Pozitív és negatív — átfogó kritikai megjegyzések a szabadkőművességről egy cikk alapján

„A szabadkőműves mozgalom az új és jelenkori történelem egyik legkevésbé ismert és legellentmondásosabban megítélt szervezete volt, és maradt egészen napjainkig. Ennek legfőbb oka és magyarázata, hogy mindig igen szigorúan zárt szervezet volt, és egyes országokban és időszakokban titkosan, illegálisan folytatta tevékenységét. Fokozták a körülötte kialakult titokzatosságot szervezeti felépítményei, elnevezései, misztikus-szimbolikus szertartásai, rituális előírásai, melyeket máig megőrzött.”

— írja Kupán Árpád 2007-ben. Majd így folytatja:

„Ezt használták ki a mozgalom mindenkori ellenzői és ellenségei arra, hogy a tájékozatlan emberekben minél negatívabb képet alakítsanak ki róla. Pedig pozitív megítéléséhez elég csak két dolgot figyelembe venni: hogy kik az ellenzői, s hogy kik a tagjai és hívei a mozgalomnak. Ellenzői a reakció, az önkényuralom, a totalitarizmus erői, hívei és támogatói a haladás, a felvilágosodás, a racionalizmus elkötelezettjei.”

Nem akarom Kupán urat elkeseríteni, de ha a „haladás”, „felvilágosodás” és a „racionalizmus” a pozitív erők, akkor én a „reakciós”, negatív erő vagyok.

Totalitarizmusból ugye volt szélsőbal- és szélsőjobboldali, amelyeket szívesen összemosnak. Én ezeket nem szeretem összemosni, noha a szélsőjobboldali totalitarizmus sem az asztalom. Mindenesetre utóbbi vonalán voltak és vannak értékek, lehetőségek, amelyeket elnyomnak ún. „ellenbaloldali” negatívumok (az ellenbaloldaliság szó László András úr által alkotott kifejezés. Lényege, hogy egyes többé-kevésbé jobboldali irányultságú erők a baloldaliság elleni harcuk folyamán — tudatosan, félig vagy egészen öntudatlanul — átvettek és átvesznek baloldali jellegzetességeket, és ezeket látszólag ellenkező előjellel beépítik magukba. Ilyen például a tipikusan racionalista — tehát biologicizmuson alapuló rasszizmus, illetve ennek abszurd túlhajtása, aztán a nacionalizmus-sovinizmus stb.) A szabadkőművesség-ellenes erőknek tehát két fajtája van: az egyik, amelynek képviselői a szabadkőművességben meglévő szélsőbaloldali tendenciákat a végletekig fokozzák, és ezáltal magát a szabadkőművességet is felszámolják, mintegy zsámolynak használva céljaik eléréséhez. A másik fajtájuk jobboldali: az ilyen erők eleve nem fogadják el a szabadkőművesség alaptéziseit, fals céljait és visszataszító metodikáját. A két típus összekeverhetetlen. Felületes szemlélő számára összetéveszthető, gondolkodó ember azonban azonnal átlátja, hogy másról van szó a két esetben. Van negatív és van pozitív szabadkőművesség-ellenesség. Szempontunkból az utóbbi a pozitív. (Almegjegyzés: kommunista diktatúrák felszámolásában bizonyos szabadkőműves erők képviselhettek valamelyest pozitív szerepet, de ilyenkor el kell gondolkozni azon, hogy ezek mennyire kollaboráltak tudva vagy önkénytelenül is azzal a rendszerrel, amelyet megelőzőleg megalapoztak. A szabadkőművesség kapcsolatrendszere minden „ellenzékiség” ellenére nagy mértékben összefonódott lehetett a kommunizmus titkos és kevésbé titkos nomenklatúrájával, és ne feledjük, Rákosi Mátyás vagy Varga Jenő éppen úgy a Galilei Kör tagjai voltak, mint Ady Endre vagy Jászi Oszkár, de még Kosztolányi Dezső is részt vett a „polgári radikális” Világ páholyban. — általánosságban elmondható, hogy a Nyugat sok tekintetben színvonalas, de egyáltalán nem minden szempontból pozitív köre ilyen befolyás alatt állt.)

„A másik, konkrétabb érv csak akkor használható, ha ismerjük a szabadkőművesség alapvető célkitűzését: A nemzeti, faji, vallási különbségek szerint széttagolt emberiséget egy családba kell egyesíteni, és testvérnek kell tekinteni mindenkit, akit Isten embernek teremtett. (Dr. Balassa József nyelvészprofesszor, 1864-1945)”

Mind a horizontális (nemzetekre vonatkozó), mint a vertikális egalitarizmus dogmáját szintén tagadom. Ki lehet ezt sarkítani úgy, hogy akkor bizonyára a szeretet fontosságát is tagadom, de ez hamis érvelés, mivel a kettőnek nincs köze egymáshoz.

