Biológia vagy festészet? — avagy Rudi vidám vége

„A Képes 7 címlapján megjelent a Muray Róbert festőművész által megalkotott új, leghitelesebb [? — Loxon] Rudapithecus-portré. Az 1987. március 14-ei szám olvasóira értelmes tekintetet sugárzó, egy kicsit ráncos arcú, jól fésült, őszes szőrzetű, a csimpánzéhoz nagyon hasonló fej tekintett.”
[K. L., kiemelések tőlünk]

Korunkban a festészet nagyon népszerű, komoly tudósok például szívesen előnyben részesítik a már elavult laboratóriumi technikákkal szemben. Ezért aztán honi és külhoni művészeink — megirigyelve a Piltdown-i ember Nakonxipánban [PowerPoint prezentáció] c. avantgárd alkotás zajos sikerét — többen megalkották a Rudapithecus kalandjai c. gyűjteményes kiállítást, amelynek híres darabja állandóan megtekinthető többek között a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumban.

Akár a preraffaeliták a maguk női eszményéhez néhány egyszerű sorból származó hölgyet, az evolucionisták is egy-egy tematikus modellt vettek alapul (általában néhány fogat), majd ezt fantáziájuk szerint elnevezték, kiegészítették, feldíszítették, nagy teret biztosítva így a művészi kreativitás kibontakoztatásának. Szemben a többi avantgárd irányzattal — például a kubizmussal —, amely különböző szabályokkal diktatórikusan megkötötte a művészek kezét, az evolucionizmus lényege pont a fantázia minél szabadabb használata volt. A megkötés mindössze néhány objet trouvé, ún. „lelet” alapul vétele volt. Ezeknek bármely egyébként szabad alkotásban benne kellett valamilyen formában lenniük, ha csak apropóként is. Az evolucionizmus művészettörténetileg így a dadaista kollázstechnikához állítható legközelebb.

A modellek ábrázolásának mikéntjében korszakváltásoknak lehetünk tanúi, nagyjából három fázisra tagolva a művészeti mozgalom tevékenységét. A rudabányai evolucionista iskola korai fázisában Rudit felegyenesedett, igaz magyar paraszt embernek ábrázolták, majd az irányzat radikalizálódásával Rudy lassan csökött elméjű igaz magyar majommá, végül — a fauvizmus hatására — egzotikus afrikai mandrillá változott.

A művészek a Komolytudósok nevű ironikus-humanista írói és baráti társaság „elméleteit” vették alapul, melyeket a társaság tagjai kéthetenkénti „Fogadó a beszélő majomhoz”-béli találkozóikon találtak ki. Szemtanúk beszámolói szerint a Komolytudósok (egy hagyomány értelmében) sok tequilát ittak, mint Galilei. Állítólag ilyen táblákat firkáltak találkozóikon, majd ezeket mindenki nagy mulatságára kiállították a söntés mögött.

THERE WAS DEFINITELY AN ANCESTOR
OF MANKIND CALLED RUDAPITHECUS.
NOW STOP WORRYING AND ENJOY YOUR LIFE.

A Rudapithecus köré — különböző ötletek alapján — egyébként egy egész történetet szőttek, s a ramapithecus (A Ramapithecus országlása és nehéz bukása c. képregény-pamflet főszereplője) rokonaként tartották számon, amely egy a „piltdowni hatok”-kal együttműködő művészcsoport kreációja volt. A lassan evolválódó összművészeti szerepjáték irányítói szerint azonban a ramapithecus két állkapocstöredékből életre hívott lényéről időközben sajnos megkerült az akta, hogy a majmoknak jelentett. Ezzel a politikai viccel akarták eltemetni saját kreálmányukat, hogy valahogyan megszabaduljanak a már terhessé vált mítosztól, amellyel rajongóik (például akadémiák) övezték a fantázia-szülte lényt.

A Rudapithecus kitalálói most a Gabi nevű Rudy-rokon inventálásával mondtak requiemet a már hungaricummá vált „emberelőd” felett.

A jeles sci-fi-író és rap-sztár, Richard Dawkins azonban szerette volna felhasználni mindkét művészcsoport munkáit, így kérte, Rudit is maszkírozzák újra — jelentős támogatásért cserébe. Mit volt mit tenni, Rudy-t, az ugar mácsóját is újra kellett sminkelni, hogy jobban mutasson a Dawkins-koncertek háttértáncosai között:

Állítólag R. Dawkins művei olyan sikeresek Amerikában, és most már Európában is, hogy néhány olvasóból előtört a majom, miközben a művész — aki bizonyosan nem számított arra, hogy műveit komolyan veszik — civilizált ember maradt.

„Kretzoi Miklós professzor megállapításai nyomán, Kordos László szakmai útmutatásával Kolozsvári Miklós festőművész elkészítette a Rudapithecus első »rekonstrukcióját«. A nagyméretű festmény napjainkban a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum kiállításán látható. (Az ÉT 1979. március 23-ai számában is megjelent.) Az első portré egy felegyenesedett, két lábon járó, kezében megrágott faágat tartó, értelmes, szinte emberi tekintetű ősmajmot mutat [khm — Loxon]. A rekonstrukció alapjául kizárólag az alsó és a felső állkapcsok formái, valamint a félreismert — felegyenesedett járásra utaló — térdízületi csontok szolgáltak. A szemüreget felülről szegélyező erős homlokeresz és a laposan domborodó koponyatető a fantázia műve. Akkor még senki sem tudta, hogy a 10-15 millió évvel ezelőtt élt emberszabású ősmajmoknak nem alakult ki a mai csimpánzokra és gorillákra jellemző erős homlokereszük.” [K. L., kiemelések tőlünk]

„Magyarországon a Móra Kiadó gondozásában jelent meg 1992-ben Kordos László Ősvilágunk képekben című könyve, amelyet Veres László grafikus nagyméretű poszterei díszítettek. (Átdolgozott változatát 1999-ben a Szalay Könyvkiadó jelentette meg.) A vízi környezetben tenyésző gazdag mocsárcipruserdőben a fák lombjai között feltűnik a nagyobb, csimpánzszerű Dryopithecus egy kissé harcias felsőteste, miközben távolabb gibbonokra emlékeztető Anapithecusok függeszkednek a fák ágain.A nem tudományos illusztrációnak készült festmény olyan sikeresnek bizonyult, hogy a Torontói Egyetem és a Magyar Állami Földtani Intézet világszerte meghirdetett oktatótáborának interneten is elérhető címlapjává lépett elő.” [K. L., kiemelések tőlünk]

L‘Univers du Viviant 1987. augusztusi címlapján ábrázolt Rudapithecus-portré. Megalkotója, Gaetan Chalene kizárólag képzeletére támaszkodva jelenítette meg a zöld szemű, érzéki ajkú, mandrillcsíkos fantáziamajmot.” [K. L., kiemelések tőlünk]

(Ez mind ő volt egykor.
Négy kép a Rudapithecus kalandjai c. retrospektív evolucionista vándorkiállítás darabjaiból.)