A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maggie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maggie. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 13., vasárnap

Ha igaz a hír...

... akkor Thatcher semmilyen értelemben nem lehetett konzervatív politikus.


Mert 72 év kommunizmus után a kiherélt Németországtól rettegni, és ismét a SZU-hoz fordulni annak ellenében nem hogy nem konzervatív, de egyenesen kommunista dolog. Ahhoz a Gorbacsovhoz, aki 1991-ben még egy kicsit bevonult a Baltikumba fenyíteni, és csak akkor vonult ki Magyarországról, mikor már megvolt a rendszernek az ő váltása. (Ezek az alfejezetek is meglehetősen kétértelműek, és megmutatják, mennyire kétes alapokon áll az úgynevezett „egzakt” történelemtudomány — ez egy „szkeptikusblog”-nak szánt félre volt.)

Azt, hogy az 1943-ig Pétain-hű (vagy már addig is csak kém/ügynök) François Miterrand nem volt konzervatív politikus, mindenki tudja. De Thatcher-től, a „vaslady”-től azért — legalább névlegesen — több lett volna elvárható.

Persze, csak ha igaz a hír. Hiszen ahogy fogalmaz a cikk:

„néhány éve egy fiatal író, Pavel Sztrojilov komoly kutatómunkába ... kezdett. Sztrojilov több mint ezer oldal dokumentumot vitt Moszkvából Londonba, ahol folytatta kutatásait.

Thatcher egyébként nem tudta, hogy nyoma marad annak, amit mond. A leirat szerint arról beszélt, hogy úgy látja, a Szovjetuniónak két lehetősége van: hagyni a keleti országokat fejlődni a maguk útján vagy fenntartani a Varsói Szerződést. Ezután azt kérte, hogy a következő mondatait ne rögzítse semmilyen jegyzőkönyv. A beszélgetés leirata mégis folytatódik, egy apró megjegyzéssel: »a következő részt emlékezetből reprodukáltuk«.

A Kreml-dokumentumokból az is kiderül, hogy Gorbacsov nem ingott meg, egyáltalán nem akart beleavatkozni a német átalakulásba. Sőt, 1989. november 3-án, hat nappal a fal megnyitása előtt egy megbeszélésen Gorbacsov, Sevadrnadze [helyesen Sevardnadze] külügyminiszter és a KGB akkori főnöke, Krjucskov megtanácskozták annak lehetőségét, hogy a Szovjetunió is segítsen a fal ledöntésében.”

Nos tehát, ha dezinformációról van szó, akkor az orosz világpolitikai nyomulás egy újabb állomásának lehetünk tanúi — amely talán nem független Oroszország és Nagy-Britannia konfliktuózus(nak tűnő) viszonyától —, és a szovjet-éra hazugságai (amelyeknek Nürnbergben természetesen éppen annyi alapja volt, mint előtte, s aztán később): ma is folytatódnak. Akárhogy is, a Nyugat titkos diplomáciája a Szovjetunióval kapcsolatban (kezdettől fogva) minden bizonnyal több titkot rejt, mintsem gondolhatnánk. Viszont Gorbacsovot, Sevardnadzét és a KGB-t (Horn Gyulával együtt) hősként beállítani, hogy is mondjam finoman: érdekes?

Valójában már a jaltai egyezmény is Európa elleni árulás volt, de a berlini fal lerombolásával és a Szovjetunió hirtelen, csendes megszűnésével kapcsolatban az ember csak csodálkozni és gyanakodni tud, hogy a történelmi jóhiszeműség, miszerint 1985-től fokozatos normalizáció történt, valahol sántít. Nem csak azért, mert a kommunistából szocialistává szerkezetváltott állampárt így kezet fogott a sokat fetisizált nyugattal, hanem mert ha igaz az, hogy a SZU és a KGB jobban akarta a berlini fal lerombolását, mint a nyugat és talán maguk a németek, akkor ezzel a nagy egyesüléssel és kebelbaráti öleléssorozattal valami ab ovo nincs rendben.

Csupán remélhetjük, hogy Margaret Thatcher (aki Ronald Reagan-éhoz kísértetiesen hasonló, sőt azzal azonos betegségben szenved) nem volt annyira aljas, mint ahogy ezen ifjú kutató beszámolója sugallja.

Sztroj(i)lov azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy Oroszország vagy valamiféle „nácik”, „iszlamisták” és egyebek szekerét tolná. Nézzük csak ezt az interjút, ahol egy fotón megszemlélhetjük különleges fizimiskáját is. Állítólag a — szintén állítólag — polóniummal ízesített teával kínált Litvinyenko barátja volt (és könyvének fordítója). (Az ám, csakhogy Litvinyenko pedig — „ellenzéki” vagy sem —, KGB-ügynök volt. — hogy ez a gyakorlatban mit jelentett, nehéz megítélni.)

Nézzék, ha a hír igaz, akkor nem tudom, ki a nagyobb gazember, a „kelet” nevű skylla vagy a „nyugat” nevű charybdis, viszont ha ez egy húzás Moszkva részéről, akkor itt a NATO-Varsói Szerződés romjain NATO-BRIC formában újrakeletkezett (vagy folytatódott) weird háború egy epizódjáról lehet szó. Az utóbbi napok fura történései (az Arctic Sea-vel kapcsolatos huzavona, az izraeli PM moszkai látogatása, Chávez egymásnak ellentmondó deklarációi stb.) ezt megerősítenék, Sztrojilov tevékenysége viszont látszólag cáfolja. Kérdés, mennyire tisztességes szándékú kutatóval és mennyire megbízható dokumentumokkal állunk szemben.

Horn Gyula és Eduard Sevardnadze aláírják a 45 éven át Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásáról szóló államközi egyezményt (1990).

2009. május 4., hétfő

Maggie

30 évvel ezelőtt, 1979 május 4-én választották meg Margaret Thatcher-t, Nagy-Britannia első női és konzervatív miniszterelnökének. Megválasztása után első nyilvános és elhíresült beszédében Assisi Szent Ferenc szavaival kezdte meg szimbolikusan a kormányzást.



Maggie 11 évig volt hatalmon, 3 választást nyert meg a Toryknak és "Európa beteg emberéből" egy megerősödött és újra 'nagy' Nagy Britanniát hagyott maga után. Ronald Reagan-nel karöltve pedig kulcsszereplők voltak a Szovjetúnió bedöntésében. Vezetőként az utolsó parlamenti beszédében is, kormányzása érdemeit védve a szocializmus ellen szónokolt.



honi footnote: MT kétszer is járt Magyarországon, 1984-ben és 1990-ben, Antall József kormányának fő támogatójaként.

2009. április 26., vasárnap

Reakciós dogmatika


Nincs mese. A magyar nép fiatalabb és idősb tagjai egyaránt magukba szívják a modernitásra oly jellemző dogmatizmust: a politikai tudás dogmákból áll, ezeket kijelölve meg lehet pontosan mondani mi a jó cselekvés, kik a szövetségesek és az ellenségek, és alapjában, minden fontos kérdés a dogmás összesimuló rendjében könnyen megválaszolható, ha alaposan megtanuljuk a dogmákat.

Az ujdondász reakciósok „természetes” módon dogmákat keresnek, mert a politikai tudást csak így ismerik; másrészt, mivel ezt várják el tőlük; harmadrészt, mivel a dogmák kéznél vannak. Az értelmiség szállítja házhoz azokat.

Az egyik ilyen kedvenc dogma a szabad piac, globalizmus, amit a jobboldalnak tulajdonítanak, és számon kérnek mindenkitől, aki virtigli/európaiértelembenvett konzervatívnak akar számítani.

Na most, a konzervatívokat nem, vagy alig érdekelte a gazdaság. A gazdaság domináns témává, ideológiai markerré a hetvenes években lett, elsősorban a neokonoknál. Akik globalisták és ideológusok, viszont magukat nem konzervatívnak hanem neokonzervatívnak nevezik.

Természetesen lehet érvelni a piac mellett, bár amikor a világ hatalmas pénzeket önt a piacpártiak zsebébe, akkor kevésbé hiteles ez az érvelés. Miképpen, nem érthető, hogy miért a vámpótlékot bevezető — azaz a szabad piacot korlátozó — Bokros Lajost tekintik a szabad piac hazai prófétájának?

Azonban a piac nem konzervatív dogma. Nem csak az elmúlt 200 év konzervatívjainál hiányzik a szabad piac kultusza, nem pusztán nem tekintették a szabad piacot a konzervatív gondolkodás sine qua non-jának, de jeles példák vannak a piac szabályozásának gondolatára a konzervatívok esetében. Ahogy pl. Burke nem szerette a francia forradalom spekulánsait, Disraeli és Bismarck jóléti szabályozásokat vezetett be, az 1945 utáni konzervatívok elfogadták a jóléti állam valóságát és — a retorikát leszámítva — a gyakorlatban Thatcher is elfogadta azt, a kereszténydemokrata-néppárti politika, általában a katolikus konzervatívok pedig mindig is a „szociális piacgazdaság” hívei voltak.

De Bush maga is egyetértőleg használta a compassionate conservative jelzőt, miképpen a kortárs amerikai és brit konzervatívoknál is jelen van az.

A neokonok kritikus lapja, a paleonak is nevezett, de az európai konzervatív — reakciós — és a déli libertárius hagyományokhoz sokkalta közelebb álló The American Conservative éppen most cikkez a Keynes-követő konzervatívokról.

A honi reakciósok dogmatikusok, számon kérik másokon kedvenc játékszereiket, kigúnyolják azokat mucsaiságukért. Pedig, mintha — mint rendesen — a mucsaizók lennének reménytelenül provinciálisok.

A konzervatívok sokszínűek. Mire jó ez a tájékozatlan magabiztosság? Hagyják meg a ballibnek, azokhoz illő.

2008. április 21., hétfő

Margaret Thatcher: There is no such thing as society

I think we have gone through a period when too many children and people have been given to understand “I have a problem, it is the Government's job to cope with it!” or “I have a problem, I will go and get a grant to cope with it!”, “I am homeless, the Government must house me!” and so they are casting their problems on society and who is society? There is no such thing! There are individual men and women and there are families and no government can do anything except through people and people look to themselves first. It is our duty to look after ourselves and then also to help look after our neighbour and life is a reciprocal business and people have got the entitlements too much in mind without the obligations, because there is no such thing as an entitlement unless someone has first met an obligation and it is, I think, one of the tragedies in which many of the benefits we give, which were meant to reassure people that if they were sick or ill there was a safety net and there was help, that many of the benefits which were meant to help people who were unfortunate — “It is all right. We joined together and we have these insurance schemes to look after it”. That was the objective, but somehow there are some people who have been manipulating the system and so some of those help and benefits that were meant to say to people: “All right, if you cannot get a job, you shall have a basic standard of living!” but when people come and say: “But what is the point of working? I can get as much on the dole!” You say: “Look” It is not from the dole. It is your neighbour who is supplying it and if you can earn your own living then really you have a duty to do it and you will feel very much better!

2008. április 20., vasárnap

Van-e társadalom?

A szociológusok kedvelt témája a „társadalomra” való hivatkozás. Kissé paradox módon, hiszen a XVI.-XVII. században a „társadalom” fogalma épp egy önszabályozó, önmagát fenntartó közösség jelentésével bírt, ma pedig külön „szakértői” munkával szükséges a társadalmat létrehozni/fenntartani, amihez egy gnosztikus elitre van szükség.

Ha eredeti jelentését elvesztette, vajon van-e értelme „társadalomról”, mint olyanról beszélni? És ha ennek létrehozása/fenntartása egy külön társadalom-mérnök elit állandó beavatkozását igényli, akkor mi benne a „társadalmi”?

Hölgyek-Urak szerint?

Vagy mondjuk azt Maggievel, hogy there is no such thing as society?