Ezen kívül semmiféle pozitívum nincs abban, ha eltekintünk a különbségektől: ezek ugyanis jó esetben megmaradnak, rossz esetben egy keveredés által kioltják nem csak a különbségek miatti esetleges ellentéteket, de a különbségekkel járó minőségeket is. Ez a kioltódás és lenullázódás ráadásul egyáltalán nem szünteti meg az ellenségeskedéseket sem, csak alacsonyabb létrendi szintre szállítja le azokat. Vegyük csak a két „egalitarista” hatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti hidegháborút, de akármely kommunán belüli vagy azzal szembeni ellentéteket is, amelyek elmennek a véres leszámolásig is.

„A szabadkőművesség nem nemzetközi, hanem egyetemes szervezetnek nevezi magát, elhatárolódva így a szocialista, kommunista mozgalom internacionalizmusától.”

Ugyanakkor megállapítható, hogy a kommunista hatalomátvételeket mindig erőteljes szabadkőműves tevékenység előzte meg, és hogy a legtöbb szabadkőműves szocialista, kommunistoid, plusz ún. liberális eszméket vallott, illetve részt vett az ilyen rezsimek hatalomrasegítésében, akár elméleti, akár konkrét tevékenység formájában. Való igaz, hogy a liberalizmus és a kommunizmus közötti ellentét létrejött, de ezek egysége sokkal nagyobb ellentétben áll a konzervativizmus erőivel való szembeszegülés mértékével. Számtalan példát lehetne sorolni, hogyan tömörültek egységbe a liberális és a szocialista-kommunista (baloldali) erők akkor, amikor közös ellenségük, a jobboldaliság erői ellen felsorakoztak. „Kicsiben” ez ma is lejátszódik. Kicsiben, valamint álságosan, mert amit ma jobboldalinak és konzervatívnak neveznek, az már egy negyed jobboldaliságot és egy nyolcad konzervativizmust sem jelent, sőt sok esetben a „konzervatív” erők mozgatói és felhasználói ugyanazon a térfélen helyezkednek el, mint az „ellenfelüket” vagy — jócskán eltúlozva — „ellenségüket” mozgató erők. Az „egyetemes” szó nyugodtan behelyettesíthető a „nemzetközivel”, mivel a politikai szabadkőművesség szóhasználatában gyakorlatilag ugyanazt jelenti.

„A 18. században Angliából kiinduló mozgalom ideológiája szorosan összefonódott a felvilágosodás eszméivel és mozgalmával. A 19. században a szabadkőművesek lettek a liberális, demokratikus, antiklerikális eszmék hirdetői és képviselői, noha a páholytagok politikai felfogása meglehetősen különböző volt.”

Nos igen, valóban, lehet, hogy politikai felfogásuk részletkérdésekben különböző volt, de alapjában véve egyetértettek a fő kérdésekben: lebontani mindazt, ami a „múlthoz” tartozik. Hogy ez a „múlt” értékes volt-e vagy sem, az nem számított és nem számít ma sem a szemükben. Természetesen lehet azt mondani, hogy amit le tudtak bontani, az tulajdonképpen már nem funkcionált, mert amit könnyedén le lehet bonatni, rombolni, az belülről már korhadt és élettelen. Bizonyítja-e azonban a korhadt és élettelen díszletek és keretek lebonthatósága a szabadkőműves eszmeiség igazságát? A legkevésbé sem. Egyrészt ezekben a látszólag „elavult” és kiszáradt rendekben is volt még valóságos élet, és azt csak brutalitással, valamint hazugsággal lehetett felszámolni. Brutalitással, bestialitással és a „korhadtság” és „elavultság” eltúlzott szuggesztiójával, ami már önmagában hazugság volt, nem beszélve a többi, alapvető hazugságról, amelyekkel ezeket a „korhadt” valóságokat felcserélték: a „haladásról” és társairól, az összes fő szabadkőműves eszméről, amelyek már alapjukban is sántítanak, nem is említve a gyakorlatot.

Magyarországon az I. Világháborút közvetlenül megelőzően — a Monarchiában — még komoly, bár ma már jórészt ismeretlen szellemi élet folyt, és persze nem csak szellemi élet, hanem minden téren zajló élet. Ezt — a szabadkőművesség koordinálta Entente első világháborús tevékenységével kooperálva — a Károlyi-féle szabadkőműves forradalom és a bestiális Tanácsköztársaság számolta fel. Látható, hogy — dacára egy valamennyire valós belső erodálódottságnak — alapvetően inkább csak a mennyiség túlereje és cselek révén sikerült felszámolni a konzervatív Monarchiát.

Szokták ellenvetésként felhozni, hogy Joseph de Maistre is szabadkőműves volt. Ez a kivétel azonban a szabadkőművesség általános irányultságát már akkor sem befolyásolta és főleg ma nem befolyásolja. Voltak — egészen elenyésző számban — többé-kevésbé elszigetelt személyek, páholyok, akik és amelyek valami pozitívabbat mutattak fel, és a millió közül szinte mindig csak de Maistre-re tudnak rámutatni, ezért mutatnak rá. De Maistre nagy bizonyossággal azért volt szabadkőműves, hogy egyáltalán tenni tudjon még valamit a „haladó” erőkkel szemben. II. József a másik alak, akire mutogatni szoktak. Meg is állapítható, hogy II. József, a „kalapos király” törvényei bizony rossz törvények voltak. Halálos ágyán vissza is vonta azokat.

„A 19. század végére a szabadkőművesség jellegzetesen városi, polgári szervezetté vált. Tagjai a középrétegek soraiból kerültek ki; kereskedők, iparosok, bankárok, értelmiségiek voltak.”

Tehát tipikusan a „harmadik rend” képviselői, valamint azok, akiknek valamiért ezek a foglalkozások jutottak. E „harmadik rend” nevében fordultak szembe a királyság intézményeivel és a klérussal, részben destruktívan (forradalmian), részben megszállás által (ékes példája a mai Vatikán, vagy számos ún. „monarchia”). Mihelyt a harmadik rend — korántsem egésze — szembefordul a többivel, természetesen nem „rend” többé, hanem egy kaotizáló „egylet”.

„Az 1886-ban létrejött, az összes magyarországi páholyt egyesítő Magyarországi Symbolikus Nagypáholy belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabálya kimondta: A szabadkőművesség filozofikus, filantropikus és progresszív intézmény. Célja a közerkölcsiség, művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása. A szabadkőművesség kizár köréből minden politikai és vallási kérdést, és tagjait a hazai törvények tiszteletben tartására kötelezi. (2. paragrafus)”

A szabadkőművesség fedőtevékenysége mindig is a „jótékonykodás” és a „filantrópia” volt (akiről azt írják, hogy „filantróp”, az szinte 100%-ig biztos, hogy szabadkőműves). Bizonyára ilyen jótékonysági akciókat (amelyek a szabadkőműves fedőszervek részéről leginkább érdekvezérelt, teátrális és hamis jótékonykodások) nem csak szabadkőművesek folytattak, hadd ne soroljuk, hány arisztokrata vagy egyházi személy, vagy király tett csupa-csupa jót a „nép egyszerű fiaival” és másokkal — méghozzá nem csupán ideiglenes akciók keretében. A „filozofikusság” itt egyrészt újságíró-színvonalon, másrészt tipikusan aufklérer dogmatika alapján képzelendő el: Galilei, Descartes és hasonlók a „szellemi” elődök, véletlenül sem Eckhart Mester vagy Aquinói Szent Tamás, például — és nem is Buddha, jegyezzük meg mintegy mellékesen.

„Műveltség, szeretet, erkölcs, törvények tiszteletben tartása”: ilyenek a szabadkőművességen kívül is voltak, sőt, azon kívül voltak csak igazán. Sokkal élőbben, mint a szabadkőművességben. A legerkölcsösebb, legműveltebb és legjobb szívű személyiségek szinte törvényszerűen a szabadkőművességen kívül keresendők. (Természetesen vannak kivételek. Ezek kivételek, és gyakran az is kiderül róluk, hogy valami ezekkel az emberekkel mégsincs egészen rendben.) Az, hogy a szabadkőművesség kizárt és kizár minden politikai és vallási kérdést, természetesen tréfa. Egyébként ha így volna, akkor sem lenne ez pozitívum, mert miért kellene ilyen kérdéseket kizárni? De ismételjük meg: ez egy gyenge próbálkozás annak elhitetésére, hogy a szabadkőművesség milyen „pártatlan” és „nyitott”. Természetesen a szabadkőművesség a maximális mértékben rendelkezett és rendelkezik világnézeti és politikai irányultságokkal és törekvésekkel. Ezekben egy a közös: 99,9 százalékban mind baloldaliak.

Innentől a cikkre nem reflektálok tovább. Még valamit azonban tisztázni kell: a szabadkőművesség vezetői általában nem tehetségtelen emberek, tagjai nem mind kimondottan rossz szándékúak (bizonyára sokan hittek és hisznek is abban, hogy amit csináltak és csinálnak, az helyénvaló) tehát alábecsülni nem lehet és nem is szabad őket, de ettől még céljaikkal — általánosságban és többnyire részleteiben sem — nem lehet egyetérteni.

(Hol van már XIII. Leó intésének érvénye.)