A végső dolgokról

Noha Loxon óhaja a zsidó tematikájú írások csökkentése volt nemrég, veszem a bátorságot és egy rövid poszt erejéig — jóllehet csupán közvetetten, a szerző származása révén — mégis érintem a kérdést. Hogy ne vádolhassa Körünket senki azzal, hogy szándékosan híres/hírhedt alakokat citálunk ide és rajtuk köszörüljük amúgy is borotvaéles klaviatúráinkat, most az általam kedvelt és nagyrabecsült Otto Weininger néhány aforizmáját tárnám a nagyérdemű elé, amelyek ezúttal nem a zsidóságról, hanem sokkal lényegibb problémákról szólnak. A szövegek németül és angolul is elérhetőek ezen az oldalon.




Ha az ember születésekor nem veszítette volna el magát, akkor nem kellene magát újra keresnie és magához térnie.

*

»A világ az én képzetem« — hogy ez egy örök, megcáfolhatatlan igazság, annak kell, hogy legyen valami oka. Mindazok a dolgok, amiket látok, nem tárják elém a teljes igazságot, tekintetem elől mindig eltakarják a legfőbb létet. Amikor megszülettem, ezt az önámítást és látszatot követeltem magamnak. Amikor világra akartam jönni, lemondtam arról, hogy egyedül az igazságot akarjam. A dolgok csupán jelenségek, azaz mindig csak szubjektivitásomat tükrözik vissza.

*

Addig él az ember, amíg vissza nem tér az Abszolútumhoz vagy a Semmihez. Ő maga határozza meg szabadon jövőbeli életét: vagy Istent választja vagy a Semmit. Vagy megsemmisíti önmagát, vagy megteremti magát az örök életre. Egy kettős folyamat lehetséges a számára: az egyik az örök élethez (a tökéletes bölcsességhez és világossághoz, egy az igaz és a jó ideájának tökéletesen megfelelő állapothoz), a másik az örök megsemmisüléshez vezet. De mindig a két irányvonal valamelyike felé tart: nincs harmadik.

*

A dualizmus abban áll, hogy az általunk gondolt érzeteket nem mi teremtjük.