A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szolzsenyicin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szolzsenyicin. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. december 11., csütörtök

Szolzsenyicin emlékére

Üdvözletem a teakrata uraknak,

nagyrabecsült Loxonunk meghívásának eleget téve beülök egy finom gőzölgő teára Önökhöz ezen a kissé szomorkás, hűvös téli napon, s közben a nemrégiben elhunyt — és ennek kapcsán már e körben is megidézett — Szolzsenyicinre emlékezem, ugyanis ma lenne 90 esztendős. A neten keresgélve egy figyelemre méltó blogra bukkantam, ahonnan idéznék egy részletet, a teljes cikk elolvasásához kérem fáradjanak át Balogh Péter blogjára, akit ugyan nem ismerek, de bejegyzéseit olvasva tisztességes úriembernek tűnik.


A Nilov Monastériom, amely a Sztolbnyij szigeten áll (Szeliger tó).
Szergej Mihájlovics Prokudin-Gorszkij élethű, színes (!) fotója 1910-ben készült.
A szerző feltalálásáért hálánk Mr. Pharmacist-ot illeti. [L.]
Szent Nílusról (Neilosz) néhány információ.

„De legalább azt a rosszat, hamisat ne terjesszük, ami nem tőlünk származik! Ne adjunk lovat alá! Az itteni gyakorlat: a renyheség, a gyávaság kitaposott útja, hol állunk mi Gandhi egyenes, egyszerű, méltóságos és csendes kiállásától. Legalább annyit tennénk, hogy az ámítás, a cselszövő hazugság vírusait ne terjesztenénk, ha már tudjuk mindezek eredetét. Az ideológiák bedobták törülközőjüket, sterilek, kikopott a zászlójuk. Csak döntenünk kell, mindenkinek, hova áll. Nem ír alá vállalást, esküt, nem hazudik álságosan írásaiban. Nem ferdíti a társadalmi (és nemzeti) valóságot, sem félelemből, sem karrierhajhászás miatt. Nem hagyja manipuláltatni magát, nem vesz részt abban, amivel nem ért egyet. Nem szavaz gazemberekre, hazugokra, álságosokra. Nem vesz hazug újságokat, és nem hallgatja el ezek hazudozásait. Ez nem könnyű kihívás. Lesz, aki elveszti állását, fiataloknak ellehetetlenítik az iskoláztatást, de aki egyenes akar maradni, vállalnia kell! Aki erre nem képes, hiába dicsekszik akadémikusi címeivel vagy ilyen-olyan rongyaival, a tükör előbb-utóbb gyáva gazemberré minősíti, mint egy férget. Dicsőség azoknak, akik a kigombolt ingben a tankok elé feküdtek. Örök tisztelet nekik. Nem elsők leszünk, ha kiállunk önmagunkért, de nem baj, ha előttünk mások is megtették, és mi csak »követőik« vagyunk. Ha sokan leszünk, megteremtődik a csoda, de ha gyávák maradunk, ne sopánkodjunk, hogy légüres térben pangunk, tengünk.”


(Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin)



 

2008. augusztus 9., szombat

A szépség menti meg a világot

Loxonunk kérésének örömest eleget téve közzéteszem Körünkben a némrégiben elhunyt Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin néhány nagyszerű gondolatát, a Nobel-díj átvétele apropóján publikált esszéjéből.

*

Dosztojevszkij egyszer rejtélyesen azt mondta: „A szépség menti meg a világot.” Mit jelenthet ez? Sokáig úgy tűnt, ez nem több, mint frázis. Hogyan is volna ez lehetséges? Vérszomjas történelmünkben mikor, kit és mitől mentett meg a szépség? Megnemesített, felemelt, rendben van – de kit mentett meg?

A szépség lényegének, a művészet mibenlétének azonban van egy sajátossága: a valódi műalkotás meggyőző ereje cáfolhatatlan, hatalmába keríti a még elzárkózó lelkeket is. Politikai beszédet, célirányos publicisztikát, társadalmi programot, filozófiai rendszert – látszólag jól és logikusan – hibára, hazugságra is lehet építeni; nem mindjárt derül ki, mi az, ami rejtett, mi az, ami torz. S ha egy ellenkező beállítottságú beszéd, publicisztika, program, más típusú filozófia kerül a viták középpontjába, ismét jónak és logikusnak tűnik minden, azt is elfogadjuk. Ezért van és hiányzik egyszerre irántuk a bizalom.

Hiába a meggyőzés, ha a szívnek ez kevés.

A műalkotás viszont magában hordja saját művészi hitelességének zálogát: mesterségesen kigondolt, erőszakolt koncepciók nem állják ki a képiség próbáját – mindkettő összeomlik, gyengének, sápadtnak bizonyul, nincs meggyőző ereje. Azok a művek azonban, melyek az igazságban gyökereznek, s azt tömör-eleven formában közvetítik nekünk, megragadnak, magukhoz láncolnak bennünket – s nem lesz senki, évszázadok múltán sem, aki megkérdőjelezné igazukat.

Talán mégis lehetséges, hogy az Igazság, Jóság, Szépség régóta ismert hármas egysége nem pusztán üres, elavult formula, ahogy azt önhitt, materialisztikus ifjúságunk idején gondoltuk? Ha e három fa koronája egybefonódik, amint azt tudósok állították, de az Igazság és a Jóság túlságosan merészen feltörő, túlságosan egyenes hajtásai elsorvadnak, lenyesik őket, nem tudnak kibontakozni – lehetséges, hogy a Szépség különleges, váratlan titkos sarjai törnek a magasba, s növik be ugyanazt a helyet, mindhárom feladatát betöltve?

S akkor már nem alkalmi kijelentés, hanem jövendölés az, amit Dosztojevszkij ír: „A szépség menti meg a világot.” Hiszen neki megadatott a látás, a megvilágosodás csodálatos képessége. Ez nem jelenti-e vajon azt is, hogy a művészet, az irodalom valóban segítségére lehet a mai világnak? Megpróbálom ma itt kifejteni azt a keveset, amit az évek során e feladatból felismertem.

Bagi Ibolya fordítása



Gustave Moreau: A jelenés
(1874-76 körül, olaj vásznon, 142 x 103 cm,
Musée Gustave Moreau, Párizs)