2009. április 8., szerda

Schmitt, a gnome és a kihallgatás


Késésben vagyok, mint mindig. De jobb később, mint még később.
24 évvel ezelőtt április 7-én húnyt el, 97 évesen Carl Schmitt, a kortárs német politikai gondolkodás biztosan egyik legeredetibb, legnagyobb hatású és talán leginkább vitatott szerzője. Hosszú életet élt, ami politikafilozófusoknál természetes, de a világsikert nem ízlelhette meg. Meg kellett halnia, hogy az egyetemi tudásipar felfedezhesse és kedvére értelmezhesse, a maga szája íze szerint. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején történt meg a felfedezése, és ma már magyarul is sok írása megjelent, konferenciát szerveztek róla és szépen alakul a nemzetközi Schmitt-ipar, bár Schmitt vélhetően rosszul lenne az iparosai jelentős részétől.

Schmittet ugyanis az egyetemi bal fedezte fel és „tette szalonképessé”. Tulajdonképpen csak ők tehették, lévén Schmitt náci múltja miatt életében idézhetetlen volt gyakorlatilag. Mindenki olvasta, de senki sem említette.

Nem volt konzervatív, de az biztos, hogy bírálta a liberalizmust, a demokráciát és e kettő kortárs kiegészítőjét, a racionális vitába — amely majd konszenzust eredményez — vetett hitet. Antimodern volt, ami egyáltalán nem volt ritka a németeknél. Tulajdonképpen, akiket érdemes olvasni a 20. században, azok a modernitást és a liberális demokráciát bírálták ezért vagy azért. Akik nem így tesznek, hanem hősiesen védik a status quo-t és a tenure-t, azoknál vagy a szellemtelenség vagy a sima karrierizmus a magyarázat.

Nem volt konzervatív, a hagyomány és a tekintély nem sok szerepet kaptak a gondolkodásában, a mai kedves játékszer, a piac vs. redisztribúció probléma meg a legkevésbé sem izgatta. Most csak a gondolkodása egyik, de talán legfontosabb elemére hívom fel a figyelmet: a döntésre. A döntés hangsúlyozása a formális szabályokkal kezelhető viták és az univerzális racionalitásba vetett antinómiánus hit kritikája. De mi más lehet egy virtigli katolikus, ha nem monarchista?

A döntés nem önkényes, azonban nem is formális szabályokat követ, azokkal le nem írható. Nem racionalizálható, hiszen a dedukció nem kíván döntést. A legfontosabb döntés a rendkívüli állapot megállapítása Schmitt szerint — a rendkívüli helyzet megállapítása a tomista hagyomány szerint. A prudentia ugyanis annak a tudását is jelenti, hogy mely helyzet a rendkívüli, amikor a rendes eljárások nem alkalmazhatóak, hanem rendkívüli megoldások kellenek. A prudentia nem csak a rutinban segít, de a határhelyzetben is, még ha ezt nem is lehet racionálisan leírni. A prudentiából eredő képesség a rendkívüliség megállapítására nem szeszély. A prudentia része a gnome. Van annak némi bája, amikor a baloldali politikai gondolkodók egy katolikus szent nézeteiért vannak oda.

Schmitt múltja pettyes. Nem szerette a zsidó szellemet, ezt pl. Kelsen-nel kapcsolatban nem is nagyon titkolta, viszont támogatta 1936-ig a nemzetiszocialistákat. A szovjetek 1945-ben letartóztatták, majd elengedték, később pedig az amerikaiak fogták és szállították táborba. Két évvel később, Nürnbergben bíróság elé állították.

A kihallgatás valahogy így zajlott (Kempner Das Dritte Reich im Kreuzverhör-ben közölt változata a levéltári eredmények szerint nem teljes és torzít):

Kempner: You do not have to testify, Professor Schmitt, if you do not want to, and if you think you are incriminating yourself. But if you do testify, then I would be grateful if you would be absolutely truthful, would neither conceal nor add anything. Is that your wish?
Schmitt: Yes, of course.
K: And if I come to something you might find self-incriminating, you can simply say you prefer to remain silent.
S: I have already been interrogated by the C.I.C. [U.S. Army counter-intelligence] and in the camp. I would be glad to tell you all I know. However, I would like to know what I am being blamed with. All previous interrogations ultimately ended in academic discussions.
K: I do not know why anyone else has questioned you. I will tell you quite candidly what I am interested in: your participation, direct and indirect, in the planning of wars of aggression, of war crimes and of crimes against humanity.
S: Planning wars of aggression is a new and very broad concept.
K: I take it for granted that, as a professor of public law, you know exactly what a war of aggression is. Do you agree with me on the fact that Poland, Norway, France, Russian, Denmark, Holland were invaded? Yes or no?
S: Of course.
K: Did you not provide the ideological foundation for those kinds of things?
S: No.
K: Could your writings be so interpreted?
S: I do not think so — not by anyone who has read them.
K: Did you seek to achieve a new international legal order in accordance with Hitlerian ideas?
S: Not in accordance with Hitlerian ideas and not sought to achieve but diagnosed.
K: What is your attitude toward the Jewish Question, in general, and how it was handled by the Third Reich?
S: It was a great misfortune and, indeed, from the very beginning.
K: Did you consider the influence of your Jewish colleagues, who were teachers of international law, a misfortune?
S: With the exception of Erich Kaufmann, there were no Jewish legal scholars there [in Nazi Germany]. He was a belligerent militarist. He originally coined the phrase “The social ideal is the victorious war,” in “Die Clausula rebus sic stantibus.”
K: Now, however, Erich Kaufmann is not here, but you are.
S: I do not want to incriminate him. I also would not like to create the impression of incriminating this man.
K: Would you say there was a definite discussion between international and constitutional law influenced by Jews and that which you taught and advocated?
S: The standpoint of Jewish colleagues was not sufficiently homogeneous for that.
K: Have you ever written such things?
S: I wrote only once that Jewish theorists have no understanding of this territorial theory.
K: Where did you write that?
S: In a little essay in the Zeitschrift fur Raum-Forschung, 1940-41.
K: What was that essay called?
S: I cannot recollect the title.
K: Who published the journal?
S: The Reich Office for Raum Research.
K: How long is the essay?
S: Volkerrechtliche Grossramordnung had 50 large octavo pages.
K: How many editions?
S: I believe 5 or 6. The essay was reprinted there from the Zeitschrift für deutsche Raumforschung, published by Deutscher Rechtsverlag, a press of the National Socialist League of Jurists.
K: It had a swastika on its publisher's insignia?
S: Yes, of course.
K: Reading your writings creates a completely different impression from the one you are now providing.
S: If one reads them completely, they have very little to do with the Jewish Question.
K: You admit, however, that it [Volkerrechtliche Grossramordnung] is clearly an international legal theory of Lebensraum?
S: I call it Grossraum.
K: Hitler was also for Grossraum.
S: All of them were probably for it, including the citizens of other countries.
K: A reading of this essay shows it was written in the purest Hitler syle.
S: No. I am proud of the fact that since 1936 I had nothing to do with that.
K: Previously, therefore, you wrote in the Hitlerian style.
S: No, I did not say that. Until 1936 I considered it possible to give meaning to these catchwords.
K: You assumed the editorship of various journals, which previously you had not. Die deutsche Juristenzeitung, for example?
S: From 1934 to 1936.
K: Would it not have been better to have avoided becoming involved with that?
S: Yes, now one can say that.
K: The accused is confronted with his publication Volkerrechtliche Grossramordnung, 4th Edition, and the following passage from page 63 is read to him: “The Jewish authors had, of course, as little to do with the previous development of Raum theory as they had with the creation of anything else. They were also here an important cause of the dissolution of concretely-determined territorial orders.” Do you deny that this passage is in the purest Goebbels-style? Yes or no?
S: I do deny that the content and form of that is in Goebbels' style. I would like to emphasize that the serious scholarly context of that passage should be taken into consideration. In its intent, method, and formulation it is a pure diagnosis.
K: Do you want to say anything else?
S: I am here as what? As a defendent?
K: That remains to be determined.
S: Everything I stated, in particular this passage, was intended as scholarship, as a scholarly thesis I would defend before any scholarly body in the world.
K: Here, however, we are before a criminal court. You were the directing, one of the leading jurists of the Third Reich.
S: Someone who in 1936 was publicly defamed in Das Schwarze Korps [the S.S. journal] cannot be described in that fashion.
K: How does your interpretation fit with the fact that, after 1936, you delivered lectures financed by the Nazi Reich in Budapest, Bucharest, Salamanca and Barcelona; in the notorious espionage and propaganda institute, “The German Instiute in Paris,” and other places. Did you deliver lectures? Yes or no?
S: Yes, I did deliver lectures. They were not paid for.
K: Who paid for the trip?
S: Part [was paid] by the inviting societies, part by German agencies.
K: Therefore: the Nazi Reich.
S: That was a forum for me; I had no other.
K: You see that there is in this fact of your defamation, on the one hand, and your lectures, on the other, a certain contradiction very difficult for me to comprehend.
S: If you are interested in an explanation, I would be pleased to give you one. This is the first conversation I have had about it since 1933. I would like to discuss that.
K: It is related to what extent you provided the scholarly foundation for war crimes, crimes against humanity, the forceful expansion and widening of Grossraum. We are of the opinion that the executing agencies in the administration, the economy and the military are not more important than the men who conceived the theory and the plans for the entire affair. Maybe you would like to write down what you have to say. To what extent did you provide the theoretical foundation for Hitlerian Grossraum policy?
S: I will write it down. This is thus the question to be answered. (2)
K: Were you so kind to write your answers?
S: It took a long time, because I was given a table so late. May I give it to you?
K: I must, of course, read through this later. Who invited you to the German Institute in Paris?
S: The director, Dr. Epting, on the suggestion of certain gentlemen whom he knew. The lecture was a pretext for the trip. I was accompanied by Pierre Linn, a Jewish friend and his wife.
K: I am interested in the German Institute.
S: I had very little to do with that. The director was Epting. The motivating force behind my invitation was Dr. Bremer. He had many friends, including Frenchmen such as Alfred Fabre-Luce.
K: Would you be so good as to sign the pages with your initials C. S.? Are all the facts correct? Then please write: The truth of the above statements is pledged on my word of honor.
S: Yes. May I ask something else?
K: What questions do you still have?
S: You wanted to lend me Volkerrechtliche Grossramordnung.
K: You still have not received it?
S: No, I still have no answer from my wife. May I request that my wife send me the manuscript of the lecture on the “Lage der europaischen Rechtswissenschaft”? The manuscript is still with the publisher. The lecture was basically intended for a Fetschrift for Popitz. I have not said anything that is not contained in the manuscript. That provides perhaps the best account of the remarks I made in Bucharest, Budapest, Madrid, Barcelona Coimbra.
K: Have you now been able to reconcile yourself in any way to the role you played in the Third Reich and in the preparation of criminal offenses, as I interpret them?
S: Here we are not really disputing facts. I accept them. It is a question of interpretation and legal evaluation. As a long-standing professor of jurisprudence, I cannot stop thinking.
K: Nor should you. To clarify again what the theory of the public prosecutor is: Did you participate in the preparation, etc. of wars of aggression and in other punishable offenses related to these at the point of decision-making? What is your answer to that? Could you state it concisely in a single sentence?
S: I neither served in a decision-making capacity, nor did I participate in the preparation of wars of aggression.
K: Our theory about the term “point of decision-making” is as follows: is not one of the leading university professors in this field as least as important in the decision-making-process as other high state or party officials?
S: Also in a totalitarian state?
K: Yes, particularly in a totalitarian system. And furthermore: what we understand by wars of aggression is very clearly expressed in the decision of the IMT [International Military Tribunal in Nuremberg], with which you are familiar.
S: Yes, it would be good if I could have the complete text. I have no material at all. I have one final question, which is not connected with the preceding. You mentioned the name Radbruch. I hardly know him. If you want to inquire about my activity as a professor during the last 10 years, I would request that you question colleagues who really have known me.
K: Who, for example?
S: Carl Brinkmann. He was in Berlin until 1944 and is now in Erlangen.
K: I will be glad to question him. Was he a party member?
S: No, otherwise he would not now be a professor in Erlangen. I do not believe he was a party member. It may not be pleasant for him to do that. The Dr. Carl Schmitt myth is pure myth. Carl Schmitt is quite a peculiar individual, not just a professor; he is also a composite of various other individuals. I observed this when I was interrogated by Dr. Flechtheim. You can inquire about that.
K: I have my sources.
S: Radbruch is a politician. He sees things in a particular way and does not understand that a person can sit quietly at a desk.
K: Did Rousseau leave his desk?
S: No.
K: Who else did not leave his desk?
S: Thomas Hobbes.
K: It is very difficult to render a criminal judgment.
S: May I speak frankly? I have no been in solitary confinement for 3 weeks...
K: You do not want to be alone?
S: I would like to be even more alone. All possible questions were asked of me at the time I was placed under arrest. I said then only: I would like to be able to speak about my case from my own perspective. I desire only to clarify things to myself. But my name, my physiognomy is too famous for me to be left alone. I had hundreds of students in all countries, thousands of listeners.
K: To the extent that it relates to audience, your reputation vacillates in history.
S: That will always be the case when someone takes a position in such situations. I am an intellectual adventurer.
K: You have the blood of an intellectual adventurer?
S: Yes, that is how thoughts and knowledge develop. I assume the risk. I have always accepted the consequences of my actions. I have never tried to avoid paying my bills.
K: If, however, what you call the pursuit of knowledge results in the murder of millions of people?
S: Christianity also resulted in the murder of millions of people. One does not know unless one has experienced it oneself. I by no means feel, as do many others, an innocent victim to whom something horrible has happened.
K: But this is no comparison. And is it not, simply stated, a criminal investigation of your personal make-up?
S: I can tell you a great deal about that. If I were asked, I would be glad to express my honest opinion.
K: I would like to ask you something without touching on your own matters. Let us for a moment consider a case from another area. You are familiar with Mr. Lammers and, as a constitutional lawyer, his position. You know what a Reich Minister is?
S: Personally, I have only seen him once, in 1936. He was Chief of the Reich Chancellery, where everything was concentrated.
K: How do you explain psychologically that a man like Lammers, as an old professional civil servant, signed hundreds of horrible things?
S: I do not understand that. I have not done that.
K: That does not relate to you, you avoided such things? How do you explain that a diplomat like von Weizsacker, as a state secretary, signed hundreds of such things?
S: I would like to give you a nice answer. The question has great significance, a distinguished man like von Weizsacker... Only I must protect myself...
K: This theme could get us into constitutional matters. At present, I am not questioning you about Lammers personally, but about the position of Chief of the Reich Chancellery in a totalitarian state. I am asking you neither as a defendent nor as someone accused or as a witness, but as a constitutional lawyer. I am asking you here purely as an expert, why this position is more important than that of another Reich Minister?
S: Perhaps Bormann was more important.
K: That is not completely correct. The position of Bormann first became important in 41-42.
S: I would like to formulate this for you as best as possible in writing.
K: In the Bismarckian Reich I would have stated: Lammers had the key to lawmaking in his hand. In the dictatorship he had more in his hand: the handle to the door of the dictator. Does this explain the significance of his position?
S: Yes.
K: Write that up in a small essay. (3)
K: How are your Professor Schmitt? Have you written something?
S: Yes. I have brought along both written elaborations and have signed them. I no longer recall the exact wording of your question: “Did you participate in the preparation of wars of aggression, etc.”
K: Do you pledge the accuracy of your statements on your word of honor?
S: On my word of honor I pledge the accuracy of the statements from pages 1-17. That is a written elaboration, a legal opinion.
K: Please write at the end of your elaboration: I pledge that I have given the above legal opinion according to the best of my knowledge and conscience.
S: Yes. The legal opinion is on pages 1-15.
K: I will examine this very closely.
S: I am happy to have found a reader once again. In general, my writings have been read very poorly. I fear the superficial reader.
K: I will read through it not only from the standpoint of criminal law, but also from the standpoint of constitutional law.
S: I have written it with great interest. Can it be indicated that I did not do that on my own initiative?
K: Professor Carl Schmitt made the assessment of the constitutional position of the Reich minister and chief of the Reich chancellery at the instigation of the interrogator. Are you afraid of doing that on your own initiative?
S: Not that. Maybe it is improper in my circumstances.
K: Prof. Carl Schmitt submits, in addition, his own comments on the subject of participating in wars of aggression. Were you a member of the SS?
S: No.
K: To what extent did you participate in the ideological preparation of SS ideology?
S: Not at all. I was an opponent of the SS. [Bendersky notes that the feeling was mutual for the SS.] I was publicly assaulted and defamed in Das Schwarze Korps.
K: Do you know Gottlob Berger?
S: I have never seen him.
K: Were you not the idol of SS professors such as Boehm, etc.?
S: When a state concillor in a totalitarian system is publicly spat at by the Schwarze Korps, that cannot be said.
K: After you were spat at, did you not travel to Salamanca, Paris, Madrid, etc.?
S: That occrred in 1943 on special invitation from the faculties.
K: You had nothing to do with the SS?
S: I was strongly opposed to it. I was secretly observed and controlled by the SS.
K: Did you state that German legislation and the German administration of justice must be carried out in the spirit of National Socialism? Yes or no? Did you state that between 1933 and 1936?
S: Yes. I was from 1935 to 1936 head of the professional organization. I felt superior at that time. I wanted to give the term National Socialism my own meaning.
K: Hitler had a National Socialism and you had a National Socialism.
S: I felt superior.
K: You felt superior to Adolf Hitler?
S: Intellectually, of course. He was to me so uninteresting that I do not want to talk about that at all.
K: When did you renounce the devil?
S: 1936.
K: Are you not ashamed to have written these kinds of things at that time, such as, for example, that the administration of justice should be National Socialist.
S: I wrote that in 1933.
K: Do you deserve good or poor grades for that?
S: It was a thesis. The National Socialist League of German Jurists extracted it, so to speak, from my mouth. At that time there was a dictatorship with which I was not yet familiar.
K: You were not familiar with any dictatorship.
S: No. This total dictatorship was actually something new. Hitler's method was new. There was only one parallel, Lenin's Bolshevik dictatorship.
K: Was that something new?
S: Yes, certainly.
K: In your own library you have writings about totalitarian dictatorship.
S: Not totalitarian.
K: Are you not ashamed that you wrote these kinds of things at that time?
S: Today, of course. I do not consider it appropriate to continue to rummage around in the disgrace we suffered at that time.
K: I do not want to rummage around.
S: Without question, it was unspeakable. There are no words to describe it.
K: I consider it better if we converse about such matters outside, not here in custody.
S: That would be agreeable to me for reasons of health. I also consider it better in the interest of the case. This professional opinion suffers from this situation.
K: I want to see that you return home.
S: My wife gave up the apartment in Berlin. We have no other lodging that with my sisters in Westphalia. Could you see that I go there and not automatically be sent to Berlin?
K: That will be taken care of today.
S: I would appreciate it.

Carl Schmitt lágerben ült, majd életében ki lett szorítva a szellemi életből. Tanulság csak annyi, hogy 1) a szellem emberei hajlamosak saját nézeteik csapdájába esni, nincs olyan módszer, szép elmélet, ami ettől megvédhetne. És 2) az igazán eredeti és fontos gondolkodók inkább népszerűtlenek, mint népszerűek, zömük élete egy részét legalább mostoha körülmények közt élte le.

18 megjegyzés:

  1. Valamelyik okos zsidi mondta, hogy Németországban egyetlen emberrel érdemes beszélgetni, Schmittel.

    Az biztos, hogy többek közt Raymond Aron is dumcsizott vele.

    VálaszTörlés
  2. a honi ballerek ismerik vagy ez egy náci! pecsétes?

    VálaszTörlés
  3. Tölgy most végleg leleplezte magát. Mármint hogy náczi.

    pharmacist, ilyesmire én is emlékszem. És talán Jaspers volt az (most lehet, tévedek), aki azt mondta, egyetlen emberrel szeretne beszélgetni, és az Schmitt.
    Egyébként a fickó tényleg zseniális volt.

    VálaszTörlés
  4. Az.

    Ezt azonban nem értem; "Nem volt konzervatív, a hagyomány és a tekintély nem sok szerepet kaptak a gondolkodásában, a mai kedves játékszerről, a piac vs. redisztribúció probléma meg a legkevésbé sem izgatta." El tudná magyarázni Tölgy, h mit ért alatta, vagy mire gondolt? Köszönöm.

    VálaszTörlés
  5. Kedves PHJ,

    eltekintve a suta fogalmazásomtól.

    Ma sokan a konzervatívok egy fő ismertetőjegyének a piacpártiságot vélik, a redisztribúció kritikáját. Ez tőlem sem áll távol, de ez nem izgatta Schmittet.
    Ez nem baj. Csak felhívtam a figyelmet e ma divatos téma _hiányára_ nála.

    A másik hiány, a tekintély és hagyomány. A tekintélyt még csak-csak meg lehet találni nála, de szvsz az overreading.
    A hagyomány azonban a Nietzsche utáni németeknél jellemzően hiányzik.
    Nem azt mondom, hogy nem volt hagomány a németeknél a 20. század elején, hanem azt, hogy a modernitással így-úgy szembeforduló németek elfogadták, hogy _már nincs, elporladt_ a hagyomány.

    Nekem legalábbis erősen ez a benyomásom, de szívesen veszek minden kiigazítást ez ügyben, ha valakinek más a benyomása a 20. századi németekel kapcsolatosan.

    VálaszTörlés
  6. PHJ,


    Kicsit kiegészíteném Tölgyet, pont erről értekeztem vele a múltkor:

    ""Nem volt konzervatív, a hagyomány és a tekintély nem sok szerepet kaptak a gondolkodásában,"

    Schmitt "diktatúrája" nem a klasszikus értelemben vett diktatúra (átmeneti, a törvényesség helyreállítása érdekében), hanem a diktátor újat alkot, forradalmár. Valószínűleg a posztmodern bal is ezért kezdte szívlelni.
    Ettől még Schmitt érdekes, de az elmélete szerintem nem igazán konzerv. Én értékelem, mert a döntés problémáját visszahozza a politikai gondolkodásba, de szvsz. a barát-ellenség fogalommal megragadott politikai sem konzerv, és a forradalmi elmélete sem.

    VálaszTörlés
  7. „a barát-ellenség fogalommal megragadott politikai sem konzerv”

    Nem konzerv, hanem ehető.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Tölgy,

    a piacpártiság (amely itt van, ha kell, ha nem és nem reális másnak lenni gyakorlati síkon) VAGY redisztribúció felállást soha nem értettem annyira, de azt gondoltam, h ez egy trend. Abban viszont biztos voltam - javítson ki, ha tévesen - h ez Schmitt korában nem volt annyira releváns, ezért őt nem is nagyon izgatta.

    A tekintély és, sokkal inkább a hagyomány témában magam is hasonlóan gondolkodtam (a tekintély sztem még nazi barár korszakban is fontos volt, a Führer elv és törvények kapcsolatában is), amig a legitimitásról szóló brutál kemény könyvét el nem olvastam. Ott hagyomány és hatalom összeolvad és nagyon is fontos, minden formában.

    Gabrilo,
    én ezt értem. De rendkívüli időben nem lehet vki "vegytisztán" konzervatív. Nézze meg, hogy a konzervatív forradalom alakjai is ezzel kacérkodtak, mert ez egyszerűen kellett. Van az autó, de van a kerék is. Ez egy csapda volt, nyílván, amelyben a német konzervatívak elvéreztek (a nazik meg nyertek), de a magyar példa azt mutatja, hogy egy ellenforradalomban segítő radikális, h. dictu forradalmi elemek szolgálhatnak egy konzervatív államrend kialakulásában, restaurálásában. Így van példa és van ellenpélda is, főleg ha közös kedvencünkre gondolunk, Francora, aki remekül, és nagyon is tudatosan - lényegében konzervatív szemlélettel, és céllal - egyesített olyan forradalmi csoportokat, mint a Falange. Sajnálom, h nagyon könnyen hagyta lebeszélni magát, de ez az álláspont politikai laboratórium. Méginkább értelmiségi diskurzusban elmegy, de politikai térben önherélés. (És ugyanezt el tudom mondani a ellenfél/ellenség fogalomról, amelyről ha jól emlékszem Szabó Márton is csettint ;D)

    VálaszTörlés
  9. PHJ,

    Na jó, Szab Márton szoci, hát persze, hogy csettint.

    Piac-redisztribúció ügyre éppen reflektálhatott volna Schmitt is, a kortársa volt Hayek, Mises, Oakeshott, stb., akik reflektáltak. De ez őt nem érdekelte, ami nem baj, de megjegyzendő.

    A legitimációs könyvét újra olvasom, lehet, igaza van a hagyománnyal kapcsolatban.
    MAjd meglátom :)

    VálaszTörlés
  10. PHJ,


    Franco munkássága és Schmitt elmélete között épp az a különbség, hogy Franco szerintem klasszikus értelemben vett diktátor volt, Schmitt elmélete pedig forradalmi.
    Érdemes lenne egyszer arról beszélni, a "Konzervatív Forradalom"-nak van-e értelme? Nem vagyok szakértője, de amennyire ismerem, engem nem fogott meg. Van benne valami tőlem idegen (pedig de Maistre nekem még rendben van, nem kicsit).
    Majd a BékésM-el kell erről beszélni, ő a KF-felelős. Fűzzük is, hogy írjon róla;]

    VálaszTörlés
  11. ps. Ma Mo-n nincs ilyen helyzet, és nincsen Franconk sem. És nincs hadseregünk, és főleg nincs a régi tiszti kar, akik támogatnának egy ilyen megmozdulást. Amink van, az néhány ezer vérgőzös radikális, és abban sem értek egyet, hogy ők bármiféle restaurációs izében részt tudnának venni.
    De ezt úgyis tudja, mert már mondtam magának, személyesen is :(

    VálaszTörlés
  12. Tölgy,

    Ok.

    Gabrilo,

    maga ezt nem érti, vagy nem akarja érteni.Ma agónia van csak, ami a maga nemében rendkívüli helyzet, de nem hasonlít a többszörösen sebzett spa.-i helyzetre, semmilyen formában sem. Franco - ennek ellenére, vagy éppen ezért - konzervatívként tudta kezelni a forradalmi elemeket, integrálni tudta azokat.

    Mo-on a mai radikálisokkal nem lehet jelenleg sok mindent kezdeni, ebben a formában. De ahogyan magyar konzervatívjaink legnagyobb része quasi, úgy a (nemzeti) radikálisok legnagyobb része, akikkel talán van értelme foglalkozni is csak quasi. Ezzel mindenki eldönti, h mit kezd. A diktátor - ha már ez egy Schmitt poszt - számára politikailag megengedett, h milyen elméletek mentén, vagy éppen azokkal ellentétesen hajt vmit végre. Az ítélet politikai térben születik. Franco esetében ez egy sikeres történet (hiába alázzák meg mostanában az általa restaurált monarchiában az emlékét), Benito esetében (aki még sztem értékelhető, mint példa) nem sikeres, zsákutcás, vagy tévutas. A diktatúra felvetés - most jönne maga, mert CSAK ELMÉLETI síkon - minden rendkívüli helyzetben érvényes, mert önmagában is a rendkívüli helyzetre ad választ. Az erről folytatott diskurzus - tehát megintcsak a maga terepe - alternatívákat vethet fel, és nem forgatókönyvként szolgál egy eszköztelen politikai placcon. Ez lenne az, amit vagy töményen, vagy sok szódával, de le kellene nyelnie, és emésztgetni egy kicsit. Vagy persze arrébb sétálni, mint macska a forró kása mellől.

    VálaszTörlés
  13. PHJ

    a diktatúrához minimum egy feltétel kell: kell egy ember, aki elég tökös hozzá.
    Én ezt a tökös legényt nem látom a honban, csak politikai marketinggel megcsinált tejbetök puhapöcsűeket.

    VálaszTörlés
  14. Tölgy,

    egyetértek. (Hacsak maga nem az.)

    De ez most hogyan jött ide?...

    (Olvassa csak el gyorsan még egyszer, amit írtam.)

    VálaszTörlés
  15. Kicsit off.

    Tegnap észrevettem, h a Schmitt Politikai teológia I. nincsen meg valakinek? Én egyszer kölcsönadtam, de nem kaptam meg. Minden megoldás érdekelne. Köszönöm előre is.

    VálaszTörlés
  16. Megvolni megvolna. Esetleg szkenelt verzió...?

    VálaszTörlés
  17. Szvsz,
    az ELTE ÁJK vagy a PPKE JÁK jegyzetboltjaiban kéne megnézni, mert Varga CSaba még 1-2 éve osztogatta, tehát elképzelhető, hogy még vannak eladatlan példányok.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)