eléggé szőrszálhasogatónak tűnik.”

— Az evolucionizmus mint fejlődéselmélet (nem mint genetikai mutacionizmus, ami nem evolucionizmus, csak annak nevezik) azt a szükségtelen prekoncepciót iktatja be, hogy Isten (vagy a Szellem vagy nevezzék akárminek) úgy teremt, hogy „fejleszt”. Ez feltételezné azt, hogy Isten vagy az Abszolútum ma jobban „megközelíthető”, mint korábban, és a jövő felé egyre jobban „megközelíthető” lesz. Ám erre nem hogy bizonyíték nincs, de az egyszerű gondolkodásban is megbukik. Az idő tartalma (a múlté éppúgy, mint a jövőé) relatívumok halmazata, soha nem lesz egy olyan ideális pont, ahol a tapasztaló egyszer csak a piedesztálra ér, vagy egy olyan sámlira, ahonnan már „könnyebben eléri Istent”, sőt. A relatívumok világába merülő élet sokkal inkább ahhoz vezet (főleg nagy és tehetetlen kollektívumok esetében), hogy a tapasztaló eltávolódik bármely igazán aktív transzcendentális törekvéstől.

Az, hogy egyszercsak passzívan (tehát elszenvedően) megtörténik velünk a teleologikus csoda, egy evolucionista agyrém, amely az emberi történelemre kivetítve a progresszionizmus: haladunk, haladunk, s egyszercsak elérjük a „Kánaánt”, vagy ha nem is érjük el, sokkal közelebb lesz. Minderre, ismétlem, semmiféle bizonyíték nincs, ellenkezőjére utaló jelek viszont bőséggel állnak rendelkezésre. (Már persze akkor, ha az ember figyeli ezeket.)

Az, hogy az ember saját törekvéseiben képes az individuális „fejlődésre”, nem kollektivizálható és nem biológiailag továbbörökíthető dolog.

Ha Platónnak lesz egy fia, az nem lesz okosabb Platónnál, annak a gyermeke pedig még okosabb, és így tovább. Ha Arisztotelészt a XXI. században valahol kiadják x nyelvre lefordítva, akkor a világ nem lesz Arisztotelészből jobban képben, mint Arisztotelész korában. De ez áll mindenre, a perecsütésről kezdve a malterkeverésig.

Stephen Hawking szerint a világ

Hawking afféle evolucionista kispápa, a Dawkins nevű humanoid-egyedtől abban azonban különbözik, hogy legalább képes a gondolkodás valamiféle imitációjára. Grandiózus csillagászati fantazmagóriái legalábbis lenyűgözhetik a fiatal, sokat nem látott és szkepszissel még eléggé fel nem vértezett olvasókat. A tekintélytisztelet pedig ugye kódolva van a DNS-ben, ezért majd sokan hallgatnak reá, akik „szeretnek önállóan gondolkodni” és akik „elutasítják a vallási előítéleteket”.

Megismétlem: Hawking nem kvalitások nélküli sejttömeg, hanem olyan anyagszerveződés, amelyben felszikrázott az értelem sugára, amire a Kozmikus Haladás évmilliárdok óta kiszemelt és predesztinált bizonyos példányokat, szemben másokkal, akiket úgy látszik, eleve elrendelt, hogy olyanok legyenek, amilyenek. Át kellene gondolni kicsit ezt az eleve elrendelést.

„Míg a generációk által folyamatosan átörökített genetikai információban nem történt jelentős változás, addig az emberek által generált adatfolyam hatalmas, az evolúció pedig a tudós szerint már túlmutat génjeinken. Hiába növekszik kritikus módon az általunk generált és felhalmozott információ, agyunk még mindig a darwini időskálán fejlődik, nem vagyunk képesek lépést tartani a »külső evolúcióval«, mindez pedig még problémákhoz vezethet — igaz, mindezen problémákra nem tér ki Hawking.” — jegyzi meg a HVG ismertetője Hawking Life in the Universe c. előadása kapcsán.

Ez ahhoz képest, hogy Hawking szerint „a darwini evolúció végetért”, nem nagy eredmény. Ezek szerint ugyanis a darwini evolúció mégsem ért véget, ha egyáltalán valaha is volt bármiféle értelemben vett evolúció, nem pedig csak zsonglőrködünk a szavakkal.

A hangzatos és absztrakt szavak efféle halmozása nagy vonzóerő azok számára, akik nem szoktak maguktól gondolkozni. „Az emberek által generált adatfolyam hatalmas” — vegyük csak szemügyre ezt a kijelentést. Bárki, tehát bárki ismeri ezt az állítólagosan valahol létező „adatfolyamot” és tud belőle szelektálni, mely adatok helyesek, melyek nem? Egy sci-fi szerző vagy egy isten talán, de nem ember. Nem maradt-e minden ugyanúgy, mint régen volt: van, aki tud ezt-azt, mások meg amazt, van aki sok dologban bölcs, mások meg szinte semmiben? Nem maradt-e ugyanúgy, hogy az ember felejt és szenilissé lesz, nem pedig csak tanul? Nem maradt-e ugyanúgy, hogy az emberi megismerés azért sem „halmozható fel”, mert nem csak racionális szinten stagnál, hanem nem-racionális szegmensei is vannak, amelyek olykor egyenesen kifejezhetetlenek, minden esetben ugyanannyira szubjektívek, emberi karaktereken átszűrtek, negatív értelemben pedig paranoidok, megvezethetők és sebezhetők, mint bármikor a történelem folyamán? Nem maradt-e továbbá ugyanúgy, hogy az absztrakt ismerettel semmire sem megyünk, még ha ezer könyvtárunk vagy internetes pdf-raktárunk van is, amennyiben nem látjuk át és nem tudjuk ezeknek még legadatszerűbb tartalmait sem a gyakorlatban felidézni és helyzetekben alkalmazni? Nem maradt a világ racionálisan kiszámíthatatlan, uralhatatlan „terep”, amelyben bármi és bárminek az ellenkezője is megtörténhet vagy megtapasztalható, csak idő kérdése?

Tudnának Önök, kedves Olvasók, mondjuk nem hogy száz-, de csak egyetlen harcművészetből vagy keleti meditatív módszer alkalmazásából vizsgát tenni a Szalonban? Akár még úgy is, hogy elolvastak az ügyben minden fellelhető és el nem feledett, porosodni nem hagyott anyagot? Nem feltételezi a tudás (bármiféle komoly tudás) az átadást, a próbát és ellenpróbát, a személyes képességek meglétét? Nem feltételezi ezeket még a cipész-szakma vagy akár a palacsintasütés is?

És — hogy ne menjünk ilyen elméleti távolságokba — mondjuk esti tévénézéssel mit lehet akárcsak a kutyánk vagy macskánk természetének pontos ismeretéből is elsajátítani?

Ha pedig így van, akkor hol itt a lényegi változás, hol itt az evolúció? Legfeljebb ott, hogy ma az emberek zöme olyan buta, hogy azt hiszi, mindez megváltozott. Ez viszont nem evolúció, hanem involúció. Nem kibontakozás, hanem hanyatlás, és nem minőségi előrelépés, hanem tartalmatlan mennyiségbe hullás, totális szétesés.

Ahogy René Guénon is írta — igazság szerint túl finoman fogalmazva — A fejlődés mítosza c. cikkében (1934-ben): „Könnyűszerrel látható az a tudatlan látszatigazság, amelyre a haladás elképzelése támaszkodik. Eme látszatigazság azt feltételezi, hogy az emberiség összességében egy folyamatos és egyöntetű haladást követ: e szélsőségesen leegyszerűsítő szemlélet azonban minden ismert ténnyel szemben áll. A történelem ugyanis minden korszakban egymástól független, gyakorta eltérő civilizációkat alakított ki, míg ezek közül egyesek megszületnek és kibontakoznak, addig mások hanyatlásnak indulnak és elhalnak, vagy valamilyen kataklizma folytán váratlanul megsemmisülnek: az új civilizációk pedig távol állnak attól, hogy a régi civilizációk örökségét mindig összegyűjtsék. Ki merné például komolyan állítani, hogy a modern nyugatiak — még ha közvetetten is — hasznosították volna a káldeusok vagy az egyiptomiak által összegyűjtött ismeretek nagy részét, nem beszélve más civilizációkról, amelyeknek még a neve sem jutott el hozzánk? Egyébként nem kell túl messzire viszszamenni a múltban, hiszen vannak olyan, az európai középkorban művelt tudományok, amelyekről manapság a legcsekélyebb elképzelés sincs.”

Hasonló ehhez a „társadalmi mobilitás” mítosza is, az emberi progresszió forradalmi „hagyományának” egyik vesszőparipája, amely az utóbbi évszázadban gyorsult fel végleg. E hipotézis helytelenségének illusztrálásához elég azt megállapítani, hogy az ó- és középkorban olyan évezredekre szóló és azóta is teljes pompában álló épületeket emeltek, amelyeket felruháztak nem csak a fizikai, de az általuk hordozott esztétikai és szellemi üzenetek ellenállóvá tételével is. Mára pedig alig van közönséges kőműves, aki egyik téglát tisztességesen a másikra tudja helyezni.

Az a minimum, hogy evolúció helyett alkonyról beszéljünk. De talán tisztességesebb lenne úgy fogalmazni, hogy már késő este van.

Biológia és képzőművészet — a piltdown-i ember

Zoltán és a piac közkívánalmára a Tea-Kör számára írta Lornyon professzor, a droid-, troll- és mémkutatás kiváló franciaországi képviselője.

\O=O\

Már írtunk volt az egykor híres indiai Ráma-margarinról és kárpát-medencei rokonáról, a Túró-Rudiról.

Érintőlegesen szóba került már a közismerten mállós piltdown-i teasütemény esete is. De hagyjuk meg a szakácsművészetet a lányoknak.

Ezúttal komolyabb dolgokkal foglalkozunk. A piltdown-i emberrel, más néven Eoanthropus dawsoni c. objet trouvé-val, amelyet egyesek Sir Conan Doyle leleményének tulajdonítanak. A Komolytudósok nevű társaság ezt az alkotását 1912-ben hozta össze, 1953-ig minden szalonban kiállították, könyveket díszítettek vele, mígnem egy műkritikus azt nem állította, hogy egy orángután, egy csimpánz és egy homo sapiens-egyed törmelékeinek kombinációja, s mint ilyen, immár rég kiment a divatból. Mivel a közönség innentől nem bálványozta többé az alkotást, gyorsan eltették szem elől, be a Fogadó a beszélő majomhoz „büszkeségeink” vitrinjébe.

A Komolytudósok Charles Dawson vezetésével a Londoni Földtani Társaság ülésén leplezték le művüket, amely osztatlan sikert aratott. Habár Marcellin Boule és Gerith Smith Miller 1915-ben, Franz Weidenreich pedig 1923-ban már tákolmánynak nevezték és fércmunkának tartották a fantáziakoponyát, a szobrászokat (a már említett Dawson-t és Arthur Smith Woodward-ot, a British Museum földtani részlegének vezetőjét) még 30 évig övezte elismerés. Mi még ma is elismerjük őket, hiszen de gustibus non est disputandum.

Az irodalmi osztály természetesen előbb összehozta a lelőhellyel kapcsolatos mítoszt, amelyet Gellér B. István is megirigyelhetne. 1938-ban még szövegezett emlékművet is avattak szónoklat kíséretében a „lelet” helyén a felfedezők és az „emberelőd” tiszteletére, sőt kocsmát is elneveztek a közelben a piltdown-i emberről.

To be continued ugyanitt.

Mert közben Mr. Pharmacist megtalálta a hiányzó láncszemet. Ezennel felkérem őt, hogy mutassa be kis, tudósokból álló körünknek.
Gyógyszerész úr, prezentálná a leletet?

John Cooke festménye a Komolytudósok nevet viselő, többnyire szabadkőműveseket tömörítő művészeti társaságról. A társaság tagjai A beszélő majomhoz nevű fogadóban találkoztak, s ott hódoltak az OuLiPo-hoz hasonló ironikus irodalmi-festészeti és szobrászati tevékenységüknek.

Hátsó sor (balról):
F. O. Barlow, G. Elliot Smith, Charles Dawson, Arthur Smith Woodward.

Első sor:
A. S. Underwood, Arthur Keith, W. P. Pycraft, és Sir Ray Lankester.

Evolucionista érveléstechnika (részlet egy hosszabb beszélgetésből)

Kérdés:

„a piltdown-i ember és tsai. + a ramapithecus és a rudapithecus? Ezekkel mi a helyzet?”



Válasz:

„Hej Loxon elvtárs nézz már annak mégegyszer utána hogy mi kérdezel.

Nem mernék belemenni mert félek attól hogy nagyon ledegradálóen tudnék csak egy olyan emberről írni akinek NYILVÁNVALÓAN halvány lila hm .... sejtése sincs az evolúcióról, mégis állandóan mindenféle ész nélküli nagyon sokszor eredeti XIX. századi kritikát fogalmaz meg vele szemben. Hát ez nagyon eredeti.

Nem ártanai egy kicsit tanulni is?

Gondolom sejted kedves Loxon testvér (vagy elvtárs?) hogy egy komolyabb tengerentúli egyetemen kérdezés nélkül rúgnának ki ezekkel az értelmezhetetlen, ordítóan ideiológiai megfontolásból támogatott elméleteiddel, cikk támogatásaiddal.

Tudod rá a választ hogy miért? Biztos a gonosz ateisták miatt.

Szerintem következőleg a lapos a Föld és van valami négy elefént teknősbékával témát kezdjétek elemezni, hátha közelebb fogtok kerülni a megoldáshoz.

Opsza. Jé, hogy volt tévedés a tudományban? Micsoda csoda! Azt a mindenit.

Javaslom jelöltessétek magatokat ezért valamilyen Nobel díjra vagy legalábbis koronázzátok magatokat királlyá és máris megvan az égető problémáikra a megoldás - á lá monarchia. Ha már ennyire urat akartok (én nem vállalom mint mondtam). Ejnye-bejnye kis szado-mazo domina igénylő társaság.

Bár lehet hogy a mindenható és tévedhetetlen kreacionista és IT-s logikához szokott embereknek ez kivágja a biztosítékot...

Szóval jó vicc ami itt folyik, de tényleg. És hogyan osztjátok az észt, tiszta komédia. Remélem nem az óvodából írogattok, nyugtassatok meg, mert akkor ez már rám nézve is minődítő tényező...

Komolyabbra fordítva a szót, bár kicsit nehézkes, mert tényleg komédia kategória az ami itt folyik és hozzá micsoda KOMOLYSÁGGAL:

Javaslom nektek kissé tanuljatok már az evolúcióról hiteles forrásból mielőtt bármit leírtok. Tényleg nem ártana. Ennél jobb és jóindulatúbb tanácsot és segítséget nem tudok adni. Addig specifikumokról tényleg nincs értelme beszélgetni, hiszen az alapfogalmakkal óriási a probléma.

És képzeljétek Buchanan nem hiteles forrás (még csak nem is ért hozzá). Nézzetek utána hogy miért nem.

Nem hagy nyugtot a humorérzékem, bocs' érte:

Nekem nem volt meg Kolnai, ugyanis heteroszex vagyok.

Hadd kérdezzem már meg akkor:
nektek Darwin megvolt?

ps.: sorry előre is a hejjesírássi hibákért de gyorsan írtam...”

Posztunkat konzervatív járművekkel illusztráltuk

Evolucionizmus Reloaded

A Teakraták gonoszsága állítólag a provinciális magyar mucsából magyarázható meg. Tőlünk Nyugatra nem gonoszkodnak ennyit.


Viszont úgy tűnik, Pat Buchanan szintén provinciális mucsai bunkó, mert egy könyv kapcsán ekézi az evolucionistákat:

“You have no notion of the intrigue that goes on in this blessed world of science,” wrote Thomas Huxley. “Science is, I fear, no purer than any other region of human activity; though it should be.”

As “Darwin’s bulldog,” Huxley would himself engage in intrigue, deceit and intellectual property theft to make his master’s theory gospel truth in Great Britain.

He is quoted above for two reasons.

First is House passage of a “cap-and-trade” climate-change bill. Depending on which scientists you believe, the dire consequences of global warming are inconvenient truths—or a fearmongering scheme to siphon off the wealth of individuals and empower bureaucrats.

The second is publication of The End of Darwinism: And How a Flawed and Disastrous Theory Was Stolen and Sold, by Eugene G. Windchy, a splendid little book that begins with Huxley’s lament.

That Darwinism has proven “disastrous theory” is indisputable.

“Karl Marx loved Darwinism,” writes Windchy. “To him, survival of the fittest as the source of progress justified violence in bringing about social and political change, in other words, the revolution.”

“Darwin suits my purpose,” Marx wrote.

Darwin suited Adolf Hitler’s purposes, too.

“Although born to a Catholic family Hitler become a hard-eyed Darwinist who saw life as a constant struggle between the strong and the weak. His Darwinism was so extreme that he thought it would have been better for the world if the Muslims had won the eighth century battle of Tours, which stopped the Arabs’ advance into France. Had the Christians lost, (Hitler) reasoned, Germanic people would have acquired a more warlike creed and, because of their natural superiority, would have become the leaders of an Islamic empire.”

Charles Darwin also suited the purpose of the eugenicists and Herbert Spencer, who preached a survival-of-the-fittest social Darwinism to robber baron industrialists exploiting 19th-century immigrants.

Historian Jacques Barzun believes Darwinism brought on World War I: “Since in every European country between 1870 and 1914 there was a war party demanding armaments, an individualist party demanding ruthless competition, an imperialist party demanding a free hand over backward peoples, a socialist party demanding the conquest of power and a racialist party demanding internal purges against aliens—all of them, when appeals to greed and glory failed, invoked Spencer and Darwin, which was to say science incarnate.”

Yet a theory can produce evil—and still be true.

And here Windchy does his best demolition work.

Darwin, he demonstrates, stole his theory from Alfred Wallace, who had sent him a “completed formal paper on evolution by natural selection.”

“All my originality … will be smashed,” wailed Darwin when he got Wallace’s manuscript.

Darwin also lied in The Origin of Species about believing in a Creator. By 1859, he was a confirmed agnostic and so admitted in his posthumous autobiography, which was censored by his family.

Darwin’s examples of natural selection—such as the giraffe acquiring its long neck to reach ever higher into the trees for the leaves upon which it fed to survive—have been debunked. Giraffes eat grass and bushes. And if, as Darwin claimed, inches meant life or death, how did female giraffes, two or three feet shorter, survive?

Windchy goes on to relate such scientific hoaxes as “Nebraska Man”—an anthropoid ape ancestor to man, whose tooth turned out to belong to a wild pig—and Piltdown Man, the missing link between monkey and man.

Discovered in England in 1912, Piltdown Man was a sensation until exposed by a 1950’s investigator as the skull of a Medieval Englishman attached to the jaw of an Asian ape whose teeth had been filed down to look human and whose bones had been stained to look old.

Yet three English scientists were knighted for Piltdown Man.

Other myths are demolished. Bird feathers do not come from the scales of reptiles. There are no gills in human embryos.

For 150 years, the fossil record has failed to validate Darwin.

“The extreme rarity of transitional forms in the fossil record persists as the trade secret of paleontologists,” admitted Stephen J. Gould in 1977. But that fossil record now contains even more species that appear fully developed, with no traceable ancestors.

Darwin ruled out such “miracles.”

And Darwinists still have not explained the origin of life, nor have they been able to produce life from non-life.

The most delicious chapter is Windchy’s exposure of the Scopes Monkey Trial and Hollywood’s Bible-mocking movie Inherit the Wind, starring Spencer Tracy as Clarence Darrow.

The trial was a hoked-up scam to garner publicity for Dayton, Tenn. Scopes never taught evolution and never took the stand. His students were tutored to commit perjury. And William Jennings Bryan held his own against the atheist Darrow in the transcript of the trial.

In 1981, Gould had this advice for beleaguered Darwinists:

“Perhaps we should all lie low and rally round the flag of strict Darwinism … a kind of old-time religion on our part.”

Exactly. Darwinism is not science. It is faith. Always was.

Forrás: Chronicles Magazine

Egy rövid megjegyzés az evolucionizmus kapcsán

A teakraták egyik kedvenc elfoglaltsága az evolucionizmus fikázása, illetve azzal kapcsolatban bizonyos kérdések feltétele. Mivel én nem csak a hazai ballibbantak elmondásaiból hallok az amerikaiakról, és az ottani viszonyokról, így kénytelen vagyok a ballibbantak meséit is a megfelelő szkepszissel kezelni. Az egyik ilyen mese az, hogy Amerika már annyira haladó, hogy ott tesznek magasról az élet keletkezésének vallásos magyarázatára, illetve hogy csak néhány fundamentalista idióta vallja magáénak ezt, és ahogy a Todomány Halad, úgy nyomja le a hülyevallásosokat.

Néhanapján ilyen-olyan blogokra tévedek szörfözgetés közben, s mit ad Isten, egy libertinus — aki már tanúbizonyságot tett arról, hogy a kereszténység mint barbarizmus témakörének szakavatott ismerője — is jól megmondta, hova tegyék a hülyevallásosok a bibliájukat a teremtésmítoszokkal együtt.

De lássunk csak két állítást egymás után.

1) „Figyeljétek a billentyűzetem mozgását: az evolúció bizonyított tézis.”
2) „Mint bármilyen emberi produktum, tökéletlen, vannak gyenge pontjai, sok fehér folt/fekete lyuk van benne. De megfigyelésen/mérésen, empirikus + műszeres vizsgálaton alapul.”

Ez a két állítás pont egymást követi. Nincs ezzel komolyabb probléma, csak az, hogy egymásnak ellentmondó állításokról van szó. Amennyiben sok fehér, illetve fekete folt van benne, addig nem bizonyított tézis, csupán egy elmélet a sok közül. Hogy a hülyevallásosoktól irtózók számára is érthető legyen: hinniük kell bizonyos komponensekben ahhoz, hogy elfogadják.

A hiedelem ellenére Amerikában elég nagy szarban vannak az evolucionizmus dogmatikusai, ugyanis Polányi 1968-as cikke után nem voltak képesek kielégítő válaszokat adni az ott feltett kérdésekre. Szívás. Így maradnak azok a válaszok, hogy „ez még hiányzik, de majd megtaláljuk”, ami viszont nem elégíti ki a “Science” kritériumait.

Minekutána jómagam nem vagyok természettudós, nem kívánok kimerítően erről értekezni, ellenben a hibás előfeltevésekre talán rá merészelek mutatni. Az eszmetörténészek azonban azt is tudják, hogy Darwin bizony sokat merített kora társadalom-elméleteiből (mosoly).

(Gratulálok a videó kommentátorának, aki a kreacionizmus kritikáját olvasta ki a videóból, by the way. Vagy angolul, vagy simán csak gondolkodni nem tud.)

Csabának az evolucionizmusról

Ez A Darwin Év hatalmas Piaci Rést jelent, amit igyekszünk kitölteni. Ahogyan látom, az evolucionizmus ellen érvelni reménytelen, mert sokféle van, és mert nem tudományos elmélet a popperi értelemben: nem falszifikálható. (De kijaza a Popper?) Világkép, sokféle változattal a fundamentalista ateista Dawkinstól kezdve az — Ó, borzalom! — Darwint elfogadó konzervatívokig.

Bölcsészektől erősen megfertőzött teázónkat az izgatja, és a vita egyik tétje ma biztosan az, hogy az élet keletkezése és az emberi lélek megmagyarázható-e Isten feltételezése nélkül?

Természetesen nincs abban semmi különös, hogy az ember csodálkozását kiváltó jelenségeket Istenre való közvetlen utalás nélkül próbáljuk megmagyarázni. Ha szüleink, gyerekeink, asszonyunk, főnökünk vagy diákjaink valamit kérdeznek tőlünk, nem az égre bökünk mutató ujjunkkal és nem azt mondjuk: „Isten akarata”, „Csoda”, „Hittitok”. (Bár, utóbbi évtizedekben, főleg a kies hazában gyakorta hasonló esetben magyarázatként azt halljuk: „A Párt”, „Haladás”, „Brüsszel” és hasonlók.)

Grotius az európai szellem egyik jellemzőjét fogalmazta meg: „Amit eddig elmondottunk, az helytálló volna akkor is, ha feltennők — márpedig ezt a legnagyobb bűn elkövetése nélkül még feltételezni sem lehet —, hogy Isten nem létezik, vagy nem törődik az emberek dolgaival.”

Mégis, az élet és a lélek Isten nélküli magyarázata tűnik az evolucionizms körüli viták velejének. Nick Lane mostani könyve az evolúció 10 újítását sorolja fel, amelyek közül legalább három a fenti problémára vonatkozik.

1. Az élet eredete

A jelen hipotézis szerint az óceán alján lévő meleg vizű repedésekben keletkezett az élet. Az egyik típus hidrogént juttatott a vízbe, amivel méhkaptár szerű cellákat hozott létre ásványi falakkal. Ezek a cellák koncentrálták az organikus molekulákat hihetetlen mértékben. (De honnan voltak az élő molekulák? És miért koncentrálódtak a cellákban? Stb.)

2. DNS

A DNS is az említett cellákban jött létre.

3. Fotoszintézis

4. Az összetett sejt

Baktériumok összeolvadásának eredménye, amely valószínűtlen kiméra nélkül nem indult be az evolúció, és amely összeolvadás ellentmond mellesleg az evolúció divergencia elvének.

5. Nem

A nemiség abszurd, egy csomó betegség és gyenge gének átadásával, és a gének véletlen kombinációjával jár. Sőt, hímekre is van szükség miatta, ami a feministák és evolucionisták szerint helypazarlás. A nemek magyarázata volt a 20. századi evolucionizmus egyik problémája. Természetesen, per definitionem, csak evolúciós termék lehet és funkcionális, hiszen létezik. Ezért, a megcáfolhatatlanság miatt voltam bátor nem tudományos elméletnek nevezni az evolucionizmust — szigorúan popperi értelemben.

6. Mozgás

7. Látás

8. Meleg vér

9. Tudat

Még a méheknek is van tudata — állítólag. És van lelke is? Azt nem tudjuk, hogy a neuronok, hogyan csinálnak érzelmeket. A méhek neuronjai megjutalmazzák a méhet, ha nektárt talál. És? A tudat a szerző szerint az utolsó nagy probléma, amely a természetes szelekció megértésének újában áll.

10. Halál

És van a teakrata alternatíva.

Apró pletykák Darwin úrról

E hónapban még nem esett szó Charles Darwinról, ami illusztris Körünkben már-már blaszfémiaszámba megy. Ezt a pótolhatatlan hiányt szeretném most kielégíteni.

„Hogy [a szőkeség] sikert, vagy szerencsétlenséget jelent-e, ezzel a kérdéssel még Darwin is foglalkozott. A tudós a Fajok eredete című művének megjelenése után tíz évvel próbálta megfejteni, hogy a hajszínnek van-e szerepe a partnerválasztásban. A Bristoli Királyi Kórházból kapott adatokkal végül Darwin nem igazán tudott mit kezdeni, a statisztika ugyanis elég ellentmondásosnak bizonyult: eszerint az akkoriban házasságban élő nők 52%-ának sötét volt a haja, és csak 15% volt szőke. Az egyedülállók közül viszont 39% volt sötét hajú, és 22% a szőke. Ennek hatására a tudós fel is adta azon elmélet bizonyítására tett kísérleteit, miszerint a szőke nők sikertelenségük miatt lassan eltűnnek a Föld színéről.”

Ez rossz hír Sedith-nek, különösen hogy az idézet forrása, a Velvet szerint „az ENSZ egészségügyi szervezetének tanulmánya szintén hasonlóról számol be, mégpedig, hogy az utolsó szőke 2202-ben fog megszületni Finnországban.”

Körünk nevében szeretnék tiltakozni e malevolens intézkedés ellen. Magam mielőbb a szőkék genetikai világörökségének élharcosa kívánok lenni. Természetesen a magas szőkéké.

*

Nemrég tudományos konferencziát is szerveztek Charles-ról, a tudósról, Darwin öröksége (vagy ökörsége, már nem emlékszem) címmel. Ennek egyik érdekes pontja volt, amikor a nagy ánglus tudósról az alábbi megjegyzés tétetett:


Nem tudom, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy így volt-e vagy sem, de újfent tiltakozom, ezúttal a nővérek bánásmódja ellen. Az ember nővére (régebbi nyelven nénje) általában gonosz. Az elnyomott öcsikék nevében emelem fel (szociál)Darwin emlékéért szavamat. Véleményem szerint a Trafalgar Square negyedik szoborpillérére az elnyomott Darwin mellszobrát kellene elhelyezni, amint épp helyesírási hibát vét.

Elhatárolódom!

Az Index annyira jobbratolódik, hogy baloldalát már homály fedi. Az egyik vezető náci publicistája pl. természettudományos vizsgálat tárgyává tenné a szociológusokat:

„Mi az a predátor? Ezt minden négyéves gyerek tudja, csak a Természettudományi Múzeum szakemberei nem: egy pókállkapcsú és szociológusfejű, gonosz űrlény. Legújabb kiállításukon mégsem egy tízszeres életnagyságú Dessewffy Tibort állítottak ki, amint fogókarjával magához ránt egy éppen ötmillió forint alatti tanulmányírási lehetőséget, hanem egy földigilisztát zsákmányoló óriásvarangyot.”

Az evolucionizmus tájékán amúgy is érdeklődő teakraták természetesen minden további nélkül berendeznének egy természettudományi múzeumot szociológusokból, liberális publicistákból, és balos populista politikusokból. Az evolúció vastörvényei szerint lehetne korszakolni, rendszerezni őket.

Házi teakrata szakértőimhez fordulok egy költői kérdéssel: vajon melyik volt korábban, a szociológus, vagy a liberális publicista, és ha azonos tőről fakadnak, akkor hogyan érvényesül a természetes kiválasztódás?

Alkalmazkodás és véletlen

Annyit magyarázták evolucionista barátaink az alkalmazkodáson és a véletlenen alapuló fejlődést, minőségi feljavulást, hogy lassan-lassan csak megértettem.


Itt van nekünk ez a nagy problémánk. A Haladás Erői mintha megtorpannának, és nagyon sajnos, de úgy tűnik a vérfarkasok vezérét megválasztják, és hatalomra juthat. Ez nyilvánvalóan a Vég. Alkalmazkodniuk kell a haladóknak az új helyzethez. A választás nem jó, más módon kell eldönteni, kié legyen a kormányzati hatalom. Lehetne örökletes, azonban az nem demokratikus.

A demokrácia — egyenlőség — szellemével és tapasztalatával egyezik és, mint itt sokan elmagyarázták, az evolúciót, a jobb alkalmazkodást segítené, ha a kormányzati tisztséget sorsolással döntenénk el. Ez működött Athénban, működött Velencében. Ki ne akarna olyan szép és gazdag világban élni, mint az antik Athén és Velence? Tehát, választások helyett legyen jövő tavasszal sorsolás.

A Tea-Kör ajándéka Darwin szülinapjára

Teakadémiánk (levelező tagok fent) méltóképpen ünnepli Charles Darwin 200. születésnapját. Valójában elsősorban a darwinizmust és a posztdarwinizmust, a militáns evolucionizmus és a Dawkins-kór (©Tölgy, 2009.) születését ünnepeljük, egyszersmind az ezzel összenőtt atheizmust, a-teaizmust.

Fejlett vendégeinknek ajánljuk:

• Biológia vagy festészet?
  
• Az élet (figyelemmel a kommentárokra is)
  
• A tudomány vesszőfutása
• Az arrogáns tudós evolúciója
• A Ramapithecus hanyatlása
• A Pithecus Erectus-ról
• Fogas kérdés
• Van-e időbeli kezdete a teremtésnek?
• (Általában a tudományos frontról)
• Busz-szlogen generátor
  

Fejletleneknek:

• www.darwinnap.hu
• Bizonyíték a Csapásmérő Tea-Klub elrettentő vizierejéről

Quis: Mikor él(t)?

Párbeszéd a páholyban:

Mr. Pharmacist: De látja, az ükapám ükapját már nem tudom megkérdezni, szőrösebb volt-e mondjuk a háta. Megfogtak a darwinisták.

Loxon: Bizony, az Ön hitetlen szemei elől elrejlik az igaz tudás. Az csak a beavatással (PhD) nyílik meg a helyes szívű emberek számára.