Loxonunk kérésének örömest eleget téve közzéteszem Körünkben a némrégiben elhunyt Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin néhány nagyszerű gondolatát, a Nobel-díj átvétele apropóján publikált esszéjéből.
Dosztojevszkij egyszer rejtélyesen azt mondta: „A szépség menti meg a világot.” Mit jelenthet ez? Sokáig úgy tűnt, ez nem több, mint frázis. Hogyan is volna ez lehetséges? Vérszomjas történelmünkben mikor, kit és mitől mentett meg a szépség? Megnemesített, felemelt, rendben van – de kit mentett meg?
A szépség lényegének, a művészet mibenlétének azonban van egy sajátossága: a valódi műalkotás meggyőző ereje cáfolhatatlan, hatalmába keríti a még elzárkózó lelkeket is. Politikai beszédet, célirányos publicisztikát, társadalmi programot, filozófiai rendszert – látszólag jól és logikusan – hibára, hazugságra is lehet építeni; nem mindjárt derül ki, mi az, ami rejtett, mi az, ami torz. S ha egy ellenkező beállítottságú beszéd, publicisztika, program, más típusú filozófia kerül a viták középpontjába, ismét jónak és logikusnak tűnik minden, azt is elfogadjuk. Ezért van és hiányzik egyszerre irántuk a bizalom.
Hiába a meggyőzés, ha a szívnek ez kevés.
A műalkotás viszont magában hordja saját művészi hitelességének zálogát: mesterségesen kigondolt, erőszakolt koncepciók nem állják ki a képiség próbáját – mindkettő összeomlik, gyengének, sápadtnak bizonyul, nincs meggyőző ereje. Azok a művek azonban, melyek az igazságban gyökereznek, s azt tömör-eleven formában közvetítik nekünk, megragadnak, magukhoz láncolnak bennünket – s nem lesz senki, évszázadok múltán sem, aki megkérdőjelezné igazukat.
Talán mégis lehetséges, hogy az Igazság, Jóság, Szépség régóta ismert hármas egysége nem pusztán üres, elavult formula, ahogy azt önhitt, materialisztikus ifjúságunk idején gondoltuk? Ha e három fa koronája egybefonódik, amint azt tudósok állították, de az Igazság és a Jóság túlságosan merészen feltörő, túlságosan egyenes hajtásai elsorvadnak, lenyesik őket, nem tudnak kibontakozni – lehetséges, hogy a Szépség különleges, váratlan titkos sarjai törnek a magasba, s növik be ugyanazt a helyet, mindhárom feladatát betöltve?
S akkor már nem alkalmi kijelentés, hanem jövendölés az, amit Dosztojevszkij ír: „A szépség menti meg a világot.” Hiszen neki megadatott a látás, a megvilágosodás csodálatos képessége. Ez nem jelenti-e vajon azt is, hogy a művészet, az irodalom valóban segítségére lehet a mai világnak? Megpróbálom ma itt kifejteni azt a keveset, amit az évek során e feladatból felismertem.
*
Dosztojevszkij egyszer rejtélyesen azt mondta: „A szépség menti meg a világot.” Mit jelenthet ez? Sokáig úgy tűnt, ez nem több, mint frázis. Hogyan is volna ez lehetséges? Vérszomjas történelmünkben mikor, kit és mitől mentett meg a szépség? Megnemesített, felemelt, rendben van – de kit mentett meg?
A szépség lényegének, a művészet mibenlétének azonban van egy sajátossága: a valódi műalkotás meggyőző ereje cáfolhatatlan, hatalmába keríti a még elzárkózó lelkeket is. Politikai beszédet, célirányos publicisztikát, társadalmi programot, filozófiai rendszert – látszólag jól és logikusan – hibára, hazugságra is lehet építeni; nem mindjárt derül ki, mi az, ami rejtett, mi az, ami torz. S ha egy ellenkező beállítottságú beszéd, publicisztika, program, más típusú filozófia kerül a viták középpontjába, ismét jónak és logikusnak tűnik minden, azt is elfogadjuk. Ezért van és hiányzik egyszerre irántuk a bizalom.
Hiába a meggyőzés, ha a szívnek ez kevés.
A műalkotás viszont magában hordja saját művészi hitelességének zálogát: mesterségesen kigondolt, erőszakolt koncepciók nem állják ki a képiség próbáját – mindkettő összeomlik, gyengének, sápadtnak bizonyul, nincs meggyőző ereje. Azok a művek azonban, melyek az igazságban gyökereznek, s azt tömör-eleven formában közvetítik nekünk, megragadnak, magukhoz láncolnak bennünket – s nem lesz senki, évszázadok múltán sem, aki megkérdőjelezné igazukat.
Talán mégis lehetséges, hogy az Igazság, Jóság, Szépség régóta ismert hármas egysége nem pusztán üres, elavult formula, ahogy azt önhitt, materialisztikus ifjúságunk idején gondoltuk? Ha e három fa koronája egybefonódik, amint azt tudósok állították, de az Igazság és a Jóság túlságosan merészen feltörő, túlságosan egyenes hajtásai elsorvadnak, lenyesik őket, nem tudnak kibontakozni – lehetséges, hogy a Szépség különleges, váratlan titkos sarjai törnek a magasba, s növik be ugyanazt a helyet, mindhárom feladatát betöltve?
S akkor már nem alkalmi kijelentés, hanem jövendölés az, amit Dosztojevszkij ír: „A szépség menti meg a világot.” Hiszen neki megadatott a látás, a megvilágosodás csodálatos képessége. Ez nem jelenti-e vajon azt is, hogy a művészet, az irodalom valóban segítségére lehet a mai világnak? Megpróbálom ma itt kifejteni azt a keveset, amit az évek során e feladatból felismertem.
Bagi Ibolya fordítása
Gustave Moreau: A jelenés
(1874-76 körül, olaj vásznon, 142 x 103 cm,
Musée Gustave Moreau, Párizs)
Musée Gustave Moreau, Párizs)
Bejegyzések